Beszéljünk a BPD-ről, avagy borderline a gyakorlatban

368 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Offline

Szia Parcika!

Üdv itt a Búrán! Sok dolog, amit leírtál, valóban borderline zavarra hasonlít, de mi semmiképpen nem tudunk téged diagnosztizálni így a távolból... Itt van egy borderline kérdőív, ezt megpróbálhatod kitölteni: https://kozosseg.bura.hu/index.php/641843?lang=hu&encode=

Nagyon sajnálom, hogy nem vagy jól, de van remény. A borderline zavar magától is javulhat idővel, és terápiával is lehet rajta segíteni. Van, aki gyógyszert is szed, ha például nagyon indulatos, és az indulatait nem tudja fékezni. 

Itt sok borderline diagnózisú ember van, remélem, ők is hozzászólnak, de írhatsz is nekik privát üzenetet (a borderline-okat úgy találod meg, hogy a keresőbe beírod, hogy profil borderline, és akkor ki fogja dobni neked azokat, akik megírták magukról, hogy ilyen problémájuk van).

Itt elmondhatod minden furcsa érzésedet és fájdalmadat, senki nem fog sem csodálkozni, sem megütközni rajta.

Szerintem a szexuális fantáziákon ne aggódj, a teljesen normális szexuális beállítottságú embereknek is vannak olyan fantáziái, amiket a való életben nem akarnának kiélni, csak néha eszükbe jut vagy kíváncsinak érzik magukat.

Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, akinek a segítségével elkezdhetsz dolgozni a problémákon. Mi Budapesten a Balassa utcai Pszichoterápiás Klinikát, a Nap-kört, a Tündérhegyet és a Thalassa házat szoktuk javasolni bordereknek.

Offline

Fu bakker ez nagyon durva. Sad sok mindenben en is tudtam veled azonosulni. Ha szeretnel beszelgetni nyugodtan irhatsz. Ha esetleg ez segit Smile

Offline

Sziasztok!

19 éves vagyok - gimnazista -, és egyértelműen úgy gondolom, hogy borderline-személyiségzavaros (vagy legalábbis mentálisan semmiképp sem egészséges, amire még genetkai okom is lenne). Ez a gondolat már nagyon régóta gyötör, de mivel nem tudok róla senkivel sem normálisan beszélni, sosem jutottam még el olyan szakemberhez, aki bármiféle diagnózist is fel tudott volna állítani rólam. Úgyhogy ne haragudjatok, de itt a búrán, most szeretném nagyjából összefoglalni, összeírni, hogy miért gondolom ezt (hátha meg is nyugszom tőle), bocsánat, valószínűleg hosszú lesz. Ha elolvassátok, hadd kérdezzem meg hogy egyetértetek velem abban, hogy borderline vagyok? Ha igen, szerintetek mennyire "súlyos"? (Ja igen, azt kihagytam a képletből, hogy diagnosztizáltan asperger-szindrómás vagyok, szóval biztos lesznek ebben olyan dolgok is, amik részben ahhoz kapcsolódnak.)

Huh. Szóval...

