agorafóbia, szociális fóbia
Az még rosszabb lenne... legalábbis nekem. 🙁
Úgy érzem, hogy teljesen indokolt az agorafóbiám. A modern város ijesztő hely. Igaz, egy kis faluban meg nem tudom elképzelni magam.
Köszi, Kleó! Érdekes volt.
Idézet tőle: faraway93Sziasztok!
Létrehoztunk egy csoportot, várunk Titeket szeretettel:
(akit érdekel a dolog nekem is írhat itt privátban)
Kapaszkodó
Egy csoport, mely azzal a céllal jött létre, hogy biztonságos, elfogadó légkörben tudjunk beszélgetni, egymásnak és magunknak segíteni.
Különböző lelki problémákkal küzdő emberek számára szeretnénk egy baráti társaságot létrehozni (például szociális fóbiások, pánikbetegek, kényszerbetegek, stb), de várunk szeretettel bárkit, aki szívesen csatlakozna, úgy érzi szüksége lenne egy közösségre ahol megnyílhat, megoszthatja problémáit, jól érezheti magát. E közösség alapvető és legfontosabb célja, hogy találkozzunk is egymással és ne csak online beszélgessünk. Tehát szeretnénk személyes találkozókat szervezni, közös beszélgetéseket, esetleg szabadidős programokat, kirándulásokat, illetve amire igényt tartotok.
Elsőre lehet, hogy kemény dolognak hangzik egy ismeretlen személlyel találkozni, de higgyétek el, hogy valami közös mindenkiben van a betegségén kívül is!
Sok lelki gond negatív beidegződéseken, negatív élményeken alapul, szeretnénk ezeket pozitívokra cserélni, az által, hogy jó közösségi élményeket szerzünk, melyekből erőt meríthetünk.
Aki szeretne csatlakozni hozzánk, kérjük írjon magáról néhány mondatot az alább megadott e-mail címre, és egy nevet, mellyel felvehetjük titkos facebook csoportunkba, ahol majd a találkozók részletit megbeszéljük.
Kapcsolat: kapaszkodocsoport@gmail.com
Várunk Titeket!
Nagyon köszönjük.
Óvatosan jegyzem meg, hogy az agorafóbiások ezt nem fogják tudni abszolválni: "E közösség alapvető és legfontosabb célja, hogy találkozzunk is egymással és ne csak online beszélgessünk.".
Az agorafóbiások ti. nem, alig vagy csak nagyon nehezen hagyják el az otthonukat.
Nekik pont egy online csoport lenne megoldás. (Ahogy 12 lépéses csoportoknak is vannak online csoportjai, ti. vannak olyan tagok, aki külföldön vannak, satöbbi.)
Szerintem ezt a felhívást a szocfób topikba is betehetnéd.
https://bura.hu/forum/bajok/panik-es-szorongas/szocialis-fobia
Esetleg a szorongás topikba.
https://bura.hu/forum/bajok/panik-es-szorongas/szorongas
Hajrá! 🙂
Sziasztok!
Létrehoztunk egy csoportot, várunk Titeket szeretettel:
(akit érdekel a dolog nekem is írhat itt privátban)
Kapaszkodó
Egy csoport, mely azzal a céllal jött létre, hogy biztonságos, elfogadó légkörben tudjunk beszélgetni, egymásnak és magunknak segíteni.
Különböző lelki problémákkal küzdő emberek számára szeretnénk egy baráti társaságot létrehozni (például szociális fóbiások, pánikbetegek, kényszerbetegek, stb), de várunk szeretettel bárkit, aki szívesen csatlakozna, úgy érzi szüksége lenne egy közösségre ahol megnyílhat, megoszthatja problémáit, jól érezheti magát. E közösség alapvető és legfontosabb célja, hogy találkozzunk is egymással és ne csak online beszélgessünk. Tehát szeretnénk személyes találkozókat szervezni, közös beszélgetéseket, esetleg szabadidős programokat, kirándulásokat, illetve amire igényt tartotok.
