Szétver az ideg, csak a szokásos szilveszeri program

Mint minden évben, ma is ez van. Nem is volt soha másra lehetőségem. A gyerekkori szilveszterek még jók voltak, játékkal teltek és még élveztem is, még kora kamaszkorban is, majd később egyre jobban meggyűlöltem ezt az estét. Három tesóm van, két nővérem és egy öcsém. Úgy tiz éve, a 2000-es évek második felében, mikor már középiskolás voltam, nővéreim egyetemisták és ők mindig elmentek bulizni és én is menni szerettem volna, de sosem akarták a társaságom, aztán később mindig kiderült, hogy voltak ott velem egykorúak is, még fiatalabbak is pár évvel. Mert ők jó társaságok és szerintük én nem tudtam volna viselkedni, meg úgysem éreztem volna jól magam. Ez volt még mindig, amikor már elmúltam húsz éves. Voltak házibulin és hallani sem akartak róla, hogy én részt vegyek rajtuk. Az osztályba nem tudtam beilleszkedni, velük inkább nem akartam menni, mert csak szenvedtem volna, de amúgy se hivtak volna el. Teltek az évek, az öcsém is már nagyobb lett, már ő is eljárt bulizni, csak én nem, csak az én életemből maradt ki ez és továbbra is ez vár rám. Szó szerint minden évben szilveszterkor otthon a gép előtt, 2015 volt a kivétel, ekkor mamámnál, de az még unalmasabb volt. Szörnyű, hogy nekem csak ez jár, mert egyetlen társaságom sincs. Van mindig egy-két haverom, de nekik se én vagyok a legfontosabb, ők is mindig mást csinálnak, vagy otthon vannak ők is és chatelünk éjfélig, vagy egyig akár. Igy telnek nekem a szilveszterek, miközben a közösségi oldalon azt nézem, ki hogy szórakozik meg bulizik, meg mennyire jól érzik magukat ezen az estén, én meg megpukkanok a sárga irigységben. Kár tagadni, irigy vagyok én az emberekre, akiknek vannak barátaik, társaságuk, nem esik nehezükre a szociális élet, könnyedén beilleszkednek, nekem meg marad ezen a téren a szenvedés. Miért is lenne jobb, mikor már igy élek és nem tudom, milyen „normálisnak” lenni. Egyre idegesebb vagyok, bevallom, tombolni tudnék, szét rúgni mindent, illetve a bulizók jó hangulatát tönkretenni, ha már beilleszkedni nem tudok. Szenvedjenek ők is. Miért mindig csak én szenvedjek a barátok hiánya és a szociális élet hiánya miatt?

Szétver az ideg, csak a szokásos szilveszeri program Read More »