Szomorkodó hely
Itt viszonylag nyugalmas volt, legalábbis, most annyira nem figyeltem a részletekre. A hülyeségeket most jobban viseltem, viszont nagyobb bajom volt az autóval, szivárog a fűtőradiátor...hétfőn lehet autót szerelni...rohadt izgalmas lesz, már megint nem fogok unatkozni...de a karácsonyt túléltem...
Itt sem jobb a helyzet...
Ez a karácsony sem telt el veszekedés és sírás nélkül.
Majdnem megbszott az áram és apám reggel óta sehol sincs a telefonja meg itthon van. Nem a fán hanem a másik égő elkezdett villogni. Két égő volt bedugva és csak az egyik villogott. Gondoltam h kihúzom inkább. Kihúztam a hosszabbítót és ekkor hatalmasat robbant és ki is égett. Épp hogy nem értem hozzá, de láttam ahogy robban és füst jött ki belőle. Azonnal lecsapta az áramot. És nem az égett ki amelyik villogott hanem a másik.
Tíz éve meg is rázott, véletlen benyúltam az égőbe és végig ment rajtam, az ujjam egy része fekete volt és zsibbadt a karom. Akkor nem robbant ki. Most nem éreztem h megrázott volna.
A gondolkodás problémaközpontú, nem megoldásközpontú. Többnyire a problémákban szeretnek tocsogni, nem gondolkodnak semmi alternatíván, vagy ha valami megoldást találnak, az irracionális, komolytalan. De azt kinyilatkoztató stílusban adják elő főleg, nem kritizálható. Elég zavaró. Majd holnap kíváncsi leszek, megyünk ebédelni, vagyis megyünk az ingyenszínházba, megnézni valami szar drámát...majd meglátjuk, talán vannak még csodák...
Idézet tőle: kuma33Tudom, hogy ez nem vigasz, de nálunk mindig is csak a feszültségről szól ez az ünnep. Még gyerekkoromban talán rosszabb volt, mikor mást se erőltettek az iskolában, hogy micsoda nagyszerű ünnep, meg a szeretet, meg stb. Ha családi összejövetel van, általában a nagyszülőket látogatjuk, meg faterékat, ebédelünk, de sajnos mindig előkerül valami szidnivaló, ami általában egy másik családtag, vagy a politika, vagy a világ...értem én a problémákat, de miért mindig arról beszélnek, nem mondjuk valami, lehetséges megoldásról, értem én, hogy valaki faszságot csinált tizen-huszonévvel ezelőtt, de miért kell ezen még mindig kattogni, és pont, mikor évente egyszer-kétszer tudunk csak összeülni, amúgy meg rövid a kurva élet, hogy ilyenekre pazaroljuk. És majd' 200km-t autózunk ezért, hogy ezt hallgassuk. Szarácsony.
"értem én, hogy valaki faszságot csinált tizen-huszonévvel ezelőtt, de miért kell ezen még mindig kattogni, és pont, mikor évente egyszer-kétszer tudunk csak összeülni, amúgy meg rövid a kurva élet, hogy ilyenekre pazaroljuk. "
Ezt mbti-vel tudom megmagyarázni. A funkciókat nézve ez introvertált érzékelés lehet szarul használva, nagyon sokan használják szarul. A legtöbben az SJ tipusúak vannak többen, a gondviselők, akik magas Si használók, tehát ezt a funkciót nagyon érezni a társadalomban is.
Tudom, hogy ez nem vigasz, de nálunk mindig is csak a feszültségről szól ez az ünnep. Még gyerekkoromban talán rosszabb volt, mikor mást se erőltettek az iskolában, hogy micsoda nagyszerű ünnep, meg a szeretet, meg stb. Ha családi összejövetel van, általában a nagyszülőket látogatjuk, meg faterékat, ebédelünk, de sajnos mindig előkerül valami szidnivaló, ami általában egy másik családtag, vagy a politika, vagy a világ...értem én a problémákat, de miért mindig arról beszélnek, nem mondjuk valami, lehetséges megoldásról, értem én, hogy valaki faszságot csinált tizen-huszonévvel ezelőtt, de miért kell ezen még mindig kattogni, és pont, mikor évente egyszer-kétszer tudunk csak összeülni, amúgy meg rövid a kurva élet, hogy ilyenekre pazaroljuk. És majd' 200km-t autózunk ezért, hogy ezt hallgassuk. Szarácsony.