Elsőre lehet, hogy kemény dolognak hangzik egy ismeretlen személlyel találkozni, de higgyétek el, hogy valami közös mindenkiben van a betegségén kívül is!
Sok lelki gond negatív beidegződéseken, negatív élményeken alapul, szeretnénk ezeket pozitívokra cserélni, az által, hogy jó közösségi élményeket szerzünk, melyekből erőt meríthetünk.
Aki szeretne csatlakozni hozzánk, kérjük írjon magáról néhány mondatot az alább megadott e-mail címre, és egy nevet, mellyel felvehetjük titkos facebook csoportunkba, ahol majd a találkozók részletit megbeszéljük.
Kapcsolat: kapaszkodocsoport@gmail.com
Várunk Titeket!
Sziasztok én is szociális fóbiába szenvedek már kicsi korom óta. Nem szeretek emberek közé menniolyankor szorongok félek és nem tudok megszólalni. Én olyan vagyok ha nem szólnak hozzám akkor én se szólok senkihez nem kezdeményezek beszélgetést vagy csak nagyon ritkán.
Szia!
Igen, én.
Du/este tudok írni.
Sziasztok!
Vannak az oldalon még szociális fóbiások? Valakinek sikerült már javulást eléri e-téren?
Idézet tőle: layudaTudtok olyan könyvet a szociális fóbiáról, agorafóbiáról, ami hasonló, személyes élményeken alapul, mint Albert Györgyi könyve a depresszióról?
Agorafóbiáról nem. Lehet, hogy kéne írni egyet?
Tudtok olyan könyvet a szociális fóbiáról, agorafóbiáról, ami hasonló, személyes élményeken alapul, mint Albert Györgyi könyve a depresszióról?
A szoc. fóbia gyakoribb, mint az agorafóbia.
Nem pontosan idézve: "Az agorafóbia élettartam prevalenciája kb. 7 %, a szociális fóbiáé kb. 10 %".
Továbbá:
"A szociális fóbia másik érdekessége, hogy a kezelt nők és férfiak között az arány 1:1, szemben a szorongásos kórképeknél megszokott női nemi túlsúllyal."
Hüm. Érdekes.
Tök érdekes, hogy ki mire emlékszik. 🙂
Szia Eszter! Rendben! RR
Érdekes, hogy én is mindig megjegyzem ki mit szed. Valahogy érdekel a pszichiátria farmakológiája, és ez megmarad bennem mindig.
Neked aztán jó a memóriád. Én még a saját gyógyszereimet sem tudom követni, nemhogy azt, hogy más mit szed.
Jaj, a tulipánfa... az milyen gyönyörű...
Szia Remény!
Te kéred a dokidtól, hogy váltsatok gyógyszert vagy ez az ő döntése? Csak mert úgy látom sűrűn cseréltek...
Mi az alap/fő baj amiben várod a változást?
torta
Ma megkaptam a wellbutrint, azaz elontrilt, kiváncsi vagyok, ez beválik-e, akinek van tapasztalata irjon választ, 150 mg-mot kell szedni két hétig, utána a 300 mg-. Várom válaszotokat. Remény
Rhianon-Roxana -- én szívesen felteszem, amit a terápiákról írsz, valami láthatóbb helyre, ami nem tűnik el az új fórum, illetve blogbejegyzésekkel.
Csak küldd át kérlek! Eszter.babarczy@gmail.com a címem.
Nekem is a kert. Az elveszített elegáns lakásomból kizárólag egy dolog hiányzik: az az öt négyzetméternyi kert, rózsabokor, vörös borostyán, tulipánfa, rozmaring, kis japán kert néhány napos kövön.
Persze azért ÖRÜLNÉK, ha valaki írna ebbe a topikba. Ha már a nagy ívű, csodálatos, terápiákról szóló topikjaimba nem is ír senki.
