Szomorkodó hely
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.13., 13:14🙂 örülök, hogy jó a kedved! nekem is, egyébként itt röhögök.
🙂 örülök, hogy jó a kedved! nekem is, egyébként itt röhögök.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.13., 11:00Idézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
A konvektor egy borzalmas dolog, nálunk is azok vannak. De éjjel érdemes akár 18 fokban aludni, mert sokkal jobban alszik az ember. Amúgy csak megszokás kérdése. Nekem nullára van véve. Amerikában voltam egy évet, ott a szobatársnőm a 20 foknál magasabb hőmérsékletű szobát melegnek nyilvánította és sürgősen lecsavarta a termosztátot. 🙂 (Nappal.)
Itt sajnos alapból hideg a lakás, mert egyik oldalon sem laknak, alattam pedig a pince van. Viszont nyáron meg jó, mert amikor szinte mindenki szenved a kánikulától, én alig érzem, kellemes hűvös van a lakásban.
Ismerős a helyzet, azzal a különbséggel, hogy most már évek óta olyan kánikula van, hogy bár az emeleti lakásokban nyilván 40 fok körül jár a hőmérő nyáron, nálunk sincs sokkal alatta. Meg nálunk az egyik oldalon van szomszéd, de ez nyáron nem sokat segít. 🙂
Idézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
A konvektor egy borzalmas dolog, nálunk is azok vannak. De éjjel érdemes akár 18 fokban aludni, mert sokkal jobban alszik az ember. Amúgy csak megszokás kérdése. Nekem nullára van véve. Amerikában voltam egy évet, ott a szobatársnőm a 20 foknál magasabb hőmérsékletű szobát melegnek nyilvánította és sürgősen lecsavarta a termosztátot. 🙂 (Nappal.)
Itt sajnos alapból hideg a lakás, mert egyik oldalon sem laknak, alattam pedig a pince van. Viszont nyáron meg jó, mert amikor szinte mindenki szenved a kánikulától, én alig érzem, kellemes hűvös van a lakásban.
Ismerős a helyzet, azzal a különbséggel, hogy most már évek óta olyan kánikula van, hogy bár az emeleti lakásokban nyilván 40 fok körül jár a hőmérő nyáron, nálunk sincs sokkal alatta. Meg nálunk az egyik oldalon van szomszéd, de ez nyáron nem sokat segít. 🙂
Idézet tőle: Gácsi Krisztián ekkor: 2017.02.13., 08:09mell: adj hozzá telefonszámot! és állíts be ún. "kétlépcsős azonosítást"
1.) lehet sms ben kérni
2.) lehet google authenticator alkalmazással
3.) és lehet google alkalmazással
mell: adj hozzá telefonszámot! és állíts be ún. "kétlépcsős azonosítást"
1.) lehet sms ben kérni
2.) lehet google authenticator alkalmazással
3.) és lehet google alkalmazással
Idézet tőle: Róka ekkor: 2017.02.13., 06:32Ami megöli a kapcsolatokat, a bizalmatlanság, az elvárások, gyanakvás, féltékenykedés, rátelepedés.
Csináltam ezeket a félelmeim miatt.
De nem így akarok élni.
Ami megöli a kapcsolatokat, a bizalmatlanság, az elvárások, gyanakvás, féltékenykedés, rátelepedés.
Csináltam ezeket a félelmeim miatt.
De nem így akarok élni.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.13., 06:27Bocsi! hogy lehet biztonságossá tennia gmail fiókokat? szoftverüzemeltető vagy vagy informatikus?
Bocsi! hogy lehet biztonságossá tennia gmail fiókokat? szoftverüzemeltető vagy vagy informatikus?
Idézet tőle: Róka ekkor: 2017.02.13., 06:21Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: RókaSzerencsére nem minden fekete-fehér.
Azonkívül a társkeresőkön is ugyanúgy emberek vannak, mint bárhol máshol az életben.
Akiben benne van a traumatikus kötődés mintázata, az hasonló kapcsolatokat fog bevonzani.
Ezzel pedig dolgozni kell.