Elég elkeseritő h ilyen lett, a karácsony a fájdalomról szól
lelépett örökre az sztem úgy értelmető h elköltözött tőlünk, itthagyott minket.
Hát bocsi, egyedi gondolkodásom van 😀 ezért mehetett félre.
Csak olyan fura volt, nem tudta senki hol van és egyáltalán nem vette fel a telefont, máskpr ennyire durván nem csinálta meg csak olyankor mikor dolgozott, most meg nem dolgozott
A lelépett-et talán nem, de az örökre-t igen, pláne az elsővel kombinálva. 🙂
Hál' istennek.
Ó, nálad bármilyen szóhasználat lehetséges. 🙂
Jaj nem úgy értettem, a lelépett szót amúgy se a halálra irják. Hát nem jön haza spsem, napközben nem lehet elérni, nem akar már velünk lenni, az hitem lelépett majd beállitot este és alig szólt hozzánk és reggel biztos megint elmegy, ez elkeseritő és volt egy lehúzó beszélgetésem is.
Bocs ha félreértést okoztam 🙁
Részvétem. 🙁
Mi történt?
:O
részvétem
Apám lelépett örökre, karácsony sztornó
A december volt mindig a kedvenc hónapom a Mikulással és a karácsonyra való készülödéssel.Ja és ott volt még a szilveszter is.Lehet nem mondok újat ezzel, talán minden gyereknek ez a kedvenc időszaka az évben.De jött a fordulópont.2008 december 24-én.Nővérem elköltözött a báryám pedig a barátnőjével töltötte kettesben a karácsonyt.Így ez volt az első karácsony amikor hárman "ünnepeltünk" a szüleimmel.Reggel elmentem edzeni és amikor hazamentem már ment a kiabálás.Káromkodtak, veszekedtek jött az ajtócsapkodás is.Egy darabig tűrtem csendben, utána elvesztettem a fejem.Nem vagyok rá büszke.De elegem lett belőle, hogy még karácsonykor is ezt kell hallgatnom.Elkezdtem én is kiabálni.Megpróbáltak csitítani de nem tudtam lenyugadni.Reszkettem az idegességtől.Ököllel beszakítottam két ajtót és elmentem otthonról.Később hazamentem (pár óra múlva) és bementem a szobámba.Nem is jöttem ki a szobámból már azon a napon.Anyám a konyhában sírt, apám pedig a TV ellőtt feküdt részegen.Annyira berúgott, hogy már fel sem kelt aznap.Horkolt még ablakok is beleremegtek.Ez volt a 2008-as szentesténk.Nem kimondottan ezért de már nem érdekel a karácsony.Ez csak egy része volt a kirakósnak.
fúúú de depressziós vagyok. Most ki kell vmit tervelnem h tönkretegyem a mocskok karácsonyát....
Sötét van. Nem látom az arrát. Merre? Hogyan? Ma kicsit kiakasztottak, nem szeretem a veszekedést. Most benyeltem egy „kevéske” pálinkát, ezért rámtört a bátorság, hogy írjak..bátorság, a lófaszt..csak a szerencsétlenkedés. Nem a legjobb dolog az alkaloidoktól való függés, mert ez csak pótcselekvésekhez vezet. Mint a többsége azoknak, amiket csinálok: pótcselekvés. Aludni kéne, mert korán kell felkelnem, sok meló lesz, meg vezetni is kell, messzire..mindegy, túlélem. Mint minden szart, amit eddig is, túlélem, csak minek..nem látom a létezésem célját. Elrettentő példa vagyok, vagy tán követendő? Ne kövessen senki, ettől volt már jobb is. A korábbi én. Ja, igen, az érdekesebb volt. Még ennyi, hajmeresztő, szürrealisztikus dolgot, amiket túléltem..mondják mások, akik szerint több vagyok, mint amennyinek gondolom magam..nem tudom, jól gondolják-e. A kommunikatív szarhangulat, ami most rámjött, ezért vetettem betűk közé gondolataim, valakinek hátha hasznára válik. Ez? Most tényleg? Elfogyott a birs, van még alma, ahhoz nem nyúlok. Máskor. Megyek, letusolok, mosok fogat, aztán megyek a rémálom birodalomba mozizni. Most komolyan, az embernek tizenévesen szétmegy a hasnyálmirigye, huszonévesen tönkremegy a pajzsmirigye, az ízületei, harmincpár évesen meg elmegy az esze? Türelmes vagyok, de már tényleg tele van a faszom. Amúgy köszönöm, hogy elolvastad. Elnézést kérek a csapongó gondolatokért. Szép álmokat mindenkinek.
Szia Harmony, szerintem nem a világ a fasz, hanem a benne élők azok. A világ normálisabb lenne, ha az embernek több hajlandósága lenne jót tenni másokkal, nem csak a szarrágás meg a szemétkedés lenne a fő tevékenységük. Lehet, hogy nekünk is könnyebb lenne az élet. Az én faszom azért van tele, mert tehetetlen vagyok, nem tudok magamon segíteni..éppen ezért nem a világot hibáztatom, valószínűleg én vagyok a hibás. De az is lehet, hogy a dolgainkat egyszerre befolyásolják a rajtunk kívül állók, és mi is.
Szegény Harmony, jobbulást a lelkednek. 
Fasz világ... gyűlölöm.
Utálom ezt a világot, mert szinte majdnemhogy végig szenvedtem idáig A Szerelmem nélkül... miért nem tűnik el ez a világ és lenne 1 normális, ahol Mindenki Boldog (lenne)...
Köszi szépen a megértést, Kedves 
Gondoltam... Lehet, hogy ez a kilátástalan sóvárgás is rontja az állapotodat.
Kedves Artifical Skizo, köszi szépen, hogy írtál, sajnos az utóbbi az igaz 
Rendes társat szeretnél, vagy még mindig a Reményke után áhítozol?
Jó... Anyukámék vannak, de ők nem pótolják A Társat 
Egy kudarc vagyok, egy senki, aki életében még nem dolgozott és párja sincs 36 évesen, se gyereke... semmim és senkim sincs
Meg még a remény él bennem...
Úgyérzem, hogy minden meghalt bennem... kivéve a testem.
Szia Liliomlány, köszi, hogy írtál 
Én is elég jól funkcionálok így gyógyszerrel. Gyógyszer nélkül már ott tartottam, hogy egyáltalán nem bírtam egyben tartani a gondolataimat, teljesen szét voltam esve. Egyetemre járok, az előző félévem csak annak köszönhető, hogy sikerült, hogy pszichoterápiára jártam. Már nagyon paranoiás kezdtem lenni, a házi feladataimat nem csináltam meg vagy nem jól csináltam meg a házi feladataimat. Mivel korábban elég jól tanultam, a tanárok elkezdték azt hinni, hogy elbíztam magam és azért veszem a bátorságot, hogy nem csinálok semmit, mert azt hiszem, így is átmegyek a tárgyaimból. Közben meg már nem fogtam fel, mit beszélnek hozzám, többször rá kellett kérdeznem a feladatokra, mert elsőre se és másodszorra se értettem meg, mit kell csinálni. Borzalmas volt. Az előadásaimra elkezdték azt mondani, hogy ismételgetem magam és új szavakat találok ki, nekem meg fel se tűnt, mindennek olyan hatása volt mintha természetes lenne és csak körülöttem változott volna meg mindenki. A helyzet a legrosszabb csak a félév végére lett, egészen addig elegendő volt a pszichoterápia, gondolom azért, mert még csak akkoriban kezdődött, bár terápia nélkül 100%, hogy nem ment volna a félév. Az utolsó beadandóm elkészülééhe így is szükség volt már a gyógyszerre, mert annyira nem bírtam egyben tartani a gondolataimat. Ez még most is nehézséget okoz, de így küzdelmek árán legalább sikerül előrelépnem, bár sokkal lassabban, mint korábban. Ez is bánt. Régen olyan gyors voltam, minden ment pikk-pakk, mindig vidám, lelkes voltam, jó volt a humorérzékem is, türelmes voltam, megértő... most meg visszahúzódó vagyok, egész nap csak feküdnék, visszahúzódva a kis világomba... gyógyszer előtt volt egy visszatérő hallucinációm, egy sötét alak, akinek csak szeme volt, néha az is hiányzik, hogy nem látom, mert már úgy megszoktam, hogy ott van és lehet hozzá beszélni. Tudom-tudom, ez egészségtelen, de nekem inkább a pozitív oldala maradt meg, hogy van valaki aki megért, az emberek ugyanis általánosságban úgy éreztem (akkoriban, még gyógyszer előtt), hogy nem értenek meg, kinevetnek a hátam mögött, kibeszélnek, és még csak nem is értették, amit mondok, mert folyton kusza volt, valahogy nem úgy jöttek ki a dolgok a számon, ahogyan szerettem volna. Ezzel mondjuk még ma is gondom van. Ez most már örökre így marad? Nem akarok ilyen maradni, olyan rossz ezzel élni, főleg annak a tekintetében amilyen voltam... 
Ja, a Reagila egy antipszichotikum, a 1,5mg-os a legkisebb dózis belőle. Volt, hogy megpróbáltuk a 3mg-ot is, még a legelején, mert a 1,5-estől nem múltak el a hanghallásaim. A 3mg-ostól teljesen megszűntek a hallucinációim, de mivel nagyon kijöttek a mellékhatások rajtam, visszacsökkentettük 1,5 mg-ra. Így most ritkán hallok hangokat, de elvagyok. A férjem is az elején ezzel próbált meggyőzni, hogy gondoljak erre úgy, mintha vitamin lenne. Igaz, engem ezzel annó nem győzött meg 
végül nem ezért vettem be az első szemet, hanem mert úgy gondoltam, megpróbálom, hátha jobb lesz valami. Jobban is lettem, bár még mindig nem gondolok magamra betegként. De talán ez nem is akkora baj, ha szedem rendesen a gyógyszert mellette.
Sajnálom, hogy neked ezeken kellett keresztülmenned. Én akkor voltam nagyon mélyponton, mikor a kisfiammal 7-8 hónapos terhes voltam. Csak azért nem kíséreltem meg öngyilkosságot, mert a babámat féltettem, nem akartam, hogy ő azért szenvedjen vagy haljon meg, mert én meg akarok halni. Még így is volt, hogy majdnem kiugrottam az ablakon, mert elborult az agyam. Szerencsére a férjem megakadályozta, el sem tudom képzelni, mi lett volna a kisfiammal, ha akkor valami butaságot csinálok.
Szia! Ne szomorkodj nagyon, mert mi itt mind megértjük, min mész keresztül. Ha szerető családod van, akkor idővel, sok beszélgetéssel és türelemmel ők is megértenek majd valamennyire.
A skizofrénia egyébként a könyvek, filmek miatt túl van misztifikálva és jól félre is van értve. Én látok itt olyan skizókat akik elég jól tudnak funkcionálni az életben.
Nem ismerem a gyógyszeredet, így arról nem tudok mit mondani, de én is szedek gyógyszert és ugyanígy voltam eleinte mint te. Nem akartam gyógyszert szedni, nem is tudom már miért. Sok a tévhit akörül is. De ha nem szedném kb élni sem tudnék.
Elmondom nálam ez hogy működik, hátha így neked is könnyebb megérteni. Szóval a sok trauma miatt az agyam elkezdett túl sok stresszhormont termelni meg adrenalint. Emiatt felborult a kémiai egyensúly, a szerotonin így már túl kevés volt, elkezdtem naphosszat szorongani, képtelen voltam koncentrálni, folyton sírtam, pánikrohamaim voltak meg nem volt nap hogy ne gondolkodtam volna az öngyilkosságra.
Majd elkezdtem antidepresszánst szedni ami elkezdte visszabillenteni az egyensúlyt, és már minimális dózis mellett van nagyjából elég szerotoninom. Most ott tartok már, hogy bár van olyan hogy visszaesem de egész rövid időre, és vannak már olyan napjaim hogy egyáltalán nem szorongok.
Ha innen nézed, akkor meg kb olyan mintha vitamint vagy étrendkiegészítőt szednék.
