DÜHÖNGŐ 2
Kötélről jut eszembe, két hete csináltam hétvégén, mikor nem voltam jól. Még ki akartam dolgozni utólag, de ha jobban vagyok akkor nem érdekel a témakör, így maradt ilyen:
"Erről a düh kifelé projektálásáról kellene még valahogy lejönni..." – ha rájössz, mi a módja, feltétlenül tájékoztass!
Az, hogy benned lenne a "hiba", hülyeség. Ez nem hiba...
Amíg nem láttad Kis Töhötöm összes akvarelljét, meg ne halj nekem! 😉
Rengeteg olyan programot csinálok mostanság, amihez kedvem van. Barátokkal találkozom, moziba és festménykiállításokra járok, irodalmi előadásokra, lmbt programokra... alapvetően élvezem ezeket, és segítenek kikapcsolódni, más dolgokra hangolódni, mint amivel úgy általában, a "szürke hétköznapokon" foglalkozik az ember... de a szar akkor is beüt, ha úgy mellesleg ilyeneket is csinálok. Azért meg nem fogok életben maradni, hogy megnézzek még egy kiállítást. Mármint hogy annak nincs akkora súlya nyilván az életemben.
Az emberi kapcsolataimtól meg már kivagyok. Húgomat és a kisfiát nagyon szeretem, és nagyon jó, hogy most velük együtt élek, csak sokszor azt érzem, hogy ez a védőháló, akármilyen erős is, ez sem tart meg.
Közben bevettem a második nyugtatóm, bőgtem egyet, úgyhogy most ez a felfokozott szorongás+düh nincs már, csak szedált vagyok+kimerült.
Néha úgy érzem, mintha haldokolnék, és nem látom be, hogy miért is kellene küzdenem ellene.
Jaj basszus.
Phil, nincs valami amihez kedved van és tényleg jót tesz neked?
Én pl a legutóbbi nagy traumám után (mikor egyik barátom bekerült a pszichiátriára) fogtam magam és elmentem egy termálfürdőbe.
Jó lenne, ha tudnál egy kicsit lazítani, úgy tényleg. 🙁
Idézet tőle: KleóOlyan dolgokban vársz konzekvenciát, amelyek ab ovo nem konzekvensek...
Oké, akkor bennem van a hiba. (Ami, mondjuk, valahol sejthető volt.) De ettől még nem érzem jobban magam. Legfeljebb még egy plusz körben átgondolom, hogy azt, akire dühös vagyok, biztos, hogy nekicsapjam-e a falnak.
De mondjuk a férjemmel való együttélés megmutatta a számomra, hogy ha meg akarok verni valakit, akkor nem igazán gondolkozom sokat a dolgokon... pont, hogy arra kapok észbe, hogy már túl is vagyok rajta...
Erről a düh kifelé projektálásáról kellene még valahogy lejönni... meg arról, hogy az egyetlen alternatíva, hogy csikkezek stb. Második Frontin van ma bennem, de úgy sóvárgok azért, hogy lemenjek csikkezni, mintha két nap szomjazás után elém tettek volna egy pohár vizet. Ma még csak vertem magamat, reméltem, hogy meg tudok maradni ezen a szinten, ez nem hagy annyira nyomot, de érzem, hogy nem elég. Bár őszintén szólva, mi lenne elég? A kötél a nyakamon, az.
Olyan dolgokban vársz konzekvenciát, amelyek ab ovo nem konzekvensek...
Na mindegy, a szar is le van szarva.
Egyszerűen az az érzésem, hogy egyszerűen senki fia nem normális, olyan értelemben, mint ahogy én azt várnám. Hogy pl. képes lenne korrekt, következetes visszajelzéseket adni, vagy helyén kezelni olyan fogalmakat, mint hogy pl. mit jelent az, hogy mi házasok vagyunk, vagy járunk, vagy barátok vagyunk. Vagy lehet, hogy nekem vannak túl lovagias meg grandiózus elképzeléseim a dolgokról, nem tudom, de a lényeg ugyanaz: nincsen olyan pont, ahol találkoznának az elképzeléseim a többi ember elképzeléseivel. És ez egyszerre dühítő, elkeserítő és egy elviselhetetlenül magányos érzés.
Ma reggel megint fontolóra vettem az egy-másfél éve konkretizált öngyilkossági tervemet, hogy kimegyek az erdőbe, és felakasztom magamat a picsába. Próbáltam elhessegetni a gondolatot, fókuszálni az életcéljaimra, de minél nagyobb a szenvedés, az életcélok annál inkább eltörpülnek mellette, súlyukat, jelentőségüket vesztik. És egyébként is: meddig tudom ezt játszani? Az ember életében kevésbé mély, fajsúlyos dolgokra is csak kb. hússzor tud nemet mondani, huszonegyedjére már azt mondja, hogy a faszomat mindenbe, megcsinálom.
Kiszolgáltatottnak és mélységesen egyedül érzem magam.
Szokásos shit happens. Férjemmel álmodtam, azt álmodtam, hogy Magyarországon van, és összejött egy másik csajjal, vele beszélgetett egy helyen, ahová én is betévedtem. Én bedühödtem a puszta látványától, ő ignorált, hogy ő most itt a csajával van, és nem kíváncsi rám. Én leszartam azt, hogy mit pattog a csajjal, elküldtem a csajt az anyjába, és elkezdtem pofázni a férjemnek, hogy mi a faszt keres itt Magyarországon, mire röhögve közölte velem, megsemmisítő szándékkal, hogy ő egyébként végig dolgozott, amíg én azt hittem, hogy nem dolgozik, csak nem volt kedve hazaadni a pénzt. Így hát persze, hogy hazajött, mert van kerete rá. Erre elkezdtem verni őt, ököllel, olyan mély hitvesi átéléssel, és ebben az állapotban ébredtem.
Következő volt, hogy írt a csaj, akivel most elméletileg járok, de már gőzöm sincs, hogy ez számára mit jelent. Folyamatosan azzal jön, hogy ő tapasztalatlan, és hogy legyek türelemmel (miközben én egyébként nem kommunikálok szerintem felé semmi olyat, hogy türelmetlen lennék), a tapasztalatlansága néhány dologra magyarázat, néhány dologra viszont nem. Pl. nem értem, hogy miért csak kb. három naponta kapok tőle reakciót a leveleimre, akkor is olyan hangnemben válaszol, mintha kb. egy kollégám írna. Vagy még annál is távolabbi személy. A barátaimmal is sűrűbben tartom a kapcsolatot, meg több az intimitás egy üzenetváltásban, mint ezekben a levelezésekben. Aztán egyszer feljött hozzám, következő alkalommal nem akart feljönni, mondván, hogy ő most dolgozza még fel a sok új eseményt, de azért a női mosdóban rám mászott. Következetlen. Meg arról beszél, hogy fűnek-fának híresztelné, hogy végre párja van (15 éves kora óta nem volt senkije, most 25), közben viszont annyit nem csinál meg, hogy elmegyünk egy lmbt-s programra, és ott a párjaként mutatna be az ottani ismerőseinek. Mivel az ő ismerőseiről van szó, gondolnám, hogy nem nekem kellene úgy odaállnom, hogy helló, x vagyok, ő meg a csajom. Következetlen, érthetetlen, elvesztettem az összes viszonyítási pontomat a kapcsolatban. Folyton jön ezzel, hogy legyek türelemmel, és én türelmes is lennék, hogyha megmondaná, hogy pl. pontosan mire is várok. Mit gondol, hová fejlődik majd a kapcsolatunk? Az lesz a csúcspont, hogy végre megfogja a kezemet saját akaratából egy lmbt-s társaságban (tehát ahol elméletileg ezt "szabad")? Vagy mi lesz a csúcspont? Úgy érzem, mintha egy ovissal akarnék eljutni az intim, következetesen várható együttlétekig és intim beszélgetésekig, közben meg folyton devalválom az elvárásaimat, mondván, hogy de hát még csak pár alkalommal találkoztunk eddig, talán én vagyok az, aki túl sokat vár. De nekem az lenne a természetes, ha már ki akarta mondani azt a kurva varázsszót, hogy mi "együtt" vagyunk, akkor ahhoz tartozhatna pl. némi egészséges mértékű lángolás is akár, én viszont inkább azt érzem, hogy én hevülnék, aztán mindig leforráz a felismerés, hogy ő még itt sem tart. Ehhez is idő kellene neki? És még mihez nem? Faszom kivan az egésszel, szimpatikus volt, aranyos meg bájos, érzem rajta a jószándékot (aminek örülnék is, mert ez meg új az életemben, hogy az adott partneremről biztosan érezzem azt, hogy nem akar bántani, ez így jó lenne), csak az a baj, hogy kb. gyereklelkülettel viszonyul a világ felé, indokolatlanul meg akar felelni a szüleinek, azt érzem, hogy érzelmileg még nem vált le róluk, HOLOTT 25 ÉVES, plusz olyanokkal jön, hogy azért nem alszik nálam, mert ő még sosem aludt ott senkinél, barátnál sem. (Ez is gyanús, úgy huszonöt évesen, de mindegy. Meg ez mégis micsoda érv? Mikor fogja átlépni ezt a gátat, ha nem akkor, amikor elméletileg még akár szerelmes is lehetne?) De nem is vagyok benne biztos, hogy pl. szerelmes lenne. Aki szerelmes, az szerintem majd meghal, hogy azonnal válaszoljon a másik levelére, meg nem ír olyan mondatokra, mint hogy "Sokat gondolok rád.", egyszerűen annyit, hogy "Jó éjszakát!". Faszom kivan egyszóval az egésszel, én egy FELNŐTT kapcsolatot akarok. De közben meg nyűglődök a kétségeimmel, hogy talán ez is lehetne az, csak én égek túl nagy hőfokon - MÁR MEGINT? Vagy mi is van?
Tele van a fejem a sok szarral, már megint, és már nagyon-nagyon unom. Elegem van az egészből. Elegem van az összes szarul sikerült, undorítóan okádék, mocskosan szenvedős múltbéli és jelenlegi kapcsolatomból, elegem van az összes kurva emberből az egész telibekúrt világon. Nem értem, hogy miért nem lehet világos játékszabályokat lefektetni, aminél végre azt érezném, hogy tudom, hogy merre hány méter, és megélhetem a következetesség hatására végre, hogy biztonságban vagyok. Olyan érzésem van, mintha egy olyan világban autóznék, ahol nem ismerik a kreszt, teljesen véletlenszerű, hogy a következő pillanatban beléd jön-e valaki, én meg már hörgök, sikítok, káromkodok felváltva, mellettem meg mindig ül valaki az anyósülésen, és azt mondja, hogy "csak túlkombinálod, mégis mitől félsz?" HÁT, ATTÓL, BAZDMEG, HOGY MINDJÁRT BELÉM JÖN VALAMI TETŰ ÁLLAT, ÉN MEG ITT HALOK MEG, MÉGIS MITŐL FÉLNÉK, TE KOMOLYAN NEM LÁTOD EZT A KOCKÁZATOT????
A faszom.
Úgyhogy a ma reggel konkrétan önbántalmazással kezdődött, utána légszomj, próbáltam légzéstechnikával orvosolni, de csak azt éreztem, hogy szétrobban a tüdőm, szédülés, hőhullám, faszom, bevettem most egy Frontint, ettől a szédülés elmaradt, de az érzés még mindig itt van, hogy csak úgy nonstop üvöltenék. Tényleg, basszameg, egyszer kiállok a kibaszott utcára, és addig fogok üvölteni, míg kényszerzubbonyba nem tesznek. A faszom kivan.
Mi történt? 🙁
Szétszakadok.
Kurvaéletbe már! Faszom bele az egészbe!
Nem tudnak ilyen szarra rávenni, nem mosom ki az agyam, ezért ennyire még egyben vagyok.
A vallás a legrosszabb módszer. Messzire kerüld.
Pénteken lett vége.
Nem foglalkoztak velem és most se, szerintük minden rendben van csak kicsit változtatni kéne, az meg fejben dől el és induljak el a vallás irányába, az jót tesz.
Idióta marhák, már kezdem meggyűlölni őket főleg apámat mert hatalmas csalódás. Mondjuk már korábban észrevehettem volna hogy nem igazán vagyok neki fontos. Amint tudok le is lépek és megszakítom velük a kapcsolatot. Nem érdemelnek meg engem és nem én akartam megszületni... mentek volna abortuszra, kevesebb lenne a probléma vagy fulladtam volna meg születésemkor.... megérdemelték volna.
Sajnálom. Nem is értem, hogy gyerekkorodban a szüleid miért nem vizsgáltattak ki, amikor a problémák kezdődtek vagy nyilvánvalóvá váltak.
A 2 hetes tréning véget ért? Vagy most kezdődött és még oda jársz?
Akik a 90-es években születtek azok sorba kapják a diagot már felnőttként. Ha nincs szülő akkor bukta van. Volt egy forumon aki emiatt nem kapott mert a szülei basztak az egészre.
És ha már nem élnek? Ha nem hajlandóak elmenni? Akkor nincs diag? Értem én, hogy a szülők fontosak, de vhogy sztem anélkül is diaghoz lehet jutni. Kisgyerek más, hisz az nem tudja elmondani, h mi a baja. Àltalában ezt már gyerekkorban diagnosztizáljàk, nem szoktak felnőtt korig várni.
Most voltam, ma jöttem haza, ott is felmerült a gyanú és továbbküldtek, és ez igy ingyenes lesz (csak nm tudom mire megyek majd vele) és amúgy követelmény ilyen diaghoz meg vizsgálatokhoz a szülők jelenléte, ennek már utánanéztem korábban.
Diaghoz biztos jó, ha szülőkkel is tudnak beszelni, de sztem akkor is megállapítható ha csak teged vizsgálnak.
Azzal a 2 hetes terápiával mi lett? Voltal? Vagy az később lesz?
Mamám meg már nem birt engem elviselni, mégegyszer meg nem menne bele hogy ott legyek akár több napig (még ha nem is két hétig mint most).
De ez a kivizsgálás is biztos több napos meg kellenek hozzá szülők, ők meg ezért kizárt hogy FEL (ez a kifejezés is nevetséges) menjenek, tehát már ismét bukta.
Sztem vizsgaltasd ki. Ha most nincs lehetőséged, később akkor is mehetsz fejlesztesre és nem nyomnak rad téves diagot (pl skizó)
Talán el tudnál indulni valamerre, fizikailag is.
Sok értelme nem lenne, eddig is sejtette mindenki, ki lesz csak vizsgálva, lesz róla egy papirom h az vagyok és mire megyek vele? semmire. Munkám akkor se lesz, marad minden a régi, csak lesz egy rohadt papirom. Fejlesztésre felnőttként itt meg nem fogok tudni járni. Ez van.
Baj van? Akkor jobb, ha nem dugod homokba a fejed...
Nem csak ez idegesit. Ami idegesit összeföggésben van a születési hellyel is.... Na mindegy többé nem megyek, meg kivizsgáltatni se megyek magam (eddig csak gyanú van)....
Engedd már el ezt a hülye születési helyet!
szétbsz az ideg
Vmi lájjjtosabbat?
Igazán kaphatna gyszert ahhoz, h csendben is tudjon aludni.
2 db-al sztem toxikológiára nyerne felvételt.
Az biztos. Világáról sem tudna, ha kezdésnek kapna 1 db 100 mg-s tablettát.
Hű, és nem venné észre, ha kikapcs. a tévét!
Igen, az jutott eszembe! 🙂
Jobb ötletre is nyitott vagyok.
Lehet ebédidőtájt beülök a pláza kajáldájába es dühömben, tanulás közben kieszem a vagyonából és elgurulok a vizsgàra.
A sörébe nem ártana egy Leponex. Jó nagyokat aludna. Nem tudna basztatni.
😀 épp az a zöld.
Az a zöld szín jól állna a fején.
Ez tök jó lenne!
Mért pont spenót? 😀
Az a lenyeg, h ha valamelyik vizsgáról hiányzok v puskázok, minden sikeres részt érvénytelenítenek. Összesen 8 vizsga van. Az egyik 2 részes.
4-en vagyok túl és még min. 2 lesz.
Ha sikerült valamelyik és nem megyek hó végén, sztornózzák. Ha sikerült és most megbukok, akkor megmarad és májusban abból nem kell újra menni.
Ha a hó végi sikerül (azaz a tétel is 50% feletti és prezentáció is), akkor résszakképesítésről kapok bizit és a többiből futhatok új kört. Ha akarok.
Nem. Ha sikerült 2 és párban, felrúgom mert akkor még abból is szóbeliznem kell...és az tételhúzós.
Annyit megtudtam, h majd ha lesz ideje, aķkor telón értesít, h sikerült vagy nem. Majd, vmikor...
A febr 26-ain két db, előre meghatározott a és b részes tétel van. Azaz 4 tétel. Plusz ezt a 96%-osra értékelt esettanulmányt kell prezentálnom. Ezen 100%-hogy átmennék.
Fejére tudnék borítani egy nagy fazék spenótot.
Érthető.
Nem tudsz semmit a 4 vizsgáról?
Remélem megdöglik ez a rohadék alkoholista geci. Végignézte, hogy mit kínlódok betegen a tanulással. Annyira rosszul voltam, h az orvosom le akart beszélni a vizsgáról, terap kh-t emlegetett. Tudtam, hogy nem fog sikerülni az a 4 vizsga v kevés esélyem van. Mégis elmentem mert ez a szakma 3 résszakképesítésből áll és az egyiken csak gyakorlat (a 96%-os esettanulmányt kell prezentálni) van és szóbeli. Ha nem mentem volna el a 4 vizsgára, ezen sem vehetek részt, holott ezt meg tudnám tanulni még ilyen szar állapotban is. 2 hete szabin van. Már semmi baja, de még marad egy hetet. 1 napom lesz itthon tanulni, mivel jelenlétében nem lehet.
Ha ezt tudom, inkább el sem mentem volna a másik 4 vizsgára.
Rohadjon meg. 10 éve tervezem, h ha meghal, kiásom a sírjából és ősszerúgdosom a sok geciségért, bántalmazásért, kibaszásért, meglopásomért, gyilkosságal fenyegetésért.
GYŰLÖLÖM!!! Gyűlölöm mert minden erőmmel küzdök, h elmehessek innen es mindent megtesz, h ne sikerüljön.
Idézet tőle: PhilCIdézet tőle: LiliomlányÉn is ezt csinálom ám. Mindig alszom rá egyet, és akkor reggel még úgy ahogy tiszta a fejem. Aztán alszom rá még 1-2 napot, de közben baromira szenvedek. Kurvára fáj. De inkább szenvedek, minthogy a dühömet ráborítsam másra.
És igen, én is pont itt tartok, nem alvás, hasmenés, étvágytalanság.
És utána sem tudok semlges maradni, de legalább nem veszekszem.Ezért sem vagy te sem borderline.
Én is úgy gondolom, hogy nem vagyok borderline. Következetes vagyok, mindig van konkrét alapja az érzéseimnek, nem változik az sem, hogy kinek látom magam (milyen helyet foglalok el a körülöttem lévő emberek közösségében, mik az életcéljaim), csak túlérzékeny vagyok. Túlreagálok. (Nagyon igénylem mások társaságát is, szeretek másokkal beszélgetni stb., de pl. nem érzek pánikot, hogyha egyedül vagyok, sőt van igényem az egyedül töltött időre is.)
A düh + önbántalmazási szándékom mindig visszavezethető egy korábban megtörtént traumatikus esetre, nagyon sokszor az azt felidéző újabb helyzetre vagy flashbackre.
Én most harmadik napja ismét nyugtatót szedek, egyéb módon nem tudtam urrá lenni a pszichoszomatikus hasmenésen + remegésen. Most másképp alkalmazom a nyugtatót, korábban minden este bevettem lefekvés előtt (egyre emelt adagban, mert egyre kevésbé hatott), plusz ezen felül még napközben, ha túl ideges voltam. Most akkor veszem be, eseti jelleggel, mikor érzem, hogy elkezd erősödni a szorongás és a hozzá tartozó pszichoszomatikus dolgok, és felezve veszem be a 0,25 mg-t. Ez így nem túl sok nyugtató, de pont jó arra, hogy ezeket a pszichoszomatikus dolgokat kézben tartsam.
nr71, nekem a 8/4/16-os ütemű légzés jött be a pánikrohamra, volt, hogy éreztem, hogy kezdődne, de elkezdtem a légzéstechnikát, és el tudtam kerülni. Ezt a részt tehát így uralni tudom.
A pszichoszomatikus dolgokra megoldásul a lógusom meg fogja tanítani nekem az autogén tréninget, az állítólag sokat segít. Egyéb javaslata az volt a lógusnak, hogy "csomagoljam be" a traumatikus emlékeket. Mondta, hogy próbáljam meg úgy elképzelni az emléket, mint egy kézbe vehető tárgyat, és gondolatban göngyöljem be papírba, tegyem utána befőttesüvegbe, akár még pluszban dobozba (annyi rétegbe, amennyibe szükségesnek érzem), és utána "tegyem fel a polcra". Ezáltal tudatosítom magamban, hogy az élményt nem tudom meg nem történtté tenni, de attól még eltávolodhatok tőle érzelmileg, hogyha akarom. Ezt a csomagolósat a javaslat óta még nem próbáltam, de valamikor teszek majd rá kísérletet, mert a légzéstechnikát is ugyanez a lógus javasolta, és az is nagyon jó volt.
Ez a trauma becsomagolós technika tetszik.
Én idén jan. 1-én azt fogadtam meg, hogy a tavalyi, tavalyelőtti, még régebbi traumákat nem hozom magammal 2019-be, ott hagyom abban az évben, amikor történt. Eleget szenvedtem annak idején, nem hozom magammal a jelenbe.
Idézet tőle: LiliomlányÉn is ezt csinálom ám. Mindig alszom rá egyet, és akkor reggel még úgy ahogy tiszta a fejem. Aztán alszom rá még 1-2 napot, de közben baromira szenvedek. Kurvára fáj. De inkább szenvedek, minthogy a dühömet ráborítsam másra.
És igen, én is pont itt tartok, nem alvás, hasmenés, étvágytalanság.
És utána sem tudok semlges maradni, de legalább nem veszekszem.Ezért sem vagy te sem borderline.
Én is úgy gondolom, hogy nem vagyok borderline. Következetes vagyok, mindig van konkrét alapja az érzéseimnek, nem változik az sem, hogy kinek látom magam (milyen helyet foglalok el a körülöttem lévő emberek közösségében, mik az életcéljaim), csak túlérzékeny vagyok. Túlreagálok. (Nagyon igénylem mások társaságát is, szeretek másokkal beszélgetni stb., de pl. nem érzek pánikot, hogyha egyedül vagyok, sőt van igényem az egyedül töltött időre is.)
A düh + önbántalmazási szándékom mindig visszavezethető egy korábban megtörtént traumatikus esetre, nagyon sokszor az azt felidéző újabb helyzetre vagy flashbackre.
Én most harmadik napja ismét nyugtatót szedek, egyéb módon nem tudtam urrá lenni a pszichoszomatikus hasmenésen + remegésen. Most másképp alkalmazom a nyugtatót, korábban minden este bevettem lefekvés előtt (egyre emelt adagban, mert egyre kevésbé hatott), plusz ezen felül még napközben, ha túl ideges voltam. Most akkor veszem be, eseti jelleggel, mikor érzem, hogy elkezd erősödni a szorongás és a hozzá tartozó pszichoszomatikus dolgok, és felezve veszem be a 0,25 mg-t. Ez így nem túl sok nyugtató, de pont jó arra, hogy ezeket a pszichoszomatikus dolgokat kézben tartsam.
nr71, nekem a 8/4/16-os ütemű légzés jött be a pánikrohamra, volt, hogy éreztem, hogy kezdődne, de elkezdtem a légzéstechnikát, és el tudtam kerülni. Ezt a részt tehát így uralni tudom.
A pszichoszomatikus dolgokra megoldásul a lógusom meg fogja tanítani nekem az autogén tréninget, az állítólag sokat segít. Egyéb javaslata az volt a lógusnak, hogy "csomagoljam be" a traumatikus emlékeket. Mondta, hogy próbáljam meg úgy elképzelni az emléket, mint egy kézbe vehető tárgyat, és gondolatban göngyöljem be papírba, tegyem utána befőttesüvegbe, akár még pluszban dobozba (annyi rétegbe, amennyibe szükségesnek érzem), és utána "tegyem fel a polcra". Ezáltal tudatosítom magamban, hogy az élményt nem tudom meg nem történtté tenni, de attól még eltávolodhatok tőle érzelmileg, hogyha akarom. Ezt a csomagolósat a javaslat óta még nem próbáltam, de valamikor teszek majd rá kísérletet, mert a légzéstechnikát is ugyanez a lógus javasolta, és az is nagyon jó volt.
na további kellemes dühöngést! hogy azt a bíbormenykős #&@#&% meg a teringettét neki! 
valamint nem "cenzúra" , hanem egy reális moderációs szabályzat van érvényben -- mint minden publikus fórumon --, mely szabályzat elfogadását kinyilvánítod a weboldal használatával, melyről bővebben a weboldal alján található felhívásban (is) olvashatsz, vagy IDE KATTINTVA további kellemes fórumozást!
egyébiránt a csúcsidőben másodpercenként kettő, három oldallekérést nem nevezném "halott" oldalnak 😉
ha egy felhasználó készít egy fórum topicot a felhasználók fórumai között van. ha olyan téma ami többeket érint lehet kérni külön és kitesszük a "fő" fórumok közé. jeleneleg ez van. köszi a megértést.
Inkább technikai jellegű a probléma.
Írj egy blog bejegyzést, az ugyanúgy használható fórumnak végül is.