Borderline
Idézet tőle: The EndKedves debut12!
Mekkora arc vagy! Ez a hozzászólás nagyon király lett. Én is ilyen irónikus, szarkasztikus vagyok és az én borderline tesztem is 48 pont lett.
A bemutatkozásodban az a mondat h: vagyok amilyen vagyok, és pont ezt nem szeretem magamban, na ezt imádom!
Köszi, igyekszem. 
A hülyéskedés a lételemem, ebből adódóan néha pont úgy nézek ki, mint egy optimista.
Na igen, az iróniát én is szeretem.
Kár, hogy ebből a tesztből nincs hosszabb. Majd a dokit kérdőre is vonom, hogy van-e ilyen tesztje, mert akkor gyorsan levizsgázok borderből.
Viszont kitöltögetem még pár tesztet, bipolból 37/72, skizóból 21/72 szorongásból 107/210. Ez egész jó átlagnak tűnik.
Amin a legjobban meglepődtem az a hosszabbított alkesz teszt, azon a 11/26-al fennakadtam a szűrőn, a teszt alapján pszichológiailag alkesz vok.
Na mindegy. Na majd egyszer összefoglalom, hogy vajon miért is lettem border, ha tényleg az vagyok, bár jó néhány életesemény olyan, ami miatt tényleg megsérülhettem.
Kedves debut12!
Mekkora arc vagy! Ez a hozzászólás nagyon király lett. Én is ilyen irónikus, szarkasztikus vagyok és az én borderline tesztem is 48 pont lett.
A bemutatkozásodban az a mondat h: vagyok amilyen vagyok, és pont ezt nem szeretem magamban, na ezt imádom!
Kitöltöttem egy border tesztet itt búrán. 48/60. Nem rossz, nem rossz, de a pontszám helyett azt is kiírhatta volna, hogy welcome.
Kedves Eszter!
Mindenképp szeretnék elmenni pszichológushoz jövő hónaptól. Az ok azt hiszem nyilvánvaló...
Úgy gondolom/érzem/hiszem, hogy én is borderline vagyok, ezt is szeretném megtudni és nem voltam benne biztos, hogy azt a pszichológus is kiderítheti. Szeretnék rájönni mi az, ami ennyire kifordított magamból, bármi is az.
Ha elmegyek pszichológushoz, akkor én külön kérhetem tőle, h ennek járjunk utána?
Kedves The End!
A borderline személyiségzavart pszichológus vagy pszichiáter állapíthatja meg, tesztek és diagnosztikai kérdőívek kiértékelésével és személyes beszélgetés után. Miért kérdezed?
Sziasztok!
Lehet, hogy tiszta hülye vagyok de nekem ezzel a borderline dologgal kapcsolatban nem igazán világos, hogy ezt hogy is diagnosztizálják!
Milyen orvoshoz kell fordulni? Ki és hogyan vizsgálja ezt ki? Hogyan válik ez hivatalos diagnózissá?
Idézet tőle: Csaba30Sziasztok, abban kérném a tanácsotokat, hogy, ha egy nagyon "beteg" manipuláló kapcsolatból végre fel tudtam állni, kiszálltam, mégis nagyon hiányzik, pedig lezártam a józan eszemmel.
Azonban a szívem a depresszió határáig vissza akar húzni, akkor mit tehetek a stabilitásom visszaszerzése érdekében?
Rettentő erős "egóm van", így tudom tartani magam a józan eszem irányít, de belül szétszakadok.
Ha eltelik valamennyi idő akkor ez magától rendbejön?? Vagy egy vidám új kapcsolat rendberak, hisz nem jut eszembe a múlt?
Szia Csaba!
Nagyon klassz vagy, hogy ki tudtál lépni egy destruktív kapcsolatból! Ha engedsz magadnak időt, el fog múlni a fájdalom. Drukkolok neked
Sziasztok, abban kérném a tanácsotokat, hogy, ha egy nagyon "beteg" manipuláló kapcsolatból végre fel tudtam állni, kiszálltam, mégis nagyon hiányzik, pedig lezártam a józan eszemmel.
Azonban a szívem a depresszió határáig vissza akar húzni, akkor mit tehetek a stabilitásom visszaszerzése érdekében?
Rettentő erős "egóm van", így tudom tartani magam a józan eszem irányít, de belül szétszakadok.
Ha eltelik valamennyi idő akkor ez magától rendbejön?? Vagy egy vidám új kapcsolat rendberak, hisz nem jut eszembe a múlt?
Sziasztok, abban kérném a tanácsotokat, hogy, ha egy nagyon "beteg" manipuláló kapcsolatból végre fel tudtam állni, kiszálltam, mégis nagyon hiányzik, pedig lezártam a józan eszemmel.
Azonban a szívem a depresszió határáig vissza akar húzni, akkor mit tehetek a stabilitásom visszaszerzése érdekében?
Rettentő erős "egóm van", így tudom tartani magam a józan eszem irányít, de belül szétszakadok.
Ha eltelik valamennyi idő akkor ez magától rendbejön?? Vagy egy vidám új kapcsolat rendberak, hisz nem jut eszembe a múlt?
Kettos erzes van bennem.nem erzek semmit sem ugyanakkor nagyon faj ott legbelul valami...
Idézet tőle: CatladyVoltatok már úgy hogy a párotokat(wá de utálom valójában ezt a megfogalmazást)egyik pillanatról a másikra más szinben kezdtétek el látni? S olyankor az érintést se viselitek el és el akartok menekülni miközben ő csak szeretni próbál?
ohh, velem ez annak idején hetente megesett.
Velem szokott ilyen lenni...igazából össze-vissza szeretek-utálok (vagy érzek közömbösen) embereket körülöttem.
Csak nem igazán mutatom ki, és egyszerűen csak távolságtartó vagyok. Akkor is, ha éppen inkább szeretek, mint utálok. Nem merem kimutatni az érzéseim.
Voltatok már úgy hogy a párotokat(wá de utálom valójában ezt a megfogalmazást)egyik pillanatról a másikra más szinben kezdtétek el látni? S olyankor az érintést se viselitek el és el akartok menekülni miközben ő csak szeretni próbál?
Nekem nincs semmi celom ebben az eletben.csak sodor a szel...
Nagyon erős célokra van szükségetek borderline-ok.
En teljesen uresse valtam a birderlinetol nem erzek semmir maskor meg m8nden nagyon faj
Kedves Luca,
nagyon drukkolok. Ha mód van rá, mindenképpen számolj be róla, hogy hogyan alakult az életetek!
Kedves Eszter és Kiwi!
Igazából a férjemmel már évek óta nem élünk együtt: a megterhelő viselkedése miatt.
Egyébként nem megy el pszichológushoz, és a fiunk betegségéről sem lehet vele igazán beszélgetni.
