Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Hogy álltok a párkapcsolatokkal?

Mármint én fizetem az albit meg a rezsit.

Ne is fizesd az üdítődet, sőt hosszan vállogass, kérdezd meg, mit javasolna. Vagy kiálts föl, az "kedvencem"! De ha a pasi szapolja a felhozatalt, akkor te is tedd azt...

folytasd :DD Nagyon jól szórakozom! lesz egy randim, hogy ontopik legyek, és ígérem nem fogom kifizetni az üdítőmet!

Ez itt a hatásvadászás helye, mindjárt folytatom.

Jó, hogy nem ilyen ember vagy nemember, De milyen ember vagyok én? Szerinted? Én 20 éves koromban összeházasodtam egy fiúval, akivel azt hittem örökké tartó majd a love. Mindent megcsináltam neki, mivel a Művészeti Egyetem x szakára járt, én találtam ki neki még a művészi alkotásait is. Pokol volt a házasságunk, mert be se járt az egyetemre, egész nap a kollégiumszobába dekolt, és engem várt, és mindig az volt, amit ő úgy gondolt, hogy jó. Mivel már akkor tudományos dolgokra készültem este a fürdőkádban kellett a szakkönyveket tanulmányoznom, mert nappal vele voltam, este meg nem lehetett cseppet sem égetni a villlanyt. Egy idő után átköltöztünk egy albiba, amit én (szüleim) fizettem, annak ürügyén, hogy neki lakása van egy másik városba, és ahova hétvégenként hazajártunk. Állandóan féltékenykedett, és rendszeresen bántalmazott amiatt, hogy azt állította, hogy megcsaltam, pedig csak egy rossz pillanatban azt mondtam egy barátnőmnek, hogy tetszik valaki, aki bekavart és visszamondta neki. Egy nap úgy éreztem, hogy betelt a pohár és megkértem, hogy költözzünk külön, ő el is vitte a távollétemben a cuccait, de én ott maradtam a rajta keresztül megismert csajjal, akiről én azt tudtam, hogy leszbikus. Csakhogy --- egy idő után nagyon fel kezdett tűnni, hogy a csajnak hatalmas önbizalma lett, és állandóan beszólogatott nekem, ha valahova együtt indultunk, hogy egy férjes asszonynak (!) nincs bulin többé a helye. Nem emiatt, de erre összeálltam egy egyetemi tanárral, akivel szintén nem érdekből voltam együtt, csak, mert egyszerűen intellektuálisan fantasztikus volt...

És akkor majd tud pénzért is lenni vkivel, igaz? 🙂

@nemember ne haragudj, de te tényleg nem vagy túl a szakításon... hidd el, ez változni fog 

Én nem ilyen vagyok. Nem tudnék a pénzéért lenni valakivel. Engem egyáltalán nem érdekel a pénz. És nem akarok kitartott nő lenni. A legnehezebb pillanatokban meg elég, ha a barátaimra számíthatok.

Csajok, a pasik kifezetten szeretik, ha lehúzzák őket, de nekem ezt úgy kellett megtanulni. Mert mindig külön fizettem, ha egy pasival barátilag és "máshogyan" találkoztam, de ez valahogy elidegenítette őket, mert ők nem egy független nőre vágynak. Ha viszont ott  van melletük egy jól kinéző csaj, és arra panaszkodik, hogy árleszállítás van Ausztriában, de egy petákja sincs, pedig milyen jól is állt rajta (Biztos, neked is tetszene, mert olyan, mint....). És szomorú képet produkálsz hozzá, akkor rögtön meg fogják kérdezni tőled, hogy mennyi is az...Erre többet kell mondanod (egy kicsivel), mert te nemcsak a polót akarod megvenni, hanem meg akarod ünnepelni egy koktéllal a ruhavásárlást. Ismerkedésnél meg ne köszönd meg az általa kifizetett italt (középkategóriával indíts, mert az olyan szerény), hanem kortyolgatás közben áradozz arról, milyen jó mellékíze van a limónak (Vagy röviden, hm, ez finom)

Különben is, a pénzbeli támogatás egy formája annak, hogy nem akar másban támogatni. Mert az ilyen dolog, hogy gyere le a pályára velem kosarazni (erre ő: akkor inkább veszek neked egy jobb edzőcipőt), csak, hogy ne kelljen lejönni. Nemember, neked kell pár, mert ki fogja fizetni a számlákat akkor, ki lesz veled a legnehezebb pillanatokban.