Szociálisan teljesen inkompetens vagyok. Nagyon komoly szorongásaim vannak, egyáltalán nem tudok beilleszkedni sehova sem. Bárhova megyek, egy idő után automatikusan számkivetettnek érzem magam, olyankor is, amikor ez egyáltalán nem indokolt. Úgy érzem, az emberek csak megtűrnek maguk mellett, akkor is, ha egyébként tudom, hogy nem így van. Egyszerűen nem bírom elhinni, ha valaki tisztel vagy szeret, vagy ha mégis, folyamatosan aktívan rettegek attól, hogy ezt a megbecsülést és/vagy szeretetet valahogy majd el fogom veszíteni, és folyton mindenbe belelátom ezt a fura "paranoiát". Baromira vágynék „mély” emberi kapcsolatokra, de teljesen alkalmatlan vagyok a kezelésükre. Ha vannak is kapcsolataim - bár már jó ideje nincsenek -, mindig van 1-2, ami valamiért kiemelten fontos lesz nekem, és akkor azokat totálisan felmagasztalom és/vagy démonizálom (a kettő általában gyorsan, középút nélkül váltakozik), miközben a többit elhanyagolom, aztán utána meg sírok utánuk. Furcsa kettősség van bennem, mert borzasztóan szeretek egyedül lenni, de nagyon szeretnék emberi kapcsolatokat is, viszont a fenntartásukért nem bírok „normálisan” tenni. Érzem, hogy magányos vagyok, de ezzel a magánnyal semmit se bírok kezdeni. Néha egyszerűen csak „elfáradok” szociálisan, belesüppedek egy „fáradt”-állapotba, és olyankor nem bírok normálisan kommunikálni az emberekkel. De ezen kívül is nagyon sok ellentmondás van bennem. Úgy érzem, mintha „szét lenne esve” a személyiségem. Nem úgy értem, hogy több személyiségem is van egyszerre, hanem úgy, hogy az az egy ami van, teljesen zavart, mintha „össze lenne dobálva”. Nem bírok együtt élni saját magammal, néha egyszerűen nem bírom elviselni magamat. És ezt most nem úgy értem, hogy önbizalom-hiányos vagyok, hanem konkrétan úgy, hogy vannak időszakaim, amikor legszívesebben üvöltenék és kaparnám a falat, hogy önmagammal együtt kell lennem. llyenkor jellemzően borzasztóa bunkó és elutasító (sőt, akár verbálisan kifejezetten agresszív) vagyok a környezettemmel, de nem miattuk, hanem magam miatt, nem őket nem bírom elviselni, hanem önmagamat, és ezt kb. öntudatlanul rajtuk töltöm ki. Félek, hogy olyan ember vagyok, akivel nem lehet hosszú távon (se) együtt élni (sőt, ha őszinte akarok lenni, ez valószínűleg így is van). Félek, hogy megkeserítem az emberek életét. Ez az úgymond zavartság az önbizalmamon is nagyon látszik, bizonyos dolgokban teljesen alábecsülöm magam, másokban meg totálisan felmagasztalom, és valamelyik néha csakúgy jobban eluralkodik rajtam, mint a másik (egyensúly megint szinte nincs). Olyan, mintha különböző időszakai lennének az életemnek, amik folyton váltakoznak, szinte átmenet nélkül. Olvastam a bipoláris zavarról, úgy érzem ezek a periódusok abszolút megvannak nálam, mégis, valahogy úgy érzem, az én ügyem valahogy "komplikáltabb" (ezzel természetesen nem a bipoláris-zavart akartam lebecsülni, csak nem tudom jól kifejezni magam). Folyton szuicid  gondolataim vannak, gyakorlatilag bármi történik velem, szinte az az első, hogy elképzelem, mi lenne ha megölném magam. Én is tudok, hogy ezek undorítóan önző gondolatok. Sokat gondolkodtam ezen, és az a véleményem, hogy nem lennék képes megölni magam egyébként (bár kitudja, lehet egyszer elborul annyira az agyam). Gondolati síkon is általában az öngyilkossági kísérletig jutok, és elképzelem, hogyha ez megtörténne, akkor mennyire mindenki felkapná rá a fejét, hogy én milyen rosszul érzem a bőrömben magamat (valószínűeg nem látszik rajtam, a külvilág felé jellemzően teljesen más arcot próbálok mutatni), és nem lennék az emberek számára ilyen jelentéktelen (nagyon annak érzem magamat, úgy érzem, bármikor akárki feltűnés nélkül pótolhatna). Nyilván nem csak ennyi van ebben, de a többit nem tudom megmagyarázni, maximum csak annyival, hogy rosszul érzem magamat a bőrömben. Néha, ha nagyon elkap a depresszió, és felgyülemlik bennem mindenféle indulat – jellemzően magammal szemben -, akkor önbántalmazással próbálom nyugtatni magam. Ilyenkor általában nem öngyilkosság a célom - jellemzően nem is vagyok teljesen magamnál az érzelmi hullámaim miatt -, nálam ez a feszültséglevezetés valami fura, beteges módja. Karcolgatni, vagdosgatni szoktam magamat, általában borotvával/mindenféle pengével. Nem bírok mit kezdeni magammal, majdnem mindenért magamat ostorozom, de mégse tudok igazán semmit sem tenni érte, hogy „jobb” ember legyek, néha megpróbálkozom dolgokkal, de folyton visszacsúszom ugyanabba az állapotba, bárhol is vagyok. Bár még szűz vagyok, és egyetlen párkapcsolatom se volt (a fent említett okokból kifolyólag), valamiért szexuális gondolatok terén is teljesen zavart vagyok, ott is egyfajta kettőség van jelen bennem. „Normális” szeretnék lenni e téren, egészséges párkapcsolatra vágyom egészséges szexszel, és mégis azt tapasztalom, hogy mindenféle beteges gondolatok izgatnak fel, olyan dolgok, amiket nem tudok összeegyeztetni a személyiségemmel, meg azzal, akinek önmagamat gondolni próbálnám (csak hogy teljesen őszinte legyek önmagammal: szexuális téren mazochista gondolataim vannak). Én nem akarok „perverz” lenni, undorítónak érzem ezt, nem akarom, de nem tudok tőle megszabadulni, és folyamatosan dúl bennem egy ilyen szánalmas elmeharc emiatt. Talán emiatt érzem leginkább betegesnek magamat. Illetve még mindenképp szeretném megemlíteni, hogy a családom jó pár tagjához hasonlóan - nálunk mindig is minden 2. férfi depressziós alkoholista volt - én is nagyon hajlamosnak érzem magam a szerfüggőségre. Viszonylag ritkán megyek társasággal inni (de csak mert gyáva vagyok), viszont ha iszok, teljesen alkalmatlan vagyok a mértéktartásra. Sajnos tipikusan az az ember vagyok, aki ezeket a szereket arra használja, hogy kompenzálja önmagát. És baromi hajlamos rá, hogy lelki függősége alakuljon ki mindenféle tudatmódosított állapottal (meg a ténnyel, hogy amit most tesz, az "hülyeség" - ez valami furcsa pótléka lehet a valódi élettörténéseknek).

