Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

DÜHÖNGŐ 2

Ja és mikor itt van játssza h milyen jóságos velem hogy eljön velem ide-oda, de ez is kb arról szól csak h mondja az itéleteit és úgy kezeljen mint valami fogyatékost, és már tom h ezért lettem akkor ideges és akkor nyugodtan mondhatta h az elmebeteg beindult, nem tehet róla, hisz bolond, ezt mondta. De ebből nem kérek többet, az biztos hogy életben nem fogok vele beszélni, mert kinek van erre szüksége, egyszerűen nem azonosulok azzal a szereppel amit rám aggadott, a fogyatékos szereppel, mert nem vagyok értelmi fogyatékos ő meg kb annak kezel, nem tudom mi a fasz baja van meg nem értem mire jók ezek a kőkemény itéletek. Inkább otthon maradok nyugalomban mint hogy elmenjek vele és végig lekezeljen és vmi fogyatékosként tekintsen rám, mert amúgy kőkemény elvei vannak amik szintén hányingerek, na mindegy nem folytatom de belül szétrobbanok meg eleve a gyűlölet is felemészt egyfolytában már olyan szarok a napjaim erről szól minden egyes napok hogy a gyűlölet felemészt, alig birok velük

Nagyon ocsmány dolog amit a tesóm művel velem, anyámmal beszél ki, hogy ilyen meg olyan bolond vagyok igy lekezelve aki nem fog fel semmit meg nem ért meg dolgokat, úgy beszélt a tesóm rólam mint valami fogyatékosról anyám meg helyeselt és hallottam is anyámat hogy mondja milyen buta vagyok meg ostoba, ezt telefonon beszélték. Rájöttem hogy nyáron mikor itt volt is azért voltam ideges mert megbélyegzett és mondta a kemény itéleteit..... felfordul tőle a gyomrom. 

Közben meg ez a "kis bolond" sokkal jobban érti a dolgokat és tudja a dolgokat, mint ahogy ő hiszi, még nála is jobban. De mondja csak a kőkemény itéleteit

IRODALMI DÍJ 2020 !!!!!

EZT KAPJA EL  A GOOGLE ROBOT !!! XD jesss

IRODALMI DÍJ 2020 !!!!!

Átadták a 2020-as Déry-díjakat október 26-án, hétfőn Budapesten!
 

AZ ELISMERÉST IDÉN BABARCZY ESZTER ÍRÓ-ESSZÉISTA, BARTÓK IMRE ÍRÓ, KRITIKUS, ÉS OTTILIE MULZET MŰFORDÍTÓ NYERTE EL, VALAMINT A MAGYAR NYELV OKTATÁSÁÉRT ÉS A MAGYAR IRODALMI MŰVEK NÉPSZERŰSÍTÉSÉRT MEGOSZTVA POLGÁR ANIKÓ ÉS CSEHY ZOLTÁN KAPTA.

 

 

https://kultura.hu/a-konyv-ami-behuz-es-nem-ereszt/

Együtt is maradnak, mert teljesen függővé tette a paraszt, és elhitette vele, hogy nélküle kb. még éhen is halna. Meg hogy öreg már ahhoz, h bármibe belekezdjen stb. Egyidősek vagyunk (osztálytársak voltunk), és már 5 éve azt fújja a barátnőm, hogy "ugyan mit kezdenéNk 60 évesen"... Tudod, amikor nincs én, csak mi, és erre még büszke is 🙁

De teljesen az irányítása alá vonta, a bránerfejű az etalon mindenben. Az öccse meg én vagyunk a feketes.ggűek...

Jó ég, akkor neki sem lehet egyszerű..de hogy ekkora fszrágó legyen a férje, ez hihetetlen, még csoda, hogy együtt vannak...

Idézet tőle: kuma33

Az a baj, hogy szerintem mindegy, hogy miért csinálja veled, hogy most befolyásolják, vagy bármi hasonló, akkor is ő az, aki rosszat csinál veled, és ezt nem kéne, ha tényleg komolyan veszi a barátságot.

Ez igaz, csak ott "bukik meg" a dolog, hogy neki nincs önálló jövedelme, a férje cégében (ami még csak nem is az ő nevén van) dolgozik, mint a barom, és be sincs jelentve, évek óta tb-je sincs, mert ez a sz.rházi sajnál a feleségére havi 7200 forintot. Úgyhogy ha a parasztja azt mondja, h Icának l.faszt, nem pénzt, akkor nincs miből megadja, mert amit a vásárláspénzből lecsal, azt az öccsének küldi. Ha nem, neki is én adok, de ő legalább törleszt, amikor tud, és megvan benne a szándék...
Meg hát a s.ggfej hangolja is ellenem. 

Volt ilyen eset nekem is.Nehéz volt közel engednem magamhoz az embereket előtte is de ez az eset után már nem bìzom senkiben.Legjobb barátom volt, mindenhova együtt mentünk mindent együtt csináltunk.Osztályban egymás mellett ültünk, koleszban egy szobába aludtunk stb.Az érettségi után ugyanazt a szakmàt választottuk.Az utolsó èvben a technikuson teljesen kifordult magából.Már csak akkor beszéltünk amikor pénz kellett neki.Én barom adtam neki de még a legjobb barátomnak gondoltam.Én fizettem az autója vizsgadíjait vagy felhívott éjjel 2-kor , hogy pènz kell neki mert bajban van tartozik valakinek stb.Megszakítottam vele a kapcsolatot, ő sìrva megkeresett, hogy legalább én legyek mellette de én már nem hittem neki.Neki mindent elmondtam, olyan dolgokat tudott rólam mint senki más és àtvert.

Nagy baj az ilyen, sajnos volt már velem is, hogy tizenéves barátságok mentek tönkre, bár azok nem pénz miatt, de akkor is eléggé fájó dolog, mikor egy kezeden meg tudod számolni a barátaidat..mondjuk, azokat egyszerűbb volt kezelni, simán csak tönkrement a jó viszony, nem beszélünk már egymással. Az úgy nehéz, mikor kénytelen vagy kommunikálni is velük, miközben már rég nem vagytok jóban. Az a baj, hogy szerintem mindegy, hogy miért csinálja veled, hogy most befolyásolják, vagy bármi hasonló, akkor is ő az, aki rosszat csinál veled, és ezt nem kéne, ha tényleg komolyan veszi a barátságot.

Csak hát, 16 éves korunk óta tartott a barátság, de az a baromfax férje beszél már belőle egy jó ideje. Az öccsével (a haver) is szemétkednek. És tudom, h ez nem ő, hanem a mérgező férgecskéje...

Na meg, mindig ígérget. Legalább arra képes lenne, mint az exem, amikor a kolléga megkérdezte: L.-kám, mikor adod meg a 40 e forintomat? Ex: Na, arra várhatsz! Persze ehhez is pofa kell.

Nem mehet tönkre barátság a kölcsön miatt, mivel az egyszerűen nem barátság. A barátok nem bsznak ki a másikkal, ha törik, ha szakad, akkor is visszaadják a kölcsön kapott dolgokat, máskülönben meg nem barátok..ilyen egyszerű ez szerintem. Nekem is volt olyan, hogy adtam kölcsön kb. aprópénzt, 8ezret egy ismerősnek, aki végül is kikönyörögte, mert szrban volt, én meg ráadásként úgy adtam oda, hogy akkor részletben is megadhatja...eltelt egy hónap, aztán már telefonon se értem el...hát, nem tudom, bújkálni szros 8ezer miatt, háát...vannak furcsa emberek. Másoknak meg 100ezret adtam, idő előtt vissza is adták...nem mindenki egyforma. Ilyen esetekből szokott kiderülni, hogy ki az, akire tényleg lehet számítani.

a kölcsönadás lutri. olvastam egy cikket, abban írták, h a kölcsön miatt akár barátságok mehetnek tönkre. én is elveszítettem pár jó ismerőst --barátnak nem mondanám már, pedig akkor azt hitttem, azok voltak --, mert kölcsönkértek tőlem, aztán nem óhajtották visszaadni, inkább lementek a térképről. van, aki már nem is köszön, ha meglát. szomorú és szánalmas.

Pfú, egy barátot (inkább az volt, mint barátnő) elveszíteni egy idióta, elnyomó suttyó bráner miatt? Nem is a rohadt pénz – ami persze számít –, hanem a hozzáállás. Ez a bunkó szinte már a szájába adja a szavakat is... a testvérével szemben is...

Még mindig háborgok. Olyanok, mint egy volt kollégám, meg az ex: "nem kenyérre kell neki". Na és? Ha a valagamba dugom a kilót, akkor sincs közük hozzá, legfeljebb a Btk.-nak. Lemegyek Hevesbe, oszt az újonnan vett kocsijukat dugom az ő s.ggükbe!

Komolyan felrobbanok a pipától. Mondja a haver, hogy a nővére (a legrégebbi és legjobb barinőm volt) azt mondta, h velem nem kell "törődni", mert úgyis van pénzünk. 4 éve tartozik 140 eft-tal, már "leengedtem" 100-ra... Erre vesznek egy kocsit, nekem meg nem kell megadni... Először is: ha milliárdos lennék, sem lenne joga (meg főleg a paraszt férjének) rendelkezni akár 5 forintomról sem. De a haverom, aki szintén mondogatja, h itt van anyám, akit ugye le lehet venni, is felháborodott, felsorolta, h őt mennyivel baccták át, és most, h kijelentette a nővére, h nem ad neki egy buznyákot sem, ha én nem lennék, ő két nap alatt becsavarodott volna, mert sem gyszere, sem dohánya, sem kajája nem lett volna. És a haverban megvan a hajlandóság megadni, amikor melózik, mindig törleszt. A volt barinőm broki férje meg kijelenti, h nekem úgyis van pénzem... 

a csapból is a hülyeség laugh

mifolyik itt

gyerekek szegeny kleocskanak szornyu remalmai vannak hogy azt a teremburajat neki

 

valami egetrengeto nyavaja gyotri ártatlan lelki világát

 

enyhitsetek man fajdalmait

 

azt a hetenrentetto rottyanto cifra lópatkóját neki

 

hat kapjátok már össze magatok mi a hetszentseg folyik itt gyongyoson

 

XD XD XD

Mi van má mindenki nyomoréknak néz?? Kész vagy má? Segítsek? Segítsek pakolni? Takarítani? NEM nem kell a kurva segítség bazdmeg, nem kell!!! Mér kell nyomoréknak nézni, nem tudok egyedül semmit se megcsinálni??? KKKUUURRRVVVVAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Inni "normálisan" nem is lehet. 😀 

A csodára várhatsz a végig... Talán ez lenne a lényege.

Áá, fene, nem sikerült a munka, ahogy akartam. Meg fáj a gyomrom is..nem iszok, már nincs kedvem hozzá..nem sikerült semmi normálisan, valószínű, hogy inni se sikerül majd normálisan...így nem iszok...nem csinálok semmit se, várom a csodát, vagy a véget...melyik ér ide hamarabb

Szorongásoldás...

Nem szabadna leírnom (pedig a "bizonyos" áterem is +mondta, és élt is vele) pá-lin-ka!

Áá, nem sikerült. Nem bírtam aludni se, valami hajnal4 kor tudtam valamennyit, de 8kor felébredtem, egész este görcsölt a gyomrom, meg rámjött a fosás...mikor túlzottan eldurvulnak a dolgok, akkor általában ez történik...most be kéne fejezni a tegnapi munkát, ami félbe maradt délután, de nincs rá energiám, se kedvem..mindig csak ez a rohadás munka KKKUUU....áá, mindegy is....korán van még ehhez, majd este biztos lesz még....

nyugodjál le! mert attól lenyugszol. 😀

Nyugi...

Az a baj, hogy kitaláltam egy jó kis munkát, ami úgy gondoltam, hogy megnyugtat majd, szerettem volna esztergálni egy kupakos golyóstollat, vagyis hát találtam egy csomó golyóstoll betétet, de nem volt hozzá toll, így gondoltam csinálok valami kis egyedi cuccot, mert az amúgy is olyan kis pöcsölős-precíz munka, ami általába lenyugtat. Kimentem a műhelybe, elkezdem csinálni, erre beszarik a gépen a fordulatszám szabályozó...komolyan mondom, ilyen a világon sincsen, nem hogy megnyugtat, még jobban fölkúrja az agyam!!!! Semmi nem sikerül!!!!

ilyenkor nem árt egy kis szorongásoldó...

Fölbassza az agyam minden és mindenki, nem akar sikerülni semmi se, nemn tudok megnyugodni KKKUUURRRVVVVVAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!

Mi van itt már megint KKKUUURRRVVVAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!

van ez így, h egyszerre mintha minden elcsesződne.

nekem meg felébredtek a hormonjaim pár nyugalmas hónap után, és én ezt nem akarom! annyira elég volt már eddig is. a pms mintha meg akarna ölni, megkínoz minden nap és minden este. remegek, pánikolok, fájok egész nap. legyen már vége!!!

Áh, csak a szokásos, egymás után nem sikerülnek a hétköznapi dolgok, bedöglik a telefonom, összeveszek néhány fontos emberrel...és sok volt már...de ma minden helyrejött, úgy, ahogyan tegnap tönkrement...valószínű beütött a hormonzavarom is, és kiakadtam..fúú, de nagyon csúnyán, este még fogtam magam, eltekertem a szomszéd faluba, ott egyik barátomhoz becsöngettem, hogy kb. mindjárt sírógörcsöt kapok, erre nagyba bekérdez, hogy kérek-e pálinkát...hát, kértem, utána meg alig bírtam hazatekerni...de közben lenyugodtam, és átgondoltam mindent, reggel meg megbeszéltük az előző napi elbaszásokat, csak hát tudod, sok pálinka után, a mai 36 fokban dolgozni...hát, nem volt egyszerű...de mondom, a végére minden megoldódott, békesség van, a telefon meg megjavult magátólsmiley

Mi a baj, Kedves Kuma...? sadheart

Nem értem bazdmeg, hogy miért nem lehet egy kurva nap, amikor nem történik semmi probléma, mert most már átszabom a nyakam, de kurvára! Mi a fasz van már ezzel a rohadás élettel, hogy mijndenki olyan kibaszott jókedvű körülöttem én meg mindig csak szopom a faszt valamiért, mert mert KKKKKKKUUUUUURRRRRRVVVVVVVAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Kedves Liliomlány én még mindig Ugyanaz vagyok aki voltam mindig is. Csak gyógyszercsökkentés történt és picikét visszaestem 1-2 napig de már minden rendben van. Semmi változás. Ne aggódjatok, én vagyok Sweet Harmony és Szerelmes Hercegnő. Elkerültem a veszélyt Hála Istennek. Szeretlek Benneteket, ha szabad ilyet írnom smileyheart

Oh, wow. Nekem innen teljesen olyan, mintha Harmony-nak egy "másik hangja" szólalt volna meg.

Szerintem mindenképp beszélj valakivel a problémáidról, ez nagyon fontos lenne! elég komolynak hangzik 🙁

Nem kell semmit törölni.

Örülök, h jobban vagy!

Mindegy, ha gondoljátok töröljétek a hsz.aim, már jobban vagyok...

Nem, mert sajnálom az illetőt h sz@r élete van...

Inkább mondd el a dokidnak...

Mindegy. Lényegtelen. Inkább befogom a számat.

Idézet tőle: Danielle Valentina

F@sz kivan én szexuális zaklatás és evési terror alatt állok. Meg a netem is elveszik pedig nem bírok kimozdulni a lakásból.

Ezt hogy érted??? 

Nem kell az a kib***tt redőny se... 

Valaki szólna hozzám IS...? Évekig félkómásan nem tudtam írni egyedi gondolatot..

Demár nem is bírok mert k***szar állapotban vagyok FIZIKAILAG.

Reménnyel miért NEM TUDTAM SEMMIT tisztázni...? Eleinte olyan kedves volt majd eltűnt...

F@sz kivan én szexuális zaklatás és evési terror alatt állok. Meg a netem is elveszik pedig nem bírok kimozdulni a lakásból.

Nem amúgy gépről vagyok!

Idézet tőle: NatashaHageen

Nekem csak a címlapot illetve a krízisvonalas bejegyzéseket mutatja ha megnyitom az oldalt,de szerintem értem hogy mire gondolsz. 

 

Nem lehetne valahogy rögzíteni az adott topikot amit szeretnél?

Nati, te telóról vagy, ugye? Én csak gépről. 

Más látszik a telóról, nekem onnan egyáltalán nem működik, mert egy kis képernyős iphone4s-em van  (ami ha jól tudom ios alatt fut). Gondolom egy nagy képernyős androidos telóról más. 

Köszi, nem lehet. Annyi, hogy megvan ez a topik, pontosan ott, ahol akarom (főoldalt középen 🙂 ), csak lapul. Hiába hozom fel, megint lemegy. Mert vki (asszem Skizo) írta, AMIT NEM TUDTAM hehe, hogy csak a legnépszerűbb hat totyik / blog / szakmai könyvoldal jelenik meg jobb oldalon. Középen persze, hogy megjelennek, ahogy ezt a) tudtam is meg nem is b) de a hajamra kenhetem, mert nehéz navigálni, újra és újra tölti az oldalakat, stb. Ezért jó a főoldalon középen található topikok listája, mert látszik, hogy hány új hsz van, ki az utolsó hozzászóló, mikor az utolsó hsz, hány hsz van, stb. (Máshol ennek egy része szintén látszik, csak nehéz oda eljutni.)

Nekem csak a címlapot illetve a krízisvonalas bejegyzéseket mutatja ha megnyitom az oldalt,de szerintem értem hogy mire gondolsz. 

 

Nem lehetne valahogy rögzíteni az adott topikot amit szeretnél?

H te miket találsz!

*

M. barinőm – még az eü. főisk.-ra járt – fölhív, kémia-ügyben. Mondom: hát egy benzolgyűrű, és alkilgyök. Aszongya: T. (évfolyamtársam, a későbbi férje) is ilyeneket mondott. Én: hát rajzolsz egy 6szöget, bele egy karikát, az egyik csücskéhez húzol egy kis vonalat, és odaírod, h COOH. Aszongya: látod, Illlus, így kell nekem a kémiát magyarázni! 😀 😀