Egyszer stoppolás közben azért kaptam 300 dollárt egy pasitól, mikor Hollandiába mentem, mert azt mondta, hogy tudományból nem lehet megélni. Szóval, simán lehet pénzt kapni az "önállóságért" is. Azt inkább nem írom le,  hogy Hollandiában mire lehet ilyen sok pénzt költeni...

De van önállóságnak más formája: amikor a kurva drága párbajtőredzésedet ki akarod egészíteni valamilyen másféle sporttal, hogy fejleszd a ritmusérzékedet, akkor ott van a másik út, hogy kiválasztasz magadnak néhány olyan sportágat, amire ugyan nem járnál hosszútávon (vagy nincs pénzed, mert ha lenne azt is a vívótudásod fejlesztésére költenéd), ilyenkor jön a képbe, hogy egy sportág iránt hatalmas lelkesedést mutatsz (eljársz pár alkalomra rájuk, nálam ilyen volt a kendo-termek), és mikor úgy a negyedik-ötödik alkalommal az egyesületi pénzt emlegetnék, akkor bepróbálkozol azzal, hogy otthonhagytad a pénzt, vagy ha kidobnak ilyenkor, akkor is röhögsz, mert addig is izmosodtál valamennyit, néhány igazán jó arcot megismersz. Másik tipp: vannak bónok egyes edzőtermekbe, amik próbaképpen kínálnak ingyenes személyi edzést. Én ezeket spec nem kedvelem, mivel nekem a vívómesterem az istenem, de legalább megdolgoztat valamennyire. És a zuhanyzás után jó érzéssel tölt el, hogy nem csesztél el egy forintot sem, de edzett lettél.

Kleó, és sem vagyok a kosarazáshoz magas, de víváshoz már igen. Hogy voltál olyan hülye, hogy otthagysz egy kosaras pasit? HMMMMMMM. Persze, ha a mostani boxolós fazon is beválik...csupa ilyen fazon...

Nekem nem kell pár, úgy döntöttem. Elegem van a szexből, márpedig azt mindenki igényli rajtam kívül... Különben sem vagyok még túl a szakításon. De később se akarok senkit magam mellé. Barátokat csak, az nekem elég.

Én úgy állok a párkapcsolatokkal, hogy sehogy. Nyugi van, csönd. Nyikitától lenne mit tanulni, hátha engem is befizetne valaki a Power Plate edzéseimre :DDD Jelenleg én finanszírozok mindent ami magammal és a fiammal kapcsolatos. Igaz, ez tartást ad, csak cserébe tologathatom a forintokat jobbra balra minden hónap hogy kijöjjünk.

Győzelem!!! (Én 11 évig spec. pont kosárlabdáztam, csak alacsony vagyok... és az akkori pasim NB I-es volt...)

Nagyon meg akarok halni, most van a vívó vb, és én nem vagyok ott. Igaz, hogy idősen kezdtem ehhez a sportághoz, és újabb nagyzási mániámnak tűnik, de az egyik európai bronzérzmest tavaly ilyenkor megvertem. Ha meg fogok halni, csak annyit kívánok, hogy a plasztronomba temessenek el, és tegyék mellém a párbajtőrömet is. Igaz, hogy mivel meghíztam, most nem használható, a másét meg nem akarom felvenni. 

Az edzőim csodálkoztak, hogy hogy a fennébe győzök le mindenkit(elsőre), de azt nem tudták, hogy apukám sporttal foglalkozik, és szinte minden sportágat kipróbáltatott velem gyerekkoromban.Egy ideig profin kosárlabdáztam, de mikor az egyetemista lettem, akkor azt hittem, hogy a tudománynak szenteli az életét, akkor mindenről le kell mondania.

Ezért vagyok kiakadva a hapsimra, hogy mi az, hogy nem baj, ha valaki meghízik, nem baj, ha nem ér el sportteljesítményt, sőt --- ha törvényileg meg is bűntetik. Én olyan pasit akarok magamnak, aki nem csak a kondibérletemet fizeti, hanem ezzel a kérdéssel közeledik hozzám, ha hazaérek: mennyi időt futottál ma, és ha indulok (csak mellékesen, mert nem ez a fő csapás) futásban is, nem azzal jön (mint ez a mostani): sikerült lefutni, hanem, hogy benne voltál az első 15-ben. Mert innen tudom, hogy érdeklem, nem úgy, hogy elfogadná még az én bírósági megbűntetésemet is. Csak mert olyan elfogadó. Szerintem ennek öngyilkosság lesz a vége. Vagy győzelem.

😀

csumi

Akkor maradjatok a párnacsatánál (is). Sok jót! Léptem.

a lányom iaidózik... és kiegészítőként kardozik is

amúgy én már kiöregedtem, max, megint gyúrni kéne menni

Most el kell mennem Kleó, de a következő bejegyzésem a vívásról szól. Van egy tippem számodra: a legtöbb alattomos vívó úgy szúr, hogy közben fájjon (addig az ellenfél magához alig eszmél). Szal, ki tudnád magad dühöngeni, és maximum fekete foltok tanúskodnának arról, hogy mi a bajod. Szeptembertől indul a szezon, és ha addig nem leszek öngyilkos, csatlakozhatsz hozzám.

:)))

Az se rossz sport, ha profival művelik...

már csak ritkán kesztyűzik... a lepedőakrobatika mostanság a fő sportágunk

Szerintem menjetek edzésre együtt, és utána szeretkezzetek, ne a vérfürdő után...

volt bokszoló... most nagyon le van fogyva, de az ereje meg a formája megvan...

tényleg megér egy kis önfegyelmet (amúgy én is meg a családom is sportolós) 

Kleó, én egy boxoló pasit nem hagynék oda, és a falcolást is felfüggeszteném, már csak azért is, hogy ne legyen mit megbánnom, ha a pasim bemondja az uncsit...

Le kellett állítson... meg neki sincs vmi szuper idegrendszere. Aztán ellátta a sebet, nagyjából föltakarított és még szeretkeztünk is. Ma viszont megmondta, hogy lassan már nem bírja idegekkel, amiket csinálok...

... egy balegyenes nagyon szép tud lenni a ringben... és ő valaha bokszolt is

Az meg csúnya dolog.

Azért kaptam egy jó nagy balegyenest...

azt a drágamama nem tudja...

volt már régebben is, azt össze is varrták, szerintem tök fölöslegesen

a pasi meg ő is csinálta csak más okból és máshol...

hajrá, Kleó 🙂

bár a falcolás nekem sem igazán fér bele...

Kleó most nem csinál semmit... hisztizik, falcol, cigizik, iszik, xanaxozik, és jó úton halad, hogy elkúrja ezt a pasit is... közben az anyja baszogatja, mert nem volt elég 5 évtized hogy rájöjjön, hogy az csak olaj a tűzre.

