Ismerkedés, barátkozás, társkeresés
Így mind egybe gyúrva 
Idézet tőle: HuIigánIdézet tőle: KiscsillagBúra talihoz lenne vkinek kedve?
Nem, mert gonosz kis uborkák vagytok mind
Kígyó/fürtös/kovi/ecetes /csemege?
Idézet tőle: KiscsillagBúra talihoz lenne vkinek kedve?
Nem, mert gonosz kis uborkák vagytok mind
🙂
Biztos meg tudnám oldani, ha összeszedném magam, és nem lenne annyi kifogásom 😀
Péntek este v szombaton sem tudod megoldani az utat?
Ilyenkor úgy sajnálom, hogy nem lakom már Pesten.
🙂
Aha. Ismerünk olyat... 🙂
Annyi tuti h Pesten vhol. Valami beülős, nem túl drága helyre szavazok.
Oké. For ever "Pest"!
A holt és a mikort nem tudom. Sztem várjuk meg, h kik jönnének és keressünk olyan ip-t és helyet, ami mindenkinek jó.
Idézet tőle: KiscsillagBúra talihoz lenne vkinek kedve?
Hol,mikor
Idézet tőle: KiscsillagBúra talihoz lenne vkinek kedve?
Igen
Búra talihoz lenne vkinek kedve?
Idézet tőle: csaklenniakartvalakiIdézet tőle: heimweh.igen, ez egy elég tipikus helyzet. de az is gyakori, hogy valakinek új érdeklődési körei lesznek, új hobbik, ahhoz kapcsolódva új emberek, új társaság. nincs ebben semmi különös, főleg ebben a rohanó világban. nekem például tizenöt éves barátságaim vannak, röhej is lenne elvárni, hogy ugyanúgy tudjunk egymáshoz viszonyulni mint annak idején, hiszen közben kicserélődött körülöttünk a világ, és egy kicsit mi is mindannyian kicserélődtünk. ez van.
Elvileg ebből addig nincs probléma, míg mondjuk egy baráti kör minden tagja új kapcsolatokat épít ki, mert mindenki elindul valamilyen irányba, aminek neki jó. De ha van olyan, aki nem tud vagy nem akar, az viszont egyedül maradhat, ami bazira rossz tud lenni. És őt sem lehet okolni, mert a régiekkel akart maradni, csak ha ők nem akartak.. akkor nincs mit tenni.
azért ahogyan én látom (bár ez eleve rendesen torzít) viszonylag kevesen maradnak hoppon, de persze megesik.
Idézet tőle: heimweh.igen, ez egy elég tipikus helyzet. de az is gyakori, hogy valakinek új érdeklődési körei lesznek, új hobbik, ahhoz kapcsolódva új emberek, új társaság. nincs ebben semmi különös, főleg ebben a rohanó világban. nekem például tizenöt éves barátságaim vannak, röhej is lenne elvárni, hogy ugyanúgy tudjunk egymáshoz viszonyulni mint annak idején, hiszen közben kicserélődött körülöttünk a világ, és egy kicsit mi is mindannyian kicserélődtünk. ez van.
Elvileg ebből addig nincs probléma, míg mondjuk egy baráti kör minden tagja új kapcsolatokat épít ki, mert mindenki elindul valamilyen irányba, aminek neki jó. De ha van olyan, aki nem tud vagy nem akar, az viszont egyedül maradhat, ami bazira rossz tud lenni. És őt sem lehet okolni, mert a régiekkel akart maradni, csak ha ők nem akartak.. akkor nincs mit tenni.
Idézet tőle: csaklenniakartvalakiIdézet tőle: heimweh.itt egy az egyben ugyanez, és még annyi ember életében egyébként. szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga. nem hiszem, hogy létezik olyan baráti kapcsolat aminek az idő múlásával és a körülmények változásával együtt ne változna automatikusan az intenzitása és a mélysége, illetve sok meg is szűnik, nyilván.
Ebben sajnos igazad van, például munkába állással új környezet új embereket és kapcsolatokat hoz.. és perifériára teheti a régi kapcsolatokat..
igen, ez egy elég tipikus helyzet. de az is gyakori, hogy valakinek új érdeklődési körei lesznek, új hobbik, ahhoz kapcsolódva új emberek, új társaság. nincs ebben semmi különös, főleg ebben a rohanó világban. nekem például tizenöt éves barátságaim vannak, röhej is lenne elvárni, hogy ugyanúgy tudjunk egymáshoz viszonyulni mint annak idején, hiszen közben kicserélődött körülöttünk a világ, és egy kicsit mi is mindannyian kicserélődtünk. ez van.