Oké, de vannak alapvető dolgok, amik szükségesek ahhoz, hogy egy kapcsolat (legyen az bármilyen kapcsolat) működjön. Például őszinteség, korrektség. Lehet persze a főnököm egy orbitális kretén, de akkor megvonom a vállam (vagy kétségbe esem). De ha valaki azt mondja nekem, hogy jön, akkor jöjjön, legyen az ükanyám, a nagynéném, a barátnőm, a szeretőm. Nem?
Beszéltem vele és változtatott.
Az elején mindig Szólt magától, ha késett, csak aztán nem.
Most telefonál, ajándékot hoz és elvisz autóval csoportterápiára.
Én is kedves vagyok (borderként ez még akkor is nehéz, ha szeretek valakit, vagy akkor még inkább.)
Ajándékot kapott és sütit (igaz nem én sütöttem, hanem vettem.
Eddig is voltak párkapcsolataim, de talán most vagyok először kicsit tudatosabb.
S úgy készülök a randira, mint egy menyasszony.
Vele valahogy jobban nő vagyok.
Megértő vagyok és türelmes. Legalábbis ezt a döntést hoztam.
A pozitív dolgokra akarok végre figyelni.
Mert akkor AZ lesz.
Kűzdök végre.
Ez jó hírek, csak ide kapcsolódott.
Pozitív dolgok, fejlődés. Ez kell már.
Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: RókaSzerencsére nem minden fekete-fehér.

Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 19:35Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
A konvektor egy borzalmas dolog, nálunk is azok vannak. De éjjel érdemes akár 18 fokban aludni, mert sokkal jobban alszik az ember. Amúgy csak megszokás kérdése. Nekem nullára van véve. Amerikában voltam egy évet, ott a szobatársnőm a 20 foknál magasabb hőmérsékletű szobát melegnek nyilvánította és sürgősen lecsavarta a termosztátot. 🙂 (Nappal.)
Itt sajnos alapból hideg a lakás, mert egyik oldalon sem laknak, alattam pedig a pince van. Viszont nyáron meg jó, mert amikor szinte mindenki szenved a kánikulától, én alig érzem, kellemes hűvös van a lakásban.
Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
A konvektor egy borzalmas dolog, nálunk is azok vannak. De éjjel érdemes akár 18 fokban aludni, mert sokkal jobban alszik az ember. Amúgy csak megszokás kérdése. Nekem nullára van véve. Amerikában voltam egy évet, ott a szobatársnőm a 20 foknál magasabb hőmérsékletű szobát melegnek nyilvánította és sürgősen lecsavarta a termosztátot. 🙂 (Nappal.)
Itt sajnos alapból hideg a lakás, mert egyik oldalon sem laknak, alattam pedig a pince van. Viszont nyáron meg jó, mert amikor szinte mindenki szenved a kánikulától, én alig érzem, kellemes hűvös van a lakásban.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 19:02Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Pontosítok ,mandula: Búra --Könyv navigáció.......
Köszönöm.
Szivesen!
Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Pontosítok ,mandula: Búra --Könyv navigáció.......
Köszönöm.
Szivesen!
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:38Idézet tőle: Kata73Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Pontosítok ,mandula: Búra --Könyv navigáció.......
Köszönöm.
Idézet tőle: Kata73Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Pontosítok ,mandula: Búra --Könyv navigáció.......
Köszönöm.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:35Idézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
A konvektor egy borzalmas dolog, nálunk is azok vannak. De éjjel érdemes akár 18 fokban aludni, mert sokkal jobban alszik az ember. Amúgy csak megszokás kérdése. Nekem nullára van véve. Amerikában voltam egy évet, ott a szobatársnőm a 20 foknál magasabb hőmérsékletű szobát melegnek nyilvánította és sürgősen lecsavarta a termosztátot. 🙂 (Nappal.)
Idézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
A konvektor egy borzalmas dolog, nálunk is azok vannak. De éjjel érdemes akár 18 fokban aludni, mert sokkal jobban alszik az ember. Amúgy csak megszokás kérdése. Nekem nullára van véve. Amerikában voltam egy évet, ott a szobatársnőm a 20 foknál magasabb hőmérsékletű szobát melegnek nyilvánította és sürgősen lecsavarta a termosztátot. 🙂 (Nappal.)
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:31Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Pontosítok ,mandula: Búra --Könyv navigáció.......
Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Pontosítok ,mandula: Búra --Könyv navigáció.......
Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 18:31Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Hát a fűtést nem igazán venném lejjebb, mert így is eléggé hideg van sajnos, eléggé vacak ez a konvektor, ami itt van. De most már szerencsére lassan enyhül az időjárás kint.
Persze túl melegben se jó aludni, bár régen sem aludtam 22-23 foknál melegebb szobában.
Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 18:26Idézet tőle: mellJuj ha ez nem így volt eddig nálad és érzékeny a szemed akkor jó eséllyel elkaptuk a bajod okát! Ja és még vmi! ha g mailes vagy a fiókodban a leveleid mögötti háttér legyen feketére állítva! ez is szemkímélő és nem fájdul meg a fejed, ha ez az oka, de szerintem jó eséllyel ez, ha szokat vagy gép előtt! A beállításokba menjél be és ott a háttérnél a színeknél biztos meg tudod csinálni, ez nagyon fontos még, ha sokat g mailezel!
Van gmail-es fiókom is, de ritkán használom. 🙂
A fényerőt a számítógépen ha nem is nullára, de lejjebb veszem.
Idézet tőle: mellJuj ha ez nem így volt eddig nálad és érzékeny a szemed akkor jó eséllyel elkaptuk a bajod okát! Ja és még vmi! ha g mailes vagy a fiókodban a leveleid mögötti háttér legyen feketére állítva! ez is szemkímélő és nem fájdul meg a fejed, ha ez az oka, de szerintem jó eséllyel ez, ha szokat vagy gép előtt! A beállításokba menjél be és ott a háttérnél a színeknél biztos meg tudod csinálni, ez nagyon fontos még, ha sokat g mailezel!
Van gmail-es fiókom is, de ritkán használom. 🙂
A fényerőt a számítógépen ha nem is nullára, de lejjebb veszem.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:23Akkor bocsánat összetévesztettelek, figyelmesebb leszek, azt hittem most vagy szülés utáni depiben.
Akkor bocsánat összetévesztettelek, figyelmesebb leszek, azt hittem most vagy szülés utáni depiben.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:21Idézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Idézet tőle: Zoli74Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Ja, még a fűtést is vedd lejjebb. Hidegben aludj, jól betakarózva.
Olvass esetleg utána a különböző típusú fejfájásoknak, én csak a migrént ismerem meg a tenziós fejfájást. Ha ez egész fej fáj ill. hátul, tarkótájékon, na azt nem ismerem.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:18Juj ha ez nem így volt eddig nálad és érzékeny a szemed akkor jó eséllyel elkaptuk a bajod okát! Ja és még vmi! ha g mailes vagy a fiókodban a leveleid mögötti háttér legyen feketére állítva! ez is szemkímélő és nem fájdul meg a fejed, ha ez az oka, de szerintem jó eséllyel ez, ha szokat vagy gép előtt! A beállításokba menjél be és ott a háttérnél a színeknél biztos meg tudod csinálni, ez nagyon fontos még, ha sokat g mailezel!
Juj ha ez nem így volt eddig nálad és érzékeny a szemed akkor jó eséllyel elkaptuk a bajod okát! Ja és még vmi! ha g mailes vagy a fiókodban a leveleid mögötti háttér legyen feketére állítva! ez is szemkímélő és nem fájdul meg a fejed, ha ez az oka, de szerintem jó eséllyel ez, ha szokat vagy gép előtt! A beállításokba menjél be és ott a háttérnél a színeknél biztos meg tudod csinálni, ez nagyon fontos még, ha sokat g mailezel!
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:17Idézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Idézet tőle: Kata73A válasz a kérdésedre mell: könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Ne már. És mi látszik az MRI felvételeken? És/Vagy mit írnak melléjük?
