Szomorkodó hely
Ha megtudják, hogy depis vagyok csak az válaszol aki nem tudja mi az. A bordiról már nem is beszélve.
Főleg, hogy nem is vezetek.
Egyébként a hagyományos társkeresésen már túl vagyok. Nem vagyok az a nagy showman. Meg már megszoktam, hogy egyedül alszom. De reggel egy közös kávé jó lenne.
De ti legalább kezdeményezhettek. 
Nagyon irigylem, ez is a pasi-lét nagy előnye, és tisztára igazságtalan!
Az elutasítások időbeli eloszlása nem szignifikáns. 🙂
No most nekem a kettő már megvolt. Most jön a 98 elutasítás? 
Nem az, különösen annak, akinek a társtalálás nagy igénye. Egyedül érzi magát, magányosnak, "nem kellek senkinek" körkörös forgásba megy át és mivel nem barátkozik, így esélye sem lesz annak, hogy talál valakit.
Bírni kell nagyon jól az elutasításokat, észrevenni ha valaki nem érdeklődik az ember után és azt nem erőltetni, miközben belül általában dolgozik az ezek miatt érzett negatív érzelmi csomag.
Az első 4-5 kapcsolatig velem is ez volt, utána kezdtem csak tudni értelmi oldalról túllépni ezeken. Ma már egy vállrándítás, és next please. Jó, nekem nincs is igényem túlzottan egy állandó kapcsolatra, persze az esélyét megadom ha esetleg olyannal találkozom.
---
A társkeresés sajnos matematika. Ha írsz 100 lánynak, abból 5-10nek esetleg bejön az ember, és ebből is csak jó esetben lesz 1-2 akivel történik is valamilyen randi.
Pedig az viszonylag veszélytelen.
Marad a magány 0-24 ben. Már barátkozni sem merek
Felelősségteljes gondolkodás ez, Harmony. Nekem sem lesz több gyerekem. Nehéz ezt feldolgozni. De miért bankodjak a lehetetlenen, mikor van egy fantasztikus már? És az "lehető" sőt maga a valóság. Azzal kell foglalkozni... Kinek mi az , ami belefér. És bízni mindig hogy még jobb lesz. Hogy a furasag is takar értékeket. Hogy mégis van célunk és értelme az életünknek. És mi is lehetünk minden, amik akarunk.
Idézet tőle: CsakEgyValakiIdézet tőle: Sweet HarmonySzomorú vagyok már egy jó ideje, mert senki nem ért meg a családban, soha nem volt egyetlen kapcsolatom sem - igaz, hogy erről picikét én is tehetek, mert nem ugrottam oda egy szóra, ha egy srác mondjuk szépen nézett rám, de igaziból nem sok "udvarlóm" volt, sőt mondhatjuk azt, hogy valamiért nem jöttem be senkinek, akinek esetleg tetszettem piccikét, az is csak ki akart használni, de én "okosabb" voltam, mert MEGÉRZEM AZT, hogy ki mit akar tőlem, az a helyzet, én nem vagyok valami szép vagy vonzó de azért a 35 évem alatt szerintem megérdemeltem volna egy kapcsolatot ahol szeretnek és becsülnek... de úgy látszik, hogy én apácaféle leszek, mert nem találtam egyetlen egy db embert sem aki megértett volna, vagy tényleg szeretett volna.
Valahogy én is így érzem magam sokszor, annyi különbséggel, hogy én még nem vagyok 35. Sokszor érzem azt, hogy biztos velem van a baj.
Szerintem jó, ha nem adod fel és küzdesz valakiért, akit tényleg szeretsz. 🙂 Én erre képtelen vagyok... ha valaki menni akar, azt mindig hagyom menni. Talán ezért vagyok magányos, de... ha nem engedném el, akkor meg azért érezném rosszul magam. Sehogy se jó...
Néha már azon gondolkodom, nem is kell nekem párkapcsolat. Csak összekuszál mindent. 😀
Köszi szépen a kedves sorokat CsakEgyValaki és talán igazad is van, az egyedüllétben is lehet jó dolog, meg ha azt vesszük, nem vagyok teljesen egyedül, mert anyukáméknál lakom és ők rendesek hozzám, csak rossz, hogy nem tudtam együtt lenni soha A Szerelmemmel, voltak régebben is akiket szerettem, de egy idő után nekik is lettek párjaik, én meg közben kórházról kórházra jártam a betegségem miatt, hát úgy látszik, ebbe kell beletörődnöm, mondjuk annak örülök, hogy nincs gyerekem, nem tudnék jól gondoskodni róla, meg pénzem sincs.
