Ratkóczi Éva doktornő válaszol
Mindenkinek jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: memphisgirlkedves Doktornő
1000 éve nem kérdeztem, de most egy problémám
ma voltam vérvételen
a valproinsav értéke 30. 4, a normál érték 50. 00-től 100. 00-ig van írva, az a Convulex hatóanyaga
nem tudom, ez most mi, lehet, hogy keveset szedek?
én a Convulexből 900-at szedek, a másik epigyogyimból, a Lamolepből 400-ataz epis dr.nőhöz csak 31.-én megyek, és nyugtalanít ez az érték
válaszát köszönöm
Kedves memphis, igen, ez kicsit alacsony, de
ettől nem kell megijedni, ha eddig jó volt a szintje ugyanilyen adag mellett, akkor először meg kellene ismételni a vérvételt. Ha emellett rosszabbul is lenne (roham), akkor keresse fel a kezelőorvosa helyettesét, vagy más epis szakembert, ha viszont jól van, akkor nyugodtan megvárhatja a 31-ét.
Üdv., Éva
Idézet tőle: helplessKedves Doktornő !
Megtanulható -e az autogén tréning könyvből?Vásároltam ugyanis egy Dr. Kai Kermani Autogén tréning című könyvet,amit elkezdtem olvasni.Nagyon megfogott.Szeretném elsajátítani.Mindent szeretnék megtenni magamért és a családomért,hogy egy még teljesebb és boldogabb életet élhessünk.De ehez előbb magamon kell segíteni és ezért akarom megtanulni az autogén tréninget.Már eddig is sokat tettem de még hosszú az út a győzelemig.Sportolok(úszás,futás,kondi),új hobbim van(fényképezés),sokat kirándulunk a családommal...stb.Ha sikerülne megtanulni az autogén tréninget akár alapszinten is,szívesen beszámolnék a tapasztalataimról az oldalon.Köszönöm válaszát előre is.
Kedves helpless,
öröm olvasni, hogy mennyi jó dolgot csinál, és milyen pozitív a szemlélete, akár meg is változtathaná már a nevét! Az AT nagyon hasznos, de én nem ajánlanám, hogy könyvből próbálja megtanulni. Elakadhat benne, vagy kellemetlen mellékhatásokkal járhat, ha nem szabályosan csinálja, pl., ha nem tudja visszahívni belőle magát; emellett egyes esetekben furcsa élmények kísérhetik, melyek ártalmatlanok, de annak, aki nem tudja, hova tenni őket, ijesztő lehet. Az a jó tehát, ha a tanulást egy szakképzett személy irányítja, és a gyakorlás közben keletkező élményeket vele meg tudja beszélni. A gyakorlás alatt, amikor már kezd a folyamat elmélyülni, képi élmények, emlékek, fantáziák jelenhetnek meg, amiket szintén érdemes megbeszélni, nagyon jól fel lehet terápiásan használni. Különösen hatékonyak az AT csoportok (de persze egyéniben is meg lehet tanulni). Az egész nem hosszú, általában 3 hónap elég. Mind az egyéni, mind a csoportos tréningeken először a terapeuta mondja elő a szöveget, a közös gyakorlás után megbeszéljük a gyakorlat alatt átélt élményeket, és a hozzá fűződő gonsolatokat, érzéseket; az otthoni gyakorlásról naplót íratunk, és a következő órán mindig azt is megbeszéljük. Mindezt nem pótolja a könyv. Persze megpróbálhatja, de ha mégse megy,m vagy bármi kellemetlen érzése lenne közben, akkor hagyja abba, de ne veszítse el a kedvét, csak keressen szaksegítséget!
Üdv. Éva
Idézet tőle: weepingwillowKedves Doktornő,
hány mg gyógyszer (tabletta) felel meg 1 mg szérumnak/plazmának Ketilept esetében? Vagy egy tablettánál hány mg kell, hogy egy mg a vérbe jusson?
S kik kapnak szérumot, plazmát?
Köszönöm, ww
Kedves ww, ezt a kérdését sajnos nem értem, nincs olyan, hogy Ketilept-szérum vagy plazma. É.
Idézet tőle: harmonyKedves Éva,
köszönöm a válaszát. Én is úgy gondolom, depresszió okozza azt, hogy egyszerűen nem tudom hogyan induljak el otthonról, de ez már annyira mély depresszió, hogy nem tudom lehetséges e másképp is élni. Úgyértem tudom hogy lehetséges, de félek hogy elkéstem, olyan hosszú ideje tart már. Amit ww írt a szemkontaktussal kapcsolatban, nálam is megvan, bár - mivel nem megyek emberek közé - ezért nem zavar, esetleg ha hirtelen találkoznom kellene valakivel akkor talán zavarna hogy nem tudom felvenni vele a szemkontaktust, és szerintem én is pont azon rágódnék mint ww, hogy vajon ez baj e? Illetve rágódok néha ezen, de más dolgokon többet. Ami a legsürgetőbb probléma szerintem az az hogy az önbizalomhiányt valahogy leküzdjem, mert ez meggátol mindenben. De úgy sejtem ez hosszú folyamat. Nem akarom az idejét rabolni, ezért azt hiszem megkeresem önállóan a megoldást, a probléma gyökerét, és ott változtatok ha sikerül.
Kedves harmony,
sem a depresszió kezeléséről, sem az egyéb változásokról nem lehet lekésni, az a fontos, hogy el tud köteleződni a változás mellett. A szemkontaktus kerülés a szociális fóbia, azaz a társas félelem része, összefügg az önbizalomhiánnyal, megszégyenüléstől való félelemmel. Pszichoterápiás segítséggel és kitartó munkával mindezen lehet segíteni. A depresszió kezeléséhez ilyen valószínüleg gyógyszerre is szükség lesz. Kívánom, hogy mielőbb vágjon bele és találjon hozzá megfelelő segítséget, Éva
Idézet tőle: névtelenKedves Éva,
Rég írtam a búrára, inkább csak olvasgattam. Ennek egyik oka, hogy már hónapok óta jobban vagyok:-)
Hála a terapomnak, a családomnak és az áteremnek is, akivel úgy tűnik, végre megtaláltuk a helyes gyógyszer kombinációt (10 mg zyprexa, 40 mg floxet, 200mg lamolep). Találtam munkát, sőt, úgy néz ki, másodállásom is lesz. Azért nem rózsaszín minden. A munkahelyemen rettenetesen szorongok, iszonyúan meg akarok felelni, ami nagy feszültséggel jár, éjjel a munkával álmodok, nappal a munka jár a fejemben, képtelen vagyok lazítani. Minden apróságon szó szerint beparázok. Másfél hónapja dolgozom, 3 havi munkanélküliség után. Mit tudna javasolni? A családomnak is szüksége lenne rám, de a munka minden energiámat felemészti. Előre is köszönöm a segítségét!
Kedves névtelen,
nagyon örülök, hogy jól van, és munkahelyet is talált. Bizonyos mértékig érthető, hogy a 3 havi munkanélküliség után félti az állását, de a ez nagy mértékű szorongás már ronthatja is a munkateljesítményét. Ha még jár pszichoterápiába, remélem, igen, akkor ott feltétlenül foglalkoznia kell ezzel. Segíthet, ha tudatosan több időt fordít a családjára és más olyan dolgokra, amelyeket fontosnak tart, és el tudják terelni a figyelmét. Jelöljön ki egy konkrét időt, mondjuk kezdetben naponta 1 órát, később felet, amikor csak a munkahelyével foglalkozik, a többi időt viszont szabadítsa fel ettől. Tehát mondjuk du. 5-től hatig szabad szorongani, aggódni a munkahelye miatt, de ha bármikor máskor a nap folyamán ilyen téma eszébe jut, akkor képzelje el, hogy becsomagolja és felteszi egy polcra, vagy berakja egy fiókba, azzal, hogy "most nem foglalkozom ezzel, de majd du. 5-kor előveszem". És persze tartsa is be, a kijelölt időben vegye elő az összes nap közben felmerült aggódni valót, és tényleg töltse ezt az időd aggódással, rágódással. Ha több napon keresztül nem sikerül kitölteni így az 1 órát, akkor, csökkentse az időt 3/4, majd fél órára. Ez egy gyakran használt viselkedésterápiás technika, ha jól végzi, csaknem biztosan hoz tüneti enyhülést.
Mindezek mellett persze a terápiában is foglalkozni kell a problémával, a mélyebb okok felszámolása érdekében. Természetesen az általam ajánlott gyakorlatról is számoljon be a terápiában, amennyiben azt alkalmazni fogja.
További sok sikert és gyógyulást kívánok, Éva
Idézet tőle: weepingwillowKedves Éva,
köszönöm, mindig olyan sokat segít.;)
Mozgásnál máskor is volt, hogy vágtam utána, ha túl sok vagy túl nehéz volt. De most nem éreztem soknak. :S
A terápiában minden óra elején megkérdi, mit szeretnék, mire azt mondom, mindegy, mire azt mondja, akkor mondjak álmot, mire azokból kérdez rá részletekre, de sosem arra, amire gondolom, hanem számomra jelentéktelennek tűnő kis morzsákra, mindig a leglogikátlanabb részre. Vagy sokszor. És akkor így lesz meg az óra témája, de mindig más, s mindig kiszámíthatatlan. 1X eljutottunk így egy nagy mélységig, de többnyire nem igazán értem, hogy most akkor mi van. A diagnosztilus fázis lehetséges, mert még csak 8 egyéni ülésem volt, s ez hosszú terápia lesz, azaz évek. Amúgy azért mondom, hogy mindegy, mert én nagyon merev és kontrollált vagyok, előre begyakorlom, mit akarok mondani, s a mindeggyel próbálom ezt feloldani. Mert próbálom rábízni magam a terapeutámra, beleengedni magam a terápiába, spontán haladni, mert azt gondolom, ez a jó, nem pedig ha eldarálom, amit tükör előtt 600X elmondtam magamnak is előtte itthon. Így is mindig úgy beszélek, mint egy zombi, úgy ülök, mint egy tök neurotikus liba, nem nézek rá, monoton a hangszínem, a beszédtempóm, nem vagyok kreatív az asszociációkban, s állandóan nézem az órát, mintha az az én feladatom lenne (legközelebb leveszem, csak úgy baromi nehéz lesz, hogy nem tudom, hol tartunk), s túl sokszor mondom, hogy nem tudom. De lehet, mégiscsak többet kell kérdeznem. Legszívesebben egész órán én kérdeznék, de akkor lehet, hogy én lennék az analitikus, és ő a beteg.:D)
A szemkontaktus csak drámán és egyénin okoz óriási gondot, hétköznap még azzal is szoktam "játszani", hogy direkt mélyen belenézek a másik szemébe. Jó, persze, van, hogy nem megy ott sem, de ott egyáltalán nem kóros, míg terápiában már-már elviselhetetlen.
A vágás sajnos több mint 4 éve megvan (de a nevét csak 1X írtam le), ebben sem teljes az összhang köztünk, mert a terapeutámnak fontos lenne, hogy kihozzon belőle (sosem mondana olyan hülyeséget, hogy hagyd abba), engem meg nem érdekel, hétköznapi dolog, Van és kész. De ő sokat kérdez róla, mindenképp meg akar érteni, látom, hogy ezen nagyon dolgozik, figyel, gondolkodik (ezt azért értékelem;), pedig nem is olyan nagy ügy.
Igen, a magányt nem fogja megoldani, de remélem, tényleg segít, hogy én tudjak változtatni rajta. S jó lenne, ha nem évek múlva, hanem minél előbb.
Még1x köszönöm, ww
Kedves ww.,
próbáljon meg arról beszélni az órán, ami éppen a fejében van, ami foglalkoztatja. Nincs olyan, hogy kreatív és nem kreatív asszociáció! Minden jó, ami éppen a átfut az agyán. Ha azért nem tud témát mondani, mert azon görcsöl, hogy mit mondjon, vagy hogy azt akarja elkerülni, hogy az előre elkészített témáról beszéljenek, akkor erról beszéljen! Mondja el az egész problémát, illetve az összes problémát, amelyekről itt ír. Annál rosszabbat nem is tehetne, mint hogy áthárítja a témaválasztást a terapeutájára, majd azt várja, hogy ő eltalálja a jó témát, illetve, hogy az ő témáiból majd összeálljon az, ami Önnek fontos, de amiről nem beszél. A terapeutája nyílván kínjában talál ki témákat, és nyilván az ismert információkból, így a tünetekből tud kiindulni, mint amilyen a vágás. Ezt mi súlyos tünetnek tartjuk, de ha Önt ez nem zavarja, akkor beszéljen arról, ami zavarja. Az nem tragédia, ha előre elkészített témával indít, csak a téma olyan legyen, ami tényleg foglalkoztatja. Később, ha feloldódik, meg ha kap közben esetleg kérdéseket, úgyis tovább fog lépni, előbb-utóbb el fog térni a kitervelt szövegtől. Nem is lehet 50 percnyi szöveget előre kitalálni. Bármilyen témából kiindulva le lehet jutni a lényeghez, csak őszinte legyen, azaz tényleg olyan téma legyen, ami foglalkoztatja, és ha közben, amikor beszél róla, bármi más eszébe jut, vagy ha közben zavaró gondolatok, aggodalmak jelennek meg az agyéban, akkor azokat is mondja el!
Jó munkát, Éva
Jó estét mindenkinek, nem tudom, miért, de többszöri próbálkozásra sem tudtam a saját jelszómmal belépni, pedig nem téveszthettem el, mert előre be van pöttyözve.
Éva
kedves Doktornő
1000 éve nem kérdeztem, de most egy problémám
ma voltam vérvételen
a valproinsav értéke 30. 4, a normál érték 50. 00-től 100. 00-ig van írva, az a Convulex hatóanyaga
nem tudom, ez most mi, lehet, hogy keveset szedek?
én a Convulexből 900-at szedek, a másik epigyogyimból, a Lamolepből 400-at
az epis dr.nőhöz csak 31.-én megyek, és nyugtalanít ez az érték
válaszát köszönöm
Kedves Doktornő !
Megtanulható -e az autogén tréning könyvből?Vásároltam ugyanis egy Dr. Kai Kermani Autogén tréning című könyvet,amit elkezdtem olvasni.Nagyon megfogott.Szeretném elsajátítani.Mindent szeretnék megtenni magamért és a családomért,hogy egy még teljesebb és boldogabb életet élhessünk.De ehez előbb magamon kell segíteni és ezért akarom megtanulni az autogén tréninget.Már eddig is sokat tettem de még hosszú az út a győzelemig.Sportolok(úszás,futás,kondi),új hobbim van(fényképezés),sokat kirándulunk a családommal...stb.Ha sikerülne megtanulni az autogén tréninget akár alapszinten is,szívesen beszámolnék a tapasztalataimról az oldalon.Köszönöm válaszát előre is.
Kedves Éva,
köszönöm a válaszát. Én is úgy gondolom, depresszió okozza azt, hogy egyszerűen nem tudom hogyan induljak el otthonról, de ez már annyira mély depresszió, hogy nem tudom lehetséges e másképp is élni. Úgyértem tudom hogy lehetséges, de félek hogy elkéstem, olyan hosszú ideje tart már. Amit ww írt a szemkontaktussal kapcsolatban, nálam is megvan, bár - mivel nem megyek emberek közé - ezért nem zavar, esetleg ha hirtelen találkoznom kellene valakivel akkor talán zavarna hogy nem tudom felvenni vele a szemkontaktust, és szerintem én is pont azon rágódnék mint ww, hogy vajon ez baj e? Illetve rágódok néha ezen, de más dolgokon többet. Ami a legsürgetőbb probléma szerintem az az hogy az önbizalomhiányt valahogy leküzdjem, mert ez meggátol mindenben. De úgy sejtem ez hosszú folyamat. Nem akarom az idejét rabolni, ezért azt hiszem megkeresem önállóan a megoldást, a probléma gyökerét, és ott változtatok ha sikerül.
Kedves Éva,
Rég írtam a búrára, inkább csak olvasgattam. Ennek egyik oka, hogy már hónapok óta jobban vagyok:-)
Hála a terapomnak, a családomnak és az áteremnek is, akivel úgy tűnik, végre megtaláltuk a helyes gyógyszer kombinációt (10 mg zyprexa, 40 mg floxet, 200mg lamolep). Találtam munkát, sőt, úgy néz ki, másodállásom is lesz. Azért nem rózsaszín minden. A munkahelyemen rettenetesen szorongok, iszonyúan meg akarok felelni, ami nagy feszültséggel jár, éjjel a munkával álmodok, nappal a munka jár a fejemben, képtelen vagyok lazítani. Minden apróságon szó szerint beparázok. Másfél hónapja dolgozom, 3 havi munkanélküliség után. Mit tudna javasolni? A családomnak is szüksége lenne rám, de a munka minden energiámat felemészti. Előre is köszönöm a segítségét!
Mindenkinek jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: weepingwillowKedves Éva
(remélem, most jól le tudtam írni :D), áprilisban volt 2 éve, hogy vége lett az első csoportomnak, s akkor másnap beleírtam a vezetőim nevét a combomba (mert akkor még úgy volt, hogy nem mehetek hozzájuk még1re, s azt éreztem, akkor legalább ott örökre megmaradnak nekem). Már csak halvány fehér csíkok, csak én tudom elolvasni, mert én csináltam.
Aztán mégis mehettem, s a 2. csoportban egyszer elmondtam nekik, nem, szóltak hozzá semmit, nem voltak mérgesek, persze nem is örömködtek. Tudomásul vették.
Most akihez egyénibe is járok, elment megint szabadságra, s most olyan nehéz, s tegnap óta fel akarom újítani a nevét. Tegnap nem tettem, de nem tudom, ma kibírom-e. Ha megteszem, s elmondom neki, az nagyon csúnya dolog? Vajon ezt is el "kell" viselnie? Vagy ne mondjam el? Nem kéne megtenni. TUDOM. Talán ki is bírom. De ha megteszem, mi a jobb? Nem nekem, neki. Ha tudja, vagy ha nem. S ha megtudja... Mi lesz?
És én hogy viseljem el, hogy MINDIG-MINDIG TELJESEN EGYEDÜL vagyok??? Hiába tornázom, biciklizem, takarítok, bevásárolok, önkénteskedem, korrepetálok, olvasok, angolozom, semmi sem segít. Minden csak pótcselekvésnek tűnik, s minden végén csak az üresség, magány, értelmetlenség. (Munkahelyen most szabadság.) Gyógyszerrel már nem akarom leszedálni magam, vagdalni sem lehet mindig... Bár volt olyan korszakom, de már ez sem a régi. :S Nincs semmi ötletem. 🙁
Szép napot, éjjelt, ww
Bármit csinál is, fontos, hogy elmondja, mert különben nem érdemes járnia.
Viszont tudnia kell, hogy minden ismétlés megerősíti a viselkedést, és persze minden jutalmazás is. Minden új vágás megnöveli a valószínűségét, hogy ezt máskor is elkövesse. Egyrészt az ismétlés miatt, másrészt amiatt a jutalom miatt, amit a gyors feszültségcsökkenés jelent, ami a vágást kíséri vagy követi. Tehát abban kell döntést hoznia, hogy ezt fajta viselkedést mint feszültségoldó megoldást gyakoribbá szeretné-e tenni a jövőben, vagy nem.
A terápia nem alkalmas arra, hogy oldja a magányát, de hozzá segítheti ahhoz, hogy ennek a módját megtalálja az életében.
Üdvözlettel, É.
Idézet tőle: weepingwillowKedevs Éva,
sok gyors kérdés.:D)
Miért van az, hogy a mozgás feszültté tesz, ahelyett, hogy segítene a depresszión? Tegnap pl, egy órát gyalogoltam, abból a felét hegynek fel, fél órát bicikliztem, este egy órát keményen tornáztam, ráadásul az agyamat is használtam, 150 percet korrepetáltam, s picit angoloztam itthon, a torna után mégis az lett, hogy sírógörcsöt kaptam, s össze-vissza vagdaltam magam, nagyon csúnyán, annyira feszült voltam. ???
A másik kérdés, hogy a Ketilepthez hozzá lehet szokni? Csak azért kezdtem el szedni, mert gyógyszer nélkül kb 9 órát tudtam aludni, s az kevés volt, többet akartam. Így 3 hét alatt magamba tömtem 60 25mg-os Ketileptet és 50 0,5-ös Rivotrilt. Azóta nem tudok gyógyszer nélkül elaudni, s fura mód nem a Rivotrilnál, hanem a Ketileptnél érzem azt, hogy veszélyes és rászoktam. Ez lehetséges? S hogy az elméleti nyugtató hatására engem mégis feszültté tesz? (Tegna pl nem volt bennem.) 3 heti szedés után mennyi idő, amíg kiürül? Kb?
Az analitikus terápia (analitikusan orientált) az MINDIG olyan, hogy össze-vissza csapongunk? Hogy a következő órának semmi, de semmi köze az előzőhöz? Vagy ez csak az eleje? Egyszer összeáll vmi ív, fókusz, kerek egész? Vagy végig-végig teljesen követhetetlen (a betegnek), s teljesen adhoc jellegű, épp miről lesz szó? Én ebbe beleőrülök. Hogy fogalmam sincs, mi lesz a köv. órán, hogy nem tudok "készülni", hogy egyik óra nem kapcsolódik a másikhoz, s fogalmam sincs, mit akar a terapeutám, fogalmam sincs, miről lesz szó, s ha ott vagyok, akkor miért épp arról. Kell ezt nekem tudni amúgy? Próbálom beleengedni magam a terápiába, de nagyon rossz a tudatlanság, s hogy azt érzem, csak ide-oda sodornak a hullámok. Vagy pont ez az egész lényege?
Olvastam, hogy van az ún. talio-elv, melynek értelmében a negatív áttétel törvényszerűen negatív viszontáttételt szül. Ez tényleg így van? Akkor hogyan engedjem meg magamnak, hogy mérges legyek a terapeutámra, ha épp mérges vagyok vmiért??? Úgy félek, hogy mindig jót gondoljak róla, nehogy ő is rosszat gondoljon rólam, van velem gondja éppen elég. 🙁
S az meddig oké, hogy nem tudok ránézni? Legutób 50 percbő maximum!!! 2X2 mp-et néztem rá. Annyira idegesít, szégyellem, UTÁLOM, mégsem bírok ránézni. De egyáltalán nem. Semennyit. Ha ő beszél hozzám, s engem kérdez, akkor sem, ha én beszélek hozzá, akkor sem.:( Csak nézek halottan lefelé, jobbra le, a virágcserép szélét, s tudom, hogy mit csinálok, próbálom összeszedni minden erőm, de NEM BÍROK RÁNÉZNI. Miért van ez? Mikor pedig drámáról lassan 5 éve ismerem, s bízom benne. (Mondjuk drámán se tudok ránézni, bár ott ha nagyon koncentrálok és összeszedem magam, akkor ha beszélek vagy beszél, van, hogy megy.) Nem érzem, hogy szégyenkeznék előtte, egyszerűen csak nem bírok ránézni. Nem bírok szemébe, az arcába nézni. Vajon meddig tűri ezt egy terapeuta? S vajon mit gondol? Mérges lehet emiatt? Ok, máshogy kérdem, Ön mérges lenne?
A válaszokat előre is köszönöm, szép napot (mire itt lesz, éjjelt), ww
Kedves ww., tényleg jó sok kérdés, és nehezek is.
Ahhoz, hogy kimondjuk, hogy a mozgás feszültté teszi, többször ki kell próbálni. Általában jó hatású, alkalmas figyelem elterelésre, áthengoló hatású, kompetenciaérzettel jár és endogén opiátokat termel. Lehetséges, hogy a túl sok mozgás túlpörget, de a leírtak alapján én nem vagyok biztos, hogy csak a mozgástól vált feszültté, lehet, hogy mástól volt feszült, és a mozgás ezt nem tudta ellensúlyozni, de nem az okozta. Nehéz elképzelnek, hogy valaki pusztán mozgás miatt vágjon.
A terápiával kapcsolatos kérdéseit, gondjait, beleértve a szemkontaktus-problémát is, és az összes félelemeit mege kellene beszélnie a terápiában. Igen, fontos, hogy értse, hogy mi a terápia célja, módszere, koncepciója, ezek nem titkok. A negatív viszontáttétellel kapcsolatos félelmeit is elmondhatja. Bármiről is van szó a terápiában, ha közben ezeken jár az agya, viszont nem beszél róla, akkor nem arról beszélnek, ami igazán fontos lenne. Lehet, hogy ezért váltódnak a témák, mert nem találják az utat a lényeghez. A negatív viszontáttétel, akárcsak a negatív áttétel, csak akkor káros, ha állandósul, ha nem tudnak belőle kilábalni. Ez ritka, és akkor a terapeutának ehhez szupervíziós segítséget kell kérnie, ami általában segít, és csak legeslegvégső esetben válik szükségessé emiatt a terápia lezárása, illetve a kliens átadása. Átmeneti negatív érzelmek nem zavarják meg a kapcsolatot egyik oldalról sem, viszont ha megjelennek, meg kell beszélni őket, mert akkor hasznosíthatóvá válnak a terápiában. különösen fontosak az analitikusan orientált terápában, ahol a terápia fő nyersanyagát képezik a kapcsolatban megjelenő érzelmek. Az elméleti feltételezés szerint, és általában a gyakorlatban is, a terápiában megjelennek ugyanazok a problémák, amelyek más fontos kapcsolatokban megjelennek és zavart okoznak. Így az u.n. áttétel és viszontáttétel, a negatív is, élményszinten jeleníti meg a kliens típusos kapcsolati mintáit, a kapcsolati problémákkal együtt, ezáltam megérthetővé és elemezhetővé teszi azt. A változást többek között az segíti elő, hogy a terapeuta a negatív viszontérzéseit is a megértésre használja, ahelyett, hogy benne ragadna, vagy kiélné azokat. Máshogy válaszol a negatív érzelmekre, mint a szokványos környezet teszi, vagy az eredeti szülő tette, és ezzel egy új kapcsolati mintára mutat példát. Tehát negatív érzelmektől való fóbiás menekülése nemcsak hogy indokolatlan, de gátolja is a terápiát, a terápia lefagyásához, élettelenné válásához vezet. Feltétlenül javasolom, hogy beszélje meg mielőbb ezeket a félelmeit és az összes többi terápiával kapcsolatos gondját is a terapeutájával.
A leírtak alapján úgy tűnik nekem, mintha az ülések témáját teljese egészében a terapeutája határozná meg, és nem értem, ennek mi az oka, és nem is világos, hogy ez hogyan zajlik. Én leginkább azt tudom elképzelni, hogy Ön nem beszél spontán arról,ami épp foglalkoztatja, vagy arról, hogy hogyan vitte esetleg az előző óra gondolatait magában tovább , és ezért a terapeutája kérdezgetni próbálja. (Vagy még az adatgyűjtő, diagnosztikus fázisban vannak.) Mindenképp beszéljen a terápa technikájáról, koncepciójáról is a terapeutájával!
A szemkontaktus hiánya persze zavaró a másik számára, de gondolom, saját maga számára is. Ez egy probléma, ami nyilván más kapcsolataiban is nehézséget okoz. A terápia hozzá sagíthetné, hogy megértse az okát, sokat segítene ebben, ha el tudná mondani az ezzel kapcsolas igyekezetét, és meg tudná figyelni, majd fogalmazni a közben megjelenő érzéseit, gondolatait, és ezekről tudnának beszélni.
Remélem segítettem, próbálja meg a terápiában hasznosítani!
Üdv., É.
Idézet tőle: harmonyKedves Doktornő!
Köszönöm a válaszát! Hát jó lenne tényleg valami terápia talán, bár annyira nincs bennem semmilyen motiváció illetve ez nem is a jó szó hanem az a jó kifejezés, hogy nem bírok elindulni, csak max segítséggel. Még úgy sem mindig.Pl ha egyszerűen csak ki szeretnék mozdulni, akkor is egy jó hosszú belső "harc" kezdődik bennem, az érzéseimben, hogy ki bírjam tenni a lábam az ajtón. Ezt nem tudom mivel magyarázni, egyszerűen nincs oka sem, (mondjuk biztos van ezen sokat gondolkoztam de nem jöttem rá mi), hogy nem bírok elindulni. Olyan ez az egész hogy pl eszembe jut hogy de jó lenne elmenni pl boltba. Mihelyst ez megfogalmazódik bennem akkor rögtön jön egy valamilyen visszatartó erő dupla erősen ami visszatart... nem hang mondja, nem is akadályoznak egyszerűen valami félelem vagy nem tudom, valamitől, de hogy mitől azt sem tudom. Szóval duplán nehéz eljutnom a terápiára, de persze hatalmas erőfeszítések árán talán sikerülne.(ebből következően szinte mindig otthon vagyok).
Azt hiszem minden abból ered hogy nem fogadom el magam, meg a világot, meg lehet az embereket sem, de leginkább az embereket fogadom el az egészből. Vagyis nem biztos de én így érzem, és hiányoznak is az emberek ugyanakkor félek "tőlük", illetve hogy csalódnak bennem és így én is magamban. Egyszer hatalmas csalódás ért, valaki elutasított teljesen úgy ahogy vagyok, azóta vannak ilyesmi gondjaim, de már előtte is nagyon visszahúzódó voltam... na mindegy, majd megpróbálok terápiára eljutni, köszönöm a válaszát mégegyszer!
Üdv
kÍVÁNOM, hogy mielőbb sikerüljön, úgy tűnik, lenne is tehetsége egy terápiás munkához. A nehézkes elindulásnak depressziós oka is lehet, ilyen szempontól sem ártana egy diagnosztikus problémafelmérés, lehet, hogy antidepresszívumok is segítenének, persze a pszichoterápia mellett, nem helyett. Üdv . É.
Mindenkinek jó estét, Éva
Kedves Doktornő!
Köszönöm a válaszát! Hát jó lenne tényleg valami terápia talán, bár annyira nincs bennem semmilyen motiváció illetve ez nem is a jó szó hanem az a jó kifejezés, hogy nem bírok elindulni, csak max segítséggel. Még úgy sem mindig.Pl ha egyszerűen csak ki szeretnék mozdulni, akkor is egy jó hosszú belső "harc" kezdődik bennem, az érzéseimben, hogy ki bírjam tenni a lábam az ajtón. Ezt nem tudom mivel magyarázni, egyszerűen nincs oka sem, (mondjuk biztos van ezen sokat gondolkoztam de nem jöttem rá mi), hogy nem bírok elindulni. Olyan ez az egész hogy pl eszembe jut hogy de jó lenne elmenni pl boltba. Mihelyst ez megfogalmazódik bennem akkor rögtön jön egy valamilyen visszatartó erő dupla erősen ami visszatart... nem hang mondja, nem is akadályoznak egyszerűen valami félelem vagy nem tudom, valamitől, de hogy mitől azt sem tudom. Szóval duplán nehéz eljutnom a terápiára, de persze hatalmas erőfeszítések árán talán sikerülne.(ebből következően szinte mindig otthon vagyok).
Azt hiszem minden abból ered hogy nem fogadom el magam, meg a világot, meg lehet az embereket sem, de leginkább az embereket fogadom el az egészből. Vagyis nem biztos de én így érzem, és hiányoznak is az emberek ugyanakkor félek "tőlük", illetve hogy csalódnak bennem és így én is magamban. Egyszer hatalmas csalódás ért, valaki elutasított teljesen úgy ahogy vagyok, azóta vannak ilyesmi gondjaim, de már előtte is nagyon visszahúzódó voltam... na mindegy, majd megpróbálok terápiára eljutni, köszönöm a válaszát mégegyszer!
Üdv
Jó éjszakát, Éva
magán orvosom van, és nem mennék máshoz 🙂
köszönöm a válaszát. jó éjt és nyugalmas napokat! 🙂
Idézet tőle: crazyüdv. orvosom majd szeptemberben lesz legközelebb, mert szünet van.....az a túlpörgés már enyhült, bár máskor is észrevettem hasonlót...pl. láttam egy telefont, nagyon megtetszett, sikerült megrendelnem, ráadásul pontokért és ennek nagyon örültem (ugrálni tudtam volna), vagy többször "elszállok" a hülyüléssel....de hamar le is cseng az egész...a telefonnak sem örültem már másnap, pedig olyan volt mint amilyennek vártam és képzeltem...óriási szakadék van a két érzés közt, de azért az jó benne,h legtöbbször semlegesnek mondhatom őket, amikor már nincs a pörgés..... bipol beütés? 🙂
Igen, ez bipolaritásra utal, de az nagyon jó, ha többnyire középen van. Biztos van helyettese az orvosának, ha mégis fokozódna a pörgés, akkor keresse meg őt, ha enyhül, vagy hamar lecseng, akkor elég, ha utólag elmondja az orvosának, hogy képben legyen. É.
üdv. orvosom majd szeptemberben lesz legközelebb, mert szünet van.....az a túlpörgés már enyhült, bár máskor is észrevettem hasonlót...pl. láttam egy telefont, nagyon megtetszett, sikerült megrendelnem, ráadásul pontokért és ennek nagyon örültem (ugrálni tudtam volna), vagy többször "elszállok" a hülyüléssel....de hamar le is cseng az egész...a telefonnak sem örültem már másnap, pedig olyan volt mint amilyennek vártam és képzeltem...óriási szakadék van a két érzés közt, de azért az jó benne,h legtöbbször semlegesnek mondhatom őket, amikor már nincs a pörgés..... bipol beütés? 🙂
Idézet tőle: harmonyKedves Doktornő!
rátapintott a lényegre. Pontosan olyan vagyok mint amit leírt. Teljesen őszintén. Tényleg igaz az, hogy nem hiszem el hogy szerethető vagyok, és ha mégis netalántán észrevenném a jelét, hogy mintha valaki mégis szeretne, azt általában nem hiszem el... sajnos. Ez elég nagy probléma nekem, de nem tudom ezen lehetséges e változtatni. Igen, kimondom, az egyik legnagyobb problémám az önbizalomhiány. Tényleg jobbnak látok másokat magamnál, és nem tudom miért van ez... talán nem teszek annyit mint mások? Tény, hogy a szenvedéseimben a szenvedésemre voltam koncentrálódva... és sokszor ezek fizikai szenvedések voltak. Nem szeretek panaszkodni, de sokszor sajnos már nem bírom magamba fojtani a fájdalmat. Ami pedig rengetegféle, és megszámlálni sem bírom, olyan sok és olyan sokrétű. És amugy ez egy ördögi kör, mert ha valakinek kiöntöm a lelkemet, attól az az illető lehangolódik, ettől szintén én is, és így egymásnak generáljuk a rossz hangulatot.... viszont nem tudom a szenvedéseken hogyan lehet enyhíteni, mert számomra nagyon rossz ugyan ha kipanaszkodom magam (utána olyan érzés, hogy megint miattam hangolódott le valaki), de sokkal rosszabb az ha nem adhatom ki a fájdalmaim valakinek, mert felőrölnek... szóval már nagyon régóta ebben élek, és jól látja a dolgokat amiket leírt. Ráadásul nagyadag szociális fóbiám is van (gondolom ez az önbizalomhiányból ered), és csak bizonyos embereket tudok közel engedni magamhoz (akik nem jelentnek potenciális veszélyt rám nézve, a lelkivilágomra nézve), akiket nem gondolok annyival sokkal jobbnak magamnál. Vagy éppen családtagok és közeliek. Pukkancs írt valami olyasmit hogy segítség "kell", segítséget kérni "kell", mert olyan mintha mi akarnánk magunkon életmentő műtétet végrehajtani, ha valami nem úgy működik, vagy betegek vagyunk. Én ezzel egyetértek, "kell" segítséget kérni, mégha nem is biztos hogy megoldódik a "probléma", de a lehetősége megvan, és miért dobnánk el ennek lehetőségét magunktól, ha már nagyon szenvedünk. Persze, nem fogják helyettünk megoldani a problémát, soha, de talán valamit elindíthatnak ami segít, bennünk elindulhat valami, vagy kipattanhat egy szikra, ami segíthet! Sajnos én még továbbra sem hiszem hogy bármi megoldhatja az ennyire beteg emberek gondjait, szenvedéseit, de próbálkozni lehet. Azzal pedig nem értek egyet, ha valaki azt mondja, "oldd meg magad". Vajon aki ilyet mond, az belehelyezkedett e a másik érzéseibe, helyzetébe, kicsit is beleérezte e magát mit érezhet a másik? Nem írt ilyet senki, ezt most csak példának mondom. Azért, hogy igenis, nem szégyen segítséget kérni, mert ugye nem vagyunk Jézusok akik önkéntes szenvedést és kereszthalált vállaltak.... vagy ki tudja... időnként elgondolkozom ezen is. Na de, ki az aki azért született volna mert szenvedni akar? Van ilyen? Nem hiszem.... mindenki boldog és egészséges akar lenni..... vagy nem..... de általában igen. Most ennyi. Köszönöm a lehetőséget hogy írhattam.
Kedves harmony,
nem tudom, jár-e már pszichoterápiába, ha nem, akkor javasolnám. Alkalmasanak tűnik rá, és nagy valószínűséggel segítene a fenti nehézsgei leküzdésében.
Kívánom, hogy sikerüljön, üdv., Éva
Idézet tőle: crazyIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: crazyén megint kimaradtam ....brühü... 🙁
biztos mindig vmi hülyeséget írok....vagy vmiért nem vagyok látható....fél évetne egyszer írok akkor is minek? 🙁 :))
Kedves crazy,
dehogy ír hülyeségeket, csak úgy ítéltem meg, hogy nem nekem szól, és nincs benne kérdés sem. Örülök, hogy jól van, és remélem, nem is billen át a tulsó oldalra. Írjon gyakrabban, üdv., ÉvA
üdv! ha én ebbe a topicba írok, az magának szól 🙂 érzem a hullámok indulását most, és igyekszem elkerülni vagy felülni rá és nem alámerülni. remélem sokáig tart ez. anyum is rajtam nevetett, mert vmi miatt amit ebben a nyamvadt életben sikerült elérnem, rengeteget röhögök, és azt mondják látszik a fejemen,h elégedett vagyok. és igen. az vagyok....azt mondják, isten nem bottal ver és ez igaz...bár én is kicsit besegítettem neki... 🙂
Kedves crazy,
érdemes lenne a kezelőorvosával konzultálnia, megmutatni magát most neki, akkor ő segítene abban, hogy ne pörögjön túl, mert egy ponton túl az is nagyon rossz következményekkel járhat. Mégrosszabb, hogy az erős feldobottság után nagyon mély depresszió jöhet. Az, ha egy gyógyszeres beavatkozással sikerülne ezeket a végleteket enyhíteni, még nem szüntetné meg a mostani jókedvét, de kivédené a fenti veszélyeket.
Üdv., Éva
Mindenkinek jó estét, Éva
nem, nem vagyok se voltam és nincs más nevem.... igen én fogtam a botot, de nem ütésre használtam, csak megpiszkáltam egy kis trutyit valakik körül, mások védelmében.... erről nem írnék itt többet...főleg a drnő topicjában nem szeretnék beszélgetni
Szia Crazy
Azt szeretnem megkerdezni toled , hogy voltal e valaha itt moderator (mert ha voltal is gondolom nem vagy) Valamint van e mas neved is itten , mert tudod nehezen igazodok el koztetek . Azt irod Isten nem ver bottal es te is rasegitettel ezt , hogy erted? Te tartottad a kezedben a botot ? (igen igy is lehet segiteni valakin ha utjuk, ez szinten egyutterzest sugarzo cselekedet) Most eszembe jut teljesen fuggetlenul mindentol az Osloi gyilkos . Amit tett az tomegmeszarlas , es ugy gondolta , hogy o tartja a kezeben Isten botjat . Ez borzalmas szerinted is gondolom .
Kedves Doktornő!
rátapintott a lényegre. Pontosan olyan vagyok mint amit leírt. Teljesen őszintén. Tényleg igaz az, hogy nem hiszem el hogy szerethető vagyok, és ha mégis netalántán észrevenném a jelét, hogy mintha valaki mégis szeretne, azt általában nem hiszem el... sajnos. Ez elég nagy probléma nekem, de nem tudom ezen lehetséges e változtatni. Igen, kimondom, az egyik legnagyobb problémám az önbizalomhiány. Tényleg jobbnak látok másokat magamnál, és nem tudom miért van ez... talán nem teszek annyit mint mások? Tény, hogy a szenvedéseimben a szenvedésemre voltam koncentrálódva... és sokszor ezek fizikai szenvedések voltak. Nem szeretek panaszkodni, de sokszor sajnos már nem bírom magamba fojtani a fájdalmat. Ami pedig rengetegféle, és megszámlálni sem bírom, olyan sok és olyan sokrétű. És amugy ez egy ördögi kör, mert ha valakinek kiöntöm a lelkemet, attól az az illető lehangolódik, ettől szintén én is, és így egymásnak generáljuk a rossz hangulatot.... viszont nem tudom a szenvedéseken hogyan lehet enyhíteni, mert számomra nagyon rossz ugyan ha kipanaszkodom magam (utána olyan érzés, hogy megint miattam hangolódott le valaki), de sokkal rosszabb az ha nem adhatom ki a fájdalmaim valakinek, mert felőrölnek... szóval már nagyon régóta ebben élek, és jól látja a dolgokat amiket leírt. Ráadásul nagyadag szociális fóbiám is van (gondolom ez az önbizalomhiányból ered), és csak bizonyos embereket tudok közel engedni magamhoz (akik nem jelentnek potenciális veszélyt rám nézve, a lelkivilágomra nézve), akiket nem gondolok annyival sokkal jobbnak magamnál. Vagy éppen családtagok és közeliek. Pukkancs írt valami olyasmit hogy segítség "kell", segítséget kérni "kell", mert olyan mintha mi akarnánk magunkon életmentő műtétet végrehajtani, ha valami nem úgy működik, vagy betegek vagyunk. Én ezzel egyetértek, "kell" segítséget kérni, mégha nem is biztos hogy megoldódik a "probléma", de a lehetősége megvan, és miért dobnánk el ennek lehetőségét magunktól, ha már nagyon szenvedünk. Persze, nem fogják helyettünk megoldani a problémát, soha, de talán valamit elindíthatnak ami segít, bennünk elindulhat valami, vagy kipattanhat egy szikra, ami segíthet! Sajnos én még továbbra sem hiszem hogy bármi megoldhatja az ennyire beteg emberek gondjait, szenvedéseit, de próbálkozni lehet. Azzal pedig nem értek egyet, ha valaki azt mondja, "oldd meg magad". Vajon aki ilyet mond, az belehelyezkedett e a másik érzéseibe, helyzetébe, kicsit is beleérezte e magát mit érezhet a másik? Nem írt ilyet senki, ezt most csak példának mondom. Azért, hogy igenis, nem szégyen segítséget kérni, mert ugye nem vagyunk Jézusok akik önkéntes szenvedést és kereszthalált vállaltak.... vagy ki tudja... időnként elgondolkozom ezen is. Na de, ki az aki azért született volna mert szenvedni akar? Van ilyen? Nem hiszem.... mindenki boldog és egészséges akar lenni..... vagy nem..... de általában igen. Most ennyi. Köszönöm a lehetőséget hogy írhattam.
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: crazyén megint kimaradtam ....brühü... 🙁
biztos mindig vmi hülyeséget írok....vagy vmiért nem vagyok látható....fél évetne egyszer írok akkor is minek? 🙁 :))
Kedves crazy,
dehogy ír hülyeségeket, csak úgy ítéltem meg, hogy nem nekem szól, és nincs benne kérdés sem. Örülök, hogy jól van, és remélem, nem is billen át a tulsó oldalra. Írjon gyakrabban, üdv., ÉvA
üdv! ha én ebbe a topicba írok, az magának szól 🙂 érzem a hullámok indulását most, és igyekszem elkerülni vagy felülni rá és nem alámerülni. remélem sokáig tart ez. anyum is rajtam nevetett, mert vmi miatt amit ebben a nyamvadt életben sikerült elérnem, rengeteget röhögök, és azt mondják látszik a fejemen,h elégedett vagyok. és igen. az vagyok....azt mondják, isten nem bottal ver és ez igaz...bár én is kicsit besegítettem neki... 🙂
Remélem, minden kérdésre válaszoltam, jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: netthiaba tudom ezeket, ha a masik nem. akkor is egy gyenge, beteg emberkent nez ram, foleg akkor mikor konfliktus van es olyankor azt nagyon jo odavaagni a masiknak. ha meg megmondom a velemenyem, hogy o meg odaig sem jutott el, hogy szerezzen egy kis onismeretet, akkor en leszek a bekepzelt, nagykepu kis k. mikozben o a bekepzelt, nagykepu,aki azt hiszi, megengedheti maganak azt, hogy mindig azt gondolhassa, o a jo, a masik a rossz.
tehat tok mindegy, en mit gondolok. ha a masik nem erti meg ugy, ahogy kellene. es akkor ugyanaz marad a helyzet, sot, meg sokkal rosszabb is.
beszelgetni sem jo mar, ezt is majd valaki lecsapja pl egyolyan beszolassal, hogy az okossag es az okoskodas nem ugyanaz....vagy majd valahol mashol, hogy nett most sajnaltatja magat....
Konfliktushelyzetben sajnos előfordul, hogy az emberek mindent mondanak a másiknak, ami csak eszükbe jut és sejthetően sérti a másikat. Ha saját maga nem így fogja gondolni, nem fogja ennyire zavarni, hogy ki mit mond, és ha már nem sérti, talán nem is lesz értelme mondani. Én úgy tapasztalom, hogy amikor a környezet látja a változást, általában megváltozik a terápiához való viszonyulésa is, ha pedig nem, az sem jelent akkora gondot, mert a kliensünk már meg tudja magát védeni ettől befele is, kifele is, méghozzá nem a konfliktusgerjesztő visszavágó módszerekkel.
Üdv., É.
Idézet tőle: netten nem jol. marmint az ejszakak a nappalok ellentetei hangulatot illetoen.
amikor lenyugszik minden, le lehet pihenni, akkor kezd csak igazan dolgozni az agyam. valtakozik ez es a bambulas. agyalok a problemakon, a meg nem oldott dolgokon, amiket talan meg sem lehet oldani, es nem is erdemelnek semmit. megsem erzem azt, hogy nem kell foglalkozni ezekkel.
nem sikerul egyedul. terapeutaval sem hiszem. sajnos. sot ha pszichologushoz jarnek rendszeresen, mindenkepp azt jelentene, hogy gyenge vagyok. nem tudom megoldani a problemaim egyedul. es lehet kiforgatni, hogy a terapeutaval is egyedul oldom meg a problemat, meghogy epp hogy nem vagyok gyenge, hogy felismerem es probalok is tenni ellene. de akkor is hiaba magyarazom el ezt masnak, az ugyis csak azt fogja gondolni, hogy beteg vagyok vagy hogy nem tudom egyedul elintezni.
voltam pszichologusnal. bambultam fel orat. fel is idegesitettem vele.
Kedves nett,
úgy gondolom, sajnos valószínüleg ez is az problémái részét képezi; azt gondolja, hogy mindent egyedül kell megoldania, nem lehet beteg és nem szorulhat segítségre, mert ha mégis, akkor az valami nagy szégyen, ami értéktelenné, szerethetetlenné, elfogadhatatlanná teszi. Nem mások, saját maga gondolja úgy, hogy segítségre szorulni, bizonyos dolgokat nem egyedül, hanem másokkal közösen megoldani halálos szégyen, sőt rosszabb a halálnál. Ahhoz, hogy érdemes legyen terápiába mennie, legalább odáig el kellene jutnia, hogy célkitűzésként elfogadja, hogy változnia kell ebben, azaz, hogy megpróbáljon (legalább) akarni segítséget elfogadni és együttműködni egy jó szándékú segítővel. Különben marad a "terápiás" bambulás, és a más módon akadályozott és ezért valóban haszontalan terápiás próbálkozások sorozata, ami látszólag megerősíti, ezért tovább súlyosbítja az eredeti, fentiekben vázolt problémáját.
Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű, de azért remélem, egyszer sikerül idáig eljutnia. Ha legalább a szándáka meglesz ebben az irányban, a terápia már tud segíteni,
üdvözlettel: Éva
egyebkent meg harmony-hoz annyit, hogy ott kezdodik az igazi onpusztitas, mikor elkezded hasonlitgatni magad masokhoz.
az, amit a masikbol latsz, az nem az egesz, csak egy kis resz, ami legtobbszor lehet teves is. eleve nem az a cel, hogy masoknal jobbak legyunk, hanem csk az, hogy onmagunknak legyunk jok. es ez fuggetlen barki mastol. ha pedig ezt elered, akkor valoban jobb leszel mindenkinel, ezt is fogod sugarozni. bar nem szabad osszekeverni a tulzott magabiztossaggal, mert az meg epp az ellenkezojet jelenti.
mindenki mas, mindenkit mas erdekel, mindenkinek mas a celja, mindenkinek mas okoz oromot, es az orom, elegedettseg merteke is mas. en pl. szeretek nagyon teniszezni, de sosem leszek wimbledoni bajnok. akkor szar vagyok? sokaknal igen, sokkal rosszabbul teniszezem, de sokaknal lehet, sokkal jobban. de nem ez a lenyeg, hanem hogy elvezzem a jatekot, oruljek a gyozelemnek es elfogadjam a vereseget.
epp ezen dolgozom en is, bar nem olyan egyszeru leginkabb csak a jo dolgokra koncentralni es elfogadni az elet szarjait.
ha pl meglatsz egy csaladot a szep kertes hazuk elott, megerkezve ket autoval, harom gyerekkel, az apa orvos, az anya egyetemi tanar. alomcsalad. nem? egybol elkezded magad rombolni, mekkora nulla vagy, nincs ekkora es ilyen szep hazad, nincs harom ilyen gyonyoru gyerekem, nincs ilyen allasom, nincs annyi diplomam. azt viszont nem latod, hogy az apa es az anya is reszletes telefonszamlat igenyel a masiktol, mert szar a hazassaguk es mindketto azt gyanitja, megcsalja a masikat. mert ennyire jo a bizalmuk, ennyire jo a hazassaguk. a hazba nem latsz be, ahol estenkent az anya es az apa kulon szobaban alszanak mar.
hiaba tudom ezeket, ha a masik nem. akkor is egy gyenge, beteg emberkent nez ram, foleg akkor mikor konfliktus van es olyankor azt nagyon jo odavaagni a masiknak. ha meg megmondom a velemenyem, hogy o meg odaig sem jutott el, hogy szerezzen egy kis onismeretet, akkor en leszek a bekepzelt, nagykepu kis k. mikozben o a bekepzelt, nagykepu,aki azt hiszi, megengedheti maganak azt, hogy mindig azt gondolhassa, o a jo, a masik a rossz.
tehat tok mindegy, en mit gondolok. ha a masik nem erti meg ugy, ahogy kellene. es akkor ugyanaz marad a helyzet, sot, meg sokkal rosszabb is.
beszelgetni sem jo mar, ezt is majd valaki lecsapja pl egyolyan beszolassal, hogy az okossag es az okoskodas nem ugyanaz....vagy majd valahol mashol, hogy nett most sajnaltatja magat....
Idézet tőle: AZURKedves Éva!
Tragikus a helyzet. Lehet hogy mégis a felajánlott kórházi intézkedés kéne? Csak a munkám...és a gyerek..., igy viszont meghalok.Úgy meg elveszítek mindent, szóval mindegy. Igy is, úgy is bukik minden. Üdv. B.Andrea
Kedves Azúr, fordítva: ha jobban lesz, a gyerek is jobban jár, és hosszú távon a munka terén is többre lesz képes. Állást minden mai ismert nehézség mellett is könnyebb szerezni, mint életet, egészséget és szülőt a gyermekének. Egy állás nem minden, egy szülő a gyermeknek viszont igen. Üdv., É.
Idézet tőle: spartacus100Idézet tőle: harmonyKedves Doktornő!
Írta hogy nem szerencsés ha az ember másokhoz hasonlítgatja magát. Ezzel részben egyetértek, és köszönöm a véleményét. Viszont az ember akaratlanul is emberek társaságába kerül, és ott bizony akár tudat alatt megy az összehasonlítgatás. De tényleg az lenne az optimálisállapot, ha mindenki csak saját magának akarna megfelelni.
De szerintem ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy az élet sem. Azért köszönöm.Üdv: harmony
Olyan mintha azt akarnánk, a madár ne repüljön.
Kedves spartacus,
egyetértek, és nem is erre gondoltam, bővebben kifejtettem harmonynak. Üdv., É.
en nem jol. marmint az ejszakak a nappalok ellentetei hangulatot illetoen.
amikor lenyugszik minden, le lehet pihenni, akkor kezd csak igazan dolgozni az agyam. valtakozik ez es a bambulas. agyalok a problemakon, a meg nem oldott dolgokon, amiket talan meg sem lehet oldani, es nem is erdemelnek semmit. megsem erzem azt, hogy nem kell foglalkozni ezekkel.
nem sikerul egyedul. terapeutaval sem hiszem. sajnos. sot ha pszichologushoz jarnek rendszeresen, mindenkepp azt jelentene, hogy gyenge vagyok. nem tudom megoldani a problemaim egyedul. es lehet kiforgatni, hogy a terapeutaval is egyedul oldom meg a problemat, meghogy epp hogy nem vagyok gyenge, hogy felismerem es probalok is tenni ellene. de akkor is hiaba magyarazom el ezt masnak, az ugyis csak azt fogja gondolni, hogy beteg vagyok vagy hogy nem tudom egyedul elintezni.
voltam pszichologusnal. bambultam fel orat. fel is idegesitettem vele.
Idézet tőle: harmonyKedves Doktornő!
Írta hogy nem szerencsés ha az ember másokhoz hasonlítgatja magát. Ezzel részben egyetértek, és köszönöm a véleményét. Viszont az ember akaratlanul is emberek társaságába kerül, és ott bizony akár tudat alatt megy az összehasonlítgatás. De tényleg az lenne az optimálisállapot, ha mindenki csak saját magának akarna megfelelni.
De szerintem ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy az élet sem. Azért köszönöm.Üdv: harmony
Kedves harmony,
természetes, hogy hasonlítjuk magunkat másokhoz, ez önmagában nem baj. A probléma ott kezdődik, ha ez az önértékelés fő szemponjává válik, továbbá, ha belső követelmény mindig mindenből legjobbnak lenni, mert különben elfogadhatatlannak, szerethetetlennek érezzük magunkat.
Az ilyen hozzáállás mélyén sokszor egy ellenkező előjelű belső meggyőződés rejlik, egy olyan megkérdőjelezhetetlen (nem mindig tudatos) belső alapélmény és tévhit, hogy "engem nem lehet szeretni, elfogadni". Azt, hogy "miért", utólagos magyarázatként próbálja hozzátenni az érintett személy, és könnyen megtalálni véli az ilyen megállapításokban: "azért nem vagyok szerethető, mert nem vagyok elég okos, ügyes, szép, nincs elég diplomám, sikerem, pénzem, stb.", vagy, hogy "mások mennyivel okosabbak, ügyesebbek.... másoknak mennyivel több ez meg ez van .... stb." Ha valaki azt veszi észre magán, hogy mindig mindenben jobbnak talál másokat magánál, akkor elkezdhet gyanakodni arra, hogy ilyesmiről van szó. Ugyanis ez csak akkor lehetséges, ha célzottan mindig azokhoz hasonlítja magát, akik valamiben jobbak nála, és sem azt nem veszi észre, hogy sok mindenben meg ugyanzek a személyek rosszabbak, sem azt, hogy mennyi rendeteg ember van, aki nála sokkal butább, ügyetlenebb, csúnyább, illetve sokkal kevesebbet ért el, vagy sokkal rosszabb helyzetben van, mint ő, de véletlenül sem hozzájuk hasonlítja magát. Tehát ezért írtam, hogy ez nagyon csalóka.
Ugyancsak csalóka az a remény, amit ezek az összehasonlítások sugallnak: "ha amiatt érzem magam elfogadhatatlannak, szerethetetlennek, mert nem vagyok elég jó, szép, okos, sikeres, gazdag, stb., akkor, ha eleget pedálozok, mindenben legjobb, legokosabb stb. leszek, és megfelelő sikereket érek el, akkor majd jobban érzem magam a bőrömben, akkor majd elfogadható és szerethető leszek!". Tapasztalat szerint ez nem így van. Az ilyen emberek a sikereiknek sem tudnak sokáig örülni, újabbakat meg újabbakat keresnek, és az sem feltétlen igaz, hogy mások ettől majd jobban fogják szeretni őket, ami pedig a legrosszabb, hogy ha mégis, akkor azt nem hiszik el.
Tehát nem baj és nem is rossz dolog feltétlenül az összehasonlítás, de a fenti lelki problémák megoldására nem jó, sőt kifejezetten tévútra vezet.
Üdvözlettel: Éva
Kedves Doktor Ratkoczi Eva!
Koszonom szepen a valaszat. Engem megnyugtat ez a valasz. Hat igen , eloszor is nem szabad tanacsot megfogadni. Masodszor a segitsegado terapeuta is csak egy ember. Harmadszor , hat vannak etikai bizottsagok. Es hatosagokkal is lehet foglalkozni.
En nem Magyarorszagon elek. Es en egeszseugyben dolgozok. Itt masak a dolgok. Ha en azt mondanam egy szulonek, hogy vagjon mar le egy pofont a gyereknek, azert hogy ne ellentkezzen az ellen az orvosi ellatasert amiben en segitkezek, en az kockaztatnam meg, ezzel hogy bilincsben vinnenek ki engem a rendorok a korhazbol. Persze lehet hogy csak a mukodesi engedelyem veszitenem el. Az is lehet, hogy csak a munkamat veszitenem el.
Nagyon kicsi a valoszinusege annak, hogy csak ugy megusznek ilyen beszolast.
En inkabb csak a magyarorszagi helyzetrol szerettem volna tudni. Ezert kerdeztem a kerdest. Hat most mar tudom. Koszonom szepen.
Tisztelettel;
zsivany
Idézet tőle: megintzsivanyKedves Doktor Ratkoczi Eva!
Azt szeretnem megkerdezni, ha egy terapeuta azt javasolja a szulonek hogy usse meg a gyereket, azt hogyan iteli meg a szak-kozosseg? Hogyan iteli meg a torveny Magyarorszagon? Mondjuk ez a terapeuta egy pszihiater orvos lenne.
Es mondjuk itt most nem egy olyan eset van hogy az utcan allnak es jon egy auto, hanem hosszutavu terapiarol lenne szo.
Egy ilyen javaslatra mi van ha azt mondanam, hogy kovetkezo alkalommal eljon velunk egy rendorzesgi szemely, es ezt a javaslatot a pszihoterapeuta majd megteheti megegyszer annak a rendorsegi szemely jelenleteben.
Kivancsian varom valaszat;
Tisztelettel;
zsivany
Kedves Zsivány!
Természetesen elfogadhatatlan a verés ajánlása. Feltételezem, hogy nem pszichoterápiásan képzett orvosról van szó. Sajnos az orvosok pszichológiai felkészültsége nálunk nem mnden esetben megfelelő, még a pszichiátereké sem, és ilyen helyzetekben sokszor átlegemberként reagálnak; az átlagemberek többsége sajnos megengedhetőnek, sőt hasznosnak és elengedhetlennek tartja a gyermekek nevelő céltzatú fenyítését és ez nemzedékről nemzedékre öröklődik, csak nagyon lassan változik. Az enyhe és nem gyakori, nevelő célzatú fenyítést a szülők részéről nem szokták bántalmazásnak tekinteni, és még a nagyon durva eseteknek, a nagyon kegyetlen bántalmazásoknak is csak nagyon kis része kerül bíróságra. A pedagógusokkal szemben szigorúbbak a követelmények, számukra minden testi fenyítés tilos, de a gyakorlatban mégis elég sok helyen elterjedt módszer még mindig, és ezek sem kerülnek bíróságra.
Rendőrt nem érdemes hívni, gondolom, emiatt oda sem menne, viszont a MOK etikai bizottságának lehetne jelenteni. Legfontosabb, hogy nem szabad megfogadni.
Üdvözlettel, Éva
udv Eva neni!
csak annyit akarok mondani, orulok, hogy jol van.
nett
Kedves Éva!
Tragikus a helyzet. Lehet hogy mégis a felajánlott kórházi intézkedés kéne? Csak a munkám...és a gyerek..., igy viszont meghalok.Úgy meg elveszítek mindent, szóval mindegy. Igy is, úgy is bukik minden. Üdv. B.Andrea
Idézet tőle: crazyén megint kimaradtam ....brühü... 🙁
biztos mindig vmi hülyeséget írok....vagy vmiért nem vagyok látható....fél évetne egyszer írok akkor is minek? 🙁 :))
Kedves crazy,
dehogy ír hülyeségeket, csak úgy ítéltem meg, hogy nem nekem szól, és nincs benne kérdés sem. Örülök, hogy jól van, és remélem, nem is billen át a tulsó oldalra. Írjon gyakrabban, üdv., ÉvA
Mindenkinek jó estét, Éva
Idézet tőle: harmony
Kedves Doktornő!
Írta hogy nem szerencsés ha az ember másokhoz hasonlítgatja magát. Ezzel részben egyetértek, és köszönöm a véleményét. Viszont az ember akaratlanul is emberek társaságába kerül, és ott bizony akár tudat alatt megy az összehasonlítgatás. De tényleg az lenne az optimálisállapot, ha mindenki csak saját magának akarna megfelelni.
De szerintem ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy az élet sem. Azért köszönöm.
Üdv: harmony
Olyan mintha azt akarnánk, a madár ne repüljön.
Kedves Doktornő!
Írta hogy nem szerencsés ha az ember másokhoz hasonlítgatja magát. Ezzel részben egyetértek, és köszönöm a véleményét. Viszont az ember akaratlanul is emberek társaságába kerül, és ott bizony akár tudat alatt megy az összehasonlítgatás. De tényleg az lenne az optimálisállapot, ha mindenki csak saját magának akarna megfelelni.
De szerintem ez nem ennyire egyszerű, mint ahogy az élet sem. Azért köszönöm.
Üdv: harmony
Kedves Doktor Ratkoczi Eva!
Azt szeretnem megkerdezni, ha egy terapeuta azt javasolja a szulonek hogy usse meg a gyereket, azt hogyan iteli meg a szak-kozosseg? Hogyan iteli meg a torveny Magyarorszagon? Mondjuk ez a terapeuta egy pszihiater orvos lenne.
Es mondjuk itt most nem egy olyan eset van hogy az utcan allnak es jon egy auto, hanem hosszutavu terapiarol lenne szo.
Egy ilyen javaslatra mi van ha azt mondanam, hogy kovetkezo alkalommal eljon velunk egy rendorzesgi szemely, es ezt a javaslatot a pszihoterapeuta majd megteheti megegyszer annak a rendorsegi szemely jelenleteben.
Kivancsian varom valaszat;
Tisztelettel;
zsivany
én megint kimaradtam ....brühü... 🙁
biztos mindig vmi hülyeséget írok....vagy vmiért nem vagyok látható....fél évetne egyszer írok akkor is minek? 🙁 :))
Mindenkinek jó éjszakát, É.
Idézet tőle: nettcsokolom Eva neni!
csak egy kerdesem lenne. hogy van?
nett
Köszönöm, jól. É.