levegőt

3 hozzászólás / Mindenki látja / courage / 2019.11.25. 10:17

Van abban valami nevetséges, hogy meg ide is szégyellem leírni, mennyire nem vagyok jól. A tervek csodálatosak tudnak lenni, motiváltságról árulkodnak, de amint elkezdeném megvalósítani őket, minden összeomlik. Nem az zavar már, hogy szorongok, mert régen le tudtam küzdeni, még pár hete is ment. De most, ha felmerül egy dolog, amit meg kell tennem (pl most jelentkezni egy munkahelyre, ami nagyon fontos lenne), akkor jön a leblokkolás, ami azért rossz, mert fizikailag bénít le. Már nem arról van szó, hogy hülyének érzem magam, hanem arról, hogy ha próbálok munkát keresni, szinte azonnal jön a remegés, hányinger, zsibbadtság.

Szörnyen szégyellem magam és bűntudatom van. Emellett pedig félek, hogy ha nincs munkám, rövid időn belül szépen elveszítem az otthonom is. (És igen, ez motivál, csak éppen nem tudok a fent említett fizikai tünetekkel mit kezdeni.)

És hiába mondom, hogy „leszarom”, meg hogy „majd én irányítok”, mert nem tudok. Régen sikerült, most meg… olyan, mintha fuldokolnék. És gyűlölöm. És sírok. És szégyellem ezt az egészet, mert fogalmam sincs, miért van, és épp ezért senkinek nem tudom elmagyarázni, hogy ne értsék félre, ne higgyék azt, hogy csak lusta és gyenge vagyok… Mi van, ha tényleg? Mi van, ha tényleg nincs bajom, csak egy hülye vagyok?

levegőt Read More »

Claymore

2 hozzászólás / Mindenki látja / Malakazar / 2019.11.23. 21:14

Na hali!

Most ünneplem a születésnapom! Mégis mivel? Hogyan? Újabb vágásokkal. Egész jól sikerültek. Vérzés lehetne kevesebb, de ettől független teljes siker. Ma ez jött. Ma erős kényszer volt. És most már jobb. Aki kitalálta a pengét, isteníteni kellene a nevét. Öröm ünnep ez. Örülök a pengének. 🙂

Claymore Read More »

A morálfilozófia lehetőségei huszonhárom négyzetméteren

Írj megjegyzést / Mindenki látja / heimweh. / 2019.11.21. 0:39

A trafikos hölgyike ma aranyosan mosolygott, és ez szinte jó volt így. Ezeknek a helyzeteknek szoktam örülni. Ha már úgynevezett beszélgetés van, meg is ette a fene az egészet. Olyan kevés van amit lehet mondani, és oly sok amit nem, hallgatni érdemes ilyenkor inkább. De ha már a beszédnél meg a kommunikációnál tartunk, vajh mit vár az aki ignorálja a mondandómat? Hívjam meg egy kávéra hirtelen, legyen kedvem, merszem, szabadidőm? De mire? Egyre kevésbé értem az érteni valót. Egyáltalán mi célból üldöz az aki így jár el? Rohadtul misztikus! A kalapomat megeszem ha ez a normális működés, ez idiotizmus! Ki vesz azért egy gombóc fagyit, hogy séta közben a bokrok közé hajítsa? Vagy kétezertizenkilenc őszén így áll az emberiség? Annyi mindenről lemaradok folyton, biztosan lemaradtam arról is amikor a nonszensz lett a divat! Hát erre tanítják a lifecoach-ok az embereket? Keveset tudok, na! Mondjuk nekem nagyjából mindegy. Nem hoznak lázba a konyhabútorok, ez elég nagy baj! Minden ember életében eljön az a pont amikor felnő a feladathoz, és választ egyet, de nem az Ikea katalógusából, azt a proliknak nyomtatják eleve. Ezt biztosan sokan nem tudják, de hát éppen ezért írom le. A lényeg, hogy én még nem tartok itt. El vagyok foglalva olyan dolgokkal, hogy miként szabotáljam apám születésnapját. Büszkén jelentem, hogy eredményesen csinálom amit csinálok, gondolom van hozzá tehetségem, vagy ilyesmi. Néha, amikor az időm engedi, elgondolkozom azon mi lesz, utána alszom egyet. Ősi kínai módszer. Szeretem a kipróbált dolgokat, nem szeretem ha valaki bepróbálkozik valamivel amit nem akarok kipróbálni. Az emberek meg ezt nem szeretik, viszont én úgy vagyok vele, hogy a négy fal között mindenki azt nem szeret amit akar. És számtalan alkalommal rájöttem, hogy jól vagyok így vele, mert ezzel így kell lenni. Magyarán akárhogyan és akárhonnan is nézem, velem minden a legnagyobb rendben. Nagyon sokat bulizok, kell a kikapcsolódás a mentális egészség megőrzése végett. Van itt egy gazdaságos szórakozóhely az első emeleten, most úgy képzeljétek el, hogy még egy szál alsónadrágban is beengednek, és a lemezlovas csak nekem játszik egész éjjel! Nem mondom, hogy nem lep meg, de végül is úgy vagyok vele, hogy vannak az életben furcsább dolgok is. Például most az eddigi pszichiáterem lánya lesz az új orvosom. Mióta ezt tudom sűrűek a napjaim. Minden huszonnégy órában leírom százszor azt, hogy „jól néz ki, nem hord bugyit”, aztán majd meglátjuk mennyire válik be! Próbálkozni kell, ezt nem értik sokan! Az nem megy, hogy az ember csak ül a seggén és várja egeknek emelt tátott szájjal a sült galambot! Egyáltalán, kóstolt már valaki sült galambot? Én igen, és azt mondom, hogy akkor már inkább a vegán hamburger! Nem akarok persze nagyon okoskodni, de ha egyszer okos vagyok, nem nagyon van sok választásom, ezt még a hülyék jelentős része is beláthatja! „Az élet túl rövid ahhoz, hogy túl hosszú lehessen” – ahogy Hamvas Béla írta, és tulajdonképpen igaza van! Én is mondhatnék még valamit, de elment a kedvem a mondástól. Olyan hirtelen történt.