Idézet tőle: Sweet HarmonySzomorú vagyok már egy jó ideje, mert senki nem ért meg a családban, soha nem volt egyetlen kapcsolatom sem - igaz, hogy erről picikét én is tehetek, mert nem ugrottam oda egy szóra, ha egy srác mondjuk szépen nézett rám, de igaziból nem sok "udvarlóm" volt, sőt mondhatjuk azt, hogy valamiért nem jöttem be senkinek, akinek esetleg tetszettem piccikét, az is csak ki akart használni, de én "okosabb" voltam, mert MEGÉRZEM AZT, hogy ki mit akar tőlem, az a helyzet, én nem vagyok valami szép vagy vonzó de azért a 35 évem alatt szerintem megérdemeltem volna egy kapcsolatot ahol szeretnek és becsülnek... de úgy látszik, hogy én apácaféle leszek, mert nem találtam egyetlen egy db embert sem aki megértett volna, vagy tényleg szeretett volna.
Valahogy én is így érzem magam sokszor, annyi különbséggel, hogy én még nem vagyok 35. Sokszor érzem azt, hogy biztos velem van a baj.
Szerintem jó, ha nem adod fel és küzdesz valakiért, akit tényleg szeretsz. 🙂 Én erre képtelen vagyok... ha valaki menni akar, azt mindig hagyom menni. Talán ezért vagyok magányos, de... ha nem engedném el, akkor meg azért érezném rosszul magam. Sehogy se jó...
Néha már azon gondolkodom, nem is kell nekem párkapcsolat. Csak összekuszál mindent. 😀
Idézet tőle: Artifical SkizoNem értem meg, de elfogadom, hogy Te így döntöttél.
Köszi szépen. 
Szomorú vagyok már egy jó ideje, mert senki nem ért meg a családban, soha nem volt egyetlen kapcsolatom sem - igaz, hogy erről picikét én is tehetek, mert nem ugrottam oda egy szóra, ha egy srác mondjuk szépen nézett rám, de igaziból nem sok "udvarlóm" volt, sőt mondhatjuk azt, hogy valamiért nem jöttem be senkinek, akinek esetleg tetszettem piccikét, az is csak ki akart használni, de én "okosabb" voltam, mert MEGÉRZEM AZT, hogy ki mit akar tőlem, az a helyzet, én nem vagyok valami szép vagy vonzó de azért a 35 évem alatt szerintem megérdemeltem volna egy kapcsolatot ahol szeretnek és becsülnek... de úgy látszik, hogy én apácaféle leszek, mert nem találtam egyetlen egy db embert sem aki megértett volna, vagy tényleg szeretett volna.
Nem értem meg, de elfogadom, hogy Te így döntöttél. 
Köszi szépen a megértésed
Ok.
Bocsi, nem szeretnélek a világért sem megbántani, de amit írsz azt már kb 1000x hallottam, emberektől, mindenki azzal jön, adjam fel, felejtsem el... hát azt meg tudom tenni, hogy nem foglalkozom Vele, de azt nem, hogy ne Szeressem... akármilyen is az egyénisége.
Idézet tőle: Artifical SkizoItt az ideje neked is törölni ezt a hamis reményt és irracionális illúziót a gondolataidból.
Miért...?
Lehet, hogy van aki megelégszik azzal, hogy olyannal él akibe nem szerelmes, aki nem vonzza, de én küzdök A Szerelmem Szeretetéért... ez szerinted hülyeség...? Pont a "cél" előtt adjam fel...? Úgyértem, már 10 éve "próbálkozom", pont most adjam fel...? Nem, én romantikus alkat vagyok és hiszek az örök és igaz szerelemben és nem érem be "kevesebbel" mint Az Álmom. Talán ezért sem vagyok olyan mint a legtöbb ember, akik megalkuvóak és egyből feladják.
Itt az ideje neked is törölni ezt a hamis reményt és irracionális illúziót a gondolataidból.
