Borderline
Szerintem el nem vehetik, ha nem veszélyezteted az életét biztos nem. Nos nekem is van 2 gyermekem, a nagylányom apjától én is elváltam mikor még 1 éves sem volt a lányom. Jelenleg házasságban élek, és van egy 3 éves kisfiam. Nálam elég későn diagnoztizálták a bordeline zavart, előtte bipolárisnak mondtak. Később, jó pár évre rá derült ki hogy bordi. Nem mindenkinél erősek a tünetek, így a gyógyszerezés is más.Én évekig semmit nem szedtem, jártam terapeutához és jól éreztem magam. Igaz szerintem a kisfiam segített a legtöbbet, mert mikor rossz kedvem volt, vagy ideges voltam, elég volt ránéznem és valahogy elszállt az egész. Őszintén szólva, én is attól féltem amitől te, hogy el e veheti a volt párom a lányomat ha kiderül mi a bajom. Rá is kérdeztem a főorvosnál erre, ő mondta nekem, hogy nem. Mivel járok rendszeresen hozzá, kezeltetem magam így ő kezeskedik értem. Szóval szerintem keress egy szakembert, ő majd tud tanácsot adni merre menj tovább.
Szia Lilla!
Köszönöm a gyors választ. Nem szívesen szednék gyógyszert, elsősorban mert a kislányom szoptatom.
Akkor keressek egy szakembert? Nem tudom hogy megy ez. Kissé félek. Nem szeretném ha a lányom szenvedné meg azt ha esetleg kiderül hogy tényleg ez a probléma. Vagy valami más. Sosem ártanék neki. Úgye emiatt nem vehetik el tőlem, tekintve hogy az apjával megromlott a viszonyunk. Bocsánatot kérek hogy ha összevissza fogalmazok. Csak annyira félek emiatt is.
Szia Rynoa!
Szerintem ezt a betegséget orvos tudja hitelesen megállapítani. Van egy 100 kérdéses tesztsor és egy Rorschach (képes) teszt. Legalábbis nálam így volt. A gyógyszer az egy nagyon jó kérdés, mert az gondolom attól függ hogy vagy, lehet kell egy darabig, vagy állandóan, ezt doki dönti el. Általában pszichoterápia ami nagyon fontos.
Sziasztok!
Még új vagyok és nem tudom hogy mennek itt a dolgok. Remélem nem bántok meg senkit hogy tegeződve köszöntem.
Egy ideje gyanítom hogy valami van velem és ma reggel olvastam egy cikket, így akadtam rá a borderline személyiség zavarra. A felsorolt tünetek közül sok igaz lett rám. Az oldalon kitöltöttem az erre vonatkozó tesztet és elég magas pontszám jött ki.
Kérdéseim a következők lennének:
Honnan tudom biztosan hogy ez tényleg az? Szakemberhez forduljak inkább?
Vagy vannak erre szakosodott csoportok?
Ha ez tényleg az, feltétlenül szükséges gyógyszereket szedni?
Csak, hogy rólam is mondjak egy pár szót. 30 éves vagyok, nő. Jelenleg nem dolgozom. Itthon vagyok egy most három hónapos kislányommal. Imádom, szeretem. Nem szenved semmiben hiányt. A kislányom apukájával szét mentünk sajnos. Erős a gyanúm hogy neki meg nárcisztikus személyiség zavara van.
Egyelőre ennyi. Hirtelen azt se tudom mit mondjak vagy mit kellene mondanom. Bevallom zavarban vagyok most emiatt.
Köszönöm szépen, ha olvassátok és válaszoltok.
Sziasztok!
Végre a mai napon meg mertem lépni, hogy szóltam a dokimnak hogy szeretnék egy számomra helyileg közelebb lévő orvoshoz átmenni. Egyrészt már kezdett elegem lenni a sok kisérletezgetésből, hangulatstabilizátor (Lamolep allergia, Convulex hajhullás), aztán volt még Tiapridal rövid ideig, utána Ketilept kerek 1 nap,annyira kiütött. Aztán az utóbbi időben Xanax és Valdoxan. A Valdoxan sajnos nekem nem jött be,így maradt csak a xanax. De a xanax-ról is már le kellene szoknom, de sajnos per pillanat nagyon félek mi lenne ha az sem lenne.Terapeuta van, meditáció van, sajnos szorongás is van. Ez amivel a dokim már nem is foglalkozott. Pedig ez a belső szorongás tönkreteszi a napjaimat, sokszor már reggel úgy ébredek. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül, borderbe ez is beletartozik. A dühkitöréseimet már elég jól tudomkontrollálni, bár még vannak kilengések. De ha megkérdezné valaki mi az ami a legrosszabb, akkor a szorongást mondanám. El szoktam gondolkodni mindig, vajon mi okozhatja,néha találok rá magyarázatot néha nem. De nagyon rossz ez a nyugtalan állapot. Szerintetek van erre valami gyógymód, vagy továbbra is az életem része lesz?
