kavarc és ami ebből

Szól a zene, a ritmus benned lüktet,
belül mélyen minden végtelenül üres,
kitölteni lehetetlen, felfogni képtelen
minden ember e földi életben.
Egyhangú lebegést mi követi, erős izzás,
a kocka falának repkednek a szikrák,
a hűvös, vastag üvegfalról visszapattognak,
izzó tüzet lelkedben gyullasztanak.
Könnyek, az arcodon csendben lefolynak,
patakként csörgedeznek, folyóként áramlanak.
A gyomor elszorul, az agy már kábult,
a lélek minden kis percében elárvult.
Az izzást vissza, nyugtató, tompa az élet,
így, kérdem, minek is éljek?

Túlságosan nagyon az érzelmi kilengések.