Idézet tőle: CsakEgyValakiIdézet tőle: Sweet HarmonyAnnyira szomorú vagyok... :'(
Miért vagy szomorú? 🙁
Mert bejelöltem Életem Szerelmét a Facebookon ismerősnek és nem igazolta vissza (törölte a felkérést) :'(
Idézet tőle: Sweet HarmonyAnnyira szomorú vagyok... :'(
Miért vagy szomorú? 🙁
Annyira szomorú vagyok... :'(
Idézet tőle: CsakEgyValakiIdézet tőle: Artifical SkizoÉn az önsajnálatot úgy élem meg, mintha kihúznám a dugót a mosdókagylóból, és kezdene egyre gyorsabban lejjebb húzni az örvény, aminek a végén eltűnök a lefolyóban örökre. Inkább úszkálok a mocsokban, kerülgetve a nagyobb szemét szigeteket.
Önsajnálat?! Talán az....
Csak hiányérzetem van... hiányzik a boldogság...
Úgy érzem belül szétfeszít valami, ha nem adom ki... de úgy látszik, hogy ha kiadom magamból, az se jó...
Az lenne a jó, ha konkretizálni tudnád, hogy mi is az a "valami". Ez a valami az, amire lehetne már megoldást is találni, és amely megoldás keresésében a környezeted is tudna segíteni.
Amíg ezt a valamit nem konkretizálod, addig csak a rárakódott feszültséget tudod kiöklendezni, amely feszültség a hevessége folytán megriasztja a környezeted + benned és bennük is csak a tehetetlenség érzetét kelti/erősíti, mert mindenki érzi, hogy a feszültséggel önmagában nem lehet mit kezdeni, csak azzal a valamivel, ami alatta van (de amihez a feszültség puszta kiöklendezésével nem juttok el).
Én nem érzem azt, amit csinálsz, önsajnálatnak. Önsajnálat szerintem az, mikor már nem akarok megküzdeni a problémámmal, vagy már meg is küzdöttem vele, mégis folyton csak erről a problémáról beszélek. Én rajtad úgy érzem, hogy 1) elfáradtál kicsit, 2) támogatást kérsz a küzdés folytatásához.
Én magamról írtam ezt, hogy Te vagy más hogy van ezzel, azt nem akarom megítélni. 🙂
Idézet tőle: Artifical SkizoÉn az önsajnálatot úgy élem meg, mintha kihúznám a dugót a mosdókagylóból, és kezdene egyre gyorsabban lejjebb húzni az örvény, aminek a végén eltűnök a lefolyóban örökre. Inkább úszkálok a mocsokban, kerülgetve a nagyobb szemét szigeteket.
Önsajnálat?! Talán az....
Csak hiányérzetem van... hiányzik a boldogság...
Úgy érzem belül szétfeszít valami, ha nem adom ki... de úgy látszik, hogy ha kiadom magamból, az se jó...
Idézet tőle: CsakEgyValakiÚgy akarom érezni magam, mint gyerekként…
Mikor hazaértem a ronda suliból, ahol mindenki csak bántott, ahol mindent csak elvárásnak éltem meg, ahol nem voltak barátaim, ahol magányos voltam. De az otthon menedék volt. Egy biztonság, egy búvóhely, a szobám, az ágyam, anya mellett a konyhában, ahogy az ágya szélére ültem. Hol van ez az érzés? Miért nem érzem már sehol?
Ezt én is szívesen érzem újra férjem oldalán.
Én az önsajnálatot úgy élem meg, mintha kihúznám a dugót a mosdókagylóból, és kezdene egyre gyorsabban lejjebb húzni az örvény, aminek a végén eltűnök a lefolyóban örökre. Inkább úszkálok a mocsokban, kerülgetve a nagyobb szemét szigeteket.
Úgy akarom érezni magam, mint gyerekként…
Mikor hazaértem a ronda suliból, ahol mindenki csak bántott, ahol mindent csak elvárásnak éltem meg, ahol nem voltak barátaim, ahol magányos voltam. De az otthon menedék volt. Egy biztonság, egy búvóhely, a szobám, az ágyam, anya mellett a konyhában, ahogy az ágya szélére ültem. Hol van ez az érzés? Miért nem érzem már sehol?
