Borderline
Idézet tőle: Kleó
- pszichoanalitikusan orientált egyéni terápia
Ilyet akaroook! Ffi áter-terapeutánál, és még ő fizessen érte, hogy kegyeskedek járni hozzá!
Szurkolok! 🙂
- pszichoanalitikusan orientált egyéni terápia
Ilyet akaroook! Ffi áter-terapeutánál, és még ő fizessen érte, hogy kegyeskedek járni hozzá!
Hülyeség. Mindenki projektál. Erre utal az az ősrégi mondás is: Mindenki magából indul ki! Semmi köze a lelki nyavalyákhoz, általános emberi tulajdonság. Mint ahogy úgy általában is mindenki használ énvédő mechanizmusokat.
"Egy további MRI-kísérletben egyy érzelmileg felkavaró és egy közömbös képsort mutattak. A vizsgálati személyeket arra kérték, maradjanak semlegesek a képeken látottak iránt. Kiderült, erre csak az egészségesek képesek, azaz a képeket külső szemlélőként, közömbösen értékelni. Az ilyen, mérlegelő magatartásért felelős impulzusok agyi területei a borderline betegeknél nem mutattak semmiféle aktivitást. Ez a magyarázat arra, miért nem tudják ezek az emberek a hétköznapi konfliktusokat uralni. Ez a készségük egyszerűen hiányzik."
Hogyan lehet egy "általuk" (neurotipikusak) IS felkavarónak nevezett képet semlegesen nézni??? :O Valószínűleg persze velem van a baj, de ez olyan paradox... felkavaró, ami nem kavar fel... És ez lenne a normális?
Na, ezt Szőllősi Úrnak is bemásolom...
Idézet tőle: tortaJa, és természetesen köszönök minden infót!És csodálatraméltó ez a hipergyors reagálás. Vagy én vagyok lassú.... Te nem szoktál aludni?
Én köszönöm a beszélgetést.
A gyors olvasás/reagálás szakmai ártalom...
Hát ez az, h nem bírok!!! Újabban. Vhol megírtam, asszem blogban.
Amit most linkeltem be, abban elég jól ír a mentalizációról is.
Ez eddig a legjobb, nagyon érdekes a vége felé.
Ja, és természetesen köszönök minden infót!És csodálatraméltó ez a hipergyors reagálás. Vagy én vagyok lassú.... Te nem szoktál aludni?
Jó éjt!
Hú, ezen felröhögtem :).
Viszont elköszönök mára (tegnapra) mert holnap funkcionálnom is kéne ennyi gyerek mellett.
Jóéjt
Azt má' rég megszoktam... ingyé, v szarér-hugyér.
Hmmmm, nem semmi. Kössetek megbízási szerződést, nehogy már ingyen dolgozz!
Idézet tőle: tortaÉn évekig kognitív terápiáztam, nulla sikerrel, úgyhogy én is így gondolom.
Viszont nemrég olvastam a sématerápiáról és a mentalizációról, amik nekem szimpatikusak. Van ezekkel tapasztalatod?
Nincs, de a séma a kognitív egy típusa... A kognitíven mindig jól mondtam, h melyik kognitív torzítás, meg is dicsért... De ettől még nem hittem el.
Engem az analitikus vonzana.
"Pszichoterápiák
Az évtizedek folyamán számos pszichoterápiás módszerrel próbálkoztak/alkalmaztak a BPD kezelésében, a tünetek mérséklésében több-kevesebb sikerrel. Ezek a következők:
- pszichoanalitikusan orientált egyéni terápia
- csoportterápia
- családterápia
- pszichodráma csoport
- támogató egyéni terápia
- viselkedésterápia
- pszichoanalitikus pszichoterápia
- sématerápia[11]
Mind közül a legsikeresebbnek az úgynevezett mentalizáció alapú pszichoanalitikus pszichoterápia bizonyult."
Szakbarbárok. Kh.-ban is: átrián szarnak a belgyógy gyszereidre, sebészeten, neurológián ! meg az átriaira. Amin nincs egy nagy O betű (t. i., h occsó), azt nem adják. Még a tiedből sem mindig, mert ha elfogyna, ők kell beszerezzék.
Én évekig kognitív terápiáztam, nulla sikerrel, úgyhogy én is így gondolom.
Viszont nemrég olvastam a sématerápiáról és a mentalizációról, amik nekem szimpatikusak. Van ezekkel tapasztalatod?
Az áter meg tőlem tudta meg, h protonpumpa-gátlóval a Brintellix nem okoz gyomorpanaszokat (ami a leggyakoribb mh.)
Viszont, a rivót már tényleg csak szakorvosira írhatná... Xanaxot írta nekem, mint a cukrot. 3 dokitól szereztem be.
Mondjuk a gigásznő (ja, ő kivétel, ő tényleg jó) sem tudta, meg is mondta, h v kérdezzem meg az átert (1 emelettel feljebb), v nézzem meg, h a "dili"-gyszereimmel megy-e...
Nem! Felírhatja... Én szoktam neki +nézni a gépben, amíg ő anyám(ék)at vizsgálja, hogy mivel lehet, mivel nem...
Ez durva! És mennyi ilyen van még.... Bár gondolom szakorvosi javaslatra írhatja csak fel, de akkor is utána nézhetne legalább.
Ezek az ilyen-olyan terápiák kicsit humbug... Ez a kognitív sem más, mint önbecsapás. Kivagyiságképpen: a barinőmmel az ilyesmire szoktuk mondani, hogy "nincs meg hozzá a kellő intelligenciahiányunk".
Annak idején ambulánsan jártam hozzá (15 éve)párszor, akkor nem jutott sok idő egy betegre, órákat kellett várni mire sorra került az ember. De bírtam a manust, laza stílusú, inkább farmakológiai beállítottságú.
😀 Mondjuk a kitüntetett házidokinőnek én vagyok az áterológiai szakértője... Képzeld, azt se tudta, mi az az ADHD! Úgy adja a vén demenseknek a Haloperidol cseppet, h "hát ezt szoktuk", de gőze sincs mi az, mit csinál/hat.
Férfi 🙂
Mármint az önbizalomhiány-kivagyiság stimmel
Ez is stimmel! Juhé!
Kleó, lehet, hogy inkább neked kéne utalnom az új pszichieterrel való első konzultáció díját 🙂
Jaj, volt egy kis lógusnő, neki befejeztem a mondatait... Mondom, tom, h a tankönyvben ez van, de mondjon má' vmi jobbat is. És ennek ellenére ő volt az, aki először és nagyon jól meglátott dolgokat a családommal kapcsolatban, de a nagynevű áter oda se figyelt rá...
Az előbb leírt áterjány sem ingyenes volt...
Ez a "régi-új" doki férfi? Megmondom, én már semmiféle női orvosban nem bízom. Egy kivétel, a reumatológus, de amúgy vele is vannak fenntartásaim.
Na igen, a pszichiáterek... Nekem is van pár dühítő meg elkeserítő sztorim velük....
A mostanihoz 7 éve járok. Nem mondom, hogy egy idillikus terapeuta-beteg kapcsolat. Úgy érzem, hogy semmi újat nem tud mondani, előre tudom a reakcióit. Sokszor rámripakodik, belém fojtja a szót. Volt, hogy nagyon ideges lett rám (amikor a legnyomorultabb állapotomban voltam), legközelebb bocsánatot is kért. Amikor épp jól voltam, akkor pedig magánéleti sztorikkal "szórakoztatott". Szóval nem vagyok megelégedve vele, de jobb híján....
Na de! Visszatért egy régi dokim a városba és most elhatároztam, hogy elmegyek hozzá. Egy hét múlva időpont! Kíváncsi vagyok. Legalább egy konkrét diagnózist kapjak (ennyi pénzért pláne). Aztán meglátjuk a továbbiakat.
Idézet tőle: murray headNekem a skizoaffektív diag is fura... Ugye a két nagy kórkép együttese, azaz skizo is meg bipol is. Hát nekem ez nem jön össze, hogy két ilyen komoly betegség hogyan párosul.
Meg az is furcsa, hogy a bipol például nem is szerepel "régebben". Benedek István Aranyketrec c. művében egy darab bipol-ról sem ejt szót. Vannak viszont a hiszétrikus (?) betegek.
Ja, akkor még minden teátrális szem.zavart hisztériának minősítettek. Nekem abból a könyvből a legemlékezetesebb Karinthy Gábor története. 
Még egy: apám mondta 1x, hogy igen, jellemző rám az önbizalom-hiány, de mellette egyfajta kivagyiság is. Ez tökre jellemző borderes.
Jó éjt!
Mondjuk az utóbbi hónapokban eléggé rákoncentráltam a saját és szüleim diagnisztizálására.... Csak aztán mindig elbizonytalanodom, hogy dehogyis, ők normálisak,csak én vagyok hülye, csak úgy, magamtól. De aztán megint felfedeztem a jeleket rajtuk. És kezdődik újból.... Áááááá
Erre aludnom kell. Köszönöm Kleó! Jóéjt!
Borderline:
- Nincs ilyen betegség a BNO rendszerben.
És ezt a diszharmóniás szem.fejlődést akkor úgy magyarázta az áter (nem nekem), hogy "érzelmileg infantilis". A labilis mégiscsak szebben hangzik.
2010-ben pedig kaptam még "borderline"-t.
A receptek szerint Egyéb bipoláris affektív zavar a fő diagom. És van még 3... Érzelmileg labilis személyiségzavar (magyarul borderline); egyéb meghatározott szorongásos zavar (ez a GAD); megapia, de ez az áterem azt nem írja rá... A Balassa u. igen. Kistartján még kevert és egyéb szem.zavar, nem-meghatározott szorongás volt, aztán bipol. Megapia. Elsőül: diszharmóniás személyiségfejlődés (=border), vegetatív disthonia (=GAD). Hangulati labilitás=bipol.
Szóval csak hol kakinak, hol székletnek, hol szarnak nevezik ugyanazt.
Mániás depresszióként régóta van. Hisztrionikus szem.zavar meg most is.
De én is úgy tudtam, h a skizo és a bipol "kizárja" egymást. Mostanában nem egy olyan diagot láttam, ahol mindkettő szerepel.
Szerintem F0000 = a faxunk se tudja, mi baja, de h dilis, az tuti.
Nekem a skizoaffektív diag is fura... Ugye a két nagy kórkép együttese, azaz skizo is meg bipol is. Hát nekem ez nem jön össze, hogy két ilyen komoly betegség hogyan párosul.
Meg az is furcsa, hogy a bipol például nem is szerepel "régebben". Benedek István Aranyketrec c. művében egy darab bipol-ról sem ejt szót. Vannak viszont a hiszétrikus (?) betegek.
Most trendi diag. 🙂
Amikor "kezdtem", épp mindenki közlekedési fóbiás volt. (Mondjuk az én épp nem, pedig VAN!) 😀
Nektek nem gyanús néha, hogy ilyen sok borderline van? Mint a cukorkát, úgy osztogatják ezt a diagot. Ennél jobban már csak a többi szem. zavar gyanús nekem. Hogy tényleg vannak-e? A Balassa utcában volt szerencsém egy ROHADT hosszú teszt kitöltésére és aztán ahogy elkezdtük a terapommal átbeszélni, rájöttem (mondta), hogy a különböző szem. zavarokat akarják felmérni. Marhaság. Vagy nem?
Idézet tőle: prinszmadafakaSziasztok!
Nem egészen tudom, hogy milyen típusú hozzászólásokat szokás itt írni, de mivel nem igazán találtam más helyet, ahol tanácsot kérhetnék, ezért maradt ez a fórum.
18 éves vagyok, idén érettségiztem gimiben, de nem jelentkeztem egyetemre, mert akkoriban túlságosan lefoglalt az öngyilkosságom és úgy gondoltam, hogy felesleges terveznem a jövőmet, mert úgyis halott leszek néhány héten belül. végül egyelőre még nem haltam meg, és szeptemberben elkezdtem egy OKJ-s képzést, de mivel abszolút melléfogás volt (egyáltalán nem érdekelt az a szakma), ezért elég hamar ki is iratkoztam. ezután elhatároztam, hogy inkább teszek tavasszal egy emelt szintű angol érettségit, ezzel növelem az esélyeimet a továbbtanuláshoz, és jelentkezek egy egyetemre. bár fogalmam sincs, hogy melyikre és, hogy milyen szakra, de jelenleg ez a terv. bár egyre inkább kezdek rájönni, hogy nem is lesz olyan egyszerű bekerülni, de a választás még nehezebb lesz...
szóval jelenleg nem járok iskolába, így tehát teljesen jogos elvárás volt felém, hogy kezdjek el valamit dolgozni legalább addig a pár hónapig, amíg nincs itt az érettségi-szezon. nos ez meg is történt, november elején dolgoztam egyetlen egy napot, utána pedig megpróbáltam megölni magam. értelemszerűen a pszichiátriára kerültem, ahol összesen kb 1 hetet töltöttem. megkaptam a diganózisomat (amit én már korábban is tudtam, mert kb 7 hónapja járok pszichológushoz), érzelmileg labilis személyiségzavarom, kevert személyiségzavarom (borderline, elkerülő jegyek) van. elkezdtem szorongásoldót szedni (Rilex 2,5 mg) és egy darabig a kórházi csoportokra is be kellett járnom, de hamar felhagytam a dologgal.
miután ez az egész dolog elrendeződött, a pszichológusom azt javasolta, hogy szerinte inkább most ne kezdjek el dolgozni, mert valószínűleg ugyanaz lenne a vége, mint korábban, sőt, az az eset annyira nagy hatással volt rám, hogy még rosszabbul vagyok, mint előtte. képtelen vagyok az álláskereséssel foglalkozni, egyszerűen pánikrohamot kapok, ha interjúra kellene mennem, vagy, ha csak egy sima kérdést kellene feltennem a kasszásnak, hogy van-e jelenleg felvétel.
a pszichológusom azt javasoltva, hogy most inkább koncentráljak két dologra, a munkakeresés helyett. egyrészt a továbbtanulásra, tehát van rengeteg időm, itt a lehetőségem, hogy megtaláljam és kitaláljam, hogy mi szeretnék lenni, melyik egyetemre jelentkezem és, hogy felkészüljek az angol emeltre. másrészt az újraszocializálódásra, tehát kezdjek el fokozatosan, szépen lassan újra visszaszokni az emberek közé és harcolni a szociális fóbiám ellen.
igazából ezek szerintem is jó tanácsok, azonban mindettől függetlenül továbbra sem tudom, hogy KONKRÉTAN mivel töltsem ki a napjaimat.. ráadásul egy nagyon erős bűntudat és kellemetlen érzés van bennem amiatt, hogy nem dolgozom, nem járok iskolába, hanem csak úgy vagyok.. nyilván, anya megértő és nem erőltet semmit, tudja, hogy jelenleg is haladok valamerre, de pont ez az, ami miatt rosszul érzem magam, hogy élősködöm valakin, akit ez egyáltalán nem zavar.
van minimális előrehaladás az ügyekben, ma például egy teljesen vadidegen internetes barátommal találkozom, ami egy elképesztően nagy lépés a számomra. illetve, terveim szerint holnap egy boxedzésre is ellátogatok (egyelőre csak nézőként) és érdeklődöm a lehetőségekről.
foglamam sincs lényegében mi is a célom ezzel a poszttal, szerintem csak szeretnék megerősítést kapni, hogy nem baj, hogy nem dolgozom vagy ilyesmi..
Én a saját tapasztalatomat tudom elmondani. nekem nagyon bejött mikor pont így voltam, elhatároztam hogy na akkor most legyen meg az érettségi, én mindenképp erre buzdítanálak egyetértve a pszichológusoddatl. Erre rakd az erőidet tényleg, mer ahol a fókusz ott a siker. Ennyi az egész. Miközbe csinálod meg figyeld magad hogy ne ess vissza, találj 1 jó tanárt is akár. mint láthattad előző hozzászólásomból hogy én inkább gyógyszerellenes vagyok, pszichiátria ellenes (nem mint gyógyítási intézmény ellen, hanem a jelenlegi gyakorlat ellen csak)... tehát a tanulás jó 5let, ha meg valaki azal jön h nem dolgozol az egyedül a te és anyukád dolga, senkinek semmi köze hozzád. Ha neki és neked is jó ez így, akkor ok, ha nem, akkor lehet gondolkodni már máson. De ez általában dominancia harc szokott lenni (ett eszed a kenyeremet, azt csinálod amit én mondok) ez meg elég undorító dolog szerintem, nem segít. De hát ez megin olyan hogy nemtod megváltoztatni a másikat... Nem is kell. Beszélgetni lehet vele, lehetőleg erőszakmentesen, de ha az se megy, akkor nem kell erőltetni feltétlen a beszélgetést. én ezt szoktam. Úgyis mindenki az eredményeid nézi majd később: Van e pénzed, van e jogsid, van e diplomád, mit dolgozol? Buzán, de ez alapján ítélnek meg hogy "vagy-e valaki" érdemes ezekre fordítani a figyelmet.
És még amit mondanék hogy ha már felemrül a kérdés hogy kinek higgyen az ember a pszichológusnak vagy önagának, akkor inkább önmagadnak, mer sokszor az van hogy tökéletes homályba vannak a spzichológusok is az egésszel kapcsolatban. "védett" környezetről beszélnek 1-1 dühkitörés után holott elfelejtik hogy sokszor nincs menekvés ebből a helyből. Máskor meg hazamegyek, és ezen a helyen, ahol előzőleg "támadó" (nyilván ez az ellentéte a védettnek) környezet, "védett"-é avanzsál. Hogy történhetett meg ez kérem szépen?? HÁt úgy hogy nem a környezet védett vagy támadó, hanem adott szituációban lehet ez is az is, vagy pedig (ez a másik opció) tök nagy baromság amit mondott az illető legalábbis az a része, hogy létezik objektíven védett hely vagy nem. Nincs mert ami előzőleg támadónak tűnt most mégis csak védő. Namost hogy van ez? Ooops, tessék visszamenni kicsit jobban képezni magad a padbe, egyes, holnap jöhetsz pótvizsgára. Hoppá.
Ezér mondom hogy egész nagy zavar van, te meg szeretnéd a bajodat eltüntetni és nincs kb senki aki segít. Ilyenkor van az hogy saját megérzésre hallgatni. Mit mond a belső hang? Mi lenne helyes? Pszichiátria úgyis csak akkor játszik ha "bekerülsz" vagy már a "beled is lóg" annyira szarul vagy, addig szabad vagy, tudsz tenni amgadért. Más kérdés hogy szabadság nincs csak determinimzmus, de ezt persze könnyű félreérteni szóval ebbe ne menjünk bele...A valóság az hogy a terápia pénzbe kerül, így én elsődlegesen a pénzcsinálást célzom mmeg, és önterápiázok ha kell, és keresem magam a megoldást. Nem vagyok annak a híve hogy ksizakadva a való életből lehet érdemi változást elérni. Ez lehet kemény és egyeseknek nem tetszik, amit el is fogadok. Ő persze csináljon azt amit akar, nekem ez a nézetem mégis. Persze ha nagyon végső szar lenne akkor mennék énis valami ilyen helyre. Nem tudok mindent, sőt valójában keveset... lehet hogy mégis terápia kéne, nem tudom. De akkor felmerül hogy ki meg hogy meg miért? Számomra nincs olyan terapeuta aki megütötte volna a mércét, amit elvárnék. Azz hgoy elolvasta a tankönyvi dolgokat még nem jelenti hogy ő jó terapeuta lesz, ez inkább egy művészet mint tudomány.
Most nem fogok olyat írni hogy megváltom a világot, emrt a psziché nem így működik. Jönnek mennek gondolatok, érzések, állapotok.
Amit én tapasztalok, ogy a pszichés betegek állapotában nagyfokú tehetetlenség van. Ha el is mozdul valamerre, általában lassan történik és ki vagyunk sokszor szolgáltatva több tényezőnek: aktuális életesemények, testünk dolgai, genetika, múlt, belső világ. Amikkel mérjük magunkat: szociálisan hol tartunk, milyenek vagyunk mások előtt? Mennyi mindent "tettünk le az asztalra"?, mennyi barátunk van, milyen okosok vagyunk? Ilyesmi. Ezek a gondolatok nem hagynak nyugodni addig míg oylan szintre nem emelődnek amíg megfelelő. Ez ha nincs összhangba az önmagunkról alkotott belső képpel hogy szerintünk mi hova tartozunk, akkor elítélhetőség kontextusába érezzük magunkat, és ez ontja a büntető stimulusokat, ami a depressszi és a border melegágya is.
Én jelenleg járok egy önsegítő csoportba borderlineosokhoz, ott szabadon beszélgethetünk a bajunkról akik oda járnak vagy borderesek, vagy hozzátartozók.
Amit észrevettem hogy ez egy törékeny állapot. Sajnos a környezet nem érti meg ez okozza a problémákat. Ilyenkor óriási feszültség van bennünk. Ilyeneket mondanak "nem indokolt" "uralkodj már magadon" "mit hisztizel". stb. namost azt kéne látni a környezetnek, hogy ezek nem oylan dolgok hogy leülünk és kigondoljuk hogy na most ogy viselkedjünk? Hanem valami kiváltja, és a viselkedés már meg is történt. Ahogy fáj a hasunk úgy jön a border állapot is. Ennek igazából a háttértényezőit kellene nagyon erősen felkutatni, és ez is segíthet abban hogy eltűnjenek a tünetek. De szerintem direktbe nem jó fókuszlni arra h eltüntessük mer paradox módon visszajönnek. Minden tudati "kituszakolás" paradox eredményt ér el. Ami célravezető, hogy megfigyeljük hogy működnek a dolgok, bizonyos gondolatok miylen érzéseket váltanak ki bennünk, és prbálunk aszerint menni hogy a legkisebb frusztráció érjen minket. Én ezt láttam célravezetőnek. A nyugalom, a relaxáció, de ez nem mehete a hatékonyság rovására (tehát ha van dolgom, akkor igenis csináljam meg, ne aludjak helyette pl). A legtöbb gondot a többi emberrel való viselkedés szokta jelenteni... nálunk.Ebbe viszont könyörtelen lennék. ha ki vagy téve egy oylan emberrel való viszonyba, aki nem érzékeny a problémádra, akkor a elgjobb amit tehetsz, hogy adott szituba próbálsz másról beszélni, nem várni h megértse a frusztrációd. Legtöbbször ha szimplán csöndbe maradsz és a "lényegre" fókuszálsz, magyarán arra amit Ő akar neked mondani, akkor jobban jársz. Egyszerűen csöndbe maradni. Elgondolkodtatok azon már hogy 1 adott szituba végtelen sokféle viselkedési elhetőség közül választhatsz (elméletbe)? Aztán tudom a gyakorlat 1 vonulatot enged és ez nehezíti a dolgot. De legalább elméletbe van egy kulcs a "zárhoz" ami nyitja az adott helyzet ördöglakatát. Az tuti hogy a mi viselkedésünkön is múlik hogy ő hogy fog viszonyulni a dolgokhoz.
Én viszont azt szoktam mondani akár terápiába vagy akár az adott "ellenség" személlyel beszélek (itt mindenki tudja ki az aki az őrületbe kergeti...): hogy a valóság (tehát hogy x, vagy y éve nem történik "semmi" ahogy ők szokták mondani nekem...) annak az oka a lelki vulnerabilitás, sebezhetőség, segítség hiánya, nem megfelelő szakember, stb... és a szerencse h őszinte legyek. Szerencsétlen emberek is vannak. Milyen aki rákban hal meg az szerencsés netán?? Nem. Ő szerencsétlen, nyilván nem akart meghalni, mégis így járt. Most erre mit elhet mondani? Ez van... Lehet lemondó hozzáállás és nem jó.. nyitott vagyok más véleményekre.. Szóval a lényeg hogy legtöbbször az én környezetem engem okol a bajomér, és hogy én nem teszek "semmit" ami egy erős túláltalánosítás, de persze ha ez jön ki, akkor jöjjön ki ez... MÉGSEM enyhülnek a tünetek, és a valóság mást mutat és én szerintem nála sokkalta nagyon önfegyelemmel rendelkező személy vagyok. És ezt a kettőt párhuzamba állítva azt gondolom hogy itt másról van szó mint teljesítmény vagy önfegyelem. Itt valami lelki, kapcsolati bibiről van szó, amit se ő se én nem tudunk elrendezni, pedig próbálkozás volt rámj hahjjjaj... De még mennyi. ÉS az eredmény? Ugyanaz. VALAMI van, ami zavar, VALAMI... Namost meg lehet ezen a szinten rekedni, hogy jaj van bajom, segítsetek rajtam, de én azt vettem észre hogy hiába az egész. Amennyit ezzel foglalkozok, annyire beleásom magam a mélybe, ugyanakkor tudom hogy kényes kérdés ez nem lehetz tökéletesen kiszorítani a tudatból ezt se mer megbosszulja magát. Én amit találtam hogy a másként viselkedés tudhat segíteni, de a kérdés hogy hogy? Hogy kell konkrétan viselkedni? Erre se ad ám senki választ, magad vagy mint az ujjam és mint mindenki a világon. Beszélhet hozzád apád anyád vagy kedvesed, mégise egyedül maradsz a világba magaddal, még a terpeutád se lesz teljesen veled, mivel ott is egy kapcsolat van. Ennek van 1 intim összetevője: Mondd el ami a szívedet nyomja, legyél őszinte,"bármit" megbeszélhetünk, és van egy tágabb kontextusa: ő a te terapeutád, te fizeted, szabadságodba áll lemondani, elmenni tőle, nem elmenni hozzá, magadba megítélni, rosszt gondolni, dolgokat nem elmondani neki. Ez a fajta kettősség megnehezít minden ilyesmi munkát vagy tevékenységet, nevezetesen hogy nem lehet 100%-ban "nyitott" valaki, mert mindig ott vannak a keretek... Tehát sose adhatod fel magad teljesen...
Végzésként azt írnám hogy a lelki dolgokba pár dolgot figyelmbe kell venni:
-hogy érzem magam?
-mik a céljaim, azokat el tudom e akarom-e érni? Mi akadályoz?
-mi az a konkrét mozzanat ami engem kiakaszt és akadályoz a céljaimba (ember, vagy viselkedésmód velem szemben)?
5 tényező amikor azt mondhatod hogy "egészséges ember" vagy: kielégítő szociális kapcsolatok (kívülről, belülről), öröm érzés (ez lehet a flow élménye, vagy pozitív érzelmek, vagy nemes cselekedetek), munkaképesség, és ennek hosszú távú fenntartása, mások rólad kialakított pozitív véleménye, és magad által kialakított pozitív énkép, alkotó és fejlődőképesség. Persze más kategorizálás is van de ezek elegendőek már szerintem.
A terapeutákkal legtöbbször az a "baj" hogy a végtelen számú témából amiről beszélni lehet, nem célzottan azokról beszélgetünk amit mi ketten csakis mi közösen tudunk megoldani. MErt beszélhetünk jogi dolgokról, beszélhetünk gazdasági dolgokról, földrajz, matematika művészet tök mind11... de a kérdés mindig az: ettől előrébb haladok én az életben? Ettől jobban leszek ha kimegyek ezen az ajtón akár a terapeuta nélkül is? Ezeket szerintem pl az én terapeutám nem teszi meg, ugyanakkor visszajárok hozzá mert egy oylan komponense megvan, ami máshol viszont ritka, az elfogadás, és ez egy border esetében életbevágó, enélkül általában meg szokott szakadni a teárpia. Ideig óráig tudom rejtegetni, de belül megvan a negatív attitűd és emiatt kerülni fogom vagy nem szívesen járok majd az illetőhöz..
Én azt gondolom minden bordernek a célja nem az kell legyen hogy ha már aktuálisan tünetei vannak hogy azokat eltüntetni, hanem inkább oylan életmódot folytatni ahol kicsi az esélye annak hogy a tünetei megjelenjenek, vagy oylan szinten tartani a stressz szintet hogy azok ne okozzanak kiütközést, és próbálni ellensúlyozni ezeket olyan jellegű tevékenységekkel, amik csökkentik a megjelenésí valószínűséget.
Idézet tőle: Kleó"Ne hisztizz, vagy adok neked okot a sírásra." – ezt a mondatot én is sokszor hallottam. Most már ott tartok, hogy közlöm: "Ez nem hiszti, ez borderline düh". És mi a különbség? – Mindjárt megtudod, ha nem hagysz békén. Viszont könnyeim már nincsenek, hosszú évek óta. Azt mondta egy barinőm, hogy befelé sírok...
Ezt hívják érvénytelenítésnek. Te meg a kapcsolatotok lényegét nem közlöd vele, a síráson vagytok leakadva, de a sírást megelőzte valami. Ami miatt kiakadtál. Azt kéne megérteni, feldolgozni.
Szia!
Nálam is hasonló volt a helyzet. Én jelentkeztem egyetemre, de nem vettek fel. Majd én is angol emeltszintűre, középfokú nyelvvizsgára (biztosra mentem) és magyar nyelv és irodalom emeltszintűre készültem (gondold át te is, hogy az angol emeltszintű elég-e). Így végül felvettek magyar szakra - aztán most már 5 éve informatikusként dolgozom.
Pályaelhagyás ide vagy oda, jót tett nekem az egyetem.
Én viszont egyáltalán nem dolgoztam abban az egy évben - lehet hogy jó lett volna, de az hogy nem vettek fel sehova, és hogy nincs mit csinálnom eléggé lelombozott és depressziós lettem (erre utólag jötem rá). Szüleim szüntelenül csesztettek, hogy menjek el dolgozni, de egy kicsit sem segítettek benne. 18 évesen azt sem tudtam hogyan kezdjek neki. A melódiákhoz meg nem mehettem, mert már nem voltam diák...emellett meg kijött rajtam a szocfóbiám is és fogalmam sem volt hogy mit csináljak.
Egyébként ezidő alatt én is eljártam (újra) karate edzésekre. Az sokat segített, és legalább emberekkel is találkoztam.
Sziasztok!
Nem egészen tudom, hogy milyen típusú hozzászólásokat szokás itt írni, de mivel nem igazán találtam más helyet, ahol tanácsot kérhetnék, ezért maradt ez a fórum.
18 éves vagyok, idén érettségiztem gimiben, de nem jelentkeztem egyetemre, mert akkoriban túlságosan lefoglalt az öngyilkosságom és úgy gondoltam, hogy felesleges terveznem a jövőmet, mert úgyis halott leszek néhány héten belül. végül egyelőre még nem haltam meg, és szeptemberben elkezdtem egy OKJ-s képzést, de mivel abszolút melléfogás volt (egyáltalán nem érdekelt az a szakma), ezért elég hamar ki is iratkoztam. ezután elhatároztam, hogy inkább teszek tavasszal egy emelt szintű angol érettségit, ezzel növelem az esélyeimet a továbbtanuláshoz, és jelentkezek egy egyetemre. bár fogalmam sincs, hogy melyikre és, hogy milyen szakra, de jelenleg ez a terv. bár egyre inkább kezdek rájönni, hogy nem is lesz olyan egyszerű bekerülni, de a választás még nehezebb lesz...
szóval jelenleg nem járok iskolába, így tehát teljesen jogos elvárás volt felém, hogy kezdjek el valamit dolgozni legalább addig a pár hónapig, amíg nincs itt az érettségi-szezon. nos ez meg is történt, november elején dolgoztam egyetlen egy napot, utána pedig megpróbáltam megölni magam. értelemszerűen a pszichiátriára kerültem, ahol összesen kb 1 hetet töltöttem. megkaptam a diganózisomat (amit én már korábban is tudtam, mert kb 7 hónapja járok pszichológushoz), érzelmileg labilis személyiségzavarom, kevert személyiségzavarom (borderline, elkerülő jegyek) van. elkezdtem szorongásoldót szedni (Rilex 2,5 mg) és egy darabig a kórházi csoportokra is be kellett járnom, de hamar felhagytam a dologgal.
miután ez az egész dolog elrendeződött, a pszichológusom azt javasolta, hogy szerinte inkább most ne kezdjek el dolgozni, mert valószínűleg ugyanaz lenne a vége, mint korábban, sőt, az az eset annyira nagy hatással volt rám, hogy még rosszabbul vagyok, mint előtte. képtelen vagyok az álláskereséssel foglalkozni, egyszerűen pánikrohamot kapok, ha interjúra kellene mennem, vagy, ha csak egy sima kérdést kellene feltennem a kasszásnak, hogy van-e jelenleg felvétel.
a pszichológusom azt javasoltva, hogy most inkább koncentráljak két dologra, a munkakeresés helyett. egyrészt a továbbtanulásra, tehát van rengeteg időm, itt a lehetőségem, hogy megtaláljam és kitaláljam, hogy mi szeretnék lenni, melyik egyetemre jelentkezem és, hogy felkészüljek az angol emeltre. másrészt az újraszocializálódásra, tehát kezdjek el fokozatosan, szépen lassan újra visszaszokni az emberek közé és harcolni a szociális fóbiám ellen.
igazából ezek szerintem is jó tanácsok, azonban mindettől függetlenül továbbra sem tudom, hogy KONKRÉTAN mivel töltsem ki a napjaimat.. ráadásul egy nagyon erős bűntudat és kellemetlen érzés van bennem amiatt, hogy nem dolgozom, nem járok iskolába, hanem csak úgy vagyok.. nyilván, anya megértő és nem erőltet semmit, tudja, hogy jelenleg is haladok valamerre, de pont ez az, ami miatt rosszul érzem magam, hogy élősködöm valakin, akit ez egyáltalán nem zavar.
van minimális előrehaladás az ügyekben, ma például egy teljesen vadidegen internetes barátommal találkozom, ami egy elképesztően nagy lépés a számomra. illetve, terveim szerint holnap egy boxedzésre is ellátogatok (egyelőre csak nézőként) és érdeklődöm a lehetőségekről.
foglamam sincs lényegében mi is a célom ezzel a poszttal, szerintem csak szeretnék megerősítést kapni, hogy nem baj, hogy nem dolgozom vagy ilyesmi..
Es tovább mennek minden egyes nap, egyre csak mélyebbre...karc-olatok, harci diszkent viselik magukon elvesztett csatáikat. Fejemet hajtom, s terdemet hajlítom, nem imára görnyedve, hanem az elesettek elott tisztelegve....ki előttem, ki utánam.
Istenemet többe nem basztatom, amiért akkora viharokat küldött rám.....inkább a viharoknak intek be, mert hatalmas Isten áll mögöttem.
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen. 🙁
Szia Lilla!
Kis mennyiségben csak minimális kiegyensúlyozó, nyugató hatása van az antipszichotikumnak, Én is kapok (5 mg Parnassant) és nem vagyok tőle zombi. Sokaknak ez segít aludni. Szerintem próbáld meg, végül is abbahagyhatod, ha nem jó. Persze orvosi felügyelettel.
Sziasztok!
Szeretnék kérni egy segítséget. Már régen jártam itt.Abban sem vagyok biztos, hogy jó helyre írok. Elvileg bordeline sz.zavarom van, de voltam már bipoláris is papíron,utoljára meg "nem meghatározott szorongás" a diag.De végülis tökmindegy, mert a diag semmit nem változtat azon,hogyan érzem magam.
Gyógyszereket egy ideig szedtem, Convulexet, 2 hónapja állították le, hullott a hajam tőle.Előtte Lamolep volt de túl gyorsan emelték a dózist és allergiát váltott ki. 2*2mg Xanax sr-t szedtem pár hónapig,1 hónapja levette a doki 2*1 mg-ra. Azóta folyton erős szorongásom van, napi 5 órákat alszom,általában éjjel 1-től reggel 6-ig. Nappal csak egy picit vagyok álmos. Sajnos az állandó szorongás,nem hagy nyugodtan élni. Néha olyan mintha 2 személy lennék egyszerre.Egyik pillanatban még minden oké, a következőben szöges ellentéte. Sírós vagyok.A férjem már enyhén szólva ki van akadva,az esték miatt. Mert mikor le is fekszem aludni,már csak az nyugtat meg ha a fal felé fordulok és szorosan betakarózva alszom.Szóval házasélet nuku.
Mit tegyek? Nem akarok visszamenni a dokihoz, mert még a végén felír valami antipszihotikumot, ami tényleg tönkretenne.Már 1 hónapja is azon gondolkozott,amikor a Convulex helyett keresett valamit,csak aztán maradtunk annyiban,hogy amíg nincs gond addig nem ír fel mást. Már kaptam antip.-t és nagyon nem volt jó. Az mégjobban tönkrevágna.
Tud valaki valamit onlywriterről? Látta ma fenn valaki?
Minden nap megvívják a saját csatájukat, de jól tudják, hogy nem nyerhetik meg a háborút. 
Idézet tőle: NarciMarciEgyre többen vannak...Most az imént kitöltöttem az itteni tesztet, és azt mondták, azonnal menjek terápiába - csakhogy én már elég sokat és sokszor voltam. A narcizmus-tesztre meg enyhébb eredmény jött ki, nem mondták egyértelműen, hogy menjek a terápiába. A doktorok ingadoznak, hova soroljanak be. A festőnő, akihez jártam rajzolni tanulni, egyfelől tökre odavolt, milyen szépek a képek, zseniálisak - másrészt meg azt mondta: tök olyanok, mint a broderlineok képei. Mert ő olyanokkal is dolgozott művészetterápiában.
Szia! Puszta kivancsisagbol, milyenek a borderek kepei?