Most lesz a válásunk, de ő nem hajlandó válni, szóval komplikáltabb az ügy.
Amikor pár éve kipakoltam a szekrényét, mindenhonnan fájdalomcsillapítók kerültek elő, ijesztően nagy mennyiség, amikor rákérdeztem, hogy függő-e nem volt hajlandó válaszolni.
A lányom a fiam és én túl vagyunk egy családterápián a Családsegítőnél, ahol a fiam gyakorlatilag végig nem volt hajlandó megszólalni: ellenségekként tekintett a pszichológusokra, akik amúgy nagyon rendesek voltak, és lelkileg is, és minden értelemben sokat segítettek, pl. abban, hogy eljutottam odáig, hogy beadtam a válókeresetet, és átírattam a fiamat egy speciális iskolába, ahol úgy érzem sokkal jobb neki.
Igen, igazából mindhármunknak folyamatosan pszichológushoz kellene járnunk, mert szegény lányomnak is borzasztó, hogy állandóan szorongunk, sokszor szégyenkezünk, és az életünk a fiam hangulataitól függ.
A probléma az, hogy mivel egyedül nevelem és tartom el a két gyereket, ezért sokat dolgozom, és nem tudok pszichológushoz járni, de legalább a fiam járhatna valakihez, csak nem mindegy, hogy kihez. Majd próbálkozunk a nevelési tanácsadónál, csak gondoltam előtte feldobom itt a kérdést, hátha valaki ismer olyan szakembert, aki már látott hasonló esetet gyereknél.
Én úgy tudom az autisták nem bírják az érzelemnyilvánításokat, az ölelést, stb. A fiam, ha éppen olyan hangulatában van, akkor sokat ölelget, puszilgat, és mondogatja, hogy szeret. Amúgy az iskolában és a judón is népszerű, és vannak barátai. Vagy ez még nem zárja ki az autizmust?
A Vadaskertben különben adtak néhány jótanácsot, de összességében elég csalódottan jöttem el tőlük.
Köszönöm a válaszokat és az együttérzést,
Luca
Kedves Luca,
ez nagyon megterhelő és ijesztő lehet 🙁
Szerintem Kiwinek igaza van abban, hogy az egész családra is ráférne egy pszichológus tanácsadás, ha úgy érzed, hogy a férjed borderline és gyógyszerfüggő.
De két másik dolog is eszembe jutott. Dührohamai szoktak lenni az enyhe autistáknak, és olvastam egy olyan tünetegyüttesről is, amit gyerekkori bipoláris zavarnak neveztek. Semmiképp ne add fel a segítségkérést. Nagyon sajnálom, hogy a Vadaskertben nem segítettek rajtatok. Tudok olyan esetről, amikor ők nem kezeltek egy gyereket, mert úgy látták, semmi baja, de aztán másutt megállapítottak nála enyhe autizmust. Van iskolapszichológus, akivel fel tudod venni a kapcsolatot?
Szia Luca!
Nem igazán vagyok jártas border témában ,de 1-2 dolog eszembe jutott miközben olvastam az írásod.
Feltétlenül pszichológushoz vinném a gyereket, és nem csak a gyereket,hanem az egész családot!
.A férjed-gyógyszerfüggő és valószínüleg(?) border.Ezt nem igazán értem.
Nem írtál arról,hogy pszichiátriai szerektől függ vagy más betegség okán szed gyógyszert.
Nem tudták megállapítani ,hogy border, vagy nem is látta pszichiáter még a férjedet?
Hogyan működik a házasságotok?
Nem akarok okoskodni, nem vagyok pszszakember,de nekem elsőként 3 kifejezés ugrott be amíg a fiadról írtakat olvastam.
-mintakövetés
-biztonság
-kortársak
Köszönöm szépen Eszter!
Igazából a Vadaskertben már jártunk, ahol egy ADHD-s csoportba osztottak be minket, de azt mondták, hogy a fiamnak nem ADHD-ja van, és járjunk pszichológushoz. Azóta iskolát váltottunk, és egy picit jobb lett a helyzet, de most ismét egyre erősödnek a tünetek.
Dühkitörései vannak, egyik percben imád, aztán egyszer csak ellenséges lesz velem, minden átmenet nélkül. Hangulat ingadozásai vannak. A paranoiás tünetek is előjönnek, amikor éppen rossz hangulatban van.
Van amikor túl van pörögve, van amikor olyan jó, hogy az már túlzás (túl udvarias, túl kedves, túl segítőkész, okos, szorgalmas), aztán átmegy ördögibe, szétver dolgokat, ránk támad, néha meg egyszerűen csak látszik rajta, hogy mély depressziós, szenved, és olyankor tesz róla, hogy mi is szenvedjünk.
Sokszor nem tud magával mit kezdeni: irtózatosan szenved az unalomtól, semmi nem jó neki, csak az, hogy mindenkit (engem és a nővérét) módszeresen kínoz mindnfélével. Ilyenkor a tekintete, a testtartása is megváltozik, és semmire nem lehet rávenni.
Néha látszólag ok nélkül megsértődik ránk, és olyankor úgy viselkedik, hogy rettegek, hogy a villamos vagy az autó alá esik. Borzasztó jeleneteket rendez az utcán. Úgy próbál beállítani mások előtt, mintha én gonosz lennék vele.
Múltkor pl. kinyitottam az esernyőmet, és azzal hozzáértem a vállához, és felszállt a villamosra, és elkezdett kiabálni, hogy én megütöttem őt.
vagy nyáron pingpongozás közben másokkal beszélgettem, és olyan dührohamot kapott, hogy lejött egy lakó megkérdezni, hogy bántjuk-e ezt a gyereket.
Az idő teljesen összefolyik neki, nem tudja, hogy mi volt tegnap vagy mi az a hétvége vagy a holnap.
Túlzottan kötődik hozzám, néha olyanokat mond, hogy legszívesebben belebújna a hajamba, hogy velem jöhessen mindig a munkahelyemre.
Iszonyatosan féltékeny a testvérére, mindig elmarja őt tőlem, és borzalmasan terrorizál minket. Minden figyelmet ő akar kiharcolni, és mindenben ő akar diktálni.
Akit korábban szeretett, azt egy rossz nézés miatt simán átteszi a fekete listára, és onnantól az a személy már gyűlöltté válik. Pl. az egyik judo edzőjével is ez volt.
Ha az apja nem lenne gyógyszer függő, és majdnem biztosan borderline-os, akkor én sem állítanám, hogy a fiam az, de akármikor olvasok, vagy hallok a borderline-ról, megállapítom, túl sok dolog ráillik.
Még a mértéktelen evés, és a biciklijével a veszélyes gyors vezetés is.
Igazából ő már évek óta ilyen, de az iskolakezdéskor vált elviselhetetlenné a helyzet, mert túlságosan szorongott.
Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, hogy tévedek.
Nem tudom kihez forduljak vele,
Luca
Szia Luca!
Borderline zavart nem állapítanak meg gyerekkorban. Ha a fiadnak dühkitörései, hangulatingadozásai vannak -- nem írtad, hogy mi a baj --, vagy valami más magatartás-probléma van vele, elviheted a Vadaskertbe: http://vadaskert.hu/, az egy gyermekpszichiátria.
Üdv Mindenkinek!
Azért írok, mert a férjem szerintem borderline-os, és azt gondolom, hogy a fiam is, aki még csak 8 éves.
Hová fordulhatnék egy ekkora gyerekkel, ha ilyen problémáink vannak?
Tud valaki segíteni?
A Lamolep eletmento.... sose gondoltam volna h ennyire tud hatni... igeni hatasos... olyan rosszul volzam a hasmenesem miatt is meg mas miatt is hogy alig tudtam jarni emelsegtem ossze vissza gondoltam mindenfelet. Bevettem es mintha kicsereltek volna... egyszeruen hihetetlen. Ha ez ilyen jo lehet van mas is ami szinten jo lehet..
Gyerekek, mint a szenteste, mind a szilveszter katasztrófa. öngyilkosság, óriási frusztráció, érzelmi kitörések. Az énstabilitás hiánya vagy fasztudja mitől.. de valami nem ok nagyon... Nem bírom az ilyestmi. Mikor ők szórakoznak én egyre szarabbul vagyok, és azon gondolkodok hogy hogy tudnék kislisszolni a helyzetből és miért nem tudom jól érezni amgam... mit lehetne tenni hogy csökkentsem ennek az élét??? Már nem is a gyógyulás a kérdés, hanem hogy ne legyen ENNYIRE rohadzt szar. hogy öngyilkossági gondolatok ilyenkor, stb.
Idézet tőle: scartissue*Átmásoltam a másik topicba*
Ide?
https://bura.hu/forum/bajok/borderline/beszeljunk-a-bpd-rol-ava
Nyilván egész más dolgokat javasolnak valakinek, ha a rosszullét miatt passzívan telnek a napjai vagy a rosszullét mellett is agyonhajszolja magát valaki és közben egy szemzavaros, beteg családtaggal kell küzdenie.
Nekem még sosem mondtak olyat, hogy valamit csináljak még vagy erőltessek jobban vagy vállaljak több felelősséget.
Inkább azt kérdezik, hogy el tudnék-e menni szabira, szeretnék-e táppénzt, Anyu tudna-e több terhet vállalni, van-e valaki, aki tud segíteni, van-e olyan ismerősöm, akinél tudok aludni vagy tanulni, van e valaki, aki pénzzel tud támogatni, van e rokonom, akinél ingyen lakhatok stb. Ezek nem rajtam múlnak, nekem annyi a szerepem ebben, hogy megkérdezem. Igent vagy a nemet nem én mondom ki.
A helyzetemmel foglalkoznak, hisz az nagyon hat az állapotomra. A halluról is sokat beszéltünk. A többi tünetről kevés szó esett.
Kb eddig ennyi volt a terápiám. A mostani még új, erről nem sokat tudok mondani.
Szerintem is fontos a rugalmasság és ezt igazítani az aktuális állapothoz, helyzethez, felmerülő gondokhoz.
A múlt, jelen és jövő közötti fókuszt is lehet váltogatni.
Érezni kell, hogy ki mit bír. Valakinek az ösztönzés, másnak a bíztatás segít. Van akinek a lebaszás, van akinek e megijesztés válik be.
Idézet tőle: eumateEgyébként én ezt sem értem annyira. Mi az, hogy van ilyen terápia, meg olyan terápia. Szerintem az a terápia a jó terápia ami működik... Itt egy nagyon konkrét tünetekkel körülírható zavarról van szó, noha nem könnyű a gyógyítása, de mégiscsak jól elhatárolható a normálistól. Azt megoldva megszűnnek a problémák. Nem nagyon értem ezeket az "irányzatokat" ebből a szempontból. Számomra a Linehan irányzata (DBT)tűnik a legjobbnak, nem kell tartani sem halutál semmitől, a legjobban ez segít a bordereknek főleg a nehezeb állapotúaknak. A terapeutának nyilván alkalmazkodni kell a helyzethez, nem lehet merev terápiát követni mindig. Ami eszembe jutott még a terápiákkal kapcsolatban: amikor a páciens odamegy a terápiára az a gondolata: én nem tudok semmit, gyógyítsanak ki. A gyógyulás az, mikor már én is "tudom" azt amit a terapeuta "tud". Egy lépéssel továbbmenve meg az a következő lépés, hogy se én nem tudom se a terapeuta nem tudja a tutit... Tehát valahogy így kéne. Hogy a páciens érezze át amit a terapeuta érez vagy gondol, és a terapeuta meg amit a páciens, és amikor mindketten ugyanott vannak (általában a terapeuta szintjén, mert a páciens szintjén nem jó leragadni), akkor jobban van a páciens... Aztán a vége meg úgyis az, hogy senki nem tud semmit, mindenki csak próbálkozik, és az az igazi "gyógyulás".
Viszont visszatérve a borderhez: tisztába vagyok vele, hogy a bordereknek nem feltétlenül ilyen levezetésre van szükségük, hanem a nagyon megértő érvéníesítésre, mert bele vannak ragadva a problémájukba. De fontos kiegészítés, hogy nem mindegyik borderline páciens van annyira rossz állapotba, hogy neki a legmegértőbb terápia kelljen, néhol lehet kicsit másról is beszélni, persze ezt a terapeutának fel kell mérnie mikor lehet... A terápiába sose az a lényeg, hogy a terapeuta mit akar, mindig az a lényeg, hogy a páciensnek mire lenne szüksége. Ez az elsődleges szempont. Ha valamelyik terapeuta abból indul ki, hogy "itt a terápia, ha nem gyógyulsz, az a te bajod"... az rossz nyomon jár. Niylván azért jár mert nem tudja amga megoldani, és ha a terápia ezt mondja neki, akkor az tuti nem segít. Nem lehet felelősséget rárakni, mivel 1, nem biztos hogy felelős a bajáért, 2, még ha az ő viselkedése miatt is került bele a helyzetébe, sose járunk jól a hibáztatással, mert attól nem lesz jobban ha mi rá mutogatunk mint terapeuták. Addig kell keresni a megoldást, míg jobban nem lesz.
A gond az, hogy valaki szerint border, más doki szerint skizóm van. Van aki szerint kevert szem zavar, van aki szerint skizó és szemzavar együtt. A mániás időszak miatt skizoaffektív diagot kaptam (skizó + mánia).
