Magányos vagyok!!
Idézet tőle: CatEyeSzia Csabi,
Csak azt nem értem, hogy mit vártál? Ha ez az elfogadó közeg sem felel meg az elvárásaidnak, akkor mi fog megfelelni? Zsigerből utasítasz el minden segítséget, minden segítő kezet. Nincs az a mentális betegség ahol a te erőfeszítésed nélkül fel tudsz állni. Neked is bele kell tenned a munkát. Én úgy veszem észre, hogy te megadtad magad ennek a betegségnek, és csak hányódsz tehetetlenül, és mindent erre fogsz.
Több sikzoaffektív zavaros ember van itt, még rettentő sok vulnerábilis, hiperérzékeny, nem csak te vagy az, hidd el, itt szinte mindenki az. Sokan szenvednek társtalanságtól, egyik napról a másikra élnek, senkinek nem könnyű. Tudom minden skizoaffektív más, de ne add meg magad a betegségnek.
Én drukkolok neked!
CatEye, na nee, hol látsz itt elfogadó közeget? Hol volt itt bárminemű elfogadás vele szemben? Ne, kérlek ne:D
Idézet tőle: argobalogtibiSzia Csabi!
Én azért megpróbálnék egy szkizioaffektív fejével gondolkodni,közel 20 éve része az életemnek.Szerintem a gond nem itt van,a leírt problémának ehhez semmi köze,bár biztos nem vagyunk mindannyian egyformák.Én a diagnózis után is mindent ugyan úgy csináltam mint azelőtt,szinte tudomást sem vettem róla,sőt szórakoztatott.Sok fura dolgot éltem meg,amik szerintem gazdagították az életem.Nem tapasztaltam,hogy bármiben hátráltattak volna,talán néha kicsit másképp volt nehéz.Találj vissza a régi személyiségedhez!Kicsit olyan mintha beletörődtél volna.
végre egy értelmes hozzászólás, többiek meg.. Csabi te meg ne vedd magadra, amit itt olvasol, én megértelek, pontosan tudom mit élhetsz át, nálam is volt ilyen, nem tudom ennek van-e bármi köze a skizoaffektív zavarhoz, nem csavarnám aköré.
Sziasztok, ha valaki szeretne csatlakozni az új fórumomhoz, az regisztrálhat itt:
Beszélgető fórum lesz, remélem, hogy beindul...
Az oldalam mindenféléről fog szólni, főleg spirituális témákról, de bármiről lehet témát létrehozni ami érdekel titeket. Egyenlőre még nagyon üres, elnézést érte.
Köszi, ha regisztráltok!
Szia Csabi!
A betegség nem egyik napról a másikra alakul ki. Szerintem Téged sokkolt a hír amikor megtudtad,és ezen még nem léptél túl.Én mint hozzád hasonló is azt gondolom a hozzáállásodon kellene változtatnod,egy próbát megér.Sok sikert! Talán valami jobb most kezdődik.
Lehet 12 éve jársz, de feladni nem lehet, keresni kell, új pszichiáter, stb, pesten, vagy az ország legjobbjait! Sose add fel! És minden jót kivanok!
Lehet hogy ezzel tényleg elmarom az embereket, és ezzel tisztában is vagyok, de én legalább felvállalom és elmondom ami bennem zajlik. Pontosan tudom, hogy ez visszatetszést kelt az emberekben, de sajnos ez is hozzátartozik a betegségemhez!!
Szia Csabi,
Csak azt nem értem, hogy mit vártál? Ha ez az elfogadó közeg sem felel meg az elvárásaidnak, akkor mi fog megfelelni? Zsigerből utasítasz el minden segítséget, minden segítő kezet. Nincs az a mentális betegség ahol a te erőfeszítésed nélkül fel tudsz állni. Neked is bele kell tenned a munkát. Én úgy veszem észre, hogy te megadtad magad ennek a betegségnek, és csak hányódsz tehetetlenül, és mindent erre fogsz.
Több sikzoaffektív zavaros ember van itt, még rettentő sok vulnerábilis, hiperérzékeny, nem csak te vagy az, hidd el, itt szinte mindenki az. Sokan szenvednek társtalanságtól, egyik napról a másikra élnek, senkinek nem könnyű. Tudom minden skizoaffektív más, de ne add meg magad a betegségnek.
Én drukkolok neked!