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:16köszi szépen. én évek óta szeretnék egyet venni, már alább is adtam eddig csak a Ketler márkájú Apollót szerettem volna megvenni, ami alaphangon is 99 ezer ft. de most 25 ért is láttunka párommal, neki állandó derékfájása van, nekem banyapúpom és attól tartom a meszes nyakcsigolyák miatt kevesebb oxigén jut beteg kis agyakcsámhoz. Köszia segítséget rákeresek. Remélem jól vagytok, gondolok én is rád a babával és szurkolok, hogy a lehető legjobban legyél a babóddal. Lehet őket nagyon szeretni, mármint a gyerekeket! 🙂
köszi szépen. én évek óta szeretnék egyet venni, már alább is adtam eddig csak a Ketler márkájú Apollót szerettem volna megvenni, ami alaphangon is 99 ezer ft. de most 25 ért is láttunka párommal, neki állandó derékfájása van, nekem banyapúpom és attól tartom a meszes nyakcsigolyák miatt kevesebb oxigén jut beteg kis agyakcsámhoz. Köszia segítséget rákeresek. Remélem jól vagytok, gondolok én is rád a babával és szurkolok, hogy a lehető legjobban legyél a babóddal. Lehet őket nagyon szeretni, mármint a gyerekeket! 🙂
Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 18:13Idézet tőle: mellKedves Zoli még annyi jutott eszembe, ha sokat számítózól, akkor a fényerőt a világosságot a monitoron nyomd le nullára, mert sztem a szemedtől fáj a fejed, nekem attól szokott.
Köszi Mell, ezt is kipróbálom akkor. 😉
Idézet tőle: mellKedves Zoli még annyi jutott eszembe, ha sokat számítózól, akkor a fényerőt a világosságot a monitoron nyomd le nullára, mert sztem a szemedtől fáj a fejed, nekem attól szokott.
Köszi Mell, ezt is kipróbálom akkor. 😉
Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 18:11Idézet tőle: mellKedves Zoli! Nekem tényleg van hogy sokat fáj a fejem, az MRI mindenféle betegséget kimutat, ha elmebetegségeket is? Komolyan fény derül pontosan minden pszichiátriai betegségre a fejfájásra is? ez nem tudtam eddig! A szorongást és depressziót is? de ha eleve gyógyszeresen megyek akkor is meg tudják erősíteni? mert ha kezelve van gyógyszer által, akkor az agy normálisnak néz ki, gondolnám én laikusként.
Kedves Mell! Áhh, szerintem nem sokat ér az MRI sem, aztán lehet, hogy van akinek kimutat valamit, nekem nem mutatott ki semmit. Nekem nem mutatta ki azt sem, hogy elmebeteg vagyok, pedig elég sokan annak tartanak. 😀 Írnak valamilyen katyvasz latin-magyar diagot, aztán mehetsz isten hírével... :S
Idézet tőle: mellKedves Zoli! Nekem tényleg van hogy sokat fáj a fejem, az MRI mindenféle betegséget kimutat, ha elmebetegségeket is? Komolyan fény derül pontosan minden pszichiátriai betegségre a fejfájásra is? ez nem tudtam eddig! A szorongást és depressziót is? de ha eleve gyógyszeresen megyek akkor is meg tudják erősíteni? mert ha kezelve van gyógyszer által, akkor az agy normálisnak néz ki, gondolnám én laikusként.

Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:11A válasz a kérdésedre mell:könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
A válasz a kérdésedre mell:könyv navigáció azon belül pszichés betegségek a DSM... azon belül az agy és a pszichés zavarok.Na ott van több MRI felvétel is
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:08Kedves Zoli még annyi jutott eszembe, ha sokat számítózól, akkor a fényerőt a világosságot a monitoron nyomd le nullára, mert sztem a szemedtől fáj a fejed, nekem attól szokott.
Kedves Zoli még annyi jutott eszembe, ha sokat számítózól, akkor a fényerőt a világosságot a monitoron nyomd le nullára, mert sztem a szemedtől fáj a fejed, nekem attól szokott.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:07Idézet tőle: mellKedves Zoli! Nekem tényleg van hogy sokat fáj a fejem, az MRI mindenféle betegséget kimutat, ha elmebetegségeket is? Komolyan fény derül pontosan minden pszichiátriai betegségre a fejfájásra is? ez nem tudtam eddig! A szorongást és depressziót is? de ha eleve gyógyszeresen megyek akkor is meg tudják erősíteni? mert ha kezelve van gyógyszer által, akkor az agy normálisnak néz ki, gondolnám én laikusként.
Szerintem pörögsz. Van ott veled valaki felnőtt? Párod nálatok van?
A pszichés betegségeket nem lehet így kimutatni, ill. valahol Svájcban van egy ilyen hely, ahol az agyi tevékenységeket vizsgálják, de nagyon drága (és abszolút nem emlékszem, hogy hol van).