Borderbe nem fér bele az, hogy 3-4 évig non-stop volt hallucinációm és évekig téveszmém. (a halut valósnak hittem, vizuális, szaglási hallum is volt. Hanghallás folyamatosan). Bordernél a halu epizodikusan jelenik meg és spontán szűnik meg pár nap alatt. Nekem nem így zajlott. Ezért mondták, hogy ez skizó eredetű.
A DBT pl hallura és téveszmére, mániára nem hat, gondolom nem is rontja. Ezekkel is fontos terápiásan is foglalkozni, hisz gyszert nem kapok rá. Hangulati problémára jó. Nekem abból is többféle van. Depresszió, szorongás, stb.
A feltáró egyéni terápia (ami a múltban keresi a tünetek gyökerét) viszont fokozhatja a hallut, téveszmét. Ezért kockázatos.
A folyamatos kimerültség nem csak pszichés eredetű, pszichoterápia ezzel nehezen tud mit kezdeni, hisz szervi betegség tüneteit nem oldja, csak abban segít, hogy az ember ezt tűrni tudja.
Másodálláshoz és sulihoz sem megfelelő az állapotom, eü okból nem lenne szabad csinálni, de azt a terap és dokim is tudja, hogy ezek fontosak, nem hagyhatom abba. Azon szoktak agyalni, hogy milyen módon lehetne a terheltségem csökkenteni, hogyan tudnék többet aludni és pihenni.
Egyébként én ezt sem értem annyira. Mi az, hogy van ilyen terápia, meg olyan terápia. Szerintem az a terápia a jó terápia ami működik... Itt egy nagyon konkrét tünetekkel körülírható zavarról van szó, noha nem könnyű a gyógyítása, de mégiscsak jól elhatárolható a normálistól. Azt megoldva megszűnnek a problémák. Nem nagyon értem ezeket az "irányzatokat" ebből a szempontból. Számomra a Linehan irányzata (DBT)tűnik a legjobbnak, nem kell tartani sem halutál semmitől, a legjobban ez segít a bordereknek főleg a nehezeb állapotúaknak. A terapeutának nyilván alkalmazkodni kell a helyzethez, nem lehet merev terápiát követni mindig. Ami eszembe jutott még a terápiákkal kapcsolatban: amikor a páciens odamegy a terápiára az a gondolata: én nem tudok semmit, gyógyítsanak ki. A gyógyulás az, mikor már én is "tudom" azt amit a terapeuta "tud". Egy lépéssel továbbmenve meg az a következő lépés, hogy se én nem tudom se a terapeuta nem tudja a tutit... Tehát valahogy így kéne. Hogy a páciens érezze át amit a terapeuta érez vagy gondol, és a terapeuta meg amit a páciens, és amikor mindketten ugyanott vannak (általában a terapeuta szintjén, mert a páciens szintjén nem jó leragadni), akkor jobban van a páciens... Aztán a vége meg úgyis az, hogy senki nem tud semmit, mindenki csak próbálkozik, és az az igazi "gyógyulás".
Viszont visszatérve a borderhez: tisztába vagyok vele, hogy a bordereknek nem feltétlenül ilyen levezetésre van szükségük, hanem a nagyon megértő érvéníesítésre, mert bele vannak ragadva a problémájukba. De fontos kiegészítés, hogy nem mindegyik borderline páciens van annyira rossz állapotba, hogy neki a legmegértőbb terápia kelljen, néhol lehet kicsit másról is beszélni, persze ezt a terapeutának fel kell mérnie mikor lehet... A terápiába sose az a lényeg, hogy a terapeuta mit akar, mindig az a lényeg, hogy a páciensnek mire lenne szüksége. Ez az elsődleges szempont. Ha valamelyik terapeuta abból indul ki, hogy "itt a terápia, ha nem gyógyulsz, az a te bajod"... az rossz nyomon jár. Niylván azért jár mert nem tudja amga megoldani, és ha a terápia ezt mondja neki, akkor az tuti nem segít. Nem lehet felelősséget rárakni, mivel 1, nem biztos hogy felelős a bajáért, 2, még ha az ő viselkedése miatt is került bele a helyzetébe, sose járunk jól a hibáztatással, mert attól nem lesz jobban ha mi rá mutogatunk mint terapeuták. Addig kell keresni a megoldást, míg jobban nem lesz.
Idézet tőle: eumateA terapeuta feladata nemcsak az empátia, hanem a megfelelő kommunikáció is. Borderlineok esetében pl. nagyon fontos az érvényesítő kommunikáció. Ez egy terapeuta dolga, ha ezt nem teszi, nem végez jó terápiát. Az enyém pl. nem teszi, holott látom hogy akar segíteni, és sokszor érzem is hogy jókat mond, mégsem tudok szívesen járni hozzá, mivel néha olyan dolgokat amond, amit nem kéne... Nem lehet egy terapeutának elvárása a páciens felé... Ha van, az már nem terápia az én megítélésem szerint. A jó terapeuta kísérletezget, és addig próbálgatja a dolgokat, míg valami be nem jön.
Én úgy tudom hogy a border esetében a sima KVT nem a legjobb megoldás, vegyes eredményeket hoz. Kell az érvényesítés is.
Én most pl. azt gyakorlom, hogy ha észlelek egy olyan dolgot magamon, amiről tudom hogy border, próbálom nem úgy csinálni, mint amit tennék úgy automatikusan. Ez lehet persze hogy rossz hozzáállás, mert azt kívánja, hogy a hajlamaim ellen cselekedjek, ami önmagam megtagadása valahol. Attól még mert borderlinenak nevezzük, attól még az én vagyok, és ha megtagadom magam, lehet hogy zavarokhoz vezet. lehet hogy rá kéne bízni a terapeutára, és nem próbálni jobban lenni magamtól mert úgysem fog sikerülni, vagy ha sikerül nem attól hogy mást próbálok érezni vagy tenni mint ami bennem van és úgy zsigeri szinten jönne. Ez kb olyan mintha akárhányszor megkordul a gyomrom, azt mondom magamnak "nem vagyok éhes"... holott ez teljesen ellentétes az ösztönszintű testi jelzéseimmel. Nem tudom jó sül e ebből ki.
Én egyébként azt figyeltem meg magamon, hogy hiába próbálom egy helyzetben tisztázni magam, ami "forró", tehát konfliktus érzek, és úgy érzem nem mondhatok valamit, vagy félelem, büntetettség van bennem. Amint vége, utána ezen kattogok sokáig, és nem tud megnyugtatni. Hiába a helyszínen pörögtem, és vágott az eszem, utána "nyugodt" állapotban már egész más dolgok kavarognak a fejemben. Én azt látom, hogy ezt ésszel nem elhet elrendezni magunkban, mert lelkileg nem leszünk jól utána sem. Valahogy úgy kellene próbálni viselkedni, hogy ha mondk valakinek valamit, utána ne kattogjak ezen, ne legyen diszkomfort érzésem, hanem könnyedén bele tudjam illeszteni a napi rutinomba. Ez az, amikor egy borderline harmóniába van magával, és a környezetével. Tudom hülyeség egy ilyen olvasni a borderlineal kapcsolatban, de mégis legalább ez nem okoz extra gondot.