A morálfilozófia lehetőségei huszonhárom négyzetméteren Read More »

A normális barátnő

4 hozzászólás / Mindenki látja / Kleó / 2019.11.11. 23:13

Már eleve nem tudom, mi alapján gondolja a barinőm (még a gimiből), hogy ő normális? Az apja művész volt (Munkácsy-díjas), adja magát, hogy volt egy kis lökete. Anyjának nem kétséges, kezelték is jó párszor; róla röviden csak annyit, hogy az autósiskolában az ötödik sikertelen vizsga után alkalmatlannak nyilvánították. A testvére – róla elég, ha azt mondom, hogy ő a sokat emlegetett haverom.
Barátnő is járt áterhez, ahhoz a bizonyos volt osztálytársunkhoz – a továbbiakat róla már annyiszor leírtam, hogy uncsi lenne. Na már most, akkoriban volt barinőnek egy elég súlyos depije, de mindezt ő csak élethelyzeti elakadásnak tulajdonítja (az IS volt benne). De ha megemlítem, letol, hogy az csak egyszer volt, mit hozom fel folyton? (Hát azért, mert akkor mégiscsak tudnia kell, milyen az, hiába igyekszik elfelejteni.)

Amióta (22 éve) összejött a mostani férjével (akit az öccse, a haver csak a-i parasztnak nevez…), egyre jobban elhatalmasodik rajta a vallási téboly. A paraszt hatására kezdődött a buddhizmussal, de Buddha mellett remekül megfér Szűz Mária például. A lélekvándorlással kapcsolatban szemernyi kételye sincs, a gyógyászat csak a gyógynövényekből, természetgyógyászokból és csontkovácsokból áll, gyógyszert nem vesz be, kivéve… Múltkor a haverral betegre röhögtük magunkat, hogy ha fáj a feje, bevesz két Algót – ahelyett, hogy elmormolna néhány mantrát. Most már ott tartanak, hogy húst egy éve nem esznek (de szükséges egy csomó étrendkiegészítő hiánybeteségek ellen), meg például szőlőmagőrlemény értisztításra. Apropó, erek! Azt még csak-csak elviseltem, hogy a már nem élő (azért halt meg, „mert annyi irányból támadták” – mármint túlvilági gonosz erők) hókuszpókember távenergiákkal helyreállította a Scheuermann-os gerincét, de hogy feloldotta a blokott a szívében (trombotikus érelzáródás, gyanú szerint) az már nekem sok(k) volt. Mondjuk ezen az emberen keresztül értesültem arról, hogy az én lelkem a fizikai 4-es szinten áll (1-es az állatok, és 3×7 szint van…), hát szégyellem a pofám.

Na már most, hogy itt körülöttünk hemzsegnek a túlvilági lények, mint ark- és egyéb angyalok, szellemek és holt (leszületésre váró!) lelkek, segítők és rengeteg gonosz erő, oké. Na de ott vannak még az emberi tevékenységek! Mondja, nézz ki, megint csíkos az ég! (valami időjárási jelenség lehet). Nem pont Chemtrail, de valami hasonló szándékos pusztítás. (Szégyen-gyalázat, de ezt a fontos infót elfelejtettem, hogy mi is.)

Ez már így egy komplett téveszmerendszer. Ráadásul a „lényekkel” lehet kapcsolatot teremteni, pl. meditáció útján. Mindig a nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem: osztán ezekkel a lényekkel szokott-e társalogni is? Vagy azt hinné, hogy heccelem, vagy azt mondja, hogy nem. Attól félek a legjobban, hogy igent mond, akkor meg nem állnám meg, hogy ne hívjam fel a figyelmét bizonyos szakemberek igénybevételének szükségességére.

Az a-i paraszt egyébiránt kvázi eltiltotta tőlem, mert én „olyan negatív” vagyok. Haver (az öccse, ugye) mondta neki, hogy aztán mire lenne pozitív? Merthogy barinő szerint most már valami jobbnak kell jönnie ennyi rossz után. Mondja ezt úgy 20 éve… Kérdem: te komolyan ezt hiszed? Erre ő: ha nem hinném, felakasztanám magam az első fára. Én: Na mit gondolsz, akkor én miért…? Válasz: nagy csönd.

Ráadásul nem veszi észre (illetve inkább nem akarja), hogy milyen mérgező kapcsolatban él, sőt még erényt is kovácsol a hülyeségéből. De ez már túlmutat ezen az irományon, de majd legközelebb!

A normális barátnő Read More »

A nyomda, ez elfogadó

8 hozzászólás / Mindenki látja / Kleó / 2019.11.11. 3:33

Annak idején abban a nyomdában mindenféle ember volt: aki a munkaköréhez megfelelt, felvették. Így dolgoztak ott fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek és deviánsok is. Olyasmi volt csak kizáró ok, amivel tényleg nem lehetett ezt a munkát végezni: vakok és kerekesszékesek. Így voltak mozgássérültek, akik művégtagot viseltek meg enyhébb végtagsérülésesek is (mint én); siketek, siketnéma; Heine-Medin kórosak, pszoriazisos; epilepsziások és pszichés betegek (akiket „súlyosan neurotikusnak” mondtak – egyszerű ténymegállapításként, minden felhang nélkül – megjegyzem, ide én nem fértem bele…). Aztán gyermeküket egyedül nevelő anyák, egyikük még munkaidő-kedvezményt is kapott, holott a részfoglalkoztatás akkoriban még egyáltalán nem volt szokásban. Továbbá intézetből kikerültek; tehetséges cigányok, homo- és biszexuálisok, promiszkuisok (a szintjéről csak annyit, hogy pontszerző helyre sem kerültem); olyanok, akiknek súlyos higiéniai hiányosságaik voltak (pl. egy évben egyszer! fürdött és mosott hajat); az utolsó időben erdélyiek; valamint börtönviseltek, sőt bűnöző is. És akkor még nem beszéltünk a megszámlálhatatlan enyhén, közepesen és súlyosan alkoholistáról! (A közepesbe tartoztam).
Na de ott mindenkit emberszámba vettek, nem voltak megjegyzések, és egyenértékű dolgozók voltunk.

Viszont nagyon vaskos tréfák is előfordultak, az, hogy az újoncot leküldték a pincébe (3 magas emelet) nátrium-kloridért (félútról visszajött, hogy „hülyék, az a só”), semmi. Egyszer bekenték a WC-papírt erőspaprikával, hát épp a süketnéma ment be elsőként, majd kirohant, hogy „csíííp”, szóval megtanult beszélni. Na, erre általam Savanyúnak becézett főnöknőm megjegyezte, hogy ebben nincs semmi vicces. Kollegina: „Nincs, de marha jókat lehet rajta röhögni!”
A leg-leg olyan volt, hogy az áldozatát nagyon megsajnáltam. A kislány aznap jött először szakmai gyakorlatra, és a kisfőnök (nagy nőcsábász volt, de nős, úgyhogy speciel nálam nem jött számításba), amikor kimentem a szedőterembe, odahívott: gyere ide, I., szakmai oktatás lesz! Gőzöm sem volt, mit is akar, hát odamentem. A történethez tartozik, hogy akkoriban egy Liza Minnelli-s színű rúzst használtam. Szóval, odaérek, mire a kisfőnök a lánynak: „figyelj! Most I. bekapja, és ahol a rúzsfolt lesz, az a vízmérték, annál csak lejjebb szabad!” Szegény csajszi hol fehér volt, hol vörös…

Amikor kulturálatlan nyomdászokból kulturált szerkesztőségi dolgozók lettünk, ott már a zrikák ugyan enyhébbek voltak, kb. megragadtak a NaCl szintjén. Viszont ott is vettek (még) föl fogyatékkal élőket, de a mozgássérült már „a féllábú”, a homo- és biszexuális „a b.zi”, én meg mint pszichés beteg „elmebajos” voltam, aztán létezett „a bandzsa”, „a büdös szájú”, „a púpos” megnevezés is; és a nyugdíjasokat nagyon lekezelték. Tán mondanom sem kell, hogy ezeknek a megjegyzéseknek már volt élük…
Ám a leggusztustalanabb még ezek után következett. Az online kiadás főszerkesztője felvett egy igen tehetséges roma srácot (később ő a USA-ben végzett egyetemet, kiváló informatikus lett belőle). Ámde egyik rovatvezető sumákban odament T.-hez, és halkan megjegyezte, hogy „te mit képzelsz, hogy ilyeneket veszel fel ide???” Na, a főszerkesztő volt olyan karakán, hogy erre felvett még egyet. Rólam meg elterjedt, hogy rasszista vagyok (amiben annyi az igazság, hogy anélkül, hogy diszkriminálnék, nem vagyok hajlandó nem észrevenni az antropológiai különbségeket). Ámde amikor kirúgattam magam, ez a kérdés is felvetődött, mire T. közölte, hogy ha ezt meri valaki mondani rám, ő lesz az első, aki feláll, és megmondja, hogy ez nem igaz. És meg is tette. Tudniilik az úgy volt, hogy amikor először volt benn ez a srác, én mentem az online-hoz supervisorkodni (ezt olyan másodállásképpen csináltuk néhányan az olvasószerkesztők közül). Így ugye mint nem állandó tagok, oda ültünk le dolgozni, ahol éppen hely volt. Na, hát aznap egy üres szék az egész szerinek háttal (kinemállom), egy meg F. mellett, persze odafészkeltem, aztán ha már ott voltam, segítettem is neki. Annyi dolga volt akkor még, hogy feltegye a videókat, és aláírást adjon nekik, na ez utóbbi nemigen ment. Később egyszer megdicsértem hogy „na, ez már igazi képaláírás”, nagyon hálás volt és kicsit zavarba is jött, ugyanis arról voltam híres, hogy osztogattam a leb.szást (hadd tanuljon az ifjúság).

Na, az alkeszek aránya itt sem volt kisebb, viszont amikor évekig nem ittam, kifejezetten tiszteltek érte. Egyetlen ember volt csak a környezetemben (nem odabentről), aki időnként piszkált, hogy „na, igyál egy ezt-azt, annyi nem árthat meg”, de a többiek mindig rászóltak.

Még egy negatív dolog jelent meg: a sajnálat. A „szegény” kezdetű mondatok, sőt egyszer valaki közölte is velem, hogy mennyire sajnál… Mondanom sem kell, hogy aztán erre van a legnagyobb szüksége az embernek.

Szóval egyre csökken a toleranciaszint, és ezt a tendenciát meg kellene állítani. Nem tudom, hogyan, de ha valaki előáll egy jó stratégiával, szívesen részt vennék az akcióban.

„Mindjobban elvadul az ember, s az állat nézi szelíd félelemmel.” (Váci Mihály)

A nyomda, ez elfogadó Read More »

A szakítás

2 hozzászólás / Mindenki látja / memphisgirl / 2019.11.08. 11:49

Múlt hét végén szakítottam Sanyival 7 év után. Már nem bírtam az örökös balhékat. Fiam is azt mondta, hogy vagy szakítunk, vagy elköltözik jövő hét végére. És ennek így kellett lennie. Legalább 2 éve így ment ez már, minden héten a veszekedés. Nem bírtam tovább. Sokszor próbáltam megbeszélni, változni, de hiába kértem, hogy ő is változzon, süket fülekre találtam. Sajnos ez kétirányú dolog. Persze én sem voltam hibátlan, de ezt a kapcsolatot már nem lehetett megmenteni. Nekem is, és neki is jobb lesz külön. Azt mondta, azért fog majd velem beszélni. Persze viszi a Cheyenne-t is. Úgy érzem, beledöglök a fájldalomba, ebbe az egészbe. Ő is sírt, amikor kikísértem az autójához.

Úgy érzem, nem létezek, meghaltam belül. A testem él, mozog, de belül semmi nem maradt belőlem. Most adtam meg magam végleg a sorsnak. Már bármit tehetnek velem. Nem akarok semmit. Megszűntem létezni.

A szakítás Read More »

jól kéne lennem

3 hozzászólás / Mindenki látja / courage / 2019.11.04. 5:33

Ma megint nem mentem dolgozni, és ez azért szörnyű, mert végre olyan munkám van, ahol olyasmivel foglalkozhatok, amit szeretek. És tudom, ha így folytatom, innen is kirúgnak, mert ez nem tolerálható.

Sokszor magam számára sem vagyok tolerálható. Mert néha nem hiszem el, hogy szarul vagyok, és valójában, legbelül ezt képtelenségnek tartom. Hiszen annyi mindenem van. Már nem vagyok magányos, mint három éve, és most költöztem az ország legszebb városába, és van otthonom, amire vigyáznom kéne, és ezért (is) kellene dolgoznom.

És tudok is. Az elmúlt hetekben a napok nagyja úgy kezdődött, hogy hányingerem volt, remegtem, de mégis bementem dolgozni minden egyes nap. És ez tök jó, mert bátor vagyok és erős, csak éppen…

Ez a folyamatos küzdés. Tegnap szép zenét hallgattam, és volt pár perc vagy egy óra tisztaságom, amikor nem éreztem félelmet. Nehéz elmagyarázni. Tudtam, hogy folyton szorongok és félek, de akkor, amikor végre nem féltem… az olyan volt, mintha leszakadt volna rólam egy hatalmas teher. Szabad volt a mellkasom a súlytól és a tudatom a zavaros gondolatoktól, és egyszerűen csak éreztem, hogy nincs miért félnem, nem csak tudtam. Merthogy általában tudom, ha belegondolok, ha egészen mélyen és racionálisan meggondolom, hogy nincs miért/mitől félnem (ezert nem tudok válaszolni a mi a baj?/mitől félsz kérdésekre, ugyanis nem tudom), de tegnap éreztem is. Éreztem a levegőt és azt, hogy minden könnyű, főleg én. És rájöttem, hogy ezt akarom.

Mostmár nem érzem ezt, és sírni támad kedvem, mert olyan könnyű lehetne minden (én), ha nem lenne ez a szar, ami felfoghatatlan mindenki számára és sosem tudtam elmagyarázni. Mert mindenki szokott letört lenni meg szomorú, és mindenki fél néha, de én nem vagyok szomorú és letört, sőt. Hálás vagyok, amiért ott vagyok, ahol, amiért vannak képességeim, szeretek olvasni, és meglátom a szépet annyi mindenben. Olyan boldog tudok lenni dolgoktól. Csak éppen itt van ez a dolog a szívem mellett, és elvesz tőlem mindent. Beárnyékol, befeketít. És egyedül nem tudok vele mit kezdeni.

Mert úgy érzem, a folyamatos küzdés nem megoldás, mármint ez a napról-napra küzdés, ami tulajdonképpen csak vegetálás a kimerülésig. Csak mert nagyon elfáradtam. És mostmár bűntudatom is van, amiért nem mentem dolgozni.

Annyira szeretnék újra könnyű lenni.

jól kéne lennem Read More »

Búra Tanácsadás – 2019 – Október

Írj megjegyzést / Mindenki látja / Gácsi Krisztián / 2019.10.31. 7:05

Tanácsadói Válaszok 2019. – Szőllősi Tibor válaszol

Összesített kérdések-válaszok a pszichológia területén, 2019. Október

A kérdéseiteket itt tehetitek fel: Szőllősi Tibor pszichológushoz intézett kérdések gyűjtőhelye

Szaboannamaria98 kérdése:

Több mint 2 éve pszichotikus tünetekkel küzdök, néha jobb , néha rosszabb. Tudom, hogy a pszichológus nem foglalkozik pszichotikus tünetekkel, kérem ne haragudjon ezért a kérdésért, de így is remélem , hogy tud segíteni. Kerestem az interneten pszichiátereket, pszichoterapeutákat, de a legtöbb esetben nem ez a fő profiljuk, hanem pánikbetegség, kényszerbetegség, depresszió, szorongás. Abban kérném segítségét, hogy hol találhatnék olyan pszichiátert, akinek ez a fő profilja. Félreértés ne essék, nem kérek személyes ajánlást, hanem esetleg egy keresőt, egy rendelő nevét, mely ezzel foglalkozik, esetleg ilyenfajta továbbképzések elérhetőségét, ahol név szerint is tudnak nekem valakit ajánlani.

Szőllősi Tibor válasza Szaboannamaria98 kérdésére:

Tisztelt Szaboannamaria98!

Érdekes a kérdése. A pszichotikus tünete/tünetei mihez/mikhez kapcsolódnak, miben merül/merülnek ki pontosan? Diagnosztizált kórképe van-e?

Ennek ismerete alapján tudnék segíteni Önnek.

Válaszát várva!

Ajánlás:

Net

http://semmelweis.hu/pszichiatria/files/2016/10/gytk_hun_pszichozis_2015.pdf

Nevemsenki kérdése:

Tisztelt Szőllőssi Úr!

39 éves vagyok, depresszióval, szorongással, szociális fóbiával és borderline-al diagnosztizálva. Állandó munkám, párkapcsolatom, gyerekem nincs. Gyerekkorom óta fennállnak ezek a problémák, több pszichológus, pszichiáter és egy terápia sem segített. Egy túlféltő családban élek, jelenleg édesanyámmal. Teljesen kilátástalannak érzem a helyzetem, volt már több öngyilkossági kísérletem és jelenleg is azon gondolkodom, hogy megtegyem. A lustaságom és az önhibámon kívüli kudarcaim miatt sehol nem tartok az életben és kezdem már feladni. Nem tudom, mi lenne erre a megoldás. Jelenleg egy költözésen gondolkodom, de ez sem motivál már. Nincs bennem semmi kitartás, sok munkahelyet és egy egyetemet is hagytam már ott emiatt. Ami további probléma, hogy nem tudok beilleszkedni és félek az emberektől. Nem tudom, mi segítene ezen, én már szinte feladtam. Mit tud erre a helyzetre javasolni?

Várom válaszát!

Köszönöm!

Szőllősi Tibor válasza Nevemsenki kérdésére:

Tisztelt Nevemsenki!

A leírtak alapján egy elönállótlanodott ember képe jelent meg előttem. Amennyiben elköltözne anélkül, hogy lenne valamilyen támasza, elképzelhető, hogy képtelen lenne mit kezdeni a helyzettel. Az eddigi, már kialakult megküzdéseivel próbálná a kialakult helyzetet kezelni. Felerősödnének a tünetei, a szorongása, az egyedüllét, a tehetetlenség érzése. Esetleg pánikroham lépne fel. Egyszerűen megfogalmazva: „bepánikolna”.

Amennyire megterhelő, túlféltő a környezete, annyira képtelen nélküle élni jelenlegi állapotában.

Amennyiben amiket leírt, mind igazak, kérem mihamarabb keressen fel egy depresszióval, krízissel foglalkozó kollégát! Fontosnak tartanám, hogy egy gyermekpszichológust is keressen fel! Miért? Személyiségfejlődése, nagy valószínűséggel, megakadt.

Nem szeretnék belemenni terápiás fejtegetésbe. Egyrészről ebben az esetben nincs elég információm, másrészről etikátlan lenne Önnel szemben.

Ajánlás:

Könyv

Berta Judit:Szocializáció gyermek- és serdülőkorban

Augustus Y. Napier: A törékeny kapcsolat

Susan Forward: Mérgező szülők

Adam Grant – Sharyl Sandberg: B terv – Hogyan küzdjünk meg a válsághelyzetekkel és találjunk

örömöt az életben?

Rados Virág: Bipoláris: Egy mániás depressziós nő regénye

Lévay Anikó – Borderline személyiségzavarom van

Film

https://www.mafab.hu/article/mentalis-betegsegeket-bemutato-filmek-5889

https://www.youtube.com/watch?v=LSMwh8gypQI – Dr. Ranschburg Jenő: Szülő és gyermek sorsdöntő találkozása. – Popper Péter (Mesterkurzus): Szülő és gyermek sorsdöntő találkazásai – Bagdy Emőke: Krízisek a Szülő Gyermek Kapcsolatban – Dr. Csernus Imre: Gyereknevelés

Net

http://lelkiegeszseg.antsz.hu/portal/Tartalmak/Tudastar/Onsegito-lehetosegek/Az-onsegites-szerepe-a-lelki-egeszseg-teruleten

http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/senki_sem_foglalkozik_a_csalad_traumajaval

https://suicidprevencio.reblog.hu/mentalis-zavarok-es-csalad

https://folyoiratok.ofi.hu/uj-pedagogiai-szemle/a-kornyezet-befolyasolo-hatasa-a-szorongas-kialakulasaban-allandosulasaban

http://aszomorupillango.blogspot.com/2014/01/pengeelen-tancolok-avagy-borderline.html

https://ifightdepression.com/hu

kharzak kérdése:

Kedves Doktor út !

28 éves vagyok skizofréniám,depresszióm van. Csak azért írok mert szedem előírtan a gyógyszereket de még mindig vannak tüneteim. Zenéket hallok a fejemben mikor hogyan,nem mindig. Kényszergondolataim vannak például hogy én a 3 kerületbe lakom és az bűn,mert egy volt ismerősöm is ott lakik. és ez szorongást okoz,más nem nagyon ért meg ezekkel a problémákkal,főleg nem a normális emberek. főként délután lesznek kicsit hevesebbek a tüneteim. Azt mondta az orvosom hogy ezek elviselhetőek. Például ha valamire rá gondolok és rossz emlék akkor azt mondom „ez de szar ,nagyon rossz. és igy lenyugtatom magam. Nincs jelenleg munkám,de már dolgoznék valamit,csak ezt a meleget se viselem el nagyon. Mondja az illető ő ott lakik „én meg mondom jó lakjon” gondolatban. és feszültséget okoz,azt érzem olyankor valaki ártani akar nekem. Napom nagyrészét a gép elött töltöm,de mint mondtam 4-8 órába,tudnék dolgozni,ha igy marad az állapotom. elsősorban mindenféleképp 4 órát. Nincs párkapcsolatom,nem is igazán volt még,ez minek köszönhető? Hogy tudnék jobb lenni a nőknél? Esetleg valami technikát letudna írni? 5 gyógyszert szedek,ez így rendben van? Mennyire zavar be az kp idegrendszerembe? Szerintem nagyon sok. Félre értés ne essék,nem szeretném az orvos tudását felülbírálni csak leirtam.

üdvözlettel

Szőllősi Tibor válasza kharzak kérdésére:

Tisztelt Kharzak!

Köszönöm, hogy megosztotta a problémáját. Egyszer volt egy rádiós beszélgetésem, amelyben arra kerestük a választ, hogy a mentális problémákkal küzdők miként tudnak munkát keresni. A beszélgetés konklúziója, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy képes-e az általa elvállalt munkakört betölteni – a szerződésben vállalt, a munkakör elvárásainak teljes mértékben megfelelni. Munkavállalásnál a munkáltató a meghirdetett pozícióra (problémára) keresi a megoldást. Mindenképpen elvárja – a munkáltató sajátos elvárása, hogy a pozíció által lefedett feladatot 100%-os mértékben tudja elvégezni az, aki vállalja. Az egyén sajátos problémái ebből a szempontból lényegtelenek. Ez a munkavállalónak fontos csupán. Ezt a szempontot mindenképpen tartsa szem előtt, amikor munkát keres.

Egy korábbi válaszomban írtam arról, hogy mindennek a maga idejében kell megtörténnie. A tapasztalások, a készségek egymásra épülve fejlődnek. A párkapcsolat kialakításának „képessége” egy folyamatos fejlődés eredménye – ez nagyon sok területen van így, mely már az óvodás korban elkezdődik, majd folytatódik a fejlődés során. Folyamatosan és egymásra épülve történik a tapasztalatok, alapvető készségek megszerzése, birtokbavétele. Kérdés, mely fontos állomások – teljesítendő feladatok – maradtak ki az Ön életében, módosultak a problémája miatt eddig. Ezek hiányosságok, amelyeket meg kell még tanulnia, mielőtt sikeresen tudna párkapcsolatot kialakítani.