Fáj, hogy rám kényszerítették ezt az életet. Én nem akartam. Ha azt mondom, meg akarok halni, akkor azt mondják, maradjak életben, mert ők akarták/akarják, hogy éljek. Csak az nem dönthet, akiről döntenek.
Milyen joga van egyáltalán valakinek létrehozni egy életet, majd belekényszeríteni ebbe a társadalomba? Az ember mint biológiai lény erre a pénzcentrikus társadalomra adaptálhatatlan.
Megy az agymosás, hogy az élet ez:
Először is járj iskolába, mert MUSZÁJ. Ne kérdezd meg, miért. Tedd. Kötelességed. Mások is ezt teszik.
Majd: Dolgozz, te szolga! Nem akarsz? Lusta, léhűtő vagy? Add az életed legjobb éveit és a napod legjobb óráit egy cégnek, legyél egy főnök tulajdona, akitől engedélyt kell kérni, hogy SZABADságra menj. (Hiszen amúgy nem vagy szabad, a főnök tulajdona vagy.)
Tartsd el a leggazdagabbakat, mert még nincs elég pénzük. Ők abból élnek, hogy te túlélsz. Azért dolgozz, hogy ne halj éhen. (Mégis aztán életünk végén rájövünk, hogy mind azért éltünk, hogy dolgozzuk.) Nem szállhatsz ki, mert éhenhalsz. Ugye nem akarsz az utcára kerülni? Nincs kiút. Nem baj, ha szétmar a stressz, nincs választás.
Közben persze minden azért működik, hogy erről elterelje a figyelmed, hogy erre nehogy rájöjj. Amikor hazaérsz, legyél olyan fáradt, hogy ne tudd végiggondolni, van-e értelme hét napból ötöt dolgozni annyit pénzért, hogy túléld a hónapot. Nem halhatsz meg, mert kell, hogy eltartsd a multimilliárdost. Ha az a veszély fenyeget, hogy már nem tudsz dolgozni, halj meg, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetni neked.
(Bárcsak eljönne már az édes halál…)
Nevetnem kell, amikor az emberek a szolgaságukból erényt csinálnak: „Folyton dolgozom, a cégnek szüksége van rám.”, „Olyan fontos ember vagyok, hogy megint túlóráznom kell.”
Azt mondta nekem valaki, aki kitalálta, hogy nekem élnem kell, hogy ne legyenek elveim. Számomra ez ennyi: Szolga vagy, biorobot. Ne gondolkozz, nehogy megkérdőjelezd azt az életet, amit mások természetesnek vesznek. Mindenki ezt csinálja, tehát ez a normális. Amit te gondolsz, az nem lehet normális, mert csak az a normális, amit a többség tesz/gondol.
(Nincs olyan, hogy ‘normális’. Csak a saját agyadban tudsz lenni. Ami neked normális, másnak lehet, hogy a világ legnagyobb marhasága. Akkor is normális az, amit te érzel és hiszel és gondolsz, ha az emberek egy százaléka ért veled egyet. Akkor is, ha nulla.)
Tudva lévő, hogy az elvek választanak minket, nem mi azokat. Nem tehetek mást, mint ezt gondolom. Nem tudom nem ezt gondolni és hinni. Nem tehetsz arról, amit gondolsz, amiben hiszel. Nem te akartad, az akart téged.
Ha nem akarom ezt, ha nem tudom elfogadni a világ működését, akkor állítólag mihaszna vagyok. Hiszen nem is választhattam! Nem értitek, hogy NEM TUDOK akarni élni?
Én ezt nem kértem, nem akartam. Két ember önző vágyának a terméke vagyok.
Az élet addig értelmes, amíg ezt el tudod magaddal hitetni. Amint elpattan valami, rájössz, mire megy ki a játék. Csak agy (nem nézőpont!) kérdése, hogy az élet egy rövid kaland tele izgalmakkal, vagy egy végtelen hosszú, fájdalmas kínlódás. Ha „beteg” az agy, akkor nem bírod ezt a rendszert elviselni, nem akarsz benne élni.