Cat Eye, látom, Neked sincs halvány fogalmad sem arról, mi fán terem a problémám, és nem értetted meg, hogy ezt nem én irányítom! Semmi baj, hiszen "Mindenki a saját világában él, és nincs átjárás". Így világos, hogy egy hangyányit sem ért engem senki...
Kedves Huligán! Mindezeket azért írtam le, hogy megpróbáljam elmagyarázni, mi zajlik le bennem. azt gondoltam, itt legalább kiírhatom magamból a kis világomat, ha már máshol nem tehetem. De tévedtem. Azt gondolod, hogy én nem tartom ezt piszkosul szánalmasnak? Dehogynem!!! Csak a tehetetetlenségem miatt van mindez, és az iszonyatosan zavaros érzelmeim miatt, mert hogy nem hiába hívják skizoaffektív ZAVAR!!!-nak! Nem kell aggódnod, 12 éve (amióta tart a betegségem) szedem a semmit érő bogyókat, pontosan úgy, ahogy kiírták! Eddig kb. 30-40 féle gyógyszert próbáltak ki rajtam, de jótékony hatását egyiknek sem éreztem! Viszont negatív melléhatását annál többnek! Erről meg ennyit! Folyamatosan járok pszichiáterhez a kezdetek óta, és több pszichológushoz is jártam. De egyszerűen képtelen voltam nekik elmondani azt, ami bennem van mert annyira bonyolult! Mindegy, tanultam az esetből: itt sem lehet nyílt az ember a betegségét illetően. Elvégre is mindig tanul az ember!!
Kedves argobalogtibi! Lehet, hogy Téged nem hátráztat a betegséged, de nekem az egész életemet tönkretette, méghozzá ahogy csak lehetséges! Szó szerint az életem összes terülerére kihat: mind lelkileg, mind szellemileg, mind fizikailag! Szó szerint mindenben gátol, ami szükséges lenne ahhoz, hogy normális életet tudjak élni. A betegségem előtt abszolút nem ilyen voltam. Iszonyatos pálfordulás következett be azon az egyetlen napon, amikor kialakult. De egyébként erről írtam a blogomban is..
Kedves CatEye! Én abszolút nem funkcionálok jól kívülről sem!!! Nem csak belül hadakozok, mivel olyan vagyok hogy ami bennem van, annak ki kell jönnie, azt tudom csak kifelé mutatni, így kívülről sem funkcionálok jól! Én nem bújok a betegség mögé, annak egy nagyon egyszerű oka van, hogy mindent ezzel magyarázok: mégpedig az, hogy minden emiatt van! És hogy honnan tudom? Onnan, hogy a betegségem előtt gyökeresen más ember voltam!!!! És érzem, hogy a betegség tönkretette nem csak a külvilághoz, de az emberekhez való alkalmazkodási képességemet is. Ezt éreztem azon a napon is, mikor belekerültem, de ezt is leírtam a blogomban. Mivel tudom, hogy milyen volt előtte, és hogy milyen most, így bátran állíthatom, hogy minden rossznak az életemben a betegségem az egyetlen oka!!! Az, hogy a betegség átvette az irányítást az agyam felett! Nem kell nekem hinni, nem kell elfogadni, a lényeg hogy én pontosan érzem, hogy miről van szó! Azért regisztráltam ide, és azért voltam ennyire őszinte és nyílt, mert azt reméltem, hogy itt jobban megértenek. Hatalmasat tévedtem! Ezen túl nem áll szándékomban egy fórumhoz sem hozzászólni. Azért hogy fikázzatok és kapjam az ívet egy olyan dolog kapcsán, ami eleve pokollá tette az életem és amiről nem tehetek? Na neeeem. Én itt befejeztem az írkálást! További ssok sikert kívánok mindenkinek!
Szia Csabi!
Én azért megpróbálnék egy szkizioaffektív fejével gondolkodni,közel 20 éve része az életemnek.Szerintem a gond nem itt van,a leírt problémának ehhez semmi köze,bár biztos nem vagyunk mindannyian egyformák.Én a diagnózis után is mindent ugyan úgy csináltam mint azelőtt,szinte tudomást sem vettem róla,sőt szórakoztatott.Sok fura dolgot éltem meg,amik szerintem gazdagították az életem.Nem tapasztaltam,hogy bármiben hátráltattak volna,talán néha kicsit másképp volt nehéz.Találj vissza a régi személyiségedhez!Kicsit olyan mintha beletörődtél volna.
