ptsd

„Egy Angyal jött és így szólt hozzám: – Ó, te szánalomra méltó, ostoba fiatalember! Ó, milyen borzalmas, ijesztő az állapotod! Gondold meg, milyen forró, izzó börtönt készítesz magadnak örök időkre, ha tovább haladsz ezen az úton.

– Talán megmutatnád, milyen sors vár rám az örökkévalóságban – feleltem én -, együtt elmélkedhetünk majd rajta, s meglátjuk, melyikünk sorsa kívánatosabb. ” /W. Blake/

Súlya és íze van a magánynak. Lassúdad álomkék áramlása retinámban megvilágít minden csillogó részletet. Folytonossága elnehezít, szótalanná bűvöl, néma reszketés vagyok már. Valaha büszke acélszobrok voltatok, pillantásotok egyenes volt és melengető. Most félig betemetve, szátok teli homokkal.

Alvó szobrok ölelik szívemet és már nem tudom, mi az igazság.