Túl sok :(

Ha valaki ronda, az egy dolog.
Ha még buta is, az már gáz.
De ha ronda, buta, és még rosszindulatú is, az már mindennek a teteje.
Nagyfiammal beültünk a szobámba, mert dobolni akart.
Én adtam neki a zenéket a sz.gépről, ő meg dobolt rá.
Összevissza kalimpált, de nagyon aranyos volt.
F. benyit, hogy hol van a tv távkapcsolója.
mondtuk, hogy nem tudjuk.
Elkezdi a szokásos káromkodását, és ránkcsapja az ajtót.
Éreztem, hogy ezzel még nincs vége.
Egyszer jön a kicsi, hogy ez a marha rátette a nagy bekapcsolt, és kinyitott laptopjára azt a rohadt müzlistálat, amit bent felejtett, utána meg lecsapta a laptop tetejét.
Na, nekem sem kellett több.
Leordítottam a fejét, hogy mit képzel, hogy merészel a gyerek dolgaihoz nyúlni.
Vonogatta a vállát.
nagyon ordítottam vele, a fiammal együtt.
Hála Istennek, nem lett a gépnek semmi baja, de ezzel az erővel lehetett volna.
Most megmondtam neki, hogy ez volt az utolsó, hogy a mi dolgainkhoz egyáltalán hozzányúlt, mert még egy ilyen és húzzon el a franca.
Máskor ugatni szokott, most meg nem szólt semmit.
Szerintem érzi, hogy nagyon túllőtt a célon.
Valamit nem értek.
Ha tudjátok a választ, légyszi írjátok le, mert én már azt sem tudom, mit gondoljak.
Miért van az, hogy ha beteg vagyok, akkor tök normális, amúgy meg egy aljas szemétláda.
Egyszerűen nem látom a logikát ebben az egészben.
Remélem most boldog, hogy fel tudott idegesíteni nem kicsit.
Szomorú vagyok, hogy ha van egy kis örömünk, ő azt is tönkreteszi.
Így is itt van a Nevi ügy, még azon sem tettem túl magam.
Ez már sok.
Tényleg nagyon sok.

Túl sok :( Read More »