magány

Nem is tudom hol kezdjem…

Mikor megszülettem azt mondták maradjak bent a kórházban még mert valami nincs rendben..talán azért mert sokat sírtam vagy nem tudom.De végülis nem jutottak semmire és hazakerültem.

Kívülről rendezett körülmények között,mégis folyton hányattatásban levőnek érzem magam,mintha mindig lenne valami velem.Nagyon ritkán éreztem jól magam ott ahol vagyok. Ha valamit nem sikerül úgy csinálnom ahogy elképzeltem elkeserít..

Momentán úgy érzem nagyon szorongok.Szorongok az emberek társaságától,inkább elkerülöm őket…Érzem ahogy bizonyos helyzetekben eláraszt a düh,bizonyos helyzetekben pedig a kezemben érzem a feszültséget és a lábamban is olykor már. Gyerekek közt dolgoztam,albérletben laktam,és szabad voltam olyan szinten,hogy szerettem egyedül élni,mármint úgy hogy nekem ne mondja meg senki mit mikor csináljak,szeretek elvonulni néha a világ elől.De most hogy gyerekem lett,egyre kevesebb időm van erre, stresszelek attól hogy beszélni kelljen magamról,eladni magam és most szorongok attól hogy új munkahelyet kell keresnem …

Folyton fáj a fejem,kiborulok,egyedül érzem magam a problémáimmal,a barátaim száma nullára szűkült,egyedül a testvér-kapcsolat amire mindig számíthattam,de már elég messze vagyunk egymástól,hogy rázudítsam a belső problémáimat mikor hétvégente találkozunk csak.

Sajnos a gyerekkoromat nem mondhatnám ideálisnak,örültem mikor egy bentlakásos gimnáziumba kerültem mert egy kiszámíthatóságot,nyugalmat adott.Volt egy nevelőnő,akivel többet beszéltem a gondolataimról,mint saját anyámmal.Rá ritkán számíthattam…talán volt idő mikor meg lehetett beszélni vele valamit de ez nem rémlik.Folyton megdöbbentett,hogy egyszer ezt mondja,egyszer pedig azt,mikor egyszer a két évvel fiatalabb hugom döbbentett rá hogy az alkohol miatt …neki mondta,hogy attól hogy ittam még az igazat mondom..igen olyankor kezdett el érdekes dolgokat beszélni,de mintha velem szemben folyton lett volna benne valami ellenségeskedés…Hogy öltöztél fel?Hogy fogsz megélni,ha még ezt sem tudod,stb. úgyhogy inkább kerültem a vele való beszélgetéseket .Naplót írtam.Egyszer mikor hazamentem hétvégén a gimiből bejött a szobánkba és elkezdte olvasni az első csók élményemet….hát arra emlékszem,hogy dühös voltam .a többire nem.úgyhogy sokszor az egyetemről se mentem haza inkább ottmaradtam.Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni azzal hogy egy alkoholista,csak a gyűlölet amit éreztem… Nem tudom de lehet ez az oka annak hogy ha valakivel konfliktusom van inkább ha lehet elkerülöm,látni se akarom,egyszerűen képtelen vagyok arra hogy leüljek vele és megbeszéljem a dolgokat…

Az itt levő teszt alapján ADHD-ra is gyanakszom.Talán CPTSD.

Néha utálom egyszerűen magam és nemtudok vele mit kezdeni.Nagyon figyelmetlen vagyok,sokszor olyan gondolatok vannak bennem hogy jobb lenne a gyerekemnek is ha nélkülem nőne fel,mert olyat kellene neki megtanítani amit én sem tudok,hogyan szeresse önmagát,hogyan bízzon magában,hogyan illeszkedjen be,stb. a dackorszak,az érzelmi kiborulások nagyon megviselnek..

Egyszer volt egy öngyilkossági kísérletem,pár napig voltam vele kórházba,epilepszia volt a papírra írva,arra is szedtem gyógyszert.nem ártott,de nem is használt,akkor nem dolgoztam egy darabig.Hosszú leírni az egészet még volna mit,de mára ennyi.

Mostanában olyan „szarazélet”-érzés fog el igen gyakran.

…valami nincs rendben velem(bennem).