Újra itt

Sziasztok!

Biztos van akinek rémlik a nevem, mert pár hónapja még viszonylag aktívkodtam errefele, csak láttam azóta törlődtek a dolgok sajnos, végülis tiszta lappal indulhat az ember.

Szóval hónapokig erre se bagóztam, mert úgy gondoltam ehhez most nekem nincs kedvem, ez az egész csak lehúzna, pedig ilyenkor mikor istenigazából nem érzem túl stabilan magam egészen jó ide írkálni. Most is épp tanulnom kellene, hát persze én ehelyett ide pötyögök, de ez is kell. Szóval térjünk át a rizsáról valami másra. Érdekes különben, hogy szerintem más stílusban írok most, mint hónapokkal ezelőtt…Na de szóval…Tudtam hogy megint eljön a pillanat amikor újabb kezelésre szorulok, hát azt hiszem ez úgy mostanság érkezett el. Tulajdonképp nyáron már volt hogy lehangolt és ingerült voltam, de aztán úgy jó darabig semmi, aztán hogy beindult az egyetem, megnőtt a stressz ez aztán nem segített rajtam…közbe kiderült hogy egyik kedves családtagom bejelentkezett helyettem a helyi rendelőbe… a neurológushoz…neki szerintem gőze nincs mi különbség van pszichiáter, pszichológus, neurológus között…szóval végül elmentem és most már egy ideje oda járkálok, mert mint kiderült pszichoterapeuta is az illető, hát mindegy most próbálunk nem egyhelyben toporogni, mert én meg nem tudom mit mondhatnék neki…úgyhogy most mese- és rajzterápiával próbálkozunk… meglátjuk mi lesz ha végre eljutok hozzá megint mert majdnem egy hónappal későbbre volt most csak időpontja…nem jött ez így túl jól ki…én meg épp ott tartok, hogy tegnap pl az volt az érzésem, hogy innen még 1-2 lépcsőfok lefele és garantáltan magamnak fogok ártani, pedig már 2 és fél éve nem volt erre példa és éltem kellemesen a kis életemet…szóval botrányos…mikor épp nem engedhetnék meg magamnak ilyeneket, mert koncentrálnom kellene és tanulni, úgyhogy most próbálom elnyomni magamban a dolgokat és kitartani, de nem könnyű…voltak egyébként felhangolt napjaim, óráim is mostanság, ami számomra nagyon új volt, ez a pörgés…hát erről megint csak az jutott eszembe, hogy magamnak gratulálok már megint, hogy sikerült valami újat felmutatni…korábbi bejegyzéseimben írtam, csak azok ugye eltűntek, hogy nagyjából mi volt eddigi életemben, hát úgy röviden négyszer próbáltam eddig öngyilkos lenni, ami elég gázos egy szám…úgy gimibe kezdődtek ezek a dolgok, megjártam már egyszer a pszichiátriát is egy röpke két és fél hétre és hátralévő életemben gyanítom még lesz rá példa, úgyhogy most így nagyjából ez a helyzet…

Újra itt Read More »