Nem vagyok túl jól, de egyenlőre erősnek érzem magamat... sokan mondták már: "Lépj túl rajta", "Majd lesz egyszer egy barátod, aki szeretni fog", stb., de ez nem így van... nem mást akarok... miért nem értik meg...? Valahogy minden sz*rt ki kell bírnom... de még ez is "jobb", mintha mondjuk valaki lenne az életemben, és tegyük fel, erőszakot alkalmazna rajtam... most nyugalom van, de fájdalom is... inkább hiány, nem fájdalom. Az fáj, amit elveszít az ember. De én nem úgy érzem, hogy "elveszítettem", hanem úgy, hogy hiányzik, mert mindenki Őt akarja, és "nincs lehetőség", hogy én valaha is boldog lehessek... nem mondanám azt, hogy szomorú vagyok, inkább csak olyan lehangolt... és eléggé egyedül... tudom, hogy ez az idővel, lehet csak rosszabb lesz... de még erős vagyok.
Én még morgok miatta. De köszi, jólesik.
Nem silány az! Jó vers.
Hónapok óta ez a vers jár a fejemben. Volt valami abban, mikor párom azt mondta, hogy J.A. után már semmit sem érdemes a depresszióról, magányról stb. írni. Úgysem találsz találóbb szavakat.
Én ma írtam ezekről egy verset. De taszít a silányságom.
🙂 Csali.
Hallja mig él. / Azt tagadta meg, amit ér. / Elvonta puszta kénye végett // kivül-belől / menekülő élő elől / a legutolsó menedéket.
Már vártalak. Kenyérmorzsával halat lehet csalogatni, József Attilával téged. 🙂
De igen, megint ott a pont.
Nincsen helyem / így, élők közt.
Zúg a fejem, / gondom s fájdalmam kicifrázva; / mint a gyerek / kezében a csörgő csereg, / ha magára hagyottan rázza.
ez a másik
Mikor van kikhez, de nem értik.
mikor szólni akarsz, de nem tudsz kihez
Idézet tőle: Panda63Tegnap megint rám zuhant a depresszió, ami alajáraton is megvan. Teljesen cselekvés képtelen lettem. Kitaláltam, hogy ma lemegyek a telekre körbenézni, idén még úgy sem voltam, hátha használ egy kicsit. Ma reggel el is kezdtem készülődni, de ahogy kiléptem az ajtón, olyan pánik tört rám, hogy vissza kellett fordulni. Azóta is szorongok, rángatóznak az izmaim, szakad rólam a verejték. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ráadásul egyedül van?
Hú, szegény. 🙁
Nem tudom, mit lehet tenni.
Tegnap megint rám zuhant a depresszió, ami alajáraton is megvan. Teljesen cselekvés képtelen lettem. Kitaláltam, hogy ma lemegyek a telekre körbenézni, idén még úgy sem voltam, hátha használ egy kicsit. Ma reggel el is kezdtem készülődni, de ahogy kiléptem az ajtón, olyan pánik tört rám, hogy vissza kellett fordulni. Azóta is szorongok, rángatóznak az izmaim, szakad rólam a verejték. Mit tehet ilyenkor az ember, ha ráadásul egyedül van?
Kedves Panda!
Gyakran előfordul, hogy valaki úgy érzi, hogy túlságosan rákattant a Búrára, és ezért törli magát. Ez szerintem teljesen normális, és nem kell, hogy más ijesztőnek találja.
Idézet tőle: Panda63Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem olyan rossz érzésem van tegnap óta mióta olvastam, hogy P. töröltette magát. Persze lehet, hogy csak kivetítek
Szerintem ne aggódj, sajnos senkinek nem jó, sem Phil-nek, sem neked.
Reméljük, hogy minden rendben lesz vele!
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem olyan rossz érzésem van tegnap óta mióta olvastam, hogy P. töröltette magát. Persze lehet, hogy csak kivetítek
Idézet tőle: Panda63Hát azért ettől nem lettem boldgabb, mert utálom az efféle dolgokat. Na, dolgozom az ügyön, a legrosszabb esetben szarul érzem magam.
Nézz Agymenőket és egyél csokit. Én is küldök egy nagy ölelést
Neked is köszönöm. 🙂
Idézet tőle: TündėrVirtualis oleles neked...
