Mánia
Amikor elindultam otthonról, minden alkalommal órákig készülődtem. Az egész olyan ünnepi készülődés volt. Ünnep csak úgy arra a napra. Bármilyen apróság örömmel töltött el. A zene minden apró neszét meghallottam, ami olykor az egész gerincemet is átjárta. Mosolyogtam szinte egész nap. Végre valaki voltam, már nem is emlékeztem milyen is volt depressziósan, amiben az egész előtte lévő életemben benne voltam. Eltűnt minden félelmem, a szorongásaim, a gátlásaim. Megérkeztem teljes egészében. Észre vettek idegen emberek, megszólítottak, kérdeztek, beszéltek hozzám, meséltek. A legnagyobb természetességgel reggeliztem, ebédeltem, ettem, bárhol megtehettem, ahol éppen szimpatikus volt, élveztem mindent, amit érezhettem és láthattam magam körül. Bárhol ismerkedhettem a legnagyobb természetességgel. Otthon éreztem magam. Pár nap alatt nagyon sok minden történt velem, az alábbi talán egy-két perc lehetett.
Szombat reggel volt, amikor az ébredező városban alig jártak páran az utcán. A Nap már a háztetőket sütötte. Autók ritkán tűntek fel, átlósan lehetett átsétálni az úton a villamos megállóba. Csak gyönyörködtem a patinás épületekben, szívtam magamba a friss levegőt. A megállótól még jó pár méterre kutyanyüszítésre lettem figyelmes. Egy kutya a megállóban a gazdájával várta pórázon a villamost. Nézett rám kétségbe esve és ahogy közeledtem, összehúzta a nyakát, behúzta maga alá a farkát, meggörnyedve és behajlított lábakkal csak nyüszített. Nagyon félt tőlem. A kutya gazdája is zavartan és értetlenül nézett rám. Gyorsan hátat fordítottam, hogy lássa a kutya, nem akarok tőle semmit. Vártam egy kicsit és lassan hátra néztem. A kutya a gazdájával már a megálló legtávolabbi végében volt.
Akkor gondolkodtam el, hogy mekkora lehetett az aurám, kb. 6 méter? Amerre jártam előtte, mindenki érezhette körülöttem, ezért vehetett észre már a tömegből is az a sok ember, aki kíváncsian a szemembe nézett, hogy ki is lehetek én? Ennyi lenne a betegségem, auratágulás?
Amikor újra depresszióba estem, elindítottam ugyanazt a zenét, ami mániásan az egyik legmeghatározóbb élmény volt számomra. Akkor már csak kb. a 20% hallottam… csak néztem magam elé döbbenten. Zuhanás…