Idézet tőle: heimweh.itt egy az egyben ugyanez, és még annyi ember életében egyébként. szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga. nem hiszem, hogy létezik olyan baráti kapcsolat aminek az idő múlásával és a körülmények változásával együtt ne változna automatikusan az intenzitása és a mélysége, illetve sok meg is szűnik, nyilván.
Ebben sajnos igazad van, például munkába állással új környezet új embereket és kapcsolatokat hoz.. és perifériára teheti a régi kapcsolatokat..
Amúgy nagyon édi a klipje.
attól mert evidens még lehet szar, illetve egészen nyilvánvalóan az. én három vaskos lexikonnyi lapot telepicsogtam már csak ezzel a témával, ha ez megnyugtat.
Idézet tőle: heimweh.Idézet tőle: PhilCAzzal, hogy a munka világába léptünk, eltűntek a korábbi barátaim. Én valamivel korábban kezdtem el dolgozni, mint ők, így sok ideig én hiába dolgoztam, semmi sem változott. Én ugyanúgy próbáltam időt fordítani rájuk, mint korábban. Mikor viszont ők is elkezdtek dolgozni, hirtelen megritkultak a találkozásaink. Hirtelen nehéz lett velük szervezni, és a vége az lett, hogy egy évben csak egyszer találkoztunk, akkor is általában két programjuk között, rohantak egyik helyről a másikra. Egy idő után rájöttem, hogy már nincs meg köztünk a régi intimitás, néhány dolgot pl. már nem tudok nekik elmondani, mert nem töltünk együtt annyi időt, hogy mélyebb témákra is rátérjünk, én próbáltam kérdezgetni őket az ő dolgaikról, de egy ideje már azt is látom, hogy én az ő mélyebb témáikból ugyanúgy kimaradok.
itt egy az egyben ugyanez, és még annyi ember életében egyébként. szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga. nem hiszem, hogy létezik olyan baráti kapcsolat aminek az idő múlásával és a körülmények változásával együtt ne változna automatikusan az intenzitása és a mélysége, illetve sok meg is szűnik, nyilván.
Akkor megint csak az evidens dolgokon picsogok, úgy látszik.
Idézet tőle: PhilCAzzal, hogy a munka világába léptünk, eltűntek a korábbi barátaim. Én valamivel korábban kezdtem el dolgozni, mint ők, így sok ideig én hiába dolgoztam, semmi sem változott. Én ugyanúgy próbáltam időt fordítani rájuk, mint korábban. Mikor viszont ők is elkezdtek dolgozni, hirtelen megritkultak a találkozásaink. Hirtelen nehéz lett velük szervezni, és a vége az lett, hogy egy évben csak egyszer találkoztunk, akkor is általában két programjuk között, rohantak egyik helyről a másikra. Egy idő után rájöttem, hogy már nincs meg köztünk a régi intimitás, néhány dolgot pl. már nem tudok nekik elmondani, mert nem töltünk együtt annyi időt, hogy mélyebb témákra is rátérjünk, én próbáltam kérdezgetni őket az ő dolgaikról, de egy ideje már azt is látom, hogy én az ő mélyebb témáikból ugyanúgy kimaradok.
itt egy az egyben ugyanez, és még annyi ember életében egyébként. szerintem ez a világ legtermészetesebb dolga. nem hiszem, hogy létezik olyan baráti kapcsolat aminek az idő múlásával és a körülmények változásával együtt ne változna automatikusan az intenzitása és a mélysége, illetve sok meg is szűnik, nyilván.
Itt folytatom, ami a krízisben kezdődött.
Teljesen kizártnak azt sem tartom, hogy mások (egészségesek) is megélnek hasonlót. Bárkivel előfordulhat, hogy a barátai egy rèsze távolabb kerül tőle, más dolgok kötik le (pl munka, család), esetleg úgy érzi, h nem értik meg a gondját, nem figyelnek rá eléggè v nem megy át nekik ami benne zajlik. Az is lehet, h mások hasonlóan vannak, esetleg csak 1-2 olyan barátjuk van, aki közelebbi v egy sem, a párjuk tölti be az igazi barát szerepet és esetleg ennél többre nincs igènyük (csak nem túl mèly baráti kapcsolatokra). E téren nem biztos h benned van a hiba, az is lehet h erre Te érzékenyebben reagálsz, màs esetleg kevésbé szenved ettől, miközben örül annak, ami èpp van (ami lehet egy felszínesebb barátság, közös program)
Ilyen oknál fogva (nem azt adja amire vàgyok) baráti kapcsolatból nem léptem még ki, csak olyanból ahol sok volt a konfliktus, a másik hol támadott, hol bocsánatot kért és már féltem ebben maradni (mert már nem akartam vitát és tenni sem tudtam ellene mert ebben nagyon benne volt a másik fél betegsége).
