I’m sexy and I know it!
LMFAO
I’m sexy and I know it! Read More »
Mindenki látja
Nem belépett vendégek is elolvashatják.
Reggelek
„[…]
Monday you can hold your head
Tuesday, Wednesday, stay in bed
Or Thursday watch the walls instead
[…]”
Reggeli utamon álltam a peremen, The Cure-t hallgattam és véletlenül beugrott a Lebanon Hanover legutóbbi albumának első dala:
„[…]
Monday morning, listening to The Cure
Living on the edge
[…]”
és tök jó volt meg érdekes helyzet. Azért jöhetne egy péntek már, vagy nemtudom.
Disszociatívság
Szasz!
Disszociatív tüneteim vannak, meg van egy személyiségem (legalábbis én érzem) aki gyorsabb mentálisan mint én és okosabb mint én (amúgy a külvilágban is pont ilyen embert keresek!), meg tökre bírom a társaságát ennek a személyiségnek amúgy de ritkán „jön”, ami meg nem jó; „ő” amúgy pozitív világnézetű, nem fél a visszautasítástól, önmagára is pozitívan tekint, „ő” ilyen védelmezőm és megtévesztő is tehát hajlamos erre, sőt, csinálja is (csinálná, ha „itt lenne”!). Mindig „mondja” („mondta”) nekem, hogy ő okosabb mint mások, de nem néz le senkit és nem bántóan „mondja”, amit nagyon bírok benne, mert ilyen ember nem volt még (a külvilágban) az életemben! Nagyon jó a humora, amit meg nagyon jól tudom az élettörténetemen belül hogy honnan „tanulta”, és ez a személyiségem tisztában van saját képességeivel és hangoztatja is, emellett jól el tud hallgatni dolgokat, ha akar, mondtam már, hogy megtévesztő. Neki alapból ilyen a ‘személyisége’, nem mondanám, hogy szándékos, aljas, kihasználós megtévesztésből „tanulta” meg azt, amit „tanult”, mert akkor eleve cinikus lenne: de nem az!
Ritkán „jön elő”, ahogy már írtam és ez nem jó. Én nagyon vágyom az ő okosságára és a társaságára. Mondhatnám azt és úgy is, hogy hiányzik: bár ez erős kifejezés lenne.
Újra itt
Most itt lébecolok, igazából lenne mit írni, de azt ide nem szeretném kitenni. Kicsit unom magam, közbe itt a munka a gépemen, de baromi fáradt vagyok. Hú, de értelmes vagyok ma! xD
Én?
Sziasztok!
Rebeka vagyok. 24 éves lány. Hithű keresztény (baptista) családban nevelkedtem. Nem egyedüli gyerek vagyok van két öcsém illetve egy húgom aki most 6 éves. 9 éves korom óta problémás gyerek voltam. Akkor költöztünk vissza győrbe és sulit kellett váltanom. A szüleim görcsösen azt akarták, hogy kitűnő tanuló legyek. Ha rossz jegyet kaptam addig nem fekhettem le aludni amíg nem tudtam minden leckét. Nem tudom ez mennyire mentség, de talán ezért is kezdtem hazudozni. A hazugságért pedig nálunk verés járt. Apám nem ordibált velem soha, illetve nagyon ritka volt. Ő csak bevitt a szobába és ott ütött ahol ért. Soha nem mondta hogy büszke lenne rám kivéve két alkalmat. Egyszer mikor jelesre vizsgáztam zongorából illetve nemrég mikor véglegesítettek a munkahelyemen. Nem a hazugság volt az egyetlen görbe dolgom. Loptam, gyújtogattam rongáltam. Ki is voltam közösítve. Az osztálytársaim előszeretettel játszottak egy számukra roppant szórakoztató játékot, ami annyiból állt, hogy aki hozzám ér az tetves lesz. Tetünek csúfoltak. Gyerekként is sokat szenvedtem mindezek miatt. Az iskolában azt kívántam bár ne kellene hazamennem. Sokszor csak bezárkóztam a wcbe és elvoltam magammal. Akkor még könnyedén elmerültem a fantáziámban. Ahol legtöbbször szerelmi történeteket képzeltem el magamról. Aztán jött a gimi. Titokban dohányoztam. Az osztálytásaim kirekesztettek. Lehet hogy nehezen kezdeményeztem…Egyszerűen én is vágytam barátra, de féltem úgy unblock minden embertől. Nem jártam bulizni. Nehezen tanultam. Az időm nagyrészét a zenélés a művészetek illetve a fiúkkal való fantáziálgatásaim tették ki. Azt el fejtettem említeni, hogy 9 éves korom óta pornófüggő vagyok, és ez az évekkel egyre erősödött. 14 évesen nagyon közel éreztem magam Istenhez, bemerítkeztem stb. Állandó bűntudatom volt, hogy nem tudok olyan szent életet élni mint azt a keresztény kortársaim mutatták. Leéretségiztem. 2 ponttal lecsúsztam a főiskoláról ahova menni szerettem volna. 5.nel csecsemő és kisgyermek gondozársa akartam volna menni, de apám megtiltotta. Azt mondta abból nem lehet megélni. Kereskedelem és marketing menedzsmentre kellett menjek, úgy hogy én majdnem megbuktam a matekérettségin és utáltam a reál tantárgyakat. Ekkoriban megismerkedtem egy sráccal, és össze is jöttünk. Távkapcsolat volt ő kaposvár mellett lakott. Viszonylag hamar lefeküdtünk. Ismét bűntudatom volt a vallásom miatt. Sokszor nem akartam élni.Velem valami baj van ez mindig előjött. Elkezdődtek a hangulatváltozásaim. És se tudom magam követni. Boldog dühös letargikus hisztérikus szerelmes és van hogy ez egy óra alatt… Ezt általában titkoltam. A párom szeretett. Kényszeres vágyammá vált más fiúkat elcsábítani esetleg lefeküdni velük. Ebbe most nem megyek bele részletesen. Ebből sok konfliktusom volt a párommal. És nagyon sokszor akartam öngyilkos lenni. Elkezdődtek a pánikrohamok. Boldogtalan vagyok. Állandóan. Aztán jött a nevetés. Vam egy két nap mikor a sok aggresszió és szorongás ami bennem van valami hihetetlen sok energiában és vidámságban tör ki. Ugyanúgy szarul vagyok ilyenkor, és ugyanúgy bántom magam…Nemrég kb egy hónapja szakítottam a párommal 6 év után. Meg akarta kérni a kezem. Nem részletezek mindent, mert én sem értem magam. Nem tudom miért tettem. A szívem szakadt meg. Egyszerűen nem tudom. És mindig ez van. Nem bírom a jót. Nem érdemlek jót. Gonosz vagyok. Érzem hogy bántani akarok másokat, de ezt nem akarom ezért magam bántom. Telistele kacolom magam és úgy enyhül az a baromi sok minden amit érzek. Elmentem a háziorvoshoz, hogy utaljon be a pszichológiára. Egyszerűen nem bírom. Meg akarok halni. Minden egyes pillanatban. Csak a gyávaság tart vissza és folyamatosan azon agyalok hogyan kellene meghalnom. Vagy azon…nem tudom el merjem e mondani. Attól félek hogy bezárnak..akkor elveszteném a lehetőséget, hogy esetleg kilépjek az egészből, ha akarom. Nem vagyok boldog állandóan 500millió érzés van bennem. Fel fogok robbani. Állandóan szenvedek, ezt már nem bírom tovább. Nem tudom kibírom e szeptemberig. Akkor hívtak be tesztre. Mit kéne tennem??
…Ezt egy életen át KELL játszani?
Fáj, hogy rám kényszerítették ezt az életet. Én nem akartam. Ha azt mondom, meg akarok halni, akkor azt mondják, maradjak életben, mert ők akarták/akarják, hogy éljek. Csak az nem dönthet, akiről döntenek.
Milyen joga van egyáltalán valakinek létrehozni egy életet, majd belekényszeríteni ebbe a társadalomba? Az ember mint biológiai lény erre a pénzcentrikus társadalomra adaptálhatatlan.
Megy az agymosás, hogy az élet ez:
Először is járj iskolába, mert MUSZÁJ. Ne kérdezd meg, miért. Tedd. Kötelességed. Mások is ezt teszik.
Majd: Dolgozz, te szolga! Nem akarsz? Lusta, léhűtő vagy? Add az életed legjobb éveit és a napod legjobb óráit egy cégnek, legyél egy főnök tulajdona, akitől engedélyt kell kérni, hogy SZABADságra menj. (Hiszen amúgy nem vagy szabad, a főnök tulajdona vagy.)
Tartsd el a leggazdagabbakat, mert még nincs elég pénzük. Ők abból élnek, hogy te túlélsz. Azért dolgozz, hogy ne halj éhen. (Mégis aztán életünk végén rájövünk, hogy mind azért éltünk, hogy dolgozzuk.) Nem szállhatsz ki, mert éhenhalsz. Ugye nem akarsz az utcára kerülni? Nincs kiút. Nem baj, ha szétmar a stressz, nincs választás.
Közben persze minden azért működik, hogy erről elterelje a figyelmed, hogy erre nehogy rájöjj. Amikor hazaérsz, legyél olyan fáradt, hogy ne tudd végiggondolni, van-e értelme hét napból ötöt dolgozni annyit pénzért, hogy túléld a hónapot. Nem halhatsz meg, mert kell, hogy eltartsd a multimilliárdost. Ha az a veszély fenyeget, hogy már nem tudsz dolgozni, halj meg, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetni neked.
(Bárcsak eljönne már az édes halál…)
Nevetnem kell, amikor az emberek a szolgaságukból erényt csinálnak: „Folyton dolgozom, a cégnek szüksége van rám.”, „Olyan fontos ember vagyok, hogy megint túlóráznom kell.”
Azt mondta nekem valaki, aki kitalálta, hogy nekem élnem kell, hogy ne legyenek elveim. Számomra ez ennyi: Szolga vagy, biorobot. Ne gondolkozz, nehogy megkérdőjelezd azt az életet, amit mások természetesnek vesznek. Mindenki ezt csinálja, tehát ez a normális. Amit te gondolsz, az nem lehet normális, mert csak az a normális, amit a többség tesz/gondol.
(Nincs olyan, hogy ‘normális’. Csak a saját agyadban tudsz lenni. Ami neked normális, másnak lehet, hogy a világ legnagyobb marhasága. Akkor is normális az, amit te érzel és hiszel és gondolsz, ha az emberek egy százaléka ért veled egyet. Akkor is, ha nulla.)
Tudva lévő, hogy az elvek választanak minket, nem mi azokat. Nem tehetek mást, mint ezt gondolom. Nem tudom nem ezt gondolni és hinni. Nem tehetsz arról, amit gondolsz, amiben hiszel. Nem te akartad, az akart téged.
Ha nem akarom ezt, ha nem tudom elfogadni a világ működését, akkor állítólag mihaszna vagyok. Hiszen nem is választhattam! Nem értitek, hogy NEM TUDOK akarni élni?
Én ezt nem kértem, nem akartam. Két ember önző vágyának a terméke vagyok.
Az élet addig értelmes, amíg ezt el tudod magaddal hitetni. Amint elpattan valami, rájössz, mire megy ki a játék. Csak agy (nem nézőpont!) kérdése, hogy az élet egy rövid kaland tele izgalmakkal, vagy egy végtelen hosszú, fájdalmas kínlódás. Ha „beteg” az agy, akkor nem bírod ezt a rendszert elviselni, nem akarsz benne élni.
(Vagy éppen akkor vagy beteg, ha azt hiszed, számít valamit a létezésed…?)
Az édes halál se adja magát könnyen. Mert valakinek mindenképpen fájnia kell majd annak, hogy nekem már többé semmi sem fog fájni.
…Ezt egy életen át KELL játszani? Read More »
weekend blues
Weekend blues, 35 fok, magány.
Fekszel mint egy bot, élettelen, száraz, sivár a vidék. Sehol egy ember, sehol egy emberi szó. A tudatalatti működik, fel-feltörnek szavak, emberek, történések, mit mondanál neki és ő mit mondana neked. 34 fok. Forogsz a puha pléd alatt, álomra vágysz de az álom messze jár. Többször eszedbe jut, fel kéne kelni ... Murphy a tévében, vagy valamit csinálni, benned van az akarat, de nem bírod a tested megmozdítani, csak átfordulsz, lábad felhúzod, hogy derekad ellazuljon. Így telik el az egész nap.
Este a kutyával kábán indulsz a sétára. Hazatérve még mindig érzed ... izzadsz, kiszívja minden erőd a meleg. Ma még nem is ettél, de nem is vágysz meleg ételre. Kaja a kutyának, zuhany, frissítő zuhany, zene, aztán leülsz az ágyra, erőlteted a sírást aztán annyira belejössz, csak zokogsz a magánytól. SZÁNALMAS VAGY! EGY PLÜSS CICA, MACI VAGY MI AZ EGYETLEN BARÁTOD - NEM SZÓL HOZZÁD DE BELÜL MINTHA LENNE HANGJA. EZ VAN. Ember már nincs, és te se vagy emberi. Annyira sírsz, nem bírod már a fájdalmat, pengéhez nyúlsz, megsérted magad. Tudod, hogy ez valami olyan, ami riasztja az embereket. Még jobban sírsz, még nagyobb a magány. Éget a bőröd. Mint ahogy belül a pokol tüze éget el. ..... és lelked egy szénné égett fán lóg.
Mert a világ ilyen. Egy pokol.
Várod, hogy álomba húzzon valami ..... valami ..... Weekend Blues.
Szemek az égen
Olvastam mostanában mindenfélét, és eszembe jutottak ezek. Olyan társadalomban (világban?) élünk, ahol erénynek, pozitív tulajdonságnak számít hogy mindent egyedül oldunk meg, hogy a segítségkérés szégyen, a segítségnyújtás meg valami leereszkedő aktus, a vélt fentebbvalóság fizikai megjelenése. Eljátszuk hogy nincs szükségünk a másikra, utána meg elhisszük. Akinek érzelmei vannak, az fura, aki kifejezi azokat, az lenézés, nevetség, majd kihasználás tárgya, aki megéli őket az teljesen érthetetlen, aki szenved tőlük az elmebeteg vagy csak hisztis, unatkozik vagy feltűnést akar. Az érzéketlenség, érzelemmentesség, hideg gépi digitális lét dicsőítendő. Az igényt, hogy kapcsolódjunk választott társainkhoz (barátok, pár) felváltja az igény a munkahelyünk, főnökeink igényeinek kielégítésére.
U.i.: és ezek után a durva, hogy az extroverzió az elvárt, az introverziót meg jellemhibának nézik.