hallucinációk

Hányingerem van mindentől és mindenkitől. Gondolatok cikáznak keresztül kasul az agyamban. Próbálok erőt venni magamon, de az utolsó tartalékaimat már feléltem.

Nem akarom hogy a gondolatok a hatalmukba kerítsenek. Próbálok úgy tenni, hogy minden rendben pedig nincs, mert borzalmasan fáj. Minden fáj. Bármire képes lennék, hogy ez a fájdalom ne legyen. 

Kezd úgy kinézni hogy rendbe jöhetnek a dolgok. Szeretném is, de nem tudom mennyi erőfeszítést tudok még tenni ennek érdekében. Fáradt vagyok már. El akarok utazni. 20-30 km-t gyalogolni céltalanul a hegyekben mert csak az kapcsol ki csak annak látom értelmét. Ott nem hazudik senki. Az nem fáraszt ennyire mint a hazugságok.

Értelmetlen buta hazugságok…

Továbbra is rettegek és rémálmaim vannak. Minden rohadt éjszaka. Szombat éjszaka kiugrottam még az ágyból is. Régen nem féltem ennyire mint ott akkor. Valaki volt még a szobában.

Hallucinációim vannak. Olyan alakok mászkálnak a lakásban akik nagy valószínűséggel nem szabana hogy ott legyenek. Átsuhannak a folyosón. Hallom hangjukat, suttognak a fülembe. A többségük céltalanul kószál. Van olyan aki erőszakos és fenyeget. Gyaníthatóan hallucinációk ezek. Valahol a pszichózis küszöbén lehetek mikor az ember még néha képes normálisan is érzékelni a dolgokat és képes a logikus gondolkodásra. Még nem borult el, szűkült be annyira hogy ne tudná, amiket lát vagy hall valószínűtlen hogy ott legyenek. Aztán egy idő után már elhiszed hogy ez valóság.

Fáradt vagyok.