Huligán el egyetértek , énis valahogy így akartam fogalmazni
Szia Csabi,
Itt mindenki beteg. Mindenkinek a saját betegsége a legnagyobb, a béklyó, amitől nem tud szabadulni. Itt a legtöbben kívülről jól funkcionálunk, de belülről hadakozunk a démonainkkal, mint te. De nem bújunk el a betegség mögé, és azzal magyarázunk mindent, hanem küzdünk, és küzdve szenvedünk. Apránként kis lépésekben felvesszük a harcot a betegséggel, nem megadjuk magunkat. Másképp nem fog menni. Apró lépésekkel talán. Hiába szeretnéd. hogy legyen társad, ezzel a hozzáállással nem lesz. Teljesen elmarod magad mellől az embereket. Lehet egy jó barátot veszítettél el vele... Nem kértél bocsánatot tőle utólag?
Te elvárod, hogy veled elfogadóak legyenek, mert beteg vagy, de viszonozni már nem akarod. Hát ez unfair.
szatmarics, ha még nem esett volna le, ez a betegségem műve! Az irányít!!
Kedves holdfény! Olyan ember nem létezik, akit én nem űznék el akaratomon kívül! Értem én hogy jó adni, én is szeretek adni! Különösen szegény, szerény embereknek. Ez a lány nagyon szimpatikus volt nekem, de mégis ezt váltotta ki a betegségem. És nem, nem szalasztottam el, ugyanis világosan leírtam, hogy nem akart tőlem az ég világon semmit! És ezt meg is mondta!!! Talán pont emiatt voltam vele ilyen.. Mint említettem, én ezt az egészet megalázottságként éltem meg! Senki ne próbáljon egy skizoaffektív zavaros agyával gondolkodni, mert az NEM FOG MENNI!!!
Akartam írni, bámulatos ajándék visszatartani akciodra, de.......... mielőtt olyat írtam volna.....
NO COMMENT !
Bravo!
Egy nagyon jó kis példa arra, hogy én mennyire sajátosan élem meg és reagálom le a dolgokat:
Mikor Szigetváron voltam a pszichoterápián, volt egy lány akivel korábban leveleztem, és a közelben lakott. Nagyon tetszett nekem ez a lány, de ő nem akart tőlem semmit (lehet a távolság miatt, de én azt képzeltem be, hogy a betegségem miatt, mert mindig ezt képzelem be, hogy a betegségemmel összefüggésben nem akarnak tőlem semmit). De mondta hogy meglátogat, ha már ott vagyok a közelben, és kérdezte hogy mit hozzon nekem? Mondtam hogy nehogy merészeljen nekem hozni akármit is! Nagy nehezen belementem, hogy meglátogasson, mert akartam ugyan, mert látni szerettem volna, viszont legbelül a beteg énem egy iszonyatos megalázásként élte ezt meg, kiszolgáltatva éreztem magam, és úgy éreztem, hogy csak sajnálatból látogat meg. Mikor a talira került sor, oda akarta adni, amit hozott nekem, de én nem fogadtam el (mert ez a megalázás legmélyebb formája volt számomra). Mint már említettem, úgy éreztem, hogy csak sajnálatból látogat meg. Hiába mondta hogy nem azért, hanem mert rég óta beszélünk, és a közelben lakik. Én ezt nem így éltem meg! Aztán mikor másodjára meglátogatott, meg akartam alázni, hogy ő is érezze a megalázottságot, ne csak én. Oda akartam neki adni egy saját készítésű ajándékot, és mikor már nyúlt érte, elrántottam előle és ezt mondtam: Ezt pedig szeretném odaadni.. annak a lánynak, akivel Orosházán fogok találkozni! Szó nélkül elment és elhajtott.. És akkor nagyon jó érzés töltött el, hogy végre nem csak én, hanem ő is érezte a megalázottságot. Na EZ!!! a skizoaffektív zavar!
Lényeg a lényeg: A betegségem lényege az, hogy magát a személyiséget (ezáltal a viselkedésemet is) támadja meg, így nem tudok az lenni, aki szeretnék, és úgy viselkedni, ahogy szeretnék. Hanem ahogy legbelül jön, ahogy a betegség irányítja! Ezért voltam ellenséges! Vagy ezért tűntem annak, mert én nem érzem hogy az lettem volna.. Remélem, így már értesz!
Kedves CatEye!
