21 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés
Topicindító hozzászólás
Anonymous
Szorongás

Beszélgessünk a szorongásról! Ki hogyan éli meg? Milyen módszerekkel próbálja meg legyőzni?

Offline

De ennyit a bélműködésemrőllaugh

Holfény:jobban vagy ugye?

Offline

Sajna,menni kell. Holnap megyek orvoshoz délelőtt,lehet,h.a diag.után már nem fog érdekelni a csütörtöki út, indecision,más aggódni valóm lesz.....

Holdfény: nem érdemli meg, jó ember azlaugh. Meg nekem kéne fizetni a tisztítás is. De tuti,hogy többé nem mennénk együtt ilyen útra​​​​​​cheeky

Offline

 Akbar remélem nem fosod össze a főnök kocsiját, ja de le se hányd, az tényleg gáz lenne. De lehet megérdemelné.

Azt érzem, azóta van ez a problémád amióta, dolgozol. Jó lenne ha nem görcsölnél rá ennyire, mert ez egy ördögi kör. Vizsgáltasd ki magad, akkor talán megnyugszol, nekem is két évig fájt, át tudom érezni miről beszélsz.

Jobbulást kívánok szeretettel.

Offline

mennyire fontos, hogy elkísérd a főnököd erre az útra? nagy baj lenne, ha kihagynád? 

tudom, ez tipikus elmenekülős, "acting out" megoldás, (ami rám jellemző nagyon), de néha nincs más. 

a gyomrod régóta fáj? =( nem nézetted még meg? 

Offline

A bajom az,h. a legváratlanabb időben kap el a h@smars, meg a hányás és félek(valami baj van a gyomrommal,fogytam,nem bírok enni,állandóan fáj)hogy rosszul leszek. 5 óra autózás elég rizikós ígyangry

Offline

Szia drága Akbar!

Szorítok neked ki fogod bírni.

Mért félsz ennyire nem fog megenni?

Majd írd meg milyen volt.

 

Offline

Még 2 nap. Nagyon félek,aludni sem tudokcrying

Offline

Csütörtökön megyek Szegedre. Nagyon félek hogy rámjön a hasm@rs, a gyomorfájás(mostanság nagyon fáj,megyek is dokihoz). Meg majd' 6 órát tölteni a főnökkel egy kocsiban....Nagyon nem bírom a munkámat,iszonyat szorongok hogy nem felelek meg.

Online

Ha megcsinálom, amitől félek nemhogy jó érzésem nincs, szó szerint rossz élmény (túl bizonytalan voltam, biztos rosszat gondoltak rólam stb). Ez a rossz érzés idővel enyhül, de nem 10-20-30 alkalom után....nagyon sok alkalom után kevesbé félek és kevésbé jut eszembe, h ki mit gondolt rólam. Ezredik alkalom után is félek, de sokkal kevésbé.

Ez nálam szoc fóbos + teljesítményszorongás, agorafóbia + pánik lehet máshogy működik.

Szoc. fóbom sokat enyhült, vizsgadrukk romlott Nagyobb a tét, mint korábban és kevésbé tudok keszülni + pszichózistól tartok. Amikor még pszichotikus tüneteim nem voltak legalább állapotromlástól, visszaeséstől nem féltem a vizsga okozta stressz miatt.

Offline

Köszi, hogy leírtátok. 

Most lesz min gondolkoznom.

Offline

Értem, csajszik. Smile

Offline

Kiscsillag írta:

Sikerélményem nekem sincs, de pár év alatt enyhül a szorongásom v elmúlik, ha valamit heti többször csinálok v abban a közegben maradok.

ugyanígy vagyok vele én is. 

Offline

Roxi, ahogy Kiscsillag is írja, sikerélményem nekem sincs, csak mikor valamit rendszeresen kell megtennem, pl. ilyen az angol nyelvű kommunikáció a munkahelyemen, akkor egy idő után valahogy már nem vált ki belőlem semmit, szinte unott leszek, rutinná válik. de jól sem érzem magam tőle. nem érzem, hogy hű, de erős lettem, hogy meg tudtam csinálni... nem érzek egyszerűen semmit. kicsit mintha robotpilótára kapcsolna az agyam ilyen helyzetekben. 

Online

roxána2.0 írta:

szonyecska írta:

a szorongás végigkísérte az életem. gyerekkoromban a legkülönfélébb, legapróbb dolgok is képesek voltak szorongást kiváltani belőlem. olyasmi, amiről másnak eszébe sem jutna, hogy az gondot okozhat egy embernek. 

pl. a köszönés. egész kicsi gyerekként is rettegtem, ha hangosan kellett köszönnöm másoknak. ha közel voltak és normál hangerő elég volt, akkor nem volt semmi baj, de ha csak kicsit is fel kellett emelni a hangom, már nem voltam rá képes. és mennyi konfliktust okozott ez, főleg a szüleimmel. kellemetlen volt nekik mások előtt, hogy nem köszönök, és én nem tudtam elmagyarázni, hogy egyszerűen nem megy bizonyos helyzetekben. 

vagy pl. rettegtem attól, mikor én voltam a hetes. és nem is az óra eleji jelentés miatt, hanem mert a hetesnek kellett letörölnie a táblát. amit nem értem fel. székre kellett hozzá állni. és valamiért elviselhetetlen volt számomra az a helyzet, hogy az egész osztály előtt egy székre állva töröljem a táblát, miközben mindenki lát. felnőttként már meg sem tudom magyarázni még én sem, mitől volt ez olyan elviselhetetlen...

szociális helyzetekben ma is szorongok. néha nem tudok kimenni a rendelt pizzáért, néha nehezemre esik felvenni a telefont. ha ismeretlen számról hívnak, nem is veszem fel. 

a különös az, hogy munkában mindezt idővel legyőztem. ha nem önmagam nevében, hanem a munkahelyem nevében cselekszem, akkor képes vagyok normálisan működni, telefonálni, kommunikálni, intézkedni. 

azt hiszem, egyébként minél többször kényszerül bele az ember ilyen helyzetekbe, annál inkább jelentőségüket vesztik a félelmek egy idő után. tehát az elkerülés rossz megoldás. ha újra meg újra meg újra muszáj megtenni valamit, ami szorongást okoz, akkor egyszerűen kialakul egyfajta "immunitás" az emberben. de ha utána hosszú ideig nem kerül hasonló helyzetbe, újra előjöhetnek a szorongások.

én legalábbis ezeket tapasztaltam...

"azt hiszem, egyébként minél többször kényszerül bele az ember ilyen helyzetekbe, annál inkább jelentőségüket vesztik a félelmek egy idő után. tehát az elkerülés rossz megoldás. ha újra meg újra meg újra muszáj megtenni valamit, ami szorongást okoz, akkor egyszerűen kialakul egyfajta "immunitás" az emberben. de ha utána hosszú ideig nem kerül hasonló helyzetbe, újra előjöhetnek a szorongások."

Szerintem ez is egyéni lehet. Nekem semmit, de semmit nem segít, ha olyan helyzetbe kerülök, ahol szorongok. Az agyamban nincs jutalomközpont erre. Ha valamit sikerült megcsinálni (itt amolyan agorafóbiás szemmel szörnyű dolgokra gondolok), utána egész egyszerűen nincs sikerélményem.

Viszont ha jobban vagyok, akkor többet tudok csinálni annál, mint amikor nem vagyok jól. 

Sikerélményem nekem sincs, de pár év alatt enyhül a szorongásom v elmúlik, ha valamit heti többször csinálok v abban a közegben maradok.

Offline

szonyecska írta:

a szorongás végigkísérte az életem. gyerekkoromban a legkülönfélébb, legapróbb dolgok is képesek voltak szorongást kiváltani belőlem. olyasmi, amiről másnak eszébe sem jutna, hogy az gondot okozhat egy embernek. 

pl. a köszönés. egész kicsi gyerekként is rettegtem, ha hangosan kellett köszönnöm másoknak. ha közel voltak és normál hangerő elég volt, akkor nem volt semmi baj, de ha csak kicsit is fel kellett emelni a hangom, már nem voltam rá képes. és mennyi konfliktust okozott ez, főleg a szüleimmel. kellemetlen volt nekik mások előtt, hogy nem köszönök, és én nem tudtam elmagyarázni, hogy egyszerűen nem megy bizonyos helyzetekben. 

vagy pl. rettegtem attól, mikor én voltam a hetes. és nem is az óra eleji jelentés miatt, hanem mert a hetesnek kellett letörölnie a táblát. amit nem értem fel. székre kellett hozzá állni. és valamiért elviselhetetlen volt számomra az a helyzet, hogy az egész osztály előtt egy székre állva töröljem a táblát, miközben mindenki lát. felnőttként már meg sem tudom magyarázni még én sem, mitől volt ez olyan elviselhetetlen...

szociális helyzetekben ma is szorongok. néha nem tudok kimenni a rendelt pizzáért, néha nehezemre esik felvenni a telefont. ha ismeretlen számról hívnak, nem is veszem fel. 

a különös az, hogy munkában mindezt idővel legyőztem. ha nem önmagam nevében, hanem a munkahelyem nevében cselekszem, akkor képes vagyok normálisan működni, telefonálni, kommunikálni, intézkedni. 

azt hiszem, egyébként minél többször kényszerül bele az ember ilyen helyzetekbe, annál inkább jelentőségüket vesztik a félelmek egy idő után. tehát az elkerülés rossz megoldás. ha újra meg újra meg újra muszáj megtenni valamit, ami szorongást okoz, akkor egyszerűen kialakul egyfajta "immunitás" az emberben. de ha utána hosszú ideig nem kerül hasonló helyzetbe, újra előjöhetnek a szorongások.

én legalábbis ezeket tapasztaltam...

"azt hiszem, egyébként minél többször kényszerül bele az ember ilyen helyzetekbe, annál inkább jelentőségüket vesztik a félelmek egy idő után. tehát az elkerülés rossz megoldás. ha újra meg újra meg újra muszáj megtenni valamit, ami szorongást okoz, akkor egyszerűen kialakul egyfajta "immunitás" az emberben. de ha utána hosszú ideig nem kerül hasonló helyzetbe, újra előjöhetnek a szorongások."

Szerintem ez is egyéni lehet. Nekem semmit, de semmit nem segít, ha olyan helyzetbe kerülök, ahol szorongok. Az agyamban nincs jutalomközpont erre. Ha valamit sikerült megcsinálni (itt amolyan agorafóbiás szemmel szörnyű dolgokra gondolok), utána egész egyszerűen nincs sikerélményem.

Viszont ha jobban vagyok, akkor többet tudok csinálni annál, mint amikor nem vagyok jól. 

Offline

a szorongás végigkísérte az életem. gyerekkoromban a legkülönfélébb, legapróbb dolgok is képesek voltak szorongást kiváltani belőlem. olyasmi, amiről másnak eszébe sem jutna, hogy az gondot okozhat egy embernek. 

pl. a köszönés. egész kicsi gyerekként is rettegtem, ha hangosan kellett köszönnöm másoknak. ha közel voltak és normál hangerő elég volt, akkor nem volt semmi baj, de ha csak kicsit is fel kellett emelni a hangom, már nem voltam rá képes. és mennyi konfliktust okozott ez, főleg a szüleimmel. kellemetlen volt nekik mások előtt, hogy nem köszönök, és én nem tudtam elmagyarázni, hogy egyszerűen nem megy bizonyos helyzetekben. 

vagy pl. rettegtem attól, mikor én voltam a hetes. és nem is az óra eleji jelentés miatt, hanem mert a hetesnek kellett letörölnie a táblát. amit nem értem fel. székre kellett hozzá állni. és valamiért elviselhetetlen volt számomra az a helyzet, hogy az egész osztály előtt egy székre állva töröljem a táblát, miközben mindenki lát. felnőttként már meg sem tudom magyarázni még én sem, mitől volt ez olyan elviselhetetlen...

szociális helyzetekben ma is szorongok. néha nem tudok kimenni a rendelt pizzáért, néha nehezemre esik felvenni a telefont. ha ismeretlen számról hívnak, nem is veszem fel. 

a különös az, hogy munkában mindezt idővel legyőztem. ha nem önmagam nevében, hanem a munkahelyem nevében cselekszem, akkor képes vagyok normálisan működni, telefonálni, kommunikálni, intézkedni. 

azt hiszem, egyébként minél többször kényszerül bele az ember ilyen helyzetekbe, annál inkább jelentőségüket vesztik a félelmek egy idő után. tehát az elkerülés rossz megoldás. ha újra meg újra meg újra muszáj megtenni valamit, ami szorongást okoz, akkor egyszerűen kialakul egyfajta "immunitás" az emberben. de ha utána hosszú ideig nem kerül hasonló helyzetbe, újra előjöhetnek a szorongások.

én legalábbis ezeket tapasztaltam...

Offline

"Villám-relaxáció

Tónusszabályozási evidenciákon alapul. A felső végtagon a flexor-tónus túlsúly (karok hajlító izmainak tónustöbblete), valamint az alsó végtag extenzor-izmainak fokozott tónusa (a láb nyújtóizmainak magasabb tónusa) teszi lehetővé, hogy intenzív mozgáskivitelezésű és időextendált (a természetes kontrakciós időt meghaladó tartamú) feszítéssel a kéz, könyök, felkar hajlítóizmainak, valamint a láb hosszú, nyújtóizmainak sorban egymásután elvégzett feszítése, majd egyszerre kiengedő ellazulása nyomán átélhessük a központi idegrendszer által reflexesen végbemenő spontán ellazulást. Ebben a villám-technikában nem kell tudni lazítani, nem is szabad, csak sorra feszíteni kell a megfelelő izmokat. Az „elengedés” csak a teljes feszítéssor végén lehetséges. Mivel a szorongás és indulati állapot bizonyos fokán már nem is tudnánk „ellazulni”, feszíteni azonban a legmagasabb belső feszültség esetén is képesek vagyunk, ez a technika jó lehetőség a bárhol/bármikor/bármilyen helyzetben lehetséges „ellazulás-reflex”-kiváltására."

*

Ez irtó érdekes, én reggelente ezt csinálom! Hetek óta. Az írást meg ma találtam.

Offline

Nagyon jó írás a relaxációs technikákról.

https://pszichologuskereso.hu/blog/relaxacios-technikak-egeszsegvedo-szerepe

Offline

Köszönet!

Van "depresszió" és "szorongás és depresszió" topik is, de azt hiszem, ez is elfér. 

Ide lehet írni a szorongással kapcsolatos információitokat.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges