Idézet tőle: András1979 ekkor: 2018.01.30., 14:21

Idézet tőle: dopamin

Saját történetem,

 Születés

 

medi: amikor elindultam, nehéz voltam, tele félelemmel és fájdalommal.

...

 

Hű ez egy nagyon szép történet! Köszönöm, hogy megosztottad!

Ha Neked ilyen spirituális élményeid, emlékeid  vannak, akkor hogyhogy eszedbe jut, hogy kárt tegyél Magadban?

Idézet tőle: alabama ekkor: 2018.01.29., 17:07

Idézet tőle: dopamin

Saját történetem,

Születés

 

medi: amikor elindultam, nehéz voltam, tele félelemmel és fájdalommal. Egy ideig azt sem tudtam merre felé tartok és azt sem, hogyan fogadnak majd engem. Eltévedve és rettenetesen magányosnak éreztem magam. Útközben, elkezdtem elengedni a félelmeimet, ítéleteimet önmagamról, amitől egyre könnyebbé váltam. A sötétből elkezdtem a fény felé indulni. A fény egyre nagyobb lett és örülni kezdtem. Ahogy közeledtem a gomolygó, ragyogó, kör alakú fénygömb felé, arcok jelentek meg, mintha egy buborék falán át néznének ki és éreztem, ahogy várnak. Engem várnak.

 

Nem volt bennük semmi bántó, csak öröm és ettől én is örülni kezdtem. A buborék előtt megálltam és a formálódó arcokat néztem. Mindegyik ismerős volt. Mire felismertem őket, már el is mosódtak és újabb ismerős arc-szerűséget formáltak. Félelmeim (hogy majd nem fogadnak be) teljesen elmúltak, és elkezdtem belecsúszni a fénygömbbe, az pedig elkezdett velem összekeveredni. Érezni kezdtem, hogy a hibáimat mindenki ugyanúgy elkövette és megértéssel fogadnak, a súlyok pedig leszakadtak rólam. Először éreztem azt, hogy elfogadva és szeretve vagyok, úgy, ahogyan arra emlékeztem és ahogy vártam.

 

Hatalmas megkönnyebbüléssel robbant le rólam az utolsó súly is és noha már nem tudtam, (mert nem volt testem) mégis zokogást éreztem magamban. Ők pedig fényként öleltek magukba és láttam, ahogy összekeveredem velük. Fényeink egybe mosódtak, minden történésünket oda-vissza lejátszották és akkor megtudtam, hogy minden ami velem történt az velük is megtörtént. Ahogy egyre beljebb haladtam, annál több fénnyel ölelkeztem és egyre jobban éreztem a közösséget az egy-séget. Egyre kevésbé éreztem magam kívülállónak és én-nek.

 

Az én-em kezdett kimosódni belőlem, kezdtem elengedni azt ami voltam, hogy teljesen magamba tudjam fogadni a többieket. Mert amit éreztem az tökéletes volt, békés és ragyogó és mert én nem is léteztem, csak álmodtam Vele, aki mindig teljesen egy volt velem. Utamon, amit én választottam végigkísért, számtalan testbe álmodva magát értem és számtalan fénylényként segítve engem. Én, aki Ő maradtam mindvégig, csak elfelejtettem ezt, a hosszú utamon.

Hazatértem. Nincsenek szavak, amik igazán kifejezhetnék azt a tudást, békét és rezgést, amit Vele éltem meg, ahogy felismertem Őt Magamban. Ahogy egyre beljebb haladtam, egyre tisztábbá váltam. Folyamatosan mozogtam körkörösen, mint a láva a Föld magjában. Jó volt ott lennem. Az idő elveszítődött, a testem képe is elveszítődött, feloldódtam. Végigjártam az emlék-képeket amit a közösből felidéztem, érzelmek nem maradtak bennem, csak a tökéletes tudás, elfogadás és a béke.

Aztán nem tudom mennyi idő múlva, talán egy pillanat, vagy évszázadok után jött az érzés bennem, ami arra késztetett, hogy újra másként létezzek. Nem tudtam miért, de a képek újra erősebbé váltak és elindult bennem a segítés érzése, a vágy, hogy tegyek újra. Elkezdtem vizsgálni az érzést és felismertem. Azért akarok újra tenni, hogy azoknak segítsek, akik teljesen egyek velem, csak más síkon, más időben létezve, magányosan küzdenek. Mert a fizikai síkon van a legnagyobb magányosság és küzdelem, ott a legnehezebb a létezés. Úgy éreztem, ott tudnék a legtöbbet tenni magamért, önmagam részeiért.

 

A fizikai létezőket vizsgálva, az emberi fajt tartottam a legelmaradottabbnak, legsérülékenyebbnek, akik számtalan szenvedésen keresztül keresték az utat, önmagukhoz vissza. Ahogy kiválasztódott bennem a létezésem, a forgás lelassult és elkezdtek kiválni a jelenlévő társaim arcai és a már létező, fizikai, emberi testet felvettek képei is. Mindenki szeretete felerősödött bennem és kész voltam rá, hogy ismét megtestesüljek egy másik álmodásban, ahol nem voltam, hanem tettem. Az a világ egy létező világ, ahol minden mozdulatom és gondolatom teremtéssé válik és bármily kuszának is tűnik mindez, tökéletes rendhez és kiegyensúlyozottsághoz vezet az anyagban.

 

Abban az anyagban, amely mindent felépít, aminek létezése belőlem származik, ami mindenben megismétli önmagát. A változásokkal együtt is önmagába fog visszatérni és végül önmagával fog azonosulni, önmagát felismerve. A tudat folyamatos fejlődése, a tanuláson, az ismétlésen és az új történéseken keresztül haladva, megteremti ismét a tér és az idő, látszólagos diszharmóniáját. Az univerzum különböző csillagvalóságai közül, a Földet és az emberi fajt választottam ki arra, hogy hassak és teremtsek.

 

Az elme hideg hatalma felett, ellenpólusként az érzést választottam. Az érzéssel segítek felismerni magamnak, hogy minden, mindennel-összefüggően hat egymásra és a változás, a fejlődésemmel történik. Újra belenéztem önmagam múlt és majdani életeinek szövevényébe, igyekeztem mindent megjegyezni, hiszen minden információ szabadon elérhető volt számomra. Némely tudást nagyon fontosnak választottam és energia csomót kötöttem rá, hogy a fizikai megtestesülésem után, majd segítsen felismerni azt és teremtéseimet ennek megfelelően tehessem.

 

Az emberek sorsát figyelve, még tudatában voltam annak, hogy teremtésük milyen hatással van a világra, a tudatra, az univerzumra és hogy az hogyan hat vissza önmagára. Láttam önmagam minden létező életformában és pár, még nem létező létformában is, amelyet később majd választani fogok. Az új testem kezdett kiválasztódni, mozgékony és hihetetlenül hajlékony volt.

 

Valami furcsaságot észleltem. A tudatom kapcsolódott egy még testben létező férfi tudatához. Az a tudat, szabadulásra készült a testéből. Én-je, magát figyelte, a fájdalmait a műtéttől a testében és hörögve küzdött a légvételért. Hirtelen kiszabadult a testéből és csodálkozva nézett vissza, saját testének, halott arcába.

 

Zavarodottan, lassan nézett szét minden irányba, a gépre kötött teste még lélegzett. Ekkor elindultam felé, az új testem minden hajlékony csodálatosságával és tudásom tökéletességével. Társaim közül ketten velem tartottak. A férfi kiabálni kezdett, jelezni próbálta a halálát, de a lelke már észrevett minket. Ettől csodálkozva ismerte fel, hogy minden irányba tökéletesen lát.

 

Végül megálltunk előtte hárman. - gyere velünk, hagyd el a testet. Örökké veled voltunk. - bár korán haltál meg, kész vagy hazatérni, ha ezt választod. Pontosan tudtam a gondolatait, amely a földi szeretettel még a családjához húzta. (csak elbúcsúzni még, csak utoljára még üzenni nekik) Előtte mentem át a falon, mutatva az utat, mert ő még ajtót keresett. Tudata még nem ismerte fel a változást.

 

Családja békésen tevékenykedett, két fia játszott, felesége pedig süteményt készített. Belelátott immár mindegyikük életébe és felismerte hogy a részei, de a tudatuk már régi, születésük előtti. Mindegyiktől elköszönt. A két fiú egy pillanatra abbahagyta a játékot, felesége pedig felé fordult. Felismerte, megértette, hogy otthagyhatja őket, mert látta a további életüket. Elindult utánunk és láttam ahogyan küzd a maga döntéseivel, érzéseivel és ahogyan ledobálja a félelmeit. Végül ránk nézett és elindult felénk. Egyszerre láttam az ő tudatával a fénygömböt, amely felé én is közeledtem. Én voltam az.

 

A békesség és a szeretet közösségéből új útra indultam. Pár társam elkísért és a szívem (amiről nem tudtam, hogy a szívem) kezdett nehezebbé válni. A szomorúság, hogy elválok azoktól, akikkel békességes szeretetben létezem, kezdett sűrűvé tenni. Emlékeztettek arra, hogy míg az ott eltöltött idő hosszúnak és küzdelmesnek fog tűnni, az út nehéz és veszélyes lesz, addig itt egy szempillantás sem telik el és újra találkozunk.

 

Emlékszem a szeretet érzésére, az egységre, a közös tudásra és emlékszem a búcsúra is, amikor filmként nézhettem a jövendő választott életem ottani eseményeit, miközben a társaim még bennem és köröttem voltak. Ezután elkezdtem újra kiszakadni közülük.

Az ember, akit anyámnak választottam nem vágyott másra csak szeretetre, hogy valaki szeresse. Bugyborékoló hangokra emlékszem és arra, hogy megmozdulok. A hangok tompán jutottak el hozzám, de volt egy hang, amit sokat hallottam. Ő volt az anyám. Rengeteget sírt. A másik hang, a hideg hang pedig az apámé volt. Emlékszem, ő ott volt a keletkezésemkor, amikor nehézzé váltam.

 

A gyűlölet hangja volt a nagymamámé. Mindennél hangosabb volt amikor szólott, bár elég sokára halottam meg. Olyankor a rázkódás és anyám sírása elkezdődött, bennem pedig fokozódott a sűrűség. Később elkezdtem összenyomódni, a tér már nem volt olyan tágas és a kezeimmel, lábaimmal, puha, meleg, sötét falakat érintettem. Az unalom nem tudott állandóvá válni. Halottam, éreztem a kinti történéseket és elkezdtem beazonosítani, mikor mi történik.

 

Anyám nem akart engem. Rettegett. Mindezt a korai érkezésem okozta és az, ahogy a családom fogadta a hírt. Senki sem akart engem. Nem értettem. Amikor választottam, akkor azért választottam őket, mert szükségünk volt egymásra. Azt gondoltam, vele nyugodt érkezésem lesz és legalább a szeretet segít minket. Ehhez képest éreztem a nagy rázkódásokat, a túl meleget és azt, hogy valamilyen erő, kifelé taszít.

 

De én kapaszkodtam. Volt amikor elbódultam és a forróságban majdnem megsültem, de anyám mégis segített és azok a horgas botok, nem jutottak el testemig. Ott is védett anyám. Mintha kétféle képen viszonyult volna hozzám. Tett valamit, de ugyanakkor megvédett. Aztán mégis el kellett indulnom. Nem akartam, még lett volna időm, de valami elindított. A nyomások folyamatossá váltak és valami kifelé húzott olyan erővel, aminek már nem tudtam ellenállni.

 

A hangok idegenek voltak. Egy szigorú férfihang és két női. Anyám csak jajgatott, sírt és nyögött. Hirtelen könnyűvé vált minden. Szétnéztem. A testem egy hatalmas, kék peremű, fehér lavórban volt. Kicsi, szürkés-lila és szőrös. Amikor ránéztem, nem tartottam hozzám tartozónak. Semmi érzelmet nem éreztem, csak a könnyűséget. A függöny karnisán voltam, amiről lepedők csüngtek le és újra érezni kezdtem a közelséget, a szeretetet, az egységet. Szétnéztem és láttam a fényeket, akikkel együtt voltam és pár olyan fényt is, amit bár ismertem, de találkozni még csak most találkoztam velük először. Örültünk egymásnak.

 

Lent pedig a férfi, aki a világra segített, anyámon dolgozott. Anyám kicsi volt, sápadt és sok vér volt a lába között. Mindenki vele, rajta dolgozott. A test a lavórban hang nélküli, mozdulatlan volt. Ahogy egyre könnyebb lettem és elkezdtem a társaimhoz közeledni, akkor szólalt meg bennem a hang, amit mindig is ismertem: - most választhatsz.

Egy pillanatig nem értettem a választást, aztán látni kezdtem a testem, anyámat és a fénytársaimat. Ekkor anyám felzokogott és elkezdett újra a szívem (amiről nem tudtam, hogy a szívem) nehézzé válni. Sajnálni kezdtem azt a fiatal nőt, aki eddig táplált és védett, akinek a hangját, a sírásait halottam és a testet, ami szánalmasan, némán, üresen feküdt, megnyomódott, megbicsaklott fejjel. Bal karja a puffadt törzs alá gyűrődve, lábai pedig a fogástól kinyúltan, ernyedten összefogódva maradtak a nagy fehér lavórban.

 

Hirtelen nem volt nehéz a döntés. A fénytársaim azt ígérték velem maradnak és segítenek amikor szükségem lesz rá. A képek elkezdtek peregni bennem újra, de egy másik film, egy másik élet képei. Ekkor beleszáguldottam a hideg, lilás-szürke testbe és olyan nehéz lettem, annyira égetett minden, hogy felsikoltottam. Borzalmasan égetett minden. Belül a lábam, a kezem megrándult és nem érzett semmit. Nem volt ott a puha meleg, csak a tér, a hidegség és újra megéltem az égető érzést és felsírtam.

 

A hangot figyeltem. Kinek a hangja ez a nyikorgás? Ekkor fordult a testem felé a doktor. - A fene enné meg! Neked is jobb lett volna, ha nem szólalsz meg. – mormogta, közben a testes nőre kiáltott, hogy kezdje el melegíteni és lógassa fejjel lefelé! Hirtelen elkezdett eltűnni a hidegség kívülről, amikor egy másik lavórba tettek. Elkezdtem félni, hogy megütnek, de a lavórban puha, meleg és ismerős lebegés volt. Már kezdtem jól érezni magam és ismét fentről látni a testet, ahogy a nő megfogja a két lábam és fejjel lefelé elkezd hintáztatni, miközben a hátam ütögeti. Hirtelen érezni kezdtem a hintázást, az ütéseket és azt, hogy valami kicsorog belőlem.

Egyre erősebben halottam a nyikorgó hangom és már tudtam, hogy az a testhez és hozzám tartozik. Közben szédültem és féltem a himbálózás tágasságától. Attól is féltem, hogy csak annak a nőnek a keze tart meg. Egyáltalán nem éreztem jól magam. Rettenetes üresség vett körül, idegen, félelmetes hangokat halottam, sokkal erősebben, mint eddig bármikor. De anyám hangját nem halottam. Amikor a nő letett, akkor kezdtem csak megnyugodni. Roppant nehézséget éreztem, de mégis stabil érzés volt, hogy valamim érintkezik valamivel.

 

Ekkor idegen anyag került rám. Tolták a kezem, forgattak és újra rettegni kezdtem. A légvételeim már nem égettek, a nehézség folyamatossá vált. Becsavartak valamibe, aminek először örültem. Jó volt, hogy a kezem és a lábam, ismét ütközik valamibe, ami ugyan nem hasonlít a puha meleghez, de nem engedi a semmit érezni. Ez később túl szoros és ijesztő lett.

 

Minden pillanatban történt valami. Én ordítani kezdtem rettenetemben és magányomban. Ekkor érkeztek meg, a fénytestvéreim. Beszélgetni kezdtünk és megnyugodtam. Arról beszéltek, hogy tanulni fogok és tanítani. Nem hangokkal beszéltünk, csak a gondolatainkkal, a fejemben halottam őket. Elmondták, hogy ahogy tanulok, úgy fogom lassan elfelejteni őket. Amikor ettől elszomorodva még nehezebbé váltam, akkor elmondták azt is, hogy mindig köröttem maradnak és amikor csak akarom, láthatom, hallhatom, érezhetem őket.

 

Én nem akartam felejteni, de elmondták, hogy ebben a létezésben olyan sok mindent tanulok minden pillanatban, hogy lassan kimosódnak belőlem az emlékek. Minden pillanatban bennük és magamban születek újra és mindig emlékezni, keresni fogom őket magamban ...

 

… addig amíg fel nem ébredek ismét.

 

Belsőhangok.hu (tapasztalások 6.)

 

Köszönöm, hogy ezt leírtad. Sajnos ellopták Salinger Franny és Zooey c. könyvem, azt hiszem, abban van egy buddhista ima, kábé így néz ki, persze sokkal szebb: "míg érző, szenvedő emberi lények vannak a földön, az én feladatom, hogy újra megtestülve segítsek nekik". Ez nem mindenkinek a feladata, hanem az ún. bodhiszattváké. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bodhiszattva 

Lehet, hogy nem a Franny és Zooey-ban van, hanem a Magasabbra a tetőt ácsok-ban. 

https://moly.hu/konyvek/j-d-salinger-franny-es-zooey

https://moly.hu/konyvek/j-d-salinger-magasabbra-a-tetot-acsok-seymour-bemutatas

Idézet tőle: dopamin ekkor: 2018.01.29., 16:53

Saját történetem,

 Születés

 

medi: amikor elindultam, nehéz voltam, tele félelemmel és fájdalommal. Egy ideig azt sem tudtam merre felé tartok és azt sem, hogyan fogadnak majd engem. Eltévedve és rettenetesen magányosnak éreztem magam. Útközben, elkezdtem elengedni a félelmeimet, ítéleteimet önmagamról, amitől egyre könnyebbé váltam. A sötétből elkezdtem a fény felé indulni. A fény egyre nagyobb lett és örülni kezdtem. Ahogy közeledtem a gomolygó, ragyogó, kör alakú fénygömb felé, arcok jelentek meg, mintha egy buborék falán át néznének ki és éreztem, ahogy várnak. Engem várnak.

 

Nem volt bennük semmi bántó, csak öröm és ettől én is örülni kezdtem. A buborék előtt megálltam és a formálódó arcokat néztem. Mindegyik ismerős volt. Mire felismertem őket, már el is mosódtak és újabb ismerős arc-szerűséget formáltak. Félelmeim (hogy majd nem fogadnak be) teljesen elmúltak, és elkezdtem belecsúszni a fénygömbbe, az pedig elkezdett velem összekeveredni. Érezni kezdtem, hogy a hibáimat mindenki ugyanúgy elkövette és megértéssel fogadnak, a súlyok pedig leszakadtak rólam. Először éreztem azt, hogy elfogadva és szeretve vagyok, úgy, ahogyan arra emlékeztem és ahogy vártam.

 

Hatalmas megkönnyebbüléssel robbant le rólam az utolsó súly is és noha már nem tudtam, (mert nem volt testem) mégis zokogást éreztem magamban. Ők pedig fényként öleltek magukba és láttam, ahogy összekeveredem velük. Fényeink egybe mosódtak, minden történésünket oda-vissza lejátszották és akkor megtudtam, hogy minden ami velem történt az velük is megtörtént. Ahogy egyre beljebb haladtam, annál több fénnyel ölelkeztem és egyre jobban éreztem a közösséget az egy-séget. Egyre kevésbé éreztem magam kívülállónak és én-nek.

 

Az én-em kezdett kimosódni belőlem, kezdtem elengedni azt ami voltam, hogy teljesen magamba tudjam fogadni a többieket. Mert amit éreztem az tökéletes volt, békés és ragyogó és mert én nem is léteztem, csak álmodtam Vele, aki mindig teljesen egy volt velem. Utamon, amit én választottam végigkísért, számtalan testbe álmodva magát értem és számtalan fénylényként segítve engem. Én, aki Ő maradtam mindvégig, csak elfelejtettem ezt, a hosszú utamon.

Hazatértem. Nincsenek szavak, amik igazán kifejezhetnék azt a tudást, békét és rezgést, amit Vele éltem meg, ahogy felismertem Őt Magamban. Ahogy egyre beljebb haladtam, egyre tisztábbá váltam. Folyamatosan mozogtam körkörösen, mint a láva a Föld magjában. Jó volt ott lennem. Az idő elveszítődött, a testem képe is elveszítődött, feloldódtam. Végigjártam az emlék-képeket amit a közösből felidéztem, érzelmek nem maradtak bennem, csak a tökéletes tudás, elfogadás és a béke.

Aztán nem tudom mennyi idő múlva, talán egy pillanat, vagy évszázadok után jött az érzés bennem, ami arra késztetett, hogy újra másként létezzek. Nem tudtam miért, de a képek újra erősebbé váltak és elindult bennem a segítés érzése, a vágy, hogy tegyek újra. Elkezdtem vizsgálni az érzést és felismertem. Azért akarok újra tenni, hogy azoknak segítsek, akik teljesen egyek velem, csak más síkon, más időben létezve, magányosan küzdenek. Mert a fizikai síkon van a legnagyobb magányosság és küzdelem, ott a legnehezebb a létezés. Úgy éreztem, ott tudnék a legtöbbet tenni magamért, önmagam részeiért.

 

A fizikai létezőket vizsgálva, az emberi fajt tartottam a legelmaradottabbnak, legsérülékenyebbnek, akik számtalan szenvedésen keresztül keresték az utat, önmagukhoz vissza. Ahogy kiválasztódott bennem a létezésem, a forgás lelassult és elkezdtek kiválni a jelenlévő társaim arcai és a már létező, fizikai, emberi testet felvettek képei is. Mindenki szeretete felerősödött bennem és kész voltam rá, hogy ismét megtestesüljek egy másik álmodásban, ahol nem voltam, hanem tettem. Az a világ egy létező világ, ahol minden mozdulatom és gondolatom teremtéssé válik és bármily kuszának is tűnik mindez, tökéletes rendhez és kiegyensúlyozottsághoz vezet az anyagban.

 

Abban az anyagban, amely mindent felépít, aminek létezése belőlem származik, ami mindenben megismétli önmagát. A változásokkal együtt is önmagába fog visszatérni és végül önmagával fog azonosulni, önmagát felismerve. A tudat folyamatos fejlődése, a tanuláson, az ismétlésen és az új történéseken keresztül haladva, megteremti ismét a tér és az idő, látszólagos diszharmóniáját. Az univerzum különböző csillagvalóságai közül, a Földet és az emberi fajt választottam ki arra, hogy hassak és teremtsek.

 

Az elme hideg hatalma felett, ellenpólusként az érzést választottam. Az érzéssel segítek felismerni magamnak, hogy minden, mindennel-összefüggően hat egymásra és a változás, a fejlődésemmel történik. Újra belenéztem önmagam múlt és majdani életeinek szövevényébe, igyekeztem mindent megjegyezni, hiszen minden információ szabadon elérhető volt számomra. Némely tudást nagyon fontosnak választottam és energia csomót kötöttem rá, hogy a fizikai megtestesülésem után, majd segítsen felismerni azt és teremtéseimet ennek megfelelően tehessem.

 

Az emberek sorsát figyelve, még tudatában voltam annak, hogy teremtésük milyen hatással van a világra, a tudatra, az univerzumra és hogy az hogyan hat vissza önmagára. Láttam önmagam minden létező életformában és pár, még nem létező létformában is, amelyet később majd választani fogok. Az új testem kezdett kiválasztódni, mozgékony és hihetetlenül hajlékony volt.

 

Valami furcsaságot észleltem. A tudatom kapcsolódott egy még testben létező férfi tudatához. Az a tudat, szabadulásra készült a testéből. Én-je, magát figyelte, a fájdalmait a műtéttől a testében és hörögve küzdött a légvételért. Hirtelen kiszabadult a testéből és csodálkozva nézett vissza, saját testének, halott arcába.

 

Zavarodottan, lassan nézett szét minden irányba, a gépre kötött teste még lélegzett. Ekkor elindultam felé, az új testem minden hajlékony csodálatosságával és tudásom tökéletességével. Társaim közül ketten velem tartottak. A férfi kiabálni kezdett, jelezni próbálta a halálát, de a lelke már észrevett minket. Ettől csodálkozva ismerte fel, hogy minden irányba tökéletesen lát.

 

Végül megálltunk előtte hárman. - gyere velünk, hagyd el a testet. Örökké veled voltunk. - bár korán haltál meg, kész vagy hazatérni, ha ezt választod. Pontosan tudtam a gondolatait, amely a földi szeretettel még a családjához húzta. (csak elbúcsúzni még, csak utoljára még üzenni nekik) Előtte mentem át a falon, mutatva az utat, mert ő még ajtót keresett. Tudata még nem ismerte fel a változást.

 

Családja békésen tevékenykedett, két fia játszott, felesége pedig süteményt készített. Belelátott immár mindegyikük életébe és felismerte hogy a részei, de a tudatuk már régi, születésük előtti. Mindegyiktől elköszönt. A két fiú egy pillanatra abbahagyta a játékot, felesége pedig felé fordult. Felismerte, megértette, hogy otthagyhatja őket, mert látta a további életüket. Elindult utánunk és láttam ahogyan küzd a maga döntéseivel, érzéseivel és ahogyan ledobálja a félelmeit. Végül ránk nézett és elindult felénk. Egyszerre láttam az ő tudatával a fénygömböt, amely felé én is közeledtem. Én voltam az.

 

A békesség és a szeretet közösségéből új útra indultam. Pár társam elkísért és a szívem (amiről nem tudtam, hogy a szívem) kezdett nehezebbé válni. A szomorúság, hogy elválok azoktól, akikkel békességes szeretetben létezem, kezdett sűrűvé tenni. Emlékeztettek arra, hogy míg az ott eltöltött idő hosszúnak és küzdelmesnek fog tűnni, az út nehéz és veszélyes lesz, addig itt egy szempillantás sem telik el és újra találkozunk.

 

Emlékszem a szeretet érzésére, az egységre, a közös tudásra és emlékszem a búcsúra is, amikor filmként nézhettem a jövendő választott életem ottani eseményeit, miközben a társaim még bennem és köröttem voltak. Ezután elkezdtem újra kiszakadni közülük.

Az ember, akit anyámnak választottam nem vágyott másra csak szeretetre, hogy valaki szeresse. Bugyborékoló hangokra emlékszem és arra, hogy megmozdulok. A hangok tompán jutottak el hozzám, de volt egy hang, amit sokat hallottam. Ő volt az anyám. Rengeteget sírt. A másik hang, a hideg hang pedig az apámé volt. Emlékszem, ő ott volt a keletkezésemkor, amikor nehézzé váltam.

 

A gyűlölet hangja volt a nagymamámé. Mindennél hangosabb volt amikor szólott, bár elég sokára halottam meg. Olyankor a rázkódás és anyám sírása elkezdődött, bennem pedig fokozódott a sűrűség. Később elkezdtem összenyomódni, a tér már nem volt olyan tágas és a kezeimmel, lábaimmal, puha, meleg, sötét falakat érintettem. Az unalom nem tudott állandóvá válni. Halottam, éreztem a kinti történéseket és elkezdtem beazonosítani, mikor mi történik.

 

Anyám nem akart engem. Rettegett. Mindezt a korai érkezésem okozta és az, ahogy a családom fogadta a hírt. Senki sem akart engem. Nem értettem. Amikor választottam, akkor azért választottam őket, mert szükségünk volt egymásra. Azt gondoltam, vele nyugodt érkezésem lesz és legalább a szeretet segít minket. Ehhez képest éreztem a nagy rázkódásokat, a túl meleget és azt, hogy valamilyen erő, kifelé taszít.

 

De én kapaszkodtam. Volt amikor elbódultam és a forróságban majdnem megsültem, de anyám mégis segített és azok a horgas botok, nem jutottak el testemig. Ott is védett anyám. Mintha kétféle képen viszonyult volna hozzám. Tett valamit, de ugyanakkor megvédett. Aztán mégis el kellett indulnom. Nem akartam, még lett volna időm, de valami elindított. A nyomások folyamatossá váltak és valami kifelé húzott olyan erővel, aminek már nem tudtam ellenállni.

 

A hangok idegenek voltak. Egy szigorú férfihang és két női. Anyám csak jajgatott, sírt és nyögött. Hirtelen könnyűvé vált minden. Szétnéztem. A testem egy hatalmas, kék peremű, fehér lavórban volt. Kicsi, szürkés-lila és szőrös. Amikor ránéztem, nem tartottam hozzám tartozónak. Semmi érzelmet nem éreztem, csak a könnyűséget. A függöny karnisán voltam, amiről lepedők csüngtek le és újra érezni kezdtem a közelséget, a szeretetet, az egységet. Szétnéztem és láttam a fényeket, akikkel együtt voltam és pár olyan fényt is, amit bár ismertem, de találkozni még csak most találkoztam velük először. Örültünk egymásnak.

 

Lent pedig a férfi, aki a világra segített, anyámon dolgozott. Anyám kicsi volt, sápadt és sok vér volt a lába között. Mindenki vele, rajta dolgozott. A test a lavórban hang nélküli, mozdulatlan volt. Ahogy egyre könnyebb lettem és elkezdtem a társaimhoz közeledni, akkor szólalt meg bennem a hang, amit mindig is ismertem: - most választhatsz.

Egy pillanatig nem értettem a választást, aztán látni kezdtem a testem, anyámat és a fénytársaimat. Ekkor anyám felzokogott és elkezdett újra a szívem (amiről nem tudtam, hogy a szívem) nehézzé válni. Sajnálni kezdtem azt a fiatal nőt, aki eddig táplált és védett, akinek a hangját, a sírásait halottam és a testet, ami szánalmasan, némán, üresen feküdt, megnyomódott, megbicsaklott fejjel. Bal karja a puffadt törzs alá gyűrődve, lábai pedig a fogástól kinyúltan, ernyedten összefogódva maradtak a nagy fehér lavórban.

 

Hirtelen nem volt nehéz a döntés. A fénytársaim azt ígérték velem maradnak és segítenek amikor szükségem lesz rá. A képek elkezdtek peregni bennem újra, de egy másik film, egy másik élet képei. Ekkor beleszáguldottam a hideg, lilás-szürke testbe és olyan nehéz lettem, annyira égetett minden, hogy felsikoltottam. Borzalmasan égetett minden. Belül a lábam, a kezem megrándult és nem érzett semmit. Nem volt ott a puha meleg, csak a tér, a hidegség és újra megéltem az égető érzést és felsírtam.

 

A hangot figyeltem. Kinek a hangja ez a nyikorgás? Ekkor fordult a testem felé a doktor. - A fene enné meg! Neked is jobb lett volna, ha nem szólalsz meg. – mormogta, közben a testes nőre kiáltott, hogy kezdje el melegíteni és lógassa fejjel lefelé! Hirtelen elkezdett eltűnni a hidegség kívülről, amikor egy másik lavórba tettek. Elkezdtem félni, hogy megütnek, de a lavórban puha, meleg és ismerős lebegés volt. Már kezdtem jól érezni magam és ismét fentről látni a testet, ahogy a nő megfogja a két lábam és fejjel lefelé elkezd hintáztatni, miközben a hátam ütögeti. Hirtelen érezni kezdtem a hintázást, az ütéseket és azt, hogy valami kicsorog belőlem.

Egyre erősebben halottam a nyikorgó hangom és már tudtam, hogy az a testhez és hozzám tartozik. Közben szédültem és féltem a himbálózás tágasságától. Attól is féltem, hogy csak annak a nőnek a keze tart meg. Egyáltalán nem éreztem jól magam. Rettenetes üresség vett körül, idegen, félelmetes hangokat halottam, sokkal erősebben, mint eddig bármikor. De anyám hangját nem halottam. Amikor a nő letett, akkor kezdtem csak megnyugodni. Roppant nehézséget éreztem, de mégis stabil érzés volt, hogy valamim érintkezik valamivel.

 

Ekkor idegen anyag került rám. Tolták a kezem, forgattak és újra rettegni kezdtem. A légvételeim már nem égettek, a nehézség folyamatossá vált. Becsavartak valamibe, aminek először örültem. Jó volt, hogy a kezem és a lábam, ismét ütközik valamibe, ami ugyan nem hasonlít a puha meleghez, de nem engedi a semmit érezni. Ez később túl szoros és ijesztő lett.

 

Minden pillanatban történt valami. Én ordítani kezdtem rettenetemben és magányomban. Ekkor érkeztek meg, a fénytestvéreim. Beszélgetni kezdtünk és megnyugodtam. Arról beszéltek, hogy tanulni fogok és tanítani. Nem hangokkal beszéltünk, csak a gondolatainkkal, a fejemben halottam őket. Elmondták, hogy ahogy tanulok, úgy fogom lassan elfelejteni őket. Amikor ettől elszomorodva még nehezebbé váltam, akkor elmondták azt is, hogy mindig köröttem maradnak és amikor csak akarom, láthatom, hallhatom, érezhetem őket.

 

Én nem akartam felejteni, de elmondták, hogy ebben a létezésben olyan sok mindent tanulok minden pillanatban, hogy lassan kimosódnak belőlem az emlékek. Minden pillanatban bennük és magamban születek újra és mindig emlékezni, keresni fogom őket magamban ...

 

… addig amíg fel nem ébredek ismét.

 

belsohangok.hu/ (tapasztalások 6.)

 

Idézet tőle: akbar ekkor: 2018.01.26., 17:19

Olvastam a történetedet. Írtál a születésedről és a "fenti lelkitársaidról". Szerintem  amikor még csak készülődünk a leszületésre, odafentről az új, tervezett élet csak másodperceknek tűnik,de az idelent számunkra maga az örökkévalóság. Mármint a mi "fajtánknak",akik szenvedésre születtünk( legalábbis sokan így érezzük ) De egyszer csak hazaérünk,és olyan boldogak leszünk,hogy az örökkévalóság is csak egy másodpercnek tűnik majd.

Idézet tőle: akbar ekkor: 2018.01.26., 09:31

Sajna más betegségem is van(agyalapi mirigy daganat, cukor) ez már a legkevesebb. Csak panaszokat is okoz,pedig nem nagy.'De a lényeg,hogy lelkileg jól legyen az ember,minden más azután jön. Legalábbis nálam. 

Idézet tőle: dopamin ekkor: 2018.01.26., 08:21

Nekem is van hiatus herniam meg savak gyakorlatilag panaszt nem okoz ha nagyon ko9öhögök lefogom a sérvet vagy haspréskor gyomorvédöt meg szedek a tabik miatt alapból sajnàlom hogy te ezt többször àtélted de  ezek nem annyira gàz dolgok leget velük együtt élni

Idézet tőle: akbar ekkor: 2018.01.25., 18:42

Köszi. Rekeszsérvem van meg sok a savam. Nem bódítottak,már sokszor voltam van már egy kis rutinom(sajnos).

Idézet tőle: dopamin ekkor: 2018.01.25., 16:43

Akbar örülök hogy túl vagy rajta jópárszor én is asszisztáltam gyakorlatilag mindenfajta tükrözésnél szóval tudom nem leányálom és egyszer egy gyomortükröt én is kaptam.( nem kértem beájulást hozzá csak az érzéstelenítőt)  Igen cukrosként ilyenkor gáz az evés ivás, de , szerinteem ilyenkor kórházban vagy tudnak segíteni ha tulzottan leesik a magas értékkel sokan hónapokig szaladgálnak mire beáll a krakk de most 30-50 mmol/l értékről beszéltem. De abból is vissza lehet hozni a beteget csak olyankor borul minden vele együtt . és azt is rendezni kell. Majd megírod az eredményt ? Ha úgy érzed akár priviben is Bocs érdekel a sorsod.

Idézet tőle: akbar ekkor: 2018.01.25., 11:56

Szia!

Gyomortükrözés volt. Másfél órával később hívtak be,mint az ki volt írva. Cukrosként igen sz@r volt étlen-szomjan, de kibírtam. Rekeszsérvem van.

Idézet tőle: dopamin ekkor: 2018.01.24., 17:32

alul vagy felül? emésztőcsatorna vagy ivarszervek vagy légzószervek tükrözése lesz?

altatnak? ha nem figyelj arra mit mondanak neked normális asszisztens remekül irányít

Idézet tőle: akbar ekkor: 2018.01.24., 16:53

Holnap tükrözés. Jaj nekem

Idézet tőle: András1979 ekkor: 2018.01.24., 15:46

Idézet tőle: dopamin

Azt gonolom sokan vagyunk itt érintettek . Kívülállók jól meg is ítélnek minket.

 mégis megkérdezném beszélgetés szintjén tőletek, hogy Mi a véleményetek az öngyilkosokról, illetve azokról akik megpróbálták? Mert mi talán másképpen látjuk ezt.

Hát én nagyon megértem őket. Nekem is sokszor eszemben van a téma. Akinek szenvedés az élete, annak ez egy elég kézenfekvő megoldás. 

Más oldalról nézve viszont nem szabad feladni. Sosem tudhatod, hogy mikor jön valami, amitől jobbra változhat az életed. 

Idézet tőle: dopamin ekkor: 2018.01.24., 05:16

Azt gonolom sokan vagyunk itt érintettek . Kívülállók jól meg is ítélnek minket.

 mégis megkérdezném beszélgetés szintjén tőletek, hogy Mi a véleményetek az öngyilkosokról, illetve azokról akik megpróbálták? Mert mi talán másképpen látjuk ezt.
 

 

 

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.21., 16:42

Idézet tőle: halacska

Azt hiszem nem nagyon lehet más véleményünk mint amit az úgynevezett hatalom elfogadottnak tart,legalábbis nem szeretik ha az ember hangoztatja.

Gondolni azt lehet.De ha sokat házalsz vele,ha más vagy mint a norma,hamar rád sütik az elmebeteg bélyegét és begyógyszereznek.Egyelőre aki kicsit más,azzal szemben beérik a fura jelzővel.Bár ki tudja meddig.

[(Olyan van,jelenség,de erről biztos többet tudna mesélni olyan személy,aki ismeri ezeket a miliőket,hogy magasrangú személyek a másik lejáratása érdekében "elmeorvosi " esetnek kiáltanak ki valakit,és ehhez hasonló dolgok.

 

Én diákkéntvagy kvázi diákként megerőltettem magam,és kint voltam a diáktüntetésen,de elszomorító,hogy mennyi gyenge kezű szarházi van az utcákon,akikben nincs meg a vér,gyenge söpredéket lehetett látni,akik selfizgetnek és ismerkednek. Ez a magyar szarházi réteg. Nekem egyedül egy szónok srác tetszett,a többi selejt.

)]

A problémámnk megint más kérdés,abból ki kell jönni,de hát...ez nem egyszerű,ezt osztotta neked a természet-anya. És nekem,és másoknak.

 

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.21., 09:14

Azt hiszem nem nagyon lehet más véleményünk mint amit az úgynevezett hatalom elfogadottnak tart,legalábbis nem szeretik ha az ember hangoztatja.

Gondolni azt lehet.De ha sokat házalsz vele,ha más vagy mint a norma,hamar rád sütik az elmebeteg bélyegét és begyógyszereznek.Egyelőre aki kicsit más,azzal szemben beérik a fura jelzővel.Bár ki tudja meddig.

Idézet tőle: dopamin ekkor: 2018.01.21., 06:34

Nem tudom mivel tudnál kereskedni ha idősíkot vagy asztrálteret váltanál vagy akár univerzumot . Szerintem csak lélekkel lehetséges járkáni egyszerüsítem az időben. És úgy gondolom vannak olyan létezők mint a vámosok akik azt is megszabják mit hozhatsz elmében el arról a másik időről. Én úgy gondolom minden egyszerre létezik mint idő és a tér és az tűnik a valóságnak amelyiben éppen vagyunk. Talán észre sem vesszük ha váltunk de meglehet tényleg kitörölik.ezek persze csak elgondolásaim egy pszichológusnak vagy áternek nem valószínű, hogy a saját spirituális elképzelésem elmondanám nagy valószínűséggel hamar lenne diagnózisom 🙂 

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 22:06

Idézet tőle: halacska

Egy időutazó számára az idő mint olyan nem létezik,mert bárhol lehet bármikor. Már amennyiben van ilyen. Azt hiszem lehetősége volna rá hogy áttörhetetlen védelem vegye körül,mivel mindenhez hozzájuthat ami valaha volt,van vagy lesz. Tehát sok félnivalója nem akadna.

Én megmondom őszintén,több helyre visszamennék. Elöször is a jövőbe mennék előre,mert feltételezem akkorra a tudomány már nagyon túlhaladott lesz,és talán a mentális betegségeket jobban kezelik. 😀 

De ha idealista akarok lenni,akkor visszamennék a római korba hát nyilván valami patríciusnak(naaa,te sem lennél plebejus 😀 )és csinosabbnál csinosabb szláv lányokat szednék össze.

Ahova nem mennék: a 20, századi vhk-ba,főleg nem a Szovjetunioba....iszonyatos amiket tudsz olvasni a vh időszakáról...

borzongtató,amit az európai államok csináltak egymással akkoriban

Lehet jobb lenne majomnak visszamenni a múltba,a homo erectus és hasonlók idejébe...jobb volt az... csak kicsit többet kellene borotválkoznom.

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 21:50

Egy időutazó számára az idő mint olyan nem létezik,mert bárhol lehet bármikor. Már amennyiben van ilyen. Azt hiszem lehetősége volna rá hogy áttörhetetlen védelem vegye körül,mivel mindenhez hozzájuthat ami valaha volt,van vagy lesz. Tehát sok félnivalója nem akadna.

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 21:38

Idézet tőle: halacska

Kicsit másra gondoltam. Arra hogy ide-oda járkálnék a két idősík között,és mindkét oldal előnyeiből részesülnék. Ez egy extrém kereskedői életpálya lenne.

Ki tudja talán van is ilyen utazó.

Hát,reméljük jobban fog jutalmazni téged az uralkodó,mint Arkhimedészt. 😀 akit véletlenül kinyirtak köröcskék rajzolása közben

hát az időutazásig szerintem még pár ezer évnek el kell telnie,vagy 1 milliónak 😀 

a Nap nak 5 milliárd éve van,szóval van időnk 😀 

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 21:27

Kicsit másra gondoltam. Arra hogy ide-oda járkálnék a két idősík között,és mindkét oldal előnyeiből részesülnék. Ez egy extrém kereskedői életpálya lenne.

Ki tudja talán van is ilyen utazó.

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 21:12

Idézet tőle: halacska

Határozottan tetszik,amúgy az alternatív történelem és az időutazás a kedvenc témaim között vannak. Legszívesebben valami királyi szállító lennék,aki jó cuccokat visz az uralkodók számára, innen a múltba. Ebből akár filmet is lehetne csinálni. Remélem nem bántom ezzel a vallásos érzelműeket,de lehet hogy a bibliai történések is valami hasonló kitalációk lehettek.Semmire sincs perdöntő bizonyíték.

És arra számítanál,hogy ezért az uralkodó egy jó nagy földet,mellé rengeteg szolgálót,feleségeket,férjeket adna neked cserébe.te lennél az "alternatív Fugger" 😀 

jó buli lenne,én is csinálnám,abban az időben vagy időkben legalább nem basztattak.kivéve ha nem rohant le téged egy másik állam. 😀

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 21:06

Határozottan tetszik,amúgy az alternatív történelem és az időutazás a kedvenc témaim között vannak. Legszívesebben valami királyi szállító lennék,aki jó cuccokat visz az uralkodók számára, innen a múltba. Ebből akár filmet is lehetne csinálni. Remélem nem bántom ezzel a vallásos érzelműeket,de lehet hogy a bibliai történések is valami hasonló kitalációk lehettek.Semmire sincs perdöntő bizonyíték.

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 20:37

Idézet tőle: halacska

Abszolut van benne ráció,bár tudnék ilyen optimista lenni. Gyógyszerekben viszont nem hiszek,annyi ellentmondást és még inkább rossz tapasztalatot találtam róluk akár itt az oldalon is. Az itteni tudásunk nem sokat ér a meglévő háttér nélkül,ami a múltban nem állt rendelkezésre.

Távoli,fura egzotikumon kívűl nem nagyon mutatkozhatnánk másnak a régi korokban,sőt talán veszélyesnek inkább ki tudja. Van egy olyan érzésem a múlt sem pontosan olyan volt mint ahogy nekünk az iskolában vagy ismeretterjesztő filmeken keresztül előadják. De nem hiszem hogy kiderül valaha az igazság. Egyikünk se volt ott,a közvetett bizonyítékok,lelelek korántsem mondhatnak el mindent. Abból indulok ki mennyire másképp emlékszem dolgokra mint ahogy megtörténtek,felcserélődnek az idősíkok,szavak, történések.Erre viszont van bizonyítékom mert van ami utánakereshető. 

 

jobb ötletem van,amitől híres is leszel,és vagy 2500-3000 éven át a halálodtól fogva mindenhol ott leszel

ha visszamész az időben...feszíttesd meg magad...aztán ha elment a tömeg,valahogy szabadulj...(bár szerintem nem tudnál),azok a sebek begyógyulnak hamar...bujj el,meghaltál,majd támadj fel,és tádám,híres is vagy

vigyél magaddal bort,halat,meg minden szart.

de még meg se kell halnod ehhez,mert a feszíttetés köztudottan nem volt halálos,inkább kínzás,aztán napok után belehaltak. Csapj egy kész show-t az ottaniaknak,hogy te vagy a messiás,(erre határozottan egy mániást küldenék én vissza a múltba...)

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 20:24

Abszolut van benne ráció,bár tudnék ilyen optimista lenni. Gyógyszerekben viszont nem hiszek,annyi ellentmondást és még inkább rossz tapasztalatot találtam róluk akár itt az oldalon is. Az itteni tudásunk nem sokat ér a meglévő háttér nélkül,ami a múltban nem állt rendelkezésre.

Távoli,fura egzotikumon kívűl nem nagyon mutatkozhatnánk másnak a régi korokban,sőt talán veszélyesnek inkább ki tudja. Van egy olyan érzésem a múlt sem pontosan olyan volt mint ahogy nekünk az iskolában vagy ismeretterjesztő filmeken keresztül előadják. De nem hiszem hogy kiderül valaha az igazság. Egyikünk se volt ott,a közvetett bizonyítékok,lelelek korántsem mondhatnak el mindent. Abból indulok ki mennyire másképp emlékszem dolgokra mint ahogy megtörténtek,felcserélődnek az idősíkok,szavak, történések.Erre viszont van bizonyítékom mert van ami utánakereshető. 

 

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 16:04

Idézet tőle: halacska

ezek szerint én sokkal elégedetlenebb vagyok. hosszu lenne itt kifejteni miért,talán értelme se sok volna. kétlem hogy olyan nagyon kivételes lehetnék,ha visszamennénk 2000 akárhány évet. róma bukása egészen mást jelent,valami nagyon hasonló játszódik le most is. és azt se hiszem hogy ne lehetne másképp csinálni a dolgokat,egyszerűen aki tehetné nem érdeke,a többinek nincs rá módja. na ez hosszu lett oldalakat lehetne erről írni.

Egyetértek veled.

Viszont,ha megfigyeled,a pszichiátria medikusok,és az orvosok szerint is még eléggé ....hát ha nem is gyerekcipőben de na szóval érted...

de például egyre másra jelennek meg újabb gyógyszerek,legutóbb a richter nyomta piacra a cariprazine nevű skizo gyógyszerét,úgy olvastam,amerikában engedélyezték de ez rohadt puha geci hazánk és integritásunk nem engedélyezte még,de régen láttam már erről cikket.

Vagy például hogy a paliperidonnak megjelent oldatos verziója,xeplion néven...ezek mind mind szeirntem nem a visszafejlődés jelei...valakinek beválnak ezek a szarok...

amugy ha visszamennél 2000 évet,hidd el...ha csak elmondanád a vércsoportokat.(római katonák is próbálkoztak vérátömlesztéssel..csak mind meghaltak...)vagy egyebet,akkor te lennél a kor Josefus Flaviusa...:D 😀 magyar kiadásban persze

na idehánytam valami tök inkoherens szart,bocs

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 15:12

ezek szerint én sokkal elégedetlenebb vagyok. hosszu lenne itt kifejteni miért,talán értelme se sok volna. kétlem hogy olyan nagyon kivételes lehetnék,ha visszamennénk 2000 akárhány évet. róma bukása egészen mást jelent,valami nagyon hasonló játszódik le most is. és azt se hiszem hogy ne lehetne másképp csinálni a dolgokat,egyszerűen aki tehetné nem érdeke,a többinek nincs rá módja. na ez hosszu lett oldalakat lehetne erről írni.

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 14:45

Idézet tőle: halacska

akkor jó lehet neked,íme egy elégedett ember

tudom hogy írás meg anonim,de hidd el nekem,én azok közé a legelégedetlenebb emberek közé tartozom,akiknek a saját,egyéni világukra vonatkozva kurva nagy fejlődés kellene..

de ettől függetlenül a világ és az emberek is expanzióban vannak,mindenki egyre intelligensebb,blabla

ha visszamennél a római korba-ha már itt tartunk de persze képletesen értetted gondolom- te lennél a legokosabb ember

valahogy képesnek kell lenned felismerni a környezeted valóságát is.

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 14:34

akkor jó lehet neked,íme egy elégedett ember

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 14:28

Idézet tőle: halacska

Mert rohad szét a világ. Ki ne érezné ezt?

például én

dehogy rohad,fejlődik és az emberek is

pont nem a rohadás felé tartunk(bár néha én is ezt kívánom)

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.20., 13:35

Mert rohad szét a világ. Ki ne érezné ezt?

Idézet tőle: Szamóca12 ekkor: 2018.01.20., 00:44

Idézet tőle: Áruló Adorján

Róma bukását éljük.

Miért érzed így? 

Idézet tőle: halacska ekkor: 2018.01.19., 10:08

Egy senki vagyok,de élvezem !

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.15., 19:14

 

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.15., 19:08

 

Idézet tőle: Áruló Adorján ekkor: 2018.01.13., 22:35

Róma bukását éljük.

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.12., 07:49

 

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.10., 21:02

🙂

Idézet tőle: Herlick ekkor: 2018.01.10., 20:58

hogy csinalod? En is meg akarom tanulni ezt a képességet.

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.10., 20:53

nem, egyáltalán nem zavar

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.10., 19:56

jól van Herlich nem szólok többször, ezt te is tudod....

Idézet tőle: beatrisz. ekkor: 2018.01.10., 19:54

Nem haragszol meg, ha nem válaszolok ÉRDEMBEN?

Mert azt meg kell érdemelni. 

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.10., 19:54

ha lehet jóindulatból se legyél gonosz, és a saját gyógyszereiddel legyél elfoglalva 

Idézet tőle: Herlick ekkor: 2018.01.10., 19:53

Most viszo t tenyleg irok egx privit beatrisznak de csak mert neki akarom..:D

Idézet tőle: Herlick ekkor: 2018.01.10., 19:51

Kivsit most vicces,mert nem irtam erre a beatriszra.

 

A tobbi nem en vagyok..:D 

 

Szerintem amugy..oszinten ha ennyire paranoias vagy (mert ha ide ir sokat az emver akkor lehet akár) akkor probalj meg vagy teljes inkognitoban irni vagy nem irni

 

(Es ha gonosz akarok - de amugy joindulatbol- lenni akkor pl szedni a bogyot amit en is szedek)

 

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.10., 19:27

nem láttam nyiltban semmit...

Idézet tőle: beatrisz. ekkor: 2018.01.10., 18:58

Úgyis újra kezdi, Delia. 

Idézet tőle: Áruló Adorján ekkor: 2018.01.10., 18:54

off-uff csak én nem értem mi folyik itt?

Idézet tőle: Guest ekkor: 2018.01.10., 18:12

Herlick, ne kezdd el...

Idézet tőle: Panda63 ekkor: 2018.01.09., 17:48

Ez tök  jó. Már azt hittem itt a vég. Tegnap este már lefeküdni sem volt kedvem

 

Téli rózsa. 

[/quote]