Erre eszembe jutott, hogy egyetemista koromban telefonáltam egy telefonfülkéből, erre mellém áll egy kocsi. Két srác ült benne, és kérdezték, hogy nem akarok velük elmenni szórakozni. Mondom, de igen! Hárman megittunk egy viszkit. Mire az egyik srác ömlengésbe tört ki, hogy mindennap azt ihatom, amit akarok, elvisz vásárolni...és bemutat az anyukájának is (akiről később kiderült, hogy a tescós jól kinéző nő). Mivel, akkor azt hittem, hogy az önérzetes csajokat nem lehet megvásárolni holmi vásárlással, megbeszéltem egy időpontot vele, de csak azért, hogy lepattintsam. Különben is, akkor punk voltam, és a (később gazdaggá lett) srác nem igazán úgy nézett ki...

Ez azért szomorú, mert eddig minden tervemet meg tudtam valósítani, de most itt rohadok egy társasházba, és valahol messze a pasi, aki lenézne, hogy jó egzisztenciájú csaj ide irogatja emlékeit, ahelyett, hogy keresne egy borsós árú orvost,aki majd rendbeteszi, és illedelmesen megvárja ügye kimenetelét.

Úgy döntöttem, hogy nem fogom kitakarítani a pasim lakását, egyszerűen ahhoz sincsen kedvem, helyette megnézem a sportműsorokat. És nem feledkzem el, hogy fél kakaóscsigánál nem szbad többé ennem. A pasi, aki tetszik nekem, biztos elhányná magát attól, hogy ide irogatok, de hát én sem értettem meg a pszichiátriai betegeket azelőtt, mert azt hittem, hogy velem nem fordul elő ilyesmi.

Ki tetszik? Egy nap állok a Tescóba, és egy jól kinéző pasi ott áll a mamájával (nála idősebb csajával), másnap látom a csajt megint. Gondolom, hogy milyen jó, hogy ilyen jó pasija van. De a Tescóba ott volt egy médiaguru is, aki csak bámul engem meg a pasit, ahogy szemezünk egymással. Na, hülye fiú, miért furakszik mellém fizetéskor, rohadt médiageci, és egy focistacsellel ráejtek a lábára egy csokit, hogy ne bámuljon rám. Utána még  egyszer megismétlődött ez a jelenet. Ezúttal médiageci nélkül. Erre bekapcsolom a tévét, és ott van a nekem nagyon tetsző pasi, akiről az derült ki a riportból, hogy nemcsak gazdag, hanem híres is.

Sitt, gondoltam, h miért nincs ráírva az emberre, hogy "ne közelíts', mert olyan híres vagyok. De mivel volt önérzetem, erre gondoltam, cseszek. Gondolkodtam az emlékeimből, hogy hol láttam azelőtt a pasit, mert biztos voltam benne, hogy találkoztunk azelőtt is, és azért néztük egymást,

A múltkor kiásattam az általuk betemetett vízcsapot, minden napra kitalálok valami hatóságot nekik, semmi paranoiásat, csak amit a törvény betűje diktál, és amúgy is szólni kellett volna értük. A megőrült srác mamája (maga az egyik bejelentő) azóta úgy kerül, mint az ördögöt, vele kapcsolatban viszont biztos nem volt olyan szerencsém, hogy a rendőrséget is ráhívták volna. Megettem fél kakaóscsigát, böngésztem az általam tetsző pasiről néhány cikket, de ezt már olyan depressziósan, hogyha a szerzőtársam nem tartaná bennem a lelket, biztos öngyilkos lennék. Ha a tudományról van szó, egészen megváltotozom, és olyan vagyok mint régen.

Most kitaláltam valamit, utána néztem egy-két jogszabálynak, holnap megyek egy ingatlanjogászhoz is foglalja nekem írásba azt, amit a szomszédok itt jogtalanul művelnek. Még azelőtt meg akarom keseríteni életüket, mielőtt előbb bárki fogatna engem, két hivatban is voltam, hogy jól gondolom-e, amit. Ahol barátságosan megadtak nekem olyan információkat, amit nem is lehetett volna. Persze, ha egy pszchiáterrel beszélné meg az ember ezeket, biztos azt mondaná, hogy nem normális. De én szeretem a jogi fazonokat, mert azok törvényekre hivatkoznak, érdeksérelmet emlegetnek, szóval az egészből azt derült ki, hogy ott sem lehettek volna az állítólagos tanúk az udvaron, úghyogy kitiltatom az ott szabálytalanul parkoló autójukat, és kivágatattom az önhatalmulag kertesített kedvenc növényeiket (a fáikat sajnos nem lehet), ahol viszont parkolni kellett volna nekik --- vagyis az utcán.

