Magányos vagyok!!
Mert van, aki mindenre alkalmatlan. Pl. fizikailag, vagy szellemileg, vagy mindkettő. Esetleg pszichésen, mint én 🙁
(Nem fogyatékkal élőkről beszélek, ők mások, és általában rendkívül érzelemgazdag emberek.)
...akkor még nem fedezte fel azt, amiben jó. Ez amolyan önismereti dolog. Itt nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy fizikailag elő kell állítanod valamit. Van olyan tudomány, ami afféle intuícióból adódik. Mikor egyszerűen ráérzel valamire. Tipikusan ilyen dolog a kereskedelem. Mikor tudod, hogy kitől vegyél, hogyan, és kinek add el, és hogyan. Ehhez például nem értek. Próbáltam régen, de katasztrofális következményei lettek. Én csak produktumot tudok előállítani, továbbadni már nem. Van, aki képes mindkettőre, ilyenek a jó vállalkozók. Én nem vagyok az. Mire rájöttem a dolgokra: értek az elektronikához, de nem minden részéhez, meg nem is minden érdekel...értek a fához, de nem tudok belemerülni, értek a fémhez, de egy szint fölött nem fog meg...a műanyagok ugyanígy...régen rajzoltam, főleg tetoválásokat, aztán nem érdekelt...megtanultam varrni, gépeim is vannak, kitanultam a kárpitos szakmát, ötössel végeztem, csináltam egy műhelyet, próbáltam belőle megélni, becsődöltem...aztán végül csak a fémiparban kötöttem ki, most hegesztek, és fémhajlító gépeket kezelek, kicsivel később lettem még részlegvezető is, de egy szint fölött ez sem érdekel...elgondolkodtam, hogy végül is mindenbe belefogtam, és mégsem ragadtam le egyféle anyagnál (már ha itt lehet anyagról beszélni...), úgy éreztem kezdetben, hogy ez egy semmire való tudomány, olyan vagyok, mint egy rohadt egér, aki megrágja a kolbászt, a sajtot, beleszarik a lisztbe, és otthagy mindent...aztán, jött a nagy AHA!-élmény, mikor megkért egy ismerősöm, hogy építsek neki egy komplett hangcuccot, de valami különlegeset...és akkor jöttem rá, hogy pont ez az, ahol például több kézségemet is elő kell szednem...és összeállt a kép! Erre vagyok jó! „Mindenre” Legalábbis, mindenre, amihez értek, és össze tudom gyúrni egy pogácsává. Valahogy az élet ilyeneket hoz. Miért? Fogalmam sincsen... Csak csinálom, amivel másoknak boldogságot okozok...meg ezzel magamnak is 
De miért állítod, hogy van, aki semmiben sem jó?
:O egyszerű... ja, neked. Sokan nem "ülnek rá" a tudományukra. A varrónő barinőm pl. azért sem, h ne neki kelljen megcsinálni 😀
És ha semmiben sem jó valaki?
Ez úgy van, hogy valamiben jó vagy, de lehet, hogy másban meg kevésbé..vagy nagyon nem. Vannak jó dolgok, amiket megmutattam másoknak is, pl. kevésbé kreatívoknak. Pl. ördöglakat készítés acél ruhafogasból, vagy bicikliküllőből...azt az örömet, amit láttam rajtuk, mikor csináltak egyet...vicces volt Vagy csak ilyen egyszerű dolgok, mint láncszemkészítés vékony, rozsdamentes acéldrótból, akksis fúrógépbe befogott bicikliküllővel...mikor látod rajtuk, hogy az agyukat eldobják, milyen egyszerűen lehet nyakláncot készíteni...éveken keresztül abban a tudatban éltek, hogy az apró láncszemeket egyenként hajtigatják, meg kovácsolják, valami elérhetetlen csodagép segítségével...persze, ehhez kell egyfajta érdeklődés is, de akkor is vicces, mikor valakinél látványosan „leesik” valami. Pont az a fajta vagyok, hogy ha kérnek, megmutatom, ha kérnek, megcsinálom nekik. Sokan féltik a tudományukat amúgy, hát, én pont nem ez a fajta vagyok...(ha meg úgyse tudják megcsinálni, minek is rejtegetnék bármit)
Na, te vagy már itt a második olyan "kézügyes" ember, aki mégis azt hiszi magáról, hogy carkupac... Pedig ehhez nem kevés adottság+kreativitás+türelem kell!
Hát, képzeld el, eltörtem megint...nagyba faragom a rossz lefolyócső szélét, amiből led-es, bicikli hátsó lámpát készítek, erre elröccsen...mérges voltam, mivel ebből a fajta pengéből csak egy volt. Sebész szikét használok ilyen aprólékosabb munkákhoz, néha előfordul az ilyesmi...nem ittam, inkább valami kreatív, hasznos elfoglaltságot találtam. Sokan azt mondják, ha egy apokalipszis lenne a Földön, mellettem akarnának lenni, mert még a rossz fogkeféből is képes vagyok motorcsónakot építeni...egy új világot is építhetnék...pedig bárki tudná, csak agyalni kell hozzá, meg kell egy kis türelem...Ezzel a mindenfélét építgetéssel szoktam még a rossz gondolataimat elűzni, úgy meg főleg hatásos, ha még jól is néz ki, nem csak működik az, amit alkotok...
A 33 nem az életkoromra utal, bár hamarosan elérem, ez egy számmisztikás dolog. Régen foglalkoztam ezzel a tudománnyal,ez onnan maradt meg.
Igen, ismerős a probléma, nekem is szar gyerekkorom volt. A szüleim korán elváltak, folyamatos, máig meg nem szűnő, köpködés-anyázás egymás háta mögött, főleg a nagyszülők részéről, a válás is hasonló okokból történt. Régen ez sokkal rosszabb volt, hiszen 3 éves korom óta ez ment, anyámhoz kerültem, aki folyamatosan rossz döntéseket hozott az életben, hogy a javamra akarta-e, vagy sem, az már mindegy. Sok évnek kellett eltelni ahhoz, hogy megtanuljam kezelni az ő irracionális hülyeségeit, nagymamám folyamatos, zsigeri rosszindulatát, meg apám türelmetlenségből, meg az idióta, kommunista ideológiák túlzott imádatából fakadó kitöréseit. És még van több is, bár lényegtelen. Megtanultam kezelni. A baj csak az, mikor a saját családod másra sem jó, csak elrettentő példának. A megoldást korábban abban láttam, hogy építek egy külön családot, ahol mindezeket a hibákat nem elkövetve, egyszerűen másképp csinálom. Próbálok egy követendő mintát kialakítani. De ebből nem lett semmi, sosem. Nem is lesz. Sajnos. Szeretem a gyerekeket. Szerettem volna néhányat, de ez család nélkül nehéz. Egy normális párkapcsolat nélkül nehéz. Kétemberes dolog kezdetben. De másik ember nélkül nem lehet elkezdeni, a minta, amit átadnék, az mostanra elrohadt. Velem együtt. Az akkori velem együtt. A mostani, mint említettem, már nem sokmindenre jó. Elrettentő példának maximum. Mint ahogy a szüleim. Ugyanerre a sorsra jutottam, csak másképp. Mikor erre rájöttem, betudtam annak, hogy valószínűleg azért gondolkodok így, mivel hiányom van. Hiányom van abból, hogy kibeszéljem magam valakinek, aki hasonló helyzetben van, és megértőbb. Hiányom van néhány vitaminból is, meg hiányom van a szexből is. Ami korábban az egyetlen, hatásos, feszültséglevezető módszer volt. De már régóta nincs. Mert nincs kivel. Nagyon rettenetes az ízlésem, és sajnos perverz vagyok...ha bizonyos dolgokat nem élhetek ki, az csak tovább növeli a feszültséget, ahhelyett, hogy csökkentené. És az utóbbi kapcsolatban sajnos nem tudtam, ez csak fokozódott, és így maradt...elég baj. Mikor Frontinoztam, az legalább erre jó volt, mert még pornófilmen sem voltam kíváncsi a nőkre, ezt jól letompította. De utána csak rosszabbodott. Próbáltam kurvát keresni, de egyszerűen nincs olyan, ami megfelelő lenne...meg az nem is olyan...legalább valami szimpátia kéne még hozzá, talán úgy működne valami..de mindegy, miután láttam, hogy ez is reménytelen, akkor kerestem valami alkaloidot, a papaverin nem volt jó, a mezembrin már jobb volt, de nagyon hangulatfüggő, így ezt is ráhagytam, csak úgy, mint a thc-t, ezután jött a mitraginyn, ami jó a magas vércukorra is, jobb tőle a tanulás, meg a kreativitás, szóval az bejött. Az, meg az alkohol. De ha elmúlik a hatás, akkor mindig szarabb, jön az önútálat, meg a szégyenérzet. Pár napig megint semmi, aztán valamelyik. Aztán megint jönnek a negatívumok...de most legalább leírhatom valahova. Hátha valakinek hasznára válik, aki elolvassa. Szeretek hasznos lenni. Jó, mikor valakinek a hasznára vagyok, és segítek, bármilyen módon. Még ha kinyírom magam, azzal is...bár ezt jó lenne abbahagyni, a segítésnek vannak hatékonyabb módszerei is.
Aki lop, az tehetségtelen. Tisztességes, másokat nem károsító munkát nem képes elvégezni, így másokat károsít. Ha szegény, ha gazdag, akkor is. Ugyanez, mikor hazudnak. Igen kártékony dolog az is, meg a közönyösség. Na, az is egy útálatos dolog...bár, más megközelítésből, ezek a dolgok kontrasztot adnak az emberi jóság mellé.
Ha tudnád, hogy én a lopós szegényeket is utálom... Egy ideje, ugye.
A probléma ismerete már jó, arra lehet stratégiát építeni, hogy elkerülje az ember a rossz helyzeteket.
Nekem szar gyerekkor volt, kb. megtűrt és felesleges gyerekként kezelt anyám, odadobott a szadista nagybátyámnak, hogy nevelhetetlen vagyok, majd apámékhoz tett a gyám, ahol a mostohaanyám ordibált velem napi szinten, k. anyázott, effélék. Az iskolában is én voltam, akibe mindenki belerúgott, ez csak 8.ban javult.
18 évesen visszamentem anyámhoz, akiről kiderült, hogy személyiségzavaros (vagyis nem én voltam nevelhetetlen, hanem ő nem tudott nevelni). 4 évig laktam vele meg a félhugommal, eltűrtem a hazudozásait, kikövetelte és ellopta a pénzemet, én voltam a rohadék aki tönkretette az életét. 🙂
Járulékosan kaptam egy fertőzést a fogászaton, ami 14-15 évig szinte állandó fájdalmat okozott, az evés és az alvás gyakran esélytelen volt napokig, és nem tudtak vele mit kezdeni sehol. Nagy dózisú diclofenac tisztította ki végül, de a mai napig úgy érzem az egyik fogam alatt, mintha egy tompa tű lenne belenyomva csontba (a csontot is kikezdte a gyulladás).
Szóval van krónikus alvási zavar a narkolepsziás / inszomniás szakaszok heti-kétheti váltásával, depresszió, dührohamok (régebben gyakran kontrollálatlanok), életuntság, céltalanság, az örömre való képességem meglehetősen korlátozott, és a társkapcsolatok sem mennek hosszútávon (valószínűleg tudat alatti rettegés attól, hogy elhagynak).
Etettek velem régebben farmakológus bevonásával bogyókat, de mivel kiütötték a szexet (az egyetlen örömforrás, ami még örömet is jelent), így inkább megtanultam kontrollálni magamat, és nem bogyózok - néha pár szem valeriana, vagy eseti szinten waklert, stilnox.
Kifelé ebből nem látszik semmi, maximum az álmosság. Más embereket sem gyűlölök vagy bántok, mert boldognak látszanak, vagy bejött nekik az élet (kivéve a lopós gazdagokat utálom, de ez már inkább politika). 😀
Dobd el azt a pengét, és igyál még egyet! 😉
Ez a 33 a korod akar lenni???
Jó ég...ez majdnem ugyanaz, mint nálam. Igazából nem akarnám hasonlítgatni, hogy most kinek szarabb, mert mindenki más. Valaki egy sikertelen pótvizsga után felakasztja magát, van akinek amputálják a lábát, és mondhatni leszarja, tervez magának gravírozott műlábfejet...a baj bármekkora lehet, a hatás a nem mindegy, mit vált ki belőlünk. Most legalább látom, hogy nem vagyok egyedül. Ez már biztos. Sajnos nem tudok segíteni, bár segítettél most nekem, mert ez tényleg segítség volt, hogy megláttam ,vannak még ilyen emberek! Már csak a puszta tény, hogy vannak. Lehet, sokszáz kilométerre, de akkor is. Jéé, csak most esett le! Ez a paradox érzés, mikor: de jó, hogy másnak is szar! Ami persze nem jó önmagában, csak van jó oldala is. Köszönöm:) És még tegnap este cseréltem pengét a szikén, hogy elvágom vele az ütőeret a nyakamon...milyen jó, hogy inkább ittam helyette, és most meg írtam! Furcsa az élet. Nem várt fordulat.
Immár 16-féle állandó gyszernél és 21 diagnosztizált betegségnél tartok (de ebben ám benne van az alkoholfüggőség is 😀 )
Válásról csak annyit, hogy már régebben történt, mint amennyi ideig együtt voltunk (17 év), de nem vagyok túl rajta. Olykor áltatommagam, h igen, de nem. 🙁 Mondta is egy ismim (úgy11 éve), hogy SOHA nem is leszek.
Azért az elmagányosodás ellen lehet és kell is tenni (ezért is jó ez a hely), de az egyedüllét... nagy setét fellegként nehezedik rám a bekövetkezése.
Kérlek mesélj! Szeretném tudni, meg azzal talán kevésbé fogom magam egyedül érezni...vagy netán valami hasznosat is mondhatok...talán..mindegy. Neked is volt ilyen sorozatos történet?
"szorongásos depresszió, közepes erősség (hehe, akkor a súlyos milyen lehet..)." – ne nagyon akard tudni...
Érdekes, én is tudnék ilyen kudarclajstromot írni. Mondjuk részletekben szoktam is... Bagoly mondja verébnek, de nem szabad ilyen negatívnak lenni!
Ó, ne haragudj, pontatlan voltam egy kicsit. Meg, igazság szerint, már nem igazán voltam szomjas, mikor írtam...így könnyebb kiírni a problémákat, meg persze az a folyamatos szégyenérzetem is megszűnik, ami akadályoz a kommunikációban. Régebben csak akkor ittam, mikor társaságban voltam, mostanra már csak egyedül, társaság nélkül. És korábban vicces volt, mikor van az a szint, mikor kicsit dobja meg az agyad az alkohol, és csak dől belőled a hülyeség, és mindenki röhög, aztán pár óra múlva már józanul mész haza, mindenféle mellékhatás nélkül. És ez havonta-kéthavonta ismétlődik, de mondjuk ha nincs innivaló, akkor is van jókedv. Valahogy ez elmúlt. A társaság megvolna, de én kerülöm messziről, fogok egy üveg pálinkát, és egyedül megiszom. Szóval, a lepusztulás főleg ebben nyilvánul meg. Nem sok barátom van, de már nem foglalkozok velük úgy, mint ahogy kellene. És ez baj. Van, aki néhány háznyira lakik, de még telefonálni sem vagyok képes neki, pedig fontos lenne. A felesége szerint nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk, mer talán az egyetlen vagyok, aki megérti a problémáit. Ott is volt sok baj, babát vártak, miközben kilakoltatták őket...nem volt egyszerű történet, de mára megoldódott szerencsére. Az sokat segített, hogy egymás mellett voltak, de paradox módon, engem ez bizonyos szinten zavar. Mégpedig azért, mert hasonló helyzetben voltam, csakhogy elváltam. Most egyedül vagyok, pedig kapcsolatfüggő vagyok, de másik kapcsolatba képtelen vagyok belekezdeni. Az előzőből is így kerültem ki, hogy testileg és pszichésen leromlottam, és romlok folyamatosan. Ennek nincs megoldása. Vannak olyanok, akik súlyos problémákkal küzdöttek, de mivel nem voltak egyedül, megoldották azokat. Megfelelő ember volt mindenki mellett, és megfelelően megoldották a bajokat. Nekem ez nincs meg. Valószínűleg rosszul kezelem ezt a problémát, mert elfordulok azoktól, akik segíthetnének, és drogokhoz, meg a piához fordulok. Az a baj, hogy korábban, mikor közvetlen a válás után voltam, és beszéltem ezekről, csak annyit mondtak, hogy a másik volt a fasz, miért viselkedett velem így, magára vessen...van még sokszázezer nő a világon, találok jobbat... De nekem ez nem ilyen egyszerű, hogy leszarom a múltat, és előre. Korábban az volt, mer teljesen más voltam. De mára felhalmozódott minden. Kezdődött, mikor a munkahelyemről elküldtek, egy hirtelen kialakult diabétesz miatt. Sokáig máshová nem vettek fel dolgozni, mert előítéletesek voltak az előző munkahelyem miatt, de végül megoldódott, igaz, az OEP igazolványomból már a másodikat kezdtem, mivel szarabbnál hitványabb helyekre vettek föl, majd zavartak el..nehéz volt, de aztán szereztem szakmát is, amivel könnyebb volt elhelyezkedni. Közben sportoltam, (hosszútávfutás, kűzdősportok) ezek segítettek a feszültséget levezetni, de aztán tönkrement a lábam, előtte is voltak ízületi problémák, de ez sajnos kiéleződött, műteni kellett. Azután a sétálás és a max 30km/h sebességgel kerékpározás maradt, se futás, se bírkózás, se ugrabugra...igen zavaró volt, de túléltem. Mindezek után pár évvel kiderült, hogy szétment a pajzsmirigyem, a hormonszintek ugrálnak össze-vissza. Még ezt is lenyeltem valahogy, de utána jött a válás, utána mélyrepülés...pszichoszomatikus szívritmuszavar, hasmenés, majd vérzéses elhalás az egyik bélszakaszon...érdekes, mit tud produkálni a rossz hangulat...na, ezek összeadódtak, plusz volt egy munkahelyi balesetem is, ami tönkretette a bal szemem. Nem vakultam meg, de rosszul látok vele. A diabétesz ellenére (szokatlanul) gyorsan gyógyulnak a sebeim, és nagyon jó a látásom...legalábbis jó volt... Ez után jött az alvászavar, rémálmok folyamatosan, meg valami igen erős, belső hang a fejemben, ami megmonda a jövőt, pontosabban megmondta, hogy hová fókuszáljam a tekintetem, mikor elhagyok egy útkereszteződést, mert ott lesz az, amit el kell pusztítani: egy boldog párocskát, babakocsit tologatva..és a rémisztő, hogy ez reggel 8-kor, délben, vagy délután 4-kor, órától függetlenül, mindig bejött! Na, ekkor megilyedtem, azt hittem megszállt valami ördögféle, vagy csak valami agybajom keletkezett. Elmentem a pszichiátriára, ott azt mondták, szorongásos depresszió, közepes erősség (hehe, akkor a súlyos milyen lehet..). Kaptam Frontint, Rexetint, alváshoz meg Sedacurt. 3 hónap után ráhagytam, mert azt láttam, hogy csak tüneteket akarnak elnyomni, nem adnak megoldást. Összegeztem a korábbiakat: szarrá ment a testem, szarrá ment a lelkem, az lettem, ami sose akartam lenni, egyedül vagyok, mindenféle gyógyszer tart életben, mások problémáját hiába oldom, vagy netán az ÉLETÉT hiába mentem meg, a sajátommal nem tudok mit kezdeni, ezek miatt folyamatos szégyenérzetem van, ezért nem is szeretek róla beszélni. Sokszor eszembe jut, hogy fel kéne vágni a nyakam, vagy bevenni egy fél doboz Imovanét pálinkával, de eddig még nem csináltam meg, mivel itt vagyok. Meg ezzel sok embert megbántanék...se az élet, se a halál nem megoldás. Anyagilag hiába vagyok viszonylag elfogadható szinten, ami korábban problémás volt, most itt van ez. EZ, amit én a leépülés, lepusztulás, lebomlás fogalma alatt értek.
Honnan is látom, hogy másoknak jobb, hogy jobban kezelik a problémákat? Főleg onnan, hogy nincsenek egyedül. Az sokat jelent. Bár, lehetséges, hogy ez látszat. De rajtam már a látszat se látszik, csak az, hogy szar kedvem van, ronda vagyok, és antiszociális.
Idézet tőle: kuma33Ha kimegyek az utcára, csak csupa, boldog, és kiegyensúlyozott, a hétköznapi és világi problémákat jól kezelő embereket látok.
Honnan látod, miből gondolod, hogy ilyenek? Éppen kezelik a hétköznapi és világi problémákat boldogan és kiegyensúlyozottan, miközben mennek balról jobbra és ellenkező irányba?
Idézet tőle: kuma33Nem látok mást, csak leépülést, lepusztulást, lebomlást, eléggé egyedül vagyok ezzel.
Miben látod a leépülést, lepusztulást, lebomlást? Mármint, ha pár konkrétumot írnál. És biztos, hogy egyedül vagy ezzel, megkérdeztél másokat is?
Magányos vagyok? Hát, jó, akkor ide kell írnom! Igen, mostanában eléggé. Bár, ez furcsa. Körülvesz egy csomó ember, meg barátok is, mégis, egyre jobban azt érzem, hogy egyedül vagyok. Mindenki olyan más nyelven beszél. Olyan nyelven, amit nem értek. Vagy ők nem értenek? Vagy mindegy...ők nem értenek, nem értik a jelenlegi állapotom. Mondjuk, én se nagyon. De jó lenne már, ha látnám, más is hasonló világot lát maga előtt, mint amit én látok. Nem látok mást, csak leépülést, lepusztulást, lebomlást, eléggé egyedül vagyok ezzel. Mostanában egyre jobban. Idegesítő dolog. Bár, ezért jöttem ide, hátha valami megoldásra találok. Ha kimegyek az utcára, csak csupa, boldog, és kiegyensúlyozott, a hétköznapi és világi problémákat jól kezelő embereket látok. Velük mit kezdjek? Ők nem látják, amit látok...jó nekik... Vagy talán egyedül is maradok ezzel.
Nincs mit. 🙂
http://tudnodkell.info/csernus-durva-dolgot-muvel-a-testunkkel-a-magany
Csak mert ma találtam...
Sziasztok! Ez a jelző rám is illik...
köszi!
Sziasztok. Itt írtam kicsit a magányról, hátha segít valakinek http://introvertaltak.blog.hu/2016/06/01/magany_608
Nagyon magányos 51 ves nö vagyok ,barátot,vagy társat keresek. Nincs valaki köztetetek Zalai?
Én is xepliont kapok (150 mg-ot). Próbáltam már beszélni a dokival, hogy csökkentsük, de nem egyezett bele. Nem tapasztalsz hányingert Hercegnő? Am sztem meg amilyen hejes csaj vagy és a kommentekből ítélve igazi egyéniség, biztos jön majd másik fiú, aki szeret 🙂
Szia Kedves Akbar 🙂
Egy kissé furcsa ez a sok kérdés a Szerelmemmel kapcsolatban bevallom... de válaszolok Neked: Nem, még sohasem láttam Őt élőben csak képen, még soha nem találkoztam vele. interneten, skype-on és Telefonon beszélgettünk de még nagyon régen volt ez. Nekem Ő olyan nem is tudom, de biztonságot ad, ragaszkodom Hozzá és Szeretem. A Lelkét de a Testét is. Úgy érzem, hogy Összetartozunk. És amikor régen beszélgettem vele, úgy éreztem, kölcsönösen szimpatikus vagyok neki is. És most Nagyon fáj ez az egész, hogy csak úgy eltűnt. A Családját nem ismerem, sosem beszélt róluk, talán a nagyszüleit említette a chaten egyszer... de erről nem esett szó.... csak nagyon Fáj a Hiánya, de az főleg, hogy nem ír, és szeretném, ha azt írná nekem, hogy Hiányzom Neki és Szeret és Gondol rám, de mindennap úgy fekszem le, hogy Fájdalommal a Szívemben, hogy ma sem kaptam üzenetet Tőle. Rettenentő Fájdalmas számomra ez :'(
Hercegnő: egyik napról a másikra tünt el Remény? Azóta semmit nem tudsz róla? Taliztatok személyesen? Családját megismerted? Bocs a sok kérdést,csak kiváncsi vagyok....
Értelek, ez szuper, hogy Neked bevált a gyógyszered. Tulajdonképpen én is kezdek lassacskán jól vagy jobban lenni. Nekem most csökkentették az injekciót (havonta kapok 100 mg Xepliont Paranoid Skizofréniára, előtte 150 mg-ot kaptam). Valójában Reménybe (a fiúba) és a reménybe (mint fogalomba) is vagyok Szerelmes. Remény (mármint a fiú, Ő valós személy, ezt a nevet használta régebben a chaten, ezért hívom így Őt). Néha rámtör nagyon a Hiánya, hogy nem beszélünk és "eltűnt" mindenhonnan... aztán mindig összeszedem magam és lefoglalom magam valamivel. Ilyen elfoglaltság például a Szerkesztés (képeket és weblapokat szerkesztek).
Az elején persze nem volt semmihez se kedvem, csak amikor már enyhült. És amikor még mélyebb volt tanulni se tudtam.
Én szedtem sok antidepresszánst és végül az aurorix segített viszont egy éve már azt sem szedem és így is hónapról hónapra aktívabb vagyok. Nem is tudom hogy sikerült leküzdeni, csak tanultam egy ideig, útána azt csináltam legtöbbször, amihez kedvem volt. Most meg azon vagyok, hogy egyre több hasznos dolgot csináljak ha van kedvem, ha nincs.
Amúgy kétféleképpen lehet értelmezni, amit írsz. Jól értem, hogy a reménybe vagy szerelmes? Ő az a fiú? Ha így van, nagyon kreatívan megfogalmaztad 🙂
Szia Kedves Trevor 🙂
Köszönöm szépen, hogy szóltál hozzám. Sajnálom, hogy neked is volt részed a reménytelenségben... nálam ez már nagyon hosszú ideje tart, 10 éve szeretem a Fiút, eleinte sokat beszélgettünk, Barátok voltunk, csak azután változott meg minden (nem azonnal), hogy bevallottam neki, hogy Szeretem. Egy ideig keresett, jóban voltunk nagyon, megértettük egymást, majd kezdtek ritkulni ezek a közös beszélgetések stb... és azt vettem észre egyszer, hogy már évek óta nem is beszélünk. Akkor még nagyon sokat írtam "róla", mármint próbáltam "felhívni a figyelmét magamra", és ez máig így van, de olyan, mintha a levegőnek írnék... szoktam Neki sms-t írni, de nem válaszol. Nagyon fáj. :'( De én megértem, hogy velem nem tud mit kezdeni. Mármint egy reménytelenül szerelmes nővel mit is kezdhet az ember fia...? Na mindegy ez van, ebben élek már régóta ebben a vágyakozásban és bánatban... Ezt nem lehet megszokni de mégis ez van. Igaziból én egy "picit" magamnak való is vagyok, nehezen tudok nyitni... Köszi szépen, hogy regiztél az oldalamra, rendes vagy 🙂 Majd szerkesztem, ha kicsit jobban leszek. Amúgy Terápiára járok, illetve a pszichiáteremhez, aki szokott velem beszélgetni. Gyógyszert is kaptam, de nem szedtem be, mert félek már szinte az összes gyógyszertől (sokat ártottak nekem). Te szedsz most valamit, és ha igen hogy vált be...? Hogy küzdötted le a Reménytelen Szerelmet, ha sikerült egyáltalán...? Most hogy vagy...?