(Vagy éppen akkor vagy beteg, ha azt hiszed, számít valamit a létezésed…?)
Az édes halál se adja magát könnyen. Mert valakinek mindenképpen fájnia kell majd annak, hogy nekem már többé semmi sem fog fájni.
Szerző:
Nagyon jókat írsz, már csak emiatt sem vagy mihaszna!
Valóban ez a legdurvább, hogy mások ezt erénynek fogják fel – kiszolgálni a céget, a főnököt, akármit, előrébb van a listán mint saját magunk és a szerettek (ha vannak). Közben meg abszolút nem vagyunk (evolúciósan) alkalmasak egy ilyen lélektelen, agyatlan, kizsákmányoló rendszerre (tisztelet[?] a kivételnek). Még csak arra sem vagyunk alkalmasak hogy felfogjuk – a társadalom reménytelenül le van maradva a technológiai fejlődés mögött (hiszen előbbi az emberek összessége, míg utóbbi csak néhány ember produktuma), a szervezett vallások pedig a társadalom mögött. Sehol, semmi harmónia.
Viszont, mit gondolsz, lehet úgy élni hogy valamennyire ennek a része vagy, mégsem hatalmasodik el rajtad, mégsem irányít? Szerintem lehet.
Köszönöm!
Az írás az egyetlen, amiról úgy érzem, hogy az enyém.
Lehet-e úgy élni? Valószínűleg igen, de nem biztos, hogy én is tudok úgy élni. A probléma éppen az, hogy nem mindig tudsz olyan munkát végezni, amit szeretnél, amit nem érzel terhesnek. Nem tudom, hogyan lehet elviselni az emberi gonoszságot, kapzsiságot, kizsákmányolást. Hogyan lehet szemet hunyni ezek fölött? Hogyan tudja az ember nem kivégezni magát, amikor arra gondol, hogy másnap megint vissza kell mennie egy olyan helyre, ahol megalázzák, tönkreteszik? Másoknak hogyan megy?
Már csak azért sem tudom nem úgy érezni, hogy megfojt a „munka világa”, mert kötelező. Sosem bírtam a kötelező dolgokat. Már gyerekként is azt kérdeztem, miért kell iskolába menni, amikor én nem is mondtam, hogy akarok iskolába járni.
Tudod, mindig arra gondolok, hogy mi biológiailag állatok vagyunk, de építettünk egy ilyen mesterséges társadalmat. Ebbe bele kell nyomni mindenkit… És elhisszük, hogy ennek így kell lennie, csak mert hagytuk idáig fajulni a dolgokat. Na, és innen jön a bejegyzés tartalma megint…
…Annyira feljebbvalónak hisszük magunkat, csak mert van tudatunk. Számomra ez egy átok. Bárcsak lehetnék boldog-tudatlan. Még szerencse, hogy az evolúció, így a természetes szelekció is működik még, így csak remélni merem, hogy kegyes lesz hozzám a természet, és megoldja, hogy ne nekem kelljen kivonnom magam a forgalomból.
Egyetértek nagyjából azzal, amit közöltél, hasonlóképp is érzek. Én nem fogok tudni ilyen szép monológot írni tartalmas gondolatokkal, csak idézek.
„(Bárcsak eljönne már az édes halál…)”
Maholnap, mihamarabb.
Köszönöm.
Próbálok rásegíteni, hogy jöjjön már, de mindig az van, hogy aki meg akar halni, az bezzeg nem lesz beteg egyhamar. Mindenesetre kerülöm a szűrővizsgálatokat. 🙂
Nagyon igazad van, én is kb. így gondolom.
Nem tudok sajnos válaszolni, de kérdezni tudok és szeretnék.
Az írás az egyetlen, amiról úgy érzem, hogy az enyém.
Mi van, ha nem is „kell” érezni semmire hogy a miénk? Miért kéne? Bármiféle dolog több lesz attól ha a tiéd? Te több leszel attól, ha valami a tiéd lesz?