Köszönöm a válaszod 🙂
Szia babarczyeszter!
Nagyon érdekelne, de sajnos nem Pesten élek hanem vidéken,így számomra nem elérhető. A pszihiáterem is igérget nekem kb. fél éve, hogy indul egy csoport bordeline betegeknek, hogy érdekelne e, ha összejön elég ember akkor elindul. Fel is írt engem egy lapra, de úgy látszik Komárom Esztergom megyében csak én mennék oda, mert még mindig nem indult el. 🙁
Kedves bipoláris-borderline-ok!
A SOTE Balassa utcai Pszichoterápiás Osztálya (amit mindig ajánlgatunk) indítana egy speciális bipoláris-boderline diagnózisúaknak szóló csoportot, ha érdekel titeket, miután elmeséltem, milyen sok itt a kettős diagnózis.
A csoport ingyenes lenne, illetve TB-támogatott.
Akit érdekel, írjon nekem!
Szia Eszter86!
Ez a hagyományos analitikus pszichoterápia egy változata. Az az elv, hogy a biztonságérzetet, amit gyermekként nem kaptál/szereztél meg, a terápiában megkapod úgy, hogy a terapeutával építed fel. Általában hosszasabb terápia, mint a séma.
Nekem volt egy analitikusan orientált terapeutám, aki segített, de sajnos meghalt szegény.
A csapatban, akiket a Facebook oldal mutat, sok jó barátom van, sokan segítettek itt a Búrán is, tehát nekem van bennük bizalmam.
E
Sziasztok!
Meg szeretném kérdezni hogy van-e valakinek tapasztalata az áttétel alapú pszichoterápiában?
M.o.-on még friss a dolog de amennyire belenéztem, kifejezetten borderre és nárcisztikus szem. zavarra tartják hatásosnak. Elvileg az én pszichiáterem séma terápiát alkalmaz, a maladaptív sémákra, amik a személyiség legmélyebb berőgződései az énképünket illetően. Mindenben egyetértek vele, de kb. annyit segít, hogy tisztában vagyok a sémáimmal, mintha meginnék egy capucinot.
Köszi!
babarczyeszter, köszönöm a gyors reagálást meg a kedvességedet. Igazából én sem tudom már hogy mit akarok, mert nem tudom magam 'gyógyultan' elképzelni, de majd lesz valami 🙂 próbálok erős maradni, és ez az oldal erőt ad meg minden, úgy érzem.:)
Szia zoinberg!
Kösz, hogy megosztottad velünk a történeted!
Azt gondolom, kevésbé lényeges, hogy mi a címke (bár néha jól esik, ha van mibe kapaszkodni, "ez és ez a bajom, ezért érzem, amit érzek").
A "borderline" címkét a szakmában megbélyegzőnek tartják, lehet, hogy ezért nem akarta rád akasztani a sulipszichológus, nem azért, mert nem érdekli, mi van benned/veled.
A féltékenység érzésével itt nagyon sokan küzdenek, érteni fogják, mit érzel. Én úgy látom, hogy fantasztikus rálátásod van arra, mi van benned, milyen érzelmek viharzanak, és arra is, hogy nincs valódi okod rá, hogy ezeket a dolgokat érzezd. A legtöbb szakember szerint ez a rálátás/belátás a kulcsa a gyógyulásnak/felépülésnek.
Sziasztok! Új vagyok itt, szóval szeretnék bemutatkozni, meg kiírni magamból a dolgokat.
18 éves meleg fiú vagyok, borderline. Papírom nincs róla (még). Nagyon-nagyon régóta érzékelem magamon a tüneteket, csak nem tudtam mivel azonosítani őket, mert azt hittem hogy ez a normális. Hogy ha azt mondják nekem, keressek célt, foglaljam el magam, legyek jobban, akkor nembaj ha nem tudom megtenni ezeket, mert -gondoltam- más se, csak mondja. Nevetek itt magamba most 😀 Tehát én sokáig úgy voltam ezzel, hogy ez egészséges, nincs bajom. Pedig a derealizáció, a durva szélsőséges hangulatváltozások, az ürességérzés, mind-mind jelen voltak. Amikor anyáéknak elmondtam hogy lehet borderline vagyok, azt mondták hogy ezek mindenkinél vannak néha. Itt a kulcsszó. Néha. És nem ennyire intenzíven, mint nálunk.
Visszatérve: egyik ismerősömnek elmeséltem ezeket, meg azt is, hogy néha rámtör váratlanul a boldogság, olyankor felpörgök, pattogok, örülök a semminek. Aztán fél óra, és elmúlik, jön vissza a jólismert üres szomorúság. Azt mondta, lehet bipoláris vagyok. Hát utánanéztem, és nem. Így nem érdekelt a téma, egészen pár héttel ezelőttig.
Egyetlen egy nagyon jó barátom van, többszáz kilométerre lakik, mégis napi szinten rengeteget beszélünk, több mint egy éve már, és hát mondanom sem kell, nagyon kötődök hozzá. Találkoztunk már, és fogunk is még jelen állás szerint. Na itt jött a probléma. Ő aszexuális, és ezeket a dolgokat előre tisztáztuk mikor megismertük egymást, hogy ne legyen hamis remény a másikba. Na ezt egy borderlinenak(vagy legalábbis nekem) aztán mondhatják :DDD De nem szerettem bele szerintem. Szóval felállás a következő volt: elkezdett beszélgetni egy 35 éves meleggel neten. Aztán mondta nekem, hogy ez a bizonyos férfi, azt írta neki hogy 'máskor is írj ha unatkozol, mert jó társaság vagy.'. Itt törtem össze. 2 teljes napig nem tudtam mit kezdeni magammal. Szenvedtem, agonizáltam, émelyegtem és hánytam ha belegondoltam, azt hittem meghalok. Talált más közelebb, le fog cserélni, fasza. Hiába mondta el kérés nélkül is többször, hogy én vagyok a legjobb barátja, nem nagyon érintett meg. Mondta hogy nem fog lecserélni, hülye lenne, de nem tudtam felfogni ezeket a szavakat. Mentségére szóljon, tényleg nem cserélt le. Még. Remélem nem is fog, meghalnék. Nem mutatom ki hogy féltékeny vagyok, kurvára féltékeny, nem akarom elijeszteni, MERT TUDOM, HOGY NEM KELLENE ANNAK LENNEM, mégsem tudok mit kezdeni az érzéseimmel.
Tehát itt beleástam magam a témába. Rájöttem, hogy ami velem van, az nem egészséges, és valószínűleg borderlineos vagyok. Minden tünet stimmel, valamelyik nem annyira, valemenyik túlzottan is. Nyomtam már el magamon cigit, nem is egyszer, az üresség és a derealizáció miatt, hogy legalább úgy tűnjön hogy élek, és van beleszólásom a dolgokba. Nem mintha segített volna, de azért tetszik a helye, mindig is tetszettek az ilyen sebhelyek.
Dührohamaim kevésbé vannak, viszont hangulatingadozásaim annál inkább. A disszociatív tünetek is passzolnak, az üresség is, a félelemtől való elhagyatás meg pláne, fentebb elég bizonyíték van róla szerintem. Akarok pasi-barátot, de közben meg őt akarom, vele akarok lenni, de tudom hogy ő nem. Vagyis nem úgy. Én nem tudom, nem értem magam, nincsenek céljaim, úgy érzem a cigi az egyetlen biztos pont az életemben, ami ugye ultra faszság, mert elég, így elég paradox dolog, namindegy, értitek gondolom.
A legszebb, hogy valamikor úgy érzem hogy ah, nincs is semmi bajom, nem kell nekem pszichológus meg semmi... aztán máskor egyből futnék oda. Voltam a sulipszichológusnál, ő nem erre szakosodott, de ő is megmondta hogy valami bajom fixen van, de szerinte ez nem borderline. PERSZE HOGY SZERINTE NEM, MIKOR NEM LÁT BELÉM, ÉS NEM TUDOM KIFEJEZNI MAGAM RENDESEN, MEG NEM VESZNEK KOMOLYAN, MERT MOSOLYGOK MINDIG MEG ÚGY ADOM ELŐ, MINTHA NEM LENNE BAJ, KOMOYLTALANUL. Na mindegy, mondta hogy keressek fel szakembert. Majd fel fogok, gondolom, csak nem tudom... nem akarok. de mégis. annyira szar minden, most is tök leszarom hangulatban vagyok és aaaaa megőrülök, nem tudok magammal mit kezdeni, nincs kedvem olvasni, sorozatozni, de még levegőt venni se.
Utálom magam, nincsenek céljaim, nem tud érdekelni hogy hogy sikerül majd a kurva érettségi, vagy felvesznek-e egyetemre. nem érdekel, mert nem akarok élni... nem leszek öngyilkos, még bírom, csak annyira rohadt nehéz. látjátok, annyira összevissza van ez a szöveg, és aaaaaa. na mindegy.
Köszönöm szépen, hogy leírhattam, meg annak is aki elolvasta. Nem várok megváltást, sem tanácsot, csak szerettem volna kiadni magamból ott, ahol megértenek, és nem tudnak le annyival hogy "serdülsz, hormonok. majd elmúlik", vagy "foglald el magad és jobb lesz". Bocsi a sok szövegért. Tényleg. Most annyira szarul érzem magam xD nem tudom.
Szia, igen engem is ez a része rettent vissza. Mindenki jófej volt, Keresztesi Zoltán szakmai tapasztalatát nem vonom kétségbe, de ez igazi sztárgázsi.
köszi a beszámolót! örülök, hogy azért akinek van módja részt venni benne az hasznosnak érzi, ugyanakkor most már sokadjára lehidaltam! esküszöm utoljára mondom el, de pofa kell ahhoz, hogy valaki ezért tizenötezer forintot elkérjen... ennél jóval komolyabb, jóval specifikusabb, és így látatlanban is azt gondolom, hogy jóval előremutatóbb és jóval hasznosabb terápiás alternatívák kerülnek fele ennyibe, vagy még "kevesebbe"! ezzel az egésszel kapcsolatban továbbra sem tudok másra, mint a rablásra asszociálni, de ez legyen az én bajom persze... neked meg mindentől függetlenül, így vagy úgy de jobbulást!
Haha, nem de elég fancy rendelőben volt 🙂
Köszönjük szépen, Eszter 🙂 Valahogy én is így képzeltem el, bár az én helyzetemben ez elég kevésnek bizonyulna, azért érdekes lehet és örülök, hogy segített! 🙂
Hasznosnak hasznos, igen, mert minél többet tudsz erről az állapotról, az annál inkább segít a racionalizálásban és én jól éreztem magam. Szerintem egyszer érdemes kipróbálni, nem kell elköteleződni. Ha nem lenne ilyen drága én boldogan járnék minden héten.
Szia igen,
Kipróbálni érdemes de valóban nagyon borsos az ára. Főleg azt tekintve h. 1,5 óra 
Zoltán elmondja, hogy nem úgy ad kereteket, mint egy magán, szóval nincs klasszikus terápiás munka itt. Inkább pszichoedukációs, azaz ismeretterjesztő és tapasztalatmegosztó csoport.
Az egyik funkciója, hogy Zoltán által minél többet megtudnak a csoporttagok a működési mechanizmusairól ennek a szem. zavarnak, a másik része a klub élmény: mindenki megoszthatja a tapasztalatait olyasvalakikkel, akik ezt ítélkezés nélkül tudják meghallgatni és így nagyon hamar létrejön egyfajta támogató légkör és bajtársias kapcsolat a tagok között. Első alkalommal ezen volt a hangsúly, mindenki elmondta hogy mivel küzd most v. általában.
és aranyból voltak a székek? (jó, abbahagyom...) de egy óvatos beszámoló engem is érdekelne...
Idézet tőle: Eszter86Szia Zsuzsi én elmentem a csportbeszélgetésére, amit Keresztesi Zoltánnal tart. Érdekes volt. Havi egyet tartanak, csak nagyon rövidke, 1,5 óra.
Szia Eszter, nagyon köszi, hogy megírtad ezt! Kíváncsi voltam rá ... szerinted hasznos?
Hogy érezted Magad?
Szia Eszter86!
Elmeséled, miről volt szó a Keresztesi-féle találkozón? Legtöbbünknek nincs annyi pénze, hogy meghallgassa őket.
Szia Zsuzsi én elmentem a csportbeszélgetésére, amit Keresztesi Zoltánnal tart. Érdekes volt. Havi egyet tartanak, csak nagyon rövidke, 1,5 óra.
Szia! Szerintem beszélj a pszchológusoddal erről.
Hidd el hogy sokan vannak hasonlóan. Szerintem is ez border.
Nálam 3 hete diagnosztizálták, de nagyon nehezen mondta ki a terapeuta h. az mert teljesen másnak tűnt a dolog, pszichotikus tüneteim voltak (megszállási fantáziák, folyamatos agypörgés, az agyam egész nap mint egy elszabadult vonat zakatol és persze csupa szar gondolat van benne)
Ma speciel nekem is tele van a tököm ezzel a betegséggel.
Sajnos valószínűleg a Liticarbtól. Amitől viszont tompaság-érzésem van, és úgy egyáltalában utálom. A bipoláris hullámvasutazást is úgy szüntette meg, hogy stegnál a depi közepes epizód. Érzelmileg is tompaságot tapasztalok.
S milyen gyógyszertől csökkent?
Idézet tőle: KleóNem akarlak elkeseríteni, de nekem sem múlt el (habár mintha picit csökkent volna, de az sztem gyszerhatás), szóval én már 56.-ban vagyok, és megvan az "érzelmileg labilis Szem.zavar" dg.-m. Ja, és úgy 4-5 éve épp nagyon erős volt.
Nem akarlak elkeseríteni, de nekem sem múlt el (habár mintha picit csökkent volna, de az sztem gyszerhatás), szóval én már 56.-ban vagyok, és megvan az "érzelmileg labilis Szem.zavar" dg.-m. Ja, és úgy 4-5 éve épp nagyon erős volt.
Én 42 vagyok és nekem nem csökkent a borderline, hanem inkább nőtt szerintem.
Tegnap melankólikus voltam, ma világvége hangulatom volt, most meg olyan mindegy már...
Sziasztok, jelentem, elolvastam Kneszl Beáta Carmen könyvét, és nem volt rossz! Jobbára az tetszett benne, hogy néha ugyanazokat a szavakat használta, mint én, ugyanazokban a helyzetekben kellett volna helyt állnia, meg egy hasonló habitus is. Tényleg jól bemutatja egy olyan ember számára, aki ezzel nincs tisztában! Azok viszont, akik nem értik, így se, úgy se fogják! 🙂
Még talán annyit,hogy nálad a hajtépés olyan lehet,mint másnál a falcolás.Fájdalom utáni megkönnyebbülés.Ha most jött elő,rá kellene jönni,mi okozta,hiszen a tüneteid súlyosbodtak.Ehhez pedig terápia kell.Az én kényszerem is afféle border. ,,falc,,a bőrömet bántom,nem kicsit.
Szia Barbi! Vica1333-nak volt hasonló problémája,ha rákeresel,sokat ír róla.
Ez egy kényszerbetegség,amire vannak megfelelő gyógyszerek,de tény,a feszültség,szorongás felerősíti.Én is kényszerbeteg vagyok,meg minden egyéb,s hetekig normálisan ,,kordában tartom,,de ha valami történik,pl.kialvatlanság,utazás,stressz,kegyetlenül felerősödnek a tünetek.Nálam az anafranil vált be ,igaz,már nem szedem.
Kedves Búra Fórumozók,
segítségért szeretnék fordulni Hozzátok. Borderline vagyok és több mint egy éve trichotillomániával küzdök. Ennyi idő alatt már több kopasz folt is éktelenkedik a fejemen, ahol meg van haj, ott sokkal rövidebb. Egyre jobban szégyellem magam, hogy már nem tudom, hogy fésülni a hajam, mindig kilátszik valamelyik folt:( Emiatt minden reggel komoly hisztivel indul, legszívesebben elbújnék a világ elől, nemhogy bemenjek dolgozni egy multihoz.
Párom hosszas unszolására szombaton végre elmentem egy pszichiáter magánrendelésére aki lamotrigin hatóanyagú gyógyszert írt fel nekem.
A terápiát nem erőltette, annyit mondott csak, hogy 1 hónap múlva találkozunk a gyógyszer miatt. Nem éreztem rajta a segítő szándékot, végig csak pókerarccal nézett rám.
Szerintetek ez a gyógyszer hatásos lehet? Van valaki közületek aki már gyógyult trichotillomániás?
Nem tudom mitévő legyek, szabadulni szeretnék ettől a szokástól, de képtelen vagyok megálljt parancsolni magamnak. Egyetlen reményem ebben a gyógyszerben van (a Doktornő Lamitrint írt fel, de azt már nem is forgalmazzák, ezért a helyettesítő termékét, a 25 mg-os Epitrigine-t adták a patikában). 4 napja szedem csak, esténként egy db, majd minden héten 25 mg-mal emeljük a dózist.
Szerintetek van kiút? Nagyon el vagyok keseredve...
Köszönöm a segítségeteket!
Tegnap viszont halálvasúton voltam, 3 emailt írtam, 2 sms-t, s egyszer felhívtam a pszichiáteremet, azt hittem megdöglök.
A mellkasomban éreztem egy űrt, ami nagyon sebes és iszonyatosan fájt.
Aztán T. elvitt csoportterápiára, s a találkozástól és a csoporttól teljesen jól lettem.
Beszéltem is csoporton.
Aludni is tudtam jól.
Így leírva nem lehet érzékeltetni, mit éreztem.
A bőrömet felhasítottam volna fájdalmamban.
Én nem tudom, de mikor itt van velem a szerelmem, akkor nyugodt vagyok és bízom benne és mindent elhiszek neki,
ha nincs velem, akkor meg azt érzem, hogy haragszom és nem bízom benne és sok rosszat eltudok róla képzelni.
De mi lehet az igazság?
Ez is, az is?
Az előző kapcsolataimmal is így voltam.
Tegnap este és ma is találkoztunk és így jól vagyok.
Ameddig kitart.
Függő vagyok, nem vitás.
Ez mondjuk eddig sem volt kétséges.
De nagyon fájdalmas nekem.
S neki sem annyira kellemes, mert a másfél hónap alatt már többször volt érzelmi túlkapásom, kitörésem.
El kellett neki mondani a betegségemet.
Köszönöm szépen Csilla!
Ennek Örülök.
Lehet szükségem lesz még rá.
Kedves Róka!
Ha bármi baj van, szomorú vagy, vagy csak szeretnél beszélgetni, írj bármikor.
Rám számíthatsz!
S olyan kedvesen és bizalomkeltően fogalmaztál Csilla.
Mégegyszer nagyon köszönöm a vállat, amin kisírhattam magam.
Köszönöm szépen kedves Csilla!
Nagyon jól estek a szavaid.
Nemrég jöttem haza csoportterápiáról és kiadtam sok mindent.
Most jobban vagyok.
Igen, egyedül most nem ment.
Idézet tőle: csilla96Idézet tőle: RókaValaki öleljen meg!
Annyira egyedül érzem magam a gondjaimmal.
Az érzelmeimmel.
Miért nem tudok magamtól jobban lenni?
Mindig a nehézségek.
Úgy Félek és úgy fáj minden.
Kedves Róka!
Mi a baj?
Szeretném, hogy tudd, itt sosem vagy egyedül a problémáiddal. Ez az oldal arra van, hogy ha bárkinek segítségre van szüksége, megkapja. Ez olyan, mint egy nagy család. Mindenki ad segítséget és szeretetet, figyelmet a másiknak.
Először is szeretném, ha válaszolnál egy pár kérdésre:
Miért nem érzed magad értékesnek? Mi az, ami lehúz, amitől nem vagy teljes érzelmileg? Mik a félelmeid, amiktől képtelen vagy egyedül megszabadulni? Amik fogva tartanak? Mi (vagy mik) azok a fájdalmak, amik szétfeszítenek?
Egyedül nagyon ritkán lehet jobban az ember. Anélkül, hogy segítséget kapna (először érdemes családdal, barátokkal beszélni róluk, majd közösen megoldást találni a problémára - akár egy pszichológus, akár egy pszichiáter segítségével)
Addig is kitartást, és virtuálisan is küldök egy nagy ölelést küldök. Egy őszinte vállat, amin kisírhatod magad!
Szia Honey932,
igen, most úgy veszem észre, hogy sokan megzuhantak, időjárás, tél, betegség, szmog...
Örülök, hogy regényt írtál, sőt, még hosszabban is írhatnál 🙂
Ez a menekülés, a kötődni-képtelenség, a félelem, hogy nem vagyunk jók, ez is mind border vonás. Valóban elég nehéz valaki másnak elmagyarázni -- aki nem élte át, az egyáltalán nem érti, és rosszabb esetben hajlamos olyanokat mondani, hogy "hát változtass", vagy "határozd el, hogy máshogy csinálod", stb. Nagy empátia kell ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult zűrzavart felfogjon és elfogadjon a másik ember. Én a barátaimat egyáltalán nem terhelem ezzel, sőt, lehetőleg senkit, akiről tudom, hogy nem érti. A legközelebbi hozzátartozóimat is inkább arra kérem, amiről úgy gondolom, hogy konkrétan tudnak benne segíteni, nem arra, hogy hallgassanak meg vagy értsenek meg, mert tudom, hogy ez nem reális. A "normális" emberek nem értik -- akármennyire szeretnek, mégsem.
Egy borderline csoport azért jó például, mert ott mindenki érti, hogy miről beszélsz. Természetesen jó esetben egy terapeuta is jól érti. És értjük mi is; ezért van a Búra.
Bizonyos furcsa viselkedések, menekülések mögött valamilyen szorongás szokott lenni a megfigyelésem szerint (például azt képzeled, hogy te rossz vagy, és hogy mindenki megítél), más furcsaságok mögött egy kötődési zavar, vagyis az, hogy nehezen tudjuk átélni, hogy szeretnek, és félünk tőle, hogy elhagynak/elutasítanak, ezért inkább odébb állunk (van, aki veszekszik, az se jobb).
Meg lehet tanulni azonosítani azokat az érzéseket, amelyek irracionális döntésekre ösztönöznek, és akkor nem "kiéled" (acting out), hanem megpróbálhatsz elbánni az érzéssel, kezdeni vele valamit, úgy, hogy ne ismétlődjenek azok a helyzetek, amelyektől szenvedsz.
Köszönom, hogy írtál babarczyeszter,
Sokat gondolkodom a boldogságról. De egyszerűen nem tudok rajonni, mi az ami ahhoz kellene. Megelégedés, emberek körülöttem, barátok, munka, anyagi biztonság, parkapcsolat,egy házi állat? Valahogy mindig amikor úgy voltam, h na korrekt minden, valami, nem tudom meghatározni, hogy pontosan mi, de zavart, hiányzott, felzaklatott. Amikor kezd kényelmesen megszokottá válni az életem mindig fenekestül fel kell forgatnom. Általában a várost is elhagyom. Hiába vannak körülöttem barátok, egyedül érzem magam. Néha egyszerűen megfulladok a hirtelen ramtoro szomorusagtol. Azt hiszem bizonyítási kényszerem van, hogy már csak azért is meg tudom csinálni, és a nulláról kezdeni és csak akkor leszek valaki. De nem tudom mit akarok, mi a cél. Csak csinálom. Párkapcsolati téren még képtelen vagyok kötődni. Amikor kezd jönni a lila kod egyszer csak mintha megfagynek belül. Mert tudom hogy úgysincs értelme kötődni,úgyis sírás lesz a vége. Azt viszont nem hagyhatom. Sokszor megfordul a fejemben, minek is vagyok itt, mi értelme az egésznek? Néha annyira valószerutlen minden. Amikor úgy érzem, mélyponton vagyok, tetovalast vagy piercinget csináltatok, azzal törődni kell, fáj is egy darabig. Hülyeség, de amikor fáj, érzem hogy élek, ez valóság. Többször akartam már beszélni erről már a hozzám közel allokkal. De mindig úgy alakult hogy abban a pillanatban amikor leginkább szükségét éreztem volna hogy beszéljek, közölték h baj van, depisek, úristen. Gondoltam van elég bajuk, minek meg magyarázni az enyémet is. Máskor meg túl nagy a boldogság, minek elrontani? Viszont nem tudok meglenni társas kapcsolatok nélkül sem. Néha túlzásokba is esek, és hetekig megallithatatlanul porgok megyek aztán jön megint a mélypont. Mindenki azt mondja tűk sokat beszélek. ..gondolom feltűnt. Mióta az eszemet tudom, ez így megy. Ezért felvettem a mindig mosolygó vidám arcot, egyszerűbb ez. És hihető. Persze lehet az elhuzodo betegeskedes, a nem alvás és a remalmok miatt zuhantam most meg. De lesz még tavasz ☺ Bocsánat a regenyert!
Idézet tőle: RókaValaki öleljen meg!
Annyira egyedül érzem magam a gondjaimmal.
Az érzelmeimmel.
Miért nem tudok magamtól jobban lenni?
Mindig a nehézségek.
Úgy Félek és úgy fáj minden.
Kedves Róka!
Mi a baj?
Szeretném, hogy tudd, itt sosem vagy egyedül a problémáiddal. Ez az oldal arra van, hogy ha bárkinek segítségre van szüksége, megkapja. Ez olyan, mint egy nagy család. Mindenki ad segítséget és szeretetet, figyelmet a másiknak.
Először is szeretném, ha válaszolnál egy pár kérdésre:
Miért nem érzed magad értékesnek? Mi az, ami lehúz, amitől nem vagy teljes érzelmileg? Mik a félelmeid, amiktől képtelen vagy egyedül megszabadulni? Amik fogva tartanak? Mi (vagy mik) azok a fájdalmak, amik szétfeszítenek?
Egyedül nagyon ritkán lehet jobban az ember. Anélkül, hogy segítséget kapna (először érdemes családdal, barátokkal beszélni róluk, majd közösen megoldást találni a problémára - akár egy pszichológus, akár egy pszichiáter segítségével)
Addig is kitartást, és virtuálisan is küldök egy nagy ölelést küldök. Egy őszinte vállat, amin kisírhatod magad!
ez n
Szia Honey932!
A tesztek nagyon durván és felületesen jeleznek vissza valamit, amit egy szakember alaposan és mélyen megpróbálna kikérdezni. De egyébként orvosi tesztek, tehát nem a hasamra ütve csináltam őket.
A lényeg szerintem az, hogy mennyire érzed magad rosszul, mennyire érzed úgy, hogy nem megy az élet, vagy fáj, vagy érthetetlen számodra, és te is érthetetlen vagy mások számára.
A pszichés zavarok csak akkor szorulnak kezelésre, ha zavarnak az életben -- az ember egyébként lehet érzékenyebb, vagy furcsa gondolkodású, vagy érzelmes, és ettől még nem szorul kezelésre.
Mi az, ami neked fáj, vagy ami zavar, akadályoz abban, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél?
Sziasztok, köszönöm a befogadást!
Szeretném megkerdezni, mit gondoltok az oldalon található tesztekrol? Persze tudom, nem igazán ad reális képet egy ilyen internetes dolog, de azért na. Ha mar elkezdtem, vegig mentem a soron. Sok "szépséget" kaptam válaszul, például súlyos border tünetek, azonnal forduljon segítségért... sok hasonlosagot látok az írásaitok alapján. Sosem jártam még pszichológusnal sem. Hát még beszélni bárkinek ilyesmiről. Ha butasagokat hordok ossze, elnézést. A családomban szokásos, es kedvelt szofordulat: "De mi az, hogy normális? Mi biztosan NEM! " Egy ideig ez még vicces is volt, elgondolkodtató, de néha már fájó. Ez normális?
Úgy érzem mindig én vagyok legalul.
Valaki öleljen meg!
Annyira egyedül érzem magam a gondjaimmal.
Az érzelmeimmel.
Miért nem tudok magamtól jobban lenni?
Mindig a nehézségek.
Úgy Félek és úgy fáj minden.
Idézet tőle: csilla96Kedves Eszter!
Nem tudom eléggé meghálálni a sok jó szót, a tanácsokat. Csak sírok, miközben olvasom...
Az a baj, hogy én mindig magamat hibáztatom, még ha nem is vagyok hibás... Ilyenkor inkább magamon vezetem le a dühömet önmagam bántalmazásával...penge, olló... nekem már nincs kiút, csak ez maradt...örök sötétség és szomorúság...vagdosás... meg akarok gyógyulni, de félek segítséget kérni...félek hogy nem vennék komolyan...
Szia csilla96!
Nagyon fiatal vagy, és van kiút, hidd el. Teljesen biztos vagyok benne, hogy komolyan vesznek, ha a megfelelő helyen jelentkezel, hiszen a szakmában ismerik ezt a betegséget. Én a Balassa utcai Pszichoterápiás Osztályt javasolnám először -- hívd fel az ambulanciájukat és kérj időpontot! Sajnos valószínű, hogy várni kell, de addig se add fel.
Sokan sokkal jobban lettünk, és elégedettek lehetünk az életünkkel. Neked is van erre esélyed!
Idézet tőle: crazyén betegesen féltékeny vagyok és sajnos vagy nem sajnos,nem fojtom el,de ezzel meg rombolok..hozzám nagyon türelmes ember kell (megtaláltam )...a gondolatmenetem viszonylag egyszerű...miért is jönne,foglalkozna velem,áldozná rám az idejét,ha nem én kellek...persze gyakorlatban nem igazán megy hasznosítani ezt
Ez teljesen így van! Átgondolom ésszel a tiszta állapotban, de ha borul a világ, az Isten nincs, aki velem ezt el tudja hitetni! Ráadásul a féltékenység átmegy abba, hogy "úgyis elmész", persze ha elmenne, elmehetett volna már ezerszer! És hiába bizonyít, hiába teper, nem érzem, hogy elhinném, hogy akkor már végig itt marad!