Az ingerültségemet azért nem értetted, mert a betegségem része. A betegség miatt hiperérzékeny vagyok, így mindent a személyem elleni támadásként fogok fel. Én mindent teljes mértékben sajátosan élek meg, fogok fel, tapasztalok és reagálok le.
Nekem nem szocfóbom van, ahogy Te hiszed, hanem skizoaffektív zavarom! De bizonyos tünetei nagyon hasonlítanak a szociális fóbiához. A különbség az, hogy ez annál végtelenszer bonyolultabb és összetettebb. Olyannyira, hogy még saját magamat sem értem!
A kórházi kezelésről annyit, hogy 12 éve kezeltetem magam pszichiáterrel (konkrétan annyi hogy felírja a semmitérő gyógyszereit és kész). Az én esetem (mivel a gondolkodásomat is irányítja a betegség) annyira bonyolult, hogy hiába próbáltam meg mindenféle segítset, sutba vágja az én irtó bonyolult problémám. Ehhez mind a pszichiátria, mind a különféle alternatív gyógymódok (mert hogy ilyeneket is próbáltam) semmi. Ez 12 éve tart, azóta generalizálódott bennem, és nekem abban a tudatban kell együtt élnem, hogy ezzel kell leélni az életem!!! Habár ezt már azon a napon éreztem, mikor belekerültem.. Legbelül, legmélyen éreztem, hogy ebből nincs kiút! Mivel az gondolkodásomat és érzelmeimet is a betegség irányítja. Tisztában vagyok vele, hogy így van, mert érzem. Az átok az, hogy nem tudok ellene tenni! Sem az orvosok, sem a gyógyszerek!!! Ehhez ami nekem van, a jelenlegi földi gyógymódok hatástalanok!
Én is találkoztam cifra esetekkel a kórházban, viszont azok külsőleg voltak furák. Én külsőleg nem viselkedem furán, viszont pontosan tudom, hogy ha mások éreznék, ami bennem zajlik, megrettennének és megrémülnének! Nálam semmi sem az, ami látszik!!!
Kedves CatEye! Találkozni? Internetről? Istenem, de el vagy tévedve! Örülök, ha második vagy harmadik beszélgetéskor nem utasít el, vagy nem tilt le, vagy töröl ki! Nagyon régen volt már olyan, hogy én a találkozóig eljussak! aztán persze ott mondok csődöt, mert a betegség miatt nem tudok úgy viselkedni, ahogy szeretnék! Nem tudok kellemes benyomást kelteni, ami miatt nem alakul ki szimpátia. Mindezt azért, mert beteg vagyok! Persze ehhez nagy mértékben hozzá tesz a zavartságom és a blokk. Az, hogy én élőben ismerkedjek, hogy pl. szemezzek valakivel, majd megszólítsam és elkezdjek beszélgetni vele, netalán tán flörtölni, élőben, az TELJES MÉRTÉKBEN KI VAN CSUKVA!!! Még akkor is zavarban vagyok, ha velem szemben jönnek az utcán. Azt sem tudom, merre nézzek.. Na erről meg ennyit..
Azt azért hozzá teszem, hogy soha életemben nem csalódtam még olyan szempontból, hogy mást láttam mikor taliztam valakivel, mint a képen! Ilyen még sosem volt!! Számomra az igazi csalódás, és egyben iszonyatos megaláztatás az nem ez, hanem mikor folyton-folyvást kudarcot vallak már az ismerkedés legelején! Csak azért, mert hiperérzékeny vagyok, valamint mert mindent sajátosan értelmezek és reagálok le! ű
Ezt pedig soha senki nem fogja megtudni, hogy milyen, mivel "Minden ember a saját világában él, és nincs átjárás!" (Müller Péter)
Énis magányos vagyok már kezdem fel is adni ezt az egészet , élőbe énse tudok senkivel ismerkedni mert szorongok, a neten meg sose lesz senkim
Szia Csabi,
Nem értettem az ingerültséget ami a hozzászólásodból lejött. Én jószándékúan próbáltam neked tanácsot adni. Én is beteg vagyok, depressziós. Nekem mondjuk szocfób tüneteim sosem voltak, de tudom, hogy milyen tehetetlen vagyok a depressziómmal. DE megpróbálok mindent beletenni, és lehet egyszer megszabadulok ettől a rémtől. Amikor a legsúlyosabb periódusban voltam, én sem tudtam volna olyan dolgokkal foglalkozni, mint most, mert teljesen beszűkült a tudatom. Nekem a pszichiátria segített. Úgy én nem akartam élni, és kértem kórházi segítséget.
Ott aztán találkoztam mindenféle cifra esettel, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak én vagyok beteg, vannak sokkal súlyosabb esetek. Szerintem nem szégyen segítséget kérni, akár kórházi, akár terápiás. Te abban a súlyos állapotban vagy, hogy muszáj.
Az internet nem pótolhatja a való világot. Mi van ha ott megismerkedsz valakivel? Utána jön a hidegzuhany ha találkoztok? Az megint ledönt.
Pont a napokban olvastam Dr Harangozó Judit pszichiáterrel egy cikket, aki a szegények orvosa. Budapesten a VIII. kerületben az Ébredések Alapítványnál ingyenesen rendel. Nagyon szimpatikus volt, hogy kimegy a családokhoz ahol a beteg van, saját környezetében beszéli meg a hozzátartozókkal, hogy hogy tudnának segíteni a betegen, és apró célokat állítanak fel a beteggel megbeszélve, mindenkinek a saját betegségéhez igazodva. Nincs két egyforma eset.
Kár, hogy vidéken laksz, Pesten jobban elérhetőek ezek a segítségek. Segítség nélkül nem fog menni a talpraállás. És az a szerencse, hogy egy rendes család áll mögötted.
Szia Csabi!
Én meg tudlak érteni téged, néhány dologban én is így érzek és viselkedem mint te, még ha nem is ennyire súlyosan. De a te eseted tényleg nagyon súlyos sajnos. És nem igazán hiszem, hogy itt bármelyikünk igazán jó tanácsot tudna adni neked, hiszen ahogy írod még a pszichoterápia sem segített rajtad.
Én régebben jártam egy baráti társaságba, ahová egyszer eljött egy lány, aki hasonlóan viselkedett, mint te. Szinte végig csak lehajtott fejjel volt ott a találkozón, nem mert a többiek szemébe nézni. Ha pár másodpercre mégis fel-felpillantott, akkor utána rögtön lehajtotta a fejét. Bár mondjuk ő még így is el mert menni emberek közé, igaz csak egyszer volt köztünk. Nem tudom mi lett vele azóta, utána többet nem jött, pedig próbáltuk kicsit ellazítani őt, de nagyon szégyenlős volt. Sokan mondják, hogy ha valamit nagyon nem akarunk, vagy félünk tőle, akkor ennek az az ellenszere, hogy már csak azért is megcsináljuk, még ha nehezen is vesszük rá magunkat. Lehet benne valami, bár szerintem erre sem képes minden ember.
Azzal sem feltétlenül értek egyet, hogy ha valamit görcsösen akarunk, akkor az a dolog nem fog összejönni. Jó lehet, hogy az esetek többségében ez így van, de szerintem nem mindig, legalábbis az én tapasztalataim szerint. Nekem is jöttek már össze olyan dolgok, amiket görcsösen akartam, mondjuk nem társkeresés esetében, más téren. Végülis minden ember más, kicsit mindenki másképp működik, így néha lehetnek különböző tapasztalataink az élet bármely területén, mint más embereknek.
És szerinted ha találnál egy számodra megfelelő lányt, akkor meg tudnál változni jó irányban? El tudnál lazulni kicsit jobban az emberek közt? Nem lennél ennyire bezárkózott utána? Bár valóban kérdés az is, hogy ha ő is ilyen lenne mint te, akkor hogyan lennétek meg egymással? Bár persze ez sem lehetetlen feladat, hiszen lehet, hogy tényleg jó hatással lennétek egymásra, és együtt könnyebben tudnátok érvényesülni az életben, és talán az emberek közt is jobban el tudnátok kicsit vegyülni...
A lényeg az, hogy mindent tudok, hogy kellene, mint kellene csinálnom vagy nem csinálnom. Pontosan tudom, mik a hibáim. Viszont a betegségem olyan jellegű, hogy 100%-osan csak azt tudom kifelé mutatni, ami bennem van!!!! Ami bennem van, az pedig beteg! Az akaromat pedig nem tudom irányítani, mert nem az agyam irányít, hanem a betegség!!!!!!!!! Ennyi a lényeg!
Kedves CatEye!
