Tartalmak létrehozásához (vagy Regisztráció) szükséges.

Te mit teszel azért, hogy jobban érezd magad?

Semmit, már tettem, de nem jött be csak rosszabbat csinált. 

Megpróbálom túlélni a mindennapokat (elviselni a "családomat"), elvonulni, netezni (EGYEDÜL! De erre nem sok lehetőségem van), nem foglalkozni az emberekkel, mert az egészségesek csak lehúznak a pozitív hozzáállásukkal, amelynek egy beteg szemében nem sok hitele van, mivel mi mindig szenvedünk, bent tartózkodni a lakásban, mert gyűlölöm elhagyni a házat, mert félek az emberektől, és a biztonságból való kiszakadástól, időnként kávézok (ez megnyugtat), és szedem a gyógyszereim, főleg nyugtatóból és fájdalomcsillapítóból többet veszek be néha.

olvasgatok , hagyom a gyógyszert most mert lehet jobban vagyok ha nem szedem, animéket lesek ha befejeztem a könyveket olvasni, néha megszólalok a munkahelyen ilyenek

Sétálok a Duni partin de csak terv volt, túl későn értem haza, majd holnap ha süt a nap. 

Játszom world of warcraft ot,zenét hallgatok,kiverem

megnyomom a piros gombot. 🙂

Idézet tőle: bartika

Ezt olyan jó volt olvasni, PhilC!

Köszönöm, bartika! 🙂

Ezt olyan jó volt olvasni, PhilC!

Múlt hét péntek óta új pszichológushoz járok (Rogers-i terápiát csinál [fizetős]), közben elkezdtem randizni. Most a Frontint igyekszem leváltani, amikor csak lehet, a lógus által ajánlott 8/4/16 ütemű légzésre (8-ig számolva beszívod a levegőt, 4-ig számolva benn tartod, 16-ig számolva kifújod; ezt lehet felezve is, 4/2/8, nekem csak ezt az utóbbit bírja a tüdőm), mai napon sikerült is az önbántalmazó késztetésektől eljutnom pusztán ezzel a légzéssel odáig, hogy azt éreztem, hogy továbbra is a kezemben az irányítás, nincsen semmi baj. Még csak másodjára voltam ennél a lógusnál, de kifejezetten szimpatikus, okos, és a terápiás módszer is kompatibilisnek tűnik (eddig) velem. Eddig a randik is jól sikerültek, bár tömény szorongás vagyok ezek előtt az alkalmak előtt is. Mondanám, hogy kamaszgyötrelmek, de egy kicsit jobban átmegyek a szorongás kategóriába, mint az természetes lenne. (Van még mit feldolgozni a korábbi párkapcsolatokból, azt hiszem. Most terappal célul ezt tűztük ki.)

Viszont látszik, hogy kezdem jobban érezni magamat. Hétvégén, hosszú idő kihagyás után, újra prózát írtam/javítottam.

Excsajjal, exférjjel továbbra is no contact.

Hello, ha gondolod felvehetnél Ps-en , az ID-m: xxColos86xx. Mi skizok tartsunk össze 🙂 

Ps4, kondi , meg veszek egy kutyát februárban 🙂

Szombat esti lazulás, kellemes baráti társaságban! Például, holnap, 18:00-kor az Akvárium Klubban!!! Utána 19:30 tól koncert!!! JUHÚ!!! yes

Dolgozom,Ps4 ezek,gépezek,zenét hallgatok,edzek(ritkán)

Menő volt! 😀

Nagyon ügyes voltál! yes

Ma reggel átmentem kocsival a közeli kis városba pár dolgot bevásárolni (végre nyitva vannak a boltok, lehet venni ezt-azt 🙂 ). Már az is jó volt, hogy vezettem egy kicsit nyugalomban, a kicsi séta a parkolótól a boltig meg, hogy emberek között voltam. De ami igazán feldobott, az a bunkó Volkswagen-es a külföldi rendszámmal hazafelé. Az egyik stoptáblánál beért, mivel én elég óvatos vagyok a kikanyarodásnál és emiatt lassú (mit tehetnék, a kereszteződés alig belátható és még tükör sincs...). Szóval éreztem, hogy meg akar előzni, végig a seggembe volt, de nem hagytam neki. Elegem van abból, hogy mindig én vagyok a béna, lassú tötyörgő az utakon, aki csak pár hónapja vette le a T betűt, mikor már több mint egy éve van jogsija és rendszeresen vezet. Beletapostam a gázba, ordíttattam a zenét és koncentráltam, hogy lehagyjam. De nyugi.... figyeltem a többi kocsira is és lakott területen a gyalogosokra is. De igen... versenyeztem... és nyertem. 😀 És tudjátok mit: Rohadt jó érzés volt!

Hogy ha vannak mániáim az engem akár boldoggá is tud tenni ha épp jól működik. Sajnos most nem igazáb működik de van most mániám. 

A csillagos ég engem is megnyugtat, de engem csak azon perverziómból kifolyólag, hogy miközben a csillagképeket keresem, egyszerűen a tudományos érdeklődés lenyomja a szorongást. Már kiskoromban éltem-haltam volna egy csillagászati távcsőért. Természetesen nem kaptam meg. Hál istennek viszont ezt legalább a húgom sem kapta meg, nem úgy, mint pl. a profi fényképezőgépet, amiért én ugyanúgy sokat könyörögtem, és amiért ő sosem könyörgött, mégis ő kapta meg. (Sose fogom a logikát ebben megérteni.)

Persze, hogyha eszembe jut, hogy micsoda kis légyfingnyi valamin vagyunk, végtelen számú egyéb keringő stb. valami között, és igazából csak a szerencsén múlott, hogy nem törölt el eddig minket pl. egy meteorit becsapódásából felszabaduló energia - na, ez a felismerés azért megnyugtató tud lenni néha. Ha egy puskaporos hordón ülsz, akkor már nyugtalankodni is felesleges.

 

 

Én a csillagoktól megnyugszom.

Arra gondolok mindig, hogy mennyi minden van odakint, millió éves dolgok, amit most látok az ráadásul évekkel, sőt egyes csillaqgoknál sokszáz évekkel ezelőtti kép mert a fény annyit utazott míg ideért, én meg a kis maximum hátralévő 40 évemmel a belső problémáimon problémázok.

Jobban... megvagyok.... lefoglal a munka, az emberek körülöttem, terelem a gondolataim.

Köszönöm, hogy megkérdezted. 🙂

Idézet tőle: CsakEgyValaki

Kinn ülök és nézem azokat a k*rva csillagokat, hogy milyen k*rva szépek, a k*rva hidegben és várom, hogy a fájdalom k*rvára de múljon már el.

Sajnálom, hogy így érezted magad az este. Most hogy vagy?

Kinn ülök és nézem azokat a k*rva csillagokat, hogy milyen k*rva szépek, a k*rva hidegben és várom, hogy a fájdalom k*rvára de múljon már el.

Vadászom a hülyeségeket a FB-on például.
Na, ez egy friss "termés", szerencsére még nem szagos a monitor.
(Én virágokat küldtem 🙂 )

Ismerős, sajnos, nekem is van olyan pár dolog, amit lassan két éve veszek meg holnap.

Én csak iszom meg alszom. Később iszok meg alszok. Aztán ha megundorodtam a piától, csak alszom... és álmodok. 

Amikor tele van gondolatokkal a fejem és érzésekkel a szívem, amelyek felzaklatnak, először mindig kisírom magam. Aztán megpróbálom ezeket a gondolatokat és érzéseket kiírni magamból (van, amikor vers formájában; mostanában egyre többször). Utána elmegyek sétálni egyet.

Most is így tettem... Az idő kellemes, friss a levegő, az utcák üresek. Sötét van. Csend van.

kiverem a répát

Lehet, hogy undok gonoszság, de én nálam nyomorultabb emberek szerencsétlenkedéseit nézve (youtube) is jobban érzem magam.

20% szánalom (rossz), 80% káröröm (jó).

semmit

Miért utálsz beszélni? Zavar a hangod? Hogy téged figyelnek ha beszélsz? Vagy pont az, hogy elveszted mások figyelmét?

Ennek több magyarázata is lehet.

1: neki ez a munkája, ezért fizeted.

2: teljesen más szituációkban kritizálnak & basztatnak a majdnem mindenkik.

3: a majdnem mindnekik alapvetően bunkó basztató & kritizáló emberek, a saját kínjaik miatt basztatnak téged, meg másokat is.

Persze, mert ha sosem azt érzed, hogy elfogadnak vagy értenek, tolerálnak, akkor szokatlan és kényelmetlen lesz, ha valaki mégis úgy kezel téged.

Oh. Biztos jó lógusnál jártál?

Bár csodaa nen történt velem terápián, megnyugtató a jelenléte az életemben és olyan is előfordult, h bizonytalan voltam, de adott egy lökést.

Nekem egyetlen félelmetes/frusztráló van a terapomban. Mindig nyugodt és elfogadó és ez fura. Majdnem mindenki kritizál, basztat időnként.

 

Erre voltam kíváncsi. Mert van aki elmenni nem mer, más jár, de elmondani nem mer dolgokat. 

Miért félsz elmenni? Mitől tartasz? Mi gondod lehet ettől?

Hogy érted, hogy gyáva vagy a pszichológushoz?

Kimegyek az erkélyre és ha csillagos az ég elgondolom, hogy mekkora az univerzum, mennyi minden van odakint aminek a fénye most ért csak ide, én meg egy alig másfél kilós zselés kocsonya hülyeségei miatt vergődök valami nem is létező kis belső világban.

Kávé, filmezés, zenehallgatás, néha kóla. 🙂

A mindennapokban zene hallgatás, írás, futás, csillagok, séta, egy kiadós, fárasztó edzés.

És ami sajnos csak ritkán adatik.. túrázás, koncert, élő zene, utazás.

Profi vagy, Eszter, én abbahagytam a sportot. Összecsaptak a fejem fölött az anyagi gondok, és a pszichózis miatt féléve leállt minden munkám, most azt hajszolom. Jó lenne szép nyugisan, békésen csinálni párhuzamosan a dolgokat, sporttal együtt, de jelenleg annak örülök, hogy jól működik az elmém, végre félév után munkaképes vagyok, és próbálom behozni a családi költségvetési hiányt.

Én ma is elmegyek jógázni 🙂

Idézet tőle: lucyliu

Idézet tőle: Csak

Kitartást!

Nem is rossz ötlet. A mozgást (futás, kondi stb) nekem nem javasolják, de nyújtó gyakorlatokat csinálhatnék. 

Én erre a jógás csajra vagyok rákattanva, imádom:

https://www.youtube.com/results?search_query=yoga+with+adriene

(kikerestem neked a videóit, mind szuper)

megnézem, köszi

Kinek mi yes nekem az előbb az " Inner peace" video segített.

Idézet tőle: Csak

Kitartást!

Nem is rossz ötlet. A mozgást (futás, kondi stb) nekem nem javasolják, de nyújtó gyakorlatokat csinálhatnék. 

Én erre a jógás csajra vagyok rákattanva, imádom:

https://www.youtube.com/results?search_query=yoga+with+adriene

(kikerestem neked a videóit, mind szuper)

Idézet tőle: Gácsi Krisztián

én a jövőhéten heti 2x60 perc edzés, edzőteremben, edzővel juhúúúúú 😉

utána remélem csak emeljük a tétet 😉

yes

én a jövőhéten heti 2x60 perc edzés, edzőteremben, edzővel juhúúúúú 😉

utána remélem csak emeljük a tétet 😉

Kitartást!

Nem is rossz ötlet. A mozgást (futás, kondi stb) nekem nem javasolják, de nyújtó gyakorlatokat csinálhatnék. 

Próbálok minden nap kábé 5 percet tornázni-jógázni. A legjobb, hogy tökre fáj meg erőltetni kell. De hát gondolom ez lesz, amíg nem leszek kicsit erősebb és hajlékonyabb. 

Idézet tőle: murray head

Idézet tőle: Csak

Próbálok többet és gyakrabban enni, hatha hízok és kevésbé leszek erőtlen.

Drukkolok!!

köszi

Idézet tőle: Csak

Próbálok többet és gyakrabban enni, hatha hízok és kevésbé leszek erőtlen.

Drukkolok!!

Próbálok többet és gyakrabban enni, hatha hízok és kevésbé leszek erőtlen.