Idézet tőle: mellKedves Zoli! Nekem tényleg van hogy sokat fáj a fejem, az MRI mindenféle betegséget kimutat, ha elmebetegségeket is? Komolyan fény derül pontosan minden pszichiátriai betegségre a fejfájásra is? ez nem tudtam eddig! A szorongást és depressziót is? de ha eleve gyógyszeresen megyek akkor is meg tudják erősíteni? mert ha kezelve van gyógyszer által, akkor az agy normálisnak néz ki, gondolnám én laikusként.
Szerintem pörögsz. Van ott veled valaki felnőtt? Párod nálatok van?
A pszichés betegségeket nem lehet így kimutatni, ill. valahol Svájcban van egy ilyen hely, ahol az agyi tevékenységeket vizsgálják, de nagyon drága (és abszolút nem emlékszem, hogy hol van).
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:06Egy fejfájással az ember most komolyan menjen MRI re? egyébként, ha minden pszichiátriai betegség kimutatható el is mennék, de így hogy gyógyszeres kezelés alatt állok, így is értékelhető lenne? párommal most készülünk venni egy gravitációs állványt, mert banyapúpom van, ( aki nem tudja keressen rá) szóval szét kéne húznia csigólyákat és az király lenne, lógni mint a denevér, talán egyszerre isten lehetnék, akit az álvánnyal kilőnek az űrbe.
Egy fejfájással az ember most komolyan menjen MRI re? egyébként, ha minden pszichiátriai betegség kimutatható el is mennék, de így hogy gyógyszeres kezelés alatt állok, így is értékelhető lenne? párommal most készülünk venni egy gravitációs állványt, mert banyapúpom van, ( aki nem tudja keressen rá) szóval szét kéne húznia csigólyákat és az király lenne, lógni mint a denevér, talán egyszerre isten lehetnék, akit az álvánnyal kilőnek az űrbe.
Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 18:05Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Idézet tőle: mandulaIdézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Köszi a tippet Mandula, ezt az alapos szellőztetést kipróbálom.
Fejfájásom többféle van, van amikor szinte az egész fejem fáj, máskor csak egy ponton, illetve még hátul tarkótájban is szokott időnként. Gondolom a gyakran változó időjárástól, ill. a sok számítógépezéstől lehet, illetve néha huzatot kaphatok szerintem, én ezekre tippelek, ha már az orvosok nem tudták megmondani, hogy mitől lehet... :S
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:03Ne haragudj mell,de én ebből most kilépek, és magadra hagylak.
Üdv:Kata
Ne haragudj mell,de én ebből most kilépek, és magadra hagylak.
Üdv:Kata
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:03Kedves Zoli! Nekem tényleg van hogy sokat fáj a fejem, az MRI mindenféle betegséget kimutat, ha elmebetegségeket is? Komolyan fény derül pontosan minden pszichiátriai betegségre a fejfájásra is? ez nem tudtam eddig! A szorongást és depressziót is? de ha eleve gyógyszeresen megyek akkor is meg tudják erősíteni? mert ha kezelve van gyógyszer által, akkor az agy normálisnak néz ki, gondolnám én laikusként.
Kedves Zoli! Nekem tényleg van hogy sokat fáj a fejem, az MRI mindenféle betegséget kimutat, ha elmebetegségeket is? Komolyan fény derül pontosan minden pszichiátriai betegségre a fejfájásra is? ez nem tudtam eddig! A szorongást és depressziót is? de ha eleve gyógyszeresen megyek akkor is meg tudják erősíteni? mert ha kezelve van gyógyszer által, akkor az agy normálisnak néz ki, gondolnám én laikusként.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 18:02Idézet tőle: mellMondjuk fingom nincs mi az a szf zs zsiráf fordíitott szórendben? mond már meg de várj dobok előtte egy bogyeszt! nehogy megijedjek az általad felálított diagnózistól, de komolyan érdekelne a véleményed rólam.
A zsiráf feje tetején a pöttyös labda.Azaz jó magasan van.Oké leszedem neked.
fejfájás,szédülés zsibbadás .így már eléred?