Azzal, hogy a munka világába léptünk, eltűntek a korábbi barátaim. Én valamivel korábban kezdtem el dolgozni, mint ők, így sok ideig én hiába dolgoztam, semmi sem változott. Én ugyanúgy próbáltam időt fordítani rájuk, mint korábban. Mikor viszont ők is elkezdtek dolgozni, hirtelen megritkultak a találkozásaink. Hirtelen nehéz lett velük szervezni, és a vége az lett, hogy egy évben csak egyszer találkoztunk, akkor is általában két programjuk között, rohantak egyik helyről a másikra. Egy idő után rájöttem, hogy már nincs meg köztünk a régi intimitás, néhány dolgot pl. már nem tudok nekik elmondani, mert nem töltünk együtt annyi időt, hogy mélyebb témákra is rátérjünk, én próbáltam kérdezgetni őket az ő dolgaikról, de egy ideje már azt is látom, hogy én az ő mélyebb témáikból ugyanúgy kimaradok.
Egyszer csak rám szakadt az érzés, hogy tulajdonképpen már nincsenek barátaim. Ami számomra különösen szar, mert társasági ember is vagyok. Van az az ember, akinek eltűnnek a barátai, de nincs baja vele, mert megvan magában, meg a régi barátságok jó emléke is megfelel neki. Én nem ilyen vagyok.
Egy-két ember maradt még a közelemben, akivel láttam esélyt arra, hogy többet találkozzunk stb. És elkezdtem náluk gőzerővel teperni, hogy na, találkozzunk ekkor és ekkor stb., de azt vettem észre, hogy ezek az emberek elkezdtek hirtelen lekezelően is bánni velem, mikor hosszabban beszélek nekik, csak félszóval reagálnak, vagy egyenesen ellenségesen, sokszor mintha direkt szembehelyezkednének mindazzal, amit mondok, csak azért, hogy fölényeskedhessenek abban, hogy szerintük nincsen igazam (a lehető legbanálisabb témákban is) stb. Úgy viselkednek velem, mintha a cipőjük orrán lennék a piszok, és ők vannak olyan kegyesek, hogy néha megengedjék, hogy lássam őket, de általában ők maguk csak akkor keresnek, ha szükségük van tőlem valamire (pl. segítsek már az adóbevallásukban... én készségesen segítek, aztán eltűnnek)...
"mint a kutya hinnél / abban, ki bízna benned" - nagyjából így vagyok egy ideje a "barátaimmal". (És valószínűleg ez váltja ki belőlük az ellenséges magatartást, taszítja őket a túlzott ragaszkodásom stb., de ezzel mégis mit csináljak?)
Tulajdonképpen nincsenek barátaim.
Aztán felregisztráltam ide, és elég hamar összebarátkoztam néhány emberrel. Többekkel megbeszéltem, hogy majd személyesen találkozunk stb., örültem, mint a hülyegyerek, aztán három emberből kettő eltűnt a semmibe. Aztán valakivel egyszer csak mégis minden erőlködés és körülményeskedés nélkül közel kerültünk egymáshoz, kurva hosszú leveleket váltottunk, mikor találkoztunk, órákat sétáltunk együtt, és megállás nélkül beszélgettünk. Végre úgy éreztem, valakivel őszinte lehetek, valakivel úgy akarhatok időt tölteni, hogy nem vakar le stb.
Aztán ez az ember szept. 4-én meghalt, és én ismét egyedül maradtam. (És még csak a halála miatti gyászomról se beszélhetek igazán pl. az ismerőseimnek, hisz ő a szemükben csak egy "internetes barát".) Nem akarok úgy viselkedni, mint aki megveszik egy kis magánytól, de azt hiszem, hogyha matematikailag kimutathatóan pontosan 0 barátod van, és már hosszú ideje, attól már egy kicsit akár kétségbe is lehet esni. Én legalábbis töményen szorongok, 0-24h-ban, bár nyilván uralkodok magamon.
De nem tudom, mit kezdjek ezzel az egésszel. Hülyén érzem magamat ettől a társasági viszketegségtől, hogy jaj, foglalkozzon már valaki velem. Szerencsétlennek, kéregetőnek, bolondnak. Önsajnálónak: olyannak, aki legalább annyira siratja saját magát, mint amennyire gyászolja a másikat.
(És nem tudom megosztani az érzéseimet a családtagjaimmal sem. Úgy érzem, számtalan pillanat van, amikor én őszintén megnyílok, és folyamatosan sérülök, mert úgy érzem, hogy aztán figyelmen kívül hagyják az érzelmi megnyilvánulásaimat, nem reagálnak rá. Visszafelé, tőlük meg ugyanakkor azt kapom, hogy szerintük én egy olyan ember vagyok, aki nem mutatja ki, talán nem is akarja kimutatni az érzelmeit, a saját anyám azt mondja, hogy "furcsa" és "távoli" vagyok, "megközelíthetetlen". Persze, nyilván valami félreértés mindennek az alapja, talán nem olyan formában fejezem ki az érzelmeimet, mint ahogy azt más megfelelően dekódolni tudná, és ezen nyilván nekem kellene változtatnom... de sokszor már a jobb kifejezési módok megtalálásához is annyira fáradtnak érzem magam. Valami furcsa, belső, nem fizikai kimerültség vett erőt rajtam, azt érzem, hogy megcsappantak a tartalékaim, és nem tudom, ezeket a kifogyott tartalékokat mégis hogyan tölthetném fel...)
Egy kis ideig a pszichológushoz jó volt járni, úgy éreztem, végre olyannal beszélhetek, akivel úgy lehetek őszinte, hogy nem kell attól félnem, hogy a terhére leszek, nem kell félnem attól, hogy elítél, hogy lekezel, és úgy is tűnt, hogy megérti a problémáimat, hogy pontosan mi az, amiről én beszélek stb. Kvázi fizetett barát - és voltam annyira "kiéhezett", hogy ne zavarjon ez a kvázi prostituálthoz járás. De egy idő után ez is csak lehangolt, arról nem is beszélve, hogy terápiás szempontból pedig csak körbe-körbe jártunk, és a pszichés problémáimra (pl. önbántalmazásra való hajlam, logikai/érzelmi zavarok egyes gondolatmeneteimben) sem jelentett semmi megoldást. A minap közölte velem azt is, hogy nekem igazából nem ez az általános kognitív viselkedésterápia lenne a megfelelő, hanem annak egy alága, a sématerápia, erre kellene járnom, magánrendelésben stb. (Amire én nem akarok majd költeni. Drága és nem is feltétlenül eredményes. Ez mindennek tűnik, csak nem jó üzletnek.) Úgyhogy ez a tehermentesítési, feszültséglevezetési út is megszűnt.
A pszichológus azt mondta, hogy én "problémamegoldó típus" vagyok. Olyan, aki képes meglátni a problémát, képes helyén kezelni, és van belső késztetése arra, hogy ezt a problémát megoldja, hogy ötleteljen, gondolkodjon a megoldási lehetőségeken stb. Egyetértek ezzel a véleménnyel, én magam is problémamegoldó típusnak tartom magamat. De sokszor érzem úgy, hogy egyszerűen kifogytam a lehetséges megoldásokból. Újra és újra zsákutcába futok. És igen, jó sok ideig ilyenkor megfordultam, és megpróbálkoztam az újabb utcával, hátha az lesz majd a megfelelő. De egyre inkább arra jutok, hogy ebből a kibebaszott labirintusból bizony nincsen kiút.
Találtam itt egy párkereső csoportot. Tud erről vki vmit?
Én is írok ide, bár nem tudom, miért, mert legalább ugyanannyira magam akarok lenni, mint valakivel... szóval szerintem nálam az a nagy gond, hogy nem is igazán akarok barátkozni, nyitni az emberek felé. Rengeteg csalódásom volt, mert nem voltam / vagyok elég jó. Mindig én kerestem a másikat, és persze, hogy egy idő után már menekültek előlem. Túlzásokba esek, vagy az egyik véglet vagy a másik. Vagy túl nyomulok, vagy kerülök mindenkit, de nagyon. Úgyhogy inkább csak magam maradok.
Sziasztok Új tagok és mindenki, aki magányos, barátkozni szeretne!
Szerintem ide írhatnátok pár sort magatokról.
Szia, miért érzed amgad alkalmatlannak?
Nem fogom azt mondani, hogy "deee te értékes vagy, ne mondj ilyet". Igenis van úgy hogy az ember így érzi.
A kérdés az miért van? Egyébiránt ez nem igaz, ez csak egy állapot ami elfedi az alkalmasság érzését. Valójában mindenki alkalmas párt találni, így lettünk kialakítva, a férfinak nő kell és fordítva. Ha kisebbrendűségi érzésed, vagy más pszichiátriai problémád van, akkor persze érezheti az ember úgy hogy nem alkalmas... de ez az aktuális érzés, állapot csak. Azon kéne dolgozni hogy ez ne legyen, ill. hogy ha van is, azért az ember tudjon nyitni.
Amit tudok mondani hogy a viselkedésed megváltoztatása sokat tud segíteni a társkeresés esetében.
Sziasztok!
Nagyon itt az ideje, hogy társra találjak. De, hogy történhet ez meg, ha magam is úgy vélem, hogy alkalmatlan vagyok társnak?
Szia!
Írtam neked a Szorongás topicba!
Sziasztok! Új vagyok itt, nagy nehezen sikerült regisztrálnom, úgyhogy most tobzódok kicsit. 42 éves férfi vagyok, jó sok problémával. Szívesen leveleznék hasonló emberkékkel. Fő motívumom a műtét utáni depresszió, szorongás, elszigeteltség, magány, de más dolgokban is érintett vagyok. Akinek van kedve, írjon!
🙂
| Sziasztok 🙂 Akinek lenne kedve, meghívnám egy oldalra, ahol lehet ismerkedni, beszélgetni, barátkozni! Meg tudsz osztani fájlokat, hangfelvételeket, beágyazható youtube-videó és mindenféle link. Barátságos és közvetlen, sírva fetrengő humorral megáldott társaság várja, hogy - ha kedved van - csatlakozz hozzánk! Van Facebook oldalunk is, Progresszív Kuckó néven 😀 Este felé aktívabbak vagyunk... |
én találtam egy pszichológust akivel barátkoznék... csinálnom kell tartalmat a facebookomra és ha a facebookon őt találtam meg, akkor hátha ott tudunk ismerkedni, aztán személyesen.
Jéézus.
🙂
Szivesen beszelgetnek hasonlo problemaju emberkekkel mint amilyen problemamim nekem vannak.lehet fiu vagy lany nem gond.hali.
Ez is kééééééééééééész.............:)
Haha.
Akkor fektessük le az alapokat! 🙂
Sziasztok!
Depresszios , szocialis fobias vagyok es evek ota alvaszavarral kuzdok. Nem sok olyan szemely van korulottem akik megertenek, ezert szeretnek hozzam hasonlo emberekkel beszelgetni, akik szinten lent vannak most. Abban bizok, hogy egy masik depresszios ember jobban meg tudna erteni es hatha tudunk egymasnak valamit segiteni. 25 eves vagyok.
Sziasztok van itt valaki esetleg Győr-Moson-Sopron Megyéből? Ha esetleg igen az irjon rám legyen szíves. Köszii
Sziasztok!
Barátokat keresek, akikkel ellehet beszélgetni komoly és időnként vicces dolgokról is. Sajnos az utóbbi párévben eléggé zárkózott lettem (igaz előtte se voltam annyira nyitott ember), ez annak köszönhető, hogy eléggé sokat olyan emberekben, akikben megbíztam. Van egy alapszorongásom, ami az élőben való ismerkedést megnehezíti, így az internet világát, azon belül is ezt az oldalt választom barátkozás céljából. Abban reménykedve, hogy itt talán találok olyan embereket, akik megértenek, és hasonló cipőben járnak, mint én.
További szép napot mindenkinek!.
Sziasztok
Szeretnék ismerkedni barátkozni lányokkal is fiukkal is.
Közesen ki találhatnánk valami programot amihez éppen kedvünk is van.
Szívesen beszélgetnék sorstársakkal 🙂
Szép napot!
Marika!
Ez nem egy társkereső oldal (de e célra is lehet használni), így az lett volna a csoda, ha kapásból 5-10 jelentkező akad.
A 127-es hsz-ed sem tipikus társkereső szöveg, inkább segítségkérésnek tűnik
Pedig nagyon vágyom a szertetre a törődésre mert boldogtalan vagyok magányos elveszettnek érzem magam 🙁
Látom az én hozzászólásaimra senki se reagál. Nem akar velem ismerkedni senki? 🙁
Idézet tőle: kharzakNem is válaszolnak a nők akik ide írnak,akkor minek kerestek társat.... -.-
Legyél már egy kicsit türelmes, teee...
Nem is válaszolnak a nők akik ide írnak,akkor minek kerestek társat.... -.-