TBBT a legjobb! A legutobbi depis szorongos szakaszomban fullba nyomtam, egyedul ez tudott kizokkenteni, terapias, legalabbis aki birja ezt a humort. 🙂 en orditva tudok rohogni rajtuk
Köszönöm. Jól esik.
Az a vicces, hogy eleinte alig bírtam nézni, aztán egyre jobban megtetszett és egyszerűen nem is értem már, hogy hogy lehet, hogy nem tetszett rögtön.
Köszönöm a bíztató szavakat! Valóban nekem is volt "egészséges" emberrel kapcsolatom, de miután rájött, hogy lehet könnyebb is, elhagyott. Mondjuk nekem van egy súlyos fogyatékosságom. Nem vezethetek a meglassult reakcióidő miatt. Azért lehet, hogy próbálkozom tovább a társkereséssel, mert ketten lenni és egy irányba haladni, jobb mint egyedül. Igazából hat év egyedül élés után, már abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék-e alkalmazkodni.
Idézet tőle: heimweh.Idézet tőle: Panda63A másik dolog, hogy a pszi. betegektől általában tartanak az emberek. Mondjuk be kell látni, hogy egy depresszióssal más életet lehet élni. Nekem az is probléma, hogy ha előre megmondom, hogy beteg vagyok, inkább tovább lépnek, ha utólag, akkor meg hazugsággal indítok egy kapcsolatot. Az áterem azt mondja, hogy nem kell ezzel kezdeni, de szerintem ez etikátlan.
ez sajnos így igaz. ugyanakkor meg azt látom, hogy döbbenetesen sok pszichés problémákkal küzdő embernek van párkapcsolata ún. "egészséges" emberekkel. sőt, az én tapasztalataim szerint ők a túlnyomó többség. de nyilván, hogy én mit látok vagy láttam eddig az életem során az nem mérvadó. mindenesetre nekem úgy tűnik, hogy ez finoman szólva sem kizáró ok. persze számtalan dolog számít. nem mindegy, hogy miben és mennyire vagy korlátozva a "betegséged" miatt. ahogy én látom, a többség nincs túlságosan korlátozva emiatt. van munkájuk, életük, pénzük, maximum néha egy kicsit szét esnek, vagy vannak rossz időszakaik, de ez az ún. "egészséges" emberekről is elmondható. viszont ha számodra ez ennyire fontos, és ennyire vágysz rá akkor ne add fel soha, zongorázz végig minden lehetőséget!
Hát azért ettől nem lettem boldgabb, mert utálom az efféle dolgokat. Na, dolgozom az ügyön, a legrosszabb esetben szarul érzem magam.
Nézz Agymenőket és egyél csokit. Én is küldök egy nagy ölelést
Idézet tőle: Panda63A másik dolog, hogy a pszi. betegektől általában tartanak az emberek. Mondjuk be kell látni, hogy egy depresszióssal más életet lehet élni. Nekem az is probléma, hogy ha előre megmondom, hogy beteg vagyok, inkább tovább lépnek, ha utólag, akkor meg hazugsággal indítok egy kapcsolatot. Az áterem azt mondja, hogy nem kell ezzel kezdeni, de szerintem ez etikátlan.
ez sajnos így igaz. ugyanakkor meg azt látom, hogy döbbenetesen sok pszichés problémákkal küzdő embernek van párkapcsolata ún. "egészséges" emberekkel. sőt, az én tapasztalataim szerint ők a túlnyomó többség. de nyilván, hogy én mit látok vagy láttam eddig az életem során az nem mérvadó. mindenesetre nekem úgy tűnik, hogy ez finoman szólva sem kizáró ok. persze számtalan dolog számít. nem mindegy, hogy miben és mennyire vagy korlátozva a "betegséged" miatt. ahogy én látom, a többség nincs túlságosan korlátozva emiatt. van munkájuk, életük, pénzük, maximum néha egy kicsit szét esnek, vagy vannak rossz időszakaik, de ez az ún. "egészséges" emberekről is elmondható. viszont ha számodra ez ennyire fontos, és ennyire vágysz rá akkor ne add fel soha, zongorázz végig minden lehetőséget!