Ezek a dolgok nagyon hosszú ideje megvannak bennem. Jó pár évig "egyenletesen" erősödtek - egyre többször törtek rám, stb. -, viszont nagyjából 1 éve volt egy nagyon komoly és hirtelen szerelmi csalódásom (illetve inkább emberi csalódásom, mert az illető, aki egyik pillanatról a másikra megszakította velem a kapcsolatot, nem csak a szerelmem volt, hanem a "legjobb barátom" is). Mikor ez az egész hirtelen realizálódott bennem, épp osztálykiránduláson voltunk, és... Hú, ezt nehezen tudom majd megfogalmazni. Szóval... előtte is előfordult már olyan párszor enyhén, hogy valahogy egy kis időre "szétestem". Olyan érzésre gondolok, mintha hirtelen már nem is teljesen önmagam lettem volna, valahogy elvesztettem a kontrollt egy kicsit önmagam felett, mintha picit "elemelkedtem" volna. Ilyenkor szórakozott lettem és kicsit "fura" - az önuralmam kicsit eltűnt, mindent automatikusan kimondtam, ami eszembe jutott. Ez az egész, mivel nagyon enyhe volt, egészen az addig osztálykirándulásig nem tűnt fel nekem, viszont ott, ennek a hirtelen traumának a hatására ez egy teljes éjszakán keresztül felvett nálam egy olyan súlyossági szintet, amit se addig, se azóta nem tapasztaltam soha még. Ott, akkor, azon az estén valahogy konkrétan "szétestem"... Szétesett a mozgásom, szétesett a beszédem... Már nem csak szórakozott voltam, hanem konkrétan olyan, aki nem tud teljesen önmagáról. Az, hogy mindent kimondok, ami a fejemben van, olyan szintre súlyosbodott akkor, hogy különös hangsúlyokkal mondtam ki értelmetlen mondatokat, meg ilyenek. Totálisan színjózan voltam az este, egyáltalán semmit sem ittam, és konkrétan úgy viselkedtem, hogy mindenki aki talákozott velem, talajrészegként emlékszik vissza rám az osztályból a mai napig, meg úgy hogy én akkor milyen félelmetesen viselkedtem. A legfélelmetesebb peig az az egészben számomra, hogy olyan szinten szétestem, hogy nekem erről az estéről csak héba-hóba emlékeim vannak (itt ismét megemlíteném, hogy semmilyen tudatmódosítószer hatás alatt nem álltam). Olyasmi emlékeim vannak, hogy  "És akkor valahogy leültem xy-nal beszélgetni. És akkor valahogy lelkizésbe kezdtünk. És ő mondott nekem valami fontosat, de nem tudom mit, meg én is mondtam neki valamit, de nem tudom mit"... Ez az egyik oka annak, hogy ezt a "szerelmi" csalódást megemlítettem. A másik pedig az, hogy amióta az, akit "szerettem" ilyen erőteljes elvetettség-érzést okozott bennem, azóta valahogy elborultak a fejemben a dolgok... Minden fent említett jegy teljesen előtérbe került, és a személyiségem egyszerűen... nem tudom máshogy megfogalmazni: szétesett. Ötletem sincs ki vagyok, teljesen elbizonytalanodtam magamban. Olyan érzésem van, mintha mindentől teljesen eltávolodtam volna, ami bármikor is fontos volt nekem, vagy engem képviselt. Olyan érzésem van, mintha kiégtem volna 19 évesen. Valahogy ennek a érzelmi megalázottságnak a hatására minthogyha kialakítottam volna magamnak egyfajta "felszínes létezési formát", egyfajta vegetálást az életben. Nem is emlékszem mikor volt utoljára értékelhető beszélgetésem. Senkim sincs. Alapból sem, de aki meg esetleg még is lenne, azt is eltaszítom, mert egyszerűen... nem tudom, egyszerűen mintha fáradt lennék ehhez. Mindeközben pedig szenvedek a magánytól és a meg nem értettségtől.