Ha egy barátnőm meséli ezt nekem, biztos azt mondanám, ne törődj velük, de ahogy tesznek-vesznek mániákusan az udvarban - ahol egyébként nem lehetne őnekik, a bejgyzések között elszívok egy cigit, és tisztára vicc, hogy szinte függnek tőlem, mert állandóan kint kell lennük, miután meglátták, hogy növeltem a cigiadagomat (Trafik). Úgyhogy most úgy nézem őket, hogy ez jusson eszükbe akkor is, mikor megkapják a kicsikis önkormányzati végzésüket.

Ki van égve? Szerintem meg nagyon ellustult. Az igaz, hogy ha rólam van szó sok mindent megcsinál nekem. De a következő fejezettől majdnem a falnak mentem. Miután megittam az említett fogyasztószeres koktélt, itthon kitakarítottam, csinálgattam valamit tudományosan is. Elmentem hozzá, megnéztünk egy koncertvideót, amit ő készített (szorosan csak helyi koncertről), mondom itt az idő, hogy rendes csajként gondoskodjak a környezetéről (környezetmről is), és nekiálltam hajtogatni a polóit, amik szerinte jobban megtalálható állapotban vannak szétdobálva. Mondom neki, hogy ki kell takarítani, és elkezdtem a szelektív hulla egy részét összegyűjteni nejlonzsákokba, ami helyett ő szexet akart.

Szerintem csak pókhasú pszichiáterek találták ki a testképzavart (ha nem anorex, bulémiás az illető), mert egyszerűen nem értette meg, hogy amíg a sporttól nem lesz újra fezses a mellem, addig én egyáltalán nem akarok ilyesmit. Amikor még egyszer a nemiszervemhez nyúlt legszívesebben bebasztam volna neki, hogy fejemben a pohárkidobálós rendőrségi üggyel (amin a haveraim csak röhögnek, mert nem értik, mi voltaképpen a balhé tárgya, és honnan állított elő a rendőrség erről 300 oldalat össze), itt kell magyaráznom neki, hogy legszívesebben sikítanék, mert egyáltalán nem találnék semmi örömöt a szexbe.

Helyette inkább kitakarítottam volna, de erre azt mondta, hogy mindent megad a számomra csak ne takarítsunk ki (még két kondibérletet). Én meg mondom legszívebben kifesteném a lakását is, végigsúrolnám a sarokkádat, csak ne kelljen gondolkozni. Holnap bazd meg azért is ki fogok takarítani, mert valószínűleg perfekcionista vagyok, és nem bírom elviselni se a trehányságot (ami nem a szegénységből származik)----és Kleó nemcsak rockkoncertre jár, hanem nagymos is.

Mikor eljöttem, láttam, hogy ki van akadva a "nincs semmi szexre", de jólérzéssel dobtam bele legalább négy kila újságpapírt a gyűjtőbe. Legszívesebben valami pszichiátertől állapotromlásért kérnék igazolást, mert hogy a picsába lehet az, hogy valakit a Járásbíróság kényszerkezelésre ítél, utána pedig ugyanazon Járásbíróság elé lehet terjeszteni az illetőt ugyanabba az ügybe majd mint gyanúsított. (Ha se anyagi kár, se személyes sérülés). És most már annyit fizettem az ügyvédemnek, h na...Ráadásul lekötöztek a pszichiátrián, eltörték a csuklómat, ami azért gáz, mert párbajtőrnél ez extra fontosságú eszköz.

