Te mit teszel azért, hogy jobban érezd magad?
Te mit eszel azért, hogy jobban érezd magad?
Most sült meg a full extrás pizza. Ha megettem, nem fogom magam jól érezni, de megéri. 🙂
Valóban. Marad, h pl...
Ha nincs itt, akkor sem tűnik fel a létezése, és megoldani is egyszerűbb. 🙂
De azért... lehet. Pl. volt egy kolléganőm, nagyon szép lány, és olyan kis csendes, puhaléptű (a frász jött rám, mikor megéreztem, h ott áll mögöttem, mert észre sem vettem, ahogy odasurrant), olyan, mint egy kiscica, még a szeme is. Egy ilyen "kis helyigényű" lánykát tán még meg tudnál szokni. Van még ilyen, aki ha ott van, napokig fel sem tűnik a létezése.
Erről két vicc IS eszembe jutott... 😀
Majd veszek valami full extrás gumizsuzsit, és akkor le lesz tudva ez a rész is. 🙂
Ez kvázi egyenlő a közepes depivel!
A full-time lány neked már nem való. Az agyadra menne.
Gondoltam rá sokszor, meg full-time lány beszerzésén is, de mivel nem tudom mikor unom meg a kritikus szint felett ezt az egész életet, nem lenne szerencsés rá nézve.
(Nem depi meg válság, hanem valóban megunás, főleg a kilátástalanság meg az örömre való képesség hiánya miatt.)
A pénztárcámnak...
Szerintem szerezz be egy new-pl-t!
Kinek tett jót? 🙂
Valamit ki kellene találnom nekem is jól-levésre.
Újabb jótett: nem mentem le.
Lemegyek piáért. 🙁
Futok,
nem beszélek vissza, nem is tudnék, mert ha valaki valami felháborítót mond lefagy a prcim, alapból kedves vagyok és nem tudok mit visszaválaszolni a roszzindulatra.
Túlérzékeny vagyok és sok ortomba, goromba ember téved az utamba aki kizökkent a békémből, de elhatároztam, nem válaszolok és jobban is teszem! Úgy vettem észre, ha visszaszólok /szóltam nagy ritkán csak én ittam meg a levét, azzal, hogy nehezteletem és/vagy nem tudtam lepattanni a témáról, a "kinek van igaza" c. dolgon merengtem, vagy elmondtam másnak, hogy igazoljon, nekem volt igazam. Mostmár rájöttem, nem kell felvenni, mert minden embernek van problémája és sokszor (szinte mindig) tőlem független okokból reagálnak hülyén a vadidegenek az utcán, tehát nemcsak én vagyok hülye vagy idegbeteg, hanem sokan ronagálunk az utcán és lassan többen vannak azok, akik nincsenek is tisztában ezzel.
Idézet tőle: Sweet HarmonyKerülöm az embereket.
legjobb taktika! 
Kerülöm az embereket.
Hanyagolom ezt az oldalt. 🙂
PIZZA PÉNTEK
Próbálok még olyankor is menni előre, amikor nem látom értelmét. Persze ez nem mindig sikerül.
De talán ez az egyetlen mód rá, hogy jobb legyen idővel.
Az ész ezt diktálja.
-először is leszázalékoltattam magam, nem kell munkával vesződnöm, 800-1500 emberért felelősséget vállalnom
-gluénmentesen táplálkozom
-amit felír az áterem beveszem, úgyis max. adagokat szedek 🙂
-szintetizátozok, zenélek DAWless, uppolom a világhálóra
-angol, japán, koreai nyelvű filmeket nézek angol felirattal, állítólag leépülök, kognitív funkcióim romlanak, stb.
játszom játékokkal,kávézom,zenét hallgatok,munkát leszarom,nem tudok dolgozni
Szombaton megyek az első zongoraórámra.