Szia Hercegnő!
Ismerős érzés a reménytelenség. Nekem is volt részem benne pár hónapig. Neked ez mióta tart? Próbáltál valami gyógyszert és/vagy terápiát? Amúgy regisztráltam az oldaladra, bár mostanság nem nagyon olvasok ezotériát. 🙂
Drága Reménykém, kérlek, kérlek, kérlek gyere "vissza", annyira fáj, hogy eltűntél, tudod én eddig nem írtam ilyesmit, hogy szeretném ha visszajönnél, mert úgy gondoltam, ez is valamiféle "kérés" lenne akkor, és "sürgetés"...... és most sem írom ezt inkább, csak szeretném ha tudnád, hogy * TÉGED * Senki nem pótol, * TÉGED * Szeretlek Örökre, * TE * Vagy a Párom Örökre. Még az Anális Majálist sem bánom, ha az * TŐLED * van. Én * TÉGED * Szeretlek Drága... Reményke. Magamba kéne fojtanom, de szeretném ha tudnád, hogy nekem * CSAK TE VAGY *, és Csak Tőled Függök Testileg és Lelkileg is. Még ha Asztrálisan is vagyunk EGYÜTT, nekem az is Szuperjó, mert én most sajnos kövér vagyok, igaz, hogy 49 kg, de így is kövér az arcom sajnos, és gyűlölöm így magamat, de már nem bírok fogyni, pedig mindent megpróbáltam, de remélem, hogy így is Szeretsz és elfogadsz engem Drága, de ígérem, megpróbálom lefogyasztani az arcomat... annyira el vagyok keseredve, hogy kövér vagyok, és biztosan így nem kellek * NEKED * Drága. Pedig Mi Összetartozunk, ugye Tudod...? Mármint Te: Reményke és én. Nagyon Nagyon Nagyon Szeretlek, csak szeretném ha ezt Tudnád, Éreznéd, és ha ez eljutna valami módon Hozzád.
Szomorú vagyok... ráadásul álmomban előjött valaki, és úgy, hogy felkavart, megzavart. Mármint én Reménykét szeretem de éppen ezért nem értem az álmomat, és nem is akarok ilyet álmodni... és most rossz, mert duplán érzem a magányt és fájdalmat, hogy "egyedül" vagyok :'(
Idézet tőle: eumateHercegnő: Internet marketinges eszközökkel tudod népszerűsíteni az oldalad, de az nyilván pénzbe kerül, de én valamennyire tudnék segíteni.
Köszönöm szépen a felajánlást Kedves Eumate, de annyira nem lényeges számomra ez, hogy pénzt adjak ki erre, illetve nincs is rá anyagi keretem sajnos, mert segélyből élek. De azért nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám! 🙂
Hercegnő: Internet marketinges eszközökkel tudod népszerűsíteni az oldalad, de az nyilván pénzbe kerül, de én valamennyire tudnék segíteni.
Sziasztok!
Kérlek akit érdekel az Ezoterika, Indigógyerekek és Spiritualizmus az regisztráljon az oldalamra. Sajnos még nagyon kevesen vagyunk ott. Jó lenne egy két tag, akiket érdekel a téma... van chat, fórum, galéria, letöltések, tartalmak. Sok extrával bővül idővel az oldalam. Csak egy gond van: alig vagyunk ott páran!
Gyertek akit érdekel:
És mégegyszer elnézést hogy itt "reklámozok", de nem tudom hol tehetném közzé az oldalamat.
(Jó lenne a topikok között egy olyan topik, ahol közzé lehet tenni weblapcímeket, internetes oldalakat.)
Sziasztok, akit érdekel az ezoterika, az regisztráljon a weboldalamra 🙂
Van chat és fórum is!
Egyenlőre még nem sok minden van fent, de szerkeszteni fogom...
(Elnézést a "reklámért".)
Saját Dragon Ball történetet és egyéb történeteket, szuperképességű emberek harcait szoktam megrajzolni képregények formájában.
Nem, csak úgy haverokkal. De volt, hogy egy focistát megvertem 1vs1 küzdelemben. Ő volt a focista én meg simán kicselezgettem. 😀 Jó érzés volt. 😀
Volt egy cicám, de eltűnt. Már több éve történt. Aranyos volt, csak nem lehetett lépni se tőle, annyira ragaszkodó volt. 🙂
És jól megvannak a kutyák a cicákkal? 😀
Szia!
Milyen fajta kutyák és mi a nevük? 🙂
Szia!
Huhh mit meséljek vajon? Szeretek képregényeket rajzolni, történeteket, karaktereket kitalálni különböző képességekkel, szeretek úszni, tollaslabdázni, focizni.
Van egy kutyám, magyar vizsla, 2 éves, imádnivaló.
Szociális fóbiám és depresszióm van.
Szeretnék ismerkedni itt és barátkozni, hozzám hasonló vagy ugyanolyan sorstársú emberekkel és megosztani a tapasztalatokat.
Mondj te is valamit. 🙂
Hello!
Valaki ismerkedni? 😀
Na visszaolvastam az "ajándékos-esetet". Emberek, ezt nevezik Betegségnek. amikor nem úgy viselkedik az ember ahogy szeretne, hanem egy másik belső erő irányítja a gondolatait, cselekedeteit. Én megértem, hogy ezt normál esetben iszonat nagy bunkóságnak gondoljátok (az ajándékos-dolgot), de itt egy beteg emberről van szó! Nem egészséges, baja van. Ezt kellene megérteni szerintem. Ennyi.
Idézet tőle: 50373Már hogyne lehetne a betegség számlájára írni? Az hogy aztán ő mit kezd ezzel megint egy más kérdés, de attól még a betegség az ami miatt így viselkedik. Azok a gyerekkori sérülések az okai annak, hogy így viselkedik automatikusan. Nyilván ezen változtatnia kell, de attól még..
Ezzel én is egyet értek, miért kéne "letagadni" a tényeket, ha beteg valaki akkor beteg, és ez okoz dolgokat az életében, jobban mondva ez már maga is egy okozat, ha beteg valaki. Én bevallom nem olvastam vissza a hozzászólásokat, csak az utolsókat... én azt tapasztaltam eddig, hogy az emberek elfogadóak a beteggel szemben, de van olyan is, hogy nem értik meg a betegséget, és "tehetetlenek", és emiatt nem tudják kezelni a betegséget, beteget... ez igaziból szerintem senki hibája. A beteg nem tud egészséges lenni, az egészséges pedig nem tud a beteg fejével gondolkozni. Ezért létezik a tolerancia, hogy fogadjuk el a másik embert olyannak amilyen. Csak van akinél ez nem megy. De szerencsére azért sok ember elég toleráns. Az én környezetemben például toleranciát tapasztalok, de volt ennek ellenkezője is, aki még nem ismerte annyira jól ezt a betegséget. De az sem az ő hibája (az egészségesé).
Már hogyne lehetne a betegség számlájára írni? Az hogy aztán ő mit kezd ezzel megint egy más kérdés, de attól még a betegség az ami miatt így viselkedik. Azok a gyerekkori sérülések az okai annak, hogy így viselkedik automatikusan. Nyilván ezen változtatnia kell, de attól még..
Szia 50....
Az elején többen írtuk, hogy milyen szimpatikus, jóérzésű fiú, aztán amikor írta azt az ajándék esetet, akkor estek neki többen, hogy milyen bunkón viselkedett, ezt nem lehet a betegsége számlájára írni. Aztán erre Argobalogtibi csak ráerősített, hogy ő nem tapasztalt ilyeneket, azonos diagnózis mellett.
Továbbra is úgy gondolom, hogy neki is alkalmazkodnia kell a környezethez, mert elfordulnak az emberek tőle, ha fikarcnyi erőfeszítést sem látnak a részéről.
Én még egyébként magánban leveleztem vele, és úgy tudom talált valakit, aki megérti. Ennek nagyon örültem.:)
Csabi, keress értelmes embereket magad köré és vigyázz rájuk, hogy ne baszd el, tanuld meg kezelni a benned lévő dolgokat, anélkül, hogy a másiknak ártanál vele vagy ráborítanád. Én tudom mennyire nehéz ez sokszor, de valahogy szembe kell nézned a démonjaiddal, mert az emberek nem tűrik túl jól az ütlegelést.
Itt leginkább mindenki csak osztotta az "észt" neki megértés helyett.. Az a baj, hogy nem láttok tovább ti sem a beszűkült állapototoknál..