Nem baj, hogy eltértünk a témától, mert ebbe a topikba úgysem ír senki.
Szexi házikó? Hüm, azt hogy kell elképzelni? Megpróbálom elképzelni. Gyönyörű fürdőszoba. Színes, nagyon színes. Meleg színekkel kifestett. Vidám. Világos. Ki lehet látni a kertbe, a tájra. Van egy medence is, olyan, amit egyetlen egyszer láttam képen. Hosszú, keskeny és oszlopokon (pilléreken) kinyúlik a kinti világba. Persze zárt, de jó lenne, ha ki is lehetne nyitni.
Mit szólsz a második (nagyobb medencés) képhez? Jó, nem? http://www.orkahomes.com/
Szerencse, persze, hogy kell szerencse mindenhez.
Egy dologban biztos vagyok. A "műveljétek kertjeiteket" nem hülyeség. 10 perc kerti munka (nekem)(másnak talán 10 óra) csodákat művel.
Idézet tőle: rhiannon-roxána"korábban úgy voltam a defektjeimmel, hogy majd egyszer vége lesz, biztosan megváltozok, azonban jelenleg, a tények ismeretében reálisan erre vajmi kevés esélyt látok. márpedig azokkal a problémákkal amikkel küszködök nem kis logisztikai kihívást jelent számomra legalább egy elérhető célt kitűzni, és egy olyan élet képét összerakosgatni ami mindezek mellett hosszútávon is működőképes lehet. tehát magyarán mondva az, hogy tudom mi a bajom, és, hogy felismerem, hogy ez mivel jár, és mivel fog járni vélhetően a jövőben is, már önmagában is megbénít."
Igen. Értem. Nagyon kicsi lépésekben haladva? Dolgozol most? Nekem azzal kezdődött a javulásom (ami cirka 10 éve volt és ABSZOLÚT semmi nem látszott, hogy ebből lesz valami), hogy elkezdtem növényeket locsolni valahol. UTÓLAG úgy látom, hogy az egy fontos dolog volt.
egy nagyon kicsi lépést sem tudok tenni addig amíg nem tudom miért teszem. persze vannak "jobb" napjaim, néha szeretném hinni, hogy nem leszek örökké egyedül, vagy, hogy egyszer megtalálom azt a közeget amely nem csak biztonságot, de szellemi táplálékot is nyújthat számomra. de tulajdonképpen több mint tíz éve ebben reménykedem, és közben elfogytam teljesen minden értelemben. ha nagyon sok pénzem lenne most, azthiszem vennék egy szexi házikót feröeren, az összes közül a legelhagyottabb szigeten, és festegetnék, szólna a zene és bámulnám a plafont. egész egyszerűen nincs kedvem folyton a felszínt kapargatni a kapcsolataimban, egyszerűen nem jó ez így nekem, ez nem motivál még annyira sem, hogy megmozduljak. és unom, hogy nem ismerek alternatívát, már lassan álmodni sem merek magamnak egyet. elnéztem ezeket a dolgokat nagyjából 12 évig, tovább egyszerűen nem megy. vagy meg tudok kapni legalább egy minimális adagot abból ami alapvető igényem, vagy különben minek az egész felhajtás?
dolgozom, de csak keveset. ha tudnék többet az legalább jobban lefoglalna, de jelen pillanatban ez sem megy. bár volt amikor meg ment néhány éve, ugyanúgy kínlódtam, szóval ez sem garancia semmire. érdekes amit írsz, de ez valahol szerencse is nem? az életben mindenhez kell szerencse. én is voltam úgy korábban az életemben, hogy kvázi véletlenül találtam akár magamban valamit ami segített. játszom ezt a játékot, hogy folyton keresek, meg próbálkozom, nem létező erőket mozgósítok, de öt év alatt egyetlen egyszer sem kaptam ezért cserébe bármit is. pedig abszolút úgy vagyok vele, hogy egy nagyon apró momentum is elég lenne, amit erőt adna a folytatáshoz, de nincs egy apró momentum sem évek óta. helyette van mindig valami ami még jobban és erőteljesebben a víz alá nyom, aztán csoda, ha az ember folyton megfulladni készül.
huhh, egy kicsit eltértünk a témától.
Én sem tudtam kábé fél évvel ezelőttig. Pedig kábé 10 éve járok terápiára.
Örülök, hogy a szótáradat bővíthettem. Ez igazán szuper. :)))
"sokszor azt érzem, hogy könnyebb volt az életem addig amíg nem ismertem ilyen részletesen minden tünetemet, meg egyáltalán a működésemet."
Elhiszem.
"úgyhogy joggal érzem magam úgy mint egy leárazott díszdobozos tünetválogatás"
A joggal-t megkérdőjelezném. Talán mindenki szuper, tökéletes és imádnivaló? Abszolút nem. A pszichés betegek varázsa, hogy érzékenyek, empatikusak, rendkívül intelligensek (tudnak lenni) és még humoruk is van.
"korábban úgy voltam a defektjeimmel, hogy majd egyszer vége lesz, biztosan megváltozok, azonban jelenleg, a tények ismeretében reálisan erre vajmi kevés esélyt látok. márpedig azokkal a problémákkal amikkel küszködök nem kis logisztikai kihívást jelent számomra legalább egy elérhető célt kitűzni, és egy olyan élet képét összerakosgatni ami mindezek mellett hosszútávon is működőképes lehet. tehát magyarán mondva az, hogy tudom mi a bajom, és, hogy felismerem, hogy ez mivel jár, és mivel fog járni vélhetően a jövőben is, már önmagában is megbénít."
Igen. Értem. Nagyon kicsi lépésekben haladva? Dolgozol most? Nekem azzal kezdődött a javulásom (ami cirka 10 éve volt és ABSZOLÚT semmi nem látszott, hogy ebből lesz valami), hogy elkezdtem növényeket locsolni valahol. UTÓLAG úgy látom, hogy az egy fontos dolog volt.
Idézet tőle: rhiannon-roxánaA rendkívül izgalmas és sikeres topikjaim (pár- és családterápia, műv.terápia, csoportterápia, pszichoterápia) közül az utolsóban foglalkozom azzal, hogy tulképpen csak az az "igazi" terápia, amit az ún. pszichoterapeuta tart.
Egy sima pszichológus igazából nem tudom, mit tart.
Egy mentálhigiénés szakember tart segítő beszélgetést.
Én két okból sem járok igazi pszichoterápiára: a) egy sima pszichológushoz járok b) ingyen járok egy helyre, ahol minden ott dolgozó (pszcihológus és szoc. munkás) jogosult segítő beszélgetést tartani, de csak azt, terápiát nem.
A szép az, hogy a legelső terapom tényleg PT volt, a második, harmadik és negyedik nem, ők "csak" "sima" pszichológusok voltak. Azóta a harmadik és negyedik letette a PT szakvizsgát.
Szóval egyébként nem ezen múlik.
és megint megint okosabb lettem. ezekkel abszolút nem voltam tisztában, bár annyira talán jelentősége nincs, de azért érdekes információ. köszi! 
wow. reziliencia! na, csak néhány napja vagyok itt és máris tanultam valamit! (igaz kimondani még nem tudom, pereljem be a gyerekkori logopédusomat?!)
azt viszont el tudom mondani, hogy ebben a valamiben én sem vagyok túl acélos, és alighanem hasonló okokból, mint te. gyakorlatilag egy véget nem érő traumasorozat az életem.
a betegségtudattal az a helyzet, hogy nyilván egy szintig módfelett hasznos, hiszen ha az ember tiltakozik az ellen, hogy esetleg valami nem kerek nála, akkor igen nehezen tud rajta változtatni. viszont mindamellett sokszor azt érzem, hogy könnyebb volt az életem addig amíg nem ismertem ilyen részletesen minden tünetemet, meg egyáltalán a működésemet. amióta mindezekkel majdhogynem tökéletesen tisztában vagyok, reggeltől estig csak a tüneteket látom magamban, és bár a jobb rálátás segít olykor, hogy ezt vagy azt hatékonyabban kezeljek, de összességében mégis gyakran azt érzem, hogy szarul jöttem ki ebből az "ismerjük meg magunkat" dologból. nyilván lehetne ez másképpen is, de egyelőre az esetleges elméleti tudásomból vajmi kevés hasznot tudok kipréselni a gyakorlatban. ellenben minden egyes hangulatomat rögtön tudom azonosítani egy tünettel (és egykori terapeutám meglátása szerint nem helytelenül), úgyhogy joggal érzem magam úgy mint egy leárazott díszdobozos tünetválogatás. illetve korábban úgy voltam a defektjeimmel, hogy majd egyszer vége lesz, biztosan megváltozok, azonban jelenleg, a tények ismeretében reálisan erre vajmi kevés esélyt látok. márpedig azokkal a problémákkal amikkel küszködök nem kis logisztikai kihívást jelent számomra legalább egy elérhető célt kitűzni, és egy olyan élet képét összerakosgatni ami mindezek mellett hosszútávon is működőképes lehet. tehát magyarán mondva az, hogy tudom mi a bajom, és, hogy felismerem, hogy ez mivel jár, és mivel fog járni vélhetően a jövőben is, már önmagában is megbénít.
A rendkívül izgalmas és sikeres topikjaim (pár- és családterápia, műv.terápia, csoportterápia, pszichoterápia) közül az utolsóban foglalkozom azzal, hogy tulképpen csak az az "igazi" terápia, amit az ún. pszichoterapeuta tart.
Egy sima pszichológus igazából nem tudom, mit tart.
Egy mentálhigiénés szakember tart segítő beszélgetést.
Én két okból sem járok igazi pszichoterápiára: a) egy sima pszichológushoz járok b) ingyen járok egy helyre, ahol minden ott dolgozó (pszcihológus és szoc. munkás) jogosult segítő beszélgetést tartani, de csak azt, terápiát nem.
A szép az, hogy a legelső terapom tényleg PT volt, a második, harmadik és negyedik nem, ők "csak" "sima" pszichológusok voltak. Azóta a harmadik és negyedik letette a PT szakvizsgát.
Szóval egyébként nem ezen múlik.
Alapjában véve azt gondolom, hogy jól HANGZIK, de nem működik, ahogy itt már többen is leírtuk. Legalábbis nem mindenkinél. Nem szabad elfelejteni, hogy kora gyerekkori (egészen kora gyerekkori) sérülések is lehetnek egyes emberek életében. Továbbá azt olvastam most egy okos cikkben, hogy az ún. reziliencia nagyon fontos. Ez azt jelenti pszichés ügyekben, hogy milyen gyorsan tud valaki túljutni egy problémán, egy sérelmen, egy veszteségen. Az én reziliencia szintem nagyon alacsony, amit betudok annak, hogy több trauma is ért ill. transzgenerációs traumák is vannak a családunkban.
Jót nevettem azon, hogy az agyad kioltódott. Tudom, hogy nem vicces, de így leírva az.
Mit jelent ez a "most sokkal erősebb a betegségtudatom"?
Idézet tőle: rhiannon-roxánaBár ez nem is igazi terápia, ez csak segítő beszélgetés.
ööö. az mi? úgy értem van ilyen fogalom külön? mindenesetre akárhogy is, sok sikert és kitartást hozzá! 