Sziasztok, én új vagyok itt. Körülbelül 10-11 hónapja járok pszichoterápiára és lassan fél éve vagyok visszatérő vendége a pszichiátriának, és kb. ennyi ideje szedek 1,5 mg Reagilát. Nálam egyelőre folyik még a diagnosztizálás. Most a pszichológusom depressziót mondott és szerinte nem vagyok skizofrén, bár jelenleg is vannak vissza-visszatérően hallucinációim és néha vannak kitöréseim amiket egy-egy megrögzött gondolatom indukál; az orvos egyelőre skizofrénként kezel. Én ezek miatt szomorkodom. Olyan új nekem ez az egész. Nem tudom elfogadni és úgy nagyon ki se tudom senkivel beszélni se. Én nem érzem magam betegnek. Van férjem meg két gyerekem, rettegek, hogy nehogy elvegyék őket tőlem azért mert így vagyok... bár az is igaz, hogy sokkal jobban vagyok így gyógyszerrel, mint anélkül. Csak ha nem vagyok beteg, akkor miért használ a gyógyszer? Nem értem. Olyan nehéz ezt elviselni, ti hogy bírtok azzal a tudattal élni, hogy valamit szedni kell, mert szükség van rá? Úgy érzem, nem tudom elfogadni, mert nekem nincs semmi bajom. Bocsi, ha kicsit talán kusza lett, kicsit nehéz egyben tartani a dolgokat.
Sajnálom,hogy nektek id át kellett élnetek ezt.Nem kívánom senkinek.
Beast, ez nekem is nagggyon ismerős. "Érvénytelenítés"-nek nevezik szakszerűen, igencsak sok kárt tud az emberben okozni. Ismerem: én soha ..., ezt kitaláltad, jó a fantáziád, álmodtad; ilyen nem volt, de jól hangzik! Az utolsó gúnyos felhangja különösen kellemes.
Idézet tőle: Artifical SkizoNagyon igénylem az odabújást. Megpróbáltam már rájönni, hogy ez a nem akarok senkivel együtt lakni, minekvanitt nem-e valamiféle trauma megelőzés az agyamban arra, hogy minek legyen itt ha úgyis elhagy, és akkor csak szarabb lesz. Mint amikor nagyon szeretsz valami kaját, de elrontod vele egyszer a gyomrodat, és utána az agy azzal védekezik, hogy megutálja. Nekem volt ilyen dinnyével és főtt kukoricával is. És elhagyással, az első barátnő huszonvalahány évesen (előtte meg is csalt a kis izé, egy bőrkabátért cserébe dugott valami csehszlovák idiótával).
Én ezt teljesen át tudom érezni.
Oh, ez annyira ismerős.
Tudtad, hogy ez érzelmi bántalmazásnak számít?
Amikor tudod hogy valami úgy történt ahogy elmékszel, majd rád mondja azt hogy meghazudtolod, hogy te akarod őt rossz színben feltüntentni. Az én anyám is ilyen. A nárcisztikusok tipikusan ilyenek. Csoda, hogy az utolsó esetnél belátta, hogy neked van igaza.
Nagyon igénylem az odabújást. Megpróbáltam már rájönni, hogy ez a nem akarok senkivel együtt lakni, minekvanitt nem-e valamiféle trauma megelőzés az agyamban arra, hogy minek legyen itt ha úgyis elhagy, és akkor csak szarabb lesz. Mint amikor nagyon szeretsz valami kaját, de elrontod vele egyszer a gyomrodat, és utána az agy azzal védekezik, hogy megutálja. Nekem volt ilyen dinnyével és főtt kukoricával is. És elhagyással, az első barátnő huszonvalahány évesen (előtte meg is csalt a kis izé, egy bőrkabátért cserébe dugott valami csehszlovák idiótával).
Az állatkáknál ez szerintem mást jelent. A malac pl. félhet attól, hogy megeszed, és csak védte magát. 🙂
Tavaly márciusban betelt a pohár és megkérdeztem anyámat, hogy miért állandóan csak a rossz tulajdonságaimat és hibáimat vágja a fejemhez.Miért nem beszél arról amit jól csinálok vagy amiben jó vagyok.Egy flegma választ kaptam tőle úgy, hogy közben rám sem nézett."Azt nem mondjuk soha a másik szemébe, hogy mit csinál jól."
Pár héttel később még mindig márciusban.Anyám káromkodik, kiabál.Odamegyek hozzá segítő szándékkal.Beszélek hozzá de ő kiabál tovább.Pakolászott, takarított és valamit nem tudott megcsinálni.Segíteni akartam neki de úgy viselkedett mint ha ott sem lennék.Mondtam neki, itt vagyok segítek, nem hallod?Gusztustalan stílusban csak annyit mondott nekem:"Kit érdekel, hogy te mit mondasz!"
Nem is tudom, hogy éreztem magam ez után a két eset után.Mindig éreztem, hogy nem számít mit mondok.Tudtam azt is, hogy soha nem dícsértek meg igazán de így a szájából mégis egy mellbevágó érzés volt.Mintha egy másik világban élnék mint a családom.
A második eset után nem szóltam anyámhoz vagy csak minimálisan hónapokig.Közben ő elmondott engem mindenféle hálátlan szörnyetegnek mert nem vagyok képes szólni a saját anyámhoz.Szeptemberben már többet beszélgettünk és megkérdezte tőlem miért csináltam ezt.Elmondtam, hogy éreztem magam miatta.Letagadta.Azt mondta soha nem mondott ilyet nekem.Mit képzelek én ő róla.Ezeket csak kitalálom és őt akarom rossz színben feltüntetni.
Közben eszembe jutott még egy esetem anyámmal.Évekkel ezelőtt történt.Testvéreim már elköltöztek.Anyám morog, kiabál.Mert nem jönnek a gyerekei hozzá gyakrabban meglátogatni.Mindenkihez mennek az utcában csak hozzánk nem.Még szilveszterkor sem hívta fel, egyik gyereke sem, boldog új évet kívánni.Én ekkor megszólaltam.Én felhívtalak.Anyám megállt és rám nézett.Dermedten nézett, mint egy szobor.Pár másodperc után megszólalt.Ja, ja tényleg te felhívtál.
Ez az én támogató, szerető családom.
Igen, ez teljesen érthető.
Nálunk mondjuk ez nem volt így kimondva, egyszerűen csak megvolt a távolság.
És bár anyám imádott babusgatni (meg úgy az összes kisgyereket), de úgy hogy az nekem totál kényelmetlen volt, és mikor nagyobb lettem már eltartottam magamtól 😀 mint a macskám meg a malacaim. A macskám a számra tette a mancsát, hogy a közelébe ne érjek. 😀 az egyik malacom meg a múltkor a számba taposott.
Ja, és amikor már kicsit nagyobb voltam, és csökkent a fertőzésveszély, akkor már "nem bírt el". (Semmit nem bír le, ha 5 dekánál több.) Apám meg max. megengedte!, h a térdére üljek, mert egy lánygyereket ölbe venni maga a pedofília. Olyannyira, h keresztapámhoz a már felnőtt kisebbik lánya odabújik, és amikor elmentek, ezek meg is jegyezték, hogy "egészségtelen kapcsolat".
Így nem olyan nagy csoda, hogy nálam az érintés testiséget jelent... (juszt is 3 pont!)
Ha más szövegében látnék ennyi ...-ot, legfeljebb egyet hagynék meg, mert megette a rosseb, ha már csak ez készteti az olvasót továbbgondolásra.
Nálunk sem 🙂 Mert minden fizikai érintkezés fertőzésveszélyes! Ezek 58 éven át nem ittak volna egymás után... Ez bennem már 15 éves koromban felvetett bizonyos kérdéseket...
Meg hát, ugye... a tápláláson/ellátáson kívül anyával no contact... Az ölébe tán 2x vett életemben...
Hát, elég ritka amúgy ha valakitől elviselem ezt. Meg ez a bújás inkább a fejemben van mint a valóságban.
Valszeg ez azért van mert otthon sem volt ez jellemző. Ill. van egy 11 évvel idősebb bátyám, akire kiskoromban mindig felnéztem, de végig gyökér volt velem, meg magasról tojik rám, és nekem ez a "nemlétező" (mert bár van, de az életemben mégsincs) nagybáty az aki hiányzik nekem sztem.
Ha már a szüleim nincsenek ott lelkitámaszként, legalább a testvéremmel lehetnénk azok egymásnak, de hát az sem.
Sőt! Van, aki úgy barátilag átkarol, h "mi van öreglány" v megsimogatja a felem, h "jóvanna". Igyekszem elviselni (habár biztos érzékelni az elhúzódást), és nem mondani, h "haggyámán!"
Érdekes. Nekem sok-sok "haverom" – ffi barátom – van, de nincs késztetésem bújócskázni hozzájuk. Azt csak olyanhoz, akihez kémia is van.
Jó de akkor is más. A pasimtól mást akarok mint egy védelmező bátyótól vagy ilyesmi. 🙂
De neked is vannak "csak odabújós" lányok.
Na látod, nekem sem elsősorban a szex miatt ficeregnek a lányok az agyamban. Ha odavagyok valakiért, akkor törődni is szeretnék vele meg védelmezni. 🙂