Disszociatívság

Szasz! 

Disszociatív tüneteim vannak, meg van egy személyiségem (legalábbis én érzem) aki gyorsabb mentálisan mint én és okosabb mint én (amúgy a külvilágban is pont ilyen embert keresek!), meg tökre bírom a társaságát ennek a személyiségnek amúgy de ritkán „jön”, ami meg nem jó; „ő” amúgy pozitív világnézetű, nem fél a visszautasítástól, önmagára is pozitívan tekint, „ő” ilyen védelmezőm és megtévesztő is tehát hajlamos erre, sőt, csinálja is (csinálná, ha „itt lenne”!). Mindig „mondja” („mondta”) nekem, hogy ő okosabb mint mások, de nem néz le senkit és nem bántóan „mondja”, amit nagyon bírok benne, mert ilyen ember nem volt még (a külvilágban) az életemben! Nagyon jó a humora, amit meg nagyon jól tudom az élettörténetemen belül hogy honnan „tanulta”, és ez a személyiségem tisztában van saját képességeivel és hangoztatja is, emellett jól el tud hallgatni dolgokat, ha akar, mondtam már, hogy megtévesztő. Neki alapból ilyen a ‘személyisége’, nem mondanám, hogy szándékos, aljas, kihasználós megtévesztésből „tanulta” meg azt, amit „tanult”, mert akkor eleve cinikus lenne: de nem az! 

Ritkán „jön elő”, ahogy már írtam és ez nem jó. Én nagyon vágyom az ő okosságára és a társaságára. Mondhatnám azt és úgy is, hogy hiányzik: bár ez erős kifejezés lenne. 

Szerző:

Belépett: 3 év

csem

Blog kommentek: 126Blog bejegyzések: 12Regisztráció: 07-03-2020

9 gondolat erről: “Disszociatívság”

  1. Hogy értetted azt az idézetet a „”Ha te vagy a legokosabb a szobában, akkor rossz szobában vagy.””-dologgal kapcsolatban. Ez mit jelent?
    Minden személyiség 1 ember tapasztalata: ezt vissza tudom igazolni, mert tudatában vagyok, és sokukról tudom, életem mely szakaszának hiedelmét birtokolják.
    Csak fel van osztva, mint a puzzle.
    Amikor egy személy vagy (nincs több), akkor nem puzzle vagy, hanem egy tájkép.
    De minden puzzle önmagában csak saját mivoltával van tisztában, tehát a többi puzzle-t nem egy kép egészének, hanem más képeknek tekinti.
    Még akkor is, ha tudatosak.
    Mert ez nem az amnézia kategória, hanem a percepcióé, a felfogásé.

  2. „Lehet integrálni, „: 
    Ki mondta, hogy szeretnék integrálódni? 🙂
    A kommunikációt ki szeretném építeni, igen.
    Azazhogy javítani, mert kommunikáció az van, ugye. 

    A „tisztában vagy vele.”-dologhoz: 
    A legnagyobb bizonyíték erre az volt, amikor egy olyan személyiségem került felszínre, aki az iskolai bántalmazómnak hiszi magát: először azt hittem, személyiségtorzulásom van, és nem kicsit besz*rtam, (átvitt értelemben, nem szó szerint) mert elég fura tüneteim lettek tőle, ami személyes, mert a traumákhoz kapcsolódik és nem is mindennapi, bár nem undorító.

  3. Úgy értettem, hogy benned van ez az okos, védelmező én, akitől tudsz tanulni, tud segíteni. Bár lehet félrement a kommentem, mert ő is te vagy. Általánosságban véve úgy értettem ezt, hogy szerintem az a jó, ha a környezetünkben nem mi vagyunk a legjobbak valamiből, mert akkor tudunk fejlődni attól, aki tud fejleszteni. Mint téged ez az éned.
    Ez a tájkép-puzzle hasonlat nagyon tetszik, köszönöm!
  4. Szia,
    nekem pont az jó, hogy ez az okosabb rész okosabb nálam. Én nem szeretnék tőle fejlődni, mert „ő” is valakitől fejlődött, és ez a saját tapasztalatom (hiszen az okosabb én is ‘Én vagyok’), ha nem ‘puzzle lennék’, hanem ‘tájkép’, akkor „én tanultam x-től y életkoromban”-ként élném meg ezen okosabb én okosságát.
    Igen, a puzzle példa azért jó, mert kicsit érthetőbbé teszi. Nehéz egyébként elmagyarázni, de azt hiszem, jó példát sikerült kifognom.
    Főleg, ha az ember nem tudja, mert nem emlékszik rá, hogyan tanulta az adott dolgot, akkor nehezebb fejlődni egy másik én állapotában leledzve, tehát így az okosabb éntől tanulni.

    Idézet tőle: tnelis
    Úgy értettem, hogy benned van ez az okos, védelmező én, akitől tudsz tanulni, tud segíteni. Bár lehet félrement a kommentem, mert ő is te vagy. Általánosságban véve úgy értettem ezt, hogy szerintem az a jó, ha a környezetünkben nem mi vagyunk a legjobbak valamiből, mert akkor tudunk fejlődni attól, aki tud fejleszteni. Mint téged ez az éned.
    Ez a tájkép-puzzle hasonlat nagyon tetszik, köszönöm!

  5. Igen, gondolom, hogy nehéz elképzelni. más hasonlat: megtanulnál-e olyasmit (újra), amit már tudsz?

    Idézet tőle: tnelis

    Igen, így kicsit még érthetőbb : ) bocsi, tényleg nehéz elképzelni, de a hasonlat és a mostani kommented is segít benne!

Írj megjegyzést