Azt hiszed, nem vagyok vele tisztában, hogy ha valamit görcsösen akarunk, nem fog összejönni? A gond ott kezdődik, hogy engem a BETEG!!!!! agyam irányít! 10000000%-osan érzelmi irányítottságú vagyok. És mivel minden álmom és vágyam egy társ, így NEM TUDOM NEM AKARNI!!!!!, hogy párt találjak! Nem tudok tőle elvonatkoztatni ha akarom, ha nem! És ha eddig nem lett volna világos, nem azért nem járok társaságba, mert nem szeretnék!!! Hanem azért, mert a betegségem miatt NEM ÉRZEM MAGAM JÓL EMBEREK KÖZT!!!!! Sportolni azért nem sportolok, mert (mint mindenben) fizikálisan is le vagyok blokkolva, és nem bírom. Számomra már a felkelés is maga a pokol... Úgy érzem, hogy fél halott vagyok, mikor reggel (azaz délben) fel kellene kelnem... Ami leköt, az kizárólag az ismerkedés! Mivel az egyetlen célom, hogy megtaláljam a társam! Emberekkel nincs alkalmam kapcsolatba kerülni, ha akarom, ha nem, mikor még egy boltba is stresszesen megyek be, szerinted majd emberek közé fogok menni? Meg egyáltalán hol? Nincs ebben a városban semmi lehetőség ilyesmire. Csak disco van, meg konditerem. Mindkettőtől a hideg ráz ki!!! Ha könyvtárba járnék, ha sportolni járnék, ha nyelvtanfolyamra járnék, akkor kizárólag azzal foglalkoznék amire éppen járok. Emberekkel ott sem tudnék kapcsolatot létesíteni a betegségem miatt!!!! Még akkor sem, ha engem szólítanának meg, ha teszem azt tetszenék valakinek és elkezdene velem beszélgetni, akkor sem tudnék vele közelebb kerülni sőt szerintem azonnal hárítanék. Az emberektől való zavartság, és a blokk teljesen ellehetetlenít attól, hogy akárkivel elkezdjek beszélgetni. Eleve olyan kisugárzásom van (a betegség miatt), hogy nem is állnak velem szóba! Mert rá se merek nézni senkire!!! Aki ebbe nincs benne, az nem érti! Halvágy fogalma sincs arról, mi fán terem ez a betegség! Főleg nem tudja azt, hogy nálam milyen szinten súlyossá vált!!!!
Mellesleg, mikor pszichoterápián voltam Szigetváron, és csoportterápiák voltak, akkor sem éreztem magam kicsit sem jobban! Alig vártam, hogy vége legyen!!!! Értsd már meg, hogy a betegségem miatt KÉPTELEN VAGYOK ÉLŐBEN EMBEREKKEL AKÁR BARÁTI KAPCSOLATOT IS KIALAKÍTANI!!!!!! Számomra kizárólag az internet létezik! SEMMI MÁS!!! Kaput!
Szia Csabi,
Ha valamit görcsösen akarunk, nem fog összejönni. Próbáld meg egy kicsit elengedni a párkeresést, és olyasmivel foglalkozni ami leköt, de van alkalmad emberekkel kapcsolatba kerülni, hiszen mondtad, hogy nincsenek barátaid, csak a család. Például könyvtárba járni, sportolni, nyelvtanfolyamra járni, csoportterápiára stb., vagy bármi ami érdekel. Ezektől eleve kicsit jobban leszel, szocializálódsz, emberekkel kerülsz kapcsolatba. Így sokkal könnyebb lesz a pártalálás is.
Ismerkedjen élőben az, aki tud, és nem olyan jellegű a problémája, ami ezt ellehetetleníti!
Énis magányos vagyok, de szerintem neten nem is lehet ismerkedni azt élőbe kell
Tudtam... Hát sok sikert a csajozáshoz, végülis nem minden a külső, a lelked meg csodaszép tudjuk 😉
És mikor cseréled le? Mert ez a mostani tényleg ritka gusztustalan! Bár attól tartok te ezt is tudod überelni ;(
33 múltam decemberben. Miért kérdezed?
Szia! Írtam a blogomhoz hozzászólásodhoz még valamelyik nap 🙂
Sziasztok!
Skizoaffektív zavarom van 12 éve, de csak 2 éve derült ki, hogy ez a problémám. Minden álmom és vágyam az, hogy megtaláljam életem nagy szerelmét. Amivel különbnek érzem magam sokaktól az az, hogy én az igazi értékeket képviselem, mint a szeretet, őszinteség, tisztelet, empátia, elfogadás, önzetlenség, megbecsülés, hűség, tisztesség. És hogy tiszta szívből, mélyen, szenvedéllyel tudok szeretni! A betegségemből adódóan viszont nagyon nehezen megy az ismerkedés. Most már ott tartok, hogy neten is... És mint ahogy több betegtársamtól is olvastam, nekem is ugyanaz a tapasztalatom, hogy egészséges embertől nem hogy sokat, de konkrétan szinte semmit nem lehet várni azon a téren, hogy meg fog érteni és elfogad. Ez csak a mesében létezik, a valóságban nem! Mi pszichés betegek sokkal jobban megértjük és elfogadjuk egymást! Ezért is regisztráltam ide! Szeretnék egy társat találni egy sorstársam személyében! 🙂
érdekes szám:)...most jól vagyok, de ha nem lennék, sztem akkor is feldobna
de mit csináljak ha ilyen a természetem?.....szarjak bele egy jó nagyot?....bocs!
jó lenne mindent előről kezdenem....hmm...berepült egy szép pillangó:).....nem kéne annyit aggódnom más miatt
ismerlek?...vkire emlékeztetsz
Hi! Na kezdjünk egy magányt:-)
Lehet csak félsz közel engedni magadhoz másokat, nem biztos hogy az EQ szinted alacsony. Én is voltam így vele, most meg már átcsaptam abba a végletbe, hogy félek bárkit is elveszíteni, tudom ez se "jó" dolog, bár közel én is keveseket engedek magamhoz, de ettől még szerintem nem alacsony az EQ szintünk.
ez jó, én is olvastam:)
alig ettem ma vmit, mert volt reggel egy rosszullétem, vmi elrontotta a gyomrom, de nem ölt meg, talán azért mert még élnem kell......egy ismerősöm mondta, rossznak érzi magát, akkor most én is írom, rossz vagyok talán mert nem keresem most családtagjaim társaságát, pedig egy házban élek velük, nem akarok függeni tőlük, mondjuk nem is függök, legfeljebb érzelmileg, de talán úgy se kéne....a mostani zene amit hallgatok azt sugallja, hogy egyedül vagyok, magányos harcos, aki próbál szeretetet sugározni, próbál evickélni az élet tengerén, élni....mindegy, én szeretem őket, de nem látom értelmét hogy most keressem a társaságukat, keressenek ők, ha szeretnek, én sokat adtam nekik már, mondjuk adhattam volna többet is
egyetlen kívánságom most, legyen egy ember aki megért teljesen, legyen hasonló mint én vagy ha nem, legalább értsen meg:((....és akarjon változni ha problémái vannak, úgy mint én...
nagyon elszomorító, hogy annyi magányos ember van:(
Van is egy mondás, hogy "az önzetlenség a legnagyobb önzőség".
Nem teljesen értem, hogyan gondolta ezt ismerősöm, de talán valami olyasmi, hogy ha sokat "adsz" másoknak, abból te is nyersz=lelkileg feltöltődsz, jó embernek érzed magad, másrészt talán vissza is kapsz valamennyit.
Meg én sajnálom Norbit is, hogy árva, utólag visszaolvastam
Bocsánat, fel kaptam a vizet:(
@Remina... "az egoista ember tényleg nem marcangolja magát,legfeljebb azért, mer egoista, és bűntudata van néha, hogy mennyire is önző"
bocs, de nem rólad szólt... én nagyon szégyellem ( h a köztudomású segítőkészségem ellenére is) egoista vok
attól h vki önzetlen, még lehet egoista, mert ABBÓL NYER A SZEMÉLYISÉGE
ezt majd 1x részletezem
1általán nem akartalak +bántani... (amúgy most én érzem megbántva magam 
)
A kedvessség kevés ehhez, ha nem bízik az ember, de azért köszi:)
Remina, mindig olyan kedves vagy itt mindenkivel, nem hiszem, hogy sose lesz igaz barátod.
Erre jöttem ma rá: egyedül vagyok, nem várok már senkitől semmit, nem akarok csalódni. Aki szimpatikusnak talál, keresi a társaságom ( előbb utóbb rám unnak tapasztalatom szerint). Sose lesznek igaz barátaim, én már nem bízom ebben. Rájött, hogy ide írok és biztos rosszul esik neki.