Idézet tőle: rhiannon-roxánaÉrdekes. Pedig Szendi arról ír a Pánik c. könyvében, hogy (valami baromi bonyolult módon) az agyban egy idő után kioltódik a szorongás.
ez baromi jól hangzik, de nekem egy idő után az agyam oltódott ki, a szorongás meg megmaradt. de egyébként régebben néha tényleg működött ez nálam, talán azért mert akkoriban azon túl, hogy szorongtam, és ennek tudatában voltam, nem különösebben foglalkoztam vele. most sokkal erősebb a betegségtudatom, illetve valszeg túl erős is, talán most ezért nem jön be ez a módszer. nem hagyom saját magamnak legyőzni ezt a dolgot, folyton ott van a fejemben, hogy "de hát én már csak ilyen vagyok", egyfajta önbeteljesítő jóslat.
Érdekes. Pedig Szendi arról ír a Pánik c. könyvében, hogy (valami baromi bonyolult módon) az agyban egy idő után kioltódik a szorongás.
Először is: köszi, hogy írtál. 🙂
"ha alapvetően teljesen más van a háttérben, akkor kétlem, hogy lenne komolyabb jelentősége annak, hogy hol él. a kiváltó okokat kell megtalálni és megszüntetni, orvosolni, ennek hiányában minden más trükközés csak pótcselekvés."
Igaz. De mivel már az ötödik terápiámba járok és még mindig kábé semmire nem jutottunk, ezért a terápia hasznában is kezdek kételkedni. Nyilván a hiba bennem (is) van. Nem a terápiáról akarok bárkit is lebeszélni, sőőőőőőt, szerintem nagyon fontos. Nagyon sokat kaptam most az utolsó terápiában, de ... még mindig csak a felszínt kapargatjuk (2 és fél éve). Bár ez nem is igazi terápia, ez csak segítő beszélgetés.
Idézet tőle: rhiannon-roxána"Azt hiszem, azt az elvet követtem, hogyha elég sokszor "szembejön velem a félelem", akkor már nem lesz olyan ijesztő az egész. De az volt. Nagyon is. Szóval ez nem jött be."
ugyan nem agorafóbiával kapcsolatban, de ezt a "módszert" én is kipróbáltam. gondoltam, ha nap mint nap, nagy kínlódások árán szembe megyek a félelmeimmel, idővel ez egyfajta rutinná alakul, és ha nem is szűnik meg teljesen a probléma, jelentősen mérséklődik majd. aztán a francokat... nem csillapodott semmi sem, minden egyes nap ugyanolyan nehéz volt, és a végére totál kikészültem a folyamatos harcban.
érdekes. az biztos, hogy van valami ebben a modern nagyvárosi életben ami visszataszító, és embertelen. ha valaki épp ettől a nyüzsgéstől, rohanástól, személytelenségtől sokall be, lehet, hogy akár, orvosolhatja is a tüneteit, egy vidéki falucska nyugalma, sőt, valószínű. de ha alapvetően teljesen más van a háttérben, akkor kétlem, hogy lenne komolyabb jelentősége annak, hogy hol él. a kiváltó okokat kell megtalálni és megszüntetni, orvosolni, ennek hiányában minden más trükközés csak pótcselekvés.
"Azt hiszem, azt az elvet követtem, hogyha elég sokszor "szembejön velem a félelem", akkor már nem lesz olyan ijesztő az egész. De az volt. Nagyon is. Szóval ez nem jött be."
Ezen most egy csomót gondolkoztam. Nekem is volt egy olyan időszak az életemben, amikor muszáj volt minden nap órákat utaznom. A vége nem az lett, hogy elmúlt az agorafóbia, hanem lett egy jó kis idegösszeomlásom.
Persze saját magamat is meghazudtolhatom, mert párom családjában van olyan férfi, aki faluban lett agorafóbiás, aztán elmúlt neki.
Á, bonyolult.
Azon gondolkozom, hogy vajon az agorafóbiának nincs-e létjogosultsága. Olvastam egyszer egy férfiről, aki pánikrohamot kapott a metróban, aztán nem mert kimozdulni otthonról (agorafóbia). Aztán azt mondta, francba az egésszel és leköltözött egy kisvárosba. Azóta tök jól van. Vajon ez a budapesti lét normális??
Szia windstrom! Csekély 2 év után válaszolok. 🙂 Bár látom, te is cirka 2 évvel az utolsó hozzászólás után írtál. Csak kerékpárral szoktál közlekedni? Hogy vagy mostanában? RR
Én azért már szinte szeretek az élelmiszerboltba menni. Szinte vágyom, hogy figyeljenek rám. Jó érzés. Még akkor is, ha szinte senkivel sem beszélgetek olyankor.
Kerékpárral szoktam közlekedni. A gyengém a közlekedés, és az attól való félés, hogy valami őrültséget fogok elkövetni elbizonytalanodásomban, például ott ahol sokan láthatnak, az útkereszteződéseknél, lekanyarodáskor, amikor a hátam mögött autó jön. Nem egyszer fordul elő olyan, hogy amikor elbizonytalanodok egy kereszteződésben, ahol több, vagy csak egy jármű keresztezi utam, inkább egy másik irányban folytatom utamat célom felé, még ha ezért kerülnöm is kell.
Amikor egy új, ismeretlen helyre kell mennem valamilyen ügyben, nagyfokú szorongás fog el.
Szerintem is sokan vagyunk szoc.fóbosok.Az életképtelenség szerintem azért túlzás,de az igaz, hogy sok területen nehezen vagy egyáltalán nem boldogulunk.De én pl. el tudnám magam képzelni olyan munkában,amitől egy extrovertált menekülne..mondjuk
sziasztok,
én szocfóbos vagyok, de már olyan régen, hogy már én is unom magam. Sokan vagyunk ám...
A napokban meghalt egyik társam, akivel 10 éve ismertük egymást. Nagyon megviselt. Neki is depresszióval kevert szocfóbja volt, és hát már nem bírta tovább.Azóta gondolkozom, mennyit bírok még:/
Monika, egyetértek, attól rosszabb lesz, ha az ember enged a visszahúzó erőknek. Muszáj menni és csinálni. Én önkénteskedem egy menhelyen, de rosszabb napokon, mint ez, nem vagyok képes kimenni oda se. Ilyenkor kell vigyázni, mert eléggé támadnak a kis szörnyeim...
Amikor kicsit könnyebb napod van, kisebb a szorongás, akkor fel mersz szállni a buszra?
Vajon az is ide tartozik, ha valaki nem tud buszra szállni? Illetve munkába menet amikor nagyon szorongok a nap miatt ,taxival megyek(spórolok rá), hazafelé már megy a busz, bár igen nyögvenyelősen.
Amióta nem írtam, rosszabb lett a helyzet.Már boltba is alig merek bemenni.Egyedül pláne nem.Ha van velem valaki,akkor jobb a helyzet.Kezd az egész kísértetiesen hasonlítani életem kb. 10 évvel ezelőtti időszakára..Mi lesz, ha vmilyen hivatalos ügyet kell elintéznem?Hamarosan lesz ilyen is.Előre félek, és hiába igyekszem felkészíteni magam lélekben, nem megy..Néha azon vagyok, hagyom a fenébe az egészet, és nem intézek el semmit-csak tudom, hogy ez még rosszabb helyzeteket teremtene..Szóval, most nem tudom, hogyan tovább.
Mindenesetre az már jó, hogy itt tudok beszélgetni.
Hát,nincs rá pénzem.De a lelkemben már érzem, hogy szükségem lenne rá, úgyhogy valahogy muszáj lesz ..valamit kitalálnom ezügyben.Nem tudom még hogyan.
Üdv.
Dehogy volt hosszú vagy unalmas. Mégis hol lehet ezekről a dolgokról beszélgetni, ha nem itt? No meg persze barátokkal, de az más.
" Érik már egy újabb terápia, úgy látszik,bár most "csak simán depressziós meg szorongó vagyok". "
Lenne rá pénzed, lehetőséged?