Idézet tőle: mellMondjuk fingom nincs mi az a szf zs zsiráf fordíitott szórendben? mond már meg de várj dobok előtte egy bogyeszt! nehogy megijedjek az általad felálított diagnózistól, de komolyan érdekelne a véleményed rólam.
A zsiráf feje tetején a pöttyös labda.Azaz jó magasan van.Oké leszedem neked.
fejfájás,szédülés zsibbadás .így már eléred?
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:59Idézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Idézet tőle: Zoli74Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Nekem szokott zsibbadni hol a karom, hol a lábam és doki mondta, hogy NAGYON alaposan szellőztessek ki. Azóta sokkal kevesebbszer fordul elő. A fejfájás nálam egyértelműen a stressztől van. De kérdés, hogy milyen fájfájásod van, van többféle.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:58Mondjuk fingom nincs mi az a szf zs zsiráf fordíitott szórendben? mond már meg de várj dobok előtte egy bogyeszt! nehogy megijedjek az általad felálított diagnózistól, de komolyan érdekelne a véleményed rólam.
Mondjuk fingom nincs mi az a szf zs zsiráf fordíitott szórendben? mond már meg de várj dobok előtte egy bogyeszt! nehogy megijedjek az általad felálított diagnózistól, de komolyan érdekelne a véleményed rólam.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:54Idézet tőle: melligen, borítékoljad. szfzs is meglesz.
Tudom.
Idézet tőle: melligen, borítékoljad. szfzs is meglesz.
Tudom.
Idézet tőle: Zoli74 ekkor: 2017.02.12., 17:52Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Én is nemrég voltam neurológusnál fejfájással, lábzsibbadással. Megvizsgált egész alaposan, de nem talált semmit. Aztán elküldött MRI-re is, de ott sem találtak semmit. Ettől függetlenül persze a fejem továbbra is fáj, és a lábam is zsibbad időnként. 🙁
Inkább a viselkedésembe kötött bele az orvos, aki egyben pszichiáter is, hogy kissé furcsán viselkedem, és mondta, hogy legközelebb ha jövök hozzá, akkor majd megbeszéljük, és lehet ír nekem egy beutalót a pszichiátriai intézetbe. De amikor legközelebb mentem szerencsére nem emlékezett a dologra, és így nem küldött el oda. Amúgy se szerettem volna elmenni.
TB-alapon volt minden, nem kellett fizetnem sehol sem. Háziorvos, neurológus, majd MRI vizsgálat volt a sorrend.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:50igen, borítékoljad. szfzs is meglesz.
igen, borítékoljad. szfzs is meglesz.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:49Beigazolódott. Tényleg szuper hold van. (Ha jól értem, holdfogyatkozás és holdtölte van egyszerre.) Ó je, nem csak én kattantam meg (átmenetileg). 🙂
Beigazolódott. Tényleg szuper hold van. (Ha jól értem, holdfogyatkozás és holdtölte van egyszerre.) Ó je, nem csak én kattantam meg (átmenetileg). 🙂
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:48jó, bocs, semmi baj, átmentem az off ba csevegni valakivel....
jó, bocs, semmi baj, átmentem az off ba csevegni valakivel....
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:48Idézet tőle: holdfényMell menj el neurológushoz...
Szédüléssel, fejfájással zsibbadással stb és akkor elküld MRI-re, de ez hosszabb idő Tb-re. Magánba......úgy kb 60 ezer vagy több, és gyorsabb....
Holdfény borítékoljam, hogy a szfzs is ....meglesz neki.. csak idő kérdése
Idézet tőle: holdfényMell menj el neurológushoz...
Szédüléssel, fejfájással zsibbadással stb és akkor elküld MRI-re, de ez hosszabb idő Tb-re. Magánba......úgy kb 60 ezer vagy több, és gyorsabb....
Holdfény borítékoljam, hogy a szfzs is ....meglesz neki.. csak idő kérdése
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:45Idézet tőle: mellha a szemüveged felveszed kedves holdfény és mélyen a szavak és mondatok értelmébe révedsz láthatod, hogy segítőszándékkal vagyok! fel szeretném dobni Katát, mert ez most itt egy szomorkodó hely, nem? Borderfiúval mi van? vele priviben mindíg jól kiéltük magunkat, üresség ellen borderfiúnál jobb társra még nem leltem. Tudtok vmit róla? Kedves Holdfény nem tudtam, hogy ismernél, de az is meglehet! tudom, hogy mindíg mindenkihez csöpögős stílusban nyomod, valakinek bejön, nekem is néha de ahhoz iszonyatosan magam alatt kell lenni és remlélem nem sértettek szavaim, mert nem eza szándékom, csak szeretem a szlenget. SZleng szleng. Remélem jól vagy én megvagyok, jobb periódusomba léptem.