Nagyjából ennyi lenne. Köszönöm a platformot, ezt nagyon jól esett kiírni. És köszönöm, ha elolvassa valaki!

Offline

Csengelle írta:

csak hogy fokozzam az izgalmakat, tegnap kirúgtak a munkahelyemről. ez azt jelenti hogy 3 héten belül szakítottak velem, próbáltam öngyilkos lenni, kezeltek kórházban, vesztettem el a munkahelyem és az albérleti szerződésem két hét múlva lejár.

lehetnék kétségbeesett, de nem vagyok, én se tudom hogy miért. ami sokkal jobban zavar, hogy 2-3 napja elkezdtem teljesen idegennek érezni önmagamat és a céljaimat, terveimet, dolgaimat. nem kifejezett deperszonalizáció gyötör (bár abból is kijutott), hanem konkrét eltávolodást érzek mindentől, ami valaha az enyém volt, még önmagamtól is.

úgy tudom, ez BPD-seknél "normális". mindenesetre nekem nagyon kellemetlen.

ha valakinek van erről tapasztalata vagy tanácsa, szívesen meghallgatnám.

Hát mit mondhatnék? Sz.r ügy.

Az lenne a meglepő, ha nem azt éreznéd, amit.

Van valami lehetőséged lakhatás megoldására?

