Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

DÜHÖNGŐ 2

Bassza meg az élet, hogy ad valakit majd elveszi őt. Kiemel a szarból és elhiteti, hogy számítasz valakinek, hogy egyetlen vagy valakinek. Aztán kiderül, hogy hazugság volt, ő továbblép, te nem. Ő éli az életét, te megragadsz. Ő el akar felejteni, te nem akarod őt. Hiszed, hogy csoda fog történni. Hogy visszatér. De nem fog. Akkor miért hiányzik mégis. Hogy legszívesebben szarrá zúznád a fejed, mert ő már nem kíváncsi rá, neked meg már akkor minek.

Elvitt valamit tőled, de neki már nem kell. És nincs tovább. Hiába telnek hónapok, évek. Hogy verne agyon az élet álmomban és ne kelljen kattogjak ezen. Nélküle halni volna jó. Közhelyes hősszerelmes szarság. Bassza meg az élet. 

Legszivesebben szétégetném Sabitzer haját hajvasalóval mert tegnap nem a megszokott göndör hajjal jelent meg. Egyre jobban nem szimpatikus nekem igy lehet a mánia is már halálra van itélve, pedig csak három hónapja tart.

A sok felszines marha legszivesebben felboritanám az asztalukat, de nevetgéljenek csak és érezzék jól magukat és vannak vagy harmincan ott, le tudnám hányni az összeset.

Mindennapos a veszekedés most egy ostoba toll miatt és nem én fújtam fel....nevetséges már ami itthon megy egyfolytában (de hát már érződik a karácsony, akkor szokott ez lenni, végig veszekedjük minden évben a karácsonyt)

Ja és azt is utálom hogy hozzá se szólok (egy itteni fórumozó) és egyszer csak belém köt a semmiért. 

Idézet tőle: Linzer

Utálom, mikor borul a megtervezett rendem és apámban nulla megértés van, hatalmas elvárások, stb...Már le vagyok blokkolva, meg senki se érti meg hogy meg vannak nekem tervezve a napjaim és ha valaki külön feladatot kitalál hirtelen és el is várja, hogy hirtelen váratlanul illesszem be a napomba, idegronccsá válok, amit inkább már elfojtok, ha nem akarok magamnak még nagyobb bajt. Meg ilyen nehéz feladatokat találnak ki sokszor ami stresszt meg görcsölést okoz. Erre meg azt mondják, hogy tudnád csinálni, ha akarnád, de te nem akarod. 

Ez annyira ismerős...

Van pár ember, akit ütlegelni tudnék illetve megesz az irigység, amiért nekik van életük és sok barátjuk van

Utálom, mikor borul a megtervezett rendem és apámban nulla megértés van, hatalmas elvárások, stb...Már le vagyok blokkolva, meg senki se érti meg hogy meg vannak nekem tervezve a napjaim és ha valaki külön feladatot kitalál hirtelen és el is várja, hogy hirtelen váratlanul illesszem be a napomba, idegronccsá válok, amit inkább már elfojtok, ha nem akarok magamnak még nagyobb bajt. Meg ilyen nehéz feladatokat találnak ki sokszor ami stresszt meg görcsölést okoz. Erre meg azt mondják, hogy tudnád csinálni, ha akarnád, de te nem akarod. 

Idézet tőle: Kleó

Nehogy már te szedj gyszert az ő bajára...

Igen. Erre mondják, h Anyura szedtem gyszert. De ezzel együtt az is igaz, h baromira megvisel és főként régebben ez krízisirányba mozdult. És nem lehet tudni, h lesz e még ilyen. 

Kleónak írtam. 🙂

Az meglehet. Mindenki őt bántja, ő meg csak erre reagál...

Jesszusz, mennem kell esztékára masszíroztatni!

Legkevésbé a nárcit érzem benne. 

Mert: szerinte èn a legokosabb, leg..., leg...vagyok. Kivève, ami nem tetszik neki....nem nyom le, h hülye vagyok, ehhez sem értek. Nem néz le.

Apu mind2-ket lenéz és okoskodik. Benne érzem a nárcit.

Paranoid vonást írtak már zárójelentésre. Sztem nem az. Ez a meg akartam ölni (és egyszer Apu is mert virágot vett neki és alllergiás rá) inkább ilyen teátrális túlzás. Sztem. 

Kevert. Teátrális kevert (border+hisztrionikus+nárci).

Idézet tőle: Artifical Skizo

Az ő kórképükben ez a duma az egyik tünet.

Ha egyáltalán jó a diagja. Ami bennem borderes, benne is az. Igaz ő nem falcol, ez kivétel. De számtalanszor tett kárt magában. Pl ököllel kitörte a szobaajtóm mert ki akartam zárni.

A hisztrionikus sztem nem jár ilyen agresszióval ill önkontroll gonddal.

Nehogy már te szedj gyszert az ő bajára...

Nekem lehet jól hatna. Igaz nem nekem volt dührohamom.... De: lehet begyógyszerezve jobban ki merek állni az érdekeimért és kevésbé agyfelkúró ha cserébe üvölt, manipulál stb.

Az ő kórképükben ez a duma az egyik tünet.

Sajnos amúgy olyan típus, aki azt sem bírja ha a másik elmegy.

Pl Apu elhúzott a kocsmába. Hívogatta, ment utána. Apu vidéki kocsmába ment utána, ott nem találja meg. Szétbaszta az ideg, h nincs kivel cirkuszoljon ill nincs kinek előadni a műhalált. (azaz fexik halottnak tettetve magát).

Ekkor volt, h az előre egyeztetett és programomról (pl osztálykirándulás, barátommal való tali) hívott haza. (amibe beleegyezett). Mert kellett valaki a cirkuszához. B tervnek voltam jó. 

Neki a hisztrionikus szemzavar ebben nyilvánul meg. Nem öltözik kihívóan, társaságban nem vágyik feltűnésre, nem akar középpontban lenni, nem igényel folyamatos csodálatot, dícséretet.

Elvben kicsit lehet, de soha nem tapasztaltam ilyet.

Idézet tőle: Kleó

Hát, itt van ez a Tiapridal. Amikor először kaptam, azt mondta "az a bizonyos" áter, hogy dühöngés ellen. Használ, és nem szedálós.

Kicsit sem szedálós/álmosító?

Már nem jár dokihoz. Anno Cymbaltát kapott.

Anyámnál ilyenkor hülyeség, amit mondott, és hülye maga a jogász is, ha ilyen hülyeséget javasolt, egy senkiházi stb.

Idézet tőle: Kleó

Otthagyni. Sajnos anyud olyan típusnak tűnik, mint én, nem "kidühöngi magát", hanem egyre jobban belelovallja. Minden olaj a tűzre.

Igen. Apu és én is kidühöngős. Ő belelovallós és ha tovabb kommunikálok, beleránt a dührohamába még jobban. Vele nem megvitatunk dolgokat, hanem lelki értelemben rúgdos.

Tiapridal. Magától a büdös életben nem hagyja abba. Pláne, ha még pia is van benne.

Írtam privit.

Olyan szitukban is lezárást javasolt terap, amikor normális kommunikációra képtelen. 

Pl mondtam, h X jogász Y kérdéskörben ezt mondta.

Ő: Nem, vitatja, nem ezt mondta (ott sem volt...)

Ő: Ja, azt sem mondta.

Én: De, mondta. X dolgot nem javasolt. 

Ő: az nem értett a joghoz, én jobban tudom

Én: úgy tudom, hogy jól kèpzett jogász. 

Ő: a fasznak mentél hozzá

Én: mert szerettem X dologban tisztán látni.

Ő: nem is voltál nála, hazudsz Te geci

Én: de, voltam. Telefonon érdeklődhetsz. Az orvos is látta, h voltam nála. 

Ő: őrjöng, fenyeget h rám gyújtja a házat

Én: kerem, h zárjuk le a beszèlgetést.

Ő: fenyeget tovább

Én: kérem sokszor, h zárjuk le.

Ő: nem fejezi be

Én: semmit nem mondok. 

 

Napközbdn volt, h otthagytam. Na de este 10-11-kor hogy hagyjam ott?

1. Sétálgasson a faszom ebben a hidegben. 

2. Ha az zavarta az alvásban, hogy mobilon pötyörészek (nyilván nem, csak rám fogta), akkor mi lett volna ha villanyt kapcsolok, öltözködök, jövök megyek és távozok ill egy idő múlva megérkezek, vetkőzök? Még jobban haragudott volna mert ez VALÓBAN lehet zavaró. 

Terap javasolta, h a törött lemez technika után egy idő után ne válaszoljak mert addigra már meddő...

Otthagyni. Sajnos anyud olyan típusnak tűnik, mint én, nem "kidühöngi magát", hanem egyre jobban belelovallja. Minden olaj a tűzre.

Ez nálam az utolsó lépés. Első körben válaszolok, beszélek vele, de ha csak üvölt h te rohadt geci és meg akartál ölni, akkor jön az, hogy megkérem 6-8x, h zárjuk le a beszélgetést. Utána jön, h nem válaszolok.

Mit lehet erre mondani? 

Az énhatáraimat sem tudom jól védeni. Erőltet vmit. NEM-et mondok (pl azt szeretné, h randizzak vkivel akit ő kiválasztott nekem), indoklom, nem fogadja el, újra NEM-et mondok. Elhord mindennek. Kérem, hogy fogadja el a döntésem. Nem fogadja el, érzelmileg manipulál, tombol. Kérem, h zárjuk le a beszélgetést, ne kiabáljon. Kérem, 6-8x és utána nem válaszolok. 

Mit lehet ilyenkor még mondani? 

Hát, itt van ez a Tiapridal. Amikor először kaptam, azt mondta "az a bizonyos" áter, hogy dühöngés ellen. Használ, és nem szedálós.

Idézet tőle: Kiscsillag

Tulajdonképpen dühíti, ha nem válaszolok.

Egyébként kit nem?

Borzalmas, amiket csinál, de nem vagyok biztos abban, hogy az a jó taktika, hogyha hozzá se szólsz. Inkább csinálnám a "szürke kő" technikát, azaz legyél minél unalmasabb. Egy idő után keresni fog más szórakozást.

Velem párszor megcsinálta a férjem, hogy ha úgy gondolta, elviselhetetlen vagyok már a számára, hozzám se szólt. Egy ilyen alkalommal kb. fél órán keresztül üvöltöttem az arcába, miközben ő rezzenéstelen arccal lapozgatott egy könyvet. A vége az lett, hogy sikítva beleboxoltam egy szekrénybe, annyira nem bírtam elviselni a feszültséget. Húgom is szétverte a kezét egy ajtón, amit a párja becsukott és bezárt előtte, és egy szót sem volt hajlandó kiszólni rajta. Szerintem az az égvilágon mindenkinek felbassza az agyát (és nem is alaptalanul), hogyha levegőnek nézik - aztán ki-ki temperamentuma alapján reagál.

Tehát ha csak nem akarod azt, hogy anyád még jobban be legyen rágva, akkor inkább ne ezt csináld.

Idézet tőle: Artifical Skizo

Az én anyámnál is ez van, hogy bármi ami egy kicsit is zavarja, azt direkt őellene csinálták, szándékosan, hogy szemétkedjenek vele.

Ez a direkt ellene, ez ismerős. Úgy látszik, az ő idejükben ez volt a duma.

Borzalmas. 🙁

Tulajdonképpen dühíti, ha nem válaszolok. 

Sokszor manipulált régebben. Vagyis főként Aput (míg együtt éltek). Megjátszotta h sok gyszert vett be. Halottnak tettette magát stb. Olyan is volt, h durván begyógyszerezett.

Általában nem. Vagyis elkezd magában kiabálni, ha tesz-vesz csapkod közben. Olyan is volt h ült az ágyon és skitítt folyamatosan. 

Van amikor 20-30 perc alatt leáll. Olyan is előfordul h még 5-6 óra múlva sem. Néha több napig ilyen dührohamos állapotban van.

Használ?

Azt csinálom, amit zerap javasolt. Ismételgetem (törött lemez technika), h a beszélgetést zárjuk le. 6-8 ilyen után akármit mond, nem válaszolok és szemkontaktust sem veszek fel.

Az én anyámnál is ez van, hogy bármi ami egy kicsit is zavarja, azt direkt őellene csinálták, szándékosan, hogy szemétkedjenek vele.

Végül arra jutott, h meg akartam ölni a hideggel. Azért nyitottam ki. 

Nem tudom, h ilyenkor csak dühében mondja vagy komolyan gondolja. Sztem előbbi. Ha mégsem, úgy gondolta h gyilkossági céllal szellőztettem, akkor nem csoda h ideges. De nem hinném, h ennyire paranoiás lenne. 

Ej. 🙁

Amint elalszik, veszek be vmit. Azér is lebaszott mert tegnap éjjel nem tudtam elaludni.

Ez személyiségzavar miatt van nála. Azon terápiával lehetne változtatni. Szedáló gyszer valszeg segítene neki az indulatkitöréseit elnyomni, de attól nem fogja megérteni, hogy a másik igènyére is tekintettel kell lenni. 

Szedálósat nem szed be. Ez érthető. Heti 40-50 órás a főállású mhelye, 20 órás a másodállása. Ebből kb 15 amit ledolgozik. Hulla fáradt. Ennyi munka mellé szedálós gyszer alig adható. 

Szedte régen. Ugyanilyen volt.

Antidepit csempészni a kajájába, italába?

Azért az vicc. 10 percre nyitottam ki, de még eddig sem bírta. Kb 5 perc után bebaszta.

Mit fog írni felmondási okként? Kilépek mert 5 percig nyitva volt az ablak? Annyira felkúrta az agyam, h megkérdeztem. Hátha leesik neki, h eltúlzott a reakciója.

Közölte, h nem megy be és nem indokolja a kilépést. 

Gondolom mindez érzelmi zsarolás.

Ilyen idiótával mit lehet kezdeni?

Áll a bál. 10 percre szerettem volna kinyitni az ablakot mert csípte a szemem a füst és könnyezett már 10 perce.

Fázott miattam. 

Rohadt geci vagyok, miattam nem tud aludni. Holnap kilép mind2 mhelyéről miattam mert ő 63 éves. Azért sem tud aludni mert éjjel mobiltelefonon írok. 

Üvölt, üvölt, üvölt. 

Eddig 8-9x kértem, hogy zárjuk le ezt a beszélgetést. 

El fog múlni ez a rossz érzés, hidd el. Nem most, és később, mint most szeretnéd, de el fog múlni.

És igen, a világ tud szar lenni, de azt is meg lehet tanulni, hogy a szar dolgokat hogyan kezeld.

Kitartás! Veled vagyunk!

Megyek, beveszem azt a k*rva antidepresszáns lósz*rt, aztán kiordítom a belem és kitépem az összes hajam, míg el nem kezd hatni.

Csak tudnám mi a f*szért akarok jobban lenni, mikor az egész élet egy nagy sz*r...

Idézet tőle: Kleó

Jogos.

Megbocsátottam azóta. Lsd. blogom.

Jogos.

Faszkivan, még mindig a soromra várok a lógusnál. 9re volt időpontom. De gyűlölöm az ilyet!