Ratkóczi Éva doktornő válaszol
Idézet tőle: 5678Kedves Eva
Az a trsadalom igen passziv kozonyos es kepmutato amiben rengeteg ember el melyszegenysegben gyermekek idosek fiatalok egyarant . Akinek korog a gyomra az ehsegtol mert ugy fekszik le este . Aki azt sem tudja , hogy tulajdonkeppen rkaja es kismillio betgsege van mert meg egy orvosi kivizsgalasra sem telik.az a tarsadalom nagyon beteg amely sajat magat pusztitja es irtja . Az a tarsadalom nagyon beteg , mikor latja es tudja , hogy egy gyermek ehes gyomorral ul le a padba .Nem tudom latni az elet napos oldalat sajnalom , ezen sem gyogyszer sem terapia nem segit , en neha probalok tenni valamit az sokkal hasznosabbnak gondolom mint azt , hogy kezeltessem a lelki traumaimat egy eleten keresztul .
Koszonom , hogy figyelt ram is .
Ezek a társadalmi problémák sokunk számára fájdalmasak, és az is, hogy keveset tudunk ellene tenni, de azért ha megtaláljuk azt a keveset, amit a saját helyünkön és lehetőségeink szerint egy kicsit is jobb világért tehetünk, akkor találhatunk örülni valót az életben. Ilyet tényleg nem nyújtanak sem a gyógyszerek, sem a pszichoterápiák, csak a belső akadályokat tudják lebontani, amelyek elzárhatnak az elérhető örömforrásoktól. Nekem öröm pl. az is, amikor azt látom, hogy itt a búrán emberek egymást segítik gondjaikban, ahelyett, hogy bántanák, és jó érzés ennek egy icipicit részese lenni. Üdv., É.
Kedves Doktorno!
Koszonom szepen a kioktatast
az enkozlesemmel kapcsolatban.
zsivany
Idézet tőle: MemorialsKedves Éva!
Köszönöm a segítségét, tudom, hogy még nem fogok lépni, mert még nem megy. Illetve, még mindig bízom önmagamban, hogy saját erőből sikerül helyrejönnöm. Bár azt viszont gondolom, hogyha jövő télen újra előjön ez a rémes érzés, akkor már lehet, hogy muszáj lesz lépnem. Mert a tavalyi is rémes volt, az idei talán még rémesebb és ennek még vége sincs teljesen, bár nagyon szeretném azt hinni, hogy már sokkal jobb és múlik és... hogy én győztem. Mostmár legalább találtam egy pszichiátriai magánrendelést, ahová, ha szükséges, talán elmennék. A képeken egyáltalán nem hasonlít a nyomasztó pszichiátriához. Rendelőben még sosem jártam, de el tudom képzelni, hogy az is hasonló. Apukám miatt még az illatokat sem bírom ott, szívfájdító és félelmetes. Igen, apunak a diagnózisa ez volt: paranoid mániás depresszió, majd: skizofrénia. Szóval a genetika... remélem, sose leszek skizofrén. Bár a depresszió is épp elég, de amiatt legalább csak én kínlódok, nem a családom. Olyasmire, hogy családállítás, nem lenne érdemes elmennem, vagy az egy szinten áll a kuruzslással? (na persze, attól is tartok.. mindentől, aki vagy ami csak rámutathat: valami nincs rendjén). Hát, nem könnyű így élni. De azért nem lehetetlen. Remélem.
Üdvözlettel: M.
Eszerint gondolatban azért már továbblépett, és ez a legfontosabb. Ha már elszánta magát, hogy a következő depressziós fázisához segítséget kérjen, akkor azt tanácsolom, hogy próbálja meg felidézni az első jeleket, amelyekkel azt eddigi deprissziói indultak, mert nagy valószíüséggel ugyaníg kezdődik majd a következő, és írja le ezeket egy füzetbe, naplóba, hogy el ne felejtse. Figyeljen ezek megjelenésére a jövőben, és ősszel, vagy bármikor, amikor ezek megjelennek, azonnal menjen el a pszichiáterhez. Ne várja meg, amíg a tünetek kifejlődnek, a gyógyszerek ugyanis csak több hét után kezdenek igazán hatni, és még az is lehet, hogy az elsőként választott gyógyszer nem lesz valami miatt nyerő és akkor a változtatás miatt a beállítási idő még megnyúlik.
A gyermekkori élményei egy szokványos egyéni pszichoterápiában is feldoldozhatók, jól gondolja, hogy ez is fontos lenne.
Üdv, É.
Idézet tőle: nettparalevél???
az igen.
hát igen, vannak, akik mindent megtehetnek, vannak, akik sértegethetnek.
de tudja mit? majd valahogy ezt is magyarázza ki, hogy félreértés történt.
vagy majd csak egyszerűen nézzen betegnek, amiért sértőnek éreztem.
de minek is reagálok, minek is szólalok meg, úgyis én leszek a bunkó, sértő.
Ön szent, Ön tévedhetetlen, hibátlan, aranyszívű. Akarattal sosem tenné, csak ezek a hülye betegek magyarázzák be maguknak mindig, reagálnak túl egy-egy kifejezést.
paralevél. ja, ezen lovaglok, egy szó. hu de beteg vagyok.
minden jot, bura
Úgy tűnik, jó kis negatív jóslatokat és negatív feltételezéseket tartalmaz a levele második része, az viszont, hogy sértőnek érezte a paralevél kifejezést, nagyon jó énközlés. Mégjobb lett volna,ha kicsit tovább megy és megírja, miért érezte annak, vagy mit talált benne sértőnek. Így még azt sem mondhatom, hogy "félreértés történt", mert nem is értem, hogy mit értett rajta.
A "paralevél" csak egy vicces kifejezés akart lenni az itt kialakuló feszültség feloldására, a nem célszerintni, hanem "célmelletti", "célkörüli" levelekre vonatkozott és nem is Önnek szólt. Egy ilyen levél még nem zavar meg, ha sok ilyen összejön egy napra, az viszont igen - és ez énközlés. Akár milyen nehéz elhinni, eszem ágában sem volt senkit ezzel megsérteni, ha mégis így történt, akkor elnézést kérek, anélkül, hogy bármelyikünket emiatt betegnek vagy bármi rossznak tartanám. (Illetve azért hangsúlyoznám még azt is, hogy a "beteg" jelző egyáltalán nem jelent számomra valami értékcsökkenét, vagy negatív értékítéletet, és nagyon zavar is, sért is az általam nagyon is tisztelt, betegségekkel küzdő emberek nevében, ha valaki ilyen értelemben használja. Ez sem Önnek vagy Ön ellen szólt, hiszen sokan használják ilyen formán, és ez is egy énközlés.)
Üdv., É.
Idézet tőle: zsivanyEnkozles:
A mentalhigeniai kezeles nekem undoritonak latszik.
Rabeszelni valakit a betegsegtudatra, es akkor kezelhetjuk,
mert feleje kerekedunk azzal hogy ratukmaltuk a betegsegtudatot.
Most ki a hulye, hat a beteg. Ki az undorito? Az orvos.
Nekem most igy tunik: undorito.
Honnan tudhatnam, hogy aki orvosnak mondja magat az nem elmebeteg?
Nem kell olyan isten aki orvosnak kepzeli magat.
Tisztelettel;
zsivany
Mindannyiunknak vannak néha előítéleteink, Önnek szerintem jelenleg a betegekkel és az orvosokkal szemben, sőt a mentálhigiéniai kezeléssel szemben is, melyet nem feltétlen orvosok végeznek és nem is kell hozzá betegnek lenni. Problématudat, változási szándék és együttműködési igyekezet az igen. Nem hinni kell az orvosban, pszichológusban vagy mentálhigiénés szakemberben, hanem embernek s társnak tekinteni egy kijelölt cél érdekében végzett közös munkában. Üdv. Éva
Jó estét mindenkinek és elnézést kérek, nagyon nehezen jutottam fel.
Ismételten kérem, senki ne vegye személyes sértésnek, ha a nem célszerinti, tehát nem orvosi kérdést tartalmazó levelekre nem válaszolok. Ezt a fórum funkciójának megtartása érdekében teszem. É.
Kedves Eva
Az a trsadalom igen passziv kozonyos es kepmutato amiben rengeteg ember el melyszegenysegben gyermekek idosek fiatalok egyarant . Akinek korog a gyomra az ehsegtol mert ugy fekszik le este . Aki azt sem tudja , hogy tulajdonkeppen rkaja es kismillio betgsege van mert meg egy orvosi kivizsgalasra sem telik.az a tarsadalom nagyon beteg amely sajat magat pusztitja es irtja . Az a tarsadalom nagyon beteg , mikor latja es tudja , hogy egy gyermek ehes gyomorral ul le a padba .Nem tudom latni az elet napos oldalat sajnalom , ezen sem gyogyszer sem terapia nem segit , en neha probalok tenni valamit az sokkal hasznosabbnak gondolom mint azt , hogy kezeltessem a lelki traumaimat egy eleten keresztul .
Koszonom , hogy figyelt ram is .
Kedves Eva
Koszonom a valaszat , nehany dologban talan igaza is van . Egy gondolatat viszont kiemelnem mert nem ertek egyett vele . Szerintem az eletet az elet dolgai teszik szeppe es nem a terapiak es nem a gyogyszerek , lehet , hogy hasznosak bizonyos esetekben es helyzetekben de nem ez szepiti meg a letunket.Ha felrertettem a mondatait , akkor kerem jelezze.
Nagyon ertkelem az on munkajat es szerintem meg sokan . Neha mindenkinel elcsuszhat egy felrertheto szo meg szakembreknel is hiszen ok is emberek .Azert ha egy kis onvizsgalatot tartunk minket sem konnyu elviselni neha meg abban az esetben is ha valakinek ez a szakmaja , azt hiszem tul sokat varunk el egy szakambertol , az abszolut tokeletesseg szerintem nem letezik ha csak nem a teremtore gondolunk.
Nett nem viatatkozom arrol milyen ember vagyok , ha te igy gondolod akkor biztso neked van igazad , kerlek fogadj el engem ugy ahogy vagyok meg akkor is ha lehetetlenseget kerek toled ,hatha lehetseges megis.
Kedves Éva!
Köszönöm a segítségét, tudom, hogy még nem fogok lépni, mert még nem megy. Illetve, még mindig bízom önmagamban, hogy saját erőből sikerül helyrejönnöm. Bár azt viszont gondolom, hogyha jövő télen újra előjön ez a rémes érzés, akkor már lehet, hogy muszáj lesz lépnem. Mert a tavalyi is rémes volt, az idei talán még rémesebb és ennek még vége sincs teljesen, bár nagyon szeretném azt hinni, hogy már sokkal jobb és múlik és... hogy én győztem. Mostmár legalább találtam egy pszichiátriai magánrendelést, ahová, ha szükséges, talán elmennék. A képeken egyáltalán nem hasonlít a nyomasztó pszichiátriához. Rendelőben még sosem jártam, de el tudom képzelni, hogy az is hasonló. Apukám miatt még az illatokat sem bírom ott, szívfájdító és félelmetes. Igen, apunak a diagnózisa ez volt: paranoid mániás depresszió, majd: skizofrénia. Szóval a genetika... remélem, sose leszek skizofrén. Bár a depresszió is épp elég, de amiatt legalább csak én kínlódok, nem a családom. Olyasmire, hogy családállítás, nem lenne érdemes elmennem, vagy az egy szinten áll a kuruzslással? (na persze, attól is tartok.. mindentől, aki vagy ami csak rámutathat: valami nincs rendjén). Hát, nem könnyű így élni. De azért nem lehetetlen. Remélem.
Üdvözlettel: M.
paralevél???
az igen.
hát igen, vannak, akik mindent megtehetnek, vannak, akik sértegethetnek.
de tudja mit? majd valahogy ezt is magyarázza ki, hogy félreértés történt.
vagy majd csak egyszerűen nézzen betegnek, amiért sértőnek éreztem.
de minek is reagálok, minek is szólalok meg, úgyis én leszek a bunkó, sértő.
Ön szent, Ön tévedhetetlen, hibátlan, aranyszívű. Akarattal sosem tenné, csak ezek a hülye betegek magyarázzák be maguknak mindig, reagálnak túl egy-egy kifejezést.
paralevél. ja, ezen lovaglok, egy szó. hu de beteg vagyok.
minden jot, bura
Enkozles:
A mentalhigeniai kezeles nekem undoritonak latszik.
Rabeszelni valakit a betegsegtudatra, es akkor kezelhetjuk,
mert feleje kerekedunk azzal hogy ratukmaltuk a betegsegtudatot.
Most ki a hulye, hat a beteg. Ki az undorito? Az orvos.
Nekem most igy tunik: undorito.
Honnan tudhatnam, hogy aki orvosnak mondja magat az nem elmebeteg?
Nem kell olyan isten aki orvosnak kepzeli magat.
Tisztelettel;
zsivany
köszönöm 🙂
Idézet tőle: crazybocsánat....írtam egy privát üzenetet, ha megtenné,h megnézi megköszönném....kicsit bánt a dolog...
Ok. É.
Remélem, nem hagytam ki cél szerinti témát, kicsit megzavart a sok paralevél,
aki mégis kimaradt, szóljon,
mindenkinek jó éjszakát, Éva
bocsánat....írtam egy privát üzenetet, ha megtenné,h megnézi megköszönném....kicsit bánt a dolog...
Idézet tőle: CsillaKedves Doktornő!
6 éve járok a pszichiáteremhez, és a kezdeti bizalmatlanságon kívül mindig bíztam benne, "vakon" követtem az útmutatásait. Most mégis elbizonytalanodtam.
A kereskedelemben dolgozom bolvezető helyettesként. Mostanában elvárás lenne, hogy a vásárlók figyelmét felhívjam a különböző akciókra. A problémám ezzel van: nem tudok megszólítani idegen embereket. Egyszerűen lemerevedek, a szívem kiugrik a helyéről, elkezd remegni a lábam, és képtelen vagyok megszólalni.
Ezt elmondtam a pszichiáteremnek, aki azt mondta nem ad erre gyógyszert, próbáljam megbeszélni a pszichológusommal.
Az ESZTER ambulanciára járok pszichoterápiára 7 hónapja heti rendszerességgel. Ott a borzalmas gyerekkoromat próbáljuk meg feldolgozni.
Nem tudom elképzelni, hogy a pszihoterápia segíthetne ezen a problémámon.
Kérem adjon tanácsot arra nézve, hogy mit tegyek, mert nagyon bizonytalan vagyok. Próbáljam meg mégegyszer a doktornőnél a gyógyszert, vagy valóban segíthet a pszichoterápia?
Válaszát előre is köszönöm!
Csilla
Kedves Csilla, ezt én is lelki problémának gondolnám, meg kellene érteni, mitől is fél valójában, mi lehet a legrosszabb, ami történhet Önnel egy ilyen helyzetben, amikor idegeneket megszólít. Próbálja megcsípni az agyán átfutó gondolatokat, amikor legközelebb idegeneket kell vagy kellene megszólítania. Mi jut eszébe ilyenkor, mitől fél, miért, és ez a félelem honnan származik. Mikor érzett hasonlót,mire emlékezteti ez az érzés, mióta van ez, mikor voltak idegenekkel, vagy akár ismerősökkel hasonló rossz élményei, mikor félt idegenektől, akkor miért?
Semmiképpen ne kerülje el az ilyen helyzeteket, inkább tervezze be, hogy minden nap megszólít valaik idegent valamilyen ürüggyel. Írja össze, milyen helyzetektől fél, ezek közül melyek a könnyebbek, melyek a nehezebbek, kezdje a gyakorlást a könnyebbekkel! Ezek csak ötletek, amelyek segíthetnek, a probléma mélyebb feldolgozását végezze a terapeutája segítségével.
A Nap-Kör Alapítványnál "Szorongó-fóbiás-pánikos önsegítő csoportot" szervezünk, ott is tanítunk technikákat, a terápia hatásának megerősítésére nagyon hatékony segítség, ha budapesti vagy be tud járni, erre is jelentkezhet,
üdvözlettel: Éva
Idézet tőle: 5678akkor doktorno lehet csodalkozni ha aljasnak es kepmutatonak talalom ezt a trasadalamt , barati hangnemet vesznek fel iranyomba , utana nem is kest hanem egy csinos badot vagnak belem
ezt jelenti a bura , ez lenne valoban a megertes
es ha ezt en megkerdezem azt mondjak , hogy itt mindenki erzekeny
akkor ha erzekenyek ne bantsanak , hiszen soha nem beszelek vulgarisan es nem bantok senkit , velem ezt miert teszik kedves doktorno?
Kedves 5678,
nem sikerült megértenem, ki, mivel bántotta meg, vagy mit érzékelt bántásnak. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy mindenki utálná, az emberek nem egyformák, sem itt, sem máshol, nem reagálhat Önre sem mindenki egyfornán. Ezért, ha elkeseredésében odáig jut, hogy az egész világot gonosznak és képmutatónak érzi, akkor érdemes gyanakodnia arra, hogy esetleg régebbi negatív élményeinek és érzelmeinek a hatása alatt túlzottan általánosít, vagy pedig ezek a régi élmények valamiféle belső gonosz tündérként működve, észrevétlenül egy rémálomvilágot varázsoltak a lelkébe. Ha már ez kialakul, azért veszélyes, mert visszahúzúdóvá, gyanakvóvá, vagy túlzottan kritikussá, támadóvá teheti a viselkedését, ami elzárhatja a lehetséges pozitív élményektől, vagy további negatív élmények beszerzéséhez vezethet, látszólag igazolván az eredeti elképzelését, valójában azonban éppen ezáltal építvén tovább a rémálomvilágot.
Ha ilyen negatív élmények hatására akár öngyilkossági késztetésekig menően el tud keseredni, akkor feltétlenül szüksége lenne komoly szaksegítségre ahhoz, hogy egyrészt a negatív élményekkel szemben nagyobb védettséget szerezzen, másrészt, hogy képessé váljék a fenti ördögi kör megszakítására és pozitív élmények begyűjtésére. Ez szép lassan megerősítené a belső biztonságérzetét és önértékelését, csökkentené a kiszolgáltatottságát a külvilág hatásaival szemben, és mivel minden bizonnyal javulnának a kapcsolatai, a negatív külső hatások is csökkennének és a pozitív élményei tovább gazdagodnának.
Ez lehet, hogy hosszú, akár gyógyszeres segítséget is igénylő terápiás folyamat, de megkönnyítené, megszépítené az életét és a kapcsolatait.
Üdvözlettel, Éva
Idézet tőle: MemorialsDehogynem, válaszolok szívesen, persze.
Néha én sem értem saját magamat. Tudom, hogy a legjobb út az lenne, ha felkeresnék egy pszichiátert... Csakhogy... ahogyan a blogomban is leírtam, az apukám skizofrén volt. (már meghalt szegény). Én nagyon félek ettől a betegségtől. Szinte rettegek. Tudom, hogy elvileg fiatalabb korban kezdődik, mégsem bízom benne teljesen, hogy elkerül. Valamiért azt hiszem, nem is szívesen beszélnék a panaszaimról, szeretnék erős lenni vagy legalábbis annak látszani. Aztán, ha mégis elmennék orvoshoz, magam előtt lenne kudarc, szinte bizonyíték: "jé, nahát, te is itt vagy, ahol apud volt anno..." A gyógyszerek meg... tudom, nem kellene hasonlítgatnom, mégis azt teszem: gyerek voltam, 14 éves, úgy láttam, otthon minden rendben van. Aztán (számomra) derült égből villámcsapásként, apukámat a földön fekve találtam, vérző fejjel. Öngyilkos lett: gyógyszert szedett be. Kórházba vitték, megmentették az életét. Mikor hazajött, sokáig csak a sötétített szobában pihent, napokig, hetekig(?). Depressziós lett, szomorú, csendes. A ház megnémult, megbénult, megfagyott. Rémes volt. Ez augusztusban történt. Október környékén teljesen megváltozott: felpörgött, mindenbe belefogott, veszekedett, félelmetes lett. Aztán valamikor tavasszal kórházba került: immár az "elmére". És periodikusan változtak nála ezek az időszakok. Depresszió, mániás 'bolondéria' (elnézést a szóért). És valahogy úgy hittem mindig, hogy az akkor kapott gyógyszerek pörgették fel őt olyan nagyon és lett más, mint aki volt. Persze, ez biztosan nem így van, mégis nagyon idegenkednék erre a problémámra gyógyszert szedni. Tényleg óriási kudarcnak érezném, hogy 'nem bírok magammal', jó életem van, szerető, NORMÁLIS családom, béke van, nyugalom, stb... és én mégis néha a halálra vágyom. (persze nem, hiszen tudom, hogy felelős vagyok a gyerekeimért, akiknek szükségük van rám és szeretnek. Tudom, hogy ezek csak rossz érzések.) Ráadásul egyáltalán nem vagyok olyan, mint apu, rajtam - szerintem - senki sem vesz észre semmit itthon (remélem), ha itthon vannak, teszem a dolgom, vidám vagyok, mosolygok, programokat szervezek, stb. Talán minimálisan érzékelhetik a szomorúságot (vagy nem is tudom,hogy minek nevezzem...)Ja és még hozzá tartozik, hogy itt nagyjából mindenkit ismerek és mindenki ismer a kórházban, rendelőben, apu miatt is és mert én is dolgoztam a kórházban pár évet, ráadásul helyi lakosok is sokan dolgoznak ott, számomra pedig sajnos nagyon szégyenletes dolog az, ami velem történik. Itt, Magyarországon (bár lehet, hogy máshol is), a pszichés beteg az rögtön el van könyvelve, hogy "hülye". Így aztán 3 dolog miatt is képtelen vagyok megoldást találni a problémámra. (ismernek, gyógyszer-hatások és a kudarc + a félelem érzése, hogy a dolgok ismétlődnek). Nagyon nehéz és annyira szeretném,ha nem jönne elő többé, illetve, ha végre elmúlna...! (ja igen: magánorvos azért 'nem jut eszembe', mert arra sajnos jelenleg nincs anyagi keretem. Kissé tehetetlen vagyok. A legrosszabb gondolatot igyekszem elhessegetni, illetve a legvégsőkre "tartogatni". Igazán, mikor apum anno öngyilkos lett, rögtön elhatároztam: ilyet sosem tennék, mert micsoda fájdalmat okoznék az ittmaradóknak. Később aztán "megengedtem" a gondolatot, mikor apu annyira rémes időszakában volt, hogy néha úgy éreztem: nem bírom tovább. Aztán gyerekeim lettek és tudtam: ez a "megoldás" törölve. Most aztán mégis úgy látom: nem, nincs törölve.
Jó hosszúra sikerült a válaszom, elnézést érte. De valahogy rövidebben most nem ment. És köszönöm, hogy visszaírt.
Köszönöm a bizalmát, ezek valóban megrázó élmények lehetnek. Ha másért nem, már ezek feldolgozása és az ezzel kapcsolatos félelmei feloldása érdekében is szüksége lenne szaksegítségre. Ezen kívül a Lélekben Otthon hozzátartozói csoportját is lehet, hogy érdemes lenne ezügyben felkeresnie. Édesapja a leírtak alapján szerintem inkább szkizoaffektív zavarban szenvedhetett, amennyiben kifejezett depressziós és mániás állapota is volt, Önnél pedig pedig inkább tiszta depressziós tünetek látszanak. Ez nem akar dg. lenni, csak gyanú, amit ha szakvizsgálat megerősítene, akkor talán megnyugodna, hogy nem szkizofrén. A két betegség genetikailag összefügg, a szkizofrének családjában, a szkizoaffektav zavarban szenvedők családjában pedig méginkább, gyakran fordul elő tiszta depresszió, amiből sohasem lesz szkizofénia. (Ráadásul, a szkizofrénia vagy szkizoaffaktív zavar tünetei és lefolyása sem feltétlenül úgy néz ki, főleg a mai kezelési lehetőségek mellett, mint az édesapja esetében.) Félelmei nagy valószínüséggel teljesen alaptalanok, ezért csak segítene egy diagnosztikus tisztázás, méginkább a megfelelő segítségnyújtás - míg enélkül feleslegesen szorong és értelmetlenül szenved, miközben a félelmeitől és a fepressziós tüneteitől is könnyen megszabadulhatna.
Javaslatom, hogy gondoja végig mindezt higgadtan, és aztán lépjen minél előbb, akár jelenlegi félelmei ellenében,
üdv., Éva
.
Kedves Felhasználók!
Úgy nézem, szétcsúszott egy kicsit a héten a fórum.
Szépen kérek mindenkit, próbálják tartani a szabályokat, amelyek nem öncélúak, hanem a fórum céljait és hatékonyságát szolgálják. Ha támadó levélre tovább reagálnak, csak rontják a helyzetet. Maradjunk abban, hogy távábbra is csak konkrét problémához kapcsolódóan, segítő céllal és énközléssel, tapasztalatmegosztással reagálnak egymásra, kerülik mások negatív minősítését, akkor is, ha azt jogosnak érzik. A fórum céljaitól eltérő témákra én is csak kivételes esetben fogok reagálni, tehát, ha valaki ilyen témában nem kap választ, az nem a személyének, hanem a témának szól.
Mindenkinek jó estét, Éva
Idézet tőle: weepingwillowKedves Éva,
köszönöm a választ. Amúgy nem én voltam a leírt helyzetben, hanem egy nagyon jó barátnőm, akit én "beszéltem rá", hogy próbálja meg (nyilván akarata ellenére nem lehet rábeszélni senkit, csak ott voltam és felvetettem és bíztattam), s szakembert is én segítettem keresni. Az óra után nagyon csalódottan hívott fel, s nekem szörnyű lekiismeret-furdalásom volt/van, hogy segíteni szerettem volna neki, s csak ártottam. Amiket pedig mesélt, azokat elhűlve hallgattam, s megértettem őt. De kiváncsi voltam az Ön véleményére is. Köszönöm, ww.
.
Nem kell lelkiismeretfurdalása legyen, ettől az esettől függetlenül a barátnője még találhat számára megfelelő terápiát és terapeutát. É.
5678. mi ezzel a celod? a sajnaltatas? olyan dologert, amit sajat magadnak koszonhetsz? azt hiszed, itt mindenki olyan hulye, hogy nem lat at az idiota jatszmaidon? lehet, magadnak be tudod meselni, hogy te semmi olyat nem tettel, nem provokaltal, hogy azt kapd, amit 'kaptal'
tedd nyugodtan az alszentet, bar nyilvan majd erre is rahuznak valami betegseget, es meg is usztad, sot meg az lesz a szemet, akit eszkozkent hasznaltal sajat sajnaltatasodra, azzal mar ne is foglalkozz, hogy esetleg meg is bantottad.....merthat igen, itt neked a legrosszabb, mas meg se szolaljon.
az offolast meg leszarom, zarolhatnak is ismet, eddig birtam turni
nyiffnyaff
Kedves Doktornő!
6 éve járok a pszichiáteremhez, és a kezdeti bizalmatlanságon kívül mindig bíztam benne, "vakon" követtem az útmutatásait. Most mégis elbizonytalanodtam.
A kereskedelemben dolgozom bolvezető helyettesként. Mostanában elvárás lenne, hogy a vásárlók figyelmét felhívjam a különböző akciókra. A problémám ezzel van: nem tudok megszólítani idegen embereket. Egyszerűen lemerevedek, a szívem kiugrik a helyéről, elkezd remegni a lábam, és képtelen vagyok megszólalni.
Ezt elmondtam a pszichiáteremnek, aki azt mondta nem ad erre gyógyszert, próbáljam megbeszélni a pszichológusommal.
Az ESZTER ambulanciára járok pszichoterápiára 7 hónapja heti rendszerességgel. Ott a borzalmas gyerekkoromat próbáljuk meg feldolgozni.
Nem tudom elképzelni, hogy a pszihoterápia segíthetne ezen a problémámon.
Kérem adjon tanácsot arra nézve, hogy mit tegyek, mert nagyon bizonytalan vagyok. Próbáljam meg mégegyszer a doktornőnél a gyógyszert, vagy valóban segíthet a pszichoterápia?
Válaszát előre is köszönöm!
Csilla
Nem, nem a doktornőre gondoltam... nem voltam túl kifejező, valahogy nem az én napom volt az. Pontosan így értettem: van pár barátnőm, akikkel jó a kapcsolatom, de nem mindenről beszélek velük. Van kettő, akikkel igen.. és az egyik most épp nem azt bizonyította, amit vártam. Rosszul esett, de túlteszem magam rajta, nem ez a világvége, tudom.
Egyébként nagyon megnyugtató erre az oldalra jönni, én nagyon örülök, hogy rátaláltam 🙂 Néha már abból erőt lehet merÍteni, hogy nem vagyok a gondommal egyedül. Bár mindenkinek picit más a problémája, mégis sok mindenben közös.
Crazy, köszi, hogy írtál 🙂
akkor doktorno lehet csodalkozni ha aljasnak es kepmutatonak talalom ezt a trasadalamt , barati hangnemet vesznek fel iranyomba , utana nem is kest hanem egy csinos badot vagnak belem
ezt jelenti a bura , ez lenne valoban a megertes
es ha ezt en megkerdezem azt mondjak , hogy itt mindenki erzekeny
akkor ha erzekenyek ne bantsanak , hiszen soha nem beszelek vulgarisan es nem bantok senkit , velem ezt miert teszik kedves doktorno?
Szoval ha nem erzem magam biztonsagban akkor en hajlamos vagyok az ongyilkosaggal fogalakozni , ha itt sem fogadnak el akkor semmit nem er az eletem , es jelzem soha nem beszelek serto modon . Miert utalnak itt engem ha nem bantok senkit ,mert itt azt hittem megerto es erzekeny emberek vannak . Ha nem irnek egy szot sem akkor ki lenne a kovetkezo sorstars akit kiutalnanak ,csak azert mert nem olyan mint ok . Mert szerintem az abaj , hogy mas vagyok maskent nyilvanulok meg mint masok , de ha nekem igy jo es nem bantok senkit akkor masokat ez miert zavar ?Mert ide is szerintem egy olyan szemely kell akit lehet utalni , mert kulonben allna a levego . Onnek mi a velemye mi rolunk kedves Eva , oszinte velemenyt kaphatnanak ?
Kedves Eva
Miert erzek en igy ?
Nem tamadtam senkit , meg akkor sem ha engem szeretett volna valaki, csak mp3 -nak nem tetszett a stilisa , de a szemelyevel nincsen semmi bajom mert nem ismerem . Olyan melyenszanto kritikakat alkottok masokrol , hogy csak csodalkozni tudok . Azt gondoltam , ha valaki gondjai vannak akkor valamilyen szinten elfogadobb megertobb a masikkal szemben . Mi az undorito Patriciaval valo
beszelgetesben hmmm ? mert lehet o pont egy segito es lehet a szakmaja is az es lehet neki is vannak gondjai , mi benne a zundorito ?
kinek ennyire erzekeny a gyomra , mivel sertettem meg stb .....
mekkora kepmutatas van itt is
sorstarsak , hat remelem nem vagyunk azok itt mindenkivel , legalabbis bizonyos emberekkel akik itt irogatnak biztos nem vagyok sorstars
Crazy nagyon megbantottal , en soha nem szoltam egy rosz szot te hozzad , de nagyon nagyon megbantottal
itt is csak bantani akarnak
kepmutatas
memorials...ha a 1316-os írásodra gondolsz, azóta nem volt még aa drnő..... kedd és csütörtök este 10-től válaszol itt.....illetve most látom,h volt, de nem a kérdésekre válaszolt, csak reagált egy hülyeségre... 😛
Idézet tőle: MemorialsJól van, köszi. Akkor csak simán nem kaptam választ, nem nem találom.
Végülis mindenki magára van utalva, nem várhatunk idegenektől segítséget, igazán főleg így nem, neten keresztül. Azért köszi 🙂
Nincs mit.
Na de Drága Asszonyom, a „szeleburdi” jelző – így idézőjelben - valóban párbajt követelő sértés, fórumszabályzatot idéző, moderátorért kiáltó rágalom, de csak annyiban, amennyiben nem igaz. Mert ha viszont igaz, azaz Babarczy fogalmazásai általánosan „szeleburdiak”, akkor egyszerű ténymegállapításról van szó – és nem sértésről.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, h B fogalmazásainak „szeleburdisága” meglehetős dokumentáltsággal bír:
néhány példa, tényleg csak kedvcsinálónak:
ha hullaházba került tükörmetaforáról szeretne olvasni
vagy ha esetleg meg akarná tudni, h mit csinál a filozófus, ha filozofál
vagy ha esetleg arra lenne kíváncsi, h hogy tud-e rökönyíteni ángolul izs
jó szórakozást!
Jól van, köszi. Akkor csak simán nem kaptam választ, nem nem találom.
Végülis mindenki magára van utalva, nem várhatunk idegenektől segítséget, igazán főleg így nem, neten keresztül. Azért köszi 🙂
Kedves moderátor_x!
Amennyiben tudnám, hogy a kérés nem személyeskedő, megbíznék abban, aki kéri, kérésében kompetens és feltételezném, hogy olyan oka van, ami komoly, de nem áll módjában megmagyarázni, akkor én igen.
Volt már rá példa.
san (kis s)
Az általánosítás arra vonatkozott, hogy Babarczy Eszternek nem egyszerűen egy konkrét viselkedését illette egy sértő jelzővel, hanem még általánosított is, ha jól emlékszem, "szokásos szeleburdiságról" beszélt. A szabály a sértő megjegyzéseket tiltja, nem az általánosítást, viszont ha egy sértés még általánosító is, akkor az súlyosabb sértés.
Ha Ön a félreértés kifejezést ezek után is sértőnek találja, akkor most kedves c3po, sajnos megint tévedés történik.
Üdvözlettel: É.
Idézet tőle: MemorialsValaki megtenné, hogyan lehet könnyen megtalálni a saját részre jött választ? Én mindig annyit bénázok,hogy hihetetlen.
Szia, szerintem jelenleg nincs egyszerűbb módja.
Kedves San!
Ha téged megkérünk rá szépen, hogy ne folytasd itt megmentő tevékenységed, mert az többeket rosszul érint, te vajon szó nélkül elmennél innen?
Kedves Doktornő!
Ha valaki nagyon szépen megkérné, hogy menjen el innen, mert nagyon zavaró, hogy itt van, akkor elmenne anélkül, hogy különösebb magyarázatot kérne rá?
Valaki megtenné, hogyan lehet könnyen megtalálni a saját részre jött választ? Én mindig annyit bénázok,hogy hihetetlen.
Dehogynem, válaszolok szívesen, persze.
Néha én sem értem saját magamat. Tudom, hogy a legjobb út az lenne, ha felkeresnék egy pszichiátert... Csakhogy... ahogyan a blogomban is leírtam, az apukám skizofrén volt. (már meghalt szegény). Én nagyon félek ettől a betegségtől. Szinte rettegek. Tudom, hogy elvileg fiatalabb korban kezdődik, mégsem bízom benne teljesen, hogy elkerül. Valamiért azt hiszem, nem is szívesen beszélnék a panaszaimról, szeretnék erős lenni vagy legalábbis annak látszani. Aztán, ha mégis elmennék orvoshoz, magam előtt lenne kudarc, szinte bizonyíték: "jé, nahát, te is itt vagy, ahol apud volt anno..." A gyógyszerek meg... tudom, nem kellene hasonlítgatnom, mégis azt teszem: gyerek voltam, 14 éves, úgy láttam, otthon minden rendben van. Aztán (számomra) derült égből villámcsapásként, apukámat a földön fekve találtam, vérző fejjel. Öngyilkos lett: gyógyszert szedett be. Kórházba vitték, megmentették az életét. Mikor hazajött, sokáig csak a sötétített szobában pihent, napokig, hetekig(?). Depressziós lett, szomorú, csendes. A ház megnémult, megbénult, megfagyott. Rémes volt. Ez augusztusban történt. Október környékén teljesen megváltozott: felpörgött, mindenbe belefogott, veszekedett, félelmetes lett. Aztán valamikor tavasszal kórházba került: immár az "elmére". És periodikusan változtak nála ezek az időszakok. Depresszió, mániás 'bolondéria' (elnézést a szóért). És valahogy úgy hittem mindig, hogy az akkor kapott gyógyszerek pörgették fel őt olyan nagyon és lett más, mint aki volt. Persze, ez biztosan nem így van, mégis nagyon idegenkednék erre a problémámra gyógyszert szedni. Tényleg óriási kudarcnak érezném, hogy 'nem bírok magammal', jó életem van, szerető, NORMÁLIS családom, béke van, nyugalom, stb... és én mégis néha a halálra vágyom. (persze nem, hiszen tudom, hogy felelős vagyok a gyerekeimért, akiknek szükségük van rám és szeretnek. Tudom, hogy ezek csak rossz érzések.) Ráadásul egyáltalán nem vagyok olyan, mint apu, rajtam - szerintem - senki sem vesz észre semmit itthon (remélem), ha itthon vannak, teszem a dolgom, vidám vagyok, mosolygok, programokat szervezek, stb. Talán minimálisan érzékelhetik a szomorúságot (vagy nem is tudom,hogy minek nevezzem...)Ja és még hozzá tartozik, hogy itt nagyjából mindenkit ismerek és mindenki ismer a kórházban, rendelőben, apu miatt is és mert én is dolgoztam a kórházban pár évet, ráadásul helyi lakosok is sokan dolgoznak ott, számomra pedig sajnos nagyon szégyenletes dolog az, ami velem történik. Itt, Magyarországon (bár lehet, hogy máshol is), a pszichés beteg az rögtön el van könyvelve, hogy "hülye". Így aztán 3 dolog miatt is képtelen vagyok megoldást találni a problémámra. (ismernek, gyógyszer-hatások és a kudarc + a félelem érzése, hogy a dolgok ismétlődnek). Nagyon nehéz és annyira szeretném,ha nem jönne elő többé, illetve, ha végre elmúlna...! (ja igen: magánorvos azért 'nem jut eszembe', mert arra sajnos jelenleg nincs anyagi keretem. Kissé tehetetlen vagyok. A legrosszabb gondolatot igyekszem elhessegetni, illetve a legvégsőkre "tartogatni". Igazán, mikor apum anno öngyilkos lett, rögtön elhatároztam: ilyet sosem tennék, mert micsoda fájdalmat okoznék az ittmaradóknak. Később aztán "megengedtem" a gondolatot, mikor apu annyira rémes időszakában volt, hogy néha úgy éreztem: nem bírom tovább. Aztán gyerekeim lettek és tudtam: ez a "megoldás" törölve. Most aztán mégis úgy látom: nem, nincs törölve.
Jó hosszúra sikerült a válaszom, elnézést érte. De valahogy rövidebben most nem ment. És köszönöm, hogy visszaírt.
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaKedves c3po!
Félreértés szerintem emberek között esik meg és meg is esik gyakran, anélkül is, hogy ebben bármelyik fél hibás lenne. Nem állt szándékomban hibáztatni Önt, sőt így utólag, hogy már tudom, hogy voltak ilyen búra-talik, érthetőnek is tartom a félreértését, ami attól még félreértés, minden hibáztatás nélkül. Jó, hogy kiderült és ezért köszönet Önnek. Kérném viszont, hogy Ön se hibáztasson senkit, főleg ne általánosítson, ez ellentmond a fórum szabályainak.
Üdvözlettel: É.
Asszonyom, úgy tűnik nem sikerült megértenie érvelésem lényegét, annak logikai összefüggéseit, ellenben lecsapott a „búra-tali” kifejezésre és úgy tesz mintha ez magyarázna bármit.
Igyekszem elkerülni h ismételjem a levezetett és Ön által egyáltalán nem cáfolt (nem mutatta ki, h logikailag kizárható az értelmezésem)– ellenben figyelmen kívül hagyott - állításaimat, ezért röviden:
Függetlenül attól, h Önnek hibáztatás a szándéka v. sem, ha azt állítja rólam, h „félreértettem valamit” akkor azt a látszatot kelti rólam, h hibáztam. Ami pedig esetünkben a korábbi okfejtésem alapján nem igaz. Legyen szíves, válogassa meg a szavait a jövőben! A vonatkozó esetben a megfelelő kifejezés, mely az Ön szempontjára is figyelemmel van (nem hibáztat senkit) pl. a „tévedés történt” lehetne.
„Kedves c3po, sajnos ezt félreértette”
helyett
Kedves c3po, sajnos tévedés történt
Mindjárt másképp hangzik, nem úgy találja?
Mulatságos eleme válaszának az „általánosítással” kapcsolatos felszólítása. Természetesen a fórum szabályainak nem mond ellent az általánosítás (nem csak azért mert nincs ilyen szabály – gondolom ezért nem is jelölte meg, h konkrétan minek mondana ellent, teszem hozzá fórumnak szabályai sincsenek, nem így nevezik, hanem „alapvető elveknek” – illene tudnia ) hanem mert az általánosítás a közbeszéd nélkülözhetetlen eleme, amit minden egyes ember így Ön is nap-mint nap ezerszer alkalmaz. A közbeszéd során egy ló négy lábáról beszélünk, és nem egy jobb első, és egy bal első, és egy jobb hátsó, és egy bal hátsó lábról. Tehát általánosítunk, csúnyául mondva absztrakciót alkalmazunk, annak érdekében h mondandók tömör maradhasson.
Amiről Ön próbál itt szót ejteni, az az általánosítás fogalmának pejoratív értelmezése, aminek lényege, h az absztrakció során (inkább szándékolt, mint vétlen) logikai hibát ejtünk, és olyan dolgokat tekintünk egyformának, amik az adott absztrakciós szinten valójában különböznek (pl. nem tekinthetem egyformának a ló lábait, ha arról van szó, h melyikre sántít). Ez természetesen hibás magatartás és elítélendő is, magam igyekszem ezt elkerülni, sztem most sem követtem el ilyet, de ha rámutat, h miben áll az ilyen értelmű általánosításom és logikailag is igazolja, én megkövetem Önt. Ellenkező esetben viszont bocsánatkéréssel tartozik, mert a „félreértés” után, most „pejoratív általánosítást” is a terhemre rótt!
Mindenkinek jó éjszakát, Éva
Idézet tőle: choiceIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceKedves Éva!
Minden jót és szép estét! Bár biztos strapás lehet ezt csinálni. Még mindig minden elismerésem az Öné. A gondom, hogy megint rajtam van a halálvágy. Nincs semmi megoldás, csak a sok gyógyszer ami itt sorakozik az asztalomon. És az alkohol. A kettő együtt talán eléri amit akarok. Akarok? Nem tudom. Ez a rémesen erős késztetés.... nem tudom mit kezdjek vele. Nézem a felhőket, hogy jönnek-mennek, változnak, csak én nem változom. Menekülök, és sajnos ha gond van rögötn ez a megoldás jut eszembe. Nem tudom hogyan tudnám az agyamat átállitani. Csak fut a vége lemez a fejemben. Hogy azt akarom hogy vége legyen mindennek. Bemenni kórházba? Itt alszik a gyerek a másik szobában, hova tegyem. Bár ha beveszem a gyógyszereket és megiszom a piát akkor is ugyanaz a helyzet. Itt lesz reggel egyedül. Rémes, nem tudok ellenállni. Már tv-t is néztem. Passz.
Üdv.choice
Kedves choice, nagyon jól gondolja, hogy kórházba kellene mennie, ha ennyire rosszul van. Percig se maradjon s küzdjön egyedül ebben az állapotban, beszélje meg mindenkivel, akivel csak lehet, gyűjtsön ötleteket, keressen segítséget és fogadjon el bármilyen megoldást inkább a gyermeke átmeneti elhelyezésére, mint hogy tovább ebben a helyzetben maradjon! Mindennél fontosabb, hogy minél előbb biztonságba helyezze magát! Próbálja összeszedni minden maradék erejét ennek lebonyolítására, ha úgy érzi, nem megy, hívjon mentőt, vagy adja meg a címét a Búrának, hogy mentőt hívjanak. Ha akár így, akár úgy sikerül ezt kiviteleznie, joggal lehet büszke rá, hogy felelős emberként és szülőként helyesen döntött, és amint a kórházba bekerül, meg fog könnyebbülni. A felhők és belső élményeink is valóban változnak, csak éppen a depresszió élménye megállítja a képzeletbeli időt és minden szenvedésteli pillanat végtelenségnek tűnik. Nyomasztó hamis illúzió, ha bejut a kórházba, fel fog ébredni belőle. Várok visszajelzést, Éva
Kedves Éva!
Maradék erőmmel végig futtattam az agyamban a lehetőségeket. A gyereket nem akartam semmiféle atrocitásnak kitenni, főleg hogy nyugodtan aludt az ágyikójában. Azt pedig végképp nem tudtam hogy hogyan kell a búrának megadni a címem , anélkül hogy ez közszemlére legyen téve. Úgyhogy kimentem csillagokat számolni, meg amit ön mondott megelőzőleg , hogy nézzem a felhőket hogyan mennek, és változnak, az jó ötlet volt. Ezúttal is köszönöm, és várom a minél jobb instrukciókat. Védelem az nincs. Szenvedés az van. Csak ki tudja ezt megállítani? Érzem hogy jobb lenne a kórház, de nem tudom megoldani, sírhatnékom van. Fejem a falba verem, ez jobban fáj mint a lelkem, igy jobb. Vagy ha kimegyek a kertbe és ütöm a kerítést, még az is. Ma a Duna-partot választottam megnyugvásnak, kicsit jobb lett. Köszönöm choice
Kedves choice!
Tiszteletet ébreszt a küzdelme, és nagyon jó módszereket használ, de ha nagyon rosszul van, ezek nem elég biztonságosak. Nagyon jó ilyeneket kidolgozni és gyakorolni, enyhe vagy közepes depresszióban, stresszhelyzetben, krízisben nagyon sokat segítenek.
Súlyos depresszióban viszont veszélyes egyedül maradnia a láthatóan féltett és nagyon szeretett gyermekével. Ha maga is azt érzi, hogy jobb lenne a kórház, az biztosan nem alaptalan. Nagyszerű, hogy átvészelt 1 vagy 2 nehéz éjszakát, de ezt most használja arra, hogy nappal higgadtan intézkedjen. Gondoljon arra, hogy mi lenne, ha valami hirtelen kialakuló akut betegség, mondjuk akár egy vakbélgyulladás miatt életmentő műtétet kellene Önnél elvégezni. Kihez fordulna, hogyan oldaná meg a gyermeke felügyeletét? Ez nem kisebb veszély és nem kisebb szenvedés annál. Családsegítőkben, vagy az "Otthon segítünk" alapítványnál van olyan pl., hogy "pótszülő" szolgálat - ami csak egy ötlet arra az esetre, ha minden rokon, barát, ismerős, munkatárs, szomszéd, volt osztálytárs, stb. végigkérdezése már kimerült. Gondolja végig, mitől sérülne jobban a gyermeke, attól, ha néhány napot nem alszik otthon, vagy otthon alszik, de valaki mással, vagy attól, ha tartósan veszélyben érzi-látja édesanyját, vagy akár örökre el is veszíti őt. A kórházban akár néhány nap alatt megfordulhat a depressziója, ha pl. infúziós antidepresszív terápiát kezdenek, ami otthon tablettásan folytatható.
Amúgy a Nap-Kör Alapítvány készségfejlesztő csoportjaiban lehet még számos nagyon jó feszültségoldó, kríziskezelő technikát elsajátítani, de súlyos depresszióban ezek sem elégségesek.
A Búrán, gondolom, privát levélben keresheti meg a szerkesztőket, a lakcíme leadásával. Keresse Babarczy Esztert, a mostani helyzet megoldásától függetlenül, biztonságot jelent, ha ezt megteszi.
Üdv., Éva
Kedves Éva!
Mindig attól rettegek, hogy ha ilyen segitségeket igénybe veszek, mint pótszülő vagy stb. vagy megtudják hogy ilyen állapotba is birok kerülni, akkor azt mondják majd hogy alkalmatlan vagyok a gyerek nevelésére és elveszik tőlem. Ezért nem merek semmi ilyesmibe belefogni. Inkább itthon próbálom kibekkelni valahogy, ha tudom. Lehetséges egyébként ez, hogy elveszik a gyereket tőlem? Choice
Choice, ettől nem kell félnie! A pszichiátriai betegség nem lehet indok a gyermeke elvételére, csak a gyakorlatban bizonyított alkalmatlanság. Az, hogy valaki a betegségét kezelteti, és a kezelés segítségével gyermeke szeretetteljes nevelésére alkalmas állapotba hozza magát, az egy felelős szülői magatartás, akármilyen betegségről legyen szó. Ha vakbélgyulladással otthon marad és gyermekének végig kell néznie ennek a következményeit az nem az.
Ha netán egy rossz akarója gyermeke elvitetésére törekedne, akkor a feljelentést követően alaposan megvizsgálják a helyzetet, minden adatot összegyűjtenek arra vonatkozóan, hogy hosszú távon képes-e gyermeke nevelésére, figyelembe veszik többek között a kezelő orvosa erre vonatkozó véleményét; semmiképpen nem az számít, hogy előfordult-e, hogy kórházi kezelésre szorult, hanem az, hogy képes-e a nevelés alapfeltételeit biztosítani, és hogyan bánik vele, amikor otthon van. Ennél súlyosabb pszichiátriai diagnózissal is az anyánál hagyják a gyermeket, ha alapvetően képes a nevelési feltételek biztosítására, és nem bánik vele testi vagy lelki fejlődésére nézve látványosan veszélyeztető módon (tehát, hogy néha szótlan, vagy szomorú, az nem elég).
Üdv., É.
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceKedves Éva!
Minden jót és szép estét! Bár biztos strapás lehet ezt csinálni. Még mindig minden elismerésem az Öné. A gondom, hogy megint rajtam van a halálvágy. Nincs semmi megoldás, csak a sok gyógyszer ami itt sorakozik az asztalomon. És az alkohol. A kettő együtt talán eléri amit akarok. Akarok? Nem tudom. Ez a rémesen erős késztetés.... nem tudom mit kezdjek vele. Nézem a felhőket, hogy jönnek-mennek, változnak, csak én nem változom. Menekülök, és sajnos ha gond van rögötn ez a megoldás jut eszembe. Nem tudom hogyan tudnám az agyamat átállitani. Csak fut a vége lemez a fejemben. Hogy azt akarom hogy vége legyen mindennek. Bemenni kórházba? Itt alszik a gyerek a másik szobában, hova tegyem. Bár ha beveszem a gyógyszereket és megiszom a piát akkor is ugyanaz a helyzet. Itt lesz reggel egyedül. Rémes, nem tudok ellenállni. Már tv-t is néztem. Passz.
Üdv.choice
Kedves choice, nagyon jól gondolja, hogy kórházba kellene mennie, ha ennyire rosszul van. Percig se maradjon s küzdjön egyedül ebben az állapotban, beszélje meg mindenkivel, akivel csak lehet, gyűjtsön ötleteket, keressen segítséget és fogadjon el bármilyen megoldást inkább a gyermeke átmeneti elhelyezésére, mint hogy tovább ebben a helyzetben maradjon! Mindennél fontosabb, hogy minél előbb biztonságba helyezze magát! Próbálja összeszedni minden maradék erejét ennek lebonyolítására, ha úgy érzi, nem megy, hívjon mentőt, vagy adja meg a címét a Búrának, hogy mentőt hívjanak. Ha akár így, akár úgy sikerül ezt kiviteleznie, joggal lehet büszke rá, hogy felelős emberként és szülőként helyesen döntött, és amint a kórházba bekerül, meg fog könnyebbülni. A felhők és belső élményeink is valóban változnak, csak éppen a depresszió élménye megállítja a képzeletbeli időt és minden szenvedésteli pillanat végtelenségnek tűnik. Nyomasztó hamis illúzió, ha bejut a kórházba, fel fog ébredni belőle. Várok visszajelzést, Éva
Kedves Éva!
Maradék erőmmel végig futtattam az agyamban a lehetőségeket. A gyereket nem akartam semmiféle atrocitásnak kitenni, főleg hogy nyugodtan aludt az ágyikójában. Azt pedig végképp nem tudtam hogy hogyan kell a búrának megadni a címem , anélkül hogy ez közszemlére legyen téve. Úgyhogy kimentem csillagokat számolni, meg amit ön mondott megelőzőleg , hogy nézzem a felhőket hogyan mennek, és változnak, az jó ötlet volt. Ezúttal is köszönöm, és várom a minél jobb instrukciókat. Védelem az nincs. Szenvedés az van. Csak ki tudja ezt megállítani? Érzem hogy jobb lenne a kórház, de nem tudom megoldani, sírhatnékom van. Fejem a falba verem, ez jobban fáj mint a lelkem, igy jobb. Vagy ha kimegyek a kertbe és ütöm a kerítést, még az is. Ma a Duna-partot választottam megnyugvásnak, kicsit jobb lett. Köszönöm choice
Kedves choice!
Tiszteletet ébreszt a küzdelme, és nagyon jó módszereket használ, de ha nagyon rosszul van, ezek nem elég biztonságosak. Nagyon jó ilyeneket kidolgozni és gyakorolni, enyhe vagy közepes depresszióban, stresszhelyzetben, krízisben nagyon sokat segítenek.
Súlyos depresszióban viszont veszélyes egyedül maradnia a láthatóan féltett és nagyon szeretett gyermekével. Ha maga is azt érzi, hogy jobb lenne a kórház, az biztosan nem alaptalan. Nagyszerű, hogy átvészelt 1 vagy 2 nehéz éjszakát, de ezt most használja arra, hogy nappal higgadtan intézkedjen. Gondoljon arra, hogy mi lenne, ha valami hirtelen kialakuló akut betegség, mondjuk akár egy vakbélgyulladás miatt életmentő műtétet kellene Önnél elvégezni. Kihez fordulna, hogyan oldaná meg a gyermeke felügyeletét? Ez nem kisebb veszély és nem kisebb szenvedés annál. Családsegítőkben, vagy az "Otthon segítünk" alapítványnál van olyan pl., hogy "pótszülő" szolgálat - ami csak egy ötlet arra az esetre, ha minden rokon, barát, ismerős, munkatárs, szomszéd, volt osztálytárs, stb. végigkérdezése már kimerült. Gondolja végig, mitől sérülne jobban a gyermeke, attól, ha néhány napot nem alszik otthon, vagy otthon alszik, de valaki mással, vagy attól, ha tartósan veszélyben érzi-látja édesanyját, vagy akár örökre el is veszíti őt. A kórházban akár néhány nap alatt megfordulhat a depressziója, ha pl. infúziós antidepresszív terápiát kezdenek, ami otthon tablettásan folytatható.
Amúgy a Nap-Kör Alapítvány készségfejlesztő csoportjaiban lehet még számos nagyon jó feszültségoldó, kríziskezelő technikát elsajátítani, de súlyos depresszióban ezek sem elégségesek.
A Búrán, gondolom, privát levélben keresheti meg a szerkesztőket, a lakcíme leadásával. Keresse Babarczy Esztert, a mostani helyzet megoldásától függetlenül, biztonságot jelent, ha ezt megteszi.
Üdv., Éva
Kedves Éva!
Mindig attól rettegek, hogy ha ilyen segitségeket igénybe veszek, mint pótszülő vagy stb. vagy megtudják hogy ilyen állapotba is birok kerülni, akkor azt mondják majd hogy alkalmatlan vagyok a gyerek nevelésére és elveszik tőlem. Ezért nem merek semmi ilyesmibe belefogni. Inkább itthon próbálom kibekkelni valahogy, ha tudom. Lehetséges egyébként ez, hogy elveszik a gyereket tőlem? Choice
Idézet tőle: choiceIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceKedves Éva!
Minden jót és szép estét! Bár biztos strapás lehet ezt csinálni. Még mindig minden elismerésem az Öné. A gondom, hogy megint rajtam van a halálvágy. Nincs semmi megoldás, csak a sok gyógyszer ami itt sorakozik az asztalomon. És az alkohol. A kettő együtt talán eléri amit akarok. Akarok? Nem tudom. Ez a rémesen erős késztetés.... nem tudom mit kezdjek vele. Nézem a felhőket, hogy jönnek-mennek, változnak, csak én nem változom. Menekülök, és sajnos ha gond van rögötn ez a megoldás jut eszembe. Nem tudom hogyan tudnám az agyamat átállitani. Csak fut a vége lemez a fejemben. Hogy azt akarom hogy vége legyen mindennek. Bemenni kórházba? Itt alszik a gyerek a másik szobában, hova tegyem. Bár ha beveszem a gyógyszereket és megiszom a piát akkor is ugyanaz a helyzet. Itt lesz reggel egyedül. Rémes, nem tudok ellenállni. Már tv-t is néztem. Passz.
Üdv.choice
Kedves choice, nagyon jól gondolja, hogy kórházba kellene mennie, ha ennyire rosszul van. Percig se maradjon s küzdjön egyedül ebben az állapotban, beszélje meg mindenkivel, akivel csak lehet, gyűjtsön ötleteket, keressen segítséget és fogadjon el bármilyen megoldást inkább a gyermeke átmeneti elhelyezésére, mint hogy tovább ebben a helyzetben maradjon! Mindennél fontosabb, hogy minél előbb biztonságba helyezze magát! Próbálja összeszedni minden maradék erejét ennek lebonyolítására, ha úgy érzi, nem megy, hívjon mentőt, vagy adja meg a címét a Búrának, hogy mentőt hívjanak. Ha akár így, akár úgy sikerül ezt kiviteleznie, joggal lehet büszke rá, hogy felelős emberként és szülőként helyesen döntött, és amint a kórházba bekerül, meg fog könnyebbülni. A felhők és belső élményeink is valóban változnak, csak éppen a depresszió élménye megállítja a képzeletbeli időt és minden szenvedésteli pillanat végtelenségnek tűnik. Nyomasztó hamis illúzió, ha bejut a kórházba, fel fog ébredni belőle. Várok visszajelzést, Éva
Kedves Éva!
Maradék erőmmel végig futtattam az agyamban a lehetőségeket. A gyereket nem akartam semmiféle atrocitásnak kitenni, főleg hogy nyugodtan aludt az ágyikójában. Azt pedig végképp nem tudtam hogy hogyan kell a búrának megadni a címem , anélkül hogy ez közszemlére legyen téve. Úgyhogy kimentem csillagokat számolni, meg amit ön mondott megelőzőleg , hogy nézzem a felhőket hogyan mennek, és változnak, az jó ötlet volt. Ezúttal is köszönöm, és várom a minél jobb instrukciókat. Védelem az nincs. Szenvedés az van. Csak ki tudja ezt megállítani? Érzem hogy jobb lenne a kórház, de nem tudom megoldani, sírhatnékom van. Fejem a falba verem, ez jobban fáj mint a lelkem, igy jobb. Vagy ha kimegyek a kertbe és ütöm a kerítést, még az is. Ma a Duna-partot választottam megnyugvásnak, kicsit jobb lett. Köszönöm choice
Kedves choice!
Tiszteletet ébreszt a küzdelme, és nagyon jó módszereket használ, de ha nagyon rosszul van, ezek nem elég biztonságosak. Nagyon jó ilyeneket kidolgozni és gyakorolni, enyhe vagy közepes depresszióban, stresszhelyzetben, krízisben nagyon sokat segítenek.
Súlyos depresszióban viszont veszélyes egyedül maradnia a láthatóan féltett és nagyon szeretett gyermekével. Ha maga is azt érzi, hogy jobb lenne a kórház, az biztosan nem alaptalan. Nagyszerű, hogy átvészelt 1 vagy 2 nehéz éjszakát, de ezt most használja arra, hogy nappal higgadtan intézkedjen. Gondoljon arra, hogy mi lenne, ha valami hirtelen kialakuló akut betegség, mondjuk akár egy vakbélgyulladás miatt életmentő műtétet kellene Önnél elvégezni. Kihez fordulna, hogyan oldaná meg a gyermeke felügyeletét? Ez nem kisebb veszély és nem kisebb szenvedés annál. Családsegítőkben, vagy az "Otthon segítünk" alapítványnál van olyan pl., hogy "pótszülő" szolgálat - ami csak egy ötlet arra az esetre, ha minden rokon, barát, ismerős, munkatárs, szomszéd, volt osztálytárs, stb. végigkérdezése már kimerült. Gondolja végig, mitől sérülne jobban a gyermeke, attól, ha néhány napot nem alszik otthon, vagy otthon alszik, de valaki mással, vagy attól, ha tartósan veszélyben érzi-látja édesanyját, vagy akár örökre el is veszíti őt. A kórházban akár néhány nap alatt megfordulhat a depressziója, ha pl. infúziós antidepresszív terápiát kezdenek, ami otthon tablettásan folytatható.
Amúgy a Nap-Kör Alapítvány készségfejlesztő csoportjaiban lehet még számos nagyon jó feszültségoldó, kríziskezelő technikát elsajátítani, de súlyos depresszióban ezek sem elégségesek.
A Búrán, gondolom, privát levélben keresheti meg a szerkesztőket, a lakcíme leadásával. Keresse Babarczy Esztert, a mostani helyzet megoldásától függetlenül, biztonságot jelent, ha ezt megteszi.
Üdv., Éva
Idézet tőle: MemorialsHmmm...orvoshoz? Képtelenség :/ Az nem megy sajnos. Egyedül küzdök a dolgokkal. Hullámzóan. Néha jobb, néha borzasztó. Remélem, elmúlik és marad az átlagos, normális élet.
Még mindig nem értem, hogy miért nem mehet orvoshoz? Mi lehet fontosabb az egészségénél és az életénél? A depressziós szenvedés most nagy valószínüséggel tényleg elmúlik magától is, de nagy valszínűséggel vissza is jön, ismét és ismét hatalmas, értelmetlen és igazságtalan szenvedést okozva, sőt akár az életét is veszélyeztetve, ezzel még további eszméletlen nagy szenvedéseket okozva szeretteinek is. Mi állhat szemben azzal a nyereséggel, hogy a visszatérő betegség kényszerítő hatalma alatti vergődés helyett ugyanolyan értékesként megélt, örömteli életet éljen a szeretteivel együtt, mint azelőtt?
Nem muszáj válaszolnia, de gondolkozzék el rajta és beszélje meg azokkal is, akiknek az Ön élete, egészsége és boldogsága fontos.
Üdv., É.
Kedves ww!
Azt mondják ugye, hogy vitás helyzetben mind a két felet meg kell hallgatni, meg hát az sem hagyható ki a számításból, hogy a megélés is, az emlékezet is, aztán az elmondás is torzíthat az eseményeken.
Annyit azért mondhatok, hogy amit leír, az nem kognitív terápia. Ettől még nem biztos, hogy rossz szakemberhez került, a legtöbb terapeuta megpróbálja visszatartani a páciensét valahogy attól, hogy veszélybe sodorja magát, akár direkt tanácsadással is; ez krízishelyzetben elfogadott, sőt kötelező, egyébként meg bocsánatos bűnnek számít. Persze, ha csupa tanácsadásból áll egy terápia, az nem terápia, sem nem kognitív, sem nem más. A saját tapasztalat bevonása sem tilos, ha annak helye van, és a terápia illetve a páciens javát szolgálja; ezt én itt nem tudom megítélni, hogy mit szolgált. A többi - a cipő, a csengő - jó esetben megbeszélhető illetve megoldható dolgok. Én pl., zokniban mentem be, vagy saját manuszkát vittem a saját képző analízisemben, ahol ugyanez volt a módi, és nem volt belőle gond.
Én a legkritikusabbnak az egészben azt látom, hogy amikor megmondta, hogy csalódott, azt nem tudták rendesen megbeszélni. Akárhogy is van, az a legfontosabb, hogy egymásra tudjanak hangolódni, és aztán persze az is, hogy érezze, hogy az alkalmazott módszer, akár mi is az, tényleg kezd használni.
Abban a döntésében nem tudok segíteni, hogy visszamenjen-e még, vagy nem, csak a szempontokat tudtam leírni, amelyek alapján, ha mégis visszamenne, akkor dönteni fog tudni abban, hogy jó helyre került-e, ahol érdemes maradni, vagy nem. Az fontos, hogy ha visszamegy, akkor az itt leírt zavaró problémákat próbálja meg elmondani és megbeszélni, aztán majd kiderül, sikerül-e egymást megértve ezeken túljutni, vagy nem, miközben a módszer kibontakoztatására is mód nyílik.
Üdv., Éva
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: choiceKedves Éva!
Minden jót és szép estét! Bár biztos strapás lehet ezt csinálni. Még mindig minden elismerésem az Öné. A gondom, hogy megint rajtam van a halálvágy. Nincs semmi megoldás, csak a sok gyógyszer ami itt sorakozik az asztalomon. És az alkohol. A kettő együtt talán eléri amit akarok. Akarok? Nem tudom. Ez a rémesen erős késztetés.... nem tudom mit kezdjek vele. Nézem a felhőket, hogy jönnek-mennek, változnak, csak én nem változom. Menekülök, és sajnos ha gond van rögötn ez a megoldás jut eszembe. Nem tudom hogyan tudnám az agyamat átállitani. Csak fut a vége lemez a fejemben. Hogy azt akarom hogy vége legyen mindennek. Bemenni kórházba? Itt alszik a gyerek a másik szobában, hova tegyem. Bár ha beveszem a gyógyszereket és megiszom a piát akkor is ugyanaz a helyzet. Itt lesz reggel egyedül. Rémes, nem tudok ellenállni. Már tv-t is néztem. Passz.
Üdv.choice
Kedves choice, nagyon jól gondolja, hogy kórházba kellene mennie, ha ennyire rosszul van. Percig se maradjon s küzdjön egyedül ebben az állapotban, beszélje meg mindenkivel, akivel csak lehet, gyűjtsön ötleteket, keressen segítséget és fogadjon el bármilyen megoldást inkább a gyermeke átmeneti elhelyezésére, mint hogy tovább ebben a helyzetben maradjon! Mindennél fontosabb, hogy minél előbb biztonságba helyezze magát! Próbálja összeszedni minden maradék erejét ennek lebonyolítására, ha úgy érzi, nem megy, hívjon mentőt, vagy adja meg a címét a Búrának, hogy mentőt hívjanak. Ha akár így, akár úgy sikerül ezt kiviteleznie, joggal lehet büszke rá, hogy felelős emberként és szülőként helyesen döntött, és amint a kórházba bekerül, meg fog könnyebbülni. A felhők és belső élményeink is valóban változnak, csak éppen a depresszió élménye megállítja a képzeletbeli időt és minden szenvedésteli pillanat végtelenségnek tűnik. Nyomasztó hamis illúzió, ha bejut a kórházba, fel fog ébredni belőle. Várok visszajelzést, Éva
Kedves Éva!
Maradék erőmmel végig futtattam az agyamban a lehetőségeket. A gyereket nem akartam semmiféle atrocitásnak kitenni, főleg hogy nyugodtan aludt az ágyikójában. Azt pedig végképp nem tudtam hogy hogyan kell a búrának megadni a címem , anélkül hogy ez közszemlére legyen téve. Úgyhogy kimentem csillagokat számolni, meg amit ön mondott megelőzőleg , hogy nézzem a felhőket hogyan mennek, és változnak, az jó ötlet volt. Ezúttal is köszönöm, és várom a minél jobb instrukciókat. Védelem az nincs. Szenvedés az van. Csak ki tudja ezt megállítani? Érzem hogy jobb lenne a kórház, de nem tudom megoldani, sírhatnékom van. Fejem a falba verem, ez jobban fáj mint a lelkem, igy jobb. Vagy ha kimegyek a kertbe és ütöm a kerítést, még az is. Ma a Duna-partot választottam megnyugvásnak, kicsit jobb lett. Köszönöm choice
Idézet tőle: c3po3. Szakember biztosítása az új rendszer szakmai felügyeletéhez
Az új rendszer világosan megkülönböztetett kommunikációs felület lesz, amelyen fel van tüntetve, hogy mikor és mire válaszol a szakember és meddig terjed a kompetenciája. A szabályokat a szakember állítja fel, szupervizorral konzultálva. E szakember feladata az új rendszer felállítása és segítése, tehát a felkért szakember nem csupán a weben válaszol a hozzá tartozó bejegyzésekhez, hanem találkozókat hív össze, aktívan figyeli a fejlesztés folyamatát, javaslatokat tesz a fejlesztőknek a megfelelő csoportdinamikához vezető eszközökre. A felhasználókat folyamatos, intenzív tanácsokkal segíti a megfelelő és a hosszútávon önfenntartó csoportdinamika és viselkedési szabályok kialakítására.
A felhasználók által létrehozott tartalmak monitorozza és kommentálja.Idézet tőle: Dr.Ratkóczi ÉvaKedves c3po, sajnos ezt félreértette
Kérem, vegye figyelembe, h ezt csak akkor állíthatná, ha a még kérdés formájában sem kinyilatkoztatott értelmezésem logikailag kizárható lenne ezen sajátosan többoldalú szöveg értelmezési spektrumából, vagy annak érvényessége oly mértékben lenne valószínűtlen, ami vitathatatlanul nem éri el a logikai kizárás szükségességének küszöbét. Abban az esetben viszont ha létezik értelmezés, ami logikailag ezen spektrumon belül marad és valószínűsíthető is, viszont az nem felel meg az objektív valóságnak, akkor a szöveg közlőjének pontatlan fogalmazásról kell beszélni, és nem az interpretáló félreértéséről – mely utóbbi azt a téves látszatot kelti, mintha az interpretáló követett volna el hibát (esetünkben: én).
Az értelmezésemet [, h Ön a felhasználóknak szervezne találkozókat ami ugyan itt a részemről expressis verbis nem lett megfogalmazva, de valószínűsíthető volt valóban] logikailag nem látom kizárhatónak. Továbbá az valószínűsíthető is. Sőt! Összehasonlítva a másik opcionális értelmezéssel/lehetőséggel - miszerint Ön a fejlesztő[k]nek szervezne találkozót, azt kell mondja, h szerintem az én értelmezésem a valószínűbb. Persze, ez lehet vita tárgya. Érveim a következők:
Annak a jól ismert ténynek a birtokában, h az Ön felhasználók számára látható munkája abból áll, hogy a felhasználók Önnek bejegyzésként [komment/hozzászólás] tett kérdéseire válaszol az interneten [web-en] keresztül, joggal gondolhattam, h a 3.pontaban „Szakember biztosítása az új rendszer szakmai felügyeletéhez” szereplő fogalmak, feladatleírások mint pl.
„kommunikációs felület”,
„ fel van tüntetve, hogy mikor és mire válaszol és meddig terjed a kompetenciája”,
„ a weben válaszol a hozzá tartozó bejegyzésekhez”,
„felhasználókat folyamatos, intenzív tanácsokkal segíti”,
„A felhasználók által létrehozott tartalmak monitorozza és kommentálja”
arra utalnak, h ezen 3. pont lényege az Ön felhasználókkal való kapcsolatának/faladatainak a bemutatása a finanszírozó számára. Természetesen konstatáltam, h a szöveg kitér arra, h Ön a fejlesztés idején is kap feladatot. De ezt csak mint [mellékes] kitérést értékeltem, főleg a már elkészült új Búrán az Ön [ezen] topikjának és a a régi Búra hasonló topikjának összevetése alapján, mert úgy találtam, h nem igazán működik ez sem másképp, mint ahogy az működött, így itt puszta másolásról van szó, a másolás pedig nem igényél fejlesztési kapacitást, ezért nyilván ez csak egy mellékes feladat lehetett Önnek, az igazi [lényegi] tevékenysége a már működő oldalon kerül kifejtésre.
Ezek fényében remélem egyet ért velem, h az előbb felsorolt, e pontban szereplő fogalmak és feladatleírások közé elhelyezett „találkozó szervezés” valószínűsíthető célcsoportja inkább a felhasználók csoportja lehet, mint a fejlesztőké. Annál is inkább, mert régebben voltak spontán szerveződő felhasználói találkozók [búra-tali], így azt gondoltam, h itt is hasonlóról lehet szó az Ön szervezésében. De ezek szerint nem így van, viszont nem tévedtem, hanem Babarczy fogalmazott a tőle megszokott „szeleburdisággal”. (sehol nem szerepel, h ő írta volna, de én felismerem)
Kedves c3po!
Félreértés szerintem emberek között esik meg és meg is esik gyakran, anélkül is, hogy ebben bármelyik fél hibás lenne. Nem állt szándékomban hibáztatni Önt, sőt így utólag, hogy már tudom, hogy voltak ilyen búra-talik, érthetőnek is tartom a félreértését, ami attól még félreértés, minden hibáztatás nélkül. Jó, hogy kiderült és ezért köszönet Önnek. Kérném viszont, hogy Ön se hibáztasson senkit, főleg ne általánosítson, ez ellentmond a fórum szabályainak.
Üdvözlettel: É.
Jó estét!:)
Mindenkinek jó estét kívánok, Éva
Hmmm...orvoshoz? Képtelenség :/ Az nem megy sajnos. Egyedül küzdök a dolgokkal. Hullámzóan. Néha jobb, néha borzasztó. Remélem, elmúlik és marad az átlagos, normális élet.