Éjjel egész nap járkálok, és nem tudok kitérni az egészből, h ezek a szemét lakók itt élnek, én meg se szexelek, se futok, na jó, legalább a könyvemet csinálom. A pasim meg beráng rám, hogy én nem értékelem, hogy milyen szép vagyok ígyis szerinte. Én meg azt értékelném, ha olyan pasim lenne, aki idejönne a haveraival, egész nap ultiznánk az udvaron, bőgetnénk a zenét. És állandóan csapkodnák az ajtókat az ablakuk alatt, mert ez volt a specialitásuk, végül pedig beszólnának nekik valamilyen jópofát, ahogy velem tették. Na, holnap azért is kitakarítok.

Ki van égve. Én simán járok rockkoncertre...

korr. akar velem szaunázni

Úgy érzem, új pasi és új barátok után kell néznem. Amikor van a sport, akkor ez sikerül is, de a barátaim többsége jóval idősebb nálam, habár csoportásak voltunk. Az, hogy elmennek egy-egy filmklubba, olvasókörre megy még nekik, de koncertre egyáltalán nem akarnak jönni velem ...a..Mivel a romkocsmákról azt hiszik, hogy divatosak, oda csak-csak beülnek. A pasim (aki 50 éves),meg ad valamennyi lét, de legszívesebben otthon ülne az URH-s felvételeket nézve, (na jó politikailag egy platformon állunk), és cseszik kimozdulni. Mondom neki, ez a ...hely olyan, mint az ő korában a Fekete Lyuk volt. és járjunk többet fesztiválokra, mire ő, hogy nem fog sátorozni. Kértem tőle lét, hogy vegyek neki Ausztriában pár cuccot, és végre levetheti azokat a pár éve divatos polókat, erre ő úgy hálálta meg, h vett vmi szar kölniket, amit közvetítő útján kapott, amit én rötön bebasztam a kukába és vettem a pénzén egy középkategóriás Police-t. A Zalka miatt elvesztem pasim magától vett jó cuccokat magának, nekem szunabérletet, erre mondom menjünk el welnessre (az újnak), erre ő, hogy nem szereti a szaunai meleget. A meghízással is úgy vagyok, hogy ahelyett, h biztatna, állandóan azt szajkózza, hogy így is szép vagyok, amiről nekem az jut eszembe, hogy kérek pénzt tőle (másra), és miután befizetek egy szaunába, veszek rajta még fogyasztószereket is. Múltkor vett egy faltetkót drágán, én meg ki voltam akadva, hogy ahelyett, hogy felújítaná a lakását (mert pénze van),ilyen összebaromkodott dolgokkal jön. Erre az összes lehetséges nekem udvarolni szándékozó faszival flörtöltem a telefonon, mert egyszerűen cseszik arra, hogy milyen élvezeteket nyújt az élet, hanem öreglegény lett. Múltkor meghívott pizzázni, de ezen a pénzen egy normális és finom cukrászdába is elmehetünk volna. Amiből az a tanulság, hogy be fogok újítani esetleg nálam fiatalabb hapsit, aki nem akar velem kondízni, mert meleg van. A ívóvilágbajnokságra meg egyedül akart elküldeni, mert ő nem ért a víváshoz (ami nekem mániám), pedig még jegyet is szereztem rá. 

Szóval, ide fogok írnii, mert nekem ez az egyik legnagyobb problémám.

Tegnap a pasimmal akartam beszélni, hogy én inkább öngyilkos leszek, mint olyanért megbűntessek, amiért egyáltalán nem tehetek sőt. De akkora hülye a pasim (amúgy szeretem), hogy elkezdte ecsetelni, hogy ő akkor is szeretni fog, ha meg fognak bűntetni. Mondom neki, de hát tíz évig csak tanultam, dolgoztam, még Horvátországban is nyelvkönyvekkel közlekedtem, az egyik pasimat meg azért hagytam ott, mert drogos volt, és nem akartam belekeveredni semmilyen rendőrségi ügybe. Ő váltig hajtogatta, hogy ő megbüntetve is szeret engem. Erre mondom neki, hogy bele is híztam a történetbe, nem futok, nem érek el sporteredményeket, mondja, hogy ő így is szeret, mondom neki, hogy egy roncs vagyok, erre ő: így is elfogad. De mondom neki, én nem fogadom el így magamat, nekem így nem kell. Erre mondom, hogy elmegyek dolgozni egy helyre, ahol állandóan pörgés van, csak ne gondoljak erre az egészre, erre, hogy add nekem pénzt. Na erre, nem a pénzre, már nem tudok mit mondani. Nincs nálam a rivó, amitől tudok mostanába aludni, hát kísérjen haza. És egyáltalán nem nyugodtam meg.

Megyünk az utcán, szembe jön egy pasi, aki valamilyen gurgulázó hangot ad, és számol össze-vissza magában egyedül. Mondom, menjük át a másik oldalra. Kérdi a barátom, ennek mi baja. Részeg, válaszolom automatikusan. Hát ahogyan közelebb megyünk, látom, hogy az egyik bejelentőm fia, aki teljesen be van kattanva. Na bazd meg, vidámodok meg, ha már be van kattanva, minimum vigyék be a pszichiátriára, de közben valami agresszív cselekedetet is hajtson végre. Hirtelen kezdek hinni a gondviselésben..

Gabor 1976, jól eltűntél.

De miért is csodálkozom ezen??!!

szakítás... hosszú ügy

17 év után gyakorlatilag 12 évembe telt túllépni...

Idézet tőle: Norika

lanyok kozul Kleo,fiuk kozul Roboman a legszimpibb nekem errol a forumrol.:)

köcce :DDD nem szokványos nálam sem, általában úúúúútálnak

Kinek mi a véleménye, hogy kell, hogy lehet feldolgozni egy szakítást?

Ez tök félreérthető. Amúgy kinek és miért szól?

Idézet tőle: Norika

Az pedig természetes h gondolsz még ennyi idő után a gyerek apjára....mert nyílván szeretted azért akartál tőle gyereket nem ?! Csak ő köcsög módon lelépett.....Én az első pasimat megcsaltam úgy h nagyon jó anyagi körülmények között élhettem volna csak én 18 voltam ő meg 12 évvel idősebb nálam......ja és kicsit paranoid 🙂 vegyész volt :)én a "bulizásba" folytottam bánatom mert persze miután kiderült elkellett költöznöm plusz a családi cégből is kiraktak.......utána jöttek a jobbnál jobb pasijaim a bűnöző beteg állat aki meglopott engem és az egész családom persze végig megcsalt,aztán a blahán rugdosós(a rendőrök szedték le rólam)mert full részeg volt és megkértem keljen már fel a földről....most pedig 2 és fél éve együtt vagyok valakivel.....24 éves vagyok hát ez van

Én is bevonzok egy bizonyos típust! Az első pasim egy férfiatlan nyámnyila gyerek volt, mindig azt kívántam, találjon már meg egy igazi férfi! Na azóta megtalált 1-2! Csak tudjátok, az igazi férfi mindenkitől megvéd, csak saját magától nem! 

🙂 igen!

végre valaki szimpatikusnak talál 🙂

GABOR 1976 KOSZI AMUGY DE VAN BARATOM ES AMUGY SEM .....

lanyok kozul Kleo,fiuk kozul Roboman a legszimpibb nekem errol a forumrol.:)

Igaz korszakosan mindenkinek van ilyen állapota.

Mi volt a rivoval? - lehet pm is. (Van két tippem libido nullázás vagy furcsa kábaság.)

Szerintem Maresz igazabol Xean