Nekem a bordereknél hasznos feltáró terápiát nem javasolták. Ha jól értelmeztem az indoklást, az fokozhatja a halut, a KVT-re vagyok alkalmasabb.
Folyt köv.
Így igaz, ez kevés.
A terapeuta feladata nemcsak az empátia, hanem a megfelelő kommunikáció is. Borderlineok esetében pl. nagyon fontos az érvényesítő kommunikáció. Ez egy terapeuta dolga, ha ezt nem teszi, nem végez jó terápiát. Az enyém pl. nem teszi, holott látom hogy akar segíteni, és sokszor érzem is hogy jókat mond, mégsem tudok szívesen járni hozzá, mivel néha olyan dolgokat amond, amit nem kéne... Nem lehet egy terapeutának elvárása a páciens felé... Ha van, az már nem terápia az én megítélésem szerint. A jó terapeuta kísérletezget, és addig próbálgatja a dolgokat, míg valami be nem jön.
Én úgy tudom hogy a border esetében a sima KVT nem a legjobb megoldás, vegyes eredményeket hoz. Kell az érvényesítés is.
Én most pl. azt gyakorlom, hogy ha észlelek egy olyan dolgot magamon, amiről tudom hogy border, próbálom nem úgy csinálni, mint amit tennék úgy automatikusan. Ez lehet persze hogy rossz hozzáállás, mert azt kívánja, hogy a hajlamaim ellen cselekedjek, ami önmagam megtagadása valahol. Attól még mert borderlinenak nevezzük, attól még az én vagyok, és ha megtagadom magam, lehet hogy zavarokhoz vezet. lehet hogy rá kéne bízni a terapeutára, és nem próbálni jobban lenni magamtól mert úgysem fog sikerülni, vagy ha sikerül nem attól hogy mást próbálok érezni vagy tenni mint ami bennem van és úgy zsigeri szinten jönne. Ez kb olyan mintha akárhányszor megkordul a gyomrom, azt mondom magamnak "nem vagyok éhes"... holott ez teljesen ellentétes az ösztönszintű testi jelzéseimmel. Nem tudom jó sül e ebből ki.
Én egyébként azt figyeltem meg magamon, hogy hiába próbálom egy helyzetben tisztázni magam, ami "forró", tehát konfliktus érzek, és úgy érzem nem mondhatok valamit, vagy félelem, büntetettség van bennem. Amint vége, utána ezen kattogok sokáig, és nem tud megnyugtatni. Hiába a helyszínen pörögtem, és vágott az eszem, utána "nyugodt" állapotban már egész más dolgok kavarognak a fejemben. Én azt látom, hogy ezt ésszel nem elhet elrendezni magunkban, mert lelkileg nem leszünk jól utána sem. Valahogy úgy kellene próbálni viselkedni, hogy ha mondk valakinek valamit, utána ne kattogjak ezen, ne legyen diszkomfort érzésem, hanem könnyedén bele tudjam illeszteni a napi rutinomba. Ez az, amikor egy borderline harmóniába van magával, és a környezetével. Tudom hülyeség egy ilyen olvasni a borderlineal kapcsolatban, de mégis legalább ez nem okoz extra gondot.
Teljesen egyetértek. Ez a dialektikus viselkedésterápia lényege is. És ez az amiért működik a borderlineok esetében jól.
Eddig minden orvosom és terapom részérül empátiát és együttérzést tapasztaltam.
Nekem az szokott lenni a gond, hogy nem nagyon van ötletük, hogy mitől lehetnék jobban azon kívül, hogy majd egyszer el fogok tudni költözni és majd könnyebb lesz.
A szorongásos tünetek viszont nem lakhely függő és ezzel sem csináltak sok mindent.
A mostani terápián jutottam előrébb. Itt gyakorlatiasan közelítettük meg a gondom és a napirendem optimalizáljuk, illetve relaxálást fogjuk gyakorolni. A kognitív terápiákon jellemző gondolkodási sémák korrigálásával még senki nem próbálkozott, pedig több helyre is jártam terápiára.
2x jártam úgy, hogy a lógus azt mondta h gyszer kellene, a doki ugyanarra azt mondta h lógus foglalkozzon azzal a gondommal. Lógus 2-3 hetente, orvos 4-6 hetente tudott fogadni. Ezzel a küldözgetéssel hónapok teltek el.
Nincs semmi baj azzal, hogy ezeket leírod, sőt le kell írni egyszer, kétszer, tízszer, amennyi kell, hogy fel tudd dolgozni, erre mindenkinek szüksége van, ez sokat segít mindenkinek, ezért van ez a fórum is. Azzal is egyetértek, hogy egy jó terapeutának ezt meg kell hallgatnia elfogadóan és segítően, mert ez egy nagyon fontos lépés. Sajnos ilyenkor az ember hajlamos beleragadni és ugyanazokat a köröket rója. Hidd el tudom, játszottam ezt jó sokáig. Együtt fel kell dolgoznotok a múltat, hogy mi miért történt, ez segíteni tud a továbblépésben. Viszont utána el kell kezdeni valamilyen munkát, hogy hogyan mozdulj ki ebből, muszáj különben nem lesz jobb neked. Sokan ki tudnak jönni ilyen helyzetből, szóval mindenképpen megéri megpróbálni dolgozni rajta.
Amúgy szerintem az a terapeuta jó, aki mindkét típust tudja képviselni, amit leírtál. Amikor kell megértő, de finoman mozdít az előrelépés felé, remélem találsz majd egy olyat, aki neked megfelelő.
Eumate!
Azzal teljesen egyetértek, hogy a terap empátiája (azaz tudja, h mit érzel) és megértő, támogató hozzáĺlása fontos.
A múltbeli traumák, sérelmek feldolgozásához alapvető a múlttal való foglalkozás.
Az is hasznos, ha valaki tudja azonosítani a problémája gyökerét, de ez önmagában szerintem kevés ahhoz, hogy valaki jobban legyen.
Érdemes nézegetni...
Kicsit unalmas tényleg ezen keseregni, ebből nem nagyon lesz semmi. Persze nem kesergek ezen 0/24 néha jobb néha rosszabb.. csak mivel ez a fórum erről szól, így erről írok. Soka nem tudok már hozzáfűzni, szerintem le is fogok állni már lassan ezekkel. Tényleg megoldás kéne találni.
Nem vagyok független a szüleimtől (anyukámtól). Ezzel nem is lenne baj, ha a viszony jó lenne, de sajnos nem az...
Igen, van valami igazság abba amit írtál. Csak néha az ember megrendül, lelkileg, és olyan kor nehéz ezt a szemléletmódot fenntartani. Ilyenkor az elfgoaó légkör segít, abba tud megnyílni az ember. Ha csupa ilyen "tanácsokkal" látnak el, akkor leginkább szembehelyezkedés a vége, ami ugyae nem segít, ugyanakkor sajnos tényleg ez a valóság, hogy a külvilág sose lesz megértő, vagy ha lesz, nem mindenki és nem mindig. Inkább csak azt mondanám hogy ha elesettnek érzem magam, érzelmileg labilisnak (ne is nevezzük borderlinenak), akkor nem keresem azok társaságát, akik keményen "megmondják" a dolgokat, mert ők érzelmileg nem tudnak ráhangolódni a másikra, elfogadni ezt a sérülékenységét, és a tendencia az, hogy ilyenkor eltávolodás következik be. Ezt csak leírom, nem mondom hogy mit kell vagy nem kell csinálni. Abból a tényeből kiidnulva hogy a borderline populáció a népesség 2-3%-át teszi ki, és elég tartós állapot, és abból hogy nagyon hasonló mintázat szerint folyik le a betegség, ebből arra következtetek, és szerintem az a jó hozzáállás a kezelés során, ha nem azt firtatjuk hogy "miért nem másként viselkedik" a beteg, mivel ha tudna nyilván másképp viselkedne, és akkor nem lenne probléma, akkor nem besézlnénk erről. A gyógytásnál mindenképp a megértés, elfgoadás a kulcs. Én ezt vallom és szerintem a tények is ezt igazolják. mondom, más kérdés hogy szubjektív szempontból ha rátalálok más megoldásokra, akkor azokat érdemes e alkalmazni, itt most a terápia oldalát emeltem ki. Persze igaz, a valóságban kevesen vannak akik elfogadóak, és megértőek és ezzel tisztába kell lenni és elffogadni.
új gondolataim vannak az egész borderline problematika kapcsán bennem, amit úgy érzek meg kell most osztanom, és szerintem nagyon jók a meglátásiam (anélkül hogy ezt visszaigazolná bárki is, így érzem, persze várnáma visszajelzéseket).
Ezzel a problémával kapcsolatosan az a nagyon nehéz terápiás és "belső" tehát egyéni megközelítésben is, hogy két része van. Az egyik megérti a problémát, leírja, elfogadja, hitelesíti, érvényesíti a páciens helyzetét, empátiával viszonyul hozzá, a másik pedig arra a kérdésre keresi a álvaszt, hogy "mit tegyünk"? tehát a változtatást, az egészségessé válást, a kiutat, a normalitást tartja szem előtt. Kérdés melyik stratégia vezet eredményre? Szerintem mindkettő. Ha nem értjük meg a pácienst, nem tudjuk "mi okozza" a problémáját, nem tudjuk leírni, megmagyarázni objektíven az egész problémát, akkor kimarad sok minden ezzel kapcsolatosan. Ha viszont csak a "mit változtathatunk", "hogyan viselkedjünk" kérdésre keressük a választ, akkor ezzel hiteltelenítjük azt a problémát hogy attól függetlenül hogy most "jól megmondtuk" mit kéne tennie a páciensnek, attól még neki igenis vannak problémái, amivel tenni kell valamit. Nem lehet "semmissé tenni" csak azért mert mi tudjuk h mi lenne neki jó. Annak igenis van oka, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt.
A másik dimenzió arra irányul, hogy mit teszünk a páciensel? A probléma gyökerét szüntetjük meg, vagy csak a tüneteket kezeljük? Itt a "tüneti kezelés" nem ugyanolyan mint ami a gyógyszerek kapcsán merül fel, ugyanis ott elég lenne azt tenni, hogy nem gyógyszert alkalmazunk, hanem rögtön a gyökeret szüntetjük meg, nincs szükség gyógyszerre (akár, ...most itt nem foglalok állást, csak a koncepciót mutatom be). Itt viszont kell igenis a tünetekkel foglalkozni, mert a borderline nem magától esett bele a problémájába, teáht igenis vannak tünetei néha, amit igeni kezelni kell. Nem ő produkálja, kívülről kapja (valahonnan, nem tudom pontosan, nyilván vannak erre elméletek) de az nagyon is valós, és ha jön a probléma, kezelni kell, mert különben problémák lehetnek belőle (fej falbaverése, falcolás, dühkitörés, önsértés, rossz esetben öngyilkosság). Tehát mindkettőre kell figyelni, ha már van baj, akkor azok hatásait tompítani, megpróbálni elviselni, erre vannak a különféle technikák (mindfullness, légzés, félmosoly gyakorlat, pillanat elfogadása, nem küzdése ellene, relaxáció, progresszív izomrelaxáció), de a legfontosabb mégis az volna, hogy ne is legyenek ezek a tünetek, tehát tényleg a gyökeret megszüneteni, mert akkor nincs mit tompítani (meghagyva hogy ha van, akkor meg az említett dolgokat alkalmazni).
Nektek mi a véleményetek? A 2x2 dimenziónál mia fontos, kinek melyik része van előtérbe? Én mostanban azt veszem észre, hogy inkább a tünetcsökkentés, és tartós üresség a meghatározó. Régebben az impulzivitás volt, cserébe nem volt üresség, viszont olyakor sokkal jobban voltam, nagyobb amplitudójú volt a hangulati állapotom. Most inkább alul van a hangulatom, nincsenek nagy kilengések, de sok jó periódus sincs annyira. INkább egyfajta cseberből vederbe effektus. Nincs igazi áttörés. Az egyik rossz helyett a másik rossz jön elő, de nincs olyan hogy "nincs rossz", hanem megoldódnak a dolgok.
Én hiszek a megoldásban, igenis vannak olyan tudatállapotok, amikor "jól" van valaki. Természetesen a "jó" nem jelenti azt, hogy mindig mosolyog, és happy. A "jó" inkább "adekvát" tehát helye van a negativitásnak is a megfelelő időben és helyen. Erre nyilván vannak kritériumok, amikkel gyönyörűen le lehet írni mi számít jónak vagy egészségesnek. Akit érdekel hogy mik ezek, leírom szívesen privátban, vagy a következő posztban.
Idézet tőle: AbisOké, van az a szintű szociális helyzet, ami a lelkileg legstabilabb embert is kikészíti, pl.egy szülő öngyilkossági kísérlete nagyon súlyos dolog. Csak úgy éreztem eumate már túl van ezen az időszakon, talán valamennyire független is a szüleitől(?), ilyenkor viszont meg kell próbálni továbblépni. Te is ezt tennéd, ha kiszakadhatnál otthonról. De lehet nem jól értelmezem eumate helyzetét, és még mindig a szülei nyomása alatt áll, akkor nyílván más a helyzet.