Már nagyon várom. Úgy izgulok... teljesen be vagyok zsongva. 😀
keresek magamnak egy öregek otthonát hogy az én gyerekem ne szívjon akkorát az én öregségemmel, mint mások
nem csinálok semmit, röhigcsélek a számítógép előtt, néha elmegyek wc-re, ennyit csinálok
- Kiírom magamból a nemjót. Papírra vagy monitorra viszem fel. Ez mondjuk eléggé kétélű fegyver, mert sajnos van, hogy jobban belelovalom magam.
- Üvöltetem a zenét - kezdve valami nagyon negatívtól, szép lassan átvezetve valami kevésbé negatívra:)
- Püfölöm a levegőt (ezt nemrég javasolták nekem^^ és bevált)
- Meditálok, és kizárok minden vacak dolgot
Megnézek 1-2 részt a The Undateables-ből. Tudom, gonoszság rajtuk vidulni, de nem rajtuk nevetek hanem a szituációkon, és utána szégyellem is magam.
Mondjuk vannak néha benne tök ari leányok - nőcik, akikkel még én is randiznék. Ha feljavítanák az önbecsülésüket, simán találnának jó pasikat maguknak.
"Te mit teszel azért, hogy jobban érezd magad?"
én pl most ezzel próbálkozok: játékot streamolni élőben 😉 peace!
https://www.youtube.com/channel/UChDqj_syh1kE-3cPGcUu8UQ/live
Igen és szinte mindent magamnak köszönhetek, ha én annyiban hagytam volna nem lenne most semmi de erősen utána kellett járni, Pestre utazgatni többször is miatta. De hát rajtam kivül senkit se érdekel
Ez tényleg jól hangzik.
Mondjuk ha nem megyek el akkor arra a tanfolyamra, talán sose jövök rá, hol akarok dolgozni. Arra meg csak azért mentem mert fizettek érte. Ráadásul oda olyan kommunikáció kell hogy meg tudd nyugtatni az idős, beteg embereket, arra meg nem vagyok képes, ápolónak meg kb ugyanez a feladat, azt is kihúztam. Marad a szövettan ahol nincs kontakt a betegekkel, végre meg tudtam találni mi való nekem. Kellett hozzá egy kis önismeret, ami régen nem volt hála az elhanyagolásoknak, sosem tudtam h mi miért van, most meg már tudom.
A szoc. gondozó állás sztem egészségesnek is nagyon terhelő. Ehhez sztem nagyon sajátos lelki adottság kell.
Elmehetnék még szociális gondozónak is de biztos nem fogok egyedül éjszakázni, meg házi gondozásba se megyek, meg már mindenkit felvesznek oda is annyira hiány van. 2015-ben voltam az idősek otthonában, semmilyen készségem nem volt meg ami oda kellett volna mégsem rúgtak ki annyira nincs ember. Nem is csodálom, összes pótlékkal együtt D kategóriában kb 100 ezer forint volt a fizetés 2015-ben. És pelenkázni, gyógyszerezni, fürdetni, etetni kell. Nappalra van két ember, éjszaka meg egyedül kell lenni. Na hát féltem ettől de mielőtt beosztottak volna éjszakára kiléptem és annyira béna voltam h két ember mellé még harmadiknak tettek be egy hétig és annyira nem ment h inkább elmentem. Borzalmas volt. Közben meg cseszegetett a főnök mikor nem volt semmi h menjek még beszélgetni mikor nem kellett senkinek semmi.
Az a vicces ebben a munkában h két éve hatszáz forintot ajánlottak, elvállaltam de aztán vissza mondtam mert akkor még tudtam menni alkalmi munkára és nyár volt, akkor több az alkalmi munka. Tavaly ilyenkor felhívtam h mennék és már lecsökkent 520 forintra az óra bér amit nem értettem. Mivel nekem fix volt a kertészet tavasztól ami alkalmi és vmivel több az órabér ezért márciusban már nem kellett az ötszáz forintjuk. Alkami azt jelenti akkor megyek amikor akarok. Mivel a kertészetbe vissza nem megyek és kell a sulira is muszáj lesz mennem nyárig. Akkor lesz uborkás szalag munka ukránok között ezer forintért/óra de az csak nyáron van, tavaly is voltam de nem sokat mert későn mentem és vége lett.
Idézet tőle: KiscsillagFú, nem is tudom, h mit javasoljak mert én nagyon tanuláspárti vagyok és sztem ez a sulis terved jó, hisz ez érdekel és erre alkalmas vagy.
Ezért is mondok le a kajáról. Eszek kockalevest és üres tésztát, ez van. Eddig költöttem kajára de most kell a sulira. Majd hétfőn felhívom az ötszáz forintos órabéres munkát. Állandóan hirdetik, tavaly nem vállaltam el de most muszáj leszek. Ez az a hely ahová biztosan felvesznek és kezdhetek egy héten belül.
Idézet tőle: csaklenniakartvalakiÉrdekes, bár sors.. vagy nem sors. Kezünkben a sorsunk? Ha mondjuk elüt egy busz, ahol teljesen védtelen voltam, akkor itt mi volt a kezemben? Lehet, hogy ha másodpercekkel vagy percekkel előtte mondjuk szabálytalanul átmegyek egy a zebrán piros lámpánál, akkor mondjuk később nem ütnek el? Vagy pont, hogy ha szabálytalankodom akkor üt el? Ha mondjuk reggel 20 másodperccel többet gondolkozom azon, hogy melyik zoknimat vegyem fel, akkor már lehet megmenekülök? Vagy akkor másban vesztem az életem, mert meg van írva a halálom? Vagy ha elüt a busz, de túlélem, és ezáltal kiderül, hogy súlyos beteg vagyok, de még menthető és megmenekülök? Vagy életem szerelme lesz mondjuk az a járókelő, aki kihívta hozzám a mentőt?
Számít? Mindenki higgye, amit jónak érez. Lehet, hogy megvan írva minden, mikor már megszülettünk, lehet, hogy bármikor lehet változtatni mindenen.. vagy éppen a változtatás is van megírva? Ha azt hiszem, hogy változtatok, lehet, hogy éppen így kellett történnie? Mit számít. Mindenki találja meg, a neki megfelelőt.
Mindenkinek jutott valami, és megéli valahogy. Lehetünk hasonlóak, de nincs két egyforma élet és helyzet. Megéljük a dolgainkat kiszámíthatatlanul.
A következetes gonodlkodás szerintem merevséget ad, ami persze van, hogy jó, de nálam többnyire rossz. Viszont.. annyiból talán tényleg jó, mert így azt hiszem, hogy mederben tudom tartani az életem. De ez is inkább csak önsanyargatásnak tűnik, mert annál rosszabb, ha a hosszútávú cél meghiúsulni látszik. Mert nincs olyan, hogy mindig minden sikerül.
Inaktivitás? Én ha magamat nézem.. A kevés aktivitásból indultam ki és fokozatosan növeltem.. Mindig, mint most is úgy érződik, hogy ennél jobban már nem tudom felpörgetni magam, nem tudok többet kihozni az életemből, de akkor is többet és többet próbálok nap, mint nap. És sosem éreztem magam jól huzamosabb ideig, ezért is az állandó tét emelés. Talán egyszer eltalálom az ideális munkapontot vagy az állapotot, amire szükségem van.. ha van olyan.
Egyszer azt érezem, hogy hosszútávon gondolkozom és minden, amiért ma megküdzök, holnap gyümölcsözni fog. Máskor pedig azt érzem, hogy minden, amit ma megteszek azért van, hogy védjem azokat, akik holnap visszatekintenek az életemre. A pillanatnyi hangulatomnak pedig pont ez a lényege, hogy nem vagyok képes racionálisan és hosszútávon gondolkozni, hanem élem vagy halom, amit éppen érzek.
De ezért vagyunk, hogy különbözően gondolkozzunk 🙂
Amit az első bekezdésben írtál, abból semmit nem kontrollálsz. Nem tudod kivédeni, hogy pl. baleset érjen.
De ettől még nem sors, nincs előre megírva. Semmi sincs előre megírva, ez egy értelmezhetetlen elképzelés.
Az olyan fogalmakat, mint pl. a sors egyszerűen utólag mi adjuk a történésekhez; amiknek viszont megérthető magyarázataik vannak.
Szerintem a következetes gondolkodás nem merevséget, hanem ellenkezőleg, rugalmasságot ad. Hiszen a józan ész a legtöbb esetben alkalmazható.
A dolgoknak van oka és következménye, és ha megtanulunk valamennyire eligazodni ebben az egyenletben, akkor sok problémát könnyebben oldhatunk meg.
Meg lehet tanulni elvonatkoztatni az aktuális érzéseinktől.
Amikor arról írtam, hogy az inaktivitás nem jó, akkor elsősorban a depresszió elleni küzdelemre céloztam. Azt a bezárkózás táplálja, az izoláció erősíti.
Ha viszont az ember aktívan próbálja élni az életét tovább a hangulata ellenére, az előbb utóbb eredményt hozhat. Még ha nehezebb is megtalálni a módját ennek.
Én így tapasztalom legalábbis.
Fú, nem is tudom, h mit javasoljak mert én nagyon tanuláspárti vagyok és sztem ez a sulis terved jó, hisz ez érdekel és erre alkalmas vagy.
Ha éhezik az ember akkor nem tud mit tenni amíg nem eszik. Utálom már az üres hűtőt vagy a félretett pénzem elköltöm kajára de akkor meg nincs suli. Ez van, inkább az éhezést választom...
Érdekes, bár sors.. vagy nem sors. Kezünkben a sorsunk? Ha mondjuk elüt egy busz, ahol teljesen védtelen voltam, akkor itt mi volt a kezemben? Lehet, hogy ha másodpercekkel vagy percekkel előtte mondjuk szabálytalanul átmegyek egy a zebrán piros lámpánál, akkor mondjuk később nem ütnek el? Vagy pont, hogy ha szabálytalankodom akkor üt el? Ha mondjuk reggel 20 másodperccel többet gondolkozom azon, hogy melyik zoknimat vegyem fel, akkor már lehet megmenekülök? Vagy akkor másban vesztem az életem, mert meg van írva a halálom? Vagy ha elüt a busz, de túlélem, és ezáltal kiderül, hogy súlyos beteg vagyok, de még menthető és megmenekülök? Vagy életem szerelme lesz mondjuk az a járókelő, aki kihívta hozzám a mentőt?
Számít? Mindenki higgye, amit jónak érez. Lehet, hogy megvan írva minden, mikor már megszülettünk, lehet, hogy bármikor lehet változtatni mindenen.. vagy éppen a változtatás is van megírva? Ha azt hiszem, hogy változtatok, lehet, hogy éppen így kellett történnie? Mit számít. Mindenki találja meg, a neki megfelelőt.
Mindenkinek jutott valami, és megéli valahogy. Lehetünk hasonlóak, de nincs két egyforma élet és helyzet. Megéljük a dolgainkat kiszámíthatatlanul.
A következetes gonodlkodás szerintem merevséget ad, ami persze van, hogy jó, de nálam többnyire rossz. Viszont.. annyiból talán tényleg jó, mert így azt hiszem, hogy mederben tudom tartani az életem. De ez is inkább csak önsanyargatásnak tűnik, mert annál rosszabb, ha a hosszútávú cél meghiúsulni látszik. Mert nincs olyan, hogy mindig minden sikerül.
Inaktivitás? Én ha magamat nézem.. A kevés aktivitásból indultam ki és fokozatosan növeltem.. Mindig, mint most is úgy érződik, hogy ennél jobban már nem tudom felpörgetni magam, nem tudok többet kihozni az életemből, de akkor is többet és többet próbálok nap, mint nap. És sosem éreztem magam jól huzamosabb ideig, ezért is az állandó tét emelés. Talán egyszer eltalálom az ideális munkapontot vagy az állapotot, amire szükségem van.. ha van olyan.
Egyszer azt érezem, hogy hosszútávon gondolkozom és minden, amiért ma megküdzök, holnap gyümölcsözni fog. Máskor pedig azt érzem, hogy minden, amit ma megteszek azért van, hogy védjem azokat, akik holnap visszatekintenek az életemre. A pillanatnyi hangulatomnak pedig pont ez a lényege, hogy nem vagyok képes racionálisan és hosszútávon gondolkozni, hanem élem vagy halom, amit éppen érzek.
De ezért vagyunk, hogy különbözően gondolkozzunk 🙂
Általánosságban írtál ("mindenki", "az ember", T/1 személy) az elején, ezért válaszoltam. Mert úgy érzem, h ez nem mindenkire igaz.
Én sem akarok vitázni, de nagyon fájó, mikor ilyet magyarázatot találok arra a betegségre, ami engem is érint. Ilyenkor még inkább úgy érzem, hogy bármit rám lehet húzni alaptalanul és ismeretlenül, ha valaki rám akar húzni, hiába teszek bármit.
Nem is mondtam, hogy az. Csak leírtam ami eszembe jutott. Peace.
Idézet tőle: Ex NihiloSors nem létezik. Mindenki kap egy leosztást élete elején, aztán ehhez még gyerekkorban különböző hatásokat; így kialakul egy személyiség mire felönövünk. De innentől kezdve a "sorsunk" a kezünkben van, a felelősség a miénk, hatástalan energiapazarlás bármire mutogatni.
Persze ezt a leosztást nevezhetnénk sorsnak, de a sors magába foglalja, hogy nem változhat. A valóság meg az, hogy azért lehet változtatni a helyzetünkön.Egyetlen egy dolgoba kell beletörődni, miszerint abból kell főznöd, amid van, abból kell építened, amid az adott helyzetben elérhető. Csak így lehet több.
Nem könnyen beszélek, nekem is problémát jelent ezt elfogadni, és átprogramozni a gondolkodásomat egy céltudatosabbra, mint amilyen alapból; ez egy mindennapos feladat.Ez a rút racionalitás... és az egyetlen dolog, ami ebben az őrült világban eligazítja az embert. Minden eköré rendeződik, ezért én elsődlegesnek tartom, hogy az ember megtanuljon következetesen gondolkozni; szerintem ez az egyik legjobb dolog, amit meg lehet tenni egy élhetőbb jövőért.
Talán a legnagyobb eredmény, amit eddig magamért meg tudtam tenni az az, hogy csinálom a dolgaimat akkor is, ha épp nem látom értelmüket (és mostanában legtöbbször nem látom az értelmet az életben).
Nem pillanatnyi hangulatok alapján próbálok dönteni, hanem aszerint, ami hosszútávon eredményt hozhat. Aztán hol kevésbé, hol jobban megy ez.Senki nem kérte azt a sok szarságot, amibe belecsöppent. De ezt ürügyként használni a cselekvés elkerülésére logikai bukfenc, hisz az inaktivitás vezet a depressziós állapotok fenntartásához.
A próbálkozás legalább magába foglalja a pozitív változás lehetőségét. Ezt fel kell ismerni, mert nincs más módszer arra, hogy jobban legyünk.
Nálam nem az inaktivitás vezetett depresszióhoz. Évekig volt fő és másodállásom. Utána főállás mellett tanultam. Mégis sokszor nagyon mélyen voltam. Ezt a bántalmazó környezettel és a kimerültséggel magyarázta az orvosom ill azzal, h annyit kell dolgoznom,h nem jut időm/erőm szórakozni, feltöltődni. Annyit mégsem kerestem, h költözni tudjak.
Évek alatt emeltek annyit a fizumon, h már nem volt szükség másodállásra, így tudtam folytatni a tanulást.
Évek óta azt élem meg, hogy akárhogy küzdök, teszek dolgokért, nem haladok előre ill most úgy látom, h rengeteg erőfeszítés eredményeképpen van iciripiciri előrelépés mert sulikkal tudtam haladni.
Nálam mindig ott akadtak el a lógusok, h nem arról volt szó, h nem dolgozok vagy elhárdálom a pénzt és emiatt nem tudok innen elmenni, hanem azt látták h minden erőmmel küzdök, de nem jutok előre.
Tanulást pártoltak, de tudták h mindenképpen kellett a másodállás mert a legalapabb dolgokra (pl fűtés, áram) sem jutott volna anélkül.
Egyetlen lehetősegem volt költözni. Azt megpróbáltam, de a hajléktalanszállón sem volt sokkal jobb. Hasonló gondok voltak, emiatt visszajöttem.
Itthon rengeteg harcot vívtam, h tanulhassak és rengeteg akadállyal küzdöttem és terapnak sem volt igazán sok ötlete.
A febr. eleji vizsgákról orvosom le is akart beszélni...mégis elmentem.
Azt hiszem én tényleg elmondhatom, h nagyon sokat tettem és teszek magamért egy nagyon lehúzó/akadályozó környezetben.
És nem én mutogatok másra, a szakemberek is ugyanazt mondják, árt nekem az, h itt élek és jogosan vagyok dühös emiatt.
Biztos, h van olyan szitu, amit te említesz, de szerintem nem mindenkire érvényes. Sok más dolgozó, tanuló, sportoló sorstársam van itt, aki küzd azért hogy ezekre képes legyen, funkcionáljon és nem ok nélkül mondta, h tettek benne kárt. Ez nem felelősséghárítás.
Amikor van egy ütőkártya a kezedben és azt felhasználod felkiáltva, hogy "Sakk matt!" az az egyik legkirályabb érzés a világon. Tudod, hogy nyertél.
(Főbérlő, albérletből való zűrös kiköltözéses sztori)
Sors nem létezik. Mindenki kap egy leosztást élete elején, aztán ehhez még gyerekkorban különböző hatásokat; így kialakul egy személyiség mire felönövünk. De innentől kezdve a "sorsunk" a kezünkben van, a felelősség a miénk, hatástalan energiapazarlás bármire mutogatni.
Persze ezt a leosztást nevezhetnénk sorsnak, de a sors magába foglalja, hogy nem változhat. A valóság meg az, hogy azért lehet változtatni a helyzetünkön.
Egyetlen egy dolgoba kell beletörődni, miszerint abból kell főznöd, amid van, abból kell építened, amid az adott helyzetben elérhető. Csak így lehet több.
Nem könnyen beszélek, nekem is problémát jelent ezt elfogadni, és átprogramozni a gondolkodásomat egy céltudatosabbra, mint amilyen alapból; ez egy mindennapos feladat.
Ez a rút racionalitás... és az egyetlen dolog, ami ebben az őrült világban eligazítja az embert. Minden eköré rendeződik, ezért én elsődlegesnek tartom, hogy az ember megtanuljon következetesen gondolkozni; szerintem ez az egyik legjobb dolog, amit meg lehet tenni egy élhetőbb jövőért.
Talán a legnagyobb eredmény, amit eddig magamért meg tudtam tenni az az, hogy csinálom a dolgaimat akkor is, ha épp nem látom értelmüket (és mostanában legtöbbször nem látom az értelmet az életben).
Nem pillanatnyi hangulatok alapján próbálok dönteni, hanem aszerint, ami hosszútávon eredményt hozhat. Aztán hol kevésbé, hol jobban megy ez.
Senki nem kérte azt a sok szarságot, amibe belecsöppent. De ezt ürügyként használni a cselekvés elkerülésére logikai bukfenc, hisz az inaktivitás vezet a depressziós állapotok fenntartásához.
A próbálkozás legalább magába foglalja a pozitív változás lehetőségét. Ezt fel kell ismerni, mert nincs más módszer arra, hogy jobban legyünk.
Inkább sokszor futok kevesebbet, nem maraton a cél. Az éhezés a cél.
Ja a főhibáztatás az hogy mikor 4 éve összevesztem az unokatesómmal, akkor abban egyedül én voltam a hibás, mert ő egy szent, én meg egy elmebeteg akinek elborul időnként az agya. És akkor ezrt büntetés jár, és bűnhődjek meg h ki vagyok rekesztve még durvábban.
Az hogy nem tudok normális lenni, és ezt elvárnák és mert szerintük nem tudok uralkodni magamon és meg kéne már végre tanulnom. Meg nem tudok viselkedni meg kéne tanulni és csak mondják h ezt meg azt kéne csinálni, de nem megy és segitséget kérek, de arra már basznak. Még az orvosok is megkérdezik hogy ha ennyire egyértelmű volt már gyerekként, miért nem vizsgáltattak ki? Mármint hiába 90-es évek, akkor se számitott normálisnak, akkor is tovább küldtek, egyedül mamám hordott, de gondolom apámnak ez se tetszett és csak úgy tudta az egészet megszakitani, hogy elköltözünk és akkor meg van oldva minden, ahogy telnek az évek, egyre nagyobbak az elvárások, hogyan legyek normális. És egyre nehezebben tudok megfelelni, annyiszor próbáltam, de csak szenvedtem tőle. Most meg fiatal nyugdijasnak gúnyolnak, ami szerintük vicces, hát szerintem nem az. Meg szerintük nekem jó, mert eltartanak és nem kell dolgoznom (elvileg kéne, mégsem teszem, mert nem is vesznek fel sehová, ha mégis, akkor kimarnak, vagy kirúgnak). Persze hogy válogatok már, mert csak szenvedtem mindenhol, meg sok helyen a kirekesztés volt. Miért baj, ha ezért nem akarok szenvedni? Nem elég, ami van? Meg a pszichológus azt mondta, ha megvan ez a diagnózis, jár pénz, és akkor tesóm mondja, hogy én is csak a segélyekre megyek, ahelyett, hogy dolgoznék, meg lennék egyéni vállalkozó, mert ő azt akarja csinálni. Hát ilyen elvárások vannak és még lehetne sorolni.
Mi minden miatt hibáztatnak téged?
Az, hogy valaki megérdemli a sorsát szerintem a legnagyobb hülyeség a világon. Mindenkivel történnek olyan dolgok, amik váratlanok, nem ő tehet róla mégis ő issza a levét. Persze, van amiért magunk vagyunk a felelősek, de nem mindenért.
Ha rajtad kívülálló dologról van szó, akkor nem te tehetsz róla. Ne marcangold magad. Amit tehetsz a rossz helyzetből a körülményekhez képest kihozni a legjobbat. 🙂
Semmit, mert nem tudom elfogadni a sok szart, hogy mindenért én vagyok a hibás és megérdemlem a sorsomat. Mert sokak szerint igy van, és ha már el tudnám fogadni végre, lehet jobb lenne egy fokkal
Én régebben éheztettem magam, 39 kg voltam, de felhízlaltak, és itthon muszáj ennem, mert balhé van, nem tehetek azt, amit szeretnék... amúgy a futást én sem bírtam, pár méter után úgy dobogott a szívem, mintha ki akarna ugrani, s volt, hogy majdnem elájultam, van egyéb betegségem is ezért a mozgás nemigen megy nekem, de próbálok minimálisat enni, és cselekkel kikerülni, hogy ennem ne kelljen, bár ez nem mindig sikerül és gondnokságba vagyok véve, nem vagyok szabad.
Én mióta futok, csak nagyom ritkán éheztetem magam. Éhesen nem lehet félmaratont futni.
Te mennyit futsz?
Futok és éhezem. Más is fut vagy éhezik?