 

Offline

Kedves Csengelle en is jartam hasonlo cipoben nem volt munkam elvesztettem a parkapcsolatomat as alberletem nem de csak ido kerdese lett volna innen kerultem korhazba mert ongyilkossagot kisereltem meg soha nem ereztem deperszonazaciot de ertelek es nagyon drukkolok hogy kigyere ebbol a szarbol szivbol szorit Neked Poisonkid fel a fejjel legy bator a dolgok altalaban egyszerubbek mint ahogy mi latjuk oket☺

Offline

csak hogy fokozzam az izgalmakat, tegnap kirúgtak a munkahelyemről. ez azt jelenti hogy 3 héten belül szakítottak velem, próbáltam öngyilkos lenni, kezeltek kórházban, vesztettem el a munkahelyem és az albérleti szerződésem két hét múlva lejár.

lehetnék kétségbeesett, de nem vagyok, én se tudom hogy miért. ami sokkal jobban zavar, hogy 2-3 napja elkezdtem teljesen idegennek érezni önmagamat és a céljaimat, terveimet, dolgaimat. nem kifejezett deperszonalizáció gyötör (bár abból is kijutott), hanem konkrét eltávolodást érzek mindentől, ami valaha az enyém volt, még önmagamtól is.

úgy tudom, ez BPD-seknél "normális". mindenesetre nekem nagyon kellemetlen.

ha valakinek van erről tapasztalata vagy tanácsa, szívesen meghallgatnám.

Offline

Szia!

Lehettem volna figyelmesebb csak nem tudom él e még a TB-m.

Írtam egy hoszabbat de a fórumra nem merem kitenni, elküldtem priviben.

Üdv:

umu42

Offline

Szia umu42!

Itt összeszedtük a TB támogatással elérhető terápiás helyeket: https://bura.hu/szakmai-informaciok/krizisintervencios-telef/tarsadalombiztositas-tb

Drukkolok neked. Írsz egy kicsit még magadról, hogy miben nyilvánulnak meg a problémáid?

E

Offline

Szia babarczyeszter és Többiek!

44 éves valoszinü borderline vagyok. Terapeutához szeretnék eljutni de most nincs rá pénzem. Öngyikossági szándékom egyszer volt, húsz évvel ezelött, öt percig tartott, egy hülye szerelmi csalódásból kifolyólag. És az a vágyam hogy tudjak beszélgetni itt sorstársakkal.

Üdv:

umu24

Offline

babarczyeszter írta:

Szia blue velvet!

Semmi különös: a terapeuta az első órán elmondja, hogy milyen keretek között fog kezelni, hetente hányszor, hogyan kommunikáltok, mi a módszer, stb -- és ennek része szokott lenni szuicid emberek esetében, hogy öngyilkossági kísérletet nem szabad elkövetni. A keretek világos meghatározása és betartása a legtöbb terápiában része a terápiának (tehát meg kell tanulni betartani a kereteket, ami bordereknek gyakran nehezen megy).

Köszönöm.

Jópofa, nekem a fizetős terápiákon soha nem volt ilyen.

Azért ez + az, hogy úgy kellett szinte szó szerint kivernem a volt terapokból a szakvéleményt, elég érdekes fénybe helyezi a terápiát és a terapokat.

Na sebaj, legközelebb már nagyon képben leszek, ha megyek valahova. (Ha megyek.)

Offline

Szia blue velvet!

Semmi különös: a terapeuta az első órán elmondja, hogy milyen keretek között fog kezelni, hetente hányszor, hogyan kommunikáltok, mi a módszer, stb -- és ennek része szokott lenni szuicid emberek esetében, hogy öngyilkossági kísérletet nem szabad elkövetni. A keretek világos meghatározása és betartása a legtöbb terápiában része a terápiának (tehát meg kell tanulni betartani a kereteket, ami bordereknek gyakran nehezen megy).

Offline

Erről a terápiás szerződésről jó lenne, ha írnátok, mert nekem soha nem volt terápiás szerződésem (szóban sem), pedig ugye jártam egy pár helyen....