Igazad van, érdemes észrevenni az összefüggést, ok-okozati kapcsolatot, de nem érdemes ezen rágódni.
Amikor máshol laktam (kb 7 évig) jobb volt. Itt sem rágódok (már) a múlton, elég a jelent elviselni.
Oké, van az a szintű szociális helyzet, ami a lelkileg legstabilabb embert is kikészíti, pl.egy szülő öngyilkossági kísérlete nagyon súlyos dolog. Csak úgy éreztem eumate már túl van ezen az időszakon, talán valamennyire független is a szüleitől(?), ilyenkor viszont meg kell próbálni továbblépni. Te is ezt tennéd, ha kiszakadhatnál otthonról. De lehet nem jól értelmezem eumate helyzetét, és még mindig a szülei nyomása alatt áll, akkor nyílván más a helyzet.
Idézet tőle: AbisÚgy érzem elég sok harag van benned a szüleid cselekedetei miatt, de szerintem lehet el kellene gondolkoznod azon, hogy ezt elengedd. Biztosan sokat hozzátettek a jelenlegi állapotodhoz, de szerintem ritka az, hogy kizárólag külső hatások miatt legyen valakinek ilyen gondja. Arra gondolok, hogy az alapvetően problémás jellem bennünk van, csak kell egy trigger, ami kiváltja (illetve valakinek az se, előjön magától). Az, hogy neked ezt ők már fiatalon elintézték vagy hozzásegítettek nyílván egy szomorú, szerencsétlen helyzet, de lehet, ha nem ők, akkor később valami más stresszhelyzet hoz hasonló lelkiállapotba. Egy válás, rossz párkapcsolat, hülye főnök csodákra képes. Pl. Kiscsillag gyerekkora rendben volt, de később mégis előjöttek a problémák. Én is úgy vagyok ezzel, hogy minden lelki támogatást megkaptam, mégis voltak enyhe tüneteim gyerekként, felnőtt koromban, amikor nehéz élethelyzetbe kerültem, eluralkodott rajtam a súlyos szorongás, és utána már sosem volt az igazi. Alapja nem volt, mert nagyon jól tanultam, tovább tanultam, munka is jó volt és mégis. Még így is megoldottam anno a problémáimat, hátha még tudtam volna aludni is közben. Ez lehet nekem genetikai, vagy talán tudat alatt tanult viselkedés, mert a szüleim is küzdöttek hasonló dolgokkal, de nekem ezt sohasem mutatták ki, inkább csak így utólag látom a jeleket.
Ezt csak azért mondom, mert sok mentális energiát el tud vinni az ilyen dolgokon való rágódás. Nem azt mondom, hogy nem fontos megérteni, mi váltotta ki a helyzetünket, de onnantól már inkább előre kellene nézni felhasználva a tapasztalatokat, találni egy olyan terapeutát, aki előtt meg tudsz nyílni. Persze szinte semmi sem tudok rólad, te jobban látod a saját dolgaidat, csak ezt éreztem abból amit írtál.
Az iskolai szorongást (amire anno azt mondták, hogy izgulós a gyerek) leszámítva 15 éves koromig jól voltam. 15 évesen volt egy kb fél évig tartó depressziós időszakom illetve az elalvással is volt gondom időnként. A súlyosabb állapot később, 25 évesen kezdődött.
A családi gondok és az iskolai izgulás között nem látom a közvetlen összefüggést. Az otthoni légkör nagyon rossz volt (rossz házasság, alkohol, agresszió min2 szülőnél, illetve Anyu öngyilkossági kísérletei is leterheltek). Az első depressziós időszakom is emiatt volt (miután anyu kh-ba került és kb 10 hónapig ott volt). Szerencsére nekem a suli valamennyire ellensúlyozta a rossz hatásokat.
Ha valaki fiatal és rossz az otthoni legkör, negatív hatások érik, akkor könnyen ördögi körbe kerülhet. A rossz hatások miatt szarul van, emiatt nem tud úgy teljesíteni, ahogy egyébként tudna. Munka és jövedelem hiányában költözni sem tud (kiszabadulni a rossz hatások alól). Ebből a körből nehéz kilépni.
Úgy érzem elég sok harag van benned a szüleid cselekedetei miatt, de szerintem lehet el kellene gondolkoznod azon, hogy ezt elengedd. Biztosan sokat hozzátettek a jelenlegi állapotodhoz, de szerintem ritka az, hogy kizárólag külső hatások miatt legyen valakinek ilyen gondja. Arra gondolok, hogy az alapvetően problémás jellem bennünk van, csak kell egy trigger, ami kiváltja (illetve valakinek az se, előjön magától). Az, hogy neked ezt ők már fiatalon elintézték vagy hozzásegítettek nyílván egy szomorú, szerencsétlen helyzet, de lehet, ha nem ők, akkor később valami más stresszhelyzet hoz hasonló lelkiállapotba. Egy válás, rossz párkapcsolat, hülye főnök csodákra képes. Pl. Kiscsillag gyerekkora rendben volt, de később mégis előjöttek a problémák. Én is úgy vagyok ezzel, hogy minden lelki támogatást megkaptam, mégis voltak enyhe tüneteim gyerekként, felnőtt koromban, amikor nehéz élethelyzetbe kerültem, eluralkodott rajtam a súlyos szorongás, és utána már sosem volt az igazi. Alapja nem volt, mert nagyon jól tanultam, tovább tanultam, munka is jó volt és mégis. Még így is megoldottam anno a problémáimat, hátha még tudtam volna aludni is közben. Ez lehet nekem genetikai, vagy talán tudat alatt tanult viselkedés, mert a szüleim is küzdöttek hasonló dolgokkal, de nekem ezt sohasem mutatták ki, inkább csak így utólag látom a jeleket.
Ezt csak azért mondom, mert sok mentális energiát el tud vinni az ilyen dolgokon való rágódás. Nem azt mondom, hogy nem fontos megérteni, mi váltotta ki a helyzetünket, de onnantól már inkább előre kellene nézni felhasználva a tapasztalatokat, találni egy olyan terapeutát, aki előtt meg tudsz nyílni. Persze szinte semmi sem tudok rólad, te jobban látod a saját dolgaidat, csak ezt éreztem abból amit írtál.
Én kívülállóként így látom, de lehet neked más a véleményed es a tapasztalatod. Nálad jobban senki nem tudhatja, h mi a célod és ezt milyen módon szeretnéd elérni.
Nekem először jobban kellett lennem, h tudjak dolgozni, tanulni. Idővel épp ezek segítettek, kivéve amikor túlhajszoltam magam. Abban a szituban viszont ez fontos volt, ha nem ezt teszem bagyon megszívom és még rosszabbul lettem volna, mint a kimerültségtől.
A mostani állapotból viszintvnagyon nehéz kilépni, előre haladni. A cél az, hogy ugyanez (munka, suli stb) kevesebb szenvedéssel járjon és több pozitív érzéssel, Máshogy fogalmazva: könnyebb legyen.
Idézet tőle: eumateKonkrétan nem jutottunk oda el, mert nem merek megnyílni előtte. K*rva sokat tudok itt írni, mert a gondolataimba minden megvan, de nem tudom eljuttatni, mert odajutok, leblokkolok. Ez részben az ő hibája. Csoportba is járok, de kb gyomorgörcsöm van az egész előtt, és szar érzéseim előtte. közbe sokszor jó, de mivel nem szívesen megyek, így nem tudom ez mennyire tud működni. Erőltessem, aztán közbe meg nem is vagyok jobbnn? Most pl tegnap volt nem is lettem jobban, bár nem fogok rá mindent, elvégre nem tudom az igazi okot, okokat.
Kicsit más felfogásuk van a borderlineról mint ami én elvárnék. Én megértést, empátiát, és érvényesítést várnék el, ezt nem kapom meg, és 1-2 megjegyzés sajnos nagyon negatívan érint, ami miatt az alakul ki bennem h nem tudok benne bízni és nem fog működni a hosszú távú terápia mégha néha látom rajta az igyekezetet és tudom hogy akar segíteni, csak az akarás néha kevés. énis akarok gyógyluni mégse tudok
Ezekbe a pillanatokba is ürességet érzek. Stresszt vagy nem tudom mit, de kellemetlen érzés, nem tudom mit lehetne ezzel csinálni, msot próbálom elfogadni mert ezt tanultam, de ez nem teljes megoldás... Lehet egész nap figyelgetni magam, mindfulnessezni, stb, közbe meg elmegy az élet, más meg ilyet nem cisnál és mégis jobban van... szóval annyira nem tudom.. max akut helyzetekre, csak sajnos nekem ez belengi hosszú napokra a hangulatom ez az egész..
Az alapján, amit olvastam a csoportról nekem az jött le, hogy akut helyzetre jó, de önmagában kevés. Gondolom emiatt is kell mellé az egyéni, ahol más jellegű problémákkal is lehet foglalkozni.
Sztem leginkább az vinne előre, ha abban tudnának segíteni, hogy dolgozni v tanulni tudj (amit szeretnél), a nehezebb napokon is tudj teljesíteni, mindezt ne magadra erőltetett kényszernek érezd, ne szenvedj ettől. Az elfoglaltság (de nem a túl sok) segíthet abban is, h ne érezd az ürességet, feszültséget v legalább ne annyira. Jó esetben pozitív élményeid is származhatnak ebből, ami javitja az állapotodat.
Az is fél siker lenne, ha heti 1-2 napos v napi pár órás fix elfoglaltságod lenne és ezt tartósan is tudnád csinálni. Ha a családi gond húz le, arra hosszabb távon sztem a költözés lehet a megoldás. Nekem ez azonnal javította a közérzetem.
Az is fontos v hasznos lehet, ha sikerül megfejteni, h melyik tünetednek mi a gyökere, de ettől sztem önmagában nem leszel jobban, a megoldáshoz közelebb vihet.
Konkrétan nem jutottunk oda el, mert nem merek megnyílni előtte. K*rva sokat tudok itt írni, mert a gondolataimba minden megvan, de nem tudom eljuttatni, mert odajutok, leblokkolok. Ez részben az ő hibája. Csoportba is járok, de kb gyomorgörcsöm van az egész előtt, és szar érzéseim előtte. közbe sokszor jó, de mivel nem szívesen megyek, így nem tudom ez mennyire tud működni. Erőltessem, aztán közbe meg nem is vagyok jobbnn? Most pl tegnap volt nem is lettem jobban, bár nem fogok rá mindent, elvégre nem tudom az igazi okot, okokat.
Kicsit más felfogásuk van a borderlineról mint ami én elvárnék. Én megértést, empátiát, és érvényesítést várnék el, ezt nem kapom meg, és 1-2 megjegyzés sajnos nagyon negatívan érint, ami miatt az alakul ki bennem h nem tudok benne bízni és nem fog működni a hosszú távú terápia mégha néha látom rajta az igyekezetet és tudom hogy akar segíteni, csak az akarás néha kevés. énis akarok gyógyluni mégse tudok
Ezekbe a pillanatokba is ürességet érzek. Stresszt vagy nem tudom mit, de kellemetlen érzés, nem tudom mit lehetne ezzel csinálni, msot próbálom elfogadni mert ezt tanultam, de ez nem teljes megoldás... Lehet egész nap figyelgetni magam, mindfulnessezni, stb, közbe meg elmegy az élet, más meg ilyet nem cisnál és mégis jobban van... szóval annyira nem tudom.. max akut helyzetekre, csak sajnos nekem ez belengi hosszú napokra a hangulatom ez az egész..
Idézet tőle: roxána2.0Idézet tőle: eumateEgyetértek.Még annyit írnék hogy igen, a pánikrohamnak van két altípusa, amit nem ugyanúgy kell kezelni, amit te is leírtál. Csak az egyik típusra jó a zacskós módszer, a másikra pont az ellenkezője a jó, a több oxigén bevitel.
Szendi Gábor Pánik c. könyvében a 44. és 45. oldalon ez olvasható (két oszlopban, azokat itt nem tudom reprodukálni):
SPONTÁN PÁNIK -- SZORONGÁSOS/KOGNITÍV PÁNIK
1. nem kíséri szükségszerűen félelem -- 1. a félelemélmény meghatározó2. a félelem az első tünetek után jelentkezik, mintegy reakcióként a tünetekre -- 2. a félelem megelőzi, hiszen a félelem váltja ki a rohamot
3. légzéselakadással és kardiális tünetekkel indul, s csak aztán alakul ki hiperventilláció -- 3. a testi tüneteket a szorongás és a hiperventilláció idézi elő
4. ösztönös menekülési késztetés jelenik meg: „csak el innen” -- 4. a félelem inkább bénító, vagy segítség kérésre irányul
5. a stresszhormon rendszer nem lép működésbe -- 5. a stresszhormonok szintje
megugrik6. a szén-dioxid provokálja a rohamot -- 6. a szén-dioxid oldja a rohamot
7. a hiperventilláció oldja a rohamot -- 7. a hiperventilláció provokálja a rohamot
Tehát ha jól értem, a zacskóba lélegzés a "szorongásos/kognitív" pánik esetén jó. "Vicces", hogy dokik nem tesznek különbséget. És a spontán pánikolót lélegeztetik zacskóba.
Ebből is látszik, hogy pánik is sokféle lehet. Olyannal még nem is találkoztam, akinek az enyémhez (már nincs) hasonló volt v jelenleg is van.