OFF
Köszönöm, de kérek csokit!
Nagyon szívesen! 🙂 Köszönjük mi is a jókívánságot! 🙂
Köszönjük szépen Razin.:) Legyen ma a férfiaknak is szép napjuk, kapjanak sok szeretetet nőtársaiktól, legyen az a lányuk, édesanyjuk, kedvesük stb.
Boldog Nőnapot kívánok minden kedves búrás hölgynek! 🙂
Vagy nem is,inkább minden Michael Jacksonnak a kisfiúk.:D
Idézet tőle: Aurora21Meg minden Adolfnak a Sztálingrádja. 😀
Most lesek egy ilyen doku filmet,eszembe jutott.
és minden Győzőnek? (én meg híradót néztem 😀 )
Meg minden Adolfnak a Sztálingrádja. 😀
Most lesek egy ilyen doku filmet,eszembe jutott.
Idézet tőle: babarczyeszterSziasztok, köszönöm a sok választ, nagyon érdekesek és tanulságosak
Csaken kommentárja szerintem nagyon fontos gyakorlati információt tartalmaz, amit Kiwi elképzelése mellé tehetünk. Bizonyos családi (és társadalmi) környezetek károsak lehetnek számunkra, és ilyen esetben az a jó, ha az ember ki tud szakadni. Ehhez az kell, hogy el tudja magát tartani az ember (most gyerekekről nem beszélek, mert az egy nagyon komplex probléma).
Ehhez tényleg az kell, hogy legyen olyan végzettséged, ami lehetővé teszi, hogy boldogulj. Azon érdemes gondolkodni, hogy egy ilyen diploma (vagy más, piacon hasznosítható szakképzettség) megszerzését hogyan lehetne támogatni olyan emberek esetében, akik sérülékenyek. Valaha én is "összeszorítottam a fogam", elköltöztem 18 évesen, és felneveltem magam, már amennyire sikerült, de el tudom képzelni, hogy segítők -- iskolákban, egyetemeken, terápiás intézményekben -- támogassák ezt a folyamatot sérülékeny emberek esetében. Nem tudom, ezzel kapcsolatban van-e tapasztalatotok vagy ötletetek. Tudom, hogy sok Búratag van, akik ideiglenesen vagy hosszabb időre kimaradnak az iskolából/egyetemről. Mivel lehetne támogatni az ilyen embereket szerintetek?
A család vagy a társas háló mozgósítása is jó -- láthatjuk itt a Búrán is, hogy sok kétségbeesett szülő keresi a megoldást, hogyan segíthetne a gyermekének, és nem mindig van, akivel beszélni tudna. Ebben mi is segíthetünk a hozzátartozóknak, úgy értem, mi sorstársak, de akár mi itt a Búrán is, ha értelmesen meg tudjuk fogalmazni, mi segítene.
Heimweh-nek válaszolva -- igaz, hogy a kapitalizmus nyomás alatt tartja az egyént, folyamatosan versenyezteti, ez pedig stressz forrása. Aki nem elég "fitt" (nem feltétlenül pszichopata a szerencsésebb lelki alkat szerintem), az a folyamatos stresszen felül még vesztesnek is érzi magát, ami fokozza a depressziót. Egy szolidárisabb hangulatú társadalomban (mondjuk Svédországban) az sem kell hogy vesztesnek érezze magát, aki nem akar (vagy tud) győzni különféle versenyekben, mert érezheti, hogy más pályán mozog, aminek szintén van értelme. Másutt írtad, milyen fontos, hogy az embernek legyenek céljai, legyen értelme az életének, és ezzel teljesen egyet értek. Amikor van értelme az életednek, és vannak emberi kapcsolataid, akkor jó eséllyel indulsz egy viszonylagos boldogságért. Ha egy pszichológus vagy más segítő segíteni tudna kialakítani ilyen életstratégiákat, akkor azt is segítené, hogy boldogabb lehess. Az egyénenként nagyon eltérő, hogy milyen szintű és jellegű célokkal vagyunk elégedettek, de szerintem vannak olyan célok, amelyek követéséhez nem kell teljesen hozzáidomulni a világ kompetitív oldalához. Anno az első dolog, amit a pszichiáter, aki major depresszióval diagnosztizált, mondott nekem, az volt, hogy "lejjebb kell adni". Ezen rettenetesen felháborodtam akkor, és bár ma már jobban értem, hogy mire gondolt, továbbra is szörnyű megfogalmazásnak érzem. Vannak korlátaim, amik a betegségből adódnak (és nyilván másfélék is). Ma már el tudom őket fogadni, bár mindig nehézséget jelent, hogy pontosan hová lőhetem be a teljesítőképességemet, tehát az is, hogy milyen célokat érdemes kitűznöm.
Szerintem fontos, hogy ki tudjunk tűzni célokat, és tudjunk örülni, ha elérjük őket. Nem tudom, a Búra hogyan támogathatna ebben másokat, de minden ötletre nyitott vagyok.
Idézet tőle: babarczyeszterSziasztok, köszönöm a sok választ, nagyon érdekesek és tanulságosak
Csaken kommentárja szerintem nagyon fontos gyakorlati információt tartalmaz, amit Kiwi elképzelése mellé tehetünk. Bizonyos családi (és társadalmi) környezetek károsak lehetnek számunkra, és ilyen esetben az a jó, ha az ember ki tud szakadni. Ehhez az kell, hogy el tudja magát tartani az ember (most gyerekekről nem beszélek, mert az egy nagyon komplex probléma).
Ehhez tényleg az kell, hogy legyen olyan végzettséged, ami lehetővé teszi, hogy boldogulj. Azon érdemes gondolkodni, hogy egy ilyen diploma (vagy más, piacon hasznosítható szakképzettség) megszerzését hogyan lehetne támogatni olyan emberek esetében, akik sérülékenyek. Valaha én is "összeszorítottam a fogam", elköltöztem 18 évesen, és felneveltem magam, már amennyire sikerült, de el tudom képzelni, hogy segítők -- iskolákban, egyetemeken, terápiás intézményekben -- támogassák ezt a folyamatot sérülékeny emberek esetében. Nem tudom, ezzel kapcsolatban van-e tapasztalatotok vagy ötletetek. Tudom, hogy sok Búratag van, akik ideiglenesen vagy hosszabb időre kimaradnak az iskolából/egyetemről. Mivel lehetne támogatni az ilyen embereket szerintetek?
A család vagy a társas háló mozgósítása is jó -- láthatjuk itt a Búrán is, hogy sok kétségbeesett szülő keresi a megoldást, hogyan segíthetne a gyermekének, és nem mindig van, akivel beszélni tudna. Ebben mi is segíthetünk a hozzátartozóknak, úgy értem, mi sorstársak, de akár mi itt a Búrán is, ha értelmesen meg tudjuk fogalmazni, mi segítene.
Heimweh-nek válaszolva -- igaz, hogy a kapitalizmus nyomás alatt tartja az egyént, folyamatosan versenyezteti, ez pedig stressz forrása. Aki nem elég "fitt" (nem feltétlenül pszichopata a szerencsésebb lelki alkat szerintem), az a folyamatos stresszen felül még vesztesnek is érzi magát, ami fokozza a depressziót. Egy szolidárisabb hangulatú társadalomban (mondjuk Svédországban) az sem kell hogy vesztesnek érezze magát, aki nem akar (vagy tud) győzni különféle versenyekben, mert érezheti, hogy más pályán mozog, aminek szintén van értelme. Másutt írtad, milyen fontos, hogy az embernek legyenek céljai, legyen értelme az életének, és ezzel teljesen egyet értek. Amikor van értelme az életednek, és vannak emberi kapcsolataid, akkor jó eséllyel indulsz egy viszonylagos boldogságért. Ha egy pszichológus vagy más segítő segíteni tudna kialakítani ilyen életstratégiákat, akkor azt is segítené, hogy boldogabb lehess. Az egyénenként nagyon eltérő, hogy milyen szintű és jellegű célokkal vagyunk elégedettek, de szerintem vannak olyan célok, amelyek követéséhez nem kell teljesen hozzáidomulni a világ kompetitív oldalához. Anno az első dolog, amit a pszichiáter, aki major depresszióval diagnosztizált, mondott nekem, az volt, hogy "lejjebb kell adni". Ezen rettenetesen felháborodtam akkor, és bár ma már jobban értem, hogy mire gondolt, továbbra is szörnyű megfogalmazásnak érzem. Vannak korlátaim, amik a betegségből adódnak (és nyilván másfélék is). Ma már el tudom őket fogadni, bár mindig nehézséget jelent, hogy pontosan hová lőhetem be a teljesítőképességemet, tehát az is, hogy milyen célokat érdemes kitűznöm.
Szerintem fontos, hogy ki tudjunk tűzni célokat, és tudjunk örülni, ha elérjük őket. Nem tudom, a Búra hogyan támogathatna ebben másokat, de minden ötletre nyitott vagyok.
Eszter ,ismered az esetem elég részletesen.Egyet értek veled,de van amikor vakként kezelik vezetik az embert, és ő nem ellenkezik ,hiszen vakon bízik a látóban.Míg valaki azt nem mondja a környezetében , hiszen te sohasem voltál vak. Mi ez tudtuk,de semmit tudtunk, nem tehettünk ellene.Itt kezdődik az, amit nem lehet feldolgozni soha. A pszichiáteremnek egy kérdése volt a héten:Miért pont oda hiszen, itt is van.Mert már csak a távolság számít a módszer nem ,minél messzebb.mégha csak egy kis időre van lehetőségem.Minden ellenvetés nélkül elfogadta az indoklásom.
Idézet tőle: Aurora21Na de,Csernus mondta egyszer állítólag,hogy az OPNI első emeletén vannak a Britney Spearsok,a másodikon a Napóleonok.
Itt hány Napóleon van?
Minden Napóleonnak eljön a maga Waterloo-ja.
Idézet tőle: Aurora21Kiwi 3.2.1.0.-1.-2
Figyi,megmondom őszintén,"diák- és idióta körökben ismert szlenggel" élve nem olvastalak el,mert agyfaszt nem akarok kapni ma.(még). De nem a személyed miatt.
De egyetértek veled.!!!
Szia!
Nem tudom új vagy ,v régi új ,de itt az a lényeg,hogy lehet vitázni ,eszme-csere .Ez szerintem kell is!!
Én csak a magam nevében nyilatkozom nem új tagként:
Használati útmutató hozzám,talán ez segít eligazodni
Olykor átrohan az agyamon a bécsi gyors,ami olyan formában jelenik meg, mint a mai nap. Túlpörgés kontrollvesztés ,olyankor akarom magam főbe lőni ,mert magamnak is sok vagyok,de akkor meg szuicid ami akár hetek hónapok,de élni ,dolgozni kell az ember a kezéből meg az agyából él ill próbál élni magyarán dolgozni kell táppénz az nekem a halállal egyenlő a szabit meg a rehabra tartogatom ,ha összejön kibírom addig.
illetve akik már ismernek ,tudják,hogy van olykor egy nyers stílusom ,nem várom el a buksisimogatást, sőt !az építő kritika !akár vulgárisan is jöhet,ha konkrét célja van és nem mert ráérek és belédrugok romboló okot takar (amire úgy is rájövök.)
De nem vagyok buksisimogató típus ,ahhoz már sokat kell letenni az asztalra emberileg,hogy azt mondjam valakire, ha lenne kalapom megemelném.Itt már sokan vannak ilyenek,de egyik sem Napoleon(szerintem)max rossz periódusban vannak ami nekik is kínlódás ,nem öröm. Ez nálam IRL-ben is így működik. Bár sokan az ellentétét vallják rólam,addig míg indoklás nélkül el nem tűnök nekik barátság- nekem túl sok.Magyarán Normális kapcsolatteremtő képesség valójában 0 de jól lepleznem -valójában lelépek ,szórom az embereket magam körül azaz ,mint itt sokaknak örökös küzdelem az IRL világ magammal-másokkal azaz nem én akartam beteg lenni ,csak az angyalok valamit benéztek .
A normális oldalam is megmutatkozik itt (remélem)olykor,na jó néha.
Ez inkább önkritika a részemről kíméletlen önszembesítés,nem Napoleon és a Nárcizmus kapcsolata.Szerintem
Ennyi, a többire meg magadtól is rájössz.
Ja és nem baj ha valaki nem tudja követni az agymenéseim ,én már rég letettem arról ,hogy ilyenkor utolérjem a saját agyam.
csak egy jó tanács:a genogrammal óvatosan. Hasznos,de olykor nehezen emészthető amit hall az ember.
Én el tudtam készíteni az enyémet,már évekkel ezelőtt,psz nek megmutattam ,egyet értett vele.De megoldás? . Erre szoktam mondani ,az élet túl hosszú de nem elég széles alagút ill ha fényt látsz az még nem biztos,hogy az aminek látszik , nem árt ha leteszed a füled a sínekre is.Nálam eddig mindig a vonat jött.Megtanultam felpréselni magam a betonra,Talán egyszer ki érek a fényre.
Zsolt,de szavazd meg azt is,miről álmodj. De várj,egyedül szavazol? Az nem kóser.
Akkor te mégis autokrata diktátor vagy....Najó populizmust,Zsolt!
Ígérem, hogy nem. Sőt, tűz esetén valószínűleg egyáltalán meg sem fordulna a fejemben olyan gyengeelméjű gondolat, hogy szavazást szervezzek. De ha legközelebb egy robogó tűzoltóautót látok, tudni fogom, hogy tömve van populistákkal, akik épp gyors választ adni igyekeznek a néppel, a családdal. Mindezt persze erős karakterrel.
Jóccakát! 
a hippi kommuna felmerült bennem is motivációs faktorként egy pillanatra, de inkáább nem
Sziasztok, köszönöm a sok választ, nagyon érdekesek és tanulságosak
Csaken kommentárja szerintem nagyon fontos gyakorlati információt tartalmaz, amit Kiwi elképzelése mellé tehetünk. Bizonyos családi (és társadalmi) környezetek károsak lehetnek számunkra, és ilyen esetben az a jó, ha az ember ki tud szakadni. Ehhez az kell, hogy el tudja magát tartani az ember (most gyerekekről nem beszélek, mert az egy nagyon komplex probléma).
Ehhez tényleg az kell, hogy legyen olyan végzettséged, ami lehetővé teszi, hogy boldogulj. Azon érdemes gondolkodni, hogy egy ilyen diploma (vagy más, piacon hasznosítható szakképzettség) megszerzését hogyan lehetne támogatni olyan emberek esetében, akik sérülékenyek. Valaha én is "összeszorítottam a fogam", elköltöztem 18 évesen, és felneveltem magam, már amennyire sikerült, de el tudom képzelni, hogy segítők -- iskolákban, egyetemeken, terápiás intézményekben -- támogassák ezt a folyamatot sérülékeny emberek esetében. Nem tudom, ezzel kapcsolatban van-e tapasztalatotok vagy ötletetek. Tudom, hogy sok Búratag van, akik ideiglenesen vagy hosszabb időre kimaradnak az iskolából/egyetemről. Mivel lehetne támogatni az ilyen embereket szerintetek?
A család vagy a társas háló mozgósítása is jó -- láthatjuk itt a Búrán is, hogy sok kétségbeesett szülő keresi a megoldást, hogyan segíthetne a gyermekének, és nem mindig van, akivel beszélni tudna. Ebben mi is segíthetünk a hozzátartozóknak, úgy értem, mi sorstársak, de akár mi itt a Búrán is, ha értelmesen meg tudjuk fogalmazni, mi segítene.
Heimweh-nek válaszolva -- igaz, hogy a kapitalizmus nyomás alatt tartja az egyént, folyamatosan versenyezteti, ez pedig stressz forrása. Aki nem elég "fitt" (nem feltétlenül pszichopata a szerencsésebb lelki alkat szerintem), az a folyamatos stresszen felül még vesztesnek is érzi magát, ami fokozza a depressziót. Egy szolidárisabb hangulatú társadalomban (mondjuk Svédországban) az sem kell hogy vesztesnek érezze magát, aki nem akar (vagy tud) győzni különféle versenyekben, mert érezheti, hogy más pályán mozog, aminek szintén van értelme. Másutt írtad, milyen fontos, hogy az embernek legyenek céljai, legyen értelme az életének, és ezzel teljesen egyet értek. Amikor van értelme az életednek, és vannak emberi kapcsolataid, akkor jó eséllyel indulsz egy viszonylagos boldogságért. Ha egy pszichológus vagy más segítő segíteni tudna kialakítani ilyen életstratégiákat, akkor azt is segítené, hogy boldogabb lehess. Az egyénenként nagyon eltérő, hogy milyen szintű és jellegű célokkal vagyunk elégedettek, de szerintem vannak olyan célok, amelyek követéséhez nem kell teljesen hozzáidomulni a világ kompetitív oldalához. Anno az első dolog, amit a pszichiáter, aki major depresszióval diagnosztizált, mondott nekem, az volt, hogy "lejjebb kell adni". Ezen rettenetesen felháborodtam akkor, és bár ma már jobban értem, hogy mire gondolt, továbbra is szörnyű megfogalmazásnak érzem. Vannak korlátaim, amik a betegségből adódnak (és nyilván másfélék is). Ma már el tudom őket fogadni, bár mindig nehézséget jelent, hogy pontosan hová lőhetem be a teljesítőképességemet, tehát az is, hogy milyen célokat érdemes kitűznöm.
Szerintem fontos, hogy ki tudjunk tűzni célokat, és tudjunk örülni, ha elérjük őket. Nem tudom, a Búra hogyan támogathatna ebben másokat, de minden ötletre nyitott vagyok.
Kiwi 3.2.1.0.-1.-2
Figyi,megmondom őszintén,"diák- és idióta körökben ismert szlenggel" élve nem olvastalak el,mert agyfaszt nem akarok kapni ma.(még). De nem a személyed miatt.
De egyetértek veled.!!!
Idézet tőle: Aurora21Kiwi 3.4.5.56.
Nem ilyen egyszerű sajnos,mint ahogy Zsolt43 leírta.
(Szerintem).
tűzeset - így kellene működnie,hiszen bizalmon alapuló példa és felelősségvállalást takar.
Szerintem
Más felől :Ha van z utca amit az elején és a végén leaszfaltoznak középen meg nem .De XY azt nyilatkozza,hogy z utcát leaszfaltoztuk.Az ott lakókon kívül hányan kérdőjelezik meg az állítást?Csak az megy át,hogy hú de jó z utcát is leaszfaltozták ,ahogy ígérték.Majd akkor jön rá,mi is a valóság,ha ott jár és 50 méter után a sáros valóság majd megint az aszfalt kánaán 20 méter.Akkor most mi is történt ,ha az utca 200 méter?Le van aszfaltozva v nincs?
Szerintem itt nem Napoleonok gyülekezete van,bár olykor kisül az agyunk.
Huhh,végre egy objektív definíció. 😀
Akkor most már értem,és kiokosodtam,köszi Kleó.!
"populizmus
Az az irányzat, mely nem a politikai elit, hanem az átlagember érdekeit tartja szem előtt."
Más a populista demagógia.
Kiwi 3.4.5.56.
Nem ilyen egyszerű sajnos,mint ahogy Zsolt43 leírta.
(Szerintem).
Zsolti bácsi,ha tűz van a kertben,nem fogsz szavazást rendezni a szomszédokkal,sem a családoddal,hogy ki oltsa el.
Ehelyett -feltételezem - egy erős karakterű ember kezébe veszi az irányítást,és szavazás helyett koordinál,gyors választ ad a családdal,néppel,az akut problémára.
populizmus....(korábban ez a nácizmusfasizmusrasszizmusblabla dolgokat takarta.)
Na de,Csernus mondta egyszer állítólag,hogy az OPNI első emeletén vannak a Britney Spearsok,a másodikon a Napóleonok.
Itt hány Napóleon van?
Új agyat kérek,ez már túlpörgött.Lőjjön már le valaki!
Idézet tőle: Zsolt2Ja, és elhangzott a kérdés, hogy mi a populizmus. A populizmus az, mikor bonyolult, összetett, nehéz problémákra gyors, rövid válaszokat, megoldásokat adunk. "oszt jónapot!" 🙂
Ezek persze mindig rossz megoldások és hamis válaszok, de a populistának nem is az a célja, hogy megoldjon bármit is, hanem hogy valami előnyhöz jusson mások megvezetése által.
Basszus, ilyenkor érzem a saját bonyolultságom.
Pedig milyen egyszerűen is lehet.
Idézet tőle: heimweh.kiwi 1.2.3.!
szerintem lényegében ugyanarról beszélünk, egyébként meg maximálisan egyetértek gyakorlatilag mindennel amit leírtál! azzal is, hogy ezt az egész borzasztóan összetett helyzetet nem lehet íróasztalok mögül, néhány erőteljes tollvonással megoldani. még csak azt sem gondolom, hogy a cikkben felvázolt új irányzat önmagában a pszichológián belül képes lenne ezt a helyzetet kezelni, vagy ezen lényeges mértékben változtatni, mert ez nyilvánvalóan nem egyedül a pszichológia mint tudomány dolga lenne kizárólag, ennél sokkal szélesebb spektrum az amiről mi beszélünk. ettől függetlenül egyébként nem gondolom, hogy a pszichológiai / pszichiátriai ellátás a jelenlegi formájában teljesen haszontalan volna, azt viszont gondolom, hogy számtalan helyzetben a saját alapvetései és standardjai nyomán eleve hatástalanságra van ítélve, és megszilárdít egy sor amúgy is létező igazságtalanságot. és feltételezem, sőt remélem, hogy talán mégsem ez a célja alapvetően…
Még 1 mondat erejéig
Amit én hiányolok a psz ellátásban,de nem csak ott .
Sokat tud segíteni egy psz szakember,de behatárolt területen ,behatárolt módszerekkel tud csak segíteni.
És itt jön szerintem a rákfenéje a dolgoknak :A mentális betegségek sokszor nemcsak életközi elakadásokra vezethetőek vissza ill jelen állapot,hanem arra is ,hogy az egyénnek nincs megoldási forgatókönyve ,mert honnan lenne,otthonról sem tudta hozni, stb stb példák,tehát amit én bevinnék karöltve más pl szoc munkásokkal(szoc munkás nem folytathat terápiát,nem mehet mélyen psz dolgokba a klienssel csak célzott beszélgetést folytathat) az akiknek nagyobb a mozgásterük,bekérhet családtagokat beszélgetésre,kimehet családlátogatásra tehát felnőtt pszichiátria szakterületén ambulánsan ez ritkán jöhet szóba(családteráp,pár terap).Olyan dolgok derülhetnek ki akár szavak nélkül is v kerülhetnek kimondásra amelyek egy pszichológiai szakrendelésen nem tud előhozni a kliens mert se lehetősége,nincs v valami akadályozza .Tehát szerintem itt a képessé tevés lenne a lényeg !A vajon miért ilyen , miért lett ilyen ,és hogyan lehetne...de mi van a háttérben ami láthatatlan.Engem legalább is mindig ezek a kérdések érdekeltek.Dolgoztam psz kezelt gyerekekkel,kaptam sírógörcsöt ,kértem szupervíziót,és psz kezelést,mert azt mondtam ,hogy ilyne nincs ,hogy 3.gyerek kerül a pszichiátriára családban és az anya múltját senki sem kérdezte ki ? Ő is beteg volt ,olyat kértek tőle jóhiszeműen amire eleve nem is lehetett képes,iszonyú múlttal ,sohasem kezelték.De első körben még a falba akartam verni a fejét amiért ezt tesz a gyerekeivel,narkós nem lehet,alkoholista nem,basszus
de ehhez kellett egy spontán ,természetes közegű beszélgetés,ami szimpla beszélgetésnek tűnik de direkt célzott kérdésekkel és ilyenkor segít az ,hogy én sem vagyok 100%-os és feltünhet akár egy apró jel is ami jelentéktelennek tünhet a mentálisan egészséges szakemberekkel ellentétben nekem nem az mert beteg vagyok és így tudom,hogy baromi jól tudjuk álcázni,több ok miatt,ill
álcáz az elménk is a túlélés érdekében.
Egy felnőtt ült mellettem,de gyerek beszélt hozzám, olyan szörnyűségekről amit ép ésszel nem lehet, túlélni,majd a felnőtt, de ugyanaz a sors .Itt értettem meg , ezekből a váltásokból,hogy egy fura vigyorszerű mosoly ami mindig ott volt az arcán valójában megrekedést ,álcázást rejtett .Nem fogta fel mit csinál a gyerekeivel,mi lesz a következménye,mit kérnek tőle miért fenyegetik a gyerekei elvételével- mert az elméje nem engedte . Összeomlott volna, lehet hogy végérvényesen.Döbbenetes élmény volt.
Ma sem tudom kiverni a fejemből ezt az esetet.
Na ilyenkor jön az a dilemma, döntés felelőssége,hogy a hallottakat bizalmasan kell kezelnem titoktartási kötelezettség,de be kell vonnom más szakembereket(itt családgondozókkal esetmegbeszélés) mert előre viheti az ügyet..elvesztem ezzel a kliens bizalmát v sikerül megértetnem vele a döntésem okát hogy nem vagyok ellene,nem elárultam.Rohadt nehéz.
Mert van eset amikor az ideiglenes kiemelés lenne a legjobb megoldás ,mert így az anya és a gyerekek külön kezelésével környezetváltozással ha az anya már nem biztos hogy helyrehozható de mégis meg kell próbálni 10 körömmel harcolni érte,
és azért hogy a gyerekek esélyt kaphatnának az átírásra..
De nem kaptak!! mert vannak íróasztal törvények meg sok sok okos aki sohasem látta az embert, csak akta számára,de dönt életek felett!
Rohadt életbe
Szubjektíven,de kidühöngtem magam mára!
.Nem tudom mennyire volt érthető, mert eléggé szétestem a végére
Üdv:Kata
Ja, és elhangzott a kérdés, hogy mi a populizmus. A populizmus az, mikor bonyolult, összetett, nehéz problémákra gyors, rövid válaszokat, megoldásokat adunk. "oszt jónapot!" 🙂
Ezek persze mindig rossz megoldások és hamis válaszok, de a populistának nem is az a célja, hogy megoldjon bármit is, hanem hogy valami előnyhöz jusson mások megvezetése által.
Szia heimweh,
nagyon érdekesek a gondolataid a témában.
Én rengetegszer éreztem azt (jellemzően legmélyebb pilanataimban), hogy a pszichológusok nem akarnak/nem tudnak olyan mélységben beavatkozni az életembe, hogy valóban segíteni tudjanak. Tökéletes példa erre az ismerősöd esete, amikor a külső körülmények okozzák a probléma legnagyobb részét.
Mélyponton ezt nehéz belátni, de amikor némileg rendeződnek a dolgok akkor világos, hogy azt nem várhatjuk el sem szakemberektől, sem senki mástól, hogy megoldják a környezetünk problémáit. Semmilyen pszichológus nem fogja a kedvünkre formálni a környezetünket. Nem tudnak és nem is dolguk jobb családot vagy társat varázsoni nekünk.
Szerencsés esetben abban tudnak segíteni, hogy belássuk, hogy lehet-e jobb ha változunk (pl.:visszafogjuk a kitöréseket, nyíltabban vagy összeszedettebben fogalmazzuk meg a gondjainkat stb.) vagy eleve olyan emberek vesznek körül, akiktől az elszakadás az egyetlen megoldás (engem az utóbbira vezettek rá).
A társadalmat én nem látom ennyire fekete-fehérnek. Rengeteg alternatíva van. Igazából egyre több. Ha valaki nagyon idegennek érzi a pszichopata üzemmódban folytatott 9-től 5-ig irodában létet, bármikor elmehet Spanyolországba narancsot szedni vagy Új-Zélandra birkát nyírni. Van egy ismerősöm, aki katasztrófális családból származik és nálam sokkal komolyabb mentális gondokkal küzd; ő azért lett programozó, hogy egy hippi kommunában élhessen.
Célokat magunknak kell találnunk. Ha a családjáról akar valaki leválni, ahhoz pénz kell, amihez munka kell, amihez szerencsés (de nem feltétlen kötelező) valami végzettség. Ezt összeszorított fogakkal mindenkinek végig kell küzdenie, mert senki nem teszi meg helyettünk.
Őszintén szólva mikor ezt a linket ide másoltam, alig hittem, hogy lesz valaki, aki végigolvassa mielőtt eltűnik a süllyesztőben, azt meg főleg nem, hogy ilyen jókat szóltok hozzá.
Számomra azért is fontos ez az írás, mert én a magam depressziójára régóta inkább úgy tekintek, mint egyfajta állandósult környezeti ártalomra, mint valami biokémiai rendellenességre.
"Ha a hiba nem az egyén készülékéből ered, hogyan kerül mégis „oda”? A választ a társadalmasulás folyamata adja meg. Belsővé tesszük az életünk során bennünket érő hatásokat. Részben tudatosan, részben öntudatlanul elsajátítjuk társas környezetünk bennünket is érintő, vagy kifejezetten ránk vonatkozó ítéleteit. E hatások különösen az első hetekben, hónapokban és években érintenek érzékenyek bennünket. Ennek ellenére természetesen felnőtt és idős fejjel is erősen befolyásol bennünket társas környezetünk ránk gyakorolt hatása."
És azon is sokat gondolkodtam, hogy a különféle boldogságfelmérésekből miért az derül ki, hogy innen nézve szegény, nélkülöző, diktatúrában éldegélő népek miért érzik magukat jobban a bőrükben, mint mi, akiknek újdonsült kapitalista országok lakóiként elvileg minden adott lenne a jó élethez. 🙂 A fejlődő országokat a víz- és élelemhiány, a fertőző betegségek sújtják, a fejlettek pestise meg a depresszió?
Ha elmegyek egy tüdőgyógyászhoz, és kiderül, hogy napi 8 órában géppel csiszolok követ védőmaszk nélkül, és folyamatosan port lélegzek be, akkor ő nem fog elsiklani e fölött. Ha pszichiáterhez fordulok, ő a lehető legkevesebbet akar megtudni a körítésről, mindarról, ami körülvesz, inkább koncentrál az idegrendszeremre, azon belül is a szinaptukus réseimben mocorgó neurotranszmitterekre. Persze hogy ezzel is kell foglalkoznia, de meglehetősen aránytalan a dolog, és azzal a veszéllyel jár, hogy a páciens maga is átveszi ezt a szemléletet, hogy csak velem, csak bennem van a baj, csak befelé kell néznem.
"Az egyén igazi felszabadítása tehát nem a neoliberális ideológia által áthatott főáramú pszichológiától várható, hanem attól a kritikai pszichológiától, amely támaszt nyújt a felszabadítva kifosztott egyénnek. Amely hozzásegíti a reális önismerethez, hogy a társadalmi szerkezet egy adott pozíciójában élőként eszmélhessen önmagára. Saját gondját pedig ugyane szerkezetnek az ő pozíciójára nehezedő terheként ismerje fel. Ha bajba kerül, az egyénnek valóban változtatnia kell. Mozgósítania kell társas viszonyaiból fakadó erőforrásait, hogy megbirkózhasson gondjaival. De a helyes helyzetfelismerés nyomán már nem csak az igazságtalan rendszerhez való jobb alkalmazkodást tanulhatja meg. Önmagát e rendszer által megszabottként megláthatva immár a rendszertől való függetlenedés irányába is léphet. A hasonló helyzetben levők egyikeként a közös terhüket cipelők egyikeként ismerhet magára. Ráébred, hogy a hiba nem az ő készülékében van. Adott segítséggel pedig arra is rádöbben, miként került mégis oda.
Nagy szükség van erre a kritikai pszichológiára a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai félperiférián. Nagy szükség van rá az újkapitalizmus Magyarországán, ahol a kilencvenes és kétezres évek neoliberális ideológiai hegemóniája, 2006 politikai és 2008 gazdasági válsága után a 2010-es földcsuszamlásszerű változások egy neotradicionalista ellenmozgást erősítettek meg. Az elmúlt hét évben épülő új rend az addiginál is erőteljesebb nyomást fejt ki a sérülékeny csoportokra. A 2008 után erőszakosabbá és szadisztikusabbá váló neoliberális kapitalizmus fokozott erővel sulykolja az egyénbe az általa generált rendszerproblémákat."
Ez pedig talán Eszternek ad választ. Igen, mindig alkalmazkodni, kell, de nem mindegy, hogy valami morálisan elfogadható rendhez, vagy valami orbitális szemétséghez. Elvárni a társadalomtól semmit nem lehet, a társadalom van, olyan, amilyen, mint az időjárás. Csak arra van szükség, hogy belássuk, a minket körülvevő "rend" ugyanolyan egészséget befolyásoló tényező, mint a szennyezett levegő, a zaj, vagy a radiokatív sugárzás.
kiwi 1.2.3.!
szerintem lényegében ugyanarról beszélünk, egyébként meg maximálisan egyetértek gyakorlatilag mindennel amit leírtál! azzal is, hogy ezt az egész borzasztóan összetett helyzetet nem lehet íróasztalok mögül, néhány erőteljes tollvonással megoldani. még csak azt sem gondolom, hogy a cikkben felvázolt új irányzat önmagában a pszichológián belül képes lenne ezt a helyzetet kezelni, vagy ezen lényeges mértékben változtatni, mert ez nyilvánvalóan nem egyedül a pszichológia mint tudomány dolga lenne kizárólag, ennél sokkal szélesebb spektrum az amiről mi beszélünk. ettől függetlenül egyébként nem gondolom, hogy a pszichológiai / pszichiátriai ellátás a jelenlegi formájában teljesen haszontalan volna, azt viszont gondolom, hogy számtalan helyzetben a saját alapvetései és standardjai nyomán eleve hatástalanságra van ítélve, és megszilárdít egy sor amúgy is létező igazságtalanságot. és feltételezem, sőt remélem, hogy talán mégsem ez a célja alapvetően…
Jó a felvetett téma,de
Én lelőttem magam ,túlpörögtem sok vagyok magamnak is.Önkontroll.
Samsung!Köszi!Remélem jobban leszel a ripedonnal és az antidepivel!Pár hét kell,s te is tapasztalni fogod!Nos,ennyi árat talán érdemes fizetni a jobb közérzetért!
Idézet tőle: Aurora21Hát figyelj,van egy torokfertőzésem.
Köhögök,le vagyok gyengülve. Valószínűleg bakteriális az orvosom szerint.
Na mármost,lázam van,több monocita,granulocita,komplement,meg mindenféle "immunkatonám van",a sejteim csak úgy tolják azon a részen a hisztamint és pirogén anyagokat,amitől csak mégjobban nő a lázam és a gyulladásom...segítségért kiáltanak. Az agyamban,a hipotalamusznál valahol valami radikális vezető sejtcsoportom meg kitalálja,hogy megemeli a testhőmet,hogy több katona termelődjön,és akadályozza a bacik tovább szaporodását,mozgosítsa a testemet.
Akkor az immunrendszerem és testem populista? Kérlek segíts,mert nem értem még mindig.
Auróra 21!
jó hírem van a katonák visszavonulhatnak ,életben fogsz maradni.
Azaz .
a démosz görög kifejezést biztosan ismered.ebből ered a demokrácia szavunk,de ezt most félrerakhatjuk.
De mi a populizmus és a demagógia?illetve 2 in 1
A populus latin kifejezés szintén népet jelent.
Namármost ez a populus kifejkezés ami a nép képviseletet látná el a politikai elittel szemben,ez csavarodott ki a mai nyelvezetben .
Demagógia azaz népámítás olykor addig mondom míg el nem hiszed,agyadba nem ég akció formájában.
Demagóg populizmus általában így szokták használni 2 az 1-ben.Gyakorlatban ez úgy működik ,hogy egy célzott réteg (pl: szegények)számára ígérethalmazokat fogalmaz meg,durván fogalmazva a tömegek tudatos félrevezetése.Szerintem ebből már érthető ,nem akarok jobban belemerülni, mert ez politikamentes oldal .
Javítson ki valaki ,ha rosszul emlékszem ezekre a fogalmakra,mert megeshet ,senkit sem akarok félrevezetni !
samsung!
nem írtam sehol, hogy az egész társadalom pszichopata lenne, sőt pont azt írtam, hogy alapvetően nem az, a rendszer az amelyben élünk, a társadalom, illetve az azt alkotó egyének pedig csak alkalmazkodni próbálnak (ki-ki több-kevesebb sikerrel) a rendszer alapvetéseihez, mégpedig úgy, hogy igyekeznek elsajátítani azt a "mindenkivel", a nagy egésszel szemben tökéletesen érzéketlen működési formát vagy formákat amelyek az életben maradásukat, illetve boldogulásukat elősegítik. manapság igenis nincs annál nagyobb "erény" ha az ember hidegfejű, számító, törtető, érzéketlen. a rendszer ezeket az "erényeket" díjazza, ezeknek az "erényeknek" a birtokában lehet a leghatékonyabban érvényesülni. ez még nem jelenti azt, hogy mindenki aki érvényesülni tud az rögtön pszichopata, csak azt jelenti és feltételezi az esetek túlnyomó többségében, hogy az ilyen, a jelenkorban magas érdekérvényesítő képességekkel rendelkező egyén bőségesen birtokában van pszichopata jellemvonásoknak. azt meg véletlenül sem gondolom, hogy a facebook az a valami amelyen rendkívüli pontossággal le lehetne mérni bármit is, sőt éppen ellenkezőleg…
Idézet tőle: heimweh.Eszter!
én úgy gondolom, hogy nem a társadalmi nyomásnak kéne csökkennie, hanem ennek a mai modern civilizációnak kéne teljesen más alakot öltenie, mert jelen formájában egyre nagyobb tömegek számára bizonyul élhetetlennek. azért mégiscsak egy olyan világban élünk amely a pszichopata jellemvonásokat helyezi előtérbe és díjazza bőkezűen, magyarán azok tudják manapság minden létező területen az érdekeiket hatékonyan érvényesíteni akik tipikus pszichopata jellemvonásokkal rendelkeznek. na most én alapvetően nem vagyok túl jó véleménnyel a fantasztikus emberi civilizációról, de azért azt még sem gondolom, hogy ha van egyáltalán egy viszonylag jól körülírható természete az "embernek" mint olyannak, vagy legalábbis el lehet mondani, hogy az emberek többsége, működésében, gondolkodásában a természetéből fakadóan eredendően inkább ilyen vagy olyan, szóval ha létezik ilyen (és alighanem létezik), akkor nem gondolom, hogy ez a pszichopata működés, ez a pszichopata "program" ha úgy tetszik, amely szerint a modern civilizációk működnek túlságosan közel állna az ember esetleges eredendő természetéhez. magyarán mondva az emberek jó nagy része, esetleg többsége kénytelen egy számára kényelmetlen, és tökéletesen életidegen környezetben létezni, ami teljesen nyilvánvalóan nem vezethet máshoz csak a (fizikai és mentális) betegséghez, nagyobb távlatokban pedig a megsemmisüléshez. persze az életben maradáshoz mindig minden körülmények között a legfontosabb volt az alkalmazkodás képessége, ez most sincs másképp. ennek megfelelően rengeteg ember van aki ha eredendően nem is pszichopata, vagy nem rendelkezik ilyen jellemvonásokkal, elsajátítja azokat a működési módokat amelyek a túlélését, boldogulását szolgálják. elég sokan vannak azonban olyanok akiknek ez nem sikerül, na ők lesznek legtöbbször a betegek akiket "kezelni kell". de ez természetesen nagyon messzire vezet, úgyhogy ennél jobban nem is akarok belemenni, mert a tárgyhoz amúgy nem kapcsolódik szorosan.
visszatérve a cikkre, mondok egy számomra legalábbis nagyon beszédes példát. tündérhegyen volt egy akkoriban 18 éves betegtársam, egy borderline-agorafóbiás (stb.) leányzó. az ő problémái akkor váltak kezelhetetlenné amikor a szülei elváltak, és a családi közegnek a minősége minden értelemben lényegesen romlott, illetve erőteljesen destruktívvá vált (az édesanyjával maradt, akit sokkal kevésbé szeretett, és aki lényegesen kevésbé volt törődő mint az apja, az édeasanyjának az új élettársa pedig nyíltan vállalta, hogy egy koloncként, egy kis "patkányként" tekint rá aki csak egy zavaró tényező…). a szakemberek részéről is az volt a verdikt, hogy az ő problémái ebből a helyzetből származnak 90%-ban. tehát egy olyan helyzetből, amelyre neki személy szerint gyakorlatilag semmilyen ráhatása nem volt. ez a közeg, illetve ezek az események "megbetegítették őt", ennek ellenére fel sem merült, hogyan lehetne ezt a nyilvánvalóan számára élhetetlen és destruktív közeget megváltoztatni, vagy változásra bírni, csak és kizárólag arra lehetett koncentrálni, hogy ő személy szerint miben tud változni vagy változtatni, ami nyilvánvalóan teljesen nonszensz. az természetes, hogy minden körülmények között ki kell emelni az egyénnek felelősségét, ki kell emelni azt, hogy milyen módon tudja saját kezébe venni a sorsát, hiszen ha elfogadjuk, vagy elfogadtatjuk a pácienssel a tehetetlenségét az nem egy járható út, nyilván nem lehet ez a cél. nyilván meg kell próbálni kidomborítani azokat a területeket amelyeken az egyénnek van kompetenciája, van ráhatása a saját állapotának, életkörülményeinek a javítására, és erősíteni kell a betegben azt a tudatot, hogy igenis van némi kontrollja a saját élete felett. na de az mégiscsak nonszensz, hogy arról meg egész egyszerűen nem veszünk tudomást, hogy van egy közeg amelyben jelen esetben a beteg kénytelen élni, létezni, tudni illik nincs más választása, tudjuk azt is, hogy ez a közeg "betegítette meg" őt, ennek ellenére azt mondjuk, hogy foglalkozzunk csak azzal amiben te személy szerint kompetens vagy, ezt játsszuk hónapokig terápia címén majd hazaküldjük a beteget ugyanabba a közegbe amely amúgy súlyosan "megbetegítette" őt, és hátradőlünk mint aki jól végezte dolgát. csak egyetlen egy kérdés merül fel bennem ezzel az eljárással kapcsolatban, EZ MOST KOMOLY???
ez csak egyetlen egy konkrét példa volt, de tudnék egy tucatot mondani. és itt nem pusztán arról van szó, hogy nem tudjuk vagy akarjuk bevonni a közeget (mert ez sok esetben valóban megoldhatatlannak tűnik eleve), hanem arról is szó van bizony, hogy a közegnek a felelősségét sem vagyunk hajlandóak elismerni sok esetben, csak és kizárólag az egyén felelősségét ismerjük, ami tökéletesen abszurd, hiszen mindannyian szorosabb illetve tágabb értelemben vett közösségekben élünk egész életünk során, és nem csak hatunk egymásra, de függünk is egymástól, sőt felelősek vagyunk egymásért, és ez így van rendjén. ezt a mainstream pszichológia valamiért nem hajlandó tudomásul venni…
Elnézést heimweh,hogy beleszólok,
de jelen helyzetben ,mint te is tudod EZ MOST KOMOLY így működik sajnos. ,pl ha családban van egy psz beteg akit kezelnek,de kiderül,hogy van egy index személy aki viszont visszautasítja a kezelést -megteheti, mert nem ön és közveszélyes tehát csak önkéntes alapon kezelhető. A gond csak az ,hogy a környezete ill a kezelt családtag állapota fog romlani és akkor még finoman fogalmaztam..És itt kezdődik a psz szempontjából a rókafogta csuka.Kiskorú esetében még csak-csak döcög valahogy a gyerekvédelem,de felnőtt személy esetében, csak ha hajéktalanná válik szerintem kevesen választják önként ezt a megoldási módot.Másik végső állomás a családon belüli erőszak által ,de ott sem megy simán nehéz bekerülni,ill egyedülállók részére nem fenntartott intézmények minden esetben a gyerek jogán lehet bekerülni.Tehát psz betegek ilyen helyzetben ha nincs stabil támogató közeg,cinikus leszek,de örüljenek,hogy élnek v marad a psziciátriai osztály majd újra kezdődik minden előlről.
Nemcsak a szociális ill egészségügyi háló van cafatokban,hanem tapasztalatom szerint ebbe a szélmalomharcba fásulnak bele az emberek.Nem vagyok pszichológus, más területen kezdtem,oklevelet szereztem,de a diplomáig nem folytattam. Én ott határoztam el hogy én ezt nem tudom megtenni egy bajban lévővel ,mikor azt mondták,hogy a kliensben mindig tartani kell a reményt.oké ez a protokoll,ezt írja elő a kódex de MIndig? De meddig?? Hol vannak a határok?A kliens sem hülye!Én meg nem vagyok képes reményt árulni reménytelen helyzetben, ezért dobtam be a törölközőt .Magyarán kiégtem 250 órás gyakorlat után igaz én krízishelyre CSAO-ba kértem magam.Hiába volt psz,szociálpolitikai ,szociológiai szoc munka stb ismeretem,ott a hús-vér felnőttek,gyerekek esetében nem tekinthettem csak egy esetnek ,irathalmaznak őket mikor kilátástalan volt a helyzetük mert hiába volt motivációjuk,saját erejüket hiába szedték össze a végsőkig, de falakba ütköztek,ütköztünk.Kevés a megkapaszkodni képes,de sok a visszaeső.Túl összetett a probléma ,és ezt nem lehet íróasztal mögül törvények által megmondani okoskodni,csak terepen a klienssel együtt.Mert emberekről, sorsokról beszélünk .Szerintem ugyanez vonatkozik a psz betegekre is.sokszor erejükön felül küzdenek a talpra állásért.
Elég csak azt megnézni,mennyi a pszichológia szakra jelentkezők száma akinek a magán praxis az álma, (tisztelet a kivételnek aki tényleg érti a szakmája lényegét akár van mgpraxisa akár nincs.)és mennyi a szociális munkára jelentkezők száma.Az utóbbinál nagyon magas a pályaelhagyók száma is.Nem ok nélkül.És magánpraxis sincs.
Heimweh,
Azért az egész társadalom nem pszichopata. Még a politikusok sem, csak nagy rajtuk a nyomás. Ezt a legjobban a Facebook-on lehet lemérni, ahol sokan értelmesen, normálisan kommentálnak, míg mások alpári módon vagdalkoznak, amíg persze a politikusok teszik a dolgukat, mert mi mást tehetnének. Ez csak egy példa, persze.
Tündérhegy. Én háromszor voltam ott régen (1995, 1997, 1999). A harmadik alkalommal már láttam, hogy egyre betegebb emberekkel van tele. Nekem kezdetben, az első alkalommal csak szorongást állapítottak meg. A 18 éves lány esetében nyilvánvalóan valamit javasolni kellett volna, lehet, hogy a pszichológusok meg is tették, csak nem lehetett megvalósítani. Például munkavállalás esetén albérletbe költözés, vagy továbbtanulás esetén kollégiumba költözés. 18 éves korban még félig gyermek az ember, lehet, hogy még nagyobb probléma lett volna, ha kiemelik a családi (?) közegből. A szülőket is be kellett volna vonni és mondjuk a papához is költözhetett volna a kislány, ha a papának egy csöpp esze lett volna (vagy ki tudja, mi volt a valóság). Nem hiszem, hogy hónapokon át terápiáztak csak úgy, sosem tették azalatt a 3 alkalom alatt, amikor én ott voltam.
.
Hát figyelj,van egy torokfertőzésem.
Köhögök,le vagyok gyengülve. Valószínűleg bakteriális az orvosom szerint.
Na mármost,lázam van,több monocita,granulocita,komplement,meg mindenféle "immunkatonám van",a sejteim csak úgy tolják azon a részen a hisztamint és pirogén anyagokat,amitől csak mégjobban nő a lázam és a gyulladásom...segítségért kiáltanak. Az agyamban,a hipotalamusznál valahol valami radikális vezető sejtcsoportom meg kitalálja,hogy megemeli a testhőmet,hogy több katona termelődjön,és akadályozza a bacik tovább szaporodását,mozgosítsa a testemet.
Akkor az immunrendszerem és testem populista? Kérlek segíts,mert nem értem még mindig.
Eszter!
én úgy gondolom, hogy nem a társadalmi nyomásnak kéne csökkennie, hanem ennek a mai modern civilizációnak kéne teljesen más alakot öltenie, mert jelen formájában egyre nagyobb tömegek számára bizonyul élhetetlennek. azért mégiscsak egy olyan világban élünk amely a pszichopata jellemvonásokat helyezi előtérbe és díjazza bőkezűen, magyarán azok tudják manapság minden létező területen az érdekeiket hatékonyan érvényesíteni akik tipikus pszichopata jellemvonásokkal rendelkeznek. na most én alapvetően nem vagyok túl jó véleménnyel a fantasztikus emberi civilizációról, de azért azt még sem gondolom, hogy ha van egyáltalán egy viszonylag jól körülírható természete az "embernek" mint olyannak, vagy legalábbis el lehet mondani, hogy az emberek többsége, működésében, gondolkodásában a természetéből fakadóan eredendően inkább ilyen vagy olyan, szóval ha létezik ilyen (és alighanem létezik), akkor nem gondolom, hogy ez a pszichopata működés, ez a pszichopata "program" ha úgy tetszik, amely szerint a modern civilizációk működnek túlságosan közel állna az ember esetleges eredendő természetéhez. magyarán mondva az emberek jó nagy része, esetleg többsége kénytelen egy számára kényelmetlen, és tökéletesen életidegen környezetben létezni, ami teljesen nyilvánvalóan nem vezethet máshoz csak a (fizikai és mentális) betegséghez, nagyobb távlatokban pedig a megsemmisüléshez. persze az életben maradáshoz mindig minden körülmények között a legfontosabb volt az alkalmazkodás képessége, ez most sincs másképp. ennek megfelelően rengeteg ember van aki ha eredendően nem is pszichopata, vagy nem rendelkezik ilyen jellemvonásokkal, elsajátítja azokat a működési módokat amelyek a túlélését, boldogulását szolgálják. elég sokan vannak azonban olyanok akiknek ez nem sikerül, na ők lesznek legtöbbször a betegek akiket "kezelni kell". de ez természetesen nagyon messzire vezet, úgyhogy ennél jobban nem is akarok belemenni, mert a tárgyhoz amúgy nem kapcsolódik szorosan.
visszatérve a cikkre, mondok egy számomra legalábbis nagyon beszédes példát. tündérhegyen volt egy akkoriban 18 éves betegtársam, egy borderline-agorafóbiás (stb.) leányzó. az ő problémái akkor váltak kezelhetetlenné amikor a szülei elváltak, és a családi közegnek a minősége minden értelemben lényegesen romlott, illetve erőteljesen destruktívvá vált (az édesanyjával maradt, akit sokkal kevésbé szeretett, és aki lényegesen kevésbé volt törődő mint az apja, az édeasanyjának az új élettársa pedig nyíltan vállalta, hogy egy koloncként, egy kis "patkányként" tekint rá aki csak egy zavaró tényező…). a szakemberek részéről is az volt a verdikt, hogy az ő problémái ebből a helyzetből származnak 90%-ban. tehát egy olyan helyzetből, amelyre neki személy szerint gyakorlatilag semmilyen ráhatása nem volt. ez a közeg, illetve ezek az események "megbetegítették őt", ennek ellenére fel sem merült, hogyan lehetne ezt a nyilvánvalóan számára élhetetlen és destruktív közeget megváltoztatni, vagy változásra bírni, csak és kizárólag arra lehetett koncentrálni, hogy ő személy szerint miben tud változni vagy változtatni, ami nyilvánvalóan teljesen nonszensz. az természetes, hogy minden körülmények között ki kell emelni az egyénnek felelősségét, ki kell emelni azt, hogy milyen módon tudja saját kezébe venni a sorsát, hiszen ha elfogadjuk, vagy elfogadtatjuk a pácienssel a tehetetlenségét az nem egy járható út, nyilván nem lehet ez a cél. nyilván meg kell próbálni kidomborítani azokat a területeket amelyeken az egyénnek van kompetenciája, van ráhatása a saját állapotának, életkörülményeinek a javítására, és erősíteni kell a betegben azt a tudatot, hogy igenis van némi kontrollja a saját élete felett. na de az mégiscsak nonszensz, hogy arról meg egész egyszerűen nem veszünk tudomást, hogy van egy közeg amelyben jelen esetben a beteg kénytelen élni, létezni, tudni illik nincs más választása, tudjuk azt is, hogy ez a közeg "betegítette meg" őt, ennek ellenére azt mondjuk, hogy foglalkozzunk csak azzal amiben te személy szerint kompetens vagy, ezt játsszuk hónapokig terápia címén majd hazaküldjük a beteget ugyanabba a közegbe amely amúgy súlyosan "megbetegítette" őt, és hátradőlünk mint aki jól végezte dolgát. csak egyetlen egy kérdés merül fel bennem ezzel az eljárással kapcsolatban, EZ MOST KOMOLY???
ez csak egyetlen egy konkrét példa volt, de tudnék egy tucatot mondani. és itt nem pusztán arról van szó, hogy nem tudjuk vagy akarjuk bevonni a közeget (mert ez sok esetben valóban megoldhatatlannak tűnik eleve), hanem arról is szó van bizony, hogy a közegnek a felelősségét sem vagyunk hajlandóak elismerni sok esetben, csak és kizárólag az egyén felelősségét ismerjük, ami tökéletesen abszurd, hiszen mindannyian szorosabb illetve tágabb értelemben vett közösségekben élünk egész életünk során, és nem csak hatunk egymásra, de függünk is egymástól, sőt felelősek vagyunk egymásért, és ez így van rendjén. ezt a mainstream pszichológia valamiért nem hajlandó tudomásul venni…
Idézet tőle: mindennapraIdézet tőle: Kiwi1.2.3.Idézet tőle: babarczyeszterSziasztok! Kösz Zsoltnak a linkért -- én sem ismertem.
Én óvatosabb lennék ezzel a kérdéssel. Bár a társadalom alkalmazkodási kényszert is jelent, nincs a világon olyan környezet, ahol NE kéne alkalmazkodni/adaptálódni. Más (nem társadalmi) környezetekben egyszerűen meghalsz, ha nem tudsz alkalmazkodni.
Kicsit reálisabb úgy feltenni a kérdést, hogy mennyiben és miben várható el, hogy a társadalmi nyomás úgy csökkenjen, hogy a pszichés problémák/fájdalmak csökkenjenek. Mivel a társadalom nem egy személy, arra is rá kell kérdeznünk, hogy konkrétan ez milyen mechanizmusokon keresztül történne meg. Kiwi adott egy jó példát -- hogy az egyén körüli embereket és intézményeket mozgósíthatnánk az egyén támogatására. Kérdés persze, hogy miért lesznek hajlandóak erre (tehát támogatni az egyént).
Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről.
Utópia v valóság?
Én szeretek struktúrákban ill komplexen gondolkodni
Kérdésem: Ki az akinél a pszichológus készített szociometriaihálót (kapcsolatirendszer felmérése) illetve genogrammot (családi rendszer felrajzolása,hasonlít a családfához csak több látens info derül ki)?
Egy kijelentés és néhány kérdés: Az emberek hajlamosak hipotéziseket,teoriákat felállítani ,és addig keresni,míg állításukat igazolni nem látják.A hipotézis elvetése,a teoría cáfolata ,annak elismerése,hogy tévedtem már kevésbé elfogadott.Itt a hangsúly az igazoláson van .
Mi lehet az oka?
1.Tartozni valahova kérdése?Ami olykor illuzió
2.Kirekesztéstől való félelem?Akár saját véleményünk megtagadása által is.
3.Aki kudarcot vall az nem önismeretét fejleszti,hanem a társadalom a szűkebb közösség,család számára bukott személy.
4. 4= 1.2.3.?Tömbösítés.A máshogy gondolkodás kiválik a tömegből mögé állnak,de végül... nem kerülhet a tömmbbe,tömb nélkül pedig az egyén magára marad,küzd,de.. ....Meddig és milyen áldozatok árán érdemes kitartani az elveink mellett?
5.Demagógia kérdése
6. Populizmus
7.Játszmák,és manipuláció
Majd vegyük mindennek az inverzét
Hol lesznek ,és mikor azok a pontok amikor egy pszichésen gyengébb(akár psz beteg) és egy pszichésen erőssebb(aki talán (így v majd) psz beteg lehet) személy elér a psz tűrőképesség határáig .Kik lehettek volna a megelőző személyek ,a jelzőrendszer működésbehozói,a támogató közeg alakulása ill elmaradása és okai.kiket terhel ill terhelhet -e valakit a kialakult állapot során felelősség?
Azaz összefoglalóan :Miért nem működök ,hogyan működhetne
Ez az egész jól lemodellezhető akár egy10-15 fős munkahelyi közösség által is,amely mini társadalom.
Vagy baromság az egész amit írtam.
Illetve most van az a pont(.) ! ahol fejbe kell lőnöm magam, még mielőtt konkrét példákba belekezdenék.
Szia! Az én esetemben ezek végig lettek "zongorázva",és igen,baromság -nak tartom a te szavaiddal élve ezt a megközelítést..és úgy általában véve a pszichológia és átria összes kreálmányát...
figy. én értem amik le lettek írva a hsz-edben, de magyarázd már el a virágnak,hogy hogyan legyen cseresznye?
szerintem ez az alap,és nem én talátlam ki ugyebár:
Ismerem :Maslow szükséglet piramis azaz motívációs piramis.
(Egyébként Maslow is pszichológus volt.)
Nézd,ha nem billegne az én piramisom,ill tudnám hogyan kell a virágból cseresznyének lenni , és el is tudnám neki magyarázni..
Én még kiegészíteném azzal ,hogy úgy ,hogy közben ne szóljon bele az időjárás is ergo védett legyen és végig tudja vinni a gyümölcs érési és leszedési ,leesési végéig.Szóval a tutit senki sem tudja,én sem.
A virágon kívül külső körülmények is nagyban hozzájárulnak a folyamatokhoz. Ezért írtam,hogy lenne egy kérdésem: ki az .....
Idézet tőle: Aurora21Mi a lófaszt jelent az a kifejezés,hogy "populizmus"? Mostanában divatos,használják bizonyos tekintetben,de soha nem értem meg a lényegét....Elnézést az obszcenitásomért,betegek vagyunk,belefér,nem?
google,wikipédia
én ebből azt hámoztam ki,hogy a hangyák ,és méhek pl populista társadalomban élnek,tehát fel sem merül az ,hogy kinek mi a szerepe,illetve hogy miért?
,utópisztikus, önző érdekek megvalósítására törekvő politikai irányzat gúnyneve lenne?
Mi a lófaszt jelent az a kifejezés,hogy "populizmus"? Mostanában divatos,használják bizonyos tekintetben,de soha nem értem meg a lényegét....Elnézést az obszcenitásomért,betegek vagyunk,belefér,nem?
Idézet tőle: Kiwi1.2.3.Idézet tőle: babarczyeszterSziasztok! Kösz Zsoltnak a linkért -- én sem ismertem.
Én óvatosabb lennék ezzel a kérdéssel. Bár a társadalom alkalmazkodási kényszert is jelent, nincs a világon olyan környezet, ahol NE kéne alkalmazkodni/adaptálódni. Más (nem társadalmi) környezetekben egyszerűen meghalsz, ha nem tudsz alkalmazkodni.
Kicsit reálisabb úgy feltenni a kérdést, hogy mennyiben és miben várható el, hogy a társadalmi nyomás úgy csökkenjen, hogy a pszichés problémák/fájdalmak csökkenjenek. Mivel a társadalom nem egy személy, arra is rá kell kérdeznünk, hogy konkrétan ez milyen mechanizmusokon keresztül történne meg. Kiwi adott egy jó példát -- hogy az egyén körüli embereket és intézményeket mozgósíthatnánk az egyén támogatására. Kérdés persze, hogy miért lesznek hajlandóak erre (tehát támogatni az egyént).
Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről.
Utópia v valóság?
Én szeretek struktúrákban ill komplexen gondolkodni
Kérdésem: Ki az akinél a pszichológus készített szociometriaihálót (kapcsolatirendszer felmérése) illetve genogrammot (családi rendszer felrajzolása,hasonlít a családfához csak több látens info derül ki)?
Egy kijelentés és néhány kérdés: Az emberek hajlamosak hipotéziseket,teoriákat felállítani ,és addig keresni,míg állításukat igazolni nem látják.A hipotézis elvetése,a teoría cáfolata ,annak elismerése,hogy tévedtem már kevésbé elfogadott.Itt a hangsúly az igazoláson van .
Mi lehet az oka?
1.Tartozni valahova kérdése?Ami olykor illuzió
2.Kirekesztéstől való félelem?Akár saját véleményünk megtagadása által is.
3.Aki kudarcot vall az nem önismeretét fejleszti,hanem a társadalom a szűkebb közösség,család számára bukott személy.
4. 4= 1.2.3.?Tömbösítés.A máshogy gondolkodás kiválik a tömegből mögé állnak,de végül... nem kerülhet a tömmbbe,tömb nélkül pedig az egyén magára marad,küzd,de.. ....Meddig és milyen áldozatok árán érdemes kitartani az elveink mellett?
5.Demagógia kérdése
6. Populizmus
7.Játszmák,és manipuláció
Majd vegyük mindennek az inverzét
Hol lesznek ,és mikor azok a pontok amikor egy pszichésen gyengébb(akár psz beteg) és egy pszichésen erőssebb(aki talán (így v majd) psz beteg lehet) személy elér a psz tűrőképesség határáig .Kik lehettek volna a megelőző személyek ,a jelzőrendszer működésbehozói,a támogató közeg alakulása ill elmaradása és okai.kiket terhel ill terhelhet -e valakit a kialakult állapot során felelősség?
Azaz összefoglalóan :Miért nem működök ,hogyan működhetne
Ez az egész jól lemodellezhető akár egy10-15 fős munkahelyi közösség által is,amely mini társadalom.
Vagy baromság az egész amit írtam.
Illetve most van az a pont(.) ! ahol fejbe kell lőnöm magam, még mielőtt konkrét példákba belekezdenék.
Szia! Az én esetemben ezek végig lettek "zongorázva",és igen,baromság -nak tartom a te szavaiddal élve ezt a megközelítést..és úgy általában véve a pszichológia és átria összes kreálmányát...
figy. én értem amik le lettek írva a hsz-edben, de magyarázd már el a virágnak,hogy hogyan legyen cseresznye?
szerintem ez az alap,és nem én talátlam ki ugyebár:
Idézet tőle: babarczyeszterSziasztok! Kösz Zsoltnak a linkért -- én sem ismertem.
Én óvatosabb lennék ezzel a kérdéssel. Bár a társadalom alkalmazkodási kényszert is jelent, nincs a világon olyan környezet, ahol NE kéne alkalmazkodni/adaptálódni. Más (nem társadalmi) környezetekben egyszerűen meghalsz, ha nem tudsz alkalmazkodni.
Kicsit reálisabb úgy feltenni a kérdést, hogy mennyiben és miben várható el, hogy a társadalmi nyomás úgy csökkenjen, hogy a pszichés problémák/fájdalmak csökkenjenek. Mivel a társadalom nem egy személy, arra is rá kell kérdeznünk, hogy konkrétan ez milyen mechanizmusokon keresztül történne meg. Kiwi adott egy jó példát -- hogy az egyén körüli embereket és intézményeket mozgósíthatnánk az egyén támogatására. Kérdés persze, hogy miért lesznek hajlandóak erre (tehát támogatni az egyént).
Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről.
Utópia v valóság?
Én szeretek struktúrákban ill komplexen gondolkodni
Kérdésem: Ki az akinél a pszichológus készített szociometriaihálót (kapcsolatirendszer felmérése) illetve genogrammot (családi rendszer felrajzolása,hasonlít a családfához csak több látens info derül ki)?
Egy kijelentés és néhány kérdés: Az emberek hajlamosak hipotéziseket,teoriákat felállítani ,és addig keresni,míg állításukat igazolni nem látják.A hipotézis elvetése,a teoría cáfolata ,annak elismerése,hogy tévedtem már kevésbé elfogadott.Itt a hangsúly az igazoláson van .
Mi lehet az oka?
1.Tartozni valahova kérdése?Ami olykor illuzió
2.Kirekesztéstől való félelem?Akár saját véleményünk megtagadása által is.
3.Aki kudarcot vall az nem önismeretét fejleszti,hanem a társadalom a szűkebb közösség,család számára bukott személy.
4. 4= 1.2.3.?Tömbösítés.A máshogy gondolkodás kiválik a tömegből mögé állnak,de végül... nem kerülhet a tömmbbe,tömb nélkül pedig az egyén magára marad,küzd,de.. ....Meddig és milyen áldozatok árán érdemes kitartani az elveink mellett?
5.Demagógia kérdése
6. Populizmus
7.Játszmák,és manipuláció
Majd vegyük mindennek az inverzét
Hol lesznek ,és mikor azok a pontok amikor egy pszichésen gyengébb(akár psz beteg) és egy pszichésen erőssebb(aki talán (így v majd) psz beteg lehet) személy elér a psz tűrőképesség határáig .Kik lehettek volna a megelőző személyek ,a jelzőrendszer működésbehozói,a támogató közeg alakulása ill elmaradása és okai.kiket terhel ill terhelhet -e valakit a kialakult állapot során felelősség?
Azaz összefoglalóan :Miért nem működök ,hogyan működhetne
Ez az egész jól lemodellezhető akár egy10-15 fős munkahelyi közösség által is,amely mini társadalom.
Vagy baromság az egész amit írtam.
Illetve most van az a pont(.) ! ahol fejbe kell lőnöm magam, még mielőtt konkrét példákba belekezdenék.
Kérlek Róka ne mondd ezt. 🙁 Azt nem lehet, hogy mindenkit elüldözz, én hiszem, hogy nem így van...
Életképtelen vagyok.
Nem tudok élni.
Mindenkit elmarok magam mellől.
Hajszálpontosan mindenkit elüldözök.
Szerelmes lettem és elüldöztem.
Mert nem bírtam elviselni az érzéseket.
Mi történt, Róka? Mi baj? Kérlek, ne akarj meghalni
-hát- nem tudom,akkor kezdem én...
a mai napot,arccal a betegekért
https://www.youtube.com/watch?v=2U-qVk_pAYk&feature=youtu.be
talán majd így?
Nagyon szeretnék meghalni!
Sziasztok! Kösz Zsoltnak a linkért -- én sem ismertem.
Én óvatosabb lennék ezzel a kérdéssel. Bár a társadalom alkalmazkodási kényszert is jelent, nincs a világon olyan környezet, ahol NE kéne alkalmazkodni/adaptálódni. Más (nem társadalmi) környezetekben egyszerűen meghalsz, ha nem tudsz alkalmazkodni.
Kicsit reálisabb úgy feltenni a kérdést, hogy mennyiben és miben várható el, hogy a társadalmi nyomás úgy csökkenjen, hogy a pszichés problémák/fájdalmak csökkenjenek. Mivel a társadalom nem egy személy, arra is rá kell kérdeznünk, hogy konkrétan ez milyen mechanizmusokon keresztül történne meg. Kiwi adott egy jó példát -- hogy az egyén körüli embereket és intézményeket mozgósíthatnánk az egyén támogatására. Kérdés persze, hogy miért lesznek hajlandóak erre (tehát támogatni az egyént).
Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről.