Szociális fóbia
Szia Layuda,
Valami technikai malőrt sejtek az eset mögött. Én írtam privit Gábornak, és kaptam is választ. Lehet, hogy véletlenül elkutyulta, nem hiszem, hogy szándékis lenne. Nem aznap válaszolt, de jött válasz 2 napon belül.
Szia Layuda! Ne foglalkozz vele, velem is ezt csinálják néhányan: bejövök nekik, rámírnak, aztán válaszolok, aztán meg nem írnak vissza, ez van. megrántom a vállam.
Aztán lehet hogy megint szipmi leszek, rájönnek biztos félreismertek, pedig dehogy :sem más, sem pedig mi magunk nem vagyunk képesek megismerni önmagunkat, a Tükör amin magunkat szemléljük lehet, hogy görbe.
Ebben a világban a mi szemüvegünkön keresztül egy objektív dolgot vizsgálva(- ha egyáltalán létezik ilyen, a legújjabb atomfizikai kutatások egyre inkább arra engednek következtetni, objektív valóság nem is létezik-) szóval egy bizonyos dolgot vizsgálva nem ugyanarra a tapasztalásra jutunk, mint más. Mások vagyunk, más világban élünk, egyedül vagyunk és ez mindenkire vonatkozik! Lehet hogy hülyén fogalmaztam meg és rosszul megy át, bocsi, de ne foglalkozz senkivel, vedd úgy ez a fórum egy svédasztal, amit felkívál vedd el, amit nem, az meg ne érdekeljen.
Kedves layuda!
Teljes mértékben megértem az érzékenységedet. Én a FB-ot pl. ezért hagytam ott. Ott van az a funkció, hogy látod, ha elolvassák a leveledet és utána, ha akarja, olvasatlanná teheti. Ez szerintem pl. nagyon szemét dolog, nem kifejezetten közösség-építő funkció.
Igaz, a FB-on azt is megszoktam, hogy a kutyát sem érdekli semmi, amit beírok, kivéve ha lehet köpködni. Ezért is léptem ki többek között.
Itt elég érdekes emberek vagyunk mi, nem biztos, hogy bármi ellenséges szándék van a látszólagos ignorálás mögött, de tény, hogy nem esik jól.
Én már nem szívesen bocsátkozom levelezésbe ezért sem, de azért persze válaszolok, ha írnak nekem. Nőkkel meg egyébként könnyebb 🙂
Lehet, hogy ez mind nem vigasztal, de annyira nem tudjuk, mi van a másikban (én sokszor azt sem, mi van bennem :)), hogy hagyjuk meg nekik azt, ami az ő projekciójuk, problémájuk.
Főjenek a levükben, ahogy egy itteni kedves tag szokta tanácsolni 🙂
Legyen jobb kedved, szívből kívánom!
Krízis fórumról áthozva válaszolnék inkább itt, Eszter kérését betartva.
50373: Nem teljesen értelek, hogy most ez mi.
Macskusz: Köszönöm, kedves vagy.
Eszter: Nem tudom, hogy én vagyok-e érzékenyebb, de mindenesetre a többieknek reagált azóta már többször is, akkor nem értem, hogyhogy pont engem nem vett észre. Egyébként ha már sokadszorra tapasztalja valaki, hogy valahogy mindig őt nem veszik észre, valahogy többször megismétlődik, hogy pont ő marad válasz nélkül ( nem csak itt, más fórumokon is ), akkor egy idő után azért csak érzékenyebb lesz erre. Másrészt meg azt sem hiszem, hogy se a privát üzenetet, se a fórum bejegyzésemet nem vette észre, ez már túl nagy véletlen lenne.
Szia Nemadomfel!
Hát nem semmi,igen vannak ilyen esetek.
Különben nálam is a főnökök közt vannak ezek az erős egyének.Én egy jó szakember vagyok,nagyon sok szép,és jó szakmunkát kiadtam már a kezemből,én szinte csak ebben tartom jónak magam.Az egyik főnőköm,akinél kikijönnek aszocfób tünetek,röhelyes módon elég primitív és szakmailag is egy kontár ember.Abszolút nem dirigál,és alig látom én is egész nap,simán lehetnék "nagyobb személyiség" nála,mégsem sikerül.
Az itthonléttel én is úgy vagyok,hogy 23-a óta,ki kellett vennem a maradék szabit,ami nálam is azt eredményezi,hogy elszokom az emberektől hamar.
Közel van a munkahelyem,meg semmi különös nem lesz hétfőn,mégis úgy érzem,hogy egy hatalmas "feladat" lesz visszazökkenni a hétköznapokba.
Idézet tőle: AndrásNem tudom más hogy van vele,de nekem nagyon sokat számít,hogy milyen erősségű személlyel,vagy személyekkel "állok szemben".
Általában csak a munkahelyemen vagyok társaságban,ezért ott jönnek ki ezek a dolgok.Van olyan személy,akivel tök jól el tudok dumcsizni,dolgozni,stb.Viszont van egy két ember akiknek magabiztos,vagány kisugárzása van,szúrós,olyan számonkérős tekintettel,hát ha velük kell beszélgetnem,elakad a szavam,alig tudok beszélni.
Szia András!
Értelek, nálam is ez a helyzet! A főnököm pont ilyen, erős, határozott alkat, tipikus főnök. Társaságában rosszul érzem magam, nem jönnek a szavak.Szerencsére azért, nincs ott mindig mellettem, naponta pár percet szoktam látni. Amúgy a legtöbb kollégával jól eltudok dumálgatni. Hasonló érzés jelenhet meg még nálam, a feltünően csinos, hölgy, vagy hölgyek társaságában.
Én december 20.-a óta szabadságon vagyok.Talán annak is köszönhető a következő esemény amit leírok, hogy az elmúlt másfél hétben keveset voltam emberek közt, nem vagyok eddzésben.Elmentem fodrászhoz, a 2 ünnep közt, csináltatatok egy fasza frizurát szilveszterre, akkor még úgy nézett ki, hogy nem itthon leszek. A fodrász egy nagyon csinos MILF :D, a váró vendégek közt, egy magas rangú vezető a munkahelyemről. Amikor elkezdett nyírni, már akkor éreztem, szárad ki a szám, nem vagyok valami jól. Már a vége felé, olyan pánikroham elkapott, hogy az csak na.Szocfóbos társaim biztos ismerik ezt az érzést, pl., ha fel kell szólalni, nagyobb tömeg előtt. A szívemet szinte éreztem, hallottam ahogy ver, kilazítottam a köpenyt, a nyakam körül, nagyon gyorsan vettem a levegőt.Mivel régebben volt több ilyenem, tudtam mi ez, tudtam hogy nem szívroham. A fodrász semmit nem szólt, furcsa, hogy nem vett észre semmit.Teljesen kilazítottam a ruhavédő köpenyt, láthatóan gyorsabban vettem a levegőt. Tuti hogy nemcsak beképzelem. De nem tartott sokáig, a vége előtt elmúlt, igaz a szívemen éreztem akkor is, hogy nagyon ver.
Ilyen kb. 2-3 éve volt utoljára. Hát az ördög soha nem alszik....
Nem tudom más hogy van vele,de nekem nagyon sokat számít,hogy milyen erősségű személlyel,vagy személyekkel "állok szemben".
Általában csak a munkahelyemen vagyok társaságban,ezért ott jönnek ki ezek a dolgok.Van olyan személy,akivel tök jól el tudok dumcsizni,dolgozni,stb.Viszont van egy két ember akiknek magabiztos,vagány kisugárzása van,szúrós,olyan számonkérős tekintettel,hát ha velük kell beszélgetnem,elakad a szavam,alig tudok beszélni.
Nem az a bevett, hogy rögtön bedobják csoportterapra. A kognitív terápia a legnépszerűbb kezelési mód manapság szocfóbra.
Hát jó lenne valami megoldást találnom rá.
A csoport biztos nem menne,volt az életemben néhány csoportos helyzet,ahonnan elmenekültem szó szerint.
Szerintem nem feltétlen kell ezt csoportterápiával kezdeni. Mármint gondolom el lehet indulni máshogy is, ameddig alkalmatlan az ember egy csoportban részt venni.
Ugye a szocfób. egyik legrosszabb tünete az iszonyodás,menekülés bizonyos társasági,kommunikációs helyzetek elöl,mint pl. felszólalás társaságban,vagy erősebb egyéniségek előtt,felelés mások előtt,stb.
Szakemberek mindig a csoportterápiát hozzák fel megoldásnak,meg a betegség kezelésének.A saját példámból kiindulva én úgy látom ezt a dolgot,hogy mivel a csoportterápia is egy olyan helyzet,ami elől menekül az ilyen szocfóbos.Tehát gyakorlatilag a beteg a saját betegsége miatt nem tud elindulni a gyógyulás útján.
Nem tudom,más látja e így ezt a kérdést(?)
Sokan mondják, hogy a fóbiák csak előre vetített, alaptalan félelmek. Az én esetemben azonban nem alaptalanok. Régebben az osztálytársaim, csoporttársaim(középiskola) folyamatosan hangosan röhögtek rajtam, piszkáltak, például ha felelnem kellett, vagy csak egyszerűen elmentem előttük a folyosón, vagy megszólaltam. Olyan megalázó volt, amikor ok nélkül rámszálltak, vagy beégettek a tanár előtt. Nekem alapból nehézséget okozott mindig is a mások előtt való szereplés, vagy felszólalás, ha basztatnak is melette az maga a pokol. Már ovodáskoroban is bántottak a társaim valamilyen szinten, mert én voltam a kis csendes, fura gyerek.
Tudom, hogy közösségekbe a falkaszellem megy, ki kell választani a szorongó, gyenge egyedet, ő lesz az áldozat.
Nem tudok hozzákezdeni dolgokhoz, mert szent meggyőződésem, hogy elrontom. Csapatjátékokat, mint pl. Foci, kézilabda nem bírnék csinálni, mert béna vagyok és leblokkolok, ugye az emberek miatt. Úgyvélem nem vagyok jó semmiben, ezt a környezetem is folyamatosan hangsúlyozta. Gondolom az ügyetlenséget és a mujaságot teljes mértékben a szorongás okozza, viszont ezt nem mondhatom el másoknak suliban, munkahelyen hogy "azért vagyok ilyen nyámnyila, mert erős szorongást élek át, félek".
Jó lenne már végre egy barátnő, akit átölelhetek, megcsókolhatok, de belegondolok hogy a nőknek a magabiztos férfiak kellenek, jó beszélőkével, akik ki tudnak állni érte és magukért. Aztán hazavinne bemutatni a szüleinek én kussban ülnék, nem tudnék miről beszélni hiszen stresszelnék. Amúgy sincs miről beszélnem lopom a napot. A családi, rokoni találkozók is borzalmasak én ülök egyedül kussban.
Az önértékelésemről: gyakran nézegetem magam a tükörben, hogy próbáljam elfogadni a fogyi fejemet. videóra veszem magam, sokszor gyötrődök azon, hogy nézhettem ki, milyen hangom volt miközben másokkal beszéltem. , Ha valaki visszakérdez mert nem értette amit mondok ideges leszek, gyakoriak az önpusztító gondolatok, saját magam szidása, rossz hangulat.
Nincsenek barátaim, akikkel eljárnék, régebben egész sok volt, de inkább haver, nem barát. Szeretnék teljesen új barátokat, csak ugye a fránya szorongás...
Más 20 évesen éli az életét, dolgozik, csajozik, hasznosan tölti az idejét. Én ilyeneken vagyok leragadva... Dolgozni, jajj oda kell önéletrajz, lesz állásinterjú, kinek kell ilyen, a jó képpességű embereket keresik.
Örülnék, ha véglegesen meg tudnék szabadulni ezektől a szorongásoktól és szociális gátlásoktól, valaki kiűzné belőlem mint egy démont.
Szia Demo8,
Biztos nagyon nehéznek és lehetetlennek tűnik de ki lehet mászni mély depiből is.
Csak lépésenként kell.
Szerintem első lépésnek jól tetted hogy regisztráltál. Itt ki tudod írni a gondokat anonim módon és biztos segíteni fog abban is hogy lásd magad más szemszögből.
Jársz terápiára?
Jól írsz és összeszedetten és nekem úgytűnik van jó rálátásod is a dolgokra. Nem mintha sok következtetést akarnék levonni.
Kívánom hogy váljon hasznodra a búra.
Sziasztok, szívesen megosztanám végre valakivel a gondjaimat. Szerintem súlyos önértékelési zavarom van és ebből kialakult szociális fóbia, depresszió, az egész kamaszkorom szorongásokban telt számítógép, internet függő lettem, kerülöm a családtagjaimat és az életet. Nyominak és életképtelennek érzem magam, szétszórt vagyok.
Gyakran rámtörnek depressziós rohamok és olyankor gyűlöletet érzek mindenki iránt, elzárkózok, minden apró dolgon örlődök, közömbös leszek, szidom magamat.
Nagyon rossz a kommunikációs képességem, nincs szókincsem, nem tudok beszélgetni igazából senkivel, halk motyogó hangom van, nem értik amit mondok, és ezért méginább elzárkózok és magamat szidom. Rossz belegondolni hogy ilyen fiatalon mennyi lelki problémám van, mi lesz késöbb?
Lassan 20 éves fiú vagyok.
Sziasztok,üdv. a fóromban!
Nekem vannak időszakok,amikor úgy egyre jobb minden,sőt én kezdeményezek beszélgetést,vagy "helyzeteket",és eszembe sem jut az álarc,vagy a színjáték.Ez legtöbbször a munkahelyemen van.
Aztán egyszer csak teljesen váratlanul beugrik egy helyzet,amikor elönt a víz,szinte levegőt sem kapok,nem tudok megszólalni,és baromi kínos minden,legszívesebben elmenekülnék örökre a környékről.Amikor tudom,hogy én vagyok a középpont,vagy én leszek akit mások figyelhetnek,akkor leszek rosszul.Főleg ha egy erős kisugárzású,szembenézős emberrel kerülök kontaktusba.
Ekkor jövök rá,hogy ez bizony nagyon rossz,megalázó,és mindent tönre tesz,amit az ember elkezd felépíteni,vagy felépített.
A.
Ilyen ez viseljük az álarcot, hogy minden ok. Csak hagyjanak békén. Rohadtul fárasztó.
Nem kell nagyon fejlesztgetni kifejlődik ez "magától", sőt be is töltődik.
Micsoda hazugság az élet mi?
pedig nem az, csak ... máshogy nem megy
Hexorax, nekem nagyjából tizenpár évesen alakult ki a szocfóbom, úgy, hogy egyből alakult is hozzá az "alteregóm". Olyan profi lett, hogy nekem sem nagyon tűnt fel a dolog, csak hogy egyre kevésbé megyek bele helyzetekbe, többet szorongok, stb. De kifelé nem látszott, mert féltem megmutatni. Mostanában kicsit nehezebb tartani a maszkot, egyrészt mert hányok tőle, másrészt mert koliban lettek szobatársaim, akik barátaim is, és ők kezdenek belefolyni a dolgaimba, úgyhogy előttük már csak félálarc, anyámék előtt másik félálarc... mert nekik már gyanús, ha "túl" jól vagyok. Nekik mutatni kell némi gebaszt, hogy nyugtom legyen. Dokinak harmadik féle félálarc.. És ez már kicsit sok. Néha kivillan valami valódi, sajnos társaságban is, vagy múltkor vizsgán. Az kellemetlen. De mostanában erősödöm, jobban tartom magam.
Azzal mondjuk nehéz valamit kezdeni, hogy az alapján határozom meg az énerőt, hogy mennyire tudom játszani a happy-go-luckyt kifelé. Ez nyilván nem jó, meg erősnek kell lenni ahhoz is, hogy az ember bevallja hibáit blablabla. Mondjuk ha valakit érdekelne is, az nem rontana a helyzeten, de már nem ábrándozom.
Mi is volt a kérdés? Ja igen, van alteregónk. Akad több is.
Ha akarom, rajtam sem látszik -- szerintem a legtöbb szoc. fóbiás tud olyan arcot mutatni, hogy ne látszódjék a szorongása. Csak rendkívül fárasztó 🙂
.
20 mg sok az escitalopramból , lehet hogy nagyon " megnyom" azért vagy fáradt. Standard 10 mg/nap. Elvileg már 5 mg is hatásos. Pláne egy hónap után...
Egyik ismerősömnél nagyon korán kezdődött ez a betegség és ő az évek alatt kifejlesztett magának egy amolyan alteregot,egy személyiséget épített fel melyet a közzöségekben használ és tulajdonképpen semmiféle szorongás nem látszik rajta.
Szociális fóbiások,ilyet ti tapasztaltatok vagy használtok valamilyen módszert?
Scippa 20 mg-mos antidepresszáns szedőknél volt e mellékhatás a fáradtság érzése, nem akar elmulni, pedig már 10 mg-most szedtem egy hónapig, most már három hete 20 mg-most szedek, de a mellékhatás mindig érezhető, az élénkitő hatás még nem alakult ki, várhatok még javulást, várom válaszotokat.
Azt értem hogy most jól vagy, de remélem tudod, hogy a gyógyszer csak a tüneteket nyomja el, de ettől még a lelkedben semmi nem változott... Mindegy, én nem akarlak semmire sem rábeszélni, vagy lebeszélni róla.
És hát.. köszönöm szépen.:)
Nagyon örülök hogy sokkal jobban érzed magad Darren! 🙂
De remélem tudod, hogy ez sajnos nem igazán számít gyógyultnak. Most, hogy jól vagy, jó lenne dolgozni magadon, és az önbizalmadon, mert most a legkönnyebb! 🙂
Tényleg jó ilyet olvasni. 🙂
Darren Mac - Életmódváltást se történt? Vagy nem szünt meg valami nehéz helyzet? Amióta regisztrálva vagyok, szerintem te vagy itt az első gyógyult beteg. 🙂
Az a lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben! 🙂
Minden jót!
Szia! Nagyon köszönöm, hogy megírtad! Elmondanád, pontosan hogyan gyógyultál meg, és mióta vagy jól? Terápiában nem is voltál?
e
Hát köszönöm! 🙂
Én lassan visszavonulok. Jó éjt itt mindenkinek, aki még virraszt! Szép álmokat, és minden jót! 🙂
Nem vagy kis béna!
Szivesen és köszönöm.
Még mindig el vagyunk csúszva 😀
Arra nem is tudtam mit írni. Ott szerencsére nem tartok.
Azért legyen ez a mai este példa arra, hogy úgy is tudod jól érezni magad, hogy nem falcolsz. Hanem kis bénáknak segítesz, mint én! 😛 Szívesen bekötném hálából a kezed, de így csak jókívánságokat, sok erőt és sok szerencsét küldhetek.
Ma feldobtad az estém. Hátha számít 🙂
Köszi,
Pont ettől nyugodtam le...
😀
Tisztult a fejem. Valamelyest
Mondom ezt én aki ma falcoltam...
😛
Nagyon szívesen, én köszönöm.
Ha bármikor te lennél kiborulva, nyugodtan írj nekem! 🙂 Lehet ma este nem látszott, de én is tudok ám megnyugtató lenni 😀
Take it easy!
Mindent a maga idejében.
Hát akkor ennek örülök.
Köszönöm. Ez tökre jólesett.
... hogy legalább valami értelmeset csináltam.
El se merem hinni.
Akarom a változást. Az "utat" nem merem vállalni. Azt hiszem..
Igazából most nagyon fel vagyok érzelmileg kavarodva, nem igazán értem magam mostanság..
De ez persze csak terád tartozik senki másra.
Szerintem meg fogsz erősödni és el fogsz jutni arra pontra hogy feltárd mi az oka és meg lesz oldva.
A kérdés hogy igazából akarod-e.
Mert ha oda eljutsz hogy akarod akkor tulajdonképpen már győztél.
Csak idő kérdése az eredmény.
Én segítettem?? :O
Ma estére egy zsáknyi hálával tartozom neked, nincs itt miről beszélni 🙂
De nekem segítettél.
Értelek, teljesen logikus vagy. 🙂
Én nem voltam tiszta.
Az a gond, hogy adok én szeretetet, mindenkivel kedves vagyok, igyekszem a kedvükben járni, fontos nekem, hogy jól érezzék magukat. Az a fajta intimitás nincs meg, ami a törődésből szeretetet csinál. Nincs lelke a dolognak.
Intimitás alatt a pszichológiai intimitást értem. Bizalom, törődés, kölcsönösség.. Ez nem megy. Nem félek attól, hogy megbántanak, hogy pofára esem.
Nem tudom, mitől félek! Ez nagyon fontos. Nincs okom félni. Én is tudom. Teljesen irracionális. Az elveim és a vágyaim ellen szól.
Valami állatias ösztön szólal meg bennem, hogy VESZÉLY. És én menekülök.
Valahogy így van ez.
Értem. Igazad van.
Csak hogy tisztázzam, mert utólag visszaolvasva nem egyértelmű.
Nem tartottam magamat érdemesnek a szeretetre.
De leesett hogy igenis fontos lenne magunkat szeretni.
De hogy?
Hát nekem ez nem ment sehogy.
Szinte pánikoltam attól hogy megnyíljak és elfogadjam hogy szeretnek mert úgyéreztem mintha.... nem is tudom... nem tudtam elfogadni.
És akkor arra jutottam hogy ok valamit tenni kéne.
Theoretically ugye szeretetet adni nem rossz.
Ha már magamat utálom legalább másokat szeressek. Vagy valami ilyesmi.
És most is rettegek attól hogy elveszítek kapcsolatokat vagy barátokat de végülis az agyamba véstem hogy attól hogy adok szeretetet azért még nem utasíthatnak el (elvileg).
Ha pedig mégis vagy netán széttörnék belül, hát akkor max padlót fogok, vagy rosszabb esetben falc de azért mégiscsak nem én vagyok a hibás hiszen helyesen cselekedtem.
És ennyi ezt így próbálgattam és ment. Sikerült.
Nem tudom ez így érthető e.
Kicsit zavaros lett.
Szia Zoli! 🙂
Hát én nagy segítség nem vagyok, max elrettentő példa 😛
De ígérem, ha jobban leszek, itt leszek mindenkinek, hogy vigaszt nyújtsak!!
Még adni inkább. Általában azt szokták rólam mondani, hogy szerethető vagyok, rengeteg a pozitív visszajelzés. Ezért is nem értem, mi bajom, mi jogon panaszkodom, amikor tökre mindenem megvan?!
És mégsem megy, nem bírok nekik megnyílni, tartom a lépéstávot.
A férfiaktól én is lebénulok, de nem azért, mert félek, hogy elszúrom. Egyszerűen csak van egy pont, ahol látom a szemükben, hogy tetszem nekik, és ezt elviselhetetlennek érzem. Ha egyszerűen csak kimondják, vagy akár csak bókolnak, leblokkolok. Megszólal a vészriasztó. "Csak ezt ne, kérlek, ne mondd ezt! Menekülj ki a helyzetből, fuss!" Patetikusan hangzik, de ez van.
De akarsz nevetségesebbet hallani? Egyszer, bepánikoltam egy esküvőn, amikor felkértek. A vőlegény! A friss férj! Udvariasságból felkért, én meg ott pánikoltam! És hidd el nekem, nem azért, mert féltem, hogy bénán táncolok.
Őszintén szólva azért hoztam fel a privát üzenetezést, mert kezd egyre jobