Kisfiam … esti mese, altatódalok

Az esti fürdetések hangulata is megváltozott – sokkal többet jászunk és viháncolunk, mint korábban.

Kitaláltam, hogy a szappanbuborékfújásra a legjobb alkalom az esti fürdés – remekül beválik! 🙂

És aztán a lefektetés ma egészen rendkívüli módon jól sikerült!

Két napja alig lehet lelőni kismanót, szétveti az energia, én már általában alszom, mire apja nagy nehezen ágyba tudja terelgetni a kis huncutot.

Ma én voltam a lefektetős – és el vagyok csodálkozva, milyen nagyszerűen és csodálatos hangulatban sikerült a dolog…

 

Először egy hosszú mesét olvastam, amit türelemmel végighalgatott, annak ellenére, hogy nem voltak hozzá képek egyáltalán.

Utána mosolyogva felült az ágyban, és közölte, hogy ő még nem álmos.

Mondtam hogy nem lehet most már játszani, ha akarja, akkor még énekelhetek neki. (hűha – vajon most hagyni fogja?? – gondoltam – mert egy ideje nem szereti, ha énekelek… 🙁 )

Hát, a kedvenc dalát ugyan nem találtam a daloskönyvben, és nem is ismerem – de gyorsan választottam két másik nagony vicceset – és frenetikus sikert arattam velük! – még ismétlést is kért!!!

Naponta átélem, hogy erősödik, javul, színesedik a kapcsolatom a kisfiammal!! 🙂 🙂

És ez nagyon boldoggá tesz!!!

Kisfiam … esti mese, altatódalok Read More »