Bocs,hogy közbeszólok:Köszönöm a segítő szándékot mell,de te voltál itt hamarabb meg a stílus.Én csak később jöttem. És Nem ok nélkül jöttem.
Üdv:Kata
Idézet tőle: mellha a szemüveged felveszed kedves holdfény és mélyen a szavak és mondatok értelmébe révedsz láthatod, hogy segítőszándékkal vagyok! fel szeretném dobni Katát, mert ez most itt egy szomorkodó hely, nem? Borderfiúval mi van? vele priviben mindíg jól kiéltük magunkat, üresség ellen borderfiúnál jobb társra még nem leltem. Tudtok vmit róla? Kedves Holdfény nem tudtam, hogy ismernél, de az is meglehet! tudom, hogy mindíg mindenkihez csöpögős stílusban nyomod, valakinek bejön, nekem is néha de ahhoz iszonyatosan magam alatt kell lenni és remlélem nem sértettek szavaim, mert nem eza szándékom, csak szeretem a szlenget. SZleng szleng. Remélem jól vagy én megvagyok, jobb periódusomba léptem.
Bocs,hogy közbeszólok:Köszönöm a segítő szándékot mell,de te voltál itt hamarabb meg a stílus.Én csak később jöttem. És Nem ok nélkül jöttem.
Üdv:Kata
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:40ha a szemüveged felveszed kedves holdfény és mélyen a szavak és mondatok értelmébe révedsz láthatod, hogy segítőszándékkal vagyok! fel szeretném dobni Katát, mert ez most itt egy szomorkodó hely, nem? Borderfiúval mi van? vele priviben mindíg jól kiéltük magunkat, üresség ellen borderfiúnál jobb társra még nem leltem. Tudtok vmit róla? Kedves Holdfény nem tudtam, hogy ismernél, de az is meglehet! tudom, hogy mindíg mindenkihez csöpögős stílusban nyomod, valakinek bejön, nekem is néha de ahhoz iszonyatosan magam alatt kell lenni és remlélem nem sértettek szavaim, mert nem eza szándékom, csak szeretem a szlenget. SZleng szleng. Remélem jól vagy én megvagyok, jobb periódusomba léptem.
ha a szemüveged felveszed kedves holdfény és mélyen a szavak és mondatok értelmébe révedsz láthatod, hogy segítőszándékkal vagyok! fel szeretném dobni Katát, mert ez most itt egy szomorkodó hely, nem? Borderfiúval mi van? vele priviben mindíg jól kiéltük magunkat, üresség ellen borderfiúnál jobb társra még nem leltem. Tudtok vmit róla? Kedves Holdfény nem tudtam, hogy ismernél, de az is meglehet! tudom, hogy mindíg mindenkihez csöpögős stílusban nyomod, valakinek bejön, nekem is néha de ahhoz iszonyatosan magam alatt kell lenni és remlélem nem sértettek szavaim, mert nem eza szándékom, csak szeretem a szlenget. SZleng szleng. Remélem jól vagy én megvagyok, jobb periódusomba léptem.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:39Idézet tőle: mellNem most ébredtem, de ha tudok segíteni, az ötletedért cserébe... szívesen! Mellesleg oké, nem a lábszáramat tettem fel, de nem is a mellemet, ám ez nem annyira szexi, úgyhogy csak átmenetileg lesz! Mert nem teccik. 🙁 ha már itt tartunk, komolyra fordítva aszót: érdekel hogy az MRI milyen pszichés betegséget képes kimutatni? és ha kérem az átert megcsinálnák e nekem tb re? mert egy ilyen vizsgálat gondolom nem két fillér.
Az MR -nem Tibi bácsi pöttyös labdája az orvosoknál .Tehát szerintem nem kérheted,pláne nem TB alapú otthoni fotóalbumba.Az árát megkérdezhetem.
Idézet tőle: mellNem most ébredtem, de ha tudok segíteni, az ötletedért cserébe... szívesen! Mellesleg oké, nem a lábszáramat tettem fel, de nem is a mellemet, ám ez nem annyira szexi, úgyhogy csak átmenetileg lesz! Mert nem teccik. 🙁 ha már itt tartunk, komolyra fordítva aszót: érdekel hogy az MRI milyen pszichés betegséget képes kimutatni? és ha kérem az átert megcsinálnák e nekem tb re? mert egy ilyen vizsgálat gondolom nem két fillér.
Az MR -nem Tibi bácsi pöttyös labdája az orvosoknál .Tehát szerintem nem kérheted,pláne nem TB alapú otthoni fotóalbumba.Az árát megkérdezhetem.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:35Idézet tőle: mellkedves Katica köszi nagyon édescukifalat vagy! nyámnyám nyám
a tied ha megvan örömmel venném..priviben átdobhatod. Ja és most látom csak depis vagy, úgyhogy ezért fttya csak a piszkálódás részedről, vagy humor akart lenni?????? Áucs! Még!!!
Jó reggelt! Ideje felkelned!
Bocs ,de nekem csak koponya CT-t csináltak ,a lábam bénult le tavaly ,de csak 3 hétre.
Üdv:Kata
Idézet tőle: mellkedves Katica köszi nagyon édescukifalat vagy! nyámnyám nyám
a tied ha megvan örömmel venném..priviben átdobhatod. Ja és most látom csak depis vagy, úgyhogy ezért fttya csak a piszkálódás részedről, vagy humor akart lenni?????? Áucs! Még!!!
Jó reggelt! Ideje felkelned!
Bocs ,de nekem csak koponya CT-t csináltak ,a lábam bénult le tavaly ,de csak 3 hétre.
Üdv:Kata
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:33Nem most ébredtem, de ha tudok segíteni, az ötletedért cserébe... szívesen! Mellesleg oké, nem a lábszáramat tettem fel, de nem is a mellemet, ám ez nem annyira szexi, úgyhogy csak átmenetileg lesz! Mert nem teccik. 🙁 ha már itt tartunk, komolyra fordítva aszót: érdekel hogy az MRI milyen pszichés betegséget képes kimutatni? és ha kérem az átert megcsinálnák e nekem tb re? mert egy ilyen vizsgálat gondolom nem két fillér.
Nem most ébredtem, de ha tudok segíteni, az ötletedért cserébe... szívesen! Mellesleg oké, nem a lábszáramat tettem fel, de nem is a mellemet, ám ez nem annyira szexi, úgyhogy csak átmenetileg lesz! Mert nem teccik. 🙁 ha már itt tartunk, komolyra fordítva aszót: érdekel hogy az MRI milyen pszichés betegséget képes kimutatni? és ha kérem az átert megcsinálnák e nekem tb re? mert egy ilyen vizsgálat gondolom nem két fillér.
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 17:24kedves Katica köszi nagyon édescukifalat vagy! nyámnyám nyám
a tied ha megvan örömmel venném..priviben átdobhatod. Ja és most látom csak depis vagy, úgyhogy ezért fttya csak a piszkálódás részedről, vagy humor akart lenni?????? Áucs! Még!!!
kedves Katica köszi nagyon édescukifalat vagy! nyámnyám nyám
a tied ha megvan örömmel venném..priviben átdobhatod. Ja és most látom csak depis vagy, úgyhogy ezért fttya csak a piszkálódás részedről, vagy humor akart lenni?????? Áucs! Még!!!
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 15:52Idézet tőle: mellnem baj, nem érdekes egyáltaln nem haragszom.esetleg a lábszáram lehetne? az se rossz!
MRI profilkép?
Idézet tőle: mellnem baj, nem érdekes egyáltaln nem haragszom.esetleg a lábszáram lehetne? az se rossz!
MRI profilkép?
Idézet tőle: Guest ekkor: 2017.02.12., 15:19nem baj, nem érdekes egyáltaln nem haragszom.esetleg a lábszáram lehetne? az se rossz!
nem baj, nem érdekes egyáltaln nem haragszom.esetleg a lábszáram lehetne? az se rossz!