DÜHÖNGŐ 2
Idézet tőle: CsakEgyValakiAnnyira igazad van. És én magam is tudom, hogy ilyen ember vagyok. Csak olyan nehéz változtatni valamin, ha az agyad arra van ráállva. Nem lehetetlen, csak türelmesnek kell lennem magammal. Ha visszagondolok mondjuk a korábbi önmagamra, így is sokat változtam. De ezt majd privátba...
Igen, biztos vagyok benne, hogy képes vagy fejlődni. Okos vagy, és reálisan látsz nagyon sok mindent.
Azt viszont, hogy mennyi időd van a munkahelyhez való hozzáállásodon változtatni, csak te tudod megítélni. Attól függ, mennyire vagy távol az összeomlástól.
Idézet tőle: PhilCIdézet tőle: CsakEgyValakiIdézet tőle: Bird45Idézet tőle: CsakEgyValakiAz az érdekes tudjátok... és most nem azért, hogy magamat fényezzem, hogy én vagyok számunkra a mindenes. Aki mindent tud, hogy kell, aki mindent tud, hol van... Komolyan... néha megdöbbenve hallgatom, hogy pl a főkönyvelő meglepődik dolgokon, hogy hogy kell könyvelni az egyszeres programban. Meg, hogy ő biztos nem fog őstermelő bevallást csinálni. De akkor kérdezem én, ki fog?! Én?! Hogy, ha meg se mutatják, hogy kell... továbbképzés... hagyjuk már... de mindegy, nekem nem is kell...
A felállás a következő: van a béres, van a főkönyvelő, van egy részmunkaidős meg vagyok én. A béres nem könyvel, ő béres, a főkönyvelő sem könyvel, ő főkönyvelő, tehát vagyok én és a 4 órás társam, aki még új és azt a munkát, ami nekem fél nap, ő egy hétig csinálja. De persze, én vagyok csesztetve, hogy miattam van szarban a cég, miattam csúszik a bevallás, miattam kell másoknak túlórázni. Persze a bérem a béka segge alatt van... de nem is a pénz a lényeg.
Munka után ma odajött a főnök, hogy mi van velem, mert ilyen hónapunk még nem volt... nem akartam mondani neki, hogy te semmit nem vettél észre belőle, mert te mindennap leléptél 3-kor. De amúgy se könyvel, csak főnök, szóval tök mindegy... elkezd velem agyalni azon, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy kész legyen minden... persze, az én ötleteim baromság.... elég hamar rájöttem, hogy leszarja mi van velem, neki csak az a lényeg, hogy az ügyfelek kussoljanak és ki legyenek elégítve. Az, hogy velem mi van, hogy élek meg dolgokat... a kutyát nem érdekli.
Tudjátok mióta akarok innen eljönni? Lassan egy éve... de én vagyok a hülye, mert még nem tettem meg. Tavaly ilyenkor a 8 órás társamnál 2X annyit dolgoztam és fáradt voltam... kimerült. A főnök a körmére nézett, mire kilépett. Lett egy 6 órás társam, aki 2 hónapig bírta, aztán csak a 4 órások... volt olyan, akinek a hibáit tovább tartott javítgatnom, mintha én megcsináltam volna a munkáját. És mégis... ragaszkodom... miért? fene tudja... év elején: most nem hagyhatom itt őket mérleg előtt a szarban... aztán mikor új kolléga jön, mindig adok új esélyt... új ügyfél jön, hátha több pénz lesz... fene tudja... de ahogy gondolkodtam, rájöttem, hogy a költözés és a mostani év vége/év eleje miatt megint nem merek majd ugrálni... Úgyhogy ha váltok is... (ami még elég bizonytalan), abból csak júniusban lesz valami... pedig voltak lehetőségek, nem is egy, amit elengedtem csak azért, mert szegény cég... szegény ügyfelek... szegény kollégák itt maradnak nélkülem.
Tiszta hülye vagyok és erre fogok rámenni....
Szia! 🙂
Én úgy látom, hogy túlságosan jószívű vagy, és ezt használják ki...
Ahogy a többiek is írták már, tényleg a váltás lenne a legjobb megoldás. Szerintem nem kell júniusig várnod, ha adódna lehetőség, akkor korábban is elmehetsz. Annyit nem ér az egész, hogy az egészséged is rámenjen. A cégnek meg a kollégáknak már többet is adtál, mint megérdemelték, semmivel sem tartozol nekik! Összeomlik majd a cég? Hát akkor az az ő bajuk lesz! 🙂 Ugyanis nem csak te dolgozol ott, hanem (elvileg) mások is, majd ők megoldják, az ő gondjuk, kész.
Kedves vagy, hogy ezt mondod. 🙂 Ez az én nagy bajom... hogy túl jó ember vagyok. Én miért nem tudok önző lenni vagy szemét? Csak néha....
Nem tudom, hogy váltok-e vagy, hogy mikor fogok... nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés lenne-e. Lehet, hogy jobb lenne, lehet csak rosszabb. Mert bár a helyzet ott javíthatatlan, de ha bejön az életembe még több változás félek, hogy összeomlok. Talán még várok vele, egy kicsit... (ezt mondtam egy éve is, mondjuk....)
Inkább az a baj, hogy nem elég munkahelyet váltani, a mentalitásodon is változtatni kell. A munkahelyváltással inkább csak időt nyersz a belső feladatok elvégzésére (mert idő, amíg az újabb munkahelyen belül is beskatulyáznak). De ha nem változtatsz a mentalitásodon, az új munkahelyen is könnyen abban a helyzetben találhatod magadat, amiben most vagy. Nézzük reálisan a helyzetet: az a fajta dolgozó vagy, aki kérés nélkül is azonosul élből az egész cég helyzetével (merthogy nem akarod őket szarban hagyni), látványosan kidolgozod a beled, de nem nagyon szoktad hangoztatni a saját igényeidet (lehet, hogy te úgy érzed, hogy belülről téged szétfeszít az elégedetlenség, de vajon hányszor mondtad ki tételesen, egyenesen, félreérthetetlenül, hogy nem fair a helyzet, amiben vagy, és megoldást akarsz rá azonnal?), és megelégszel egy olyan bérrel, ami látványosan alacsonyabb annál, mint amit megérdemelnél. Az ideális dolgozó vagy! Minden főnök ilyen embereket akarna. Olyan embereket, akikre tényleg lehet számokként gondolni, és még csak fel se lázadnak miatta.
Ne legyenek illúzióid. Egy dolgozóra, ha ránéz a főnöke, elsősorban a bérköltség lebontását látja lebegni az arca helyén. Folyamatosan megy a belső számolás, hogy "mennyibe is kerül nekem ez az ember?" és hogy "mennyit is hoz nekem ez az ember?". Ahhoz, hogy a főnököd EMELLETT még az emberi érzéseidet is figyelembe tudja venni, kb. egy négy-öt fős családi vállalkozásnál kellene dolgoznod VAGY nagyon jól kellene tudnod érvényesíteni a saját érdekeidet. Nagyon ritka az a főnök, aki nagyobb létszámnál is képes bérköltségnél többet látni az alkalmazottjában.
Annyira igazad van. És én magam is tudom, hogy ilyen ember vagyok. Csak olyan nehéz változtatni valamin, ha az agyad arra van ráállva. Nem lehetetlen, csak türelmesnek kell lennem magammal. Ha visszagondolok mondjuk a korábbi önmagamra, így is sokat változtam. De ezt majd privátba...
Köszi, ez jólesik. 🙂
Ha tényleg higgadt tudsz maradni időnként, simán fogod tudni alkalmazni a sémásat, olyankor is, ha mégsem vagy az. Esetedben én nagy reményeket fűzök hozzá. 🙂
Sajnos viszont még nem mindig tudom végigvinni ezt a higgadt maradok stb. dolgot. Most pl. ismét előtérbe kerültek a házfelújítás anyagi vonzatai, és erősen gyötrődöm rajta, mit hogyan teremtsek elő. Mit ne mondjak, most jól esne az a kötél a torkomon. Azaz: igen, most megint sikerült végigmennem a tehetetlenségérzetből fakadó érzelmi láncolaton.
Nem, pont arról beszélek, hogy most nem elfojtok. Én már rohadt sokszor fojtottam el, tudom, milyen érzés. De most tényleg higgadt tudok maradni. Eleve nem azonosulok annyira a problémával. Racionálisan, kívülről tudom szemlélni. És végig tudok menni egyenként megoldási lehetőségeken. És közben felszabadultságot élek meg, már pusztán attól, hogy nekiállok foglalkozni a problémával.
A hűje férfiak alapból utálják a női sírást, "női eszköz"-nek tekintik... Ők már csak így maradnak.
Higgadt? Annak néz ki, de közben ott az elfojtás... Életemben kétszer fojtottam el dühöt, az, hogy úgy éreztem, szétrobbanok, enyhe kifejezés. Még az agyam is szét akart durranni. Jó lesz az a sématerap a dühkezelésre, te képes leszel használni!
Jó kis ügyfelek 😀 Azt gondolják: jó a duma!
Idézet tőle: Kleó"Nem hiszem, hogy attól, hogy tudom, hová és hogyan lenne érdemes ütni, még nagyobb kihívás lenne kezelni a kifelé irányulni vágyó dühömet."
Nem attól. Hanem attól, hogy ez lesz a levezetési technika.
Érdekes, én régen a "tehetetlen düh"-érzéstől elbőgtem magam. Most már simán acting out. Aztán utána gondolkozom, meg elemzem meg "kognitívozom". Helytelen.
Még egy: sajnos vele jár, de időnként úgy néznél ki, mint akit rendszeresen bántalmaznak fizikailag. Kell ez pl. egy munkahelyen?
Nekem is volt olyan időszakom, amikor folyamatosan bőgtem emiatt. Párom utálta, azt hitte, hogy ez egy eszköz arra, hogy megsajnáljon, és így jobban tudjam érvényesíteni az akaratomat. Egyszerűen nem értette, hogy ez nem csel, csak annak a jele, hogy kvázi szétrobban az agyam a tehetetlenségérzettől.
Mióta viszont csak a higgadt problémamegoldásra fókuszálok, nem igazán bőgtem.
Munkahely: nem sok ügyfél jár be hozzám, alapvetően telefonon/mailben tartjuk inkább a kapcsolatot. Aki pedig bejár, az pont olyan típus, hogy rohadt menőnek érezne attól, ha látna sérüléssel, és közölném vele, hogy pl. krav maga miatt van. xD
"Nem hiszem, hogy attól, hogy tudom, hová és hogyan lenne érdemes ütni, még nagyobb kihívás lenne kezelni a kifelé irányulni vágyó dühömet."
Nem attól. Hanem attól, hogy ez lesz a levezetési technika.
Érdekes, én régen a "tehetetlen düh"-érzéstől elbőgtem magam. Most már simán acting out. Aztán utána gondolkozom, meg elemzem meg "kognitívozom". Helytelen.
Még egy: sajnos vele jár, de időnként úgy néznél ki, mint akit rendszeresen bántalmaznak fizikailag. Kell ez pl. egy munkahelyen?
Idézet tőle: CsakEgyValakiIdézet tőle: Bird45Idézet tőle: CsakEgyValakiAz az érdekes tudjátok... és most nem azért, hogy magamat fényezzem, hogy én vagyok számunkra a mindenes. Aki mindent tud, hogy kell, aki mindent tud, hol van... Komolyan... néha megdöbbenve hallgatom, hogy pl a főkönyvelő meglepődik dolgokon, hogy hogy kell könyvelni az egyszeres programban. Meg, hogy ő biztos nem fog őstermelő bevallást csinálni. De akkor kérdezem én, ki fog?! Én?! Hogy, ha meg se mutatják, hogy kell... továbbképzés... hagyjuk már... de mindegy, nekem nem is kell...
A felállás a következő: van a béres, van a főkönyvelő, van egy részmunkaidős meg vagyok én. A béres nem könyvel, ő béres, a főkönyvelő sem könyvel, ő főkönyvelő, tehát vagyok én és a 4 órás társam, aki még új és azt a munkát, ami nekem fél nap, ő egy hétig csinálja. De persze, én vagyok csesztetve, hogy miattam van szarban a cég, miattam csúszik a bevallás, miattam kell másoknak túlórázni. Persze a bérem a béka segge alatt van... de nem is a pénz a lényeg.
Munka után ma odajött a főnök, hogy mi van velem, mert ilyen hónapunk még nem volt... nem akartam mondani neki, hogy te semmit nem vettél észre belőle, mert te mindennap leléptél 3-kor. De amúgy se könyvel, csak főnök, szóval tök mindegy... elkezd velem agyalni azon, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy kész legyen minden... persze, az én ötleteim baromság.... elég hamar rájöttem, hogy leszarja mi van velem, neki csak az a lényeg, hogy az ügyfelek kussoljanak és ki legyenek elégítve. Az, hogy velem mi van, hogy élek meg dolgokat... a kutyát nem érdekli.
Tudjátok mióta akarok innen eljönni? Lassan egy éve... de én vagyok a hülye, mert még nem tettem meg. Tavaly ilyenkor a 8 órás társamnál 2X annyit dolgoztam és fáradt voltam... kimerült. A főnök a körmére nézett, mire kilépett. Lett egy 6 órás társam, aki 2 hónapig bírta, aztán csak a 4 órások... volt olyan, akinek a hibáit tovább tartott javítgatnom, mintha én megcsináltam volna a munkáját. És mégis... ragaszkodom... miért? fene tudja... év elején: most nem hagyhatom itt őket mérleg előtt a szarban... aztán mikor új kolléga jön, mindig adok új esélyt... új ügyfél jön, hátha több pénz lesz... fene tudja... de ahogy gondolkodtam, rájöttem, hogy a költözés és a mostani év vége/év eleje miatt megint nem merek majd ugrálni... Úgyhogy ha váltok is... (ami még elég bizonytalan), abból csak júniusban lesz valami... pedig voltak lehetőségek, nem is egy, amit elengedtem csak azért, mert szegény cég... szegény ügyfelek... szegény kollégák itt maradnak nélkülem.
Tiszta hülye vagyok és erre fogok rámenni....
Szia! 🙂
Én úgy látom, hogy túlságosan jószívű vagy, és ezt használják ki...
Ahogy a többiek is írták már, tényleg a váltás lenne a legjobb megoldás. Szerintem nem kell júniusig várnod, ha adódna lehetőség, akkor korábban is elmehetsz. Annyit nem ér az egész, hogy az egészséged is rámenjen. A cégnek meg a kollégáknak már többet is adtál, mint megérdemelték, semmivel sem tartozol nekik! Összeomlik majd a cég? Hát akkor az az ő bajuk lesz! 🙂 Ugyanis nem csak te dolgozol ott, hanem (elvileg) mások is, majd ők megoldják, az ő gondjuk, kész.
Kedves vagy, hogy ezt mondod. 🙂 Ez az én nagy bajom... hogy túl jó ember vagyok. Én miért nem tudok önző lenni vagy szemét? Csak néha....
Nem tudom, hogy váltok-e vagy, hogy mikor fogok... nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés lenne-e. Lehet, hogy jobb lenne, lehet csak rosszabb. Mert bár a helyzet ott javíthatatlan, de ha bejön az életembe még több változás félek, hogy összeomlok. Talán még várok vele, egy kicsit... (ezt mondtam egy éve is, mondjuk....)
Inkább az a baj, hogy nem elég munkahelyet váltani, a mentalitásodon is változtatni kell. A munkahelyváltással inkább csak időt nyersz a belső feladatok elvégzésére (mert idő, amíg az újabb munkahelyen belül is beskatulyáznak). De ha nem változtatsz a mentalitásodon, az új munkahelyen is könnyen abban a helyzetben találhatod magadat, amiben most vagy. Nézzük reálisan a helyzetet: az a fajta dolgozó vagy, aki kérés nélkül is azonosul élből az egész cég helyzetével (merthogy nem akarod őket szarban hagyni), látványosan kidolgozod a beled, de nem nagyon szoktad hangoztatni a saját igényeidet (lehet, hogy te úgy érzed, hogy belülről téged szétfeszít az elégedetlenség, de vajon hányszor mondtad ki tételesen, egyenesen, félreérthetetlenül, hogy nem fair a helyzet, amiben vagy, és megoldást akarsz rá azonnal?), és megelégszel egy olyan bérrel, ami látványosan alacsonyabb annál, mint amit megérdemelnél. Az ideális dolgozó vagy! Minden főnök ilyen embereket akarna. Olyan embereket, akikre tényleg lehet számokként gondolni, és még csak fel se lázadnak miatta.
Ne legyenek illúzióid. Egy dolgozóra, ha ránéz a főnöke, elsősorban a bérköltség lebontását látja lebegni az arca helyén. Folyamatosan megy a belső számolás, hogy "mennyibe is kerül nekem ez az ember?" és hogy "mennyit is hoz nekem ez az ember?". Ahhoz, hogy a főnököd EMELLETT még az emberi érzéseidet is figyelembe tudja venni, kb. egy négy-öt fős családi vállalkozásnál kellene dolgoznod VAGY nagyon jól kellene tudnod érvényesíteni a saját érdekeidet. Nagyon ritka az a főnök, aki nagyobb létszámnál is képes bérköltségnél többet látni az alkalmazottjában.
Idézet tőle: KleóIdézet tőle: PhilCNem értem, miért félted tőlem ennyire a küzdősportokat. 🙂
Harcművészetek. 🙂
Téged féltelek tőlük, ilyen módon való "használatuktól". A filozófiai hátterük nélkül (amihez hozzá tartozik, hogy a civil életben kizárólag jogos önvédelemből használod – amúgy ez a valódi küzdősportoknál, így a boksznál is szabály) te csak feszültség/düh levezetésére szeretnéd használni. Vagyis a düh tárgyát áttolnád a bokszzsákra – vagy az edzőpartnerre, ellenfélre. Így kialakítasz magadnak egy feszültséglevezetési/dühkiélési technikát, amit egy idő után esélyes, hogy automatikusan használnál a hétköznapi életben is, aminek a következményeit nem hinném, hogy kellene itt ragoznom. A dühöt sem nem elfojtani, sem nem áttolni kellene, hanem kezelni. Erre kiválóan alkalmas a kognitív terápia, amelynek egyik válfaja a sématerápia, amelyre készülsz. Én a helyedben megvárnám azt, és ha ott már előrelépést értél el, lazításképpen sportolhatsz valamit, de akkor már nem acting out-ként.
Értelek, Kleó. És köszönöm, hogy vigyázol rám. Komolyan.
Két dolog az, ami felmerül ezzel az egésszel kapcsolatosan:
1. Akár igazat adok neked, akár nem, végső soron tényleg úgy fogom csinálni, ahogy te javasoltad, mert anyagi okokból így tudom megoldani. Jelen pillanatban a sématerápia olcsóbb, mint a harcművészetek/küzdősport, így óhatatlanul ezt fogom előbb elkezdeni.
2. Nem azért vagyok önbántalmazó, mert élből ehhez lenne kedvem. Az érzelmi/logikai menete a dolgoknak így néz ki: feszültséget élek meg valami miatt - rájövök, hogy a feszültség nem oldható, mert vagy a másik fél nem partner ebben, vagy egyéb okok miatt nem az - a meg nem oldható feszültség tehetetlenségérzetet szül - a tehetetlenségérzet ösztönösen dühbe vált - a dühöt afelé a személy felé szeretném megélni, akiről úgy érzem, hogy ebbe a kellemetlen helyzetbe hozott - aztán arra jutok, hogy nem akarom az illetőt bántani, se verbálisan, se fizikailag - a düh bennem marad, le kell vezetnem valahogy - magamon vezetem le, azaz végül bántom magamat.
Szóval mint láthatod, anélkül, hogy birtokában lennék mindannak az ismeretnek, amit egy harcművészet stb. adhat, azaz, hogy pl. hová és hogyan lenne érdemes ütni stb., már eleve ott kezdődik a gondolatmenetem, hogy mást akarok megütni. És le tudom küzdeni. Rosszabb (és most már egyre ritkább) esetben magamon vezetem le a dühöt, jobb (és most már egyre gyakoribb) esetben visszamegyek a legelső fázisra, és addig nyomatom a másik félnek is, hogy "oldjuk meg a problémát!", míg nem sikerül valamit mégis kitalálni.
Nem hiszem, hogy attól, hogy tudom, hová és hogyan lenne érdemes ütni, még nagyobb kihívás lenne kezelni a kifelé irányulni vágyó dühömet.
Akkor kicsit edzek a humoromra,hogy bejöjjek neked 😀
Idézet tőle: kharzakTudok velük beszélgetni,ha van közös témánk. nem vagyok alkoholista se lebukkant csöves. Humorérzékemet otthon hagytam 😀 Mármint nőkkel nem nagyon megy,de így a négy fal között chaten van humorérzékem
Tudom hogy nem vagy se alkoholista, se lepukkant csöves. Csak azt írtad korábban, hogy a nők erre buknak. Pedig nem.
Ha chaten van humorod, akkor az már jó. Nem kell egyből viccesnek leni. De ha később kiderül, hogy jó a humorod, az egy jó plusz.
Idézet tőle: CsakEgyValakiKedves vagy, hogy ezt mondod. 🙂 Ez az én nagy bajom... hogy túl jó ember vagyok. Én miért nem tudok önző lenni vagy szemét? Csak néha....
Nem tudom, hogy váltok-e vagy, hogy mikor fogok... nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés lenne-e. Lehet, hogy jobb lenne, lehet csak rosszabb. Mert bár a helyzet ott javíthatatlan, de ha bejön az életembe még több változás félek, hogy összeomlok. Talán még várok vele, egy kicsit... (ezt mondtam egy éve is, mondjuk....)
Az önzés nekem sem mindig sikerül. 🙂
Rendben, ezt te tudod. Ahogy jónak látod.
Idézet tőle: Bird45Idézet tőle: CsakEgyValakiAz az érdekes tudjátok... és most nem azért, hogy magamat fényezzem, hogy én vagyok számunkra a mindenes. Aki mindent tud, hogy kell, aki mindent tud, hol van... Komolyan... néha megdöbbenve hallgatom, hogy pl a főkönyvelő meglepődik dolgokon, hogy hogy kell könyvelni az egyszeres programban. Meg, hogy ő biztos nem fog őstermelő bevallást csinálni. De akkor kérdezem én, ki fog?! Én?! Hogy, ha meg se mutatják, hogy kell... továbbképzés... hagyjuk már... de mindegy, nekem nem is kell...
A felállás a következő: van a béres, van a főkönyvelő, van egy részmunkaidős meg vagyok én. A béres nem könyvel, ő béres, a főkönyvelő sem könyvel, ő főkönyvelő, tehát vagyok én és a 4 órás társam, aki még új és azt a munkát, ami nekem fél nap, ő egy hétig csinálja. De persze, én vagyok csesztetve, hogy miattam van szarban a cég, miattam csúszik a bevallás, miattam kell másoknak túlórázni. Persze a bérem a béka segge alatt van... de nem is a pénz a lényeg.
Munka után ma odajött a főnök, hogy mi van velem, mert ilyen hónapunk még nem volt... nem akartam mondani neki, hogy te semmit nem vettél észre belőle, mert te mindennap leléptél 3-kor. De amúgy se könyvel, csak főnök, szóval tök mindegy... elkezd velem agyalni azon, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy kész legyen minden... persze, az én ötleteim baromság.... elég hamar rájöttem, hogy leszarja mi van velem, neki csak az a lényeg, hogy az ügyfelek kussoljanak és ki legyenek elégítve. Az, hogy velem mi van, hogy élek meg dolgokat... a kutyát nem érdekli.
Tudjátok mióta akarok innen eljönni? Lassan egy éve... de én vagyok a hülye, mert még nem tettem meg. Tavaly ilyenkor a 8 órás társamnál 2X annyit dolgoztam és fáradt voltam... kimerült. A főnök a körmére nézett, mire kilépett. Lett egy 6 órás társam, aki 2 hónapig bírta, aztán csak a 4 órások... volt olyan, akinek a hibáit tovább tartott javítgatnom, mintha én megcsináltam volna a munkáját. És mégis... ragaszkodom... miért? fene tudja... év elején: most nem hagyhatom itt őket mérleg előtt a szarban... aztán mikor új kolléga jön, mindig adok új esélyt... új ügyfél jön, hátha több pénz lesz... fene tudja... de ahogy gondolkodtam, rájöttem, hogy a költözés és a mostani év vége/év eleje miatt megint nem merek majd ugrálni... Úgyhogy ha váltok is... (ami még elég bizonytalan), abból csak júniusban lesz valami... pedig voltak lehetőségek, nem is egy, amit elengedtem csak azért, mert szegény cég... szegény ügyfelek... szegény kollégák itt maradnak nélkülem.
Tiszta hülye vagyok és erre fogok rámenni....
Szia! 🙂
Én úgy látom, hogy túlságosan jószívű vagy, és ezt használják ki...
Ahogy a többiek is írták már, tényleg a váltás lenne a legjobb megoldás. Szerintem nem kell júniusig várnod, ha adódna lehetőség, akkor korábban is elmehetsz. Annyit nem ér az egész, hogy az egészséged is rámenjen. A cégnek meg a kollégáknak már többet is adtál, mint megérdemelték, semmivel sem tartozol nekik! Összeomlik majd a cég? Hát akkor az az ő bajuk lesz! 🙂 Ugyanis nem csak te dolgozol ott, hanem (elvileg) mások is, majd ők megoldják, az ő gondjuk, kész.
Kedves vagy, hogy ezt mondod. 🙂 Ez az én nagy bajom... hogy túl jó ember vagyok. Én miért nem tudok önző lenni vagy szemét? Csak néha....
Nem tudom, hogy váltok-e vagy, hogy mikor fogok... nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés lenne-e. Lehet, hogy jobb lenne, lehet csak rosszabb. Mert bár a helyzet ott javíthatatlan, de ha bejön az életembe még több változás félek, hogy összeomlok. Talán még várok vele, egy kicsit... (ezt mondtam egy éve is, mondjuk....)
Idézet tőle: CsakEgyValakiAz az érdekes tudjátok... és most nem azért, hogy magamat fényezzem, hogy én vagyok számunkra a mindenes. Aki mindent tud, hogy kell, aki mindent tud, hol van... Komolyan... néha megdöbbenve hallgatom, hogy pl a főkönyvelő meglepődik dolgokon, hogy hogy kell könyvelni az egyszeres programban. Meg, hogy ő biztos nem fog őstermelő bevallást csinálni. De akkor kérdezem én, ki fog?! Én?! Hogy, ha meg se mutatják, hogy kell... továbbképzés... hagyjuk már... de mindegy, nekem nem is kell...
A felállás a következő: van a béres, van a főkönyvelő, van egy részmunkaidős meg vagyok én. A béres nem könyvel, ő béres, a főkönyvelő sem könyvel, ő főkönyvelő, tehát vagyok én és a 4 órás társam, aki még új és azt a munkát, ami nekem fél nap, ő egy hétig csinálja. De persze, én vagyok csesztetve, hogy miattam van szarban a cég, miattam csúszik a bevallás, miattam kell másoknak túlórázni. Persze a bérem a béka segge alatt van... de nem is a pénz a lényeg.
Munka után ma odajött a főnök, hogy mi van velem, mert ilyen hónapunk még nem volt... nem akartam mondani neki, hogy te semmit nem vettél észre belőle, mert te mindennap leléptél 3-kor. De amúgy se könyvel, csak főnök, szóval tök mindegy... elkezd velem agyalni azon, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy kész legyen minden... persze, az én ötleteim baromság.... elég hamar rájöttem, hogy leszarja mi van velem, neki csak az a lényeg, hogy az ügyfelek kussoljanak és ki legyenek elégítve. Az, hogy velem mi van, hogy élek meg dolgokat... a kutyát nem érdekli.
Tudjátok mióta akarok innen eljönni? Lassan egy éve... de én vagyok a hülye, mert még nem tettem meg. Tavaly ilyenkor a 8 órás társamnál 2X annyit dolgoztam és fáradt voltam... kimerült. A főnök a körmére nézett, mire kilépett. Lett egy 6 órás társam, aki 2 hónapig bírta, aztán csak a 4 órások... volt olyan, akinek a hibáit tovább tartott javítgatnom, mintha én megcsináltam volna a munkáját. És mégis... ragaszkodom... miért? fene tudja... év elején: most nem hagyhatom itt őket mérleg előtt a szarban... aztán mikor új kolléga jön, mindig adok új esélyt... új ügyfél jön, hátha több pénz lesz... fene tudja... de ahogy gondolkodtam, rájöttem, hogy a költözés és a mostani év vége/év eleje miatt megint nem merek majd ugrálni... Úgyhogy ha váltok is... (ami még elég bizonytalan), abból csak júniusban lesz valami... pedig voltak lehetőségek, nem is egy, amit elengedtem csak azért, mert szegény cég... szegény ügyfelek... szegény kollégák itt maradnak nélkülem.
Tiszta hülye vagyok és erre fogok rámenni....
Szia! 🙂
Én úgy látom, hogy túlságosan jószívű vagy, és ezt használják ki...
Ahogy a többiek is írták már, tényleg a váltás lenne a legjobb megoldás. Szerintem nem kell júniusig várnod, ha adódna lehetőség, akkor korábban is elmehetsz. Annyit nem ér az egész, hogy az egészséged is rámenjen. A cégnek meg a kollégáknak már többet is adtál, mint megérdemelték, semmivel sem tartozol nekik! Összeomlik majd a cég? Hát akkor az az ő bajuk lesz! 🙂 Ugyanis nem csak te dolgozol ott, hanem (elvileg) mások is, majd ők megoldják, az ő gondjuk, kész.
Idézet tőle: PhilCNem értem, miért félted tőlem ennyire a küzdősportokat. 🙂
Harcművészetek. 🙂
Téged féltelek tőlük, ilyen módon való "használatuktól". A filozófiai hátterük nélkül (amihez hozzá tartozik, hogy a civil életben kizárólag jogos önvédelemből használod – amúgy ez a valódi küzdősportoknál, így a boksznál is szabály) te csak feszültség/düh levezetésére szeretnéd használni. Vagyis a düh tárgyát áttolnád a bokszzsákra – vagy az edzőpartnerre, ellenfélre. Így kialakítasz magadnak egy feszültséglevezetési/dühkiélési technikát, amit egy idő után esélyes, hogy automatikusan használnál a hétköznapi életben is, aminek a következményeit nem hinném, hogy kellene itt ragoznom. A dühöt sem nem elfojtani, sem nem áttolni kellene, hanem kezelni. Erre kiválóan alkalmas a kognitív terápia, amelynek egyik válfaja a sématerápia, amelyre készülsz. Én a helyedben megvárnám azt, és ha ott már előrelépést értél el, lazításképpen sportolhatsz valamit, de akkor már nem acting out-ként.
Tudom ezzel minősítem magam,amiket írok,és igy fognak a nők elmenekülni tőlem,de van sokszor hogy rossz kedvem lesz és ilyenkor ki írok ilyeneket.
Tudok velük beszélgetni,ha van közös témánk. nem vagyok alkoholista se lebukkant csöves. Humorérzékemet otthon hagytam 😀 Mármint nőkkel nem nagyon megy,de így a négy fal között chaten van humorérzékem
Idézet tőle: PhilCIdézet tőle: CsakEgyValakiTudjátok... rohadt igazságtalan az élet... amíg mások a munka közben boltba járogatnak ki, online vásárolnak, tolják ezerrel a facebookot, addig én szakadjak meg a munkában. Mert azt mondják: nincs ezzel baj, nem kell olyan komolyan venni a dolgokat, nem kell megszakadni... de mégis... én nem engedhetem meg magamnak ezt. Mert akkor nincs aki dolgozzon, hogy a munka is haladjon. Míg ők lelépnek fél órával előbb, addig én ha nem érek be 10 perccel 8 előtt már a fejemet veszik. És nem látják be... nem veszik észre magukat. Ha csúszás van, még az én fejemhez van vágva, hogy miért nem dolgozom rendesen. És mikor fog ez kiütközni? Mikor fogja bárki is ezt észrevenni? Lehet keresnem kéne egy másik munkahelyet.... nekem is jobb lenne, ők meg rájönnének, hogy valójában mennyit is dolgoztam.
"B" konyhán dolgozik. Ha egyszerre bejön 1000 rendelés és stressz van meg pörgés, a kollégái nyugtatják. Még akkor is, ha aznap ő az egyedüli szakács a futárok és a konyhalányok között. De én mit kapok a kollégáktól? Csak a letolást. Hogy szálljak magamba, gondolkozzak el azon, hogy mennyit is dolgoztam a hónapban... De kérdezem én, min gondolkozzak?! Azon, hogy egyszer betegen haza mertem menni délben? Azon, hogy ebédszünetben nem a munkámmal foglalkozom? A túlórákon, amiket ingyen, mint a hülyegyerek vállalok?! Jaaa... nem, dehogyis. Ők arra gondoltak, hogyha rendesen dolgoznék, akkor nem kéne nekem se túlórázni. Nemhogy nekik... hát mindjárt sajnálom őket... mert nekik az a túlóra, hogy határidő napján benn maradnak 2 órával tovább. És nekem?! Az nem számít, hogy én egy hete ezt csinálom?! Hogy volt, hogy este 8-ig ültem ott? De persze.... vállalom, minden az én hibám. Majd én dolgozok mint a gép, csak azért, hogy ők (szegények) tudjanak továbbra is a kis laza munkatempójukban dolgozni. Velem meg ordíthat a főnök, az ügyfelek, a főkönyvelő, a kollégák, mindenki. Úgyse vagyok még eléggé érzelmi roncs...
Ha ma nem is leszek elérhető, ne aggódjon senki, nincs bajom, csak éppen a gépem mögött ülve dolgozom ezerrel, hogy legalább májusra behozzam az elmaradásokat és, hogy a drága főkönyvelőnek ne kelljen rögzíteni, mert ő amúgyse arra van felvéve...
CsakEgyValaki, csak azt tudom mondani, mint Liliomlány. Én is voltam már ilyen munkahelyen. Mikor legalább két ember munkáját végeztem egyszerre, de még beszólt nekem a főnök, mikor fizetésemelést kértem volna, hogy mire föl kérem az emelést, szerinte nem vagyok elég motivált.... aztán mikor kiléptem, érdekes módon TÉNYLEG két emberrel tudták csak betölteni az általam hátrahagyott "pozíciót". Idézőjelben mondom a pozíciót, mert konkrét részlegen kezdtem, aztán a végére már rájöttek, hogy mindenbe bele tudok tanulni, én vagyok az adu ász, akivel mindig lehet helyettesíteni azt, aki xy részlegen éppen kiesik. A végére gyakorlatilag "mindenes" lettem. A bérem pedig a cégnél látható egyik legalacsonyabb volt...
A lógusomnak egyetlen jó gondolata volt, de az tényleg jó gondolat: az emberek addig mennek el, amíg te engeded őket. Nem tovább.
Egy ilyen helyen csak idegösszeomlást lehet kapni. Én is valami ezt megközelítő állapotba kerültem, mire felmondtam. Mielőbb ott kellene hagynod ezt a munkahelyet. Tudom, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Nekem, onnantól, hogy rájöttem, hogy lépnem kellene, kb. fél-háromnegyed év volt, mire bejött egy konkrét lehetőség is. Addig csak szívtam a fogamat. De sosem bántam meg, hogy éltem is végül azzal a lehetőséggel.
Az az érdekes tudjátok... és most nem azért, hogy magamat fényezzem, hogy én vagyok számunkra a mindenes. Aki mindent tud, hogy kell, aki mindent tud, hol van... Komolyan... néha megdöbbenve hallgatom, hogy pl a főkönyvelő meglepődik dolgokon, hogy hogy kell könyvelni az egyszeres programban. Meg, hogy ő biztos nem fog őstermelő bevallást csinálni. De akkor kérdezem én, ki fog?! Én?! Hogy, ha meg se mutatják, hogy kell... továbbképzés... hagyjuk már... de mindegy, nekem nem is kell...
A felállás a következő: van a béres, van a főkönyvelő, van egy részmunkaidős meg vagyok én. A béres nem könyvel, ő béres, a főkönyvelő sem könyvel, ő főkönyvelő, tehát vagyok én és a 4 órás társam, aki még új és azt a munkát, ami nekem fél nap, ő egy hétig csinálja. De persze, én vagyok csesztetve, hogy miattam van szarban a cég, miattam csúszik a bevallás, miattam kell másoknak túlórázni. Persze a bérem a béka segge alatt van... de nem is a pénz a lényeg.
Munka után ma odajött a főnök, hogy mi van velem, mert ilyen hónapunk még nem volt... nem akartam mondani neki, hogy te semmit nem vettél észre belőle, mert te mindennap leléptél 3-kor. De amúgy se könyvel, csak főnök, szóval tök mindegy... elkezd velem agyalni azon, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy kész legyen minden... persze, az én ötleteim baromság.... elég hamar rájöttem, hogy leszarja mi van velem, neki csak az a lényeg, hogy az ügyfelek kussoljanak és ki legyenek elégítve. Az, hogy velem mi van, hogy élek meg dolgokat... a kutyát nem érdekli.
Tudjátok mióta akarok innen eljönni? Lassan egy éve... de én vagyok a hülye, mert még nem tettem meg. Tavaly ilyenkor a 8 órás társamnál 2X annyit dolgoztam és fáradt voltam... kimerült. A főnök a körmére nézett, mire kilépett. Lett egy 6 órás társam, aki 2 hónapig bírta, aztán csak a 4 órások... volt olyan, akinek a hibáit tovább tartott javítgatnom, mintha én megcsináltam volna a munkáját. És mégis... ragaszkodom... miért? fene tudja... év elején: most nem hagyhatom itt őket mérleg előtt a szarban... aztán mikor új kolléga jön, mindig adok új esélyt... új ügyfél jön, hátha több pénz lesz... fene tudja... de ahogy gondolkodtam, rájöttem, hogy a költözés és a mostani év vége/év eleje miatt megint nem merek majd ugrálni... Úgyhogy ha váltok is... (ami még elég bizonytalan), abból csak júniusban lesz valami... pedig voltak lehetőségek, nem is egy, amit elengedtem csak azért, mert szegény cég... szegény ügyfelek... szegény kollégák itt maradnak nélkülem.
Tiszta hülye vagyok és erre fogok rámenni....
Idézet tőle: kharzakMiért nem kellek a nőknek? Mert nincs humorérzékem egy unalmas srác vagyok,aki dolgozni is alig bír,és kövér.Nemtudok beszélgetni a nőkkel miről,de mégis mi a fenéről beszélgessek velük? Igazságtalan az élet, a nők buknak az alkoholista,lepukkant csöves csávókra,akik meg adnak magukra lese vannak szarva. Hát milyen társadalom ez?
Ha nem tudsz beszélgetni nőkkel, akkor hogy szeretnéd magad megkedveltetni?
Én sosem buktam az alkoholista, lepukkant csöves csávókra.
Viszont jó humorérzékkel le lehet venni a lábamról.
Idézet tőle: kharzakMivel basztok válaszolni,így nem is tartom értelmét hogy bármit kérdezzek. Ha random beszedek 2 mg rivokat,hosszútávon lesz bajom?(na most kérdeztem,elkurtam). a felirt adag reggel 1 x 2mg
Ne haragudj, de nekem erről fogalmam sincs.
Mivel basztok válaszolni,így nem is tartom értelmét hogy bármit kérdezzek. Ha random beszedek 2 mg rivokat,hosszútávon lesz bajom?(na most kérdeztem,elkurtam). a felirt adag reggel 1 x 2mg
Idézet tőle: PhilCKöszönöm, Bird45! 🙂
Szívesen! 🙂
Idézet tőle: Bird45Idézet tőle: PhilCMutathatsz. 🙂
Rendben. 🙂
Itt az első lecke:
Köszönöm, Bird45! 🙂
Idézet tőle: CsakEgyValakiTudjátok... rohadt igazságtalan az élet... amíg mások a munka közben boltba járogatnak ki, online vásárolnak, tolják ezerrel a facebookot, addig én szakadjak meg a munkában. Mert azt mondják: nincs ezzel baj, nem kell olyan komolyan venni a dolgokat, nem kell megszakadni... de mégis... én nem engedhetem meg magamnak ezt. Mert akkor nincs aki dolgozzon, hogy a munka is haladjon. Míg ők lelépnek fél órával előbb, addig én ha nem érek be 10 perccel 8 előtt már a fejemet veszik. És nem látják be... nem veszik észre magukat. Ha csúszás van, még az én fejemhez van vágva, hogy miért nem dolgozom rendesen. És mikor fog ez kiütközni? Mikor fogja bárki is ezt észrevenni? Lehet keresnem kéne egy másik munkahelyet.... nekem is jobb lenne, ők meg rájönnének, hogy valójában mennyit is dolgoztam.
"B" konyhán dolgozik. Ha egyszerre bejön 1000 rendelés és stressz van meg pörgés, a kollégái nyugtatják. Még akkor is, ha aznap ő az egyedüli szakács a futárok és a konyhalányok között. De én mit kapok a kollégáktól? Csak a letolást. Hogy szálljak magamba, gondolkozzak el azon, hogy mennyit is dolgoztam a hónapban... De kérdezem én, min gondolkozzak?! Azon, hogy egyszer betegen haza mertem menni délben? Azon, hogy ebédszünetben nem a munkámmal foglalkozom? A túlórákon, amiket ingyen, mint a hülyegyerek vállalok?! Jaaa... nem, dehogyis. Ők arra gondoltak, hogyha rendesen dolgoznék, akkor nem kéne nekem se túlórázni. Nemhogy nekik... hát mindjárt sajnálom őket... mert nekik az a túlóra, hogy határidő napján benn maradnak 2 órával tovább. És nekem?! Az nem számít, hogy én egy hete ezt csinálom?! Hogy volt, hogy este 8-ig ültem ott? De persze.... vállalom, minden az én hibám. Majd én dolgozok mint a gép, csak azért, hogy ők (szegények) tudjanak továbbra is a kis laza munkatempójukban dolgozni. Velem meg ordíthat a főnök, az ügyfelek, a főkönyvelő, a kollégák, mindenki. Úgyse vagyok még eléggé érzelmi roncs...
Ha ma nem is leszek elérhető, ne aggódjon senki, nincs bajom, csak éppen a gépem mögött ülve dolgozom ezerrel, hogy legalább májusra behozzam az elmaradásokat és, hogy a drága főkönyvelőnek ne kelljen rögzíteni, mert ő amúgyse arra van felvéve...
CsakEgyValaki, csak azt tudom mondani, mint Liliomlány. Én is voltam már ilyen munkahelyen. Mikor legalább két ember munkáját végeztem egyszerre, de még beszólt nekem a főnök, mikor fizetésemelést kértem volna, hogy mire föl kérem az emelést, szerinte nem vagyok elég motivált.... aztán mikor kiléptem, érdekes módon TÉNYLEG két emberrel tudták csak betölteni az általam hátrahagyott "pozíciót". Idézőjelben mondom a pozíciót, mert konkrét részlegen kezdtem, aztán a végére már rájöttek, hogy mindenbe bele tudok tanulni, én vagyok az adu ász, akivel mindig lehet helyettesíteni azt, aki xy részlegen éppen kiesik. A végére gyakorlatilag "mindenes" lettem. A bérem pedig a cégnél látható egyik legalacsonyabb volt...
A lógusomnak egyetlen jó gondolata volt, de az tényleg jó gondolat: az emberek addig mennek el, amíg te engeded őket. Nem tovább.
Egy ilyen helyen csak idegösszeomlást lehet kapni. Én is valami ezt megközelítő állapotba kerültem, mire felmondtam. Mielőbb ott kellene hagynod ezt a munkahelyet. Tudom, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Nekem, onnantól, hogy rájöttem, hogy lépnem kellene, kb. fél-háromnegyed év volt, mire bejött egy konkrét lehetőség is. Addig csak szívtam a fogamat. De sosem bántam meg, hogy éltem is végül azzal a lehetőséggel.
Idézet tőle: PhilCMutathatsz. 🙂
Rendben. 🙂
Itt az első lecke:
Idézet tőle: CsakEgyValakiTudjátok... rohadt igazságtalan az élet... amíg mások a munka közben boltba járogatnak ki, online vásárolnak, tolják ezerrel a facebookot, addig én szakadjak meg a munkában. Mert azt mondják: nincs ezzel baj, nem kell olyan komolyan venni a dolgokat, nem kell megszakadni... de mégis... én nem engedhetem meg magamnak ezt. Mert akkor nincs aki dolgozzon, hogy a munka is haladjon. Míg ők lelépnek fél órával előbb, addig én ha nem érek be 10 perccel 8 előtt már a fejemet veszik. És nem látják be... nem veszik észre magukat. Ha csúszás van, még az én fejemhez van vágva, hogy miért nem dolgozom rendesen. És mikor fog ez kiütközni? Mikor fogja bárki is ezt észrevenni? Lehet keresnem kéne egy másik munkahelyet.... nekem is jobb lenne, ők meg rájönnének, hogy valójában mennyit is dolgoztam.
"B" konyhán dolgozik. Ha egyszerre bejön 1000 rendelés és stressz van meg pörgés, a kollégái nyugtatják. Még akkor is, ha aznap ő az egyedüli szakács a futárok és a konyhalányok között. De én mit kapok a kollégáktól? Csak a letolást. Hogy szálljak magamba, gondolkozzak el azon, hogy mennyit is dolgoztam a hónapban... De kérdezem én, min gondolkozzak?! Azon, hogy egyszer betegen haza mertem menni délben? Azon, hogy ebédszünetben nem a munkámmal foglalkozom? A túlórákon, amiket ingyen, mint a hülyegyerek vállalok?! Jaaa... nem, dehogyis. Ők arra gondoltak, hogyha rendesen dolgoznék, akkor nem kéne nekem se túlórázni. Nemhogy nekik... hát mindjárt sajnálom őket... mert nekik az a túlóra, hogy határidő napján benn maradnak 2 órával tovább. És nekem?! Az nem számít, hogy én egy hete ezt csinálom?! Hogy volt, hogy este 8-ig ültem ott? De persze.... vállalom, minden az én hibám. Majd én dolgozok mint a gép, csak azért, hogy ők (szegények) tudjanak továbbra is a kis laza munkatempójukban dolgozni. Velem meg ordíthat a főnök, az ügyfelek, a főkönyvelő, a kollégák, mindenki. Úgyse vagyok még eléggé érzelmi roncs...
Ha ma nem is leszek elérhető, ne aggódjon senki, nincs bajom, csak éppen a gépem mögött ülve dolgozom ezerrel, hogy legalább májusra behozzam az elmaradásokat és, hogy a drága főkönyvelőnek ne kelljen rögzíteni, mert ő amúgyse arra van felvéve...
Volt nekem egy munkahelyem nagyon hasonló emberekkel. Én nem bírtam sokáig, egyszer egyik napról a másikra idegösszeomlást kaptam és leléptem.
Mutathatsz. 🙂
Idézet tőle: PhilCNem értem, miért félted tőlem ennyire a küzdősportokat. 🙂
Szia!
Wing Chun kung fu nem érdekel? Mert arról tudok mutatni videókat, azaz gyakorlatokat. 🙂
Tudjátok... rohadt igazságtalan az élet... amíg mások a munka közben boltba járogatnak ki, online vásárolnak, tolják ezerrel a facebookot, addig én szakadjak meg a munkában. Mert azt mondják: nincs ezzel baj, nem kell olyan komolyan venni a dolgokat, nem kell megszakadni... de mégis... én nem engedhetem meg magamnak ezt. Mert akkor nincs aki dolgozzon, hogy a munka is haladjon. Míg ők lelépnek fél órával előbb, addig én ha nem érek be 10 perccel 8 előtt már a fejemet veszik. És nem látják be... nem veszik észre magukat. Ha csúszás van, még az én fejemhez van vágva, hogy miért nem dolgozom rendesen. És mikor fog ez kiütközni? Mikor fogja bárki is ezt észrevenni? Lehet keresnem kéne egy másik munkahelyet.... nekem is jobb lenne, ők meg rájönnének, hogy valójában mennyit is dolgoztam.
"B" konyhán dolgozik. Ha egyszerre bejön 1000 rendelés és stressz van meg pörgés, a kollégái nyugtatják. Még akkor is, ha aznap ő az egyedüli szakács a futárok és a konyhalányok között. De én mit kapok a kollégáktól? Csak a letolást. Hogy szálljak magamba, gondolkozzak el azon, hogy mennyit is dolgoztam a hónapban... De kérdezem én, min gondolkozzak?! Azon, hogy egyszer betegen haza mertem menni délben? Azon, hogy ebédszünetben nem a munkámmal foglalkozom? A túlórákon, amiket ingyen, mint a hülyegyerek vállalok?! Jaaa... nem, dehogyis. Ők arra gondoltak, hogyha rendesen dolgoznék, akkor nem kéne nekem se túlórázni. Nemhogy nekik... hát mindjárt sajnálom őket... mert nekik az a túlóra, hogy határidő napján benn maradnak 2 órával tovább. És nekem?! Az nem számít, hogy én egy hete ezt csinálom?! Hogy volt, hogy este 8-ig ültem ott? De persze.... vállalom, minden az én hibám. Majd én dolgozok mint a gép, csak azért, hogy ők (szegények) tudjanak továbbra is a kis laza munkatempójukban dolgozni. Velem meg ordíthat a főnök, az ügyfelek, a főkönyvelő, a kollégák, mindenki. Úgyse vagyok még eléggé érzelmi roncs...
Ha ma nem is leszek elérhető, ne aggódjon senki, nincs bajom, csak éppen a gépem mögött ülve dolgozom ezerrel, hogy legalább májusra behozzam az elmaradásokat és, hogy a drága főkönyvelőnek ne kelljen rögzíteni, mert ő amúgyse arra van felvéve...
Nem értem, miért félted tőlem ennyire a küzdősportokat. 🙂
Idézet tőle: PhilCPersze, igen, a krav maga célja az önvédelem stb., de ha te testmozgásra használsz valamit, az valahol mégiscsak sport, nem?
Növeli az agressziót? Ezt most egyelőre nehéz elképzelnem. Úgy érzem, semmitől sem lehetnék agresszívabb, mint a lefojtott dühtől.
A (keleti) harcművészetek lényege épp az, hogy nemcsak a testet edzi, hanem a lelket is... A dzsúdó már olimpiai sportág, mégis az edzés meditációval kezdődik. Ha kifejezetten csak testmozgásra vágysz, arra ott van pl. a futás... vagy a gyúrás. Úgy emléxem, 150 hasprés után semmi kedvem/energiám nem volt dühöngeni.
Töröltem.
Persze, igen, a krav maga célja az önvédelem stb., de ha te testmozgásra használsz valamit, az valahol mégiscsak sport, nem?
Növeli az agressziót? Ezt most egyelőre nehéz elképzelnem. Úgy érzem, semmitől sem lehetnék agresszívabb, mint a lefojtott dühtől.
Ha... utána tudtàl nézni, a krav maga nem is sport. A Moszad harci kiképzése.Csak növeli az agressziót. Persze a lelki hàttėr nélkül a többi is. A filozófiåjukkal egyútt teszik kezelhetövè az indulatokat.
Idézet tőle: KleóPhil, ezek nem "küzdősportok", hanem harcművészetek.
A tai chi-t ajánlanám, az jobban megnyugtat a lassú mozdulataival.
Kleó, piszkálta a csőrömet, ezért az este kicsit belemélyedtem a témába. Biztos vagy benne, hogy a krav maga harcművészet? Szerintem inkább küzdősport. Legalábbis azt olvastam, hogy a harcművészet test és szellem egyensúlyára is nagy hangsúlyt fektet, sok kulturális vonást hordoz stb. Én a krav magában nem érzek ilyen mélységeket. Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy eredetileg harcművészetet is kezelhetsz akár küzdősportként, hogyha neked elsősorban a püfölés, tehát nem a dolog szellemi dimenziói jelentik a lényeget. Én pedig pont erről beszéltem, hogy valami püfölős dolgot keresnék.
Na, a box meg aztán tényleg még inkább küzdősport, mint a krav maga. Boxon és krav magán kívül pedig másról szerintem nem is beszéltem. 🙂
Most lehet paraszt vagyok,de az emberek is azok velem,akkor én miértne legyek?
sosem hallotam azt a szót hogy szeretlek,esetleg a google fordítótol
Miért nem kellek a nőknek? Mert nincs humorérzékem egy unalmas srác vagyok,aki dolgozni is alig bír,és kövér.Nemtudok beszélgetni a nőkkel miről,de mégis mi a fenéről beszélgessek velük? Igazságtalan az élet, a nők buknak az alkoholista,lepukkant csöves csávókra,akik meg adnak magukra lese vannak szarva. Hát milyen társadalom ez?
Idézet tőle: LiliomlányÉn karatéztam elég sokáig, pont a bullyinges időszakomban. Kyokushin karate, jól kifáraszt. 🙂
Kisfiam is ezt űzi
Idézet tőle: KleóPhil, ezek nem "küzdősportok", hanem harcművészetek.
Okés, tan'tónéni, igazad van. Legközelebb pontosabb leszek.
Én karatéztam elég sokáig, pont a bullyinges időszakomban. Kyokushin karate, jól kifáraszt. 🙂
Ja, és a bokszzsákkal meg az a baj, hogy ha nem tanított rá valami hozzáértő "bánni" vele, úgy pofán baszod magad, hogy még az önbántalmazástól is elmegy a kedved!
Phil, ezek nem "küzdősportok", hanem harcművészetek. A tai chi-t ajánlanám, az jobban megnyugtat a lassú mozdulataival.
Ja, ezek a pszichoszomatikus dolgok a szarak. Most egy kicsit nyugodtabb vagyok, úgy érzem, de a hátam még mindig fáj, a fejem is zsong, és az ujjaim is valahogy bizseregnek/zsibbadnak, a karomban pedig mintha izomlázam lenne, olyan érzés. Faszom kivan.
Idézet tőle: LiliomlányBasszus PhilC, annyira érthetőek az aggodalmaid / problémáid 🙁 Nem is tudok semmi okosat mondani, hogy tudnál lenyugodni egy kicsit...
Esetleg egy kis relaxációs tréning?
Nekem egyelőre semmit nem segített krízis helyzetben, max néha annyit, hogy rádöbbenjek, hogy a nyomás ami rajtam van az általam generált, és hogy én csak egy kis porszem vagyok ebben az egész univerzumban és így sikerült magam kicsit izolálnom a hülyeségektől...de ez sem sikerül mindig.
Van magyar változat is, de nekem azok nem tetszenek.
Köszönöm a videót, Liliomlány, más is ajánlott már ilyen módszereket, de egyszerűen nincsen türelmem ahhoz, hogy ilyenekbe belekezdjek. Azon gondolkodom inkább, hogy veszek otthonra egy boxzsákot, most TÉNYLEG, meg ha már nem kell ennyire beosztanom a zsét, beiratkozom majd valamilyen küzdősportra pl. krav maga. (Most, hogy legalább a depresszióból kijöttem valamennyire, még energiám is lenne hozzá.)
Közben pörög az agyam azon, hogy hogyan mentsem ki magamat ezekből a helyzetekből. Pl. munkahelyemen visszatérő a likviditási probléma, de eddig végül mindig megkaptam a béremet, ha sok késéssel is, és mikor kifizetnek, az mindig egy elég jó bér. + Ugye, vannak egyéb költségek, amiket ők álltak eddig nekem (pl. tanfolyam), és ha felmondanék, ezeket vissza kellene fizetnem. De újabban egyre többet gondolkozom azon, hogy basszameg, és akkor mivan. Keresek valami jó alternatív lehetőséget, aztán visszafizetem nekik. (Ezzel csak az a baj, hogy ez még IDŐ. És mindig ezzel az idő tényezővel van a baj.)
Lakásproblémákra is van hosszú távon ötletem, ott is inkább a köztes idő bizonytalansága basz fel.
Családtagokkal is egyre jobban tudok kommunikálni. Pl. ma apám totál felbaszott állapotban hívott fel, kitalált valami faszságot, ami nem volt valós, de úgy gondolta, hogy én úgy gondolom, és nekem ezzel meg kellett küzdenem, fokozatosan le kellett nyugtatnom, majd lépésről lépésre megértetni vele, hogy miben is téved, és végül, basszameg, sikerült, tehát kezdek egész jó lenni az ilyesmiben, de azért rohadtul, de rohadtul fárasztó.
Na, meg amikor így "összejön" minden, hogy egyszerre nem akar menni semmilyen dolog, vagy egyszerre adódik nehézség több dologgal is, akkor azt érzem, hogy a legszívesebben A: perceken keresztül csak vernék valakit, B verzió: perceken keresztül csak üvöltenék, C: perceken keresztül csak verném magamat - általában viszont ezek közül EGYIKRE SINCS lehetőségem, és ilyenkor marad az, hogy ülök egy helyben, fog összeszorítva, és perceken belül elkezdem érezni, ahogy a visszafojtott dühtől kvázi beszakad a hátam (pszichoszomatikus fájdalom). És ez annyira nem jó.
Basszus PhilC, annyira érthetőek az aggodalmaid / problémáid 🙁 Nem is tudok semmi okosat mondani, hogy tudnál lenyugodni egy kicsit...
Esetleg egy kis relaxációs tréning?
Nekem egyelőre semmit nem segített krízis helyzetben, max néha annyit, hogy rádöbbenjek, hogy a nyomás ami rajtam van az általam generált, és hogy én csak egy kis porszem vagyok ebben az egész univerzumban és így sikerült magam kicsit izolálnom a hülyeségektől...de ez sem sikerül mindig.
Van magyar változat is, de nekem azok nem tetszenek.
úgy felbaszódtam ettől a sok szartól, hogy dolgozni se tudok. határidő előtt egy nappal. annyira jól érzem ilyenkor magamat. a faszomat mindenkibe.