Offline

Csengelle írta:

sziasztok!

koszi az egyutterzest. nem csak hogy ajanlott, hanem kotelezo is az egyeni a csoport melle. epp ezert az a kerdesem, hogy valtsak-e egy BPD-re specializalodott terapeutara, vagy inkabb maradjak-e a regimnel, akit bar nagyon birok, de sajnos nem bizonyul tul hasznosnak. feltetelezem, hogy nem volt meg ilyen betege. szoval mindenkepp lesz egyenim, csak nem tudom, hogy kit valasszak. Sad

Eszter: volt ilyen megallapodasunk. de hat azokban az orakban ez vajmi keves visszatarto ero.

Így már más a véleményem. Akkor tényleg keress egy borderline szakértő terapot egyéni terapnak. Én tök véletlenül belefutottam egybe (igazából csak sima csoportterápiát kerestem és a neten kijött az ő neve is), Keresztes Zoltánnak hívják.

Offline

sziasztok!

koszi az egyutterzest. nem csak hogy ajanlott, hanem kotelezo is az egyeni a csoport melle. epp ezert az a kerdesem, hogy valtsak-e egy BPD-re specializalodott terapeutara, vagy inkabb maradjak-e a regimnel, akit bar nagyon birok, de sajnos nem bizonyul tul hasznosnak. feltetelezem, hogy nem volt meg ilyen betege. szoval mindenkepp lesz egyenim, csak nem tudom, hogy kit valasszak. Sad

Eszter: volt ilyen megallapodasunk. de hat azokban az orakban ez vajmi keves visszatarto ero.

Offline

Szia Csengelle!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszul voltál, de örülök, hogy előre nézel, és keresel terápiát. A border érzések megfékezésére valóban hasznosak a speciálisan erre kialakított terápiák, mint a DBT vagy a sématerápia. Szerintem is összefér az egyéni egy csoporttal, de kérdezd meg a csoportvezetődet is. Az egyéni terápiában feljövő érzések, traumák miatt előfordul, hogy az ember átmenetileg rosszabbul lesz, vagy öngyilkosságon jár a feje, de többnyire kötni szoktunk egy "terápiás szerződést" (általában csak szóban), amiben vállalod, hogy nem próbálkozol öngyilkossággal, amíg tart a terápia, mert az olyan acting out, amit a terapeuta nem tud jól kezelni. A terápiádban nem volt ilyen megállapodás? Vagy volt, csak nem bírtad betartani? Drukkolok!

Offline

Csengelle írta:

sziasztok!

immár a 2. öngyilkossági kísérletem után fekszem a pszichiátrián. pofára ejtettek, összetörtek, nem bírtam. januárban jelentkeztem DBT-re a Nap-kör Alapítványhoz, de csak most szeptemberben fog indulni.

a kórházban azt javasolják, hogy annak ellenére hogy 1 éve járok a pszichológusomhoz és nagyon jó a viszonyunk, hasznosabb lenne, ha leváltanám egy séma-terápiával foglalkozó szakemberre, aki kifejezetten BPD-re specializálódott. mit gondoltok erröl? tény, hogy a mostani terápiám alatt már kétszer próbáltam meg kinyírni magam, és a depresszióm sem enyhült. viszont kockázatosnak érzek leváltani egy stabil kapcsolatot.

Szia!

Sajnálom, hogy nem vagy jól. És örülök, hogy jó helyen vagy (remélhetőleg).

Én csak a saját véleményem mondom, fontos, hogy másokat is  meghallgass.

Szerintem maradj a mostani terapodnál, ha nagyon jó a kapcsolat.

ÉS járj a Nap-Körbe DBT-re.

Az egyik egyéni, a másik csoportos. Szóval nem ütik egymást. Járhatsz mindkettőbe. Persze anyagilag... Hát lehet, hogy csak kéthetente fogsz tudni járni az egyénibe, hogy a csopit tudd fizetni.

Offline

sziasztok!

immár a 2. öngyilkossági kísérletem után fekszem a pszichiátrián. pofára ejtettek, összetörtek, nem bírtam. januárban jelentkeztem DBT-re a Nap-kör Alapítványhoz, de csak most szeptemberben fog indulni.

a kórházban azt javasolják, hogy annak ellenére hogy 1 éve járok a pszichológusomhoz és nagyon jó a viszonyunk, hasznosabb lenne, ha leváltanám egy séma-terápiával foglalkozó szakemberre, aki kifejezetten BPD-re specializálódott. mit gondoltok erröl? tény, hogy a mostani terápiám alatt már kétszer próbáltam meg kinyírni magam, és a depresszióm sem enyhült. viszont kockázatosnak érzek leváltani egy stabil kapcsolatot.

Offline

Most fordítgatok egy szöveget, ami arról szól, hogy hogyan tudnak a családtagok segíteni, és mivel rontanak a helyzeten. Örülnék, ha megírnátok, hogy mit gondoltok erről addig is, míg készen leszek. Ezzel támogattok a munkában Smile

Offline

Szia Eszter!

Elnézést, elkeveredett ez a topik, és nem vettem észre, hogy kérdeztél.

A kifejezetten bordereknek szóló mindfulness-t Marsha Linehan dolgozta ki a Dialektikus Viselkedésterápián belül, van magyarul is könyve: http://www.semmelweiskiado.hu/konyvek/?itemid=728&mode=detailed

Jon Kabat-Zinn könyvei magyarul: https://www.libri.hu/szerzok/jon_kabat-zinn.html. Ő a szaktudomány mindfulness guruja, én is használom az irányított meditációs programját.

Amit én találtam kifejezetten bordereknek, az angolul van: https://www.bookdepository.com/Mindfulness-for-Borderline-Personality-Disorder-Blaise-Aguirre/9781608825653

A mindfulness a különféle vad érzések elfogadásában és lenyugtatásában segít, és abban, hogy ne cselekedj ezek alapján. A DBT aztán hozzátesz ehhez még eszközöket, amikkel el tudod terelni a késztetést, hogy valami destruktívat tegyél. Csak példaképpen: van az "ellentétes cselekvés", amikor pont az ellenkezőjét kell csinálni annak, amire erős késztetést érzel.

Offline

Szia Eszter, a SOTE balassa utcai intézetében van az egy hónapos bentfekvős és a járóbeteg ellátás is? Pont a héten hívtam a SOTE-t, nagyon szerettem volna bekerülni, de szeptember-októberig még interjú időpontot sem tudnak adni. Egy pszichiátria van ott?

Offline

Szia! Sokszor érezem magam hasonlóan - sőt leginkább állandóan. Nem vagy ezzel egyedül.

Offline

Szia! Sokszor érezem magam hasonlóan - sőt leginkább állandóan. Nem vagy ezzel egyedül.

Offline

Szia! A specifikusan bordereknek szánt mindfullnessről tusz valami pontosabb infot / elérhetőséget adni?

Offline

Szia! Nagyon tetszik amiket írsz, sok tapasztalat van mögötte, köszönjük Smile

Offline

Köszönöm

Offline

Sajnálom, Kiscsillag, és drukkolok.

Offline

Csalódott vagyok. Magamban. Elegem van. Magamból.

Nem tudok megfelelni az elvárásoknak. Nem tudok jól lenni. Nem tudom hogyan kell és hiába kérdezem.

Kimerülök, félek, depressziós vagyok, pörgök, hallucinálok, alig tudok aludni. Hol az egyik, hol a masi k okoz gondot. Nem bírok ki egy évet sem táppénz nélkül. Gondot okozok ezzel másoknak és bizonytalan helyzetet teremtek. Nem tudok úgy teljesíteni, mint más. Ha erőltetem szétesek, ha nem erőltetem akkor kevés, amit produkálok. Tanulni, vizsgázni sem tudok úgy, ahogy szeretnék. Orvosom szerint munka mellett egyébként sem vagyok rá alkalmas állapotban. 

Nem tudom szedni a gyszert, még annak sem tudok megfelelni, aki kezel(ne). Nem tudok eljutni oda, hogy még alkalmanként se szedjek nyugtatót. Már orvoshoz se tudok járni. Nem tud segíteni és szerinte máshol is ez lenne. Ott is csak egy "probléma" voltam.

Nem tudok olyan lenni, mint más. Nem tudok olyan lenni, amilyen szeretnék. Akárhogy próbálom. Minél jobban próbálok megfelelelni annál rosszabb. Annál nagyobb a félelem, ami visszahúz.

Nem nekem való ez az élet. Mindenhol felesleges és útban lévő vagyok. Bárcsak...

Offline

Szia Emerenc! Van kiút szerencsére, bár a környezeted biztos megnehezíti némileg, hogy megtaláld, ha ilyen intoleránsak. 

Egy terápiában megtanulhatod jobban szabályozni az érzéseidet. Ez egy hosszasabb folyamat, és nem mindig könnyű, de fokozatosan megnövelheted az ellenőrzésed a vulkán fölött, ami a border érzésekre jellemző. Javaslom, hogy próbáld ki a mindfulness meditációt, az sokat segít abban, hogy az impulzivitást megfékezd. Jon Kabat-Zinn a legjobb ebben szerintem, de van specifikusan bordereknek kifejlesztett mindfulness tréning is. 

A környezetedre azért nem érdemes haragudni, mert nem értik, mi történik -- el sem tudják képzelni ezeket a belső állapotokat. Annyit talán érdemes tenni, hogy aki fontos neked, és akiben meg is tudsz bízni, annak elmondod, hogy van egy ilyen betegség, ismeri a szaktudomány, részben genetikai, részben gyermekkori tapasztalatokban gyökerezik, és a népesség 5-6 százalékát érinti. Érdemes arra is megtanítani őket, hogyan segíthetnek (ha fogékonyak), elsősorban kérni, hogy ne nevessenek ki, ha az érzéseidről beszámolsz, bármilyen furcsának hangzanak is ezek az érzések.

Ugyanakkor én jónak tartom, ha az ember lehetőség szerint kíméli a környezetét. Ha túl sokat öntünk rájuk, "kikapcsolnak", elfordulnak tőlünk, és sajnos amúgy sem reális tőlük várni a megoldást. Érdemes átgondolnod, mi az, amit reálisan kérhetsz és elvárhatsz, ami nem nagyon megterhelő másnak.

Offline

A párom két év alatt annyit nem értett meg, hogy ne vegyen itthonra kétliteres fagyikat, mert egy este el fog fogyni. Annyit fog fel belőle, hogy megettem, és ez jó. És miért eszem meg, ha nem akarom. Csak nevet rajtam. És mindenki más is. És csak annyi mondanak, hogy e isztizzek annyit,meg ne ragáljak túl dolgokat. Hiába próbálom elmondani, hogy ez ilyen eyszerű, csak kinevetnek. Ha elkések valahonnan, mert percekre nem tudom, hogy vagyok, és csak kívülről látom magam, nem tudom elmondnai senkinek. Életem legmélyeb mélypontján vagyok, és nincs belőle kiút. Itt sincs fent senki. És hiába mondom, hogy ez nem hiszto, nem érti  meg senki.

Offline

Kedves Emerenc, ez tényleg nagyon nehéz. A környezetünk gyakran egyáltalán nem érti, hogy mi történik, és a pszichológiai ismeretek szintje nagyon alacsony általában Magyarországon. Azért van a Búra, mert itt tényleg meg lehet osztani, amit érzel, és mindenki érteni fogja - öntsd ki a szíved nyugodtan! 

//