Lehet-e úgy élni? Valószínűleg igen, de nem biztos, hogy én is tudok úgy élni. A probléma éppen az, hogy nem mindig tudsz olyan munkát végezni, amit szeretnél, amit nem érzel terhesnek.
Nem mindig, de elég sokszor elérhető. Én most olyan munkát végzek, amit szeretek (bár tudok rá panaszkodni – néha nehéz, néha monoton, néha más helyett kell, fizetés kevés, stb). Volt persze korábban olyan munkám, amit nagyon nem szerettem, de mai fejjel lehet hogy keresném benne azt, amit szeretni tudok.
Nem tudom, hogyan lehet elviselni az emberi gonoszságot, kapzsiságot, kizsákmányolást. Hogyan lehet szemet hunyni ezek fölött?
Sehogy. Ne hunyj szemet felette! Ami ellen tudsz tenni, azt megteheted. Ami ellen nem, abból legalábbis tanulhatsz, ha mást nem, azt hogy hogyan ne cselekedj/gondolkodj.
Hogyan tudja az ember nem kivégezni magát, amikor arra gondol, hogy másnap megint vissza kell mennie egy olyan helyre, ahol megalázzák, tönkreteszik? Másoknak hogyan megy?
Jelenleg ez van? A munkahelyeden megaláznak, tönkretesznek?
Már csak azért sem tudom nem úgy érezni, hogy megfojt a „munka világa”, mert kötelező. Sosem bírtam a kötelező dolgokat. Már gyerekként is azt kérdeztem, miért kell iskolába menni, amikor én nem is mondtam, hogy akarok iskolába járni.
Nem kötelező. Ki lehet menni egyedül egy erdőbe, bogyókat meg gyökereket enni. Be lehet költözni valami otthonba, vagy végig lehet stoppolni a fél világot, padokon aludni stb. Hülyén hangzik, de nekem néha ez megnyugvást jelent. Hogy bármit meg lehet csinálni, ami a másiknak nem árt. De lehet választani ezt a társadalmat, ezt a berendezkedést, és meg lehet találni benne a jót, akkor is ha szar.
Tudod, mindig arra gondolok, hogy mi biológiailag állatok vagyunk, de építettünk egy ilyen mesterséges társadalmat. Ebbe bele kell nyomni mindenkit… És elhisszük, hogy ennek így kell lennie, csak mert hagytuk idáig fajulni a dolgokat. Na, és innen jön a bejegyzés tartalma megint…
Érdekes, mert pont tegnap gondolkoztam ezen. Lemásztunk a fáról, felálltunk hogy kilássunk a fűből, szabad lett a kezünk, eszközöket készítünk, hatalmasra nőtt az agyunk, ami nem fér ki a szülőcsatornán. Ezért magatehetetlenül születünk, évekig gondozni kell az embergyereket, ami csak mesterséges társadalomban lehetséges. De ami nyomás jön ebből a társadalomból, azt nehezen viseljük el, nem volt idő adaptálódni.
…Annyira feljebbvalónak hisszük magunkat, csak mert van tudatunk. Számomra ez egy átok. Bárcsak lehetnék boldog-tudatlan. Még szerencse, hogy az evolúció, így a természetes szelekció is működik még, így csak remélni merem, hogy kegyes lesz hozzám a természet, és megoldja, hogy ne nekem kelljen kivonnom magam a forgalomból.
Hogy ki mit hisz erről, azzal nem tudunk mit kezdeni. Te mit kezdesz a tudattal hogy van tudatod?
u.i.: minden fentebbi csak vélemény természetesen 🙂
Gyerekkoromban gyakran mondták, hogy „magadnak tanulsz”. De persze azt már nem engedték, hogy akkor ne is járjak iskolába, lévén rendkívüli módon gyűlöltem az egészet. Magamnak semmi szükségem nem volt rá.
„Nem kötelező. Ki lehet menni egyedül egy erdőbe, bogyókat meg gyökereket enni. Be lehet költözni valami otthonba, vagy végig lehet stoppolni a fél világot, padokon aludni stb. Hülyén hangzik, de nekem néha ez megnyugvást jelent. Hogy bármit meg lehet csinálni, ami a másiknak nem árt. De lehet választani ezt a társadalmat, ezt a berendezkedést, és meg lehet találni benne a jót, akkor is ha szar.”
Mélységesen egyetértek. Ha mondjuk nagyon depis vagy, talán ezt nem látod át. Vagy ha vannak gyerekeid, akikről gondoskodni kell, akkor nem ilyen egyszerű (bár akkor sem lehetetlen).
Nekem mindig egy lány története jut eszembe, akinek irtózatos PTSD-je volt. Fogta magát és elment farkasokkal
táncolnifoglalkozni. Azóta boldog.Én nagyon szerettem az iskolát. Szerettem a tanárokat, a tantárgyakat, de leginkább az osztálytársaimat. 4 év gimi alatt 2 vagy 3 nap igazolt hiányzásom volt.
Dolgozni viszont normál keretek között nem tudok. Képtelen vagyok arra, hogy minden nap be kell menni dolgozni, hogy igazodnom kell elvárásokhoz, hogy a hátam mögött kibeszélnek, hogy értelmetlen és unalmas munkát végzek. Hogy hol rengeteg a munka, hol semmi. Pedig nekem aztán nem voltak durva munkahelyeim az utolsó 10 évből 6-ban (4 éve nem dolgozom). Nagyon közel voltak, 4 ill. 6 órában dolgoztam. És ez sem ment.
Ált. sulit imádtam.
Egyik főállású mhelyem is. Néha az egyik másodállásba is szívesen mentem.
Többi mhelyen szenvedtem és a jelenlegin is szenvedek. Szellemit bírom jobban.
Ezt találtam:
„életünk regénye ma is ugyanarról szól. Megszületünk, tanulunk, kapcsolódunk, leválunk, életet adunk, nevelünk és meghalunk. A történelem során leginkább csak a díszletek és a jelmezek változnak.”
https://wmn.hu/hello-wmn/48394-dudits-denes-a-szenvedely-epit-a-fuggoseg-rombol–hello-wmn–bemelegites
Nincs benne szó a munkáról.
Tanuláson sem az iskolait érti. Az fuj, és nem hatékony. Még mindig jobb dolgozni (nekem).
Én is átmászom a vidám kocsmába.
Szia
Mintha magam hallanám.
Sokáig így éreztem én is. Azt hittem velem van a baj, hogy nem tudom elfogadni a világot ilyennek mint amilyen…Aztán kiderült, hogy bár én megyek a forgalommal szembe, de a többiek tartanak rossz felé!
Hidd el, nem veled van a baj! Azt érzem te sem engeded magad beolvasztani abba az öntőformába amiről írtál! Nem, nem az a normális amit a többség gondol!
Igazából a világ beteg,ez az egész rendszer nem az agyunk.Hogy el tudjuk viselni, azért kell most nekünk a segitség…Egy normális világban szeretnél te is élni, és mindenki! Szóval aki olyant lát most a világban ami nem tetszik neki, jól érzi…Hogy is mondjam…zajlik a túlélő show, és ne adjuk fel, túl fogjuk élni!
És erről sokat lehetne még írni…A lényeg, hogy fel a fejjel, nem velünk van a baj!
„Aztán kiderült, hogy bár én megyek a forgalommal szembe, de a többiek tartanak rossz felé!” Amen, vagy ki miféle kifejezést használ ide. Objektíven nézve egy undormány, hazug, képmutató, érzéketlen, kifordult, mocskos szar pöcegödör társadalomban fulldoklunk, de ha ezt felismered, tudsz tenni a mikrokörnyezeteben (és az agyadban) ez ellen. Ha véletlenül olyan lelki állapotban vagy, akkor tenni is kell, szerintem. Egyetértek, a jelen társadalomra szinte természetes reakciója a szervezetnek a mindenféle mentális diszfunkció.