látomás

Nem érezni, csak lebegni bele a világba,

feküdni a mezőn, nézni a messzi határba,

feküdni ott és lelkünk már testünk felett lebeg,

elveszünk messze, fenn a felhők felett,

az eső zuhog, villám csap testünkbe,

elvágott ereink lüktetnek lelkünkben,

mert oly nagyon üres, magányos a világ,

lelkünk bár tudna, de már nem kiált …

 

Kábult lebegés a világban,

már nem érzel, és fenn a mennyei családban,

tested még a mezőn, füledben sípszó, ekágé,

lelked már magasan fenn a fényeké,

véred az esőáztatta talaj mosta magába,

vesztettél de még mindig harcolsz a csatában,

játszol és estétől reggelig kábult fejjel,

a sípszó erősödik és átlépsz az egyenes jellel.

 

és mindenki csak azt lát amit látni akar,

feslett, bűnös fonál szorítja lelked a magasban,

nem érezni, csak lebegni a világba,

feküdni a mezőn, nézni a messzi határba.