Nem érezni, csak lebegni bele a világba,
feküdni a mezőn, nézni a messzi határba,
feküdni ott és lelkünk már testünk felett lebeg,
elveszünk messze, fenn a felhők felett,
az eső zuhog, villám csap testünkbe,
elvágott ereink lüktetnek lelkünkben,
mert oly nagyon üres, magányos a világ,
lelkünk bár tudna, de már nem kiált …
Kábult lebegés a világban,
már nem érzel, és fenn a mennyei családban,
tested még a mezőn, füledben sípszó, ekágé,
lelked már magasan fenn a fényeké,
véred az esőáztatta talaj mosta magába,
vesztettél de még mindig harcolsz a csatában,
játszol és estétől reggelig kábult fejjel,
a sípszó erősödik és átlépsz az egyenes jellel.
és mindenki csak azt lát amit látni akar,
feslett, bűnös fonál szorítja lelked a magasban,
nem érezni, csak lebegni a világba,
feküdni a mezőn, nézni a messzi határba.
Szerző:
