Ratkóczi Éva doktornő válaszol
Késve tudom kezdeni, ezért elnézést, de mindenkinek jó estét, Éva
mar minden mindegy
felolem fejbe is lohetsz
Nem akarlak zárolni, csak megkértelek benneteket, hogy ne Éva topicjában beszélgessetek.
basszal ki. kit erdekel? legalabb megmutathatod micsoda hatalmad van
persze, hogy aztan majd elmondhasd, masnak mennyivel rosszabb, mint nekem es hogy kussoljak
Légyszives ne itt beszélgessetek! Köszi
engem erdekelne most mit erzel es miert
aztan meg be akarjak magyarazni nekem, hogy en laatom rosszul. ergo en vagyok a beteg. es maris gyogyszerrel akarnak tomni
nincs kedvem. mivel semmi ertelme.tok felesleges. sot, sokkal tobbet art.
hanytal mar fajdalomtol?
es ha igen. az erdekel barkit is?
persze hogy nem. alapban abbol ered a fajdalom
csak kerdeztem , gondoltam lett volna kedved hozza
minek beszelgetni?
kedves eva
irna fel nekem valami gyogyszert ami kozombosse tesz? marmint csak az emberek fele
kossz
Szeretnel beszelgetni?
Enkozles:
Once a year, tens of thousands of participants gather in
Egyszer minden evben tizezrek vesznek reszt a gyulekezetben
Nevada's Black Rock Desert to create Black Rock City,
Nevada, Black Rock Desert ) hogy megalkossak Black Rock Citi-t
(Fekete Szikla Sivatagban) (
dedicated to community, art, self-expression, and self-reliance.
a kozossegnek ajanlva, es muveszetnek, es onkifejezesnek, es onfuggosegnek.
Azt erzem, hogy nem vagyok egyedul.
Kedves Éva!
Én nem kérdéssel fordulok önhöz, csak szeretném megköszönni készséges munkáját, amit a betegekért tesz. Valójában az motivál most írásra, hogy a legutóbbi válasza (ami névtelennek szólt), valójában nekem is beleillik az életembe, vagyis pont erre a válaszra volt most szükségem. Van egy dolog ami félelmet kelt bennem, elég erősen, de ez a bíztatás, mégha nem is nekem szólt (de én magamra is vettem ha nem baj - pozitívan), nagyon sok erőt adott! És csak meg szerettem volna köszönni. További jó és eredményes munkát és jóéjszakát kívánok önnek!
Mindenkinek jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: névtelenHú, kedves W., mintha én írtam volna!
Doktornő, nagyon köszönöm a válaszát. Egy kérdésem lenne...hogyan kerülhetek jó viszonyba a negatív érzéseimmel??? Hiszen attól negatívak, hogy fájnak, vagy éppen rombolnak, nem szeretem őket. Ezt nem értem...A terápiámban úgy érzem, tényleg sokat haladtam, de még hosszú út áll előttem. Utálom magam azért mert megalkuvó vagyok, mások pozitív véleményéért elvtelenül képes vagyok mindenre. Ezt nagyon szeretném befejezni. Csak annyira nehéz, a félelem teljesen leblokkol
Kedves névtelen, liliomnak írtam erre a kérdésre már választ, ott nézze meg! Jól gondolja, hogy a félelmei gátolják abban, hogy saját maga legyen. Nem kell a félelmétől félnie, el kell fogadnia, de nem kell annak megfelelően viselkednie. A terápiában biztosan sikerül megtalálnia a félelmei eredetét, amelyek valószínüleg nem a jelenben vannak, hanem a múltban, illetve a múltban kialakult meggyőződésében, miszerint csak akkor fogják szeretni, ha feladja önmagát. Prábálja ki először könnyebb, kockázatmentes helyzetekben, hogy a meggyőződése ellenében viselkedik. Megfelelő hangnemben elmondja a saját véleményét, akkor is, ha az különbözik a másokétól, nemet mond egy kérésre vagy elvárásra, kedvesen, nyugodtan, de határozottan. Ha többször megtapasztalja, hogy ettől nem fognak megromlani a kapcsolatai, lassan változni fog a meggyőződése és enyhülni fog a félelme is, de kezdetben a félelme ellenében kell ezt megtennie. Ja, és ne címkézze magát, ez nem elvtelenség és megalkuvás, hanem félelem, nem tehet róla, de tehet ellen.
Üdv., Éva
Idézet tőle: weepingwillowKedves Doktornő,
megnéztem az ACA-csoportot, hát, nekem nagyon nem. De azért köszönöm az ötletet. :D) ww
Kedves ww,
ha nem, hát nem, bár nem tudom, elment-e, vagy csak az írásos információk alapján döntött, az nem biztos, hogy elég. Nem eröltetem, csak az előzőekre válaszul mondom, hogy mivel nem terápia, nem ütközik sem a drámával, sem mással. Az viszont meglep, hogy az egyénit együtt csinálja a drámával, habár kivételes esetben ez elfogadható lehet. Ha változást akar a drámán, meg kell találnia a módját, hogy mindazt, amit itt elmondott, ott is elmondja, illetve közölje valahogy, választhatja ezt akár egy játék témájául, vagy elmondhatja az órakezdő vagy befejező körben.
Gyűjtögetés ügyben úgyis azt csinál, amit akar, de azért ismét felhívnám a figyelmét, hogy a terápiája nem lesz igazán eredményes, ha egy ilyen fontos, ráadásul a terápiás kapcsolatukat is érintő témát állandóan elkerül - és akkor hiába a ráfordított idő, pénz és igyekezet. Tényleg volt olyan kliensem, ako nagyon sok évig járt, nagyon jól működtünk (látszólag) együtt, szuper felismerésekhez jutott, (látszólag) szuper önismeretre tett szert, és mégsem változott mindaddig, amíg ki nem derült egy végig elhallgatott fontos problémája. Azt javaslom, mielőbb mondja el, és onnantól ne gyűjtögessen; ha mégis, akkor azt problémaként kell kezelni.
Azért én úgy látom, elindult egy jó irányba a terápiás kapcsolata, ezért is sajnálnám, ha ezzel a szerencsétlen titokkal ezt a jó folyamatot legátolná. Van olyan persze, hogy valakinek több kört kell megtennie míg célhoz ér, és abból is mindig van tanulság.
Üdv., É.
Idézet tőle: megintzsivanyValos riport egy amerikai popfesztivalrol:
2011 Art Theme: Rites of Passage
2011 Muveszeti Tema: Szertartasok modjaiThere are moments of crisis and frisson in our lives which
Vannak krizisek pillanatjai a mi eletunkben amikinform us that we've somehow crossed an inner threshold and
emlekeztetnek minket arra, hogy valahogy atmentunk egy belso kuszobon esare changed. Thus moving from one state of being into an
megvaltoztunk. Bar az atmenet az egyik letezesi allapotbolunknown other obliges us to face our innermost insecurities,
egy ismeretlen masikba segit nekunk szembeneznunk a mi legbelsobb felelmeinkkel
and it requires faith, a willingness to leap off the ladder
es megkoveteli a hitet, es a hajlandosagot leugrani egy letrajajrolof ordered existence. Our theme this year invites participants
a rendszerezett letezesnek. A mi temank ebben az evben resztvennito join with others in creating rites of passage.
es kapcsolatban lenni masokkal abban hogy megalkossuk a szertartasok modjait.
Kedves megintzsivany, köszönöm, meg fogom nézni, É.
Idézet tőle: tundeKedves Doktorno!
Régi pàciensként / borderline személyiségzavar kedves jelzojét viseltem pàr évig jo pàr hajmereszto viselkedészavarral...hangulatingadozàssal..../ jelentkezem ezen a forumon ot év utàn, amiota befejeztem a teràpiàt Onnel a Nap utcàban, mert Fr orszàgba koltoztem.
Utoljàra édesanyàm halàla elott làtogattam meg Ont, a Klinikàn, mikor hazautaztam hogy az utolso hetet, vele tudjam tolteni....de még a halàlos àgyàn is csak bàntott, pedig annyira vàgytam arra, hogy megoleljen és annyit mondjon, hogy szeret....szerettem volna elbucsuzni Tole, mint a filmekben...de a halàlfélelem inkàbb gonoszsàgot vàltott szegénybol ki. Mikor visszatértem Pàrizsba, kerestem egy pszihologust, hogy megszakitsam a generàcios àtkot és egy szeretetet ado anya vàljon belolem, aki tud mesélni, énekelni vidàman és szeretni feltétel nélkul, még akkor is, ha néha szomoru fejet vàg...de legalàbb làssam a tukorbe az àbràzatom ilyenkor, hogy tudjak gyorsan vàltoztatni, idoben tenni valamit. Anyurol az a kép maradt bennem, hogy mindig ult a fotelban és gondolkodott...vagy valami borzalmas zenét hallgatott a ràdioban, ha pedig éppen nem ivott, akkor olvasott... anyai mintaképnek nem mondhato, de megmaradt az olvasàs, imàdok mesét olvasni a kislànyomnak.
Sok sok lelki vizsgàlodàs, ok okozati osszefuggések megértése sem segit a régi fàjdalmakat és gyermekkori sérelemeket teljesen meggyogyitani, de megprobàlom minnél pozitivabban làtni a jovot. Szinte visszagondolni is nehéz, hogy mennyi idot toltottem kulonbozo klinikàkon, hogy megmenthessem magamat és azt tudjam mondani, hogy ez volt az utolso, megmenekultem. Utolso hazautazàsomsoràn megtalàltam a zàrojelentésekkel teli dossziémat és a gyomrom osszeszorult, hogy miért okoztam magamnak ennyi fàjdalmat és valahol elveszetnek tartom ezeket az éveket...amikor nem rombolni , hanem szàrnyalni kellett volna.... Es mit mondok a gyermekeimnek, ha kiderul szàmukra, hogy nem életet akartam adni, hanem a sajàtomat eldobni. Mikor a kezemben tartottam a szuletéuk utàn a kislànyom majd a kisfiam, olyan boldog voltam, hogy ezt megélhettem ezt a csodàt és uj kis csalàdom lett, Az elmult években uj ismeretségek, baràtok , csalàdtagok vesznek korul, akik egyàltalàn nem ismerik a multamnak ezt a fàjdalmas negy évét , de làtjàk, hogy még mindig nem tudom rendesen kezelni az apàm es az apai csalàdom abnormàlis mukodését, csak ha kilépek a jàtszmàikbol és tàvol vagyok 1400 km re....és irok pàr sort hetente, de kerulom a telefont.... Fàj, hogy csak azota vagyok érdekese, amiota elkoltoztem és mindent ott hagytam nekik, meg lehet velem dicsekedni. Apu most probàl kedves lenni, mikor hazamegyek évente vagy még hosszabb ido utàn , de egy hétnél tobbet nem szabad egyutt toltenunk, mert érzem a turelmetlenségét és az elfojott agresszivitàsàt és gyengeségét. Ahogy viselkedik az unokàival, érzem, hogy egyàltalàn nem tud feléjuk kozeledni, nem tud veluk jàtszani, mint amikor Mi kicsik voltunk a hugommal. Szerencsére a gyerekek ezt nem érzik, kicsik, hagyom hogy nélkulem kialakitsanak egy kapcsolatot, amire apànak kapacitàsa van...De ezért nem haragszom Rà, inkàbb nagyon sajnàlom, hogy nem tudtunk egymàshoz kozelebb kerulni, mert annyira màsok vagyunk, hogy nagy koncentràciora van szukségem, hogy valami olyan témàt vagy tevékenységet talàljak , ami mindkettonket érdekel . Ez mellett a hugom kezeletlen drogbetegsége és egocentrikus viselkedése feszultté teszi a légkort, minden otthonlétunknél van valami nagy problémàja, csakhogy vele foglalkozzon Mindenki. Mikor beszélek vele négyszemkozt, akkor felveszi az àldozat szerepét, ami meg rettentoen bosszant, mert engemet meg teljesen hulyének néz... mindenkinek ossze vissza hazudik, amit neveloanyàm mindig elhisz, mert el akarja hinni, valami egész màs gyereket képzel a lànya helyére. Nekem meg egy olyan szerepet osztott ki a fejében, mint a Hamupipokének ...hàt tényleg jo haza jonni egy hét utàn, mert még a gyerekeim sem sokat oldanak az otthoni hangulaton, de legalàbb van mesefilm csatorna, amit mereven tudok En is bàmulni, csak ne kelljen gondolkodni. Nem irtam, a kislànyom hàrom éves lesz, a kisfiam tiz honapos. Sokat vagyok veluk egyedul, mert most koltozkodtunk , szinte senkit sem ismerek a vàrosban, de nagyon szeretek veluk sétàlni, uj helyeket felfedezni. Egyedul az alvàszavarral szenvedek, de nem akarok altatot szedni, mert akkor nem tudom ellàtni a kicsiket reggel, mert képtelen vagyok kimàszni az àgybol. Nem irtam le a nevemet, talàn az eddigiekbol Ràm ismert....Orultem , mikor megtalàltam ezt a blogot és meglàttam az On nevét, es szeretném ujra koszonetet mondani, hogy szàmithattam Onre és Csernevàk Tundére, amikor szukségem volt segitségre és a sok kedves szot a titkàrnojének . / Nehéz napokon nagyon jol esett egy kis mosoly./
Most mennem kell, mert màr nagyon késo van, Udvozlettel; Tunde
Kedves Tünde,
nagyon örülök, hogy sikerült szerető új családot találnia és szép kis saját családot megalkotni, még ha külhonban is; vágyai, tervei eszerint megvalósultak. Nagyon nagy utat tett meg, nagyon sokat dolgozott ezért az eredményért és nagyon megérdemelte, hogy idáig eljusson, szeretettel gratulálok hozzá. Természetes, hogy fájdalmas gócok mindig maradnak, és ha az eredeti családtagjaira gondol, keserű érzések és emlékek előjöhetnek. Biológiai eredetű hangulatingadozás és az aktuális nehézségek egyaránt illetve gyüttesen is okozhatják az alvászavarát és a levertségét. Remélem, keres ehhez ott is segítséget, ha még nem, feltétlen tegye meg! Ha nincs rá szükség, annál jobb, de akkor is fontos, hogy legyen valaki, illetve legyen olyan hely, ahova bármikor fordulhat szaksegítségért, ez biztonságot jelent.
Köszönöm, hogy jelentkezett, mert tényleg nagy öröm volt híreket, ráadásul döntően jó híreket kapnom ennyi idő után,
üdvözlettel: Éva
csokolom Eva neni. hogy tetszik lenni?
nett
Mindenkinek jó estét, Éva
Hú, kedves W., mintha én írtam volna!
Doktornő, nagyon köszönöm a válaszát. Egy kérdésem lenne...hogyan kerülhetek jó viszonyba a negatív érzéseimmel??? Hiszen attól negatívak, hogy fájnak, vagy éppen rombolnak, nem szeretem őket. Ezt nem értem...A terápiámban úgy érzem, tényleg sokat haladtam, de még hosszú út áll előttem. Utálom magam azért mert megalkuvó vagyok, mások pozitív véleményéért elvtelenül képes vagyok mindenre. Ezt nagyon szeretném befejezni. Csak annyira nehéz, a félelem teljesen leblokkol
Valos riport egy amerikai popfesztivalrol:
2011 Art Theme: Rites of Passage
2011 Muveszeti Tema: Szertartasok modjai
There are moments of crisis and frisson in our lives which
Vannak krizisek pillanatjai a mi eletunkben amik
inform us that we've somehow crossed an inner threshold and
emlekeztetnek minket arra, hogy valahogy atmentunk egy belso kuszobon es
are changed. Thus moving from one state of being into an
megvaltoztunk. Bar az atmenet az egyik letezesi allapotbol
unknown other obliges us to face our innermost insecurities,
egy ismeretlen masikba segit nekunk szembeneznunk a mi legbelsobb felelmeinkkel
and it requires faith, a willingness to leap off the ladder
es megkoveteli a hitet, es a hajlandosagot leugrani egy letrajajrol
of ordered existence. Our theme this year invites participants
a rendszerezett letezesnek. A mi temank ebben az evben resztvenni
to join with others in creating rites of passage.
es kapcsolatban lenni masokkal abban hogy megalkossuk a szertartasok modjait.
Kedves Doktorno!
Régi pàciensként / borderline személyiségzavar kedves jelzojét viseltem pàr évig jo pàr hajmereszto viselkedészavarral...hangulatingadozàssal..../ jelentkezem ezen a forumon ot év utàn, amiota befejeztem a teràpiàt Onnel a Nap utcàban, mert Fr orszàgba koltoztem.
Utoljàra édesanyàm halàla elott làtogattam meg Ont, a Klinikàn, mikor hazautaztam hogy az utolso hetet, vele tudjam tolteni....de még a halàlos àgyàn is csak bàntott, pedig annyira vàgytam arra, hogy megoleljen és annyit mondjon, hogy szeret....szerettem volna elbucsuzni Tole, mint a filmekben...de a halàlfélelem inkàbb gonoszsàgot vàltott szegénybol ki. Mikor visszatértem Pàrizsba, kerestem egy pszihologust, hogy megszakitsam a generàcios àtkot és egy szeretetet ado anya vàljon belolem, aki tud mesélni, énekelni vidàman és szeretni feltétel nélkul, még akkor is, ha néha szomoru fejet vàg...de legalàbb làssam a tukorbe az àbràzatom ilyenkor, hogy tudjak gyorsan vàltoztatni, idoben tenni valamit. Anyurol az a kép maradt bennem, hogy mindig ult a fotelban és gondolkodott...vagy valami borzalmas zenét hallgatott a ràdioban, ha pedig éppen nem ivott, akkor olvasott... anyai mintaképnek nem mondhato, de megmaradt az olvasàs, imàdok mesét olvasni a kislànyomnak.
Sok sok lelki vizsgàlodàs, ok okozati osszefuggések megértése sem segit a régi fàjdalmakat és gyermekkori sérelemeket teljesen meggyogyitani, de megprobàlom minnél pozitivabban làtni a jovot. Szinte visszagondolni is nehéz, hogy mennyi idot toltottem kulonbozo klinikàkon, hogy megmenthessem magamat és azt tudjam mondani, hogy ez volt az utolso, megmenekultem. Utolso hazautazàsomsoràn megtalàltam a zàrojelentésekkel teli dossziémat és a gyomrom osszeszorult, hogy miért okoztam magamnak ennyi fàjdalmat és valahol elveszetnek tartom ezeket az éveket...amikor nem rombolni , hanem szàrnyalni kellett volna.... Es mit mondok a gyermekeimnek, ha kiderul szàmukra, hogy nem életet akartam adni, hanem a sajàtomat eldobni. Mikor a kezemben tartottam a szuletéuk utàn a kislànyom majd a kisfiam, olyan boldog voltam, hogy ezt megélhettem ezt a csodàt és uj kis csalàdom lett, Az elmult években uj ismeretségek, baràtok , csalàdtagok vesznek korul, akik egyàltalàn nem ismerik a multamnak ezt a fàjdalmas negy évét , de làtjàk, hogy még mindig nem tudom rendesen kezelni az apàm es az apai csalàdom abnormàlis mukodését, csak ha kilépek a jàtszmàikbol és tàvol vagyok 1400 km re....és irok pàr sort hetente, de kerulom a telefont.... Fàj, hogy csak azota vagyok érdekese, amiota elkoltoztem és mindent ott hagytam nekik, meg lehet velem dicsekedni. Apu most probàl kedves lenni, mikor hazamegyek évente vagy még hosszabb ido utàn , de egy hétnél tobbet nem szabad egyutt toltenunk, mert érzem a turelmetlenségét és az elfojott agresszivitàsàt és gyengeségét. Ahogy viselkedik az unokàival, érzem, hogy egyàltalàn nem tud feléjuk kozeledni, nem tud veluk jàtszani, mint amikor Mi kicsik voltunk a hugommal. Szerencsére a gyerekek ezt nem érzik, kicsik, hagyom hogy nélkulem kialakitsanak egy kapcsolatot, amire apànak kapacitàsa van...De ezért nem haragszom Rà, inkàbb nagyon sajnàlom, hogy nem tudtunk egymàshoz kozelebb kerulni, mert annyira màsok vagyunk, hogy nagy koncentràciora van szukségem, hogy valami olyan témàt vagy tevékenységet talàljak , ami mindkettonket érdekel . Ez mellett a hugom kezeletlen drogbetegsége és egocentrikus viselkedése feszultté teszi a légkort, minden otthonlétunknél van valami nagy problémàja, csakhogy vele foglalkozzon Mindenki. Mikor beszélek vele négyszemkozt, akkor felveszi az àldozat szerepét, ami meg rettentoen bosszant, mert engemet meg teljesen hulyének néz... mindenkinek ossze vissza hazudik, amit neveloanyàm mindig elhisz, mert el akarja hinni, valami egész màs gyereket képzel a lànya helyére. Nekem meg egy olyan szerepet osztott ki a fejében, mint a Hamupipokének ...hàt tényleg jo haza jonni egy hét utàn, mert még a gyerekeim sem sokat oldanak az otthoni hangulaton, de legalàbb van mesefilm csatorna, amit mereven tudok En is bàmulni, csak ne kelljen gondolkodni. Nem irtam, a kislànyom hàrom éves lesz, a kisfiam tiz honapos. Sokat vagyok veluk egyedul, mert most koltozkodtunk , szinte senkit sem ismerek a vàrosban, de nagyon szeretek veluk sétàlni, uj helyeket felfedezni. Egyedul az alvàszavarral szenvedek, de nem akarok altatot szedni, mert akkor nem tudom ellàtni a kicsiket reggel, mert képtelen vagyok kimàszni az àgybol. Nem irtam le a nevemet, talàn az eddigiekbol Ràm ismert....Orultem , mikor megtalàltam ezt a blogot és meglàttam az On nevét, es szeretném ujra koszonetet mondani, hogy szàmithattam Onre és Csernevàk Tundére, amikor szukségem volt segitségre és a sok kedves szot a titkàrnojének . / Nehéz napokon nagyon jol esett egy kis mosoly./
Most mennem kell, mert màr nagyon késo van, Udvozlettel; Tunde
Üdv!
Írtam privát üzenetet. Nem tudom tud-e ma válaszolni? Mert megvárnám ha igen. Köszönöm.
Idézet tőle: partvonalKedves Doktornő!
Szociális fóbiám van,a hozzá tartozó depresszióval,és magánnyal.Egy olyan kognitív terápiás csoportban szeretnék részt venni amelyben döntően ilyen problémával küzdők vannak.Esetleg részben önsegítő jelleggel működne.Létezik-e ilyen,a valóságban,vagy csak az én fejemben?Ha nincs ilyen,akkor kompromisszumként,mit tudna ajánlani,ami némileg hasonló.
Válaszát előre is köszönöm
Kedves partvonal,
nyáron indítottunk egy később önsegítőnek szánt kognitív viaselkedésterápiás szemléletű szorongásos csoportot a Nap-Kör Alapítványnál; a csoportvezető szabadságát követően szeptembertől folytatódik, egyelőre szakembervezetéssel, ami konkrét terápiás technikák megtanítását is fogja jelenteni. Nem kifejezetten szociális fóbiás csoport, de azt gondolom, sokat segítene, ha ott megtanul szorongáskezelő technikákat és mindezt egy megértő társas közegben . Emellett érdemes lenne egyéni kognitív-viselkedésterápiába is járnia, valamint később asszertív tréning csoportra is; erre a csoportra jelenleg jelentkezőket gyűjtünk, és majd a létszám összeállásakor fog elindulni (bőbennen tájékozódhat a honlapunkon, (nap-kor.hu).
Ha ír nekem levelet privátba, ekkor megadom a csoportvezető kollegák elérhetőségét, és ha igényel egyéni terápiát, akkor arra is tudok terapeutát ajánlani.
Tapasztalatom szerint nagy elszántság kell a szociális fóbia kezelése melletti elköteleződéshez, hiszen a probléma épp a társas helyzetek elkerülésére sarkall, és ezt a legnehezebb legyőzni. Örülök, hogy ez már sikerült, akkor már csak neki kell látni!
Üdv., É.
Idézet tőle: névtelenKedves Doktornő!
Emeltük a zyprexát 5 mg-ra, így a szorongásom némileg enyhült. Továbbra is nagy problémám azonban, hogy a munkában képtelen vagyok a határaimat meghúzni. Mindent bevállalok, ha kell, ha nem. Mások elfogadásáért, szeretetéért lihegek...semmi önbizalmam nincs, pedig akár lehetne is. Beszélek erről terapon is, sok fájdalmas régi emlék előkerül, néha úgy érzem, belepusztulok. Úgy működök, hogy vagy eltüntetem a negatív érzéseimet, vagy annyira elborít, hogy szinte életképtelenné válok. Ön szerint hogyan lehet ebből a mechanizmusból kilépni? Egyébként még mindig jól vagyok, leszámítva azt a rettegést, hogy mi lesz, ha ez az állapot elmúlik...félek, nem akarom hogy elmúljon!
Köszönöm az előbbi válaszát is!
Kedves névtelen,
nagyon fontos, hogy tud minderről beszélni a terápiában, és elő tudja hívni a fájdalmas élményeit is, ezzel lassan csökknni fog a negatív érzésektől való félelme, és elkezdheti megtanulni ezeket úgy szabályozni, hogy ne borítsák el. Ez egy olyan probléma, ami sok borderline jellegű személyiség esetében jelen van, persze másoknál is előfordul, csak nem olyan általánosan.
Ha ebben a problémájában gyorsabban szeretne előre lépni, akkor érdemes lenne az egyéni terápia mellett egy u.n. dialektikus viselkedéasterápiás (DVT v. angolul DBT) készségfejlesztő csoporton is részt vennie, amelynek pont ez a célja. Nem zavarja és nem is pótolja az egyéni terápiát, kötelező is mellette egyénibe járni, mert a csoport nem foglalkozik a mélyebb személyes problémákkal és a régi traumákkal, ami elengedhetetlen. aZ ELöntő érzelmek és általában az érzelmi és kapcsolati problémák kezelésében, a stressztűrés fokozásában viszont bizonyítottan hatékony, külföldön nagyon elterjedt módszer. M.országon sajnos egyelőre egyedül nálunk, a Nap-Kör Alapítványnál alkalmazzuk ezt ambuláns formában (+ a Tündérhegyen osztályos körülmények között). Ha érdekli, illetve ha elérhető a Bp. VIII. ker. Nap utcai rendelőnk Ön számára, akkor érdemes megnézni a honlapunkat, ahol kicsit bővebben olvashat róla, de itt a Búrán is talál róla információt.
Mindenképp jó irányba halad, ha sikerült már ezt a problémát igy felismernie, és a változást célul kitűznie. Meg kell próbálni megbarátkoznia, jó viszonyba kerülnie a negatív érzéseivel, ez az első lépcső afelé, hogy szabályozni is tudja majd őket.
Gratulálok az eddig megtett úthoz.
Üdv., Éva
Idézet tőle: weepingwillowKöszönöm. Megnézem, hol van ilyen ACA-csoport, meg megkérdem a terapeutám véleményét.
A legutóbbi órán már nem a virágcserép alját néztem, hanem már a fal közepét (2 hónap után), s párszor a terapomat is. Ha így haladok, még 2 hónap, s felemelem a tekintetem, s még kettő, s talán rá is tudok nézni. Azért fél év alatt ez nagy teljesítmény lenne, mondhatom.:D) De hát ez van.
Megint mondtam, hogy nehéz nekem, hogy nem tudom, mi lesz a téma, hogy nem látom az ívet, fókuszt, hog ez nagyon frusztrál, de csak hümmögött egyet. De legalább azt elárulta, miért mondta, hogy kurva nehéz terápia lesz. Mert hogy át kell élnem az érzéseimet, a magányomat és a kötődési frusztráltságomat még sokkal-sokkal mélyebben, mint most. De én a magányomat nem bírom még mélyebben. Abba én belepusztulok. Erre miért nem gonol? Azt mondta, s hogy ez sem lesz még megoldás, hanem innen kell eljutnom, hogy elhiggyem, kötődni jó dolog. Hááát...
De elmondtam neki azt is, hogy meignt magamba írtam a nevét, meg azt is, hogy miért mondtam eddig, mindegy, mi a téma, s nem szorongtam magam halálra. Most először.;)
Amúgy meg, csak hogy megint tudja, milyen a magyar valóság... Tőle kapok ketileptet és Rivotrilt, de hogy megtudtam, külön helyeken külön adatbázisok, elbicikliztem a háziorvoshoz, aki bent se volt, csak a nővérke (asszisztens - nem tudom, hogy hívják), mondtam, kéne egy üveg Rivotril, kérdezte nevetve, hogy csak egy, mondtam, igen, s felírta. Kérdezte, mi van az iskolával, mondtam nevetve, most kezdődik, azért kell, ő is nevetett, mondtam, legközelebb lehet, már 2 üveget kérek, mondta, jó.
Biztos hogy most is mindenféle kérdés, kórisme, előzetes vizsgálat nélkül is felírt volna 2 üveggel. Kicsit már bánom, hogy nem kettőt kértem, de féltem így is, kérdez vmit, de nem kérdezett, csak nevetve írta a kért receptet.
Nem, erről a terapeutám nem tud, hogy gyűjtögetek, mert akkor ő már soha többet semmit nem írna fel, s ő is egy forrás. Na jó, ez mocsok dolog vele szemben, de nekem akkor is gyűjtenem kell.
Hát erről ennyit.
Szép napot, ww
Kedves ww.!
- Nagyon örülök, hogy elkezdett (igazán) részt venni, beszélni a terápiában; lám már van is eredménye, egyre könnyebben megy, és ez még várhatóan javulni fog.
- Annak kevésbé, hogy több helyen írat fel gyógyaszereket, ráadásul a tőlem kapott információk alapján. (Igaz, én sem voltam elég szemfüles, nem kérdezem meg, miért érdekli a kérdés.) Egy dolog, hogy milyen a magyar egészségügy - persze tudjuk, szörnyű - de attól még nem kell és nem is okos ezt kihasználni. 1.Mint írtam, a gyógyszertári adatok közös adatbázisba kerülnek, és így kiszúrhatja a rendszer, hogy azonos személy több helyen is kiváltott gyóygszert, és így a recepteken javasolt dózisnál jóval nagyobb összmennyiségben jutott hozzá magasan TB támogatott gyógyszerhez, és megkereshetik, meg is büntethetik a kezelő orvosait (is). Onnan tudom, hogy én már jártam így. Azt javaslom, hogy tekintse ezt, illetve a gyógyszgyűjtési "kényszerét" terápába való problémának, és beszéljen ott róla, épp úgy, mint a többi lelki problémájáról. Ha ilyen fontos témákat következetesen kerül, nem fognak összeállni a várva várt összefüggések, és nem fog használni a terápia. (Ezen a téren is van saját tapasztalatom.) 2. Az összegyűjtött, kéznél levő gyógyszer veszélyt jelenthet, depressziós vagy másféle eredetű destruktív késztetések esetén; az életveszély vagy nyomorékság veszély mellett a kívánt terápiás változást is veszélyezteti minden öndestruktív cselekmény, de az erre való készülődés, az ezzel való gondolatbeli foglalkozás is.
- ACA csoport nálunk a Nap-Kör Alapítványnál is működik, megnézheti a honlapunkon, és egy másik is a közelünkben a Szigony utcában. Ezen a 2 helyen van ilyen csoport tudtommal Bp.-en. Lehet, hogy vidéken is van ilyen, azt nem tudom, neten utőána lehet nézni. Sajnos az önsegítő rendszerek ismerete nem elég elterjedt, lehet, hogy a terapeutája nem ismeri, de ő is megtalálhatja a honlapunkon, illetve neten a 12 lépéses csoportok között. Fontos, hogy nem terápia, hanem önsegítő közösség, ezért nem ütközik a terápiával, nyugodtan lehet mellette terápiára járni, én is több kliensemet küldtem oda, és nem bántam meg, minden esetben segítette, nem gátolta a terápia hatékonyágát.
Kicsit bővebben írtam, remélem, nem haszontalanul,
üdv., Éva
Mindenkinenek jó estét, Éva
Kedves Doktornő!
Szociális fóbiám van,a hozzá tartozó depresszióval,és magánnyal.Egy olyan kognitív terápiás csoportban szeretnék részt venni amelyben döntően ilyen problémával küzdők vannak.Esetleg részben önsegítő jelleggel működne.Létezik-e ilyen,a valóságban,vagy csak az én fejemben?Ha nincs ilyen,akkor kompromisszumként,mit tudna ajánlani,ami némileg hasonló.
Válaszát előre is köszönöm
Kedves Doktornő!
Emeltük a zyprexát 5 mg-ra, így a szorongásom némileg enyhült. Továbbra is nagy problémám azonban, hogy a munkában képtelen vagyok a határaimat meghúzni. Mindent bevállalok, ha kell, ha nem. Mások elfogadásáért, szeretetéért lihegek...semmi önbizalmam nincs, pedig akár lehetne is. Beszélek erről terapon is, sok fájdalmas régi emlék előkerül, néha úgy érzem, belepusztulok. Úgy működök, hogy vagy eltüntetem a negatív érzéseimet, vagy annyira elborít, hogy szinte életképtelenné válok. Ön szerint hogyan lehet ebből a mechanizmusból kilépni? Egyébként még mindig jól vagyok, leszámítva azt a rettegést, hogy mi lesz, ha ez az állapot elmúlik...félek, nem akarom hogy elmúljon!
Köszönöm az előbbi válaszát is!
Mindenkinek jó éjszakát, ÉvA
Idézet tőle: Rémusz bácsiJó estét kivánok Doktornő.
Kérdésem elméleti, engem csak áttetelesen érint.
A kérdés az hogy a terhesség, az anyasag milyen irányba befolyásolja általában a borderline szem. zavart és za evészavarokat? Gondolom mindenkineél más, de valami általános tapasztalat talán van erről.
köszönettel.
Kedves Rémusz bácsi,
ez tényleg túl általános. A terhesség, anya szerep, a vele járó változások és megterhelések, a gyermekkel való állandó összezártság és az ebből következő izoláció, stb., az egészséges személyiséget is megzavarhatják, főleg akkor, ha kedvezőtlenek a környezeti tényezők és nincsenek az anyának megfelelő támogató kapcsolatai. Sokat számít a jó párkapcsolat, az érzelmi biztonságot jelentő és segítőkész társ, emellett a támogató, de nem rámenős vagy beleszólós nagyszülők és más családtagok, sőt a jó barátnők, szomszédok is, akik időnként beszállnak a gyerekvigyázásba, amikor már lehet, és ezzel kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak az anyának, illetve a fiatal szülőpárnak.
Előfordul, hogy a terhesség alatti hormonális változások pozitív irényban hatnak a kismama lelki állapotára, de ez közel sem általános, inkább a nehézségekkel kell számolni. Az is lehetséges, találkoztam is ilyennel, hogy jó, támogató háttér mellett egy éretlen személyiség érettebbé válik az anyai felelősség és az anyai élmények hatására, de ezt sem lehet előre bebiztosítani vagy bejósolni. Fennáll annak is a veszélye, hogy az éretlen személyiség tehetetlenné válik a rázúduló feladatokkal, aminek mind az anya-gyerek kapcsolat (és így a gyermek későbbi lelki egészsége), mind az anya egészsége kárát látja.
Bárkiről legyen is szó, én azt ajánám mind a borderline, mind a nem borderline leendő kismamáknak, hogy előbb kezeljék-kezeltessék lelki problémáikat, rendezzék a családon belüli feszültségeket (ha lehet), stabilizálják a párkapcsolatukat és szervezzék meg a támogató környezetet. Szerencsés, ha a pár előbb együtt él egy hosszabb ideig, és később vállal gyermeket, amikor már összecsiszolódtak és biztosan elköteleződtek a hosszú távú együttélés mellett.
Sokat segíthetnek a várandós és csecsemős-kisgyermekes anya-csoportok, mind ön- segítő, mind szakember vezetésű formában; közeljövőben mi is szzándékozimk a Nap-Kör Alapítványnál ilyeneket indítani. Súlyosabb egyéni lelki problémák esetében azonben emellett egyéni terápiára is szükség lehet.
(Természetesen az anorexiát különösen fontos kezelni, mert egyrészt az anorexiás anya ugyebár a babáját is éheztetheti, amellett az anorexia esetében a nővé, anyává, felnőtté válással kapcsolatos gondok gyakra részét képezik a mögöttes lelki problémáknak. A nagyon súlyos anorexiások persze - tekintve, hogy nem menstruálnak - nem is esnek teherbe. )
Javaslatom tehát röviden: előbb stabilizálás, ha kell, kezeléssel, aztán baba, és utána is sok külső segítség, támogató körülmények, plusz. csoport, és ha kell egyéni terápiás segítség.
Üdv., Éva
Idézet tőle: weepingwillowTudom,
nagyon elméleti, de egy gyökerekig beteg családban, beteg rendszerben lehet egy tag egészséges? 3-an élnek együtt, s mindenki beteg, szétköltözni nincs mód, mert bár mindenki teljes státuszban, bejelentve dolgozik, de egyedül senki nem tudná eltartani magát. Hogy gyógyuljak így meg??? Még akkor is, ha van terápiám. (Családterápia KIZÁRT.)
🙁
ww
Lehet, hogy hosszú távon érdemes törekednie a leválásra, ami egészséges család esetében is célszerű. Ha jelenleg nem is látszik megoldhatónak, azért kitűzheti egy mindenek feletti távlati célként.
Addig is fontos mindent megtennie a viszonylagos önállóságért, lépésről lépésre haladva.
Ezeken a célokon dolgozhat a terápiában (is).
Fontos, hogy minél több családon kívüli kapcsolata legyen, ha lehet, közösségeket is beleértve. Messzemenően ajánlanám az ACA csoportot, amely kidejezetten az u.n. "mérgező", illetve elégtelen támogatást nyújtó családokban felnőtt személyek számára szerveződött, nagyon hatékony önsegítő közösség.
kívánom, sikerüljön! Üdv., É.
Jó estét kivánok Doktornő.
Kérdésem elméleti, engem csak áttetelesen érint.
A kérdés az hogy a terhesség, az anyasag milyen irányba befolyásolja általában a borderline szem. zavart és za evészavarokat? Gondolom mindenkineél más, de valami általános tapasztalat talán van erről.
köszönettel.
Idézet tőle: CsillaKedves Éva!
Ha telefonon "idegen" emberrel kell beszélnem, nagy bajba kerülök. Először is hiába veszek levegőt, az valahogy elfogy és csak kapkodok utána. Aztán a szívem is ki akar esni a helyéről. Végül pedig elkezdek remegni, nem is remegni, hanem rángatózni. Ez megtörtént akkor is amikor az orvosomat hívtam fel. Le kellett volna írnom amit mondott, de nekem kiesett a kezemből a toll, mert nem bírtam megtartani. (szerencsére megjegyeztem).Miután leteszem a telefont kb 5-10 perc alatt lenyugszom.
A kérdésem az, hogy ez normális jelenség, és csak én nagyítom fel? Egyáltalán van erre valami megoldás?
Válaszát előre is köszönöm.
Csilla
Kedves Csilla,
ez a szociális fóbia egy formája, jól kezelhető kognitív viselkedésterápiával. Ha zavarja, érdemes nekivágni.
üdv.,
É.
Mindenkinek jó, estét, Éva
Kedves Éva!
Ha telefonon "idegen" emberrel kell beszélnem, nagy bajba kerülök. Először is hiába veszek levegőt, az valahogy elfogy és csak kapkodok utána. Aztán a szívem is ki akar esni a helyéről. Végül pedig elkezdek remegni, nem is remegni, hanem rángatózni. Ez megtörtént akkor is amikor az orvosomat hívtam fel. Le kellett volna írnom amit mondott, de nekem kiesett a kezemből a toll, mert nem bírtam megtartani. (szerencsére megjegyeztem).Miután leteszem a telefont kb 5-10 perc alatt lenyugszom.
A kérdésem az, hogy ez normális jelenség, és csak én nagyítom fel? Egyáltalán van erre valami megoldás?
Válaszát előre is köszönöm.
Csilla
Mindenkinek jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: nettaz igaz, hogy az allergia pszichoszomatikus betegseg? es hogy ez a legtipikusabb megnyilvanulasa az elfojtott agresszionak, magunkba zart erzelmeknek vagy a megvalosithatatlan vagyaknak? es ha valaki pl a pollenre allergias, az a tbeporzas nyoman a termekenyseggel, szexualitassal hozhato kapcsolatban?
Igen, az allergiának gyakran van pszichés komponense, ami nem jelenti azt, hogy mindig. A lelki összetevők szerepe az egyes esetekben különböző mértékű, és egyénileg kell mindig megtalálni azt is, hogy mik ezek. Üdv., É.
Idézet tőle: AZURKedves Éva!
Ugyan kiengedtek a kórházból, de ugyan olyan rémesen érzem magam. Úgy érzem nincs itt helyem. A négyféle gyógyszert lecserélték egyre, mert azt mondta a Kútvölgyiben a drnő hogy ilyen "borulékony" borderline betegeknél nem előnyös ha egyszerre többféle gyógyszert szednek. Nantarid tablettát írt fel, de nem tudok éjjel aludni. Pedig azt mondta ez segiti az alvást. Azt mondta leviszi a vérnyomást, amióta szedem magasabb a vérnyomásom, a pulzusom és fáj a fejem. Mi erről a véleménye? B. Andrea
Kedves Andrea,
a Nantarid egy quetiapin készítmény, elvileg tényleg álmosít és leviszi a vérnyomást, a pulzust viszont emelheti. A mellékhatásokhoz az elhagyott gyógyszerek kimaradása is hozzá járulhat, lehet, hogy azok vérnyomáscsökkentő hatásának elmaradása miatt emelkedett meg most a vérnyomása. Nem tudom, mondta-e az osztályon ezeket a problémákat és azt, hogy nincs jobban, mert furcsa nekem, hogy így elengedték. Mindenképp túl hirtelen a gyógyszerváltás és túl rövid az átállítási idő, és az antidepresszívum is hiányozhat. Amennyiben nem szeretne oda visszamenni, és továbbra sincs jobban, a Klinikára való visszavételét kellene esetleg megszervezni. Vannak sajnos ilyen hosszú depressziók, de biztosan elmúlnak. Tudom, hogy nehéz kivárni, de segítséggel sikerülni fog, örülök, hogy hírt adott magáról, Éva
Idézet tőle: weepingwillowKedves Doktornő,
nem konkrétan a Ketileptre gondoltam, hanem a hatóanyagára a quetiapine-re. Azt olvastam 10-25 mg a vérbe jutva halálos dózis. De ez nyilván nem tabletta, mert abból a legkisebb is 25 mg, s van, aki napi 800 mg-ot szed. És a cikkben szérum vagy plazma volt említve. Ezért gondoltam, hogy van ilyen, s ezért voltam kiváncsi a tabletta/szérum "váltószámra". Mondjuk hogy egy 25 mg-os tablettából hány mg szívódik fel a vérbe.
+ ha egy orvos felír gyógyszert, az nyilván visszamenőleg is látszik a nevemnél a számítógépben. De ezt minden orvos látja? Szóval ha egy másik orvos is ír fel gyógyszert, akkor ő látja, hogy az előző mit, mikor írt fel? Van egy adatbázis, amiben minden ott van mindenkinek láthatóan, vagy minden orvos csak az általa felírtakat látja velem kapcsolatban a gépében?
Köszönöm, ww
kEDVES ww!
1. Ez így is nagyon zavaros, ha tudja, küldje el a cikk linkjét, ha interneten olvasta. A quetiapin szokásos ill. ajánlott adagja 150-800 mg. pl. szkizofréniában, és ez mind a vérbe jut.
2. Nem tudom mit ért "minden orvos alatt". Egy intézményen, rendelőn belül, ahol az orvosok váltjék egymást, de ugyanazokat a betegeket látják el, minden betegről egy dokumentáció van, mindenki abba ír, és azt mindenki meg is tudja nézni. Olyan rendelőkben, ahol mindenkinek külön pacienturája van (pl. magánrendelők), általában nincs hozzáférésük az orvosoknak egymás betegei adataihoz, és ha valaki különböző helyekre jár, akkor sincs módja az orvosnak hozzáférnie a más helyen tárolt adatokhoz. Közös adatbázisba kerülnek viszont a gyógyszertárak adatai, amelyhez viszont csak az OEP férhet hozzá, és ennek alapján kiszúrhatja pl. ha valaki ugyanazt a gyógyszert több helyen is feliratja, vagy ha az orvosa gyakrabban, vagy nagyobb mennyiséget ír fel neki, mint amennyit a rendelt adag indokol.
Üdv. , É.
Idézet tőle: netton ismeri a no stress tablettat?
elmondja rola velemenyet?
Nem ismerem. É.
Idézet tőle: likvidskivalkr
Kedves Doktornő!
Én azt szeretném megtudni, mi a különbség az enyhe, a közepes és a súlyos depresszió között, illetve én melyik csoportba tartozom, ha tartozom egyáltalán. Elolvastam, hogy miket tartanak a betegség gyakori tüneteinek, de őszintén szólva, fogalmam sincs, mit gondoljak. Gyakorlatilag szüntelenül az öngyilkosságon kattogok, csináljak bármit, legyek bárhol, bármilyen helyzetben, elég egyetlen tétlen pillanat és máris jönnek az ezzel kapcsolatos fantáziák, késztetések. Ezekkel a gondolatokkal nőttem fel, az egész eddigi életemet végigkísérték, ugyanakkor nem sírom el magam ötpercenként, és nem is panaszkodom hajnaltól alkonyig, sőt, még mindig nem áll rá a nyelvem, hogy a lelki bajokat betegségeknek nevezzem, noha több éve vagyok pszichiátriai kezelés alatt (ami segít is meg nem is, de ez most nem tartozik ide). A figyelemmel és koncentrációval sincsenek különösebb problémáim, kb. 70:30 arányban bírok odafigyelni egy filmre, olvasni, vagy megoldani egy matek példát. Ingerlékeny természet vagyok, de kirohanásaimat túlzás volna dührohamoknak elkönyvelni. Általában naponta egyszer étkezem, 17h körül, ahogy sokan mások, akik nem reggeliznek, melóból hazaérve ebédelnek, és már a vacsorát is kihagyják, mégis rendben van a lelkiviláguk, szóval ez a csökkent étvágy egy bullshit, nem depresszió-specifikus tünet, úgy, ahogy a megnövekedett alvásigény sem (12-14 óra alvás után is gyenge és fáradékony vagyok, de a rám bízott feladatokat el bírom végezni). Az alacsony önértékelés, az önbizalomhiány, az értéktelenség, a sivárság és üresség érzete szintén olyan, ami egész életemben jellemző volt rám, vagyis az én esetemben ezt is téves volna a betegség tüneteihez csapni, hisz csak nem lehetek születésemtől fogva depressziós.
Várom egyértelmű válaszát.
Kedves likv...r!
Nem szeretném és nem is tudom látatlanban diagnosztizálni, mondok viszont pár támpontot, ami ugyan diagnózis felállítására nem lesz elég, de talán érzékelteti a probléma bonyolultságát.
Több féle diagnosztikai rendszer van, és ezek is folyton változnak. Az enyhe-közepes stb. depressziók nem igazi diagnózisok, csak fokozati különbséget jelentenek, viszont ezen az alapon különböző kódok adhatók, ami ugyanazon személynél az aktuális állapotnak megfelelően változhat.
A diagnózis felállításánál nagyon sok szempontot veszünk figyelembe, ezért ezt csak egy (esetleg több, vagy tesztekkel kiegészített) alapos személyes beszélgetés alapján lehet megtenni. Ha kezelés alatt áll, és depresszió diagnózist kapott, akkor a kezelőorvosától lenne érdemes megkérdeznie, miért tartja depressziósnak.
Az, hogy "mindig ilyen volt" nem zárja ki a depressziót. Régebben használatos dg. volt a "depressziós személyiség", sajnos ma nincs ilyen a személyiségzavar kategoriák között sem a DSM, sem a BNO rendszerben, pedig nagyon gyakori. Helyette a "disztímiás zavar" dg. adható, ami legalább 2 éve fennálló tüneteket követel meg, de a "legalább 2 év" akárhány év lehet.
Az is gyakori, hogy az állandóan fennálló depressziós tünetek, vagy személyiségjegyek mellett időszakosan erre rátevődő súlyosabb tünetek, depressziós periódusok is megjelennek, ilyenkor szokták az unipoláris, v. visszatérő depresszió dg.-t, illetve a lényegében ennek a betegségnek a súlyossági fokozatait megjelölő enyhe-közepes-súlyos depresszió dg.-t adni.
Az állandó önértékelési zavar a depressziós személyiségzavaron illetve disztímiás zavaron kívül több más személyiségzavar részjelensége is lehet, és ezen személyiségzavarok mellett is fennállhat unipoláris, visszatérő depresszió.
Remélem segítettem, ha nem is abban, amit kért tőlem,
üdvözlettel? Éva
Kedves Éva!
Ugyan kiengedtek a kórházból, de ugyan olyan rémesen érzem magam. Úgy érzem nincs itt helyem. A négyféle gyógyszert lecserélték egyre, mert azt mondta a Kútvölgyiben a drnő hogy ilyen "borulékony" borderline betegeknél nem előnyös ha egyszerre többféle gyógyszert szednek. Nantarid tablettát írt fel, de nem tudok éjjel aludni. Pedig azt mondta ez segiti az alvást. Azt mondta leviszi a vérnyomást, amióta szedem magasabb a vérnyomásom, a pulzusom és fáj a fejem. Mi erről a véleménye? B. Andrea
Kicsit késve, de mindenkinek jó estét, Éva
az igaz, hogy az allergia pszichoszomatikus betegseg? es hogy ez a legtipikusabb megnyilvanulasa az elfojtott agresszionak, magunkba zart erzelmeknek vagy a megvalosithatatlan vagyaknak? es ha valaki pl a pollenre allergias, az a tbeporzas nyoman a termekenyseggel, szexualitassal hozhato kapcsolatban?
Kedves Doktornő!
Én azt szeretném megtudni, mi a különbség az enyhe, a közepes és a súlyos depresszió között, illetve én melyik csoportba tartozom, ha tartozom egyáltalán. Elolvastam, hogy miket tartanak a betegség gyakori tüneteinek, de őszintén szólva, fogalmam sincs, mit gondoljak. Gyakorlatilag szüntelenül az öngyilkosságon kattogok, csináljak bármit, legyek bárhol, bármilyen helyzetben, elég egyetlen tétlen pillanat és máris jönnek az ezzel kapcsolatos fantáziák, késztetések. Ezekkel a gondolatokkal nőttem fel, az egész eddigi életemet végigkísérték, ugyanakkor nem sírom el magam ötpercenként, és nem is panaszkodom hajnaltól alkonyig, sőt, még mindig nem áll rá a nyelvem, hogy a lelki bajokat betegségeknek nevezzem, noha több éve vagyok pszichiátriai kezelés alatt (ami segít is meg nem is, de ez most nem tartozik ide). A figyelemmel és koncentrációval sincsenek különösebb problémáim, kb. 70:30 arányban bírok odafigyelni egy filmre, olvasni, vagy megoldani egy matek példát. Ingerlékeny természet vagyok, de kirohanásaimat túlzás volna dührohamoknak elkönyvelni. Általában naponta egyszer étkezem, 17h körül, ahogy sokan mások, akik nem reggeliznek, melóból hazaérve ebédelnek, és már a vacsorát is kihagyják, mégis rendben van a lelkiviláguk, szóval ez a csökkent étvágy egy bullshit, nem depresszió-specifikus tünet, úgy, ahogy a megnövekedett alvásigény sem (12-14 óra alvás után is gyenge és fáradékony vagyok, de a rám bízott feladatokat el bírom végezni). Az alacsony önértékelés, az önbizalomhiány, az értéktelenség, a sivárság és üresség érzete szintén olyan, ami egész életemben jellemző volt rám, vagyis az én esetemben ezt is téves volna a betegség tüneteihez csapni, hisz csak nem lehetek születésemtől fogva depressziós.
Várom egyértelmű válaszát.