Ratkóczi Éva doktornő válaszol
3. Szakember biztosítása az új rendszer szakmai felügyeletéhez
Az új rendszer világosan megkülönböztetett kommunikációs felület lesz, amelyen fel van tüntetve, hogy mikor és mire válaszol a szakember és meddig terjed a kompetenciája. A szabályokat a szakember állítja fel, szupervizorral konzultálva. E szakember feladata az új rendszer felállítása és segítése, tehát a felkért szakember nem csupán a weben válaszol a hozzá tartozó bejegyzésekhez, hanem találkozókat hív össze, aktívan figyeli a fejlesztés folyamatát, javaslatokat tesz a fejlesztőknek a megfelelő csoportdinamikához vezető eszközökre. A felhasználókat folyamatos, intenzív tanácsokkal segíti a megfelelő és a hosszútávon önfenntartó csoportdinamika és viselkedési szabályok kialakítására.
A felhasználók által létrehozott tartalmak monitorozza és kommentálja.
Idézet tőle: Dr.Ratkóczi ÉvaKedves c3po, sajnos ezt félreértette
Kérem, vegye figyelembe, h ezt csak akkor állíthatná, ha a még kérdés formájában sem kinyilatkoztatott értelmezésem logikailag kizárható lenne ezen sajátosan többoldalú szöveg értelmezési spektrumából, vagy annak érvényessége oly mértékben lenne valószínűtlen, ami vitathatatlanul nem éri el a logikai kizárás szükségességének küszöbét. Abban az esetben viszont ha létezik értelmezés, ami logikailag ezen spektrumon belül marad és valószínűsíthető is, viszont az nem felel meg az objektív valóságnak, akkor a szöveg közlőjének pontatlan fogalmazásról kell beszélni, és nem az interpretáló félreértéséről – mely utóbbi azt a téves látszatot kelti, mintha az interpretáló követett volna el hibát (esetünkben: én).
Az értelmezésemet [, h Ön a felhasználóknak szervezne találkozókat ami ugyan itt a részemről expressis verbis nem lett megfogalmazva, de valószínűsíthető volt valóban] logikailag nem látom kizárhatónak. Továbbá az valószínűsíthető is. Sőt! Összehasonlítva a másik opcionális értelmezéssel/lehetőséggel - miszerint Ön a fejlesztő[k]nek szervezne találkozót, azt kell mondja, h szerintem az én értelmezésem a valószínűbb. Persze, ez lehet vita tárgya. Érveim a következők:
Annak a jól ismert ténynek a birtokában, h az Ön felhasználók számára látható munkája abból áll, hogy a felhasználók Önnek bejegyzésként [komment/hozzászólás] tett kérdéseire válaszol az interneten [web-en] keresztül, joggal gondolhattam, h a 3.pontaban „Szakember biztosítása az új rendszer szakmai felügyeletéhez” szereplő fogalmak, feladatleírások mint pl.
„kommunikációs felület”,
„ fel van tüntetve, hogy mikor és mire válaszol és meddig terjed a kompetenciája”,
„ a weben válaszol a hozzá tartozó bejegyzésekhez”,
„felhasználókat folyamatos, intenzív tanácsokkal segíti”,
„A felhasználók által létrehozott tartalmak monitorozza és kommentálja”
arra utalnak, h ezen 3. pont lényege az Ön felhasználókkal való kapcsolatának/faladatainak a bemutatása a finanszírozó számára. Természetesen konstatáltam, h a szöveg kitér arra, h Ön a fejlesztés idején is kap feladatot. De ezt csak mint [mellékes] kitérést értékeltem, főleg a már elkészült új Búrán az Ön [ezen] topikjának és a a régi Búra hasonló topikjának összevetése alapján, mert úgy találtam, h nem igazán működik ez sem másképp, mint ahogy az működött, így itt puszta másolásról van szó, a másolás pedig nem igényél fejlesztési kapacitást, ezért nyilván ez csak egy mellékes feladat lehetett Önnek, az igazi [lényegi] tevékenysége a már működő oldalon kerül kifejtésre.
Ezek fényében remélem egyet ért velem, h az előbb felsorolt, e pontban szereplő fogalmak és feladatleírások közé elhelyezett „találkozó szervezés” valószínűsíthető célcsoportja inkább a felhasználók csoportja lehet, mint a fejlesztőké. Annál is inkább, mert régebben voltak spontán szerveződő felhasználói találkozók [búra-tali], így azt gondoltam, h itt is hasonlóról lehet szó az Ön szervezésében. De ezek szerint nem így van, viszont nem tévedtem, hanem Babarczy fogalmazott a tőle megszokott „szeleburdisággal”. (sehol nem szerepel, h ő írta volna, de én felismerem)
Remélem, mindenre válaszoltam, mindenkinek jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: IdőrablóJó estét Doktornő,
egy komolyabb megingás után most lassan a helyére kerül minden. Ami viszont aggaszt: ami a legállandóbb nálam az éppen a folyamatos kiszámíthatatlan hullámzás. Kezelőorvosom elvetette a bipoláris zavar diagnózisát. Az előzetes tervekkel szemben a terápia még nem ért véget és nem is látom a végét. Ahányszor lépünk egyet előre, mindig felmerül valami új probléma, ami eddig számomra sem volt hozzáférhető. Mint amikor nagy nehezen kinyitunk egy bezárt ajtót, és az ajtó mögött újabb zárt ajtók láthatóak, amelyek mögöttt nem tudom mit találok, mi minden kerül elő a lelkem sötét bugyraiból. Fogalmam sincs meddig tart ez, merthogy már 25 éve nyomom ezt a műfajt. Hosszabb-rövidebb szünet után újra és újra belelépek ugyanabba a problémahalmazba. Az egyetlen pozitívum, hogy a szocfóbos problémáim végleg megszűntek, de az összes többi probléma megmaradt változó intenzitással (kedélyállapothullámzás, ingerültség, szétszórtság stb....) legfrisseb diagom poszttraumatikus stressz
Most hosszú évek után sikerült a Xanaxot és a Stilnoxot egészen minimálisra redukálni (feltételezem hogy ez a masszív pszichoterápiának is köszönhető). Most 30mg Mirtazapinon és 75mg Olwexyán vagyok.A kérdés hogy mikor lesz ennek vége, vagy legalább mikorra várható a tartós tünetmentesség / tünetszegény állapot.
Az egy éve történt magánéleti törés még mindig intenzíven foglalkoztat, ezt nem tudom se lenyelni se kiköpni.
Holnap megyek a kezelőorvosomhoz, talán egy picivel megint okosabb leszek, de érdekelne az Ön véleménye is.Számítok válaszára,
köszönöm.
Kedves időrabló,
nem hinném, hogy többet tudnék mondani, mint kezelőorvosa, aki régen és nyilván alaposan ismeri, jóslatokba meg semmiképpen nem mernék bocsátkozni. Annyit látok a leírtakból, hogy már eddig is sok mindenben változott és ez nagyon kemény belső munka eredménye. Mi okunk lenne azt gondolni, hogy ne lennének ennek a munkának a jövőben további eredményei? Lehet, hogy vannak biológiai gyökerei is a kedélyhullámzásainak, ezt én nem tudom megítélni, ha így van, akkor mégiscsak szükséges lehet később is valamennyi gyógyszer szedése a hangulata kiegyensúlyozásához, amivel meg lehet barátkozni, ha nincsenek különösebb mellékhatásai. A kapcsolati trauma eredményes feldolgozása viszont az általa okozott tünetek teljes megszűnéséhez vezethet. Üdv., É.
Idézet tőle: crazyköszönöm a válaszát! ez a kis pozitívum is arról árulkodik sztem,h a depinek lassan búcsút intek (egyenlőre, mert nagyon hullámzok)....arra a kérdésemre,h a frisium kb mikor hat,illetve a remegésem megszűnik e tőle és kb mikor, nem válaszolt 🙂
egy ma már vicces dolog jutott eszembe...elsős voltam és megkaptam az első fekete pontomat...hazaérve az első dolgom az volt,h felmásztam (szégyenemben?) az udvaron álló magas diófa tetejére.... pedig sosem bántottak fizikailag de lelkileg sem emlékszem ilyesmire.....mindegy, ez csak eszembe jutott....ma már mosolygok rajt 🙂
Bocs. A gyógyszerek szorongásoldó hatása hamar jelentkezhet, és csökkentheti is a kézremegését, remélhetően nemcsak ezt, hanem azt is - ami fontosabb - hogy a remegés (miként valami fekete pont) ennyire izgatja. É.
Idézet tőle: c3poT. Doktornő!
Meglepődve olvastam az imént a Norvég Civil Alap oldalán - mely alapítvány finanszírozza a Búra weboldalát - a 3. Szakember biztosítása az új rendszer szakmai felügyeletéhez pontnál, h idézem:
"a felkért szakember nem csupán a weben válaszol a hozzá tartozó bejegyzésekhez, hanem találkozókat hív össze"
Én nem tudtam róla eddig, h vannak ilyen találkozók, sehol nem láttam erre vonatkozóan felhívást! Érdeklődnék, hogy hányszor volt már ilyen, mikor lesz legközelebb, ill. h hogy lehet részt venni rajta (hol van helyileg, ingyenes -e)?
Köszönettel várom válaszát!
Kedves c3po, sajnos ezt félreértette,
a mondat fentebb idézett második fele visszautal a szövegben előzetesen kifejtett "fejlesztési" célra és a szakember fejlesztésben nyújtott segítségére vonatokzik - tehát a fejlesztőkkel való találkozók összehívására. Valóban erről van szó, erre kötöttünk szerződést és ilyen találkozók valóban voltak. Üdv., Éva
Idézet tőle: weepingwillow12 kg.-ot lefogyni 6 hét alatt iszonyú gyors, rettentő megterhelő és ijesztő a szervezet számára, a 6 héten át tartó radikális energiabevitel csökkentés pedig egyenesen életveszéllyel fenyegeti, hiszen az ilyen ütemű fogyás fenntartása hosszú távon valóban halálos. Azt hiszi tehát a szervezet, hogy erre a minimalizált energiabevitelre kell beállnia hosszú távon és emellett kell az életet fenntartania. Ezért vész-üzemmódra kapcsol, és a bevitt kevés tápanyag minden molekuláját teljes gőzzel hasznosítja, azokat is, amiket egyébként máskor pazarlóan kiürít. Ezért nem fogy tehát Ön sem tovább, önvédelemből; sőt, ha nem változtat a stratégiáján, valamit még vissza is hízhat.
egészséges táplálkozási és életviteli módra átállva, hosszú távon tartani lehet a kívánt, egészséges testsúlyt.
Kedves Doktornő,
Köszönöm a választ. Nem lettem tőle boldog, de hát ez nem baj. Értem, amit írt, de azt hittem, 600-800 kcal az annyira kevés, hogy mindenképp tovább fogok fogyni. Mert hogy van miből. Csomó tartalékom van, nem kell a szervezetemnek pánikolnia, nem is voltam rosszul, sőt, éhes se szoktam lenni. Mármint szoktam, persze, de nem jelent óriási akadályt a fogyókúrában, inkább az édességnek nehéz ellenállni, de ha nincs a közelemben, akkor jól megvagyok. Viszont ennél kevesebbet nem tudok enni, s nekem még sokat kell fogyni, s nincsenek rá hosszú hónapjaim, vagy éveim. Az anorexiások nagyon soványak, mégis tudnak fogyni. Akkor ők vajon mennyit esznek? Biztos van egy határ, ami mellett bármennyire is tartalékolni akar a szervezet, nem tud, s fogy. Ezek szerint kevesebb, mint amennyit én eszem. Tartok tőle, nem fogja elárulni, mennyi, de ha esetleg... :D) Persze kéne tornáznom minden nap egy órát, de e téren elakadtam, ill. konkrétan egyáltalán nem tornázom. Mikor 53 kg voltam, akkor majdnem minden nap. Mondjuk ha újra elkezdem, akkor tovább fogyok. Csak nehéz rávennem magam. Amúgy egészségesen eszem, szóval nálam ez volt a nagy életmód váltás. Ez a napi 600-800 kcal. Gondoltam, ezt tartom, amíg 48 kg nem leszek, aztán pedig megemelem annyira, amitől nem fogyok, s nem is hízom. De most elakadtam, s még mindig utálom a napsütést, mert kövér vagyok. 🙁 (Amúgy ma reggel a 163 cm-hez 67 kg. Br!)
Szép napot, Réka
Egy idő múlva minden bizonnyal tovább fog fogyni ennél a kalóriánál, csak lassabban, mint eddig. Semmiképpen se csökkentse tovább, inkább lassan emelni kellene, esetleg tényleg egy kis nem megterhelő mozgás mellett, és akkor meg tudná tartani a lassú fogyást, majd a kívánt testsúlyt is a további emelés mellett. Ez a kalória az én értelmezésem szerint azért nem (egészséges) életmódváltás, mert tartósan nem lehet ezen maradni, főleg nem egészségesen, tehát nem tud életmóddá válni. Az éhség elvesztése ilyenkor előny, de később, hosszú távon gondot okozhat.
Úgyis azt csinál, amit akar, az csak az én tanácsom, hogy hallgasson a szervezetére, aki lassan akar fogyni, ami egyáltalán nem jelent éveket, csak hónapokat, de megéri, mert nemcsak veszélytelenebb, de nagyobb eséllyel tartható utána a kívánt testsúly. A nagymennyiségű zsír hirtelen lebontásából felszabaduló nagy adag méreganyag (sok ártalmas, szervezetünkbe kerülő anyag a zsírban raktározódik) megterheli a szervezetet és ezen belül az immunrendszert, emiatt védtelenebb lehet a betegségekkel szemben ebben az időszakban.
Üdv. ÉvA
Idézet tőle: choiceKedves Éva!
Minden jót és szép estét! Bár biztos strapás lehet ezt csinálni. Még mindig minden elismerésem az Öné. A gondom, hogy megint rajtam van a halálvágy. Nincs semmi megoldás, csak a sok gyógyszer ami itt sorakozik az asztalomon. És az alkohol. A kettő együtt talán eléri amit akarok. Akarok? Nem tudom. Ez a rémesen erős késztetés.... nem tudom mit kezdjek vele. Nézem a felhőket, hogy jönnek-mennek, változnak, csak én nem változom. Menekülök, és sajnos ha gond van rögötn ez a megoldás jut eszembe. Nem tudom hogyan tudnám az agyamat átállitani. Csak fut a vége lemez a fejemben. Hogy azt akarom hogy vége legyen mindennek. Bemenni kórházba? Itt alszik a gyerek a másik szobában, hova tegyem. Bár ha beveszem a gyógyszereket és megiszom a piát akkor is ugyanaz a helyzet. Itt lesz reggel egyedül. Rémes, nem tudok ellenállni. Már tv-t is néztem. Passz.
Üdv.choice
Kedves choice, nagyon jól gondolja, hogy kórházba kellene mennie, ha ennyire rosszul van. Percig se maradjon s küzdjön egyedül ebben az állapotban, beszélje meg mindenkivel, akivel csak lehet, gyűjtsön ötleteket, keressen segítséget és fogadjon el bármilyen megoldást inkább a gyermeke átmeneti elhelyezésére, mint hogy tovább ebben a helyzetben maradjon! Mindennél fontosabb, hogy minél előbb biztonságba helyezze magát! Próbálja összeszedni minden maradék erejét ennek lebonyolítására, ha úgy érzi, nem megy, hívjon mentőt, vagy adja meg a címét a Búrának, hogy mentőt hívjanak. Ha akár így, akár úgy sikerül ezt kiviteleznie, joggal lehet büszke rá, hogy felelős emberként és szülőként helyesen döntött, és amint a kórházba bekerül, meg fog könnyebbülni. A felhők és belső élményeink is valóban változnak, csak éppen a depresszió élménye megállítja a képzeletbeli időt és minden szenvedésteli pillanat végtelenségnek tűnik. Nyomasztó hamis illúzió, ha bejut a kórházba, fel fog ébredni belőle. Várok visszajelzést, Éva
Idézet tőle: weepingwillowlipuszandi,
végre vki, aki elégedett a súlyával. Tudom, inkább korholni kéne, hogy egészségtelen, amit csinálsz, de én nem vagyok szakember, szóval lehetek "hülye" :D), így örülök, hogy tudod tartani, amennyivel még jól érzed magad, s nagyon irigykedem.
Én is voltam már 163-hoz 53, most már annak is örülnék, csak amikor annyi voltam, akkor is gyűlöltem magam. U.ilyen kövérnek láttam magam. Csak most már tudom, hogy akkor nem lehettem ilyen kövér, s most vagyok igazán-igazán az. Áhhh, sehogy se jó.
De köszi, hogy megosztottad!
Kedves Doktornő, rég volt, nem lenne meglepő, ha már nem emlékezne, de egyszer írtam egy hosszú levelet, mit tettem a barátnőmmel, hogy vágtam, mikor vele voltam. S ma is, ráadásul nemcsak a kezem trancsíroztam szét, hanem mielőtt elváltunk, gyorsan vágtam egy nagyot a dekoltázsomon is, hogy ott folyjon a vérem. Szegény. Miért teszem ezt vele? S magammal? Kedvelem őt nagyon, nagyon jó ember és jó barát. Én meg mindent megteszek, hogy elüldözzem, megijesszem, őt is és magamat is halálra kínozzam. Pedig semmi rosszat nem tett. Ill. tudom, miért teszem, múltkor szépen tankönyvbe illően leírtam. De mit érek vele, ha tudom??? Mire jó a tudás??? Mire jó az önismeret? Mire jó az olavsás? Mire jó az eddig 400 óra pszichodráma??? Ha közben mikor találok vkit, aki fontos nekem, egy dologra vagyok képes: elevenen feltrancsírozni magam a szeme láttára. Én így nem akarok élni.:(
ww.
Kedves ww.!
Emlékszem erre a levelére. A pszichodráma biztosan nem volt hiábavaló, de nem old meg mindent. Nem tudom, milyen terápiában vagy más csoportban volt ezen kívül. Én több mindenre gondolnék. Elengedhetetlen lenne egy komoly egyéni terápia, ha eddig kizárólag feltáró jellegű terápiában volt, akkor lehet, hogy most már egy cél- és viselkedésorientáltabb terápia kellene, amilyen a kognitív viselkedésterápia, emellett lehet, hogy segítene a Nap-Kör Alapítványnál alkalmazott, speciálisan ilyen problémékra kidolgozott készségfejlesztő csoport. Ezeken túlmenően jó lenne eljutnia szintén a CODA (anonim kodependensek csoportja) társfüggő önsegítő csoportba.
Van tehát kiút, de sajnos abban igaza van, hogy bizonyos problémák esetében (ilyen az összes függőség, és minden visszatérő viselkedésprobléma) valóban nem elég - habár elengedhetetlen - a "tudás", és az sem, hogy tudja és elhatározza, mit nem akar! A javasolt módszerek és az önsegítő csoportok a nem kívánatos viselkedésmódok elkerüléséhez és egészséges megoldásokkal való helyettesítéséhez is segítséget nyújtanak.
Üdv., Éva
Idézet tőle: placiKedves doktornő!
Én bipoláris depresszióban szenvedek,és a kérdésem az lenne,hogy tudok hozzájutni a gyógyszeremhez ami már lassan elfogy.Budapesten doldozom és az albérletbe nem vagyok bejelentve.Az orvosom Kazincbarcikán van és ott az állandó lakhelyem is.Hazautazni csak hétvégén tudok de akkor nincs rendelés.Szabadságra sem engednek el mert sok a munka,de erre nem is hivatkozhatok mert letagadtam a betegségemet különben fel sem vettek volna. Ön szerint mi a megoldás hova,kihez forduljak?
előre is köszönöm a válaszát: placi
Kedves placi, a gyógyszereket csak szakorvos írhatja fel kedvezménnyel, vagy szakorvosi javaslattal háziorvos, de gondolom, az is Kazincbarcikán van. Ha oda nem tud eljutni, akkor Pesten kell szakorvost találnia, ezt TB-sen csak úgy tudja megoldani, ha valahova bejelentkezik, és akkor a lakcím szerinti területileg illetékes pszichiátriai gondozóba járhat. Előbb ezt meg kell beszélnie a jelenlegi orvosával, aki majd ad egy igazolást is az edigi kezeléséről. Kereshet magánorvost is, de akkor is le kell előbb zárnia vagy megegyezés szerint szüneteltetnie a kezelését a jelenlegi orvosáhál. Addig is, amíg mindezt el tudja intézni, szintén a kazincbarcikai orvosával kell kitalálnia valami megoldást, hogy idejében hozzá jusson az aktuálisan esedékes illetve szükséges gyógyszereihez, próbáljon vele írásban, vagy telefonon értekezni! A gyógyszerek hirtelen kihagyása veszélyes lehet, az antidepresszívumok hirtelen kimaradása pl. depressziót okozhat, úgyhogy intézkedjék mielőbb, üdv, Éva
Idézet tőle: Netudv drno
jo ujra latni, igaz elhagytam egy t betum, bar dolgozom rajta, hogy visszakapjam a moderator bacsiktol, es akkor ujra teljes lehetek.
amugy jol vagyok, szerelmes is vagyok, a kutyamba. de o lany, akkor most lezbi lettem?
Szeretettel üdv, maradjon! É.
Idézet tőle: nemtudommiKedves Doktornő!
Régóta tudom, hogy nem stillemnek velem a dolgok, de mindig elhessegettem, próbáltam így élni, ahogy vagyok. Viszont egy éve nagyon rákaptam a zabálás-fogyókúra ördögi körre, ami addig fajult, hogy állandóan ezen járt az agyam, néha már üvölteni lett volna kedvem, hogy elég, valaki lőjjön agyon, nem akarok állandóan erre gondolni, megőrítenek ezek az egysikú gondolatok. Mostanában visszaszoktam a cigire, ami kcsit javított a helyzeten, de úgy érzem megint kezdődik, és egyre jobban szenvedek megint ezektől a felszínes, üres, unalmas gondolatoktól. Tudom, hülyén hangzik, de a cigitől visszatért az életkedvem, és elmúlt a folymatos zabálási kényszerem, viszont most újra kezd úrrálenni rajtam az az undorító érzés, hogy állandóan ennem kell. Azt hiszem eddig tartott az az öröm, amit a függőségem újbóli kiélése nyújtott. Az elmúlt egy évben elhatalmasodott rajtam a gondolat, hogy iszonyúan unalmas vagyok, unják magukat az emberek mellettem. Nincs is kedvem barátkozni, mert félek, hogy rájönnek, milyen üres vagyok, és sekélyes. Utálom, hogy állandóan a súlyommal foglalkozom, olyan felszínesnek érzem magam. Amúgy sem nagyon tudok kibékülni magammal, eléggé elbánt velem a természet, csúnyának és hülyének érzem magam nagyon sokszor, de próbálom nem hangoztatni, mert félek hogy kiderül, milyen defektes vagyok. Amúgy is mindig félek, hogy belém látnak, rájönnek, mennyire nem vagyok szeretetre méltó, milyen önző érdekek vezérelnek, érdekember vagyok, nem vagyok jó ember. Túl nagy hangsúlyt fektetek a külsőmre, mert próbálom magam elfogadhatóvá tenni, de ettől csak még felszínesebb vagyok. Nem vagyok elég nőies, volt hogy attól féltem, valami hormonzavarom van, és nem is vagyok igazi nő. Kiskoromban mindig fiú akartam lenni, sokáig annak is néztek, úgy is öltözködtem, még a gimi elején is előfordult, hogy fiúnak hittek. Nem is nagyon vannak barátaim, egy igazi barátnőm van, sokszor inkább elfojtom csírájában a dolgokat, mert rásütök valamilyen bélyeget arra az emberre, hogy azt mondhassam, nem akarok ilyen barátot. A legfőbb támaszom, akivel mindenről beszélhetek, a párom, ezért állandóan rettegek, hogy elveszítem. Ha rossz kedve van, azonnal rémeket látok, hogy el akar hagyni, ha kritizál, úgy érzem, az egész személyem nem kívánatos. "Szerencse", hogy ő is így rám van cuppanva, de tudom, hogy ő sem egészséges. Egymásnak vagyunk a minden, de az én ragaszkodásom az övénél is rosszabb. A családommal is nagyon felszínes a kapcsolatom, alig tudnak valamit rólam, havonta egyszer jópofizunk élőben, de nem nagyon érdeklődőek, csak a munka, suli, lakás köröket futjuk. A kényszeres evésről sem tudnak semmit, max csodálkoznak, hogy 15 kilókat liftezek fel-le. A dohányzásról sem tudnak, az ivásról főleg nem, sem arról, hogy időnként a drogok is bejátszanak. Az iskolát valahogy mindig megtorpedózom magamnak, mert mindig rájövök, hogy nem is az akarok lenni. Ezért majdnem elvégeztem a jogot, de otthagytam, mert kitaláltam egy másik sulit, amit egy évig szerettem, most már kifejezetten utálom, de rettegek, hogy mi lesz, ha elvégzem, akkor mi lesz az a nagyon távol cél, mit kezdjek majd magammal. A munkám utálom, de rettegek a szerepléstől, meg sok minden olyantól, amit mások előtt kell csinálni (pl. bkv-n feltűnést kelteni, érezni, hogy néznek, órán felszólalni, viszgázni szóban, egyedül elmenni bárhova, pl. konditerembe, vagy moziba, valamilyen klubba, ahol új hobbim lehetne, hogy ne unjam a saját énem ennyire), ezért nem merek másikat kersni, ahol majd be kell illeszkedni, bemutatkozni, beleszokni a dolgokba. Amúgy is szörnyen lassan tanulok bele mindenbe. Nagyon stresszes is, amit csinálok, naponta legalább 20szor érzem, hogy annyira stresszben vagyok, hogy fel kell ugranom és elrohannom onnan, vagy valahogy menekülni. A legjobban a konfliktusoktól rettegek idegenekkel főleg. Remegek és vörösödök, mint egy komplett idióta, ha szóváteszem a boltban, hogy átvertek. Inkább már nem is teszem szóvá, ettől pedig még nyomorultabbnak érzem magam. Állandóan szorongok dolgoktól, párhuzamosan 10-15 parám van pl. most is. Mi lesz a suliban? Hogy fogok ennyi vizsgára felkészülni? Mi lesz a párkacsolatommal? Akarok-e ennyire elköteleződni? Hogy fogok így gyereket nevelni, hogy ezt a sok rossz mintát ne adjam tovább? Szeretni fog-e a gyerekem? Én szeretni fogom-e őt? Az én elcseszett génjeimet fogja örökölni? Nem fogom-e megfojtani a szeretetemmel? Hogy vegyem rá magam egy másik munkára? Hogy ne unja magát mellettem a párom? Nem leszek-e alkoholista? Hogyan bírjam ki, hogy ne egyek ennyit? Lesz-e elég pénzünk ebben a hónapban? Hogy szokjak le a cigiről? Mi lesz, ha terhes leszek? Hogy ne hízzak 120 kilóra, ha megint nem cigizhetek? Nem azért vállalunk-e gyereket, hogy a saját sekélyes életünket feldobjuk? Hogy fogadtassam el az életem anyámékkel?.... Végtelenül folytathatnám a sort. Ezeket a szorongásokat sajnos a pia és a drogok tudják a legjobban oldani, olyankor normálisnak érzem magam, persze utána jön a bűntudat, d abban a pár órában megnyugszik a folyton pörgő agyam, és nincsenek gondok.
Nem is tudom mért írom le azt a dögunalmas panaszáradatot, végülis a lényeg az, hogy segítségre lenne szükségem, de nincs pénzem magán orvosra, a pszichiáterekről, akikhez ingyen mehetnék, meg olyan rosszakat hallok. Félek a gyógyerektől is, mert mindenre rákattanok, ha cigizek, napi másfél doboz, ha iszom, csak berúgni tudok, ha eszem, állandóan zabálok, ha nem eszem, kegyetlen fogyókúrákat bírok hetekig, ha futok, 30 km-t futok, ha nem, semmit nem sportolok hónapokig. Ha szeretek, agyon szeretek, ha nem, nagyon gyűlölök, szóval elég szélsőséges vagyok mindenben. Képes vagyok egyik nap minden ellenszenvről megfeledkezni, ha két jó szót szól hozzám az illető, másnap meg gyűlölni, ha bánt valamivel. Szeretem a dolgokat egyből ledegradálni, elvetni, lezárni csírájában, kifogást keresni. Valahogy állandón meg akarom úszni az életet.
Biztos nem lehet egy levélből diagnózist felállítani, de lenne támpontja, hogy mi bajo lehet? Depressziós vagyok? Tudna nekem olyan segítséget ajánlani,ami nem kerül havi 30-40 ezer forintba? Mit gondol a kineziológiáról? Segíthetne rajtam? Úgy tudom, az sokkal olcsóbb és gyorsabb, mint a terápia. Lehet gyógyszer nélkül kilábalni ebből?
Nagyon köszönöm, hogy leírhattam, a válaszát is, és bocsánat, hogy ekkora kisregényt írtam. Már most könnyebb, hogy leírtam, remélem nem untattam halálra vele.
Üdvözlettel
Kedves nemtudommi!
Nagyon jó, hogy ilyen szép rendszerezetten összeszedte, és köszönöm, hogy megosztotta itt a problémáit, melyekkel biztosan nincs egyedül. Úgy látom, hosszú ideje próbál küzdeni ezekkel a szerteágazó gondokkal, és nagy lépés, hogy el jutott idáig, hogy ehhez külső segítséget is elfogadjon. Azt nem tudom megmondani, hogy gyógyszer nélkül megy-e, de komoly és hosszabb távú lelki segítség nélkül biztos nem. Mivel láthatóan több függősége van, amelyek egymást váltják, fontos lenne a pszichoterápia mellett ilyen jellegű önsegítő csoportokba is bekapcsolódnia (vagy legalábbis egyelőre egybe), ha gyermekkori körülményeit ezekkel összefüggésbe hozhatónak gondolja, akkor az ACÁ-ba is. A Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítványnál elérhető feltételek mellett találhat megfelelő segítséget.
Üdvözlettel: Éva
köszönöm a válaszát! ez a kis pozitívum is arról árulkodik sztem,h a depinek lassan búcsút intek (egyenlőre, mert nagyon hullámzok)....arra a kérdésemre,h a frisium kb mikor hat,illetve a remegésem megszűnik e tőle és kb mikor, nem válaszolt 🙂
egy ma már vicces dolog jutott eszembe...elsős voltam és megkaptam az első fekete pontomat...hazaérve az első dolgom az volt,h felmásztam (szégyenemben?) az udvaron álló magas diófa tetejére.... pedig sosem bántottak fizikailag de lelkileg sem emlékszem ilyesmire.....mindegy, ez csak eszembe jutott....ma már mosolygok rajt 🙂
Jó estét Doktornő,
egy komolyabb megingás után most lassan a helyére kerül minden. Ami viszont aggaszt: ami a legállandóbb nálam az éppen a folyamatos kiszámíthatatlan hullámzás. Kezelőorvosom elvetette a bipoláris zavar diagnózisát. Az előzetes tervekkel szemben a terápia még nem ért véget és nem is látom a végét. Ahányszor lépünk egyet előre, mindig felmerül valami új probléma, ami eddig számomra sem volt hozzáférhető. Mint amikor nagy nehezen kinyitunk egy bezárt ajtót, és az ajtó mögött újabb zárt ajtók láthatóak, amelyek mögöttt nem tudom mit találok, mi minden kerül elő a lelkem sötét bugyraiból. Fogalmam sincs meddig tart ez, merthogy már 25 éve nyomom ezt a műfajt. Hosszabb-rövidebb szünet után újra és újra belelépek ugyanabba a problémahalmazba. Az egyetlen pozitívum, hogy a szocfóbos problémáim végleg megszűntek, de az összes többi probléma megmaradt változó intenzitással (kedélyállapothullámzás, ingerültség, szétszórtság stb....) legfrisseb diagom poszttraumatikus stressz
Most hosszú évek után sikerült a Xanaxot és a Stilnoxot egészen minimálisra redukálni (feltételezem hogy ez a masszív pszichoterápiának is köszönhető). Most 30mg Mirtazapinon és 75mg Olwexyán vagyok.A kérdés hogy mikor lesz ennek vége, vagy legalább mikorra várható a tartós tünetmentesség / tünetszegény állapot.
Az egy éve történt magánéleti törés még mindig intenzíven foglalkoztat, ezt nem tudom se lenyelni se kiköpni.
Holnap megyek a kezelőorvosomhoz, talán egy picivel megint okosabb leszek, de érdekelne az Ön véleménye is.
Számítok válaszára,
köszönöm.
Idézet tőle: MemorialsKedves doktornő!
Lehet, hogy... nem is tudom, mit írjak. Tavaly télen hetekig éreztem úgy, hogy depressziós vagyok. Néhány tesztet kitöltöttem itt a neten, melyek eredménye nagyjából ez volt: "sürgősen forduljon orvoshoz, Önnek súlyos depressziója van". Orvoshoz nem mentem, próbáltam ellene küzdeni egyedül. Tavasszal jobb lett.Már előre féltem a téltől, a hótól, a szürkeségtől, a bezártságtól, a karácsonytól.Szerencsére most a karácsony szép volt, a rossz érzések messzire elkerültek. Viszont február óta mégis ugyanazt érzem, mint tavaly. És borzasztó. Felkerült a 'listámra' az a szó is, amiről mindig azt vallottam: én soha!, - mégis most azzal vigasztalom magam, hogyha minden kötél szakad... Pedig gyerekeim vannak, férjem, normális, szerető családom. Gondolom, tanácsként azt kapom, menjek orvoshoz. De az sajnos nem megy. :/ Nem is tudom, miért írok ide, hiszen így aztán nem létezik megoldás. Hihetetlenül haszontalan embernek érzem magam. Persze, ez nem újdonság, mindig így gondoltam. Mostmár felelőtlennek is, hogy gyerekeket vállaltam. Akiket persze szeretek, imádok. De egy ilyen anya...na és feleség :/
Kedves Memorials!
Nem egészen értem, hogy ha már ilyen szépen diagnosztizálta magát, sőt azt is világosan látja, hogy eredeti személyiségétől teljesen idegen, veszélyes élményei és gondolatai támadnak, és betegsége Önt is és családját is komoly veszélybe sodorhatja, akkor mi tarthatja vissza attól, hogy segítséget kérjen. A leírás alapján nagy valószínűséggel gyógyszersen jól kezelhető periodikusan jelentkező depressziója lehet, ami megfelelő kezelés mellett az esetek túlnyomó részében jól egyensúlyban tartható, a kiújulás megelőzhető, az esetlegesen mégis megjelenő tünetek megszüntetethetők vagy lényegesen enyhíthetők. Minden bizonnyal ugyan olyan jó anya, mint eddig, amit most a betegség fekete szemüvegén keresztül nem képes jól megítélni, a betegség lényege a vélt vagy valós hibák előtérbe kerülése és felnagyítása. Az lenne a felelőtlenség, ha nem próbálna segítséget kérni ahhoz, hogy "szeretett, imádott gyermekei" vissza kapják fekete szmüveg nélküli mosolygós anyukájukat. Keressen mihamarabb szaksegítséget és addig is bízza szerető családjára annak eldöntését, hogy mennyire fontos, értékes, hasznos ember. Mielőbbi segítséget és gyógyulást kívánok, Éva
Idézet tőle: crazyüdv drnő!
nem is tudom hol kezdjem.....voltam terapon tegnap, ami nem is terap volt, csak egy jó beszélgetés ( a terap szerint is, mivel nem tudok rendszeresen menni egyenlőre).....a múltheti pánik sorozat óta remegek, ha bármit csinálok...akkor is, ha csak kimegyek a szobámból, bár itt sem érzem biztonságban magam.....mindegy.... visszakaptam a stimulotont és mellé frisiumot, amiből 3x1-et szedek....ez a legnagyobb adható dózis,ha jól olvastam....kicsit félek tőle emiatt....ma vettem be délben az elsőt....lehet,h máris hatott? mintha vmit éreznék...vagy csak bebeszélem magamnak,h máris hat?....a remegésem el fog ettől múlni? ha igen,kb mikor?....már nagyon zavar és nem merek senkivel sem találkozni, mert észreveszi a remegésem, enni is a szobámba vonulva egyedül......ez nekem nagyon égő még a szüleim előtt is.....nem tudok itthon sem semmiféle feladatot elvégezni, pedig már a kertben kellene segítenem....
a múltkori válaszára annyit,h nincs olyan bizalmasom, aki előtt meg merném csinálni,h előhívom direkt a pánikot....mi nem beszélünk a problémámról....nem akarom terhelni öket vele és szégyellem is mindenki előtt,h ilyen gyenge akármi vagyok...nekem mindig erősnek kell lennem, nem mutathatom a gyengeségem...ez egy jól betanult baromság,de nem tudok rajt változtatni...még gyerekként rám raktak sok felelősséget , a gyerekekre nekem kellett vigyáznom akkor is amikor volt elég bajom....én védtem az alkoholista apámat a többiektől (többször megütötték, csoda h él).... talán én vállaltam apám helyett a felelősséget az ő életéért(?)....mindezt 7-8 éves koromtól...aztán voltak még csúnya dolgok, de már így is hosszúra sikerült....
Kedves crazy, nagyon pozitív, hogy ilyen világosan látja a problémáit és azok eredetét; igaza lehet, hogy a gyermek korban megtanult túlzott felelősségvállalás és indokolatlan szégyenérzet komoly szerepet játszhatnak jelenlegi problémái fenntartásában. Nem könnyű ezeket elengedni, de jó irány, ha ki tud tűzni egy ilyen célt maga elé.
Nagyon jó lenne, ha mielőbb tudná folytatni a terápiáját, de amellett meghatározóan sokat segítene, ha el tudna jutni egy ACA csoportba is, ahol ahhoz kaphatna nagyon sok példát és megértő segítséget, hogyan lehet megbírkózni egy ilyen múlt sötét árnyaival, majd szép lassan elengedni őket. Én csak annyit tudok, hogy a fentiek mellett nagyon sok idő, türelem és szeretet (önmaga iránt!) kell hozzá. Sok erőt hozzá, üdv, É.
Kedves Andi!
Valóban nem ritkaság, hogy gyermeke betegségéért egy anya teljesen alaptalanul önmagát okolja, akkor is, ha minden hozzáférhető adat ellene szól - de ez nem jelenti azt, hogy ennek így is kell maradnia. Ugyanez vonatkozik a leírt evési problémájára, ami tényleg anorexia szagú kicsit, sőt az sem kizárt, hogy a kettő össze is függ. Érdemes lenne depressziója gyógyszeres kezelése mellett pszichoterápiával is próbálkoznia e problémák kezelését illetően. Emellett (amennyiben térben elérhető), Önnek is tudom ajánlani a Nap-Kör Alapítvány éppen szerveződő testsőlycökkentő-testsúlymegtartó csoportját.
Üdv. Éva
Idézet tőle: patricia1968?kedves dr.nö?
?nem tudok dönteni magamról?
?csak hullámoznak körülöttem a világ dolgai amikben nem ismerem ki magamat:
?
Kedves patricia1968,
előzőleg is javasoltam már azt hiszem, hogy keressen szaksegítséget, ahol bővebben el tudja mondani az élményeit, és személyes segítséget kaphat a problémái megértéséhez és kezeléséhez. A bura biztosan nagyon sokat tud segítségeteni, de az itt jelzett problémák feltárására és kezelésére nem alkalmas, ezért önmagában nem hiszem, hogy elégséges segítséget tud nyújtani Önnek ebben az állapotban. Azt javasolnám, ne halogassa, kérjen mielőbb segítséget, üdvözlettel: Éva
sajnos egyedül vagyok, nem tudok senkit elküldeni a receptért
rudom nem engem kérdeztél, de én is jártam hasonlóan...akkor felhívtam az orvosom és anyum ment a receptér....
Kedves Éva!
Gondolom most olvassa a kérdéseket nem akarok tolakodó lenni de lassan le kell feküdnöm és ha előre venne nagyon megköszönném
placi
Kedves Éva!
Minden jót és szép estét! Bár biztos strapás lehet ezt csinálni. Még mindig minden elismerésem az Öné. A gondom, hogy megint rajtam van a halálvágy. Nincs semmi megoldás, csak a sok gyógyszer ami itt sorakozik az asztalomon. És az alkohol. A kettő együtt talán eléri amit akarok. Akarok? Nem tudom. Ez a rémesen erős késztetés.... nem tudom mit kezdjek vele. Nézem a felhőket, hogy jönnek-mennek, változnak, csak én nem változom. Menekülök, és sajnos ha gond van rögötn ez a megoldás jut eszembe. Nem tudom hogyan tudnám az agyamat átállitani. Csak fut a vége lemez a fejemben. Hogy azt akarom hogy vége legyen mindennek. Bemenni kórházba? Itt alszik a gyerek a másik szobában, hova tegyem. Bár ha beveszem a gyógyszereket és megiszom a piát akkor is ugyanaz a helyzet. Itt lesz reggel egyedül. Rémes, nem tudok ellenállni. Már tv-t is néztem. Passz.
Üdv.choice
Jó estét Éva!
Mindenkinek jó estét, Éva
visszakaptam:) teljes lettem
Idézet tőle: Netudv drno
jo ujra latni, igaz elhagytam egy t betum, bar dolgozom rajta, hogy visszakapjam a moderator bacsiktol, es akkor ujra teljes lehetek.
amugy jol vagyok, szerelmes is vagyok, a kutyamba. de o lany, akkor most lezbi lettem?
Jeeeee akkor te egy lany vagy.
Kedves doktornő!
Én bipoláris depresszióban szenvedek,és a kérdésem az lenne,hogy tudok hozzájutni a gyógyszeremhez ami már lassan elfogy.Budapesten doldozom és az albérletbe nem vagyok bejelentve.Az orvosom Kazincbarcikán van és ott az állandó lakhelyem is.Hazautazni csak hétvégén tudok de akkor nincs rendelés.Szabadságra sem engednek el mert sok a munka,de erre nem is hivatkozhatok mert letagadtam a betegségemet különben fel sem vettek volna. Ön szerint mi a megoldás hova,kihez forduljak?
előre is köszönöm a válaszát: placi
udv drno
jo ujra latni, igaz elhagytam egy t betum, bar dolgozom rajta, hogy visszakapjam a moderator bacsiktol, es akkor ujra teljes lehetek.
amugy jol vagyok, szerelmes is vagyok, a kutyamba. de o lany, akkor most lezbi lettem?
Kedves Doktornő!
Régóta tudom, hogy nem stillemnek velem a dolgok, de mindig elhessegettem, próbáltam így élni, ahogy vagyok. Viszont egy éve nagyon rákaptam a zabálás-fogyókúra ördögi körre, ami addig fajult, hogy állandóan ezen járt az agyam, néha már üvölteni lett volna kedvem, hogy elég, valaki lőjjön agyon, nem akarok állandóan erre gondolni, megőrítenek ezek az egysikú gondolatok. Mostanában visszaszoktam a cigire, ami kcsit javított a helyzeten, de úgy érzem megint kezdődik, és egyre jobban szenvedek megint ezektől a felszínes, üres, unalmas gondolatoktól. Tudom, hülyén hangzik, de a cigitől visszatért az életkedvem, és elmúlt a folymatos zabálási kényszerem, viszont most újra kezd úrrálenni rajtam az az undorító érzés, hogy állandóan ennem kell. Azt hiszem eddig tartott az az öröm, amit a függőségem újbóli kiélése nyújtott. Az elmúlt egy évben elhatalmasodott rajtam a gondolat, hogy iszonyúan unalmas vagyok, unják magukat az emberek mellettem. Nincs is kedvem barátkozni, mert félek, hogy rájönnek, milyen üres vagyok, és sekélyes. Utálom, hogy állandóan a súlyommal foglalkozom, olyan felszínesnek érzem magam. Amúgy sem nagyon tudok kibékülni magammal, eléggé elbánt velem a természet, csúnyának és hülyének érzem magam nagyon sokszor, de próbálom nem hangoztatni, mert félek hogy kiderül, milyen defektes vagyok. Amúgy is mindig félek, hogy belém látnak, rájönnek, mennyire nem vagyok szeretetre méltó, milyen önző érdekek vezérelnek, érdekember vagyok, nem vagyok jó ember. Túl nagy hangsúlyt fektetek a külsőmre, mert próbálom magam elfogadhatóvá tenni, de ettől csak még felszínesebb vagyok. Nem vagyok elég nőies, volt hogy attól féltem, valami hormonzavarom van, és nem is vagyok igazi nő. Kiskoromban mindig fiú akartam lenni, sokáig annak is néztek, úgy is öltözködtem, még a gimi elején is előfordult, hogy fiúnak hittek. Nem is nagyon vannak barátaim, egy igazi barátnőm van, sokszor inkább elfojtom csírájában a dolgokat, mert rásütök valamilyen bélyeget arra az emberre, hogy azt mondhassam, nem akarok ilyen barátot. A legfőbb támaszom, akivel mindenről beszélhetek, a párom, ezért állandóan rettegek, hogy elveszítem. Ha rossz kedve van, azonnal rémeket látok, hogy el akar hagyni, ha kritizál, úgy érzem, az egész személyem nem kívánatos. "Szerencse", hogy ő is így rám van cuppanva, de tudom, hogy ő sem egészséges. Egymásnak vagyunk a minden, de az én ragaszkodásom az övénél is rosszabb. A családommal is nagyon felszínes a kapcsolatom, alig tudnak valamit rólam, havonta egyszer jópofizunk élőben, de nem nagyon érdeklődőek, csak a munka, suli, lakás köröket futjuk. A kényszeres evésről sem tudnak semmit, max csodálkoznak, hogy 15 kilókat liftezek fel-le. A dohányzásról sem tudnak, az ivásról főleg nem, sem arról, hogy időnként a drogok is bejátszanak. Az iskolát valahogy mindig megtorpedózom magamnak, mert mindig rájövök, hogy nem is az akarok lenni. Ezért majdnem elvégeztem a jogot, de otthagytam, mert kitaláltam egy másik sulit, amit egy évig szerettem, most már kifejezetten utálom, de rettegek, hogy mi lesz, ha elvégzem, akkor mi lesz az a nagyon távol cél, mit kezdjek majd magammal. A munkám utálom, de rettegek a szerepléstől, meg sok minden olyantól, amit mások előtt kell csinálni (pl. bkv-n feltűnést kelteni, érezni, hogy néznek, órán felszólalni, viszgázni szóban, egyedül elmenni bárhova, pl. konditerembe, vagy moziba, valamilyen klubba, ahol új hobbim lehetne, hogy ne unjam a saját énem ennyire), ezért nem merek másikat kersni, ahol majd be kell illeszkedni, bemutatkozni, beleszokni a dolgokba. Amúgy is szörnyen lassan tanulok bele mindenbe. Nagyon stresszes is, amit csinálok, naponta legalább 20szor érzem, hogy annyira stresszben vagyok, hogy fel kell ugranom és elrohannom onnan, vagy valahogy menekülni. A legjobban a konfliktusoktól rettegek idegenekkel főleg. Remegek és vörösödök, mint egy komplett idióta, ha szóváteszem a boltban, hogy átvertek. Inkább már nem is teszem szóvá, ettől pedig még nyomorultabbnak érzem magam. Állandóan szorongok dolgoktól, párhuzamosan 10-15 parám van pl. most is. Mi lesz a suliban? Hogy fogok ennyi vizsgára felkészülni? Mi lesz a párkacsolatommal? Akarok-e ennyire elköteleződni? Hogy fogok így gyereket nevelni, hogy ezt a sok rossz mintát ne adjam tovább? Szeretni fog-e a gyerekem? Én szeretni fogom-e őt? Az én elcseszett génjeimet fogja örökölni? Nem fogom-e megfojtani a szeretetemmel? Hogy vegyem rá magam egy másik munkára? Hogy ne unja magát mellettem a párom? Nem leszek-e alkoholista? Hogyan bírjam ki, hogy ne egyek ennyit? Lesz-e elég pénzünk ebben a hónapban? Hogy szokjak le a cigiről? Mi lesz, ha terhes leszek? Hogy ne hízzak 120 kilóra, ha megint nem cigizhetek? Nem azért vállalunk-e gyereket, hogy a saját sekélyes életünket feldobjuk? Hogy fogadtassam el az életem anyámékkel?.... Végtelenül folytathatnám a sort. Ezeket a szorongásokat sajnos a pia és a drogok tudják a legjobban oldani, olyankor normálisnak érzem magam, persze utána jön a bűntudat, d abban a pár órában megnyugszik a folyton pörgő agyam, és nincsenek gondok.
Nem is tudom mért írom le azt a dögunalmas panaszáradatot, végülis a lényeg az, hogy segítségre lenne szükségem, de nincs pénzem magán orvosra, a pszichiáterekről, akikhez ingyen mehetnék, meg olyan rosszakat hallok. Félek a gyógyerektől is, mert mindenre rákattanok, ha cigizek, napi másfél doboz, ha iszom, csak berúgni tudok, ha eszem, állandóan zabálok, ha nem eszem, kegyetlen fogyókúrákat bírok hetekig, ha futok, 30 km-t futok, ha nem, semmit nem sportolok hónapokig. Ha szeretek, agyon szeretek, ha nem, nagyon gyűlölök, szóval elég szélsőséges vagyok mindenben. Képes vagyok egyik nap minden ellenszenvről megfeledkezni, ha két jó szót szól hozzám az illető, másnap meg gyűlölni, ha bánt valamivel. Szeretem a dolgokat egyből ledegradálni, elvetni, lezárni csírájában, kifogást keresni. Valahogy állandón meg akarom úszni az életet.
Biztos nem lehet egy levélből diagnózist felállítani, de lenne támpontja, hogy mi bajo lehet? Depressziós vagyok? Tudna nekem olyan segítséget ajánlani,ami nem kerül havi 30-40 ezer forintba? Mit gondol a kineziológiáról? Segíthetne rajtam? Úgy tudom, az sokkal olcsóbb és gyorsabb, mint a terápia. Lehet gyógyszer nélkül kilábalni ebből?
Nagyon köszönöm, hogy leírhattam, a válaszát is, és bocsánat, hogy ekkora kisregényt írtam. Már most könnyebb, hogy leírtam, remélem nem untattam halálra vele.
Üdvözlettel
üdv drnő!
nem is tudom hol kezdjem.....voltam terapon tegnap, ami nem is terap volt, csak egy jó beszélgetés ( a terap szerint is, mivel nem tudok rendszeresen menni egyenlőre).....a múltheti pánik sorozat óta remegek, ha bármit csinálok...akkor is, ha csak kimegyek a szobámból, bár itt sem érzem biztonságban magam.....mindegy.... visszakaptam a stimulotont és mellé frisiumot, amiből 3x1-et szedek....ez a legnagyobb adható dózis,ha jól olvastam....kicsit félek tőle emiatt....ma vettem be délben az elsőt....lehet,h máris hatott? mintha vmit éreznék...vagy csak bebeszélem magamnak,h máris hat?....a remegésem el fog ettől múlni? ha igen,kb mikor?....már nagyon zavar és nem merek senkivel sem találkozni, mert észreveszi a remegésem, enni is a szobámba vonulva egyedül......ez nekem nagyon égő még a szüleim előtt is.....nem tudok itthon sem semmiféle feladatot elvégezni, pedig már a kertben kellene segítenem....
a múltkori válaszára annyit,h nincs olyan bizalmasom, aki előtt meg merném csinálni,h előhívom direkt a pánikot....mi nem beszélünk a problémámról....nem akarom terhelni öket vele és szégyellem is mindenki előtt,h ilyen gyenge akármi vagyok...nekem mindig erősnek kell lennem, nem mutathatom a gyengeségem...ez egy jól betanult baromság,de nem tudok rajt változtatni...még gyerekként rám raktak sok felelősséget , a gyerekekre nekem kellett vigyáznom akkor is amikor volt elég bajom....én védtem az alkoholista apámat a többiektől (többször megütötték, csoda h él).... talán én vállaltam apám helyett a felelősséget az ő életéért(?)....mindezt 7-8 éves koromtól...aztán voltak még csúnya dolgok, de már így is hosszúra sikerült....
Köszi, hogy ezt leírtad. Nagyon várom a válaszát.Bár rajtam tuti senki sem segít. Mégis kapaszkodnék még egy utolsó fűszálba is, egy ideig.
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: ElinorKedves Doktornő!
Lélektani szempontból ki minősül filmfüggőnek?
Köszönettel
Elinor
Minden lelki függőség kritériuma, hogy a függőség tárgyával való foglalkozás az élet más területeinek, céljainak a háttérbe szorulásához, az életvitel beszűküléséséhez és más lelki és szociális veszteségekhez, hátrányokhoz vezet, és a hátrányok nem képesek visszatartani az érintett személyt károsnak bizonyuló viselkedéstől. A filmfüggőségek között a pornó- és egyéb szexuálisan izgató filmek nézése a leggyakoribb, ennek speciális hátránya, hogy gátolja és a szociálisan elfogadott illetve reálisan elérhető és megvalósítható szexuális vonzalmat és viselkedést. Kialakulhat más tematikával is, pótcselekvésként pl. depresszióban, vagy serdülőkori válságban, amikor az aktív cselekvést súlyos depreassziós indítékhiány, önértékelés zavar, vagy belső konfliktus, egzisztenciális válság blokkolja. A változás pszichoterápiát, depresszió esetében emellett gyógyszeres terápiát igényel, és emellett nagyon ajánlatos egy önsegítő közösséghez való csatlakozás, vagy ilyen kezdeményezése a konkrét tematikával. Üdv., Éva
Kedves Doktornő!
Reméltem, hogy nem tekinti provokatívnak a kérdést. Nagyon köszönöm a segítő, alapos válaszát.
Én a lelki problémáim, néha a fizikai fájdalom elől menekülök a filmek világába, addig sem kell azokkal minden percben szembesülnöm...
Elinor
Jézusom! Elírtam valamit! Nem 73 hanem 63 kg vagyok!!! Ez amolyan "frajdi elszólás lehetett!!!
Annak, aki 600-800 cal-t eszik(:
Én is megszállottan küzdök a súlyommal. 172 cm vagyok, és 73-4 kg. Ez rettenetes számomra. Szültem 3 gyereket, nem maradtak terhességi csíkjaim, szép a bőröm, a külsőm is ( azt mondják) fiatalos. Fiatakon nagyon de nagyon vékony voltam. Ugyanehhez a magassághoz 56-58 kg. És mindent ettem, amit akartam. Ez alkati dolog volt. Élveztem rettentően a sok bókot. Ahogy szültem a fiaimat, éppúgy visszafogytam magamtól. Tiszta siker! Aztán a depressziómmal együtt jött a pajzsmirigy-alulműködésem, ami miatt felugrott a súlyom 72 kg-ra pár éve!!! kb. egy éve eldöntöttem, ez nem mehet így tovább. dagadt vagyok, és ronda. És kitaláltam valamit. Tudtam, mi az, amit a legjobban szeretek, és amiről nem tudok lemondani. Talán nem meglepő: édes ételek. Ez megnyugtat, és vígasztal(: Hát nem is ettem mást. Reggel semmi, vagy egy probiotikus joghurt ital, miniben. (pl. actimel) délelőtt semmi, csak energiamentes ice tea, vagy hasonlók. kb. 2 óra körül viszont 2-3 kakaós csiga, vagy lekváros bukta, így jóllaktam, és a lelkemne is megvolt az öröme...Le is fogytam legalább 3 ruhamértet. Most azon perázok, maradjon is... Bár már fél éve tartom a súlyom. Tisztában vagyok vele, mennyire egészségtelen amit csinálok. De az életemben ez az egyetlen dolog, amit kézben tarthatok, amit uralhatok. Ennek ugyan anorexia-szaga van, tudom. Mégis csinálom, mert utálnék csak egy dekát is hízni....
Köszönöm a válaszát. Aranyos Öntől, hogy ilyen pozitívan értékelt engem, mint anyát. Igazság szerint én nem tartom annak magam. Magamat okolom amiatt is, hogy Álmos ( így hívják) autista lett. Ismerem, ( tájékozódtam, volt rá időm) az autizmus szakirodalmát és az életrajzi iheltésű könyveket is. Annyi mindent tudok, mégsem bírom letenni a terhét hogy okozója vagyok. Dehát gondolom ez nem újdonság Önnekk. Nem akarom elvenni az idejét azoktól, akiknek nagyobb szükésge van a tanácsaira, az én sztorim amúgyis sokkal szerteágazóbb és hosszadalmasabb lenne(:
szép napot!
Andi
Kedves doktornő!
Lehet, hogy... nem is tudom, mit írjak. Tavaly télen hetekig éreztem úgy, hogy depressziós vagyok. Néhány tesztet kitöltöttem itt a neten, melyek eredménye nagyjából ez volt: "sürgősen forduljon orvoshoz, Önnek súlyos depressziója van". Orvoshoz nem mentem, próbáltam ellene küzdeni egyedül. Tavasszal jobb lett.Már előre féltem a téltől, a hótól, a szürkeségtől, a bezártságtól, a karácsonytól.Szerencsére most a karácsony szép volt, a rossz érzések messzire elkerültek. Viszont február óta mégis ugyanazt érzem, mint tavaly. És borzasztó. Felkerült a 'listámra' az a szó is, amiről mindig azt vallottam: én soha!, - mégis most azzal vigasztalom magam, hogyha minden kötél szakad... Pedig gyerekeim vannak, férjem, normális, szerető családom. Gondolom, tanácsként azt kapom, menjek orvoshoz. De az sajnos nem megy. :/ Nem is tudom, miért írok ide, hiszen így aztán nem létezik megoldás. Hihetetlenül haszontalan embernek érzem magam. Persze, ez nem újdonság, mindig így gondoltam. Mostmár felelőtlennek is, hogy gyerekeket vállaltam. Akiket persze szeretek, imádok. De egy ilyen anya...na és feleség :/
T. Doktornő!
Meglepődve olvastam az imént a Norvég Civil Alap oldalán - mely alapítvány finanszírozza a Búra weboldalát - a 3. Szakember biztosítása az új rendszer szakmai felügyeletéhez pontnál, h idézem:
"a felkért szakember nem csupán a weben válaszol a hozzá tartozó bejegyzésekhez, hanem találkozókat hív össze"
Én nem tudtam róla eddig, h vannak ilyen találkozók, sehol nem láttam erre vonatkozóan felhívást! Érdeklődnék, hogy hányszor volt már ilyen, mikor lesz legközelebb, ill. h hogy lehet részt venni rajta (hol van helyileg, ingyenes -e)?
Köszönettel várom válaszát!
?kedves dr.nö?
?nem tudok dönteni magamról?
?csak hullámoznak körülöttem a világ dolgai amikben nem ismerem ki magamat:
?
Minden kedves kérdezőnek és olvasónak jó éjszakát, aki kimaradt, szóljon, Éva
Idézet tőle: lipuszandiKedves Doktornő!
Én új vagy itt.
43 éves anyuka vagyok, akinek a legkisebb fia autista . 15 éve vagyok depressziós, amit autista kisfiam csak nehezített. Depim kialakulása a középső fiam kb. 8 hónapos korára tehetők, nagyjából ekkor diagnosztizálták pajzsmirigy-alulműködésemet is, ami azóta is tart, gyógyszert kapo rá, mint a depimre is. Sokfélét szedtem. Jelenleg Olwexyá-t szedek, (35 mg) és frontint, (3x 0,5). Az Olwexyá-ból 75 mg lenne az adagom, és ettől jobban is voltam, de egekig emelte a pulzusomat, és izzadtam tőle, mit a ló. ( elnézést) Én alapvetően erős ember vagyok, és tudom, hatalmas a felelősségem, nem tehetem meg, hogy padlóra kerüljek. Az életem mégis romokban hever. 2 ép gyerekem is teljesen megszenvedte autista kistestvérük mivoltját, a vele való foglalkozás teljesen elvette az időmet tőlük, pedig pontosan tudom, milyen nagy szükésgük lenne rám, mert a férjem meglehetősen autokrata, erőszakos személyiség ( nem fizikailag!) és nem tud a kamaszkorba kerülő gyermekeivel bánni. Szerinte a fegyelem a kulcsa mindennek, kérni nem tud, csak parancsolni. Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Én az ő tökéletes ellentéte vagyok. Már nem tudom, mi is bannünk a közös? Egyetlen olog, amiben tökéletes, az autista kisfiunnka való foglalkozás. MItha ezt tanulta volna örök életében. Érdekes dolog, mert azt érzem, benne is megvannak az autizmus tünetei, persze nem kifejlődött formában(:
Sokzenvedek a családom miatt. Azt érzem, az év vállamon vn egy csomó olyan teher, amit a párommal kellene megosztani ( az ép 2 gyerek gondjai) de az ő tökéletesen eltérő nézetei ezt kizárják. Félek a jövőtől, minden bizonytalannak látszik, és azt érzem, nem sikerül elég jó anyának lennem mindenki számára.
Bennem lenne a hiba? valóban gyengekezű, megengedő - és ezzel a gyerekeimnek ártó- lennék? Már magam sem tudom.
Köszönöm hogy meghallgatott.
Kedves lipuszandi!
Nagyon együttérzek Önnel, és tiszteletet ébreszt bennem, hogy ennyi súlyos gonddal küszködve ilyen kitartó szerettel és felelősségérzettel neveli gyermekeit. Az nem derült ki számomra, hogy miből gondolja, hogy gyengekezű lenne, vagy ártana a gyermekeinek. Talán azért, mert vannak problémák, vagy azért, mert a férje vagy mások ezt mondják? Nem hinném, hogy erről lenne szó, sőt nagyon fontos, hogy a gyermekei legalább egyik szülőtől megkapják a megértést és elfogadást. Az viszont igaz lehet, hogy a túlzottan ellenkező nevelési elveiket nem tudják összehangolni, és emiatt a gyerekek nem tudnak eligazodni, milyen szabályokat is kövessenek, illetve kihasználják a réseket, és nem követnek semmit. Ez csak fantázia a részemről, de talán érdemes lenne megpróbálni egy családterápia félét vagy legalább néhány családkonzultációt annak érdekében, hogy a legfontosabb szabályok terén valamilyen kompromisszumos megegyezésre jussanak, amelyeket a gyerekkel is el lehet fogadtatni. Pozitívumnak gondolom, hogy férje az autista gyermekkel jó hangot talál, ez a jó szándékát mutatja és esetleg reményt jelent egy családterápiás próbálkozásra. Az lehet, hogy valóban maga is autista egy kicsit (az autizmus egy spektrum, az enyhe változatok még a normál tartoményba esnek; a vonás örökölhető, a gyermek már átkerülhet a kóros tartományba) és nem ért nagyon az érzelmekhez, de lehet, hogy a maga módján jót akar, és racionális úton rávehető valamilyen változásra. Nagyon jó lenne, ha rá tudná venni egy családterápiára, de végső esetben akkor is, ha semmiképpen nem megy, nélküle is érdemes elkezdeni egy ilyen terápiát, illetve első lépésben elmenni egy családterápeutához megbeszélésre.A Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítványnál, de sok más helyen is van ilyen lehetőség.
Nyugaodtan bízhatna önmagában sokkal jobban, és lehetne büszkébb a nevelési teljesítményére, akkor is, ha a kamaszkor nehézségei újabb gondokat okoznak. Nem tudom, a gyógyszerek mellett kap-e egyéni pszichoterápiás segítséget, ha nem, ilyen nehéz körülmények között erre is biztosan szüksége lenne.
Örülök, hogy írt:
Üdvözlettel, Éva
Idézet tőle: choiceIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceKedves Éva!
Minden elismerésem és tiszteletem az Öné, hogy ennyire lelkiiemeretesen végzi a munkáját, és ennyire mindenre kiterjedő válaszokat ad. Sokat tanulok én személy szerint belőle. Ki lehet egyűltalűn gyógyulni ebből a bordeline személyiségzavarból és a bipoláris affektiv zavarból? A pszichiáterem azt mondta hogy kifogyott az ötletekből és nem tud milyen gyógyszert már felirni. Az amitrexet leállitotta, de helyette nem irt fel semmit. Nem tudom miben bízzak. Üdv
kedves choice,
Köszönöm az elismerést, igyekszem továbbra is megfelelni neki.
A bord. személyiségzavar nagy elköteleződéssel és időráfordítással, megfelelő pszichoterápiás segítséggel igen lényegesen javítható, ha nem is nyom nélkül, azaz némi maradék érzékenység nélkül, de mondhatjuk úgy is, hogy arra is van esély, hogy gyakorlatilag gyógyítható.
A bipoláris zavar súlyossága csökkenhet az idővel, és az esetek többségéban gyógyszeresen és azt kiegészítő pszichoterápiával elég jól egyensúlyban tartható lehet, de végleges gyógyulásra - úgy, hogy soha egy szem gyógyszert se kelljen szedni - kevés az esély. Sokat segít viszont, ha kiismeri a saját betegsége természetét, mikor (esetleg bizonyos évszakokhoz kötötten), milyen előjelekkel szoktak kezdődni a visszaesések, akkor bizonyos mértékig fel lehet rá készülni és már az első jeleknél megtenni a megfelelő lépéseket. Sajnos van olyan, nagyon ritkán, hogy nem nagyon hatnak valakire az antidepresszivumok. Ilyenkor nagyobb szerepe van a pszichoterápiának és minden más lelki segítségnek, a közösségi lehetőségeket is beleértve. Érdemes megelőző szereket szedni, és gondolni kell arra, hogy akinek szájon át nem hatnak a gyógyszerek, még intravénásan akár látványos, gyors hatásuk is lehet, erre érdemes rászánni egy kórházi próbálkozást, u.i. a súlyos depresszió sokszor felszívódási zavarral is jár. Neuroleptikumra, mint amilyen az Amitrex, egyáltalán nem mindig van szükség állandó jelleggel, legfeljebb átmenetileg ennél a kórképnél, tehát az nem bizos, hogy baj, hogy nem kapott helyette semmit. Végezetül, állandóan jönnek ki új gyógyszerek, amelyek lehet, hogy más hatásmechanizmusúak is az előzőeknél, mindig érdemes ezeket kipróbálni. Nekem volt ilyen semmire nem reagáló betegem, vagy amire reagált volna, nagyon erős, viselhetetlen mellékhatásokat okozott nála, és akkor egyszercsak kijött a Cymbalta, hát miért ne próbáljuk meg, mondtam, de őszintén szólva, már nem nagyon bíztam benne! Hát, azóta is boldogan él, alig látom, csak fél évenként 1-szer, amikor gyógyszerfelírási javaslatot kell írni a Cymbaltára a háziorvosának. Tehát, sose lehet tudni! Előtte egyébként nála is csak a pszichoterápia és egyéb segítő kapcsolatok maradtak, amivel azért sokat el lehetett érni, ha nem is mindent. Nagyon mély depressziót viszont nem ér el a pszichoterápia, ilyenkor, ha a gyógyszer nem használ (eléggé), akkor be kell iktatni mindenképpen kórházi kezelést beteg védelmére, és akkor már érdemes az infúziós antidepi kezelést megpróbálni. Mániában a neuroleptikumoké a döntő szerep, általában fékezik valamennyire a pörgést, inkább a mellékhatások jelentenek gátat, de itt is áll, hogy várjuk az újabb, enyhébb mellékhatású gyógyszereket.
Mi az a neuroleptikum? Ezek szerint ez nem kell nekem? Rivotrilt,Cymbaltát (ami nálam nem váltotta meg a világot) spitomint szedek. De most is ugy próbálom megúszni az öngyilkossági késztetéseket, hogy barátnőmmel beszélgetünk. De ha befejezzük, jön a világvége. Azért nem értettem hogy ha ennyire mélyen vagyok miért nem ir valami mást az amitrex helyett. De persze ez csak hangos gondolkodás, mert én senki nem vagyok, főleg nem orvos. Üdv.cho
A neuroleptikumok (v. antipszichotikumok) az irreális gondolatok megfogására, vagy (mániában) a felpörgött túlzott aktivitás csökkentésére alkalmas gyógyszerek. Ennél a betegégnéli inkább mániában adjuk, de depresszióban is, ha nagyon kemények a negítív gondolatok, az antidepresszívumok mellett. Ezért én nem tudom innen megítélni, hogy kellene-e most Önnek ilyen, vagy nem. Viszont, ha úgy gondolja, hogy kellene, nyugodtan beszélje meg ezt az orvosával, és mondja el, melyek a negatív gondolatai, és milyen erősek a rossz késztetései. Mint írta, az infúziós antidepi kezelésen is érdemes gondolkozni, amennyiben ezzel még nincs tapasztalata. Attól, hogy nem orvos, még igaz, hogy a saját bajához mindenkinél jobban ért, ahhoz mindenképp, hogy tudja, mit érez és gondol, milyen élményei, tapasztalatai vannak és ezek mennyiben változnak vagy nem a gyógyszerek mellett. Ötletei, felvetései, kérdései is lehetnek, amire az orvos is hozzá teheti a sajátjait.
A barátnőzés nagyon jó ötlet, és minden hasonló, de nagyon fontos azonnal jeleznie az orvosának, ha azt érzi, hogy ezek már nem segítenek eleget ahhoz, hogy 1000%-os biztonsággal védjék a veszélyes késztetéseivel szemben. Üdv., É.
Idézet tőle: weepingwillowKedves Doktornő,
nem szakterülete, de biztos tudja a választ. Ha vki elkezd fogyókúrázni, s napi 600-800 kcal-t eszik, akkor -bár vmennyire nyilván hozzá szokik a szervezete- ugye nem maradhat abba a fogyás? Én lefogytam 12 kg-t 6 hét alatt, de most megálltam. Nem tudom, miért, mikor állítólag, a puszta létezésemhez is minimum kb 1200 kcal kell. Szóval ha nem eszem 600-800 kcal-nál többet, akkor ugye tovább kell fiogynom, ehhez nem szokhat úgy hozzá a szervezet, hogy szinten marad? Főleg, hogy még mindig nem vagyok se sovány, se normális. Ezt most nem bántón szeretném írni, csak leírva mégis olyan, szóval az nem érdekel, hogy nem egészséges meg ilyesmik, s az sem, hogy nem kell soványnak lenni, én le akarok fogyni, s 68 kg helyett 48 lenni. Bármi is az ára. (53 sokáig voltam, csak aztán elcsesztem.)
Szép estét, Réka
Kedves Réka!
Nehéz helyzet egy orvosnak, ha arra kérik, hagyja figyelmen kívül az egészségügyi szempontokat egy egészséget érintő kérdésben. Így csak annyit ígérek, hogy nem térek ki rájuk bővebben.
12 kg.-ot lefogyni 6 hét alatt iszonyú gyors, rettentő megterhelő és ijesztő a szervezet számára, a 6 héten át tartó radikális energiabevitel csökkentés pedig egyenesen életveszéllyel fenyegeti, hiszen az ilyen ütemű fogyás fenntartása hosszú távon valóban halálos. Azt hiszi tehát a szervezet, hogy erre a minimalizált energiabevitelre kell beállnia hosszú távon és emellett kell az életet fenntartania. Ezért vész-üzemmódra kapcsol, és a bevitt kevés tápanyag minden molekuláját teljes gőzzel hasznosítja, azokat is, amiket egyébként máskor pazarlóan kiürít. Ezért nem fogy tehát Ön sem tovább, önvédelemből; sőt, ha nem változtat a stratégiáján, valamit még vissza is hízhat. Ha változtat, akkor kezdetben még többet is, de ezt követően egy nagyon lassú fogyási stratégiára átállva, majd a kívánt testsúlynál megállva (és nem "biztonság kedvéért" tovább menve)!, majd egy jó érzéssel és könnyen tartható egészséges táplálkozási és életviteli módra átállva, hosszú távon tartani lehet a kívánt, egészséges testsúlyt. Úgy kell tehát fogyni, lassan, ügyesen, hogy a szervezet észre ne vegye! Hogy a megjelölt kívánt testsúlya megelel-e az egészséges testsúlynak, az a magasságától is függ.
A probléma mindek mellett az, hogy a testsúlygondok - akár felfele, akár lefele, akár ingadozóan - mindig összefüggenek lelki problémákkal, a fogyás nehézségei lelki akadályokkal, és ezek feltárása és kezelése nélkül a leghatékonyabb módszerek is gyakran csődöt mondanak.
A Nap-Kör Alapítványnál ezekre a zavarokra speciálisan képzett kollega szervez éppen egy testsúlycsökkentő-testsúlymegtartó csoportot, de egyénileg is foglalkozik vele. Természetesen más helyen is találhat lelki a témában lelki segítséget, itt az a spéci, hogy ez a csoport, illetve a kollegám a lelki problémákkal és az alkalmazható módszerekkel együtt foglalkozik.
Üdvözlettel, Éva
Idézet tőle: nememberMár jobban vagyok kicsit. Pont ma voltam dokinál, variál is kicsit a gyógyszereimen. nem akarok kórházba menni semmiképpen.. Próbálok vigyázni magamra. Köszönöm.
Örülök, akkor elmozdult a holtpontról, remélhető, hogy már kifele jön,
üdv., Éva
Idézet tőle: névtelenKedves Doktornő! Csak bőgök és bőgök. Az új munkahelyem időbeosztása délután 2-9-ig és örülhetek hogy van munkám. De milyen áron? Mi lesz a gyerekeimmel? Hírből ismernek majd...nem tudom ezen túltenni magam. Úgy érzem, nincs megoldás. De valamiből élni is kell. Így a gyerekek a férjemre és az anyósomra maradnak. Meg persze enyém a hétvége, már amikor nem kell dolgozni. Meg fogok őrülni. Doktornő...nem bírom
Kedves névtelen!
Tudnia kell, hogy a gyerekeknek az együttlét minősége (amennyiben a férje és az anyósa egyébként képesek biztonságot és megfelelő szeretet nyújtani számukra) többet számít a mennyiségnél. Me lehet tenni, hogy kicsit eltolják az esti elalvást, és az esti puszit és pár kedves szót minden nap megkapnak az anyukájuktól, úgyszintél reggel is legyen egy rövid találkozás- Hét végén viszont inkább a házimunkába, főzésbe segítsen be a család és lehessenek a gyerekek akkor szabadon, igény szerint az anyukájukkal. Mindennél fontosabb, hogy lelkileg rendbe jőjjön, természetesen legelső sorban önmagáért, de azért is, hogy a gyerekek inkább egy mosolygós és figyelmes anyukával töltsenek rövid időt, mint akár sokkal többet egy szomorú, kifelé figyelni képtelen anyukával. Sajnos a gyerekek mindig magukra veszik a szülő gondjait, úgy élik meg, hogy "ha nem mosolyog rám, nem szeret, azért nem szeret és azért nam mosolyog, mert én rossz vagyok és csak szomorítani tudom" , "ha nem figyel rám eléggé, az azért van, mert én unalmas, érdektelen, értéktelen vagyok, érdemtelen a figyelemre." Elég tehát a rövidebb idő is, ha ez alatt a gyerekek megélhetik a saját fontosságukat és szerethetőségüket anyukájuk ölelő karjában és meleg tekintetében.
Másik tanácsom, hogy próbálja meg félre tenni a jövő gondját, illetve semmiképen ne tolja ki a jelen problémáit az ismeretlen jövőbe. Lám, most is elég hamar sikerült munkát kapnia, mármennyire is neház dolog munkát találni, azért nincs okunk biztosnak lenni abban, hogy innen fog nyugdíjba menni. Arra viszont nagy valószínüséggel lehet számítani, hogy amint egyre rutinosabbá válik az új munkakörében, egyre kevesebb energiaráfordítással fogja tudni azt csinálni és több marad magára és a családjára. Éppen elég, ha pillanatnyilag arra koncentrál, hogy most a lehető legkonfortosabban tudja berendezni mindannyiuk számára a rendelkezésre álló rövid szabad idejét, és sikerüljön pozitívumokat is meglátni a jelenlegi helyzetében mindaddig, amíg egy jobbat sikerül kialakítani. Ehhez vegyen igénybe minél több támogató emberi segítséget, terápiásat, családit, barátit, közösségit - beleértve természetesen a Búra lehetőségeit is.
Üdvözlettel: Éva
Idézet tőle: crazyköszönöm a válaszát..... az a baj,h a feszültséget állandóan érzem a 2x10 mg zyprexa ellenére is, így a pánik hirtelen jön... tegnap pl. sikerült az elején elcsípnem vhogy...már csak rá kellene jönnöm, hogyan....bár nem szívesen agyalok rajt, mert hajlamos vagyok megismételni, előhívni az érzést (nem tudatosan), leállítani meg nem mindíg megy.....majd csak hétfőn tudok menni teraphoz.... nagyon távolinak tűnik a hétfő.......
még annyit,h nem mentőt hívtam, csak az ügyeletes orvost...de a lényeg uaz.... 🙂
Kedves crazy!
Nagyon jó ötlet, hogy megtanulja elcsípni az elején, éppen ez a lényeg, mert akkor könnyebb leállítani. Meg kell tanulni beazonosítani az első előjeleket, és azonnal odafigyelni a légzésére. Valóban a pánik legfőbb fenntartója a pániktól való félelem maga, tehát bizonyos értelemben igaz, hogy "elég, ha csak rágondol", de csak akkor, ha fél is tőle. Ezzel szemben az egész az ellenkezőjébe fordítható, ha ezt tudatosan teszi, és nem menekül előle. Tehát, ha ahelyett, hogy attól retteg, hogy "jaj, csak eszembe ne jusson", és természetesen annál inkább eszébe fog jutni ( jó váratlanul, amikor legkevésbé számít rá), tehetné azt is, hogy "na, most direkt rágondolok, sőt próbálom megidézni, akár direkt felgyorsítom a légzésemet, és figyelem az első finom jeleket, amelyek már hasonlítanak a pánik közben megélt, vagy azt megelőző érzésekre! Na, és ez a lényeg, ekkor viszont azonnal visszalassítja a légzését, annak rendje módja, a légzéstréning szabályi szerint. Ezzel megtpasztalhatja, hogy nem kiszolgáltatott a pánikkal szemben, bármikor el tudja indítani és azonnal le is tudja állítani. Meggyőződhet közben arról is, hogy tényleg mennyire összefügg a szorongás miatt természetes módon felgyorsuló légzéssel, és nem valami veszélyes szervi zavar következménye. Ha nagyon fél, próbálja ezt olyankor, amikor biztonságban érzi magát, nyugodt, nincs semmi stressz, és jelen van egy beavatott, biztonságot jelentő személy. A gyakorlat többszöri megismétlése elfújhatja, vagy egészen jelzés szerűvé zsugoríthatja a pánikrosszulléteket, amelyeket, ha előjönnek is, már biztonsággal fog tudni kezelni. Ráadásul vsz. a Zyprexa adagját is le lehet majd csökkenteni.
Üdv. Éva
Jó estát mindenkinek, Éva
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi Éva[quote=choice]
Kedves Éva!
Minden elismerésem és tiszteletem az Öné, hogy ennyire lelkiiemeretesen végzi a munkáját, és ennyire mindenre kiterjedő válaszokat ad. Sokat tanulok én személy szerint belőle. Ki lehet egyűltalűn gyógyulni ebből a bordeline személyiségzavarból és a bipoláris affektiv zavarból? A pszichiáterem azt mondta hogy kifogyott az ötletekből és nem tud milyen gyógyszert már felirni. Az amitrexet leállitotta, de helyette nem irt fel semmit. Nem tudom miben bízzak. Üdv
kedves choice,
Köszönöm az elismerést, igyekszem továbbra is megfelelni neki.
A bord. személyiségzavar nagy elköteleződéssel és időráfordítással, megfelelő pszichoterápiás segítséggel igen lényegesen javítható, ha nem is nyom nélkül, azaz némi maradék érzékenység nélkül, de mondhatjuk úgy is, hogy arra is van esély, hogy gyakorlatilag gyógyítható.
A bipoláris zavar súlyossága csökkenhet az idővel, és az esetek többségéban gyógyszeresen és azt kiegészítő pszichoterápiával elég jól egyensúlyban tartható lehet, de végleges gyógyulásra - úgy, hogy soha egy szem gyógyszert se kelljen szedni - kevés az esély. Sokat segít viszont, ha kiismeri a saját betegsége természetét, mikor (esetleg bizonyos évszakokhoz kötötten), milyen előjelekkel szoktak kezdődni a visszaesések, akkor bizonyos mértékig fel lehet rá készülni és már az első jeleknél megtenni a megfelelő lépéseket. Sajnos van olyan, nagyon ritkán, hogy nem nagyon hatnak valakire az antidepresszivumok. Ilyenkor nagyobb szerepe van a pszichoterápiának és minden más lelki segítségnek, a közösségi lehetőségeket is beleértve. Érdemes megelőző szereket szedni, és gondolni kell arra, hogy akinek szájon át nem hatnak a gyógyszerek, még intravénásan akár látványos, gyors hatásuk is lehet, erre érdemes rászánni egy kórházi próbálkozást, u.i. a súlyos depresszió sokszor felszívódási zavarral is jár. Neuroleptikumra, mint amilyen az Amitrex, egyáltalán nem mindig van szükség állandó jelleggel, legfeljebb átmenetileg ennél a kórképnél, tehát az nem bizos, hogy baj, hogy nem kapott helyette semmit. Végezetül, állandóan jönnek ki új gyógyszerek, amelyek lehet, hogy más hatásmechanizmusúak is az előzőeknél, mindig érdemes ezeket kipróbálni. Nekem volt ilyen semmire nem reagáló betegem, vagy amire reagált volna, nagyon erős, viselhetetlen mellékhatásokat okozott nála, és akkor egyszercsak kijött a Cymbalta, hát miért ne próbáljuk meg, mondtam, de őszintén szólva, már nem nagyon bíztam benne! Hát, azóta is boldogan él, alig látom, csak fél évenként 1-szer, amikor gyógyszerfelírási javaslatot kell írni a Cymbaltára a háziorvosának. Tehát, sose lehet tudni! Előtte egyébként nála is csak a pszichoterápia és egyéb segítő kapcsolatok maradtak, amivel azért sokat el lehetett érni, ha nem is mindent. Nagyon mély depressziót viszont nem ér el a pszichoterápia, ilyenkor, ha a gyógyszer nem használ (eléggé), akkor be kell iktatni mindenképpen kórházi kezelést beteg védelmére, és akkor már érdemes az infúziós antidepi kezelést megpróbálni. Mániában a neuroleptikumoké a döntő szerep, általában fékezik valamennyire a pörgést, inkább a mellékhatások jelentenek gátat, de itt is áll, hogy várjuk az újabb, enyhébb mellékhatású gyógyszereket.
Mi az a neuroleptikum? Ezek szerint ez nem kell nekem? Rivotrilt,Cymbaltát (ami nálam nem váltotta meg a világot) spitomint szedek. De most is ugy próbálom megúszni az öngyilkossági késztetéseket, hogy barátnőmmel beszélgetünk. De ha befejezzük, jön a világvége. Azért nem értettem hogy ha ennyire mélyen vagyok miért nem ir valami mást az amitrex helyett. De persze ez csak hangos gondolkodás, mert én senki nem vagyok, főleg nem orvos. Üdv.cho
Idézet tőle: nememberDoktornő.
Annyira rosszul érzem magam hogy elmondani sem tudom. Nem is tudom leírni így, hogy mi a bajom. Talán cska együttérzést kérhetek most... meg akarok halni...
nemember eltűntél, mi van Veled?
Már jobban vagyok kicsit. Pont ma voltam dokinál, variál is kicsit a gyógyszereimen. nem akarok kórházba menni semmiképpen.. Próbálok vigyázni magamra. Köszönöm.
Kedves Doktornő! Csak bőgök és bőgök. Az új munkahelyem időbeosztása délután 2-9-ig és örülhetek hogy van munkám. De milyen áron? Mi lesz a gyerekeimmel? Hírből ismernek majd...nem tudom ezen túltenni magam. Úgy érzem, nincs megoldás. De valamiből élni is kell. Így a gyerekek a férjemre és az anyósomra maradnak. Meg persze enyém a hétvége, már amikor nem kell dolgozni. Meg fogok őrülni. Doktornő...nem bírom
Kedves Doktornő!
Én új vagy itt.
43 éves anyuka vagyok, akinek a legkisebb fia autista . 15 éve vagyok depressziós, amit autista kisfiam csak nehezített. Depim kialakulása a középső fiam kb. 8 hónapos korára tehetők, nagyjából ekkor diagnosztizálták pajzsmirigy-alulműködésemet is, ami azóta is tart, gyógyszert kapo rá, mint a depimre is. Sokfélét szedtem. Jelenleg Olwexyá-t szedek, (35 mg) és frontint, (3x 0,5). Az Olwexyá-ból 75 mg lenne az adagom, és ettől jobban is voltam, de egekig emelte a pulzusomat, és izzadtam tőle, mit a ló. ( elnézést) Én alapvetően erős ember vagyok, és tudom, hatalmas a felelősségem, nem tehetem meg, hogy padlóra kerüljek. Az életem mégis romokban hever. 2 ép gyerekem is teljesen megszenvedte autista kistestvérük mivoltját, a vele való foglalkozás teljesen elvette az időmet tőlük, pedig pontosan tudom, milyen nagy szükésgük lenne rám, mert a férjem meglehetősen autokrata, erőszakos személyiség ( nem fizikailag!) és nem tud a kamaszkorba kerülő gyermekeivel bánni. Szerinte a fegyelem a kulcsa mindennek, kérni nem tud, csak parancsolni. Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Én az ő tökéletes ellentéte vagyok. Már nem tudom, mi is bannünk a közös? Egyetlen olog, amiben tökéletes, az autista kisfiunnka való foglalkozás. MItha ezt tanulta volna örök életében. Érdekes dolog, mert azt érzem, benne is megvannak az autizmus tünetei, persze nem kifejlődött formában(:
Sokzenvedek a családom miatt. Azt érzem, az év vállamon vn egy csomó olyan teher, amit a párommal kellene megosztani ( az ép 2 gyerek gondjai) de az ő tökéletesen eltérő nézetei ezt kizárják. Félek a jövőtől, minden bizonytalannak látszik, és azt érzem, nem sikerül elég jó anyának lennem mindenki számára.
Bennem lenne a hiba? valóban gyengekezű, megengedő - és ezzel a gyerekeimnek ártó- lennék? Már magam sem tudom.
Köszönöm hogy meghallgatott.