Ratkóczi Éva doktornő válaszol
Idézet tőle: Rémusz bácsiÜdvözletem Doktornő.
átolvastam amiket írt. Úgy tünik hogy ezek fontos és jó kapaszkodók, de már az aktív leszokás stádiumában. Tehát miután vki eldöntötte, elhatározta. Nekem éppen ez hizányzott, hogy valami megadja a kezdő imuplzust.
Hát most lehet hogy az Égiek segítségemre lesznek. Kaptam ma egy telefonhívást, a területileg illetékes szakrendelésről (ahova egyéb alapbetegségem miatt időnként meg kell jelennem). A hívás lényege az volt hogy valamiféle gyógyszerkísérletben részt vehetnék. Fél évig tartana, havi egy alkalommal ott kell aludni. Közben mindenféle vizsgálatokat végeznek. Kapnék érte étkezési utalványt elég jelentős összegben. Viszont itt nincs cigi meg nincs melléduma. De erős késztetést érzek hogy belevágjak. Lehet hogy hasznos lene, ugyanis olyyan alapos kivzsgáláson esek át, amiért egy jól képzett hipochonder évekig veszekedik az orvosokkal. Meg aztán jó lehet még az egyéb bajaim jövőbeni terápiáját illetően.
Szóval asszem el van döntve. de lehet hogy lesznek pillanataim amikor el kell olvasnom a válaszát megerősítés miatt.
Köszönöm az eddigieket.
bb
Nagyon örülök a leírt fejleménynek, jól sejti, hogy nem lesz könnyű. Az nagyon bíztató, hogy képes őszinte lenni magával és eszerint másokkal szemben is. Keresse meg a 12 lépéses droganonim csoportot. Nem tudom a pontos nevüket, talán Narcotics Anonimus. Gratulálok, É.
Idézet tőle: choiceKedves Éva!
Mennyi idő mire hat a tegretol? Nagyon rosszul vagyok, a gyengeség egy kicsit javult, de a szorongás, a gyomorgörcs, az izzadás, remegés,mellkas nyomás az nem múlik.
A Tegretol már az első naptól kezdve oldja a szorongást, de nem tesz csodát, önmagában nem biztos, hogy elég. Kellene tudni a szorongás eredetét és azt kezelni, akár inkább biológiai, akár inkább lelki. Ha depresszió talaján alakult ki, azt kell kezelni. Ha már kap antidepresszívumot, de az nem hat, kórházba kellene mennie. É.
Idézet tőle: weepingwillowKedves Doktornő,
5 napja szedek Wellbutrint, ill. ma lenne a 6. nap, de ma nem vettem be, mert a 3-4. napon fájt nagyon a gyomrom (írtam is, csak aztán töröltem, mert azt hittem, megoldódott a probléma), aztán tegnap nem, már örültem, de éjfélkor arra ébredtem, hogy olyan gyomorgörcsöm van, ami nagyon-nagyon fáj. Gondolom, ez a gyógyszer mellékhatása. Szeretném kérdezni, van vmi, amivel ez csökkenthető? Mennyi ideig tarthat ez? S hány gyomorgörcs után érdemes elgondolkodni azon, hogy talán nem ez az én gyógyszerem? Holnap újra elkezdem szedni, mert lesz 6 nap szünetem, de ma nem engedhettem meg magamnak, hogy rosszul legyek.
Pedig nagyon örültem, hogy pont ezt a gyógyszert kaptam, én is ezt írtam volna magamnak, s nem szeretnék mást.
Köszönöm, ww
Kedves ww, nem szokványos, hogy ennyire súlyos gyomorpanaszokat okozzon ez a gyógyszer. Ha ettől van, akkor a kihagyásra el kell múlnia. Ha az bizonyosodik be, hogy a gyógyszer okozza, nem biztos, hogy szerencsés ehhez a gyógyszerhez ragaszkodnia. Semmiképpen ne kÍsérletezgessen, beszéljen mielőbb a kezelőorvosával, É.
Idézet tőle: akbarKedves Doktornő!
Az Adipexről lemondok, nem megyek bele veszélyes szer használatába. Viszont a Slimtrim nevű készítmény( sibutramin hatóanyag)felkeltette érdeklődésemet. Régen Reductil néven futott, csak ez kevesebb hatóanyagot tartalmaz, így kevésbé rizikós. A gyógyszereim mellett:(cymbalta, amitrex, rivotril, elontril, mirtazen) szedhető?
Köszönöm:Ági
Kedves Ági, semelyik fogyasztószert nem ajánlanám. Számos egészségre ártalmatlan módja van a fogyásnak, amihez a diétán és rendszeres mozgáson kívül kívül a lelki okok és akadályok feltárása is hozzá tartozik. A Nap-Kör Alapítvány szerveződő fogyasztó kognitív viselkedésterápiás csoportja ehhet nyújt segítséget, és nemcsak a fogyással, hanem a kívánt testsúly megtartásával is foglalkozik. É.
Idézet tőle: nettIdézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: nettnem értem, miért jó folyamatos elégedetlenséggel leélni az életet, mindig keresve azt, amin problémázhatunk, nyafoghatunk, mindig találva valakit, akin lecsaphatjuk.
nem értem azt sem, hogy felnőtt emberek, akik gyereket is szültek, hogy tarthatnak itt, hogy még a szerencsétlen pszichológusban is az anyjukat keresik. ki az, akinek ez nem megterhelő?
nem értem, hogy tudtak eljutni addig, hogy gyereket vállalnak, hiszen az egy olyan dolog, amire testileg, lelkileg fel kell készülni, legfőképpen agyban, de sokan csak akkor észlelik, mi az, hogy gyerek, amikor már kipottyant, hazavitték, és rájönnek, nem dísznek kell feltenni a polcra. eleve nem is engedném, hogy szüljön, gyereket vállaljon az a pár, aki itt tart. szerencsétlen gyerek....mi lesz belőle, ha már most egy nyafogó gépet lát egész nap.
miért nem valami értelmes dolgot keresnek az emberek az életükben, ami előre viszi őket? miért akarnak leragadni egy toporézkoló gyereknek felnőtt korukra is, ami egyenesen szánalmas.
nem értem, miért kell mindig valaki nyakán lógni, szívni le más energiáját, ahelyett hogy önmagában, egyedül alkotna valamit, amivel jobb lesz saját magának és a környezetnek is.
doktorno! van az a szint, amikor azt mondaná, két nagy pofon kell és kész? vagy ön alapban nem mondhat ki ilyet, esetleg csak gondolhat? rossz lehet abban a bortonben, amiben él a szakma által.
Nett, én találán értem, hogy nem (csak ) szörnyiről beszél, de ha így 3. személyben fogalmaz, akkor ugye azért azt belátja, hogy ez félreérthető? Az viszont jó, hogy a következő levélben ezt tisztázza. Ha így kezdené mondjuk, hogy "velem is előfordul, hogy néha ilyen érzékeny vagyok, aztán meg nem értem, hogy valaki hogy lehet ilyen... stb. " , akkor talán nem venné más magára. É.
köszönöm, hogy válaszolt kérdésemre.
legyen az fontosabb, hanyas személyben fogalmazunk, hisz annyira le lehet vonni a lényeget belőle, hogy tulajdonképpen a kliens ilyenkor önmagáról beszél burkoltan, de a szemfüles képzett szakemberek ezt egyből észreveszik milyen ügyesen és számukra maga a kérdés lényegtelenné is válik
azt leszámítva persze, hogy én kizárólag öntől kérdeztem, nem tehetek róla, hogy állandóan beleböfög valaki. de akkor legyen az a lényeg
most akkor sírhatok én is? hogy velem senki nem foglalkozik, senki sem törődik, még arra sem méltatnak, hogy válaszoljanak a kérdéseimre, hogy komoylan vegyenek. és ez nekem olyan rossz érzés, hogy mindjárt kiugrom az ablakon
(sírok sírok, csak úgy potyognak a könnyeim és közben a macimat szorongatom, hátha ő még szeret)
Jó, lehet, csak reméltem, hogy önmagáról beszél. A kérdést meg költői kérdésnek érzékeltem. Ha válaszolni kell rá, csak annyit tudok mondani, hogy mindenkinek a saját személyiségében, és az azt kialakító biológiai adottságaiban és előzetes tapasztalataiban rejlik a magyarázat, hogy mire hogyan reagál, vagy mikor, hogyan viselkedik, akkor is, ha a viselkedése a különböző helyzetekben vagy időpontokban nagyon különbözik, akár összegférhetetlennek látszóan ellentétes. É.
Sikerült megérkeznem, mindenkinek jó estét, Éva
Üdvözletem Doktornő.
átolvastam amiket írt. Úgy tünik hogy ezek fontos és jó kapaszkodók, de már az aktív leszokás stádiumában. Tehát miután vki eldöntötte, elhatározta. Nekem éppen ez hizányzott, hogy valami megadja a kezdő imuplzust.
Hát most lehet hogy az Égiek segítségemre lesznek. Kaptam ma egy telefonhívást, a területileg illetékes szakrendelésről (ahova egyéb alapbetegségem miatt időnként meg kell jelennem). A hívás lényege az volt hogy valamiféle gyógyszerkísérletben részt vehetnék. Fél évig tartana, havi egy alkalommal ott kell aludni. Közben mindenféle vizsgálatokat végeznek. Kapnék érte étkezési utalványt elég jelentős összegben. Viszont itt nincs cigi meg nincs melléduma. De erős késztetést érzek hogy belevágjak. Lehet hogy hasznos lene, ugyanis olyyan alapos kivzsgáláson esek át, amiért egy jól képzett hipochonder évekig veszekedik az orvosokkal. Meg aztán jó lehet még az egyéb bajaim jövőbeni terápiáját illetően.
Szóval asszem el van döntve. de lehet hogy lesznek pillanataim amikor el kell olvasnom a válaszát megerősítés miatt.
Köszönöm az eddigieket.
bb
Kedves Éva!
Mennyi idő mire hat a tegretol? Nagyon rosszul vagyok, a gyengeség egy kicsit javult, de a szorongás, a gyomorgörcs, az izzadás, remegés,mellkas nyomás az nem múlik.
Tisztelt Doktornő!
Üdvözlöm.
Sándor vagyok!
VAV párja,és ezúton szeretnék segitséget kérni öntől!
nagyjábol tudja már a történetünket és szeretnék meggyógyulni.
nagyon bánom elmult tetteimet és tiszta a gondolkodásom és céljaim vannak de Nyíregyházán voltam orvosnál Budapestről utaztam le ezért és kiderült 3 személyiség zavarom van.Borderline Antiszociális és Nárcisztikus
Nagyon rosszul érintett hogy nem gyógyitható gyógyszerrel de én nem adom fel.szeretnék kezelésen átesni és mindent megtennék a gyógyulásom érdekében magyam miatt és kedvesem miatt is.
Segitségét kérném!
tudna esetleg szakembert ajánlani nekem?
minden anyagi vonzatát vállalom és minden erőmmel együttműködnék az orvossal!
akár magánrendelés is érdekelne.
előre is köszönettel!
Horváth Sándor
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi Éva
Idézet tőle: nett
udv
a feldolgozás az mit jelent? amikor azt mondják, a pszichológus segít feldolgozni, az annyi, hogy megérteni? kulső szemlélőkéntlátni? tehát a fájdalom megszűntetése nem egyenlő a feldolgozással.a pszichlógus munkája edidg tart? a fájdalom ott marad, csak nem elviselehtetlenül napi szinten? ott marad, nem szívódik fel, csak kiesik a méregfoga?
vagy ha személyiségi problémái vannak az embernek a pszichologus majd jól átkódolja? tehát ha valaki nem tud teljes mértékben illeskedni, akkor adja fel önmagát? van olyan, aki valóban tud illeszkedni? aki nem csak becsapja önmagát és másokat? csak a biztonság érzés miatt, hogy tartozik valahova.
az ember jól ki van találva. annyira jól, hogy a saját csapdájában vergődik. csak sokaknak az a kényelmes, hogy becsukják szemüket, vagy akiknek mégjobb, azok, akik eléggé szellmi toprongyok ahhoz, hogy egyáltalán meglássák.
ha most erre olyan reakció jön, hogy ez túl általános vayg valai hasonló terelő reakció, akkor abból azt fogom igen erősen érezni, hogy nem veszi komolyan a kérdésem ami pedig szörnyen el tudja csapni az elmém.
szeretnék őszinte véleményt kapni a kérdéseimre, de majd kiderül, ön e az én emberem
Kicsit sok a kérdés, de megpróbálom
- Feldolgozásnak valóban fontos része a megértés, ami által azonban az események és érzelmek beilleszthetővé válnak egy narratívába, ezen keresztül az élettörténetbe; mi, miért történt, mi miből ből mi következett, ki hogyan vett részt a történetben, és persze ezen belül az ember saját maga; hogyan élte meg a helyzetet, mit miért csinált; mit gondol erről utólag, mit gondolt, érzett ott, akkor - és hasonlók. A fájdalmat nem lehet kivenni, de ennek a folyamatnak a végére enyhülni szokott, és a másodlagos fájdalmak, másodlagos negatív érzelmek, mint az esetleges szégyen, bűntudat, harag gyűlölet, eltűnnek, vagy legalább enyhülnek; emellett a törések, az élettörténetben, identiátsban keletkezett lyukak, hézagok, amiket a trauma okozott így megszünnek és mindezáltal felszámolható az újabb traumákkal szembeni védtelenség, az éppúgy káros túllvédekezés, vagy az újratraumatizációhoz vezető lelki alapsémák és ezekből adódó viselkedésformák.
A pszichológus nem kódol át semmit. Az egész terápiás munkát nagyobbrészt maga a kliens végzi, a terapauta csak a figyelmét, megértését, emellett az együttérző (de mégis) külső szemlélő, valamint a tapasztalt szakember külső szempontjait, visszajelzéseit, bizonyis módszerek esetében speciális technikáit, az otthoni terápiás munkát segítő javaslatait adja hozzá. Ezért van az, hogy a legfontosabb gyógytényező a változás iránti elkötelzettség.
Az egészséges illeszkedés nézetünk szerint nem önfeladás, hanem önmegvalósítás. Úgy gondoljuk, nem lehet önmegvalósítani a külső és belső realitás figyelembe vétele és kreatív felhasználása nélkül. A kreatív önmegvalósítás elválaszthatatlan önmagunk és mások megértésétől és elfogadásától. Az elfogadás és változás nem egymás kizáró ellentétei; az elfogadás a változás alapfeltétele. Nem kell tehát szerintem szellemi toprongynak lenni ahhoz, hogy az ember lássa is, el is fogadja a problémákat, együtt is tudjon élni velük, miközben folyamatosan változtatni is próbál rajtuk, és miközben folyamatosan változik, újakat meg újakat fedezzen fel és fogadjon el ismét, és akarjon tovább és tovább változni, tudván, hogy nem lesz és nem is lehet sohasem tökéletes (ő sem és mások sem). Szerencsére. É.
az, hogy a pszichologus átkódol nem egyenlő azzal hogy ő végzi a munkát. főleg engem ne világosítson fel arról, ki végzi a munkát! a célra gondoltam, a közös célra, ha az még vlójábn csak a kliens célja, de ha bevon ebbe egy szakembert, akkor nyilván neki is az a célja, hogy elérje a kliens, amit kitűztek (együtt).
az átkódolás alatt pedig pont az illeszkedési gondokat értettem. nem hinném, hogy önmagunk feladása jelentené az önmegvalósítást. pont hogy nem. legalábbis nekem nem az az életcélom, hogy alázkodjak, feladjam önmagam csak azért, hogy érezhessem, tartozok valahova.
Kedves Doktornő!
Az Adipexről lemondok, nem megyek bele veszélyes szer használatába. Viszont a Slimtrim nevű készítmény( sibutramin hatóanyag)felkeltette érdeklődésemet. Régen Reductil néven futott, csak ez kevesebb hatóanyagot tartalmaz, így kevésbé rizikós. A gyógyszereim mellett:(cymbalta, amitrex, rivotril, elontril, mirtazen) szedhető?
Köszönöm:Ági
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi Éva
Idézet tőle: nett
nem értem, miért jó folyamatos elégedetlenséggel leélni az életet, mindig keresve azt, amin problémázhatunk, nyafoghatunk, mindig találva valakit, akin lecsaphatjuk.
nem értem azt sem, hogy felnőtt emberek, akik gyereket is szültek, hogy tarthatnak itt, hogy még a szerencsétlen pszichológusban is az anyjukat keresik. ki az, akinek ez nem megterhelő?
nem értem, hogy tudtak eljutni addig, hogy gyereket vállalnak, hiszen az egy olyan dolog, amire testileg, lelkileg fel kell készülni, legfőképpen agyban, de sokan csak akkor észlelik, mi az, hogy gyerek, amikor már kipottyant, hazavitték, és rájönnek, nem dísznek kell feltenni a polcra. eleve nem is engedném, hogy szüljön, gyereket vállaljon az a pár, aki itt tart. szerencsétlen gyerek....mi lesz belőle, ha már most egy nyafogó gépet lát egész nap.
miért nem valami értelmes dolgot keresnek az emberek az életükben, ami előre viszi őket? miért akarnak leragadni egy toporézkoló gyereknek felnőtt korukra is, ami egyenesen szánalmas.
nem értem, miért kell mindig valaki nyakán lógni, szívni le más energiáját, ahelyett hogy önmagában, egyedül alkotna valamit, amivel jobb lesz saját magának és a környezetnek is.
doktorno! van az a szint, amikor azt mondaná, két nagy pofon kell és kész? vagy ön alapban nem mondhat ki ilyet, esetleg csak gondolhat? rossz lehet abban a bortonben, amiben él a szakma által.
Nett, én találán értem, hogy nem (csak ) szörnyiről beszél, de ha így 3. személyben fogalmaz, akkor ugye azért azt belátja, hogy ez félreérthető? Az viszont jó, hogy a következő levélben ezt tisztázza. Ha így kezdené mondjuk, hogy "velem is előfordul, hogy néha ilyen érzékeny vagyok, aztán meg nem értem, hogy valaki hogy lehet ilyen... stb. " , akkor talán nem venné más magára. É.
köszönöm, hogy válaszolt kérdésemre.
legyen az fontosabb, hanyas személyben fogalmazunk, hisz annyira le lehet vonni a lényeget belőle, hogy tulajdonképpen a kliens ilyenkor önmagáról beszél burkoltan, de a szemfüles képzett szakemberek ezt egyből észreveszik milyen ügyesen és számukra maga a kérdés lényegtelenné is válik
azt leszámítva persze, hogy én kizárólag öntől kérdeztem, nem tehetek róla, hogy állandóan beleböfög valaki. de akkor legyen az a lényeg
most akkor sírhatok én is? hogy velem senki nem foglalkozik, senki sem törődik, még arra sem méltatnak, hogy válaszoljanak a kérdéseimre, hogy komoylan vegyenek. és ez nekem olyan rossz érzés, hogy mindjárt kiugrom az ablakon
(sírok sírok, csak úgy potyognak a könnyeim és közben a macimat szorongatom, hátha ő még szeret)
Mindenikenek jó éjszakát, remélem, minden nekem szóló, kérdést tartalmazó levélre válaszoltam, É.
Idézet tőle: reménytelenSajátélmény.
Nem úgy igaz a mondás, hogy felnőtt embernek nincs anyja, hanem úgy, hogy legkésőbb akkor mindenki felnőtté válik, amikor meghalnak a szülei. Időrendi sorrend nélkül.
Vegyük azt a példát, hogy nekem apám 24 éves koromban halt meg.
Édesanyám anyja édesanyám 57 éves korában halt meg, az apja pedig 66 éves korában.
Lehet találgatni kettőnk közül melyikünknek kellett hamarabb felnőtté válnia. Nagyon furcsa ezt mondanom, de neki több mint 10 évig halovány lila gőze nem volt arról, hogy mit érzek én, akinek meghalt a szülője. Igaz, nekem pedig arról nincs, hogy milyen az, amikor a férj hal meg.
És nagyon megindító pillanat volt, amikor a nagyapám halála után röviddel rámnézett és azt mondta: "ne haragudj, nem tudtam, hogy ez ilyen". Azóta megért. És azt is tudja, hogy óriási mázlija van hozzám képest.
Sorica, spartacus, reménytelen,
ezek jó megosztások, úgy gondolom, sokat segítenek, nemcsak szörnyinek, hanem mindenki másnak is, aki ismeri ezt az állapotot, É.
Idézet tőle: szörnyi2011. április 15. - 08:59
A képet tartalmazó levelére válaszoltam, mást nem találtam, ami hozzám szól és kérdést tartalmaz, de mindet elolvastam,és köszönöm, az első egy jó megosztás. É.
Idézet tőle: abiTisztelt doktornő!
Most itt sírok a válaszán. Köszönöm az emberségét. Át fogom gondolni, hogy mit tegyek. Pénz kérdése is, Budapest messze van.
Roma értelmiségi csoportba nem biztos, hogy elmegyek. Nemcsak a nem romáknak van kirekesztő viselkedése.
Abigél
Igen, a kirekesztés átadódik, tovább adódik, öröklődik, terjed, végül mindenkinek jut belőle, ezért kell megállítani, ezért kell a csoport. Az a tapasztalatom, hogy a mélyszegénységből jövő roma értelmiségieket sokszor a saját családjuk is idegenként érzékeli és valamennyire onnan is kitaszítódnak, vagy pedig valami csodát várnak tőlük, amire nem képesek, de azért maguktól is elvárják - és még ezen kívül számtalan olyan problémájuk van, ami ebből a sajátos helyzetből adódik. A csoport még csak terv, minden jó ötlete is szívesen fogadunk, ami segíthet a problémán és kompetenciánkba tartozik.
Ha bármely okból is kapcsolatot akar az Alapítványunkkal, keressen meg, É.
Tisztelt doktornő!
Most itt sírok a válaszán. Köszönöm az emberségét. Át fogom gondolni, hogy mit tegyek. Pénz kérdése is, Budapest messze van.
Roma értelmiségi csoportba nem biztos, hogy elmegyek. Nemcsak a nem romáknak van kirekesztő viselkedése.
Abigél
Idézet tőle: choiceKedves Éva!
Rémesen érzem magam, nagyon gyenge vagyok. Még a beszéd is nehezemre esik, azt mondják alig érteni amit mondok. Remegek, izzadok, görcs van a gyomromban, 2 napja semmi nem megy le a torkomon, még vizet sem birok inni, ételt meg pláne nem. Ma voltam a pszichiáternél, mert kértem sürgős időpontot, és Tiapridalt irt fel a litium, spitomin, cymbalta, rivotril mellé. Most ez mitől lehet a depressziótól? A borderlinetól, vagy a bipoláris zavartól?
Segit egyáltalán ez a gyógyszer? Már mindenben kételkedem, és úgy érzem, hogy ez a pszichiáter nem vesz komolyan. Mikor mondtam hogy többször volt ájulási érzésem, és azt éreztem ez már a halál, semmit sem mondott. Csak irja a bogyókat. Nem tudom mi a megoldás, de szeretném végre jobban érzeni magam, vagy ha ez nem megy, kinyúvadni.
Üdv.C.
Nem tudom, mert keveset tudok a körülményeiről. Kapcsolódhat ilyen erős szorongás a depresszióhoz, de számos más oka is lehet. Úgyis az a lényeg, hogy ha az ambuláns gyógyszerváltoztatás rövid időn belül enyhülést hoz, akkor jó, bízhat benne, hogy kifelé jön, ha nem, akkor mérlegelni kell a kórházi kezelést, ami biztonságot jelenthet és ezáltal önmagában is csökkentheti a szorongást, emellett lehetőség van infúziós antidepresszívum adására, vagy nagyobb adagok adására, ami gyors javulást hozhat, a javulás megindulása után a beállított gyógyszer már otthon tablettásan is folytatható. É.
Idézet tőle: nememberDoktornő.
Ma voltam a dokimnál, cserélt gyógyszerekeet. Lecserélte az altatót is de ezel még kevésbé tudok aludni. Mintha pont hogy felébresztene. Olyan kilátástalannak érzem a helyzetemet... végtelenül el vagyok keseredve és nem akarok többé gyógyszert szedni, ugyanakkor könyörögnék most is egy injekcióért ami elmúlasztja minden gondomat és bealtat...
Kedves nemember, előfordul, hogy a gyógyszherváltoztatás nem azonnal hozza a kívánt eredményt, mielőbb jelezzen vissza, mert ilyenkor a további variálás segíthet. A gyógyszerbeállítás is közös munka, akárcsak a pszichoterápia, segítsen az orvosának a visszjelzéssel, mondje el a fenti gondolatait és a lehangoltságát is! Az antidepresszívumok közt is van olyan, amelyis javítja az alvást, és mellette a hangulatot is, sőt akár ki is iktatható mellette az altató. Ez csak egy ötlet, példaként arra, hogy számtalan lehetőség van és néha a mellékhatásokból is hasznot lehet húzni, mint itt az álmosító mellékhatásból. A jó beállításhoz néha hosszabb idő kell, mert sok szempontot kell figyelembe venni, és hiába ismerjük a hatásokat és mellékhatásokat általában, nagyon egyéniek lehetnek a reakciók. Érdemes kitartani, mert ha sikerül a legjobb megoldást megtalálni, megtérül a befektetett energia és türelem, és a csodainjekcióról való lemondás is. É.
Idézet tőle: spartacus100Idézet tőle: Dr. Ratkóczi ÉvaIdézet tőle: spartacus100Azért írok Önnek, mert most Ön az egyetlen felhasználó rajtam kívül.
Szóval kedves Éva, maga jól van? "Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?"
De igen. Viszont most jól vagyok. Ha nem így lesz, keresek kardiológust. É.
Hát ezt örömmel hallom. Bár a kardiológus nem mindig jó, mert vannak pszichés eredetű szívpanaszok is. S.
Bízom benne, arra is fogok találni szakembert, É.
Idézet tőle: crazyüdv!
bár nem a témához kapcsolódik,mégis megosztanám önnel.....nem tudom emlékszik e, még decemberben írtam a láb dagadásról,javasolta h menjek orvoshoz....hát nem mentem....múlthét szerdán a terapom hatására elmentem a házihoz, aki rögtön sürgősségire küldött mélyvénás trombózissal....onnan hazaengedtek mert nem akkora a gyulladás, de feküdnöm kell.....két kérdésem lenne ha tud rá válaszolni...az egyik,h lehet,h egy nagyobb gyulladást kihordtam lábon? mert már csak a bokám volt bedagadva és nem az egész lábam,most csak 2-3 centivel volt vastagabb a lábam, de mielőtt orvoshoz mentem sokkal dagadtabb volt....a másik kérdésem,h ha eddig nem volt nagyobb baj belőle, ezután már ugye nem lehet? ez nagyon aggaszt.....mostmár félek, pedig eddig nem is foglalkoztam vele, gondoltam majd elmúlik....mióta van neve (trombózis), azóta alig merek megmozdulni,és úgy érzem ez fokozni fogja a félelmeimet a kijárással kapcsolatban is....ha már azt mondják,h sétálhatok,ami eddig sem ment, nem fog menni.....persze hozzátartozik,h a sürgősségin kapott papiromon olyan vizsgálatok és eredmények is voltak, amik nem készültek....pl jobb vese tájék ütögetésre érzékeny....na ilyen vizsgálat nem is volt....ugyanez az alhas nyomásra érzékeny....ez sem volt....ráadásul a több mint egy éve szedett gyszereimet írta rá....nem kérdezte,h szedek e vmit.....majd azt mondta,h nyugodtan sétálhatok rajt,de ha ülök polcoljam fel....ez oké....de a házi meg nézve a papiromat azt mondta,h feküdjek, borogassam és csak wcre mehetek ki, és egy hét múlva hívjam fel.....akkor most kiben is bízzak??....inkább a háziban asszem, a másik doki írása miatt...h bízzon így meg az ember a többi orvosban??...am már nem dagadt, csak néha fáj és el van kicsit szineződve a lábfejem....bár a térdem körül mintha még kicsit duzzadt lenne....ennyi idő után felmehet a combomra is???? hát ez nem egy kérdés lett, és bocsánat,h ilyen hosszan írtam....tudom nem is tartozik ide a téma....
Kedves crazy!
Látatlanbanban akkor sem tudnék mit mondani, ha ez lenne a szakterületem. Több féle trombózis van, mély és felszíni vénás, van amelyikkel feküdni kell, van amelyikkel nem; a mélyvénásnak is különböző stádiumnai vannak, a kezdeti szakaszban feküdni kell vele, aztán meg mozogni. Emellett szoktak kenőcsöt, tablettát is adni, ami mellé meg ellenőrízni kell a vérlemezkék számát, tehát lehet, hogy egy komoly terápia kellene. Mindenképpen el kellene jutnia egy jó érszakemberhez, erre megkérhetné a házit, hogy ajánljon, és utalja be, azért is, mert, he ez így ismétlődik, akkor lehet, hogy hosszú távon is kellene valamit tenni a megelőzésért. É.
Idézet tőle: reménytelenKedves Doktornő!
Köszönöm a múltkori tanácsát!
Megfogadtam és felvetettem ezt a csoport előtt. Nem történt túl sok változás. A csoport egy kicsit elnémult, majd az a két ember, aki amúgy is minden témára jelentkezik, érzelmileg azonosultak velem, és elmondták, hogy ők is láthatatlannak érzik magukat a csoportban, mintha nem is léteznének. Hárman húztuk be a székünket, és a csoport egyiküket választotta ki játékra, aki a bejelentkező körben szinte már nem is tudott beszélni, annyira sírt. Az már egy másik kérdés, hogy én úgy vélem, hogy ő majdnem mindig protagonista játékot játszik én pedig a csoport története óta még egyet se játszottam, csak ilyen kicsiket.
Most mit tegyek?
Ha lehet, még észrevehetetlenebbnek érzem magamat, mint előtte bármikor, még jobban útálom azokat az embereket, akik mindig találnak azonosulni valót az én témámmal és mindig jobban sírva jelentkeznek be, mint én, és mindig ők játszanak. Mindig mindenről csak önmaguk és a maguk nyomora jut az eszükbe, állandóan ők a szegények, akik vígasztalásra szórulnak és muszáj mondaniuk valamit, mert különben krízisbe kerülnek, és a csoport míndíg velük foglalkozik, de eszük ágában nincs észrevenni, ha a másiknak van baja.
Azt hiszem az én problémám végképp reménytelen.
A csoporton keletkező érzéseivel kapcsolatban továbbra sem tudok mást tanácsolni, mint hogy újból és újból oda vigye vissza. Én kívülről azt mondom, ha ennyire idegen lenne a csoportban, akkor nem azonosulnának ketten is a problémájával. Annak, hogy játékra mást választanak, millió oka lehet, nem biztos, hogy mindent magára kell vennie. Abból, ha ezen a csoporton hosszú távon sem sikerül elérnie, hogy a problémáiban tovább jusson, én nem vonnék le semmi más következtetést, mint hogy más módszert vagy akár másféle csoportot kellene keresnie, aminek mások a szabályai. É.
Idézet tőle: nettnem értem, miért jó folyamatos elégedetlenséggel leélni az életet, mindig keresve azt, amin problémázhatunk, nyafoghatunk, mindig találva valakit, akin lecsaphatjuk.
nem értem azt sem, hogy felnőtt emberek, akik gyereket is szültek, hogy tarthatnak itt, hogy még a szerencsétlen pszichológusban is az anyjukat keresik. ki az, akinek ez nem megterhelő?
nem értem, hogy tudtak eljutni addig, hogy gyereket vállalnak, hiszen az egy olyan dolog, amire testileg, lelkileg fel kell készülni, legfőképpen agyban, de sokan csak akkor észlelik, mi az, hogy gyerek, amikor már kipottyant, hazavitték, és rájönnek, nem dísznek kell feltenni a polcra. eleve nem is engedném, hogy szüljön, gyereket vállaljon az a pár, aki itt tart. szerencsétlen gyerek....mi lesz belőle, ha már most egy nyafogó gépet lát egész nap.
miért nem valami értelmes dolgot keresnek az emberek az életükben, ami előre viszi őket? miért akarnak leragadni egy toporézkoló gyereknek felnőtt korukra is, ami egyenesen szánalmas.
nem értem, miért kell mindig valaki nyakán lógni, szívni le más energiáját, ahelyett hogy önmagában, egyedül alkotna valamit, amivel jobb lesz saját magának és a környezetnek is.
doktorno! van az a szint, amikor azt mondaná, két nagy pofon kell és kész? vagy ön alapban nem mondhat ki ilyet, esetleg csak gondolhat? rossz lehet abban a bortonben, amiben él a szakma által.
Nett, én találán értem, hogy nem (csak ) szörnyiről beszél, de ha így 3. személyben fogalmaz, akkor ugye azért azt belátja, hogy ez félreérthető? Az viszont jó, hogy a következő levélben ezt tisztázza. Ha így kezdené mondjuk, hogy "velem is előfordul, hogy néha ilyen érzékeny vagyok, aztán meg nem értem, hogy valaki hogy lehet ilyen... stb. " , akkor talán nem venné más magára. É.
Idézet tőle: szörnyiKedves Doktornő!
az a gondom (most meg), hogy bánt, hogy a terapeutám az óra legvégén mondja meg (és nagyon finom vagyok, mert ennél sokkal csúnyábban mondanám), hogy nem elég, hogy a következő alkalom elmarad (azt is a múlt óra végén mondta), de utána húsvét, aztán meg megint nem tud órát tartani. mivel elég sokat problémázok az ilyeneken, meg hogy nincs pótlás, erre felajál nekem két olyan időpontot... hogy hát... NAHÁT!!!! volt egy reggel 7 óra!!!! meg egy szombati 9... ja... kb 2 hét múlva. akkor már nem mindegy az a 2 nap nekem????
egyébként mindig nagyon rosszul érint ha kimarad óra - nincs pótlásra lehetőség - vagy ünnepek/ hosszas szabadság van. sokat sírok/tam az ilyenek miatt. még gyerekkoromból hoztam ezt és nem tudok szabadulni ezektől a rossz érzésektől.
amúgy is megint annyit hallgat, hogy ááááááááááá! gyűlölöm, amikor nem tud/akar reagálni rám :((((((((((((((((((((( nagyon, nagyon magamrahagyottnak érzem olyankor magam. mondtam én már neki ezt. néha aktívabb... aztán megint jön ez a k...va hallgatás. amitől meg nekem sem lesz kedvem beszélni.
szóval visszatérve... hát nem fogadtam el a szombatot sem. és nagyon dühös is vagyok... meg elkeseredett... meg tehetetlen. és a francba!!!!
miért az utolsó pillanatban kell ezt elmondani mindig????? szerintem ez nagyon nem fair. majd aztán 2 hét múlva persze lehet erről beszélni. de nem is akarok már beszélni.
nem tudom leírni mennyire rossz ez nekem...
csak beszorít egy döntési helyzetbe, át sem tudom gondolni hirtelen.
és ezek a hülye szünetek! mert dolga van... hát a szüleimnek is mindig dolguk volt a fenébe!!! mindig, mindig dolguk volt. állandóan el voltak otthonról... gyakran nem tudtam hazamenni (ki voltam zárva)... nagyobb koromban már nem. de akkor sem voltak sokszor otthon.
és most is ez van... a terap is folytonm lelép! de a nem folyto is olyan, mintha folyton lenne!
GYŰLÖLÖM, HOGY EZT CSINÁLJA VELEM!!!! GYŰLÖLÖM, HOGY MINDIG ELTÜNIK!!!! GYÚLÖLÖM, HOGY NINCS NEKEM :((((((((((((((((((((((((((
megint magamra hagyott... hagytak... megint csak az "üres ház"... a fenébe! ez sosem fog elmúlni????!!!!
háááát... legalább rájöttem, mihez kapcsolódik bennem ez a dolog... az üres ház... a kizártság... nem vár senki... nincsen senkim... ha nem kerítek magamnak. kis hülye szörnyi... :-/// talán mindig arra számított, hogy otthon lesznek... de nagyon gyakran nem voltak. a csalódás... a "megbízható" felnőtt sehol sincs.
csesszék meg!
Értékes dolgokra jött rá, vigye vissza a terápiába. Addig is töltse meg a házat, vagy vegye észre, hogy nem üres, üdv, É.
Idézet tőle: nettudv
a feldolgozás az mit jelent? amikor azt mondják, a pszichológus segít feldolgozni, az annyi, hogy megérteni? kulső szemlélőkéntlátni? tehát a fájdalom megszűntetése nem egyenlő a feldolgozással.a pszichlógus munkája edidg tart? a fájdalom ott marad, csak nem elviselehtetlenül napi szinten? ott marad, nem szívódik fel, csak kiesik a méregfoga?
vagy ha személyiségi problémái vannak az embernek a pszichologus majd jól átkódolja? tehát ha valaki nem tud teljes mértékben illeskedni, akkor adja fel önmagát? van olyan, aki valóban tud illeszkedni? aki nem csak becsapja önmagát és másokat? csak a biztonság érzés miatt, hogy tartozik valahova.
az ember jól ki van találva. annyira jól, hogy a saját csapdájában vergődik. csak sokaknak az a kényelmes, hogy becsukják szemüket, vagy akiknek mégjobb, azok, akik eléggé szellmi toprongyok ahhoz, hogy egyáltalán meglássák.
ha most erre olyan reakció jön, hogy ez túl általános vayg valai hasonló terelő reakció, akkor abból azt fogom igen erősen érezni, hogy nem veszi komolyan a kérdésem ami pedig szörnyen el tudja csapni az elmém.
szeretnék őszinte véleményt kapni a kérdéseimre, de majd kiderül, ön e az én emberem
Kicsit sok a kérdés, de megpróbálom
- Feldolgozásnak valóban fontos része a megértés, ami által azonban az események és érzelmek beilleszthetővé válnak egy narratívába, ezen keresztül az élettörténetbe; mi, miért történt, mi miből ből mi következett, ki hogyan vett részt a történetben, és persze ezen belül az ember saját maga; hogyan élte meg a helyzetet, mit miért csinált; mit gondol erről utólag, mit gondolt, érzett ott, akkor - és hasonlók. A fájdalmat nem lehet kivenni, de ennek a folyamatnak a végére enyhülni szokott, és a másodlagos fájdalmak, másodlagos negatív érzelmek, mint az esetleges szégyen, bűntudat, harag gyűlölet, eltűnnek, vagy legalább enyhülnek; emellett a törések, az élettörténetben, identiátsban keletkezett lyukak, hézagok, amiket a trauma okozott így megszünnek és mindezáltal felszámolható az újabb traumákkal szembeni védtelenség, az éppúgy káros túllvédekezés, vagy az újratraumatizációhoz vezető lelki alapsémák és ezekből adódó viselkedésformák.
A pszichológus nem kódol át semmit. Az egész terápiás munkát nagyobbrészt maga a kliens végzi, a terapauta csak a figyelmét, megértését, emellett az együttérző (de mégis) külső szemlélő, valamint a tapasztalt szakember külső szempontjait, visszajelzéseit, bizonyis módszerek esetében speciális technikáit, az otthoni terápiás munkát segítő javaslatait adja hozzá. Ezért van az, hogy a legfontosabb gyógytényező a változás iránti elkötelzettség.
Az egészséges illeszkedés nézetünk szerint nem önfeladás, hanem önmegvalósítás. Úgy gondoljuk, nem lehet önmegvalósítani a külső és belső realitás figyelembe vétele és kreatív felhasználása nélkül. A kreatív önmegvalósítás elválaszthatatlan önmagunk és mások megértésétől és elfogadásától. Az elfogadás és változás nem egymás kizáró ellentétei; az elfogadás a változás alapfeltétele. Nem kell tehát szerintem szellemi toprongynak lenni ahhoz, hogy az ember lássa is, el is fogadja a problémákat, együtt is tudjon élni velük, miközben folyamatosan változtatni is próbál rajtuk, és miközben folyamatosan változik, újakat meg újakat fedezzen fel és fogadjon el ismét, és akarjon tovább és tovább változni, tudván, hogy nem lesz és nem is lehet sohasem tökéletes (ő sem és mások sem). Szerencsére. É.
Idézet tőle: Dr. Ratkóczi Éva
Idézet tőle: spartacus100
Azért írok Önnek, mert most Ön az egyetlen felhasználó rajtam kívül.
Szóval kedves Éva, maga jól van? "Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?"
De igen. Viszont most jól vagyok. Ha nem így lesz, keresek kardiológust. É.
Hát ezt örömmel hallom. Bár a kardiológus nem mindig jó, mert vannak pszichés eredetű szívpanaszok is. S.
Idézet tőle: _VAV_Köszönöm a választ Doktornő!
Jelenleg olyan fázisban vagyunk hogy a földrajzi fekvésünk is megváltozott ..
az utolsó elmenekülésénél "kattanásánál" én elköltöztem Budapeströl...
aztán jött a szokásos megbánás dolog...sajnos én is kissé belerokkantam ebbe az egészbe...pszihiáterhez járok...eléggé legyengültem...
nagyon hosszú és szines história a mienk...
a betegről annyit hogy nagyon igyekszik...minden eddigi életét fel akarja adni...amit el is kezdett...elkezdett dolgozni már nem az éjszakában él...eddig az éjszakában dolgozott...bulikat szervezett és bonyolitott le velem együtt...én megmondtam neki...én ezt az életet nem vagyok hajlandó ilyen formában tovább űzni és az sem állapot hogy ő 4 havonta kattan egyet és semmit nem nézve elhagy minket....(engem és a gyerekem).
nagyon akarja amit tudjuk ugye hogy az ilyen betegeknél ez a normális...ha távol van a szeretett lény akkor magukénak akarják tudni nagy a hiányérzet...ha meg ott van velük akkor meg egy idő után már sok nekik...
ő most nagyon megakar gyógyulni...miota megkapta ezt a diagnózist eléggé maga alá esett hogy erre nincs gyógyszer...ő most ugy érzi hogy elaludtak benne ezek a dolgok és tudja mi az érték az életében, MI, akiket valamilyen szinten elvesztett...látja a hibáit és saját véleményem szerint van esély a gyógyulásra mert nagyon akar egy terapeutát...képes volt egy pszihiáterhez aki engem is kezel utazni 260 kilométert...tömegközlekedéssel és panziot kivenni hogy egy orvos lássa...de ez egy másik história...tehát én nem érzem hogy ez az én hatásomra történik...ez az Ő döntése...és természetesen a kezelést is ő állja...állná...ezért kérem ha lehet egy elérhetőséget szeretnék kérni amin esetleg ha a doktornőnek nem tul nagy gond konzultálhatna hogy esetleg volna e olyan pszihiáter/terapeuta akivel beszélhetne...
Válaszát előre is köszönöm!
Igen, a terápia csak az ő döntése lehet. Az Ön döntései is nagyon fontosak, de más téren, pl., hogy meddig és mibe megy bele vele, mit enged meg neki és mit nem, milyen feltételeket szab neki, hol húzza meg a határokat, milyen viselkedéseit fogadja el, milyen viselkedéssel reagál az övére, és mennyire következetesen tartja magát mindehhez. Vitázni, veszekedni nincs értelme, csak tenni vagy nem tenni ezt vagy azt, úgy, ahogy azt előre beígéri. A többi az ő dolga, a terapeuta megkeresése is. Ha ő engem megkeres, fogok reagálni. Üdv., É.
Kedves Éva!
Rémesen érzem magam, nagyon gyenge vagyok. Még a beszéd is nehezemre esik, azt mondják alig érteni amit mondok. Remegek, izzadok, görcs van a gyomromban, 2 napja semmi nem megy le a torkomon, még vizet sem birok inni, ételt meg pláne nem. Ma voltam a pszichiáternél, mert kértem sürgős időpontot, és Tiapridalt irt fel a litium, spitomin, cymbalta, rivotril mellé. Most ez mitől lehet a depressziótól? A borderlinetól, vagy a bipoláris zavartól?
Segit egyáltalán ez a gyógyszer? Már mindenben kételkedem, és úgy érzem, hogy ez a pszichiáter nem vesz komolyan. Mikor mondtam hogy többször volt ájulási érzésem, és azt éreztem ez már a halál, semmit sem mondott. Csak irja a bogyókat. Nem tudom mi a megoldás, de szeretném végre jobban érzeni magam, vagy ha ez nem megy, kinyúvadni.
Üdv.C.
Doktornő.
Ma voltam a dokimnál, cserélt gyógyszerekeet. Lecserélte az altatót is de ezel még kevésbé tudok aludni. Mintha pont hogy felébresztene. Olyan kilátástalannak érzem a helyzetemet... végtelenül el vagyok keseredve és nem akarok többé gyógyszert szedni, ugyanakkor könyörögnék most is egy injekcióért ami elmúlasztja minden gondomat és bealtat...
Idézet tőle: spartacus100Azért írok Önnek, mert most Ön az egyetlen felhasználó rajtam kívül.
Szóval kedves Éva, maga jól van? "Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?"
De igen. Viszont most jól vagyok. Ha nem így lesz, keresek kardiológust. É.
Idézet tőle: abiTisztelt doktornő!
Ha esetleg tud roma származású pszichoterapeutáról, kérem adja meg számomra az elérhetőségét. A megyében sajnos nincs ilyen, de lehet, hogy Budapesten van. Szívem szerint neki írnék vagy vele találkoznék, és attól félek, hogy ilyen nincs.
Abigél
Pár éve volt egy roma pszichológus tanítványom a pszichoterapeut képzsében, de aztán rajta kívül álló okok miatt félbe hagyta a képzést. Rajta kívül én nem ismerek ilyet, viszont őszintén mondom, hogy a Bp. VIII. kerületében működő Nap-Kör Alapítványnál nagyon szeretjük a romákat értjük és áterezzük gondjaikat és tapasztalataink is vannak sérelmeik kezelésében. Éva
Idézet tőle: abiTisztelt doktornő!
Azért fordulok magához, mert nem tudok máshoz. Rögtön az elején elmondom, hogy roma származású vagyok. Van egy diplomám és munkám is. Azt hiszem depressziós vagyok. Egy barátom tanácsolta, hogy írjak magának ide.
Egy kisebb városban lakom, Magyarországon. Elmondtam a problémámat a háziorvosunknak, aki azt mondta, hogy forduljak a területileg illetékes pszichiátriára, ő nem tud segíteni.
Mikor oda elmentem, egy darabig egy pszichiáter kezelt, adott gyógyszert is. Egy idő után felvetettem, hogy szeretnék egyéni terápiát is igénybe venni, ami meg is történt. Néhány alkalom után világossá vált számomra, hogy nem vesz komolyan. Azt gondoltam, hogy a származásom miatt.
Felhívtam egy magánterapeutát, aki adott időpontot. El is mentem hozzá. Amikor kinyitotta az ajtót és meglátott, akkor gyorsan vissza is csukta. Után újra kinyitotta, és beengedett. Megbeszéltük, hogy nem gondolta a telefon alapján, hogy roma vagyok, és nagyon sokszor elnézést kért.
Eddig ötször voltam nála. Látom, hogy őt zavarja a származásom, engem is zavar. Nem tudok neki megnyílni.
Maga mit tenne a helyemben, továbbra is járna oda? Azt hiszem másoktól se számíthatok jobb reakcióra.
Abigél
Kedves Abigél!
A Nap-Kör Alapítványnál minden kollegám megtiszteltetésnek venné, ha csalódásai ellenére megbízna bennünk. Emellett többen is vagyunk, akik kifejezetten érzékenyek vagyunk a leírt problémára, az Alapítvány céljai között szerepel a kisebbségeket érintő diszkrimináció elleni közdelem, illetve a következményes lelki ártalmak enyhítése, és az interkulturális kommunikációs zavarok kezelése.Többünknek tapasztalata is van romák ilyen jellegű problémáinak (jobban mondva "élményeinek", hiszen kérdés, hogy ez inkább romák, vagy inkább a többségi társadalom problémája - az Ön esetében egyértelműen inkább a terapeutájáé) kezelésében. Terveink között is van egy roma értelmiségi csoport indítása, éppen az ilyen élmények feldolgozására.
Hogy én "továbbra is járnék-e oda", azt nem tudom megmondani, csak azt, hogy amennyiben azt választja, hogy ad még egy kis esélyt megkezdett terápiás kapcsolatának, akkor azért abból még jó is kisülhet. A helyzetben benne van a lehetőség, hogy a terapeutájával közösen, egy őszinte kapcsolat segítségével átlépjenek az előítéletek falain, ami ha sikerül, egy nagyon értékes és megerősítő tapasztalathoz juttatná mindkettőjüket, amelynek során talán a kolleganő is megszabadulna az előítéleteitől. Minden pszichoterápia kölcsönös tanulás, minden terápiában mindannyian sokat tanulunk a klienseinktől, Öntől ez esetben a terapeutája most különösen sokat tanulhatna. Persze azért nem ez a pszichoterápia elsődleges célja, és természetesen nem a kolleganő, hanem a saját szempontjai szerint kell döntenie. Én csak annyit tudok mondani, hogy amennyiben megpróbálja mégis sikerülne őszintén elmondania az összes ezzel kapcsolatos érzését, gondolatát, és a régebbi hasonló élményeit, akár értékes hozadéka is lehet ennek a traumatikusan induló kapcsolatnak.
Megértéssel üdvözli: Éva
Idézet tőle: weepingwillowItt ugye kimaradt a nem szócska? :D)
Emellett ez tényleg nagyon kis adag, biztos, hogy lesz ilyen mellékhatása, a másik 2 gyógyszer meg egyáltalán nem hízlal.
De köszönöm a választ, ww
Persze. Kösz. é-
Néhány üzenet áthelyezésre került a moderált üzenetek topikba.
Ha ezt a "nem verseny" hozzászólásodat az én hozzászólásomra írtad, akkor mondom, hogy nem is úgy értettem. De elég fárasztó felnőttnek lenned akkor, ha magad is vígasztalásra szorúlsz, és akitől várnád az maga gyerekként viselkedik olyan helyzetben, ahol neki kéne a felnőttnek lennie.
Ha nem az én hozzászólásomra ítrad, akkor persze míndegy.
üdv!
bár nem a témához kapcsolódik,mégis megosztanám önnel.....nem tudom emlékszik e, még decemberben írtam a láb dagadásról,javasolta h menjek orvoshoz....hát nem mentem....múlthét szerdán a terapom hatására elmentem a házihoz, aki rögtön sürgősségire küldött mélyvénás trombózissal....onnan hazaengedtek mert nem akkora a gyulladás, de feküdnöm kell.....két kérdésem lenne ha tud rá válaszolni...az egyik,h lehet,h egy nagyobb gyulladást kihordtam lábon? mert már csak a bokám volt bedagadva és nem az egész lábam,most csak 2-3 centivel volt vastagabb a lábam, de mielőtt orvoshoz mentem sokkal dagadtabb volt....a másik kérdésem,h ha eddig nem volt nagyobb baj belőle, ezután már ugye nem lehet? ez nagyon aggaszt.....mostmár félek, pedig eddig nem is foglalkoztam vele, gondoltam majd elmúlik....mióta van neve (trombózis), azóta alig merek megmozdulni,és úgy érzem ez fokozni fogja a félelmeimet a kijárással kapcsolatban is....ha már azt mondják,h sétálhatok,ami eddig sem ment, nem fog menni.....persze hozzátartozik,h a sürgősségin kapott papiromon olyan vizsgálatok és eredmények is voltak, amik nem készültek....pl jobb vese tájék ütögetésre érzékeny....na ilyen vizsgálat nem is volt....ugyanez az alhas nyomásra érzékeny....ez sem volt....ráadásul a több mint egy éve szedett gyszereimet írta rá....nem kérdezte,h szedek e vmit.....majd azt mondta,h nyugodtan sétálhatok rajt,de ha ülök polcoljam fel....ez oké....de a házi meg nézve a papiromat azt mondta,h feküdjek, borogassam és csak wcre mehetek ki, és egy hét múlva hívjam fel.....akkor most kiben is bízzak??....inkább a háziban asszem, a másik doki írása miatt...h bízzon így meg az ember a többi orvosban??...am már nem dagadt, csak néha fáj és el van kicsit szineződve a lábfejem....bár a térdem körül mintha még kicsit duzzadt lenne....ennyi idő után felmehet a combomra is???? hát ez nem egy kérdés lett, és bocsánat,h ilyen hosszan írtam....tudom nem is tartozik ide a téma....
nem verseny
Sajátélmény.
Nem úgy igaz a mondás, hogy felnőtt embernek nincs anyja, hanem úgy, hogy legkésőbb akkor mindenki felnőtté válik, amikor meghalnak a szülei. Időrendi sorrend nélkül.
Vegyük azt a példát, hogy nekem apám 24 éves koromban halt meg.
Édesanyám anyja édesanyám 57 éves korában halt meg, az apja pedig 66 éves korában.
Lehet találgatni kettőnk közül melyikünknek kellett hamarabb felnőtté válnia. Nagyon furcsa ezt mondanom, de neki több mint 10 évig halovány lila gőze nem volt arról, hogy mit érzek én, akinek meghalt a szülője. Igaz, nekem pedig arról nincs, hogy milyen az, amikor a férj hal meg.
És nagyon megindító pillanat volt, amikor a nagyapám halála után röviddel rámnézett és azt mondta: "ne haragudj, nem tudtam, hogy ez ilyen". Azóta megért. És azt is tudja, hogy óriási mázlija van hozzám képest.
Sajátélmény: nekem a tavaly nyár volt hasonló, mikor az édesanyám kórházba került. Az rettenetes érzés volt, és érteztem, hogy felnőtt vagyok ugyan, és a saját életemet élem, de akkor is szükségem van édesanyámra.
Ahaa, látom már. Hát ez borzalmas lehet. Mert tényleg, egyfelől ott a szörnyi, akinek saját élete, családja, világképe van, és ott van ez az elhagyatottság-érzés, benne a szörnyiben. Ilyen mennyiségben ez valami borzasztó lehet, nekem volt hasonló amikor másik városban kezdtem tanulni, 23 évesen, tehát hasonló béna helyzet állt elő. Hiszen a közfelfogás szerint felnőtt embernek nincs anyja, én meg pl miután kihúzták egy gyulladt fogamat, hazamentem volna legszívesebben anyukámhoz. Nem mentem, mondjuk, hiszen nem vagyok felmentve életből, de a beavatkozás utáni két nap lehetett ilyen, az utána héten meg kicsit úgy éreztem magam, mint valami gyerek. Miközben készültem az ábrgeo vizsgára, szerintem dolgozni is voltam stb.
Ez is egy életszakasz volt, ilyen van.
De azt tudja-e a pszichológus, hogy neked ez mikor jött ki/miben nyilvánul meg/mégis mi megy le az agyadban egy kiboruláskor, miért kapaszkodsz így - most például bele? Felszínes benyomás, de kicsit olyan nyúlik, nyúlik nyúúúúlik-érzésem van ezektől a kiborulós leírásaidtól (t. i. a terápia nyúlik, abban a formájában, amiben van épp).
Most mindegy is, kinek írtad: vannak infantilis problémák. Amik lehetnek egy felnőttnek is, sőt előjöhetnek akkor is, ha már van gyereke. Tehát olyan is van, hogy a gyerek születésekor nem egy felelőtlen, gyerekes valaki, hanem utána rogyik meg és lesz belőle egy kötődést kereső, gyerekként viselkedő felnőtt. Ez nem jó, ha ilyet látok, csak azon gondolkodom, hogy merre tudhatna kijutni ebből, mennyire van jó úton ahhoz, hogy kijusson belőle, mert ez nem felnőtt, értelmes embernek való állapot.
Két pofon nem segít az ilyenen (sem), de ha egyhelyben topog valaki, akkor gondolkozni kell, hogy ha nem az addigi módszer, se a két pofon, akkor mi lenne a jó.
És ismétlem, egyelőre eddig olvastam vissza a párbeszédet, tehát nem tudom, kiről van szó és miért.
Kedves Doktornő!
Köszönöm a múltkori tanácsát!
Megfogadtam és felvetettem ezt a csoport előtt. Nem történt túl sok változás. A csoport egy kicsit elnémult, majd az a két ember, aki amúgy is minden témára jelentkezik, érzelmileg azonosultak velem, és elmondták, hogy ők is láthatatlannak érzik magukat a csoportban, mintha nem is léteznének. Hárman húztuk be a székünket, és a csoport egyiküket választotta ki játékra, aki a bejelentkező körben szinte már nem is tudott beszélni, annyira sírt. Az már egy másik kérdés, hogy én úgy vélem, hogy ő majdnem mindig protagonista játékot játszik én pedig a csoport története óta még egyet se játszottam, csak ilyen kicsiket.
Most mit tegyek?
Ha lehet, még észrevehetetlenebbnek érzem magamat, mint előtte bármikor, még jobban útálom azokat az embereket, akik mindig találnak azonosulni valót az én témámmal és mindig jobban sírva jelentkeznek be, mint én, és mindig ők játszanak. Mindig mindenről csak önmaguk és a maguk nyomora jut az eszükbe, állandóan ők a szegények, akik vígasztalásra szórulnak és muszáj mondaniuk valamit, mert különben krízisbe kerülnek, és a csoport míndíg velük foglalkozik, de eszük ágában nincs észrevenni, ha a másiknak van baja.
Azt hiszem az én problémám végképp reménytelen.
szörnyi, a hozászólásom, a kérdésem nem neked szólt, és NEM rólad szólt! (esetleg csak halványan te jutattad eszembe, ezt a számomra fontos kérdést)- Tehát ezek csak az én gondolataim, kérédéseim, amivel nem téged jellemeztelek, úgyhogy nagyon kérlek szépen, vonatkoztass el (legalább most az egyszer) önmagadtól, és hagyd, hogy mások is kérdezhessenek, oszthassák meg gondolataikat.
köszönöm
nem értem, miért jó folyamatos elégedetlenséggel leélni az életet, mindig keresve azt, amin problémázhatunk, nyafoghatunk, mindig találva valakit, akin lecsaphatjuk.
nem értem azt sem, hogy felnőtt emberek, akik gyereket is szültek, hogy tarthatnak itt, hogy még a szerencsétlen pszichológusban is az anyjukat keresik. ki az, akinek ez nem megterhelő?
nem értem, hogy tudtak eljutni addig, hogy gyereket vállalnak, hiszen az egy olyan dolog, amire testileg, lelkileg fel kell készülni, legfőképpen agyban, de sokan csak akkor észlelik, mi az, hogy gyerek, amikor már kipottyant, hazavitték, és rájönnek, nem dísznek kell feltenni a polcra. eleve nem is engedném, hogy szüljön, gyereket vállaljon az a pár, aki itt tart. szerencsétlen gyerek....mi lesz belőle, ha már most egy nyafogó gépet lát egész nap.
miért nem valami értelmes dolgot keresnek az emberek az életükben, ami előre viszi őket? miért akarnak leragadni egy toporézkoló gyereknek felnőtt korukra is, ami egyenesen szánalmas.
nem értem, miért kell mindig valaki nyakán lógni, szívni le más energiáját, ahelyett hogy önmagában, egyedül alkotna valamit, amivel jobb lesz saját magának és a környezetnek is.
doktorno! van az a szint, amikor azt mondaná, két nagy pofon kell és kész? vagy ön alapban nem mondhat ki ilyet, esetleg csak gondolhat? rossz lehet abban a bortonben, amiben él a szakma által.
udv
a feldolgozás az mit jelent? amikor azt mondják, a pszichológus segít feldolgozni, az annyi, hogy megérteni? kulső szemlélőkéntlátni? tehát a fájdalom megszűntetése nem egyenlő a feldolgozással.a pszichlógus munkája edidg tart? a fájdalom ott marad, csak nem elviselehtetlenül napi szinten? ott marad, nem szívódik fel, csak kiesik a méregfoga?
vagy ha személyiségi problémái vannak az embernek a pszichologus majd jól átkódolja? tehát ha valaki nem tud teljes mértékben illeskedni, akkor adja fel önmagát? van olyan, aki valóban tud illeszkedni? aki nem csak becsapja önmagát és másokat? csak a biztonság érzés miatt, hogy tartozik valahova.
az ember jól ki van találva. annyira jól, hogy a saját csapdájában vergődik. csak sokaknak az a kényelmes, hogy becsukják szemüket, vagy akiknek mégjobb, azok, akik eléggé szellmi toprongyok ahhoz, hogy egyáltalán meglássák.
ha most erre olyan reakció jön, hogy ez túl általános vayg valai hasonló terelő reakció, akkor abból azt fogom igen erősen érezni, hogy nem veszi komolyan a kérdésem ami pedig szörnyen el tudja csapni az elmém.
szeretnék őszinte véleményt kapni a kérdéseimre, de majd kiderül, ön e az én emberem
Köszönöm a választ Doktornő!
Jelenleg olyan fázisban vagyunk hogy a földrajzi fekvésünk is megváltozott ..
az utolsó elmenekülésénél "kattanásánál" én elköltöztem Budapeströl...
aztán jött a szokásos megbánás dolog...sajnos én is kissé belerokkantam ebbe az egészbe...pszihiáterhez járok...eléggé legyengültem...
nagyon hosszú és szines história a mienk...
a betegről annyit hogy nagyon igyekszik...minden eddigi életét fel akarja adni...amit el is kezdett...elkezdett dolgozni már nem az éjszakában él...eddig az éjszakában dolgozott...bulikat szervezett és bonyolitott le velem együtt...én megmondtam neki...én ezt az életet nem vagyok hajlandó ilyen formában tovább űzni és az sem állapot hogy ő 4 havonta kattan egyet és semmit nem nézve elhagy minket....(engem és a gyerekem).
nagyon akarja amit tudjuk ugye hogy az ilyen betegeknél ez a normális...ha távol van a szeretett lény akkor magukénak akarják tudni nagy a hiányérzet...ha meg ott van velük akkor meg egy idő után már sok nekik...
ő most nagyon megakar gyógyulni...miota megkapta ezt a diagnózist eléggé maga alá esett hogy erre nincs gyógyszer...ő most ugy érzi hogy elaludtak benne ezek a dolgok és tudja mi az érték az életében, MI, akiket valamilyen szinten elvesztett...látja a hibáit és saját véleményem szerint van esély a gyógyulásra mert nagyon akar egy terapeutát...képes volt egy pszihiáterhez aki engem is kezel utazni 260 kilométert...tömegközlekedéssel és panziot kivenni hogy egy orvos lássa...de ez egy másik história...tehát én nem érzem hogy ez az én hatásomra történik...ez az Ő döntése...és természetesen a kezelést is ő állja...állná...ezért kérem ha lehet egy elérhetőséget szeretnék kérni amin esetleg ha a doktornőnek nem tul nagy gond konzultálhatna hogy esetleg volna e olyan pszihiáter/terapeuta akivel beszélhetne...
Válaszát előre is köszönöm!
Sajátélmény-megosztás következik: az Abigél szerintem nagyon szép név.
(szerintem már a moderáció határait súrolom 🙂
Tisztelt doktornő!
Ha esetleg tud roma származású pszichoterapeutáról, kérem adja meg számomra az elérhetőségét. A megyében sajnos nincs ilyen, de lehet, hogy Budapesten van. Szívem szerint neki írnék vagy vele találkoznék, és attól félek, hogy ilyen nincs.
Abigél
Azért írok Önnek, mert most Ön az egyetlen felhasználó rajtam kívül.
Szóval kedves Éva, maga jól van? "Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?"
Tisztelt doktornő!
Azért fordulok magához, mert nem tudok máshoz. Rögtön az elején elmondom, hogy roma származású vagyok. Van egy diplomám és munkám is. Azt hiszem depressziós vagyok. Egy barátom tanácsolta, hogy írjak magának ide.
Egy kisebb városban lakom, Magyarországon. Elmondtam a problémámat a háziorvosunknak, aki azt mondta, hogy forduljak a területileg illetékes pszichiátriára, ő nem tud segíteni.
Mikor oda elmentem, egy darabig egy pszichiáter kezelt, adott gyógyszert is. Egy idő után felvetettem, hogy szeretnék egyéni terápiát is igénybe venni, ami meg is történt. Néhány alkalom után világossá vált számomra, hogy nem vesz komolyan. Azt gondoltam, hogy a származásom miatt.
Felhívtam egy magánterapeutát, aki adott időpontot. El is mentem hozzá. Amikor kinyitotta az ajtót és meglátott, akkor gyorsan vissza is csukta. Után újra kinyitotta, és beengedett. Megbeszéltük, hogy nem gondolta a telefon alapján, hogy roma vagyok, és nagyon sokszor elnézést kért.
Eddig ötször voltam nála. Látom, hogy őt zavarja a származásom, engem is zavar. Nem tudok neki megnyílni.
Maga mit tenne a helyemben, továbbra is járna oda? Azt hiszem másoktól se számíthatok jobb reakcióra.
Abigél