Depresszió, csalódott topic
Miért nem érkezik több hozzászólás? Szerintem ez volt az egyik legjobb hozzászólásom eddig, amire én is menet közben jöttem rá, miközben írtam.. és mégsincs reflexió.
Ezzel a fenékberúgásos történettel pl. személy szerint nagyon nem értek egyet. Ez azt feltételezi, hogy mindig igénye van az embernek a környezete noszogatásának. Mintha mindig lenne egy "okosabb", aki "tudja" hogy mit és hogy kéne csinálni. Ezek szerint, aki "tudja", annak is megmondják. És a legutolsó embernek ki mondja meg? Isten?... SZóval szerintem az ember életére vonatkozó változtatások csak akkor érnek valamit (Eszterrel összhangban) ha az emberben már alapból megvan a vágy, a késztetés a változásra. Ha ez nincs meg, akkor egyszerűen idegesító, és kerülendő dolgok lesznek ezek a tanácsok. Egy pszichológusnak is csak az lehet a feladata, hogy az emberben alapból meglévő késztetéseket elősegítse, de nem HELYETTE, hanem támogatva a már meglévő dolgokat. Ezt én így gondolom. Szóval elsősorban az ember belső akarata, szándéka, történései azok, amik kihozzák a mélyből, a környezet lehet támogató, vagy "seggberúgós", csak akkor számít, ha az egyén már magától ráhangolódik a segítségre mindenféle külső ráhatás előtt.
Kedves Búgócsiga!
Úgy érzem, egy kicsit megbántottalak, és ezt sajnálom. Nem vonom kétségbe a jóakaratod, és azzal is egyetértek, hogy nem árt a rugdosás -- de annak csak akkor van értelme, ha a sorstársunk maga is elfogadja. Egyébként nem érsz célba; egyszerűen csak elmenekül az, akit teljes jó szándékkal ki szeretnél okítani. Ha úgy mondod el a javaslatot, mint ami neked személyes tapasztalatod, akkor látjuk, hogy milyen alapon tanácsolsz valamit. Egyébként kicsit a levegőben lóg a dolog, mert más esetleg éppen az ellenkezőjét tanácsolná...
A gyógyszerekkel kapcsolatban például nem vagyunk egy véleményen, aminek az az oka, hogy én már rég halott lennék, ha nem szednék gyógyszert... Ettől függetlenül megértem és tisztelem a te ellenérzésedet, sőt, azzal is egyetértek, hogy a gyógyszer tüneteket orvosol, nem gyógyít. De mi ezzel a baj? Ha kevesebb a tüneted, jobban és könnyebben boldogulsz az életben, ami egy pozitív spirált indíthat el. A személyes tapasztalatom mindenképpen ez.
Ami a jó barátot illeti, és a gyermekkori traumát, egyre inkább arra jutok -- személy szerint --, hogy az egyéni érzékenység és a trauma találkozásáról érdemes inkább beszélni. Van, akinek az is trauma, ami sokaknak teljesen normális, és van, akinek az se trauma, amiről azt gondolnánk, hogy agyoncsap egy gyereket. Hogy konkrét példát mondjak, egy depressziós szülő elég nagy trauma volt számomra, míg a gyerekem -- akinek én vagyok a depressziós szülője -- sérülés nélkül úszta meg ezt a történetet. Vagy húsz évig lovagoltak különböző terapeuták azon, hogy milyen gyerekkorom volt, és nem kétséges, hogy ebből is profitáltam, de annyira nem, hogy életben akarjak maradni.
Ezek a tapasztalataim a saját életemre vonatkoznak. Nem feltétlenül mutatják meg, másnak merre van az előre, de egy-két mozzanatban magára ismerhet valaki, és ez segítség lehet.
Eszter
És igen, értem, hogy ez a fórum arról szól, hogy mindenkit biztosítani az együttérzésről, a megértésről, és arról, hogy már mi is átéltük azt, amit a másik. És értem, hogy ez nagyon jó érzés, ami megnyugvást ad időlegesen.
DE.
Ettől még pont ott marad valaki a gödör fenekén, ahol éppen van.
És ahhoz, hogy valaki észbekapjon, összeszedje magát, és elinduljon kifelé, ahhoz a maximális megértés és elfogadás mellett néha egy kicsit bele is kell rúgni, hogy elinduljon kifelé a gödör fenekéről, mert különben elkényelmesedik az ember a nagy status quoban, akármilyen szar is az a helyzet, mert egy nagyobb lendülethez mindig egy kicsivel több energia kell, mint amennyi éppen van.
Ehhez pedig, hogy meglegyen a lendület, a maximális megértés és elfogadás mellett, néha provokatív dolgokat kell mondani, ami elgondolkodtatja az embert a saját jelenlegi helyzetéről, és ha minden épp jól együttáll, akkor el lehet indulni a kikászálódás felé.
Ez természetesen akkor jó, ha meg tudunk ismerni valakit annyira, hogy pont azt mondjuk neki, amire éppen szüksége van a lendülethez. Ehhez minden ember lelkére pontosan és nagyon alaposan oda kell figyelni.
Szia, Oroszlanpetya!
A legfontosabb, amit kihagytam, és ami ezek szerint magyarázatra szorul az általad is idézett részből, miszerint "elsősorban nem orvosra van szükséged", itt fontos hangsúly van azon, hogy elsősorban. Ezt természetesen én is úgy gondolom, hogy ha lelkileg sehogy nem megoldható valami, akkor másodsorban vagy végsősorban csinálja csak az orvos, amit kell, de elsősorban senkinek nem orvoshoz kéne ilyenekkel fordulnia. Ha ez valakit megnyugtat, hogy leírom a saját élményemet, én addig szenvedtem, amíg meg nem oldottam magamnak, és nem volt rövid idő. Igaz, nekem más a viszonyom a fájdalomhoz, mint a legtöbb embernek, én nem akarom elmulasztani, meg elmenekülni előle. Amikor a műtőasztalon feküdtem a nyílt töréssel, akkor sem engedtem, hogy beadjanak fájdalomcsillapítót, mert úgy voltam vele, hogy amíg fáj, addig legalább tudom, hogy van lábam. Én szeretem az ilyen összefüggéseket, és inkább megélem a dolgokat, mint elkerülöm őket, és így akármennyi szar ér az életben, mindig fel tudom dolgozni, mert hagyom hogy átmenjen rajtam. Amikor fájnia kell, akkor hadd fájjon, amikor szorongás van, alvászavar, félelem, hadd szóljon, szembe kell nézni vele, és kitalálni, hogy mi okozza. Ha az ember rinyál, hogy jaj, de kellemetlen, el akarom mulasztani, keresek egy kellemesebb utat, akkor a probléma megoldatlan marad.
Asszem, ezt a fogfájós példát is már leírtam párszor. Ha fáj a fogunk, és úgy állunk hozzá, hogy milyen rossz, és elmulasztjuk fájdalomcsillapítóval, azzal annyit érünk el, hogy csak ott marad az a gyulladás, ami szépen lassan teszi tönkre a szervezetünket, és egyik szervünkről megy át a másikra. A fájdalom és az ilyen tünetek mind a barátaink, a szervezet válasza a bajra, amivel foglalkozni kell. Én nem hiszek abban, hogy ne lenne olyan állapot, amiből ne lehetne egy jobba kerülni.
Szia!
Nagyon köszönöm a választ!
Igen, teljesen egyetértek Veled.
Az írásomban azért kalandoztam el abba az irányba is, hogy a jelenlegi orvostudomány mit tud vagy mit nem tud az agyról és a lélekről, mert nagyon nehéz azt a jelenlegi tudásszintünkön és diagnosztikai módszereinkkel megmondani, hogy egy lelki problémából mennyi a betegség és egyáltalán mi az, hogy betegség ebben az értelmezési tartományban. Mi az, ami örökletes, mi az, ami szerzett, és egyáltalán ezek a dolgok milyen összefüggésben vannak egymással. Az egyik pillanatban még valaminek tekint valamit az orvostudomány, a másik pillanatban meg valami másnak. Egy orvos mindig betegségben és diagnózisban gondolkodik, mert ezt nevelik bele. És ha elmegy valaki egy orvoshoz, akkor az orvos az alatt a limitált idő alatt, ami a rendelkezésére áll, diagnózist fog alkotni, ha elég sok tünet alapján rá tud húzni valamit egy szituációra, mert ezt várják tőle. Ott áll a paciens, szenved, vár egy választ, az orvos pedig nem mondhatja azt, hogy figyelj, válj el, mert megölitek egymást az asszonnyal, keress másik munkahelyet, legyél jobb ember, hanem tőle diagnózist várnak, mert a paciens akkor nyugszik meg, ha az orvos diagnózist mond, ezért aztán diagnózist fog mondai, ha a kritériumok alapján megteheti.
"Megpróbálom én is megfogalmazni a véleményem úgy, hogy nehogy kihúzzam valakinél a gyufát."
Ó, értékelem a jószándékot, de igazán nem szükséges, az őszinteséget mindennél többre tartom, és a nyersség sem zavar. Érdekel mindenki véleménye, és nagyon megbecsülöm, különösen, ha alapos. Az igazságtalanságot nem szeretem, de megsérteni szinte lehetetlen, viszont angolosan távozom valahonnan, ha úgy érzem, hogy ott nincs rám szükség, és inkább olyan helyek felé nézek, ahol jobban tudnak hasznosítani.
Szia Búgócsiga!
Megpróbálom én is megfogalmazni a véleményem úgy, hogy nehogy kihúzzam valakinél a gyufát. 🙂
A diagnosztizálás azért kerülhetett szóba, mert véleményed szerint Bitangónak nincs szüksége gyógyszerekre, anélkül, hogy bárki is tudná mivel kezelik, igazából csak egy panasza van. "Szerintem Neked elsősorban nem orvosra volna szükséged, hanem olyan valakire, pszichológusra, jóbarátra, akárkire, akivel végig tudjátok elemezni az életed kis apró mozzanatait, és feltárni azt, hogy mi az a momentum, elfedett probléma, ami a szorongást okozza." A többi írásod a te általános véleményed - hiába van Bitangónak címezve az egész - ezért nem lehet se nem rossz, se nem baj, ahogy te fogalmaztad. (Vagy lehet, hogy csak nekem nem egyértelmű.) Ő is írta, hogy először depresszióval kezelték, de nem derül ki, hogy miért és hogy, gyógyszeresen, vagy nem? Másodszor miért írta fel a doki a Frontint, miért nem mondott semmit? Miért nem küldte pszichológushoz, vagy beszélgetett vele? Így tényleg nehéz megmondani, hogy kell-e orvos, vagy sem.
Amúgy teljesen egyetértek, hogy bizonyos esetekben tévút a piruláktól várni a megoldást és tenni kell azért, hogy jobb legyen. Sajnos sokszor azért kell gyógyszer, hogy valaki eljusson egy olyan szintig, hogy kézbe vehesse a dolgokat. Az én betegségemmel pl. elképzelhetetlen pillanatnyilag gyógyszer nélkül élni, ami tényleg ezért kell nekem, hogy tünetmentes legyek. Ezt nagyon nehezen láttam be eddig. Persze addig jó, amíg anélkül is meg lehet oldani a problémákat. Sokáig kerestem a mostani kezelőorvosom, aki a betegségem lelki okaival is foglalkozik. Keresni kell olyan szakembert, aki egy részt el is mondja, hogy mit miért csinál és figyelelmbe veszi, hogy mi mit szeretnénk...
Idézet tőle: premortemEszter, Búgócsiga / Búgócsiga, Eszter, ahogy nektek jobb,
mindkettötöknek igaza van, csak a párhuzamos univerzumok képlékenysége miatt időbeli csúszásban vagytok egymáshoz képest, illetőleg az egymásra való reakciótok gellert kapott a két univerzumot összekötő féregjáratban, így most nem is értem mire reagáltam....
Nem baj, Premonti, a szándék a fontos! 🙂
Szerencsére a párhuzamos univerzumok közt sok a hasonlóság.
Na jó, amíg kapok választ, és kiderül, hogy milyen is vagyok, visszatérnék az alap kérdéshez, mert közben elkezdtem rajta gondolkodni, hogy konkrétan vajon mit is tettem rosszul.
Bitango a segítségkérésében leírta, hogy szorongással, alvászavarral küzd, mellyel járt orvosnál. Elmondása szerint altatót, szorongásoldót írtak fel neki, amivel a tüneteket próbálták elmulasztani, de semmiféle segítséget nem kapott a probléma hátterében lévő lelki okok feltárásában. ("egy hete felkerestem ismét a volt orvosomat azt mondja szedjek frontin. Na ezzel sem kerültem előbbre ezt orvos nélkül is meg lehet tenni.")
Bitango azt is leírta, hogy nem tudja, mi állhat a tünetek hátterében, de azt érzi, hogy nem a gyógyszer a megoldás, és nem szeretne azon élni. ("Okokat nem tudok. Nem akarok gyógyszeren élni de igazából ahhoz hogy aludjak kell. Valami nem működik nálam. [...] Nem jó de ez van! Az hiszem változtatnom kellene, de nem tudom mit és hogyan?")
Szeretném megkérdezni MINDENKI véleményét arról, hogy ha erre én azt írom, hogy a gyógyszer csak eltompítja és elfedi a tüneteket, de a problémát nem oldaj meg, inkább próbáljon találni egy pszichológust vagy barátot, aki tényleg a lelkével foglalkozik, és próbál segíteni, akkor ebben mi a hiba, mért rossz ez? És mi ebben a diagnosztizálás? Szerintem én nem próbáltam Őt diagnosztizálni, és találgatni azt, hogy mi állhat a szorongás hátterében. Én úgy érzem, hogy megerősítettem Őt abban, amit már amúgy is érzett, hogy amerre az orvosokkal halad, az egy rossz irány.
Én nem költöttem hozzá semmit ahhoz, amit Ő írt magáról, és egyáltalán nem próbáltam találgatni azt, hogy Ő milyen is lehet. Azokból a nagyon konkrét információkból, amiket leírt, annyi és csak annyi tanácsot adtam, ami arra ésszerű volt, és azt is teljesen általánosságban. Nagyon megtisztelnétek vele, ha elmondanátok erről a véleményeteket. Eszter, Tőled különösen várom, mert szeretném tudni, hogy legközelebb mit csináljak jobban.
Közben elkezdtem utánaolvasni ennek a Frontinnak. Atyaúristen!
Most a problémák elfedésénél, az "ördögi körnél" és a benzodiazepin-függőségnél tartok épp a cikkekben.
Mindenkinek köszönöm a segítségét!
Na jó, én mindent megpróbáltam ebben a szerkesztőben, hogy alá legyen húzva az, hogy CSAK ÁLTALÁNOSSÁGBAN, de nem húzza alá. Megnyomtam ezt az aláhúzott U ikont, aztán kijelöltem, és utána nyomtam meg. Még stílust is próbáltam váltani. 🙁
Ó, viszont a pirost közben megtaláltam, remélem, ez most sikerül.
Wow! Horizontal line! Background color.
Kedves Eszter!
Nagyon szépen köszönöm válaszodat!
Idézet tőle: babarczyeszterKérlek, kicsit óvatosan oszd az észt! Az alapvető feltételezésünk az, hogy sosem tudunk többet a másik problémájáról, mint ő maga.
Az én alapvető feltételezésem pont ugyanez. Ezért írtam Neki, hogy mindenkinek önmagában kell megkeresnie és feloldani azokat a terheket, amik az ilyen szorongásokat okozzák. Azt is írtam, hogy ebben a legjobb segítség szerintem egy pszichológus vagy jóbarát, aki jól ismeri Őt, és akivel el tudnak mélyedni az élete részleteiről, mert abban van a kulcs. Meg, hogy "a megoldás önmagunkban és a közvetlen környezetünkben van". Szerintem ez szó szerint ugyanezt jelenti, amit Te is írtál. Ezen kívül, mivel amit írtam, nem elsősorban Róla szólt, hanem egy általános eszmefuttatás volt, ezért az ilyen félreértések elkerülése végett a végére odaírtam, hogy ez nem róla szól, csak úgy általában gondolkodtam a témáról.
Bocsánat, ha ez nem volt teljesen egyértelmű, legközelebb csupa nagybetűvel fogom írni azt, hogy CSAK ÁLTALÁNOSSÁGBAN aláhúzva és pirossal. Úristen! Nem találom a pirost, please, help!
Idézet tőle: babarczyeszterAmit itt tenni tudunk, az az, hogy meghallgatjuk a másikat, és elmondjuk a saját tapasztalatainkat -- abból nagyon sokat lehet tanulni.
Hát az én tapasztalatom az, hogy az ismeretlen eredetű szorongást általában valamilyen fel nem dolgozott ill. magunkra eröltetett élethelyzet vagy magatartásforma okozza. Mivel ez a tapasztalatom általánosságban, ezért ezt írtam le általánosságban. Ennél konkrétabbat, ha akarnák, se tudnék írni, mivel semmit nem tudok Róla.
Idézet tőle: babarczyeszterGondolj arra, mi lenne, ha én most csak úgy kitalálnám, hogy te milyen vagy, és miért mondod, amit mondasz... Biztosan bántana,
Épp ellenkezőleg, tökre örülnék, ha kitalálnád, hogy milyen vagyok! (Ezt most vedd úgy, hogy csupa nagybetűvel írtam, aláhúzva és pirossal.) Kimondottan érdekel, és ha megtennéd, hogy az intésen kívül érdemi válaszokat is adnál a hozzászólásaimra, akkor ahelyett, hogy megsértődnék, örülnék, hogy van min gondolkodni és van miből épülni.
Szeretettel várom válaszod, itt, privátban, személyesen, ahogy jónak látod,
további szép napot kívánok!
Szia Búgócsiga!
Kérlek, kicsit óvatosan oszd az észt! Az alapvető feltételezésünk az, hogy sosem tudunk többet a másik problémájáról, mint ő maga. Egy-két hozzászólásból nem tud még egy szakember sem diagnosztizálni, nemhogy egy laikus. Amit itt tenni tudunk, az az, hogy meghallgatjuk a másikat, és elmondjuk a saját tapasztalatainkat -- abból nagyon sokat lehet tanulni.
Gondolj arra, mi lenne, ha én most csak úgy kitalálnám, hogy te milyen vagy, és miért mondod, amit mondasz... Biztosan bántana, hiszen egy komplex emberi működés megismeréséhez sok idő kell. Köszi!
Eszter
Hasonló témájú volt az "Elrabolva" (Taken) című amerikai-francia Luc Besson film,csak ebben egy ex-cia ügynök lányát rabolták el, és kényszerítették prostinak,de az apja kinyírt mindenkit.Arra már nem emlékszem, hogy mi lett a vége, meghalt a csaj, vagy az apja?
Kedves Bitango!
Olvastam a bemutatkozásodat, és, ha megengeded, itt válaszolok a problémáddal kapcsolatos felvetéseidre.
Én úgy gondolom, hogy akkor vannak az embernek ilyen és sokféle más pszichés vagy szomatikus tünetei, ha valami olyan terhet, feloldatlan problémát hordoz magában, amit elfed, szőnyeg alá söpör, nem akar róla tudomást venni. Szerintem Neked elsősorban nem orvosra volna szükséged, hanem olyan valakire, pszichológusra, jóbarátra, akárkire, akivel végig tudjátok elemezni az életed kis apró mozzanatait, és feltárni azt, hogy mi az a momentum, elfedett probléma, ami a szorongást okozza. Szinte minden ember életében vannak olyan életesemények, hibásan rögzült gondolatsorok, amik az ember számára frusztrációt okoznak. Sokszor azonban az ember ezeket nem dolgozza fel, legyint, és továbblép, mondván, hogy ezek úgysem számítanak, élem tovább az életemet. Az emberben ez sokszor nem is úgy tudatosodik, mint probléma, csak valamilyen zavaró élethelyzet, amit jobb arrébbsöpörni, és túllenni rajta. Ezért aztán ezek, mint problémák sokszor tudattalanul maradnak meg. Ám ha az ember nem old meg egy ilyet, akkor az ott gyűlik, gyűlik, és mivel tudatosan nem foglalkozunk vele, a szervezet elkezd jelzéseket küldeni.
A jelzéseket, tüneteket valamiféle zavaró, elmulasztandó kellemetlenségnek tekinteni, és gyógyszerekkel elnyomni a szervezet önvédelmi és jelzőrendszerét, a legrosszabb dolog, amit Önmagaddal tehetsz. Én a gyógyszert csak olyan esetben tartom indokoltnak, amikor a baj olyan mértékű, hogy az az életbenmaradást veszélyezteti, ha saját magára vagy a környezetére veszélyt jelent valaki. Altatót, szorongásoldót vagy antidepresszánst szedni úgy, hogy közben az ember nem próbálja meg megtalálni a tényleges okokat, egyszerűen butaság és önpusztító cselekedet. Erről teljes mértékben megoszlik a tudomány álláspontja, hogy hogy kezelje a lelki "betegségeket", mivel a tudomány jelenleg semmit nem tud sem a lélekről, sem az agy működéséről, sem a gondolkodásról. Egyszerűen az agy túl bonyolult ahhoz, hogy bármit is felfogjunk belőle, és egyszerűen nincsenek még csak eszközeink sem arra, hogy az abban zajló folyamatokat megértsük vagy befolyásoljuk. A nanotechnológia őskorában élünk még. A jelenlegi eszközeink és gyógyszereink hatásmechanizmusa pedig olyan, mintha egy baltával próbálnánk egy mikroprocesszort megjavítani.
A lélekkel való foglalkozásra ugyanakkor, nem orvosi szinten, viszont nagyon is képes az ember, már csak azért is, mert általában minden probléma hátterében szintén ilyen emberi és lelki dolgok állnak. Ugyanakkor ez egy nagyon nehéz és embert próbáló munka is, mert legtöbb esetben az ember számára kellemetlen ezen problémák feltárása, kellemetlen maga a szembesülés, tudatosodás. Nem véletlenül hívják az ilyen kríziseket életfeladatnak. Az ember sokszor a szembesülés és a jól megszokott, biztos komfortzónából való kilépés helyett hajlamosabb az elkerülő és kisebb konfrontációval járó, könnyebb utakat választani. A gyógyszer is ilyen.
Szerinem érdemes vállalni pár kellemetlen élmény, kellemetlen seb felszakítását, és az azokon való munkát, mintsem a kikerülést és az elmenekülést választani, mert utóbbi aztán úgyis addig üldözi az embert, amíg bele nem hal, vagy végre veszi hozzá az erőt, és megoldja. A megoldás mindig egy karnyújtásnyira van. Jó részt önmagunkban, jó részt pedig a közvetlen környezetünkben.
Ezt most természetesen nem Rólad írtam az egészet - csak úgy általában.
Idézet tőle: eumateHát elég érdekes gondolatvilágod van, az biztos, hogy nem szokványos,
Ezen még nem gondolkoztam, hogy szokványos-e a gondolatvilágom. Azt hiszem, ennek nincs jelentősége.
Idézet tőle: eumateAmi érdekes viszont, hogy úgy beszélsz mint valami nagy bölcs, aki mindent tud, pedig ebben nem vagyok egyáltalán meggyőződve.
Akkor jó, mert én meg vagyok róla győződve, hogy iszonyú sok mindent nem tudok.
Igyekeztem a lehető legtárgyilagosabban kifejteni a véleményemet, bocsánat, ha eközben tettem valami olyan utalást, hogy én tartom magamat valakinek, nem volt szándékos, nem tartom magamat senkinek, különösen nem bölcsnek, csak embernek.
Idézet tőle: eumateAzt látom az adatlapodon, hogy nem vagy lelki beteg. Akkor meg nem annyira tudom, hogy mi fogalmad lehet a lelki szenvedésről (a betegség szintet elérőről).
Az, hogy a lelki szenvedésből mi betegség és mi nem, és hogy egyáltalán mi az, hogy betegség, erről erősen megoszlanak a vélemények, és elsősorban hasraütésszerű deklaráció kérdése olyan emberek számára, akik szeretik a dolgokat kategorizálni, meg neveket adni nekik. Kábé olyan szintű kérdés, mint hogy a fogascetek a cetek rendjének egy alrendje-e, vagy inkább a delfinfélék egy nagycsaládja. Eközben a fogascetek vígan élik az életüket, és erről a vitáról mit sem tudnak.
Én azt gondolom, hogy nem betegségek vannak, hanem emberek, egyéni döntések, életek és sorsok. Fölösleges bárkit is kategóriákba belehúzni. Bármiféle szempontból is.
Idézet tőle: eumateAmiket írtál, érdekesek, csak nem igazán látom őket alátámasztva,
Én sem.
Hát elég érdekes gondolatvilágod van, az biztos, hogy nem szokványos, ami nem biztos hogy baj.
Ami érdekes viszont, hogy úgy beszélsz mint valami nagy bölcs, aki mindent tud, pedig ebben nem vagyok egyáltalán meggyőződve. Azt látom az adatlapodon, hogy nem vagy lelki beteg. Akkor meg nem annyira tudom, hogy mi fogalmad lehet a lelki szenvedésről (a betegség szintet elérőről).
Amiket írtál, érdekesek, csak nem igazán látom őket alátámasztva, inkább amolyan kinyilatkoztatások.
Idézet tőle: eumateTe úgy látom nem látsz bele a kapcsolatunkba. Én nem birtokolni szeretném a barátnőmet. A "visszaszerezni", "megszerezni" egy szófordulat, ezt elég sokan használják,
...elég sokan szenvednek is miatta. Az emberi kapcsolatok 99%-a a birtoklásról szól, ezért van az, hogy a kifejezések, "szófordulatok" ezzel kapcsolatban általában birtokviszonyt fejeznek ki. Feleségem, férjem, barátom, akárkim. Az enyém.
Azért értelmezed rosszul, amit írtam, mert eleve úgy állsz hozzá, hogy én megítéltelek Téged, és úgy gondolom, hogy valamilyen teljesen kirívó és bűnös dolgot tettél. De erről szó sincs, és szó szerint azt írtam, hogy ami Veled történik, egy teljesen normális és természetes dolog. Ezt az utat mindenki végigjárja, és mindenki szenved miatta. Olvasd csak el, milyen verseket írnak a költők a szerelemről, meg a vágyakozásról!
Idézet tőle: eumateÉn nem birtokolni szeretném a barátnőmet. A "visszaszerezni", "megszerezni" egy szófordulat, ezt elég sokan használják, és a kapcsolat helyreállítását jelenti, nem az uralkodást fizikailag rajta. Szóval abszolút nem tekintem tárgynak őt, ez szerintem belemagyarázás.
Az ember alaptermészete olyan, hogy szinte mindenen uralkodni akar. Akkor érzi magát biztonságban, amikor uralkodik valamin. Mindenki szinte a legnüansznyibb dolgokon is uralkodni akar, csak a hétköznapi nyelvben nem így fogalmazunk. Ebben közöttünk nincs vita, mindössze arról van szó, hogy Te alapvetőnek tekintesz egy olyan dolgot, amiről én gyökeresen másképp gondolkozok. Hidd el, nem magyarázok bele semmit semmibe. A barátnőd is uralkodni akar feletted és birtokolni Téged, különben nem zavarná, hogy másokkal is örömödet leled. Úgy szeretni általában, hogy az nem jár uralkodással vagy birtoklással egy teljesen más lelki állapotot jelent. Minden egyéb dolog viszont szenvedéssel jár, és ez teljesen normális és természetes dolog. Nem csak Téged érint.
Idézet tőle: eumateAmi a kurvázást illeti: azok a nők beleegyeztek, hogy a testüket áruba bocsássák pénzért. Ez erről szól. Ezt a prosit is tudja, mi ebben a rossz? Magam részéről egy szexuális kisülés az egész. A nőhöz nincs semmi viszonyom, se negatív, se pozitív. Miért is kéne legyen viszonyom hozzá, mikor csak a szex miatt megyek oda? Ez így normális sztem. Az hogy tárgynak tekintem?
Igen, hogy tárgynak tekinted, terméknek. És az, hogy a vágyad kielégítésére használod.
Idézet tőle: eumateEz azt sugallja, hogy valami nagyon negatív dolog van társítva ehhez az egészhez. Egyáltalán nincs. Ez egy üzlet mint mondtam, és semmi több. Nem értem, hogy szellemileg hová kellen ezen túl jutni?
Nincs semmilyen negatív dolog társítva ehhez. Mint már említettem, ez mind normális és természetes dolog. A szellemi és lelki fejlődés is egy természetes dolog. Mindenki így tesz.
Idézet tőle: eumateEz egy üzlet mint mondtam, és semmi több.
Nem értem, hogy szellemileg hová kellen ezen túl jutni?
Oda, hogy ameddig ez számodra egy üzlet, és más emberekre így tudsz tekinteni, addig a lényed egy tudattalan része folyamatosan lázadni fog az ellen, amit teszel. Ez aztán mindenféle pszichés és szomatikus tünetekben fog megnyilvánulni, aminek a tüneteit tudod gyógyszerekkel tompítani, de a problémát nem oldod meg. Ez kábé olyan, mint amikor van egy rossz fogad, ami fáj, és számodra a fájdalom rossz, és szeded a fájdalomcsillapítókat, amitől a fájdalom, a jelzés elmúlik, ami arra hívta fel a figyelmedet, hogy ott egy gyulladás van, és ami közben szép lassan tönkreteszi a szervezetedet. Ha nem csillapítanád a fájdalmat, hanem megoldanád azt, ami okozza, a fájdalom is elmúlik. A fájdalom és a kín, akár fizikailag, akár lelkileg, egyébként is csak addig van, amíg nem tudatosodik benned, hogy mi is a probléma valójában. Amint tudatosodik, és tudsz vele mit kezdeni, hopp elmúlik. A szervezet csodálatos!
Idézet tőle: eumateNem értem, hogy szellemileg hová kellen ezen túl jutni?
Most ez nagyon úgy tűnhet, hogy a kurvázást védem és élvezem, pedig nem így van, mert mondtam, én se szeretnék járni, csak nem ismerem a módját hogy hogy tudnék ebből kijutni.
Nem, egyáltalán nem tűnik úgy, mintha védenéd. Nagyon örülök, hogy érdemi válaszokat adtál a részletekre, mert csak így lehet valamiben továbblépni.
A mód keresése, hogy hogy lehet egy ilyenből kijutni az maga a szellemi fejlődés, és ez akkor is történik, ha az ember nem foglalkozik semmiféle szellemi fejlődéssel. Sőt, szerintem ezt tudatosan nem is igazán lehet művelni. Ez csak úgy történik az emberrel. Sok kis apró megtapasztaláson és sok visszacsatoláson meg szenvedésen keresztül történik a szellemi fejlődés. Mindenkivel ez történik. Néha vannak nagy felismerések, meg paradigmaváltások az ember életében, de a legkisebb láthatatlan dolgok és pofonok is nagyon fontosak.
Idézet tőle: eumateA leszokás módját azon az úton ahogy te említetted nem látom célra vezetőnek,
Én nem említettem semmilyen útját a leszokásnak.
Ehhez valaki nálam sokkal okosabb embert kéne megkérdezni.
Idézet tőle: eumateEgyébként a prostitúció számos országban megengedett, és Magyarországon is
Természetesen. Tök legális. Erről én nem is beszéltem.
Idézet tőle: eumatemivel önmagában nem találom bűnös dolognak ezt az egészet.
Persze. Ezért vannak a betegségek (többek között).
Az tök mindegy, hogy a törvény szerint mi legális vagy mi nem. Arról is lehetne törvényt hozni, hogy azokra az elromlott repülőgépekre, amelyeken 14 éven aluli gyermek van, holnaptól ne hasson a gravitáció, és ne zuhanjanak le, de sajnos ez nem így működik. Vannak másfajta törvények is, természeti törvények, amik egyetemesen hatnak, és ilyenek működnek az emberek lelkében is. A jogszabályoknak ezekhez semmi közük.
Te úgy látom nem látsz bele a kapcsolatunkba. Én nem birtokolni szeretném a barátnőmet. A "visszaszerezni", "megszerezni" egy szófordulat, ezt elég sokan használják, és a kapcsolat helyreállítását jelenti, nem az uralkodást fizikailag rajta. Szóval abszolút nem tekintem tárgynak őt, ez szerintem belemagyarázás.
Ami a kurvázást illeti: azok a nők beleegyeztek, hogy a testüket áruba bocsássák pénzért. Ez erről szól. Ezt a prosit is tudja, mi ebben a rossz? Magam részéről egy szexuális kisülés az egész. A nőhöz nincs semmi viszonyom, se negatív, se pozitív. Miért is kéne legyen viszonyom hozzá, mikor csak a szex miatt megyek oda? Ez így normális sztem. Az hogy tárgynak tekintem? Ez azt sugallja, hogy valami nagyon negatív dolog van társítva ehhez az egészhez. Egyáltalán nincs. Ez egy üzlet mint mondtam, és semmi több. Nem értem, hogy szellemileg hová kellen ezen túl jutni?
Most ez nagyon úgy tűnhet, hogy a kurvázást védem és élvezem, pedig nem így van, mert mondtam, én se szeretnék járni, csak nem ismerem a módját hogy hogy tudnék ebből kijutni. Az természetes hogy fáj, ebben egyetértünk. A leszokás módját azon az úton ahogy te említetted nem látom célra vezetőnek, mivel önmagában nem találom bűnös dolognak ezt az egészet. Egyébként a prostitúció számos országban megengedett, és Magyarországon is megtűri a törvény, abban az esetben ha nem utcán történik, illetve, ha "ajándék"-ért cserébe történik a szolgáltatás, mert ez esetben nem minpősül prostitúciónak.
Szia!
Szerintem nem szerencsés hozzáállás az, hogy a weboldalt hibáztatod, hogy ha nem ismernéd, akkor nem lett volna alkalmad ilyet tenni. Ha egyébként a szándék meg van benned, hogy megcsald a barátnődet, akkor nem az a megoldás, hogy fizikailag megszünteted a lehetőségét, mert ha egyébként Te szeretnéd, szükséged van rá, az gyakorlatilag ugyanaz. De ez csak az én véleményem.
Szerintem szerencsés dolog az, hogy negatív visszacsatolásokban és fájdalomban van részed, mert ez jelzi számodra, hogy olyan dolgot teszel, ami saját magad számára is erkölcsileg elfogadhatatlan. Szerintem nem szabad azt várni, hogy majd beveszel egy gyógyszert, és akkor ez a késztetés elmúlik. Szellemileg kell oda eljutnod, hogy ne úgy tekints emberekre, mint tárgyakra, akiket a vágyaid kielégítésére használsz. És itt most nemcsak a prostituáltakra, hanem a barátnődre is gondolok, akit, ha jól értem a szavaidat, "megszerezni" szeretnél. Szerintem megszerezni egy tárgyat lehet. Egy ember ennél több tiszteletet érdemel, és ideális esetben nem kéne valakit megszerezni, visszaszerezni, birtokolni.
Én nagyon együttérzek Veled, és kívánom, hogy mielőbb sikerüljön előrébb jutni ebben a dologban, de amíg az ember meg nem tanulja, hogy ne a vágyai kielégítésére használjon más embereket, akár érzelmileg, akár fizikailag, addig a fájdalom van. És ez nem egy szigorú hozzáállás, hanem az emberi lélek így működik. Ez teljesen normális és természetes dolog. Ezt az utat végig kell járni.
Most szakítottam a barátnőmmel. Pontosabban ő velem. A gyógyszerek miatt elég tompa vagyok, így érzelmileg is visszafognak, de tudom hogy mikor még nem szedtem, nagyon szerettem, szerelmes voltam. Sokat sírtam már miatta. most is jó vele, és nem akarom hogy vége legyen. Ami történt: régebb óta van egy szenvedélyem a kurvákhoz járás. Még régebben, mikor egyik haverom feljött, és mondtam mennyire kanos vok, megmutatta hogy van egy ilyen oldal, azóta kényszeresen megyek. Tudom hogy függő vagyok, és ez nem normális. A lány megtudta hogy voltam ilyen helyen, és megígértem neki, hogy nem megyek. Kb 3 hónapig bírtam, de úgy h addig is kb minden nap felmentem a hirdető oldalra körülnézni. Tegnap este elmentem, és mivel tudom, hogy nem tudok neki hazudni, elmondtam az esetet. Azt mondta részéről ennyi, keressek olyat, akinek ez belefér. Eléggé kivagyok. Ez a hülye szenvedély. Ha nem tudom, hogy van ilyen, valószínű nem megyek el ilyen helyre annak idején, és most se. Vissza szeretném szerezni. Tényleg sokat jelent. A kurvák érzelmileg semmit nem jelentenek, sőt még nem is érte meg, elég rossz együttlét volt a tegnapi, már bánom hogy elmentem. Ha tényleg függőség, lehet ezzel valamit kezdeni mint pl. egy dohányos esetében? Esküszöm hogy énis le akarok szokni róla. Miatta is, meg egyébként sem akarok ilyen életformát élni. Ha valaki tud valami tanácsot, hogy most mit kéne tennem, nagyon megköszönném.
szerkesztve, mert nem törölhető, de ez sem volt érdekes
köszi:)
én drukkolok. volt már rá példa, hogy a soxarból kisült valami jó.
kitartás Norika!
🙁
nagyon hiányzik a barátom
de matiri köszönöm a bíztatást
felfoghatatlan....szinte....pedig biztos vannak ennél durvább dolgok is de én ezt most nagyon nehezen élem meg....
én is szívesen kiszakadnék már kicsit ....de nekem vannak kötelességeim...helyt kell állnom ....most ezt mondom aztán vannak nagyon mélypontjaim amikor ugy érzem h én ezt az egészet nem bírom feldolgozni.....és beleőrülök......nemtom így hogy fogok dolgozni de hát valamit muszáj lesz még ha részmunka időben is csak...itt alszik ma barátom innen megy holnap reggel 🙁 nagyon drasztikus ez az egész.....számomra....
matiri te hol dolgoztál ?
nemtudom lehet h mert tenyleg azt akarjak h leszokjon..az en szuleimnek meg csak a penz szamit....anyukamnak legalabbis
fú, ez szar... :/
én csak általánosságban írtam, ne haragudj, ha okoskodásnak tűnt. szerettem volna valami bíztatót írni.
Ha ez publikus, miért volt annyira fontos a szülőknek a rehab, ha nem is együtt éltek?!
hat 2 honapig elvileg nem is beszelhetunk...o pecsen lesz....engem meg itt hagy a sok szarral egyedul mar bocsanaz...persze az en eletem en neztem be biztos azt is h nem csak azert voltunk egyutt 3 evig h legyen hol laknia..:((
Norika, szerintem ez a szülőkre nézve tényleg nagyon gáz. De a srácnak meg lehet, hogy jobb, ha kiszakad a megszokott szarból.
Ahogy elnéztem anno a régi munkahelyemen a beteg gyerekek és fiatalok szüleit... :/
azt tapasztaltam, hogy a gyerekek még a rehabon jobban érezték magukat, mint otthon.
Volt, aki sírt, hogy nem akar hazamenni.
Mondjuk ezt persze a korosztály és a helye is válogatja. Az biztos, hogy ott a dokik, a pszichók szinte több szeretetet adtak, mint amennyit valaha is kapott otthon.
Te meg tudod azért majd látogatni?
baratom megy rehabra mert a szuleinek igy egyszerubb....szanalmas...
ja és a doki ettől a falra mászik, mikor mondom, de egyszerűen a bennem lévő mocskot nem akarom megfesteni, szégyellem vagy ilyesmi. még akkor sem, amikor esetleg senkinek sem mutatom meg.
szia Crazy, az olvasással nincs bajom annyira, inkább a közléskényszer, hogy pontosan megfogalmazzak valamit és akkor azt hiszem, jobb lesz, de nem. csak egy darabig és csak egy kicsit. meg hogy más is látja, de ez is csak ideig-óráig vigasztal.
A szépíróknak sikerül kiírni magukból a nyavalyáikat, én kifesteni-rajzolni, alkotni sem tudom, pedig abban tényleg nem vagyok rossz... nemhiába, nem megy a transzponálás vagy hogy is hívják, amikor ki tudod élni valami zűrödet valami építő módon.
mondjuk ugyanezt el tudom játszani a FB-n, a blogomon, akár egy darab papíron is.
Nem tudom, milyen téves programozást kaptam agyilag, hogy mint egy mágiát gyakorlom a leírását a bajaimnak, mintha ettől tényleg kidobnám a kukába.
talán ennél még a vizualizálás is jobb, hogy beteszem egy nagy dobozba, aztán felküldöm az égbe vagy odaadom egy angyalnak, szentnek, mittomén, valami kreatív módon szabadulnék meg tőle és a helyét betölteném kis virágocskákkal, szívecskékkel, f..omtudja.
(az aktuális indulatosságom természetesen nem a búralakóknak szól, mondanom sem kell).
És köszi Crazy, nem vettem beugatásnak, inkább egy kedves hsz-nak.
legyen szép délutánod!
Én most megnézem az Úton c. filmet, remélem, jobb lesz.
sziasztok.
Idézet tőle: matiri(Ja és hát moderátor itt akkor jár, majd ha piros hó esik, mert vagy 2 hete kértem, hogy töröljön ki és még mindig itt vagyok. Ha ezeket leírom, akkor sem lesz jobb, sőt, még többet agyalok rajta, szépen megfogalmazom, kész az önemésztős program).
attól,hogy törölnek, még ugyanúgy tudod olvasni az oldalt.. szerintem nem old meg semmit.... próbáld meg kerülni, ha ennyire felzaklat.... nem beugatás, csak egy tanács.. tudom magamról...
Nem tudom, melyik volt előbb, hogy depis lettem, ezért nem ettem, vagy hogy a nemevéstől (is) depisebb leszek... az tény, hogy az evés akár örömforrás is lehetne (itt nem igazán az).
Nincs testképzavarom, látom, hogy kellene még rám 5 kiló úgy egészségileg is.
Nem tudom, büntetem-e magam vagy mást, vagy mi a faßért nem eszem. Ha elmegyek valahova, nem veszek magamnak semmi kaját, pedig tudom, hogy jót tenne.
Tegnap be akartam menni a Mekibe, hogy egyek egy hambit, mert ráadásul dühömben mentem el egyedül itthonról patikába és valami belül nagyon nem engedte. Pedig milyen jó lett volna a kinti padon ülve megenni, a kalóriákról nem is beszélve...
Hazavágom magam, szégyellem a bennem lakó hedonistát :(((((
(Ja és hát moderátor itt akkor jár, majd ha piros hó esik, mert vagy 2 hete kértem, hogy töröljön ki és még mindig itt vagyok. Ha ezeket leírom, akkor sem lesz jobb, sőt, még többet agyalok rajta, szépen megfogalmazom, kész az önemésztős program).
ezért is költöztem át egy másik szobába hetekre tőled. folytasd még ahogy szoktad a végtelenségig, nekem bőven elég volt
én meg felőled érdeklődtem..
egyedül nem igen tud játszmázni az ember
én nem gondoltam úgy sosem, hogy számodra az a megoldás, hogy hülyére zabáld magad Frontinnal
ha valaki úgy gondolná, hogy számodra ez a megoldás, muszáj megtenned?. főleg, ha van más használható megoldásod a problémáidra
én úgy godnoltam, sürgősen átfogó jellegű kezelésekre lenne szükséged, mind mentálisan, mind fizikálisan, de legalább valamelyikre a sok közül. már az elején is nehéz volt végignézni, mennyit szenvedsz, és hogy én semmit nem tudok enyhíteni rajta, sőt, mindennel csak ártok, mert neked semmi nem jó, hanem rossz és ennek éjjel-nappal hangot is adsz, engem használsz és vetítesz rám egyfolytában, érzemi zsarolsz, bűntudatot keltesz és játszmázol
az, hogy vannak mentáis problémáid, számodra is világos volt, amikor megismertelek, azóta egy szó sem esik már erről. úgy teszel, mintha én találtam volna ki
mi volt az öngyilkossági fenygetőzéseddel, éjjel 3-kor, amikor lerohantál és onnan hívogattál, hogy megölöd magad. ráadásl az egész csak játszma volt, utána kiröhögtél hogy mit aggódom és gúnyolódtál rajtam. csak az érdekelt, hogy másoknak is szóltam arról, baj van
Frontint én inkább súlyosan kezdem kapkodni, amíg te itt éltél. le is gyógyszerfüggőztél. miközben te magad is szeded, ahogy írtad már 3 éve, a pánikorhamodra ezt írták fel az orvosok, valamint bármikor hozzá tudtál jutni illegálisan is haverokon keresztül, megkerülve bármilyen orvosi látogatást
én vagyok a "drogdíler", vagy mi? a képzeletedben? aki a hibás, hogy te "újra függő vagy"
"bünti" és "nem szólok hozzád hetekig-hónapokig" - számodra ennyi esett le mindig, hogy "bünti", el sem jutottál sosem addig, hogy mélyen megbántottad a másik embert, és a hallgatása nem rólad szól, hanem róla, az ő érzéseiről. vagy arról ejtsek szót, hogy hetekig elmenni sem voltál hajlandó, se szép szóra, se üvöltözésre, sem semmire. nem voltál hajlandó
le vagyok épülve idegileg jó alaposan msot is, de az volt mindennek a legalja, az az időszak
az emberi szó... emberi szóra utólag vagy általában képes, amikor már édeskevés
priviben meg arról kérdezel "van-e máris valakim"...
de látom, lola máris érdeklődik felőled, sok sikert, püfölj csak, erőd nem fog kifogyni, ezzel tisztában vagyok
Frotint pedig eme csodás kapcsolatban kezdtem el szedni nagy adagban és rendszeresen.
De nem a te hibád és nem is hibáztathatlak érte, te úgy gondoltad számomra az a megoldás, ha hülyére zabálom magam belőle.
Persze ettem én magamtól is a nem kis feszültség miatt, ami köztünk volt.
No de jobb, ha nem püföljük egymást, az senkinek nem jó.
De azt is írd le, hogy amikor emberi szóval közelít az ember, akkor az szart sem ér, mert olyankor jön a "bünti" és a "nem szólok hozzád hetekig/hónapokig", mert annyira dühös vagyok rád.
[quote](azaz sajnos nagyon is talán)[/quote]
Írd inkább, hogy súlyosan beteg és fejletlen, ó én szegény..
Elfogadás mi?:D
Ok.
1. Nem töröltelek a Facebook-ról. Megnéztem most, valóban nem vagy megint az ismerőseim között. 2 napja is csak arra kaptam fel a fejem, hogy bejelöltél, azaz előtte törölnöd kellett. Most is te törölhettél, vagy gőzöm nicns mi történt. Én biztos nem töröltelek. (de amúgy jogom van bárkit törölni, hadd legyen már, ha megengeded. téged pont nem állt szándékomban)
2. Az anyám még él, köszönöm, de elég rosszul van. Ahogy én is. így betegen, a kilakoltatás szélén, izolálódva mindenkitől, az általad okozott rombolás is megtette bennem a hatását
3. Nem emlékszem, továbbra sem, hogy porig aláztalak volna, te engem annál inkább jó sokszor. Ha nem is tűnt fel és tűnik fel azóta sem. Felkapaszkodni..? konkrétan kikérem magamnak.. amúgy mégis micsodán? de igen, tudom, eddig jutsz magadban és nem tovább. Kösz ezt a midnent betöltő rosszindulatot (saját, vagy valaki más mondta neked?)
4. Pár hónapja kértelek, legyünk együtt, mert nem bírom egyedül, izolóláódva mindentől, mert szükségem van rád, megpróbálhatnánk megint. Beleegyeztél, sőt, tervezgetni lelkesen kezdtél, másnap úgy tettél, mintha mindez meg sem történt volna, ellenben megvádoltál elég "mocskos" dolgokkal, akkor is ugyanez a végtelen rosszindulat... bár azóta se értem, hogy is jöttek azok a dolgok nálad(hogy "rá akarlak venni, add el az autód""mert csak magammal foglalkozom. Visszaolvashatod, te magad hoztad fel azt is, hogy eladod az autód, letudva ezzel az összes téged nyomasztó adósságot egyben. Mindenesetre, az utolsó szalmaszál volt, kb a mindent jelentette volna, ha valóban megpróbáljuk megint, ehhez képest még az "összeomlottam" se fejezi ki azt az állapotot, amibe mindezek után aznaptól kerültem.
5. Te hívogattál napjában tízszer, és kérdezgetted folyton, "van-e mit ennem", akkor is , amikor épp nem is beszéltünk. Elérkezett valóban a pont, amikor nem volt mit ennem, sőt, és mint ahogy akkor is írtam, nem volt kihez fordulnom (ezt te elvileg tudod, hogy nicns senkim rajtad kívül, ill. volt). Napokig bírkóztam magammal, de végül valóba hozzád fordultam, nem tudnál-e kisegíteni. Elrohadok emiatt majd, igyekszem, hogy volt ehhez pofám. Alap a bűntudat. de mindegy. Első éles helyzet volt, és hirtelen nem érdekelt, van-e mit ennem, de kapásból porig aláztál, jó hosszan, kiélvezve minden pillanatát.. a nyomoréknak, akinek elneveztél.
6. Rám vonatkozina, hgy "rászoktattalak a gyógyszerre"? Ez... épp nemrég magad írtad le a Frontin-topicjáb,a hogy 3 éve szeded, és észre sem vetted. Legyen már világos, akik ezt a cirkuszt olvassák, hogy fóbiásan rettegsz minden gyógyszertől, miközben a rosszulléteid napi 24 órásak, a pánikjaid, a szívdobogásaid, a reflux, éstb. Nem fordulsz velük orvoshoz. Rászoktattalak??! Ezen nevetnem kellene, de egyáltlaán nem megy.Másik hibáztatása brutál módon.. Sosem szoktam rajtad röhögni, hiába hiszed ezt mániákusan állandóan. Sőt, szerettelek (én tényleg), és most is sokat jelentesz. Kedvességet nem vagyok képes neked adni az elmúlt félév után. Fogd már fel, hogy én is érző lény vagyok és nem körülötted forog minden, a nap minden egyes pillanatában.... ráadásul BETEG (én. ki is van írva ide is, ha ránézel az infómra, míg nálad semmi. Itt midnenki "beteg", és már rég elfogadták a tényt, én valóban úgy látom, képtelen vagy ezzel szembesülni, ezért megy ez a rúgkapálás a végtelenségig)
a sértegetésről meg... a legkisebb ...kritikát, de még ha nem is kritika, pusztán egy teljesen hétköznapi mondat, sem vagy képes elviselni, sikoltozol és rúgkapálsz, a túlérzékenységed akkora. Emlékszel, hogy kiborultál, amikor főztél baromi finomat, és én megdícsértem? és ez még a legenyhébb helyzet volt......
7. engem aztán nem sajnál senki, ne aggódj. Sőt. Téged meg szerintem sokan, akikkel kapcsolatban vagy, pl a családtagjaiddal is, akik törődnek veled. Értékelhetnéd is...ezt is.
8. Ha elmentél pszichológushoz, annak örülök, azt nem értem (azaz sajnos nagyon is talán), miért borulsz kie eyg oylan szón, hogy "fejletlen", mintha valami szitokszó lenne.. a terápia erről szól, a folyamatos szembesülésekről, amik fájdalmasak.
Befejeztem, csak le szerettem volna reagálni, vállalni, ami rám tartozik.
még egy valami:Le se szard, hogy a másik beledöglik az igazadba, de téged sajnáljon mindenki.
Bár sose hiszem azt el, hogy nekem bármiben igazam lehet, de ha véletlenül az van, persze hogy rögtön "rohadjál meg, te vagy a HIBÁS" a válasz.... tőled. Hibás vagyok, mert gondoltam/láttam valamit? Még mentegetőzzek is? Itt mindneki beteg jelenlét. Nincs benne semmi nagy ügy. nem veszed észre, amióta ide jársz? Mit gondolsz, mások szórakozásból járnak ide? Elfogadás.. a maradék jóinulatommal (ami neked észosztás tudom, és megalázás...), az elfogadás a "kulcsszó.
Anyád
Hozzám beszélsz? vagy most sem..?
De igen, én vagyok a kurvára beteg!! Veletek semmi baj nincs! Örüljetek, lubickoljatok a boldogságban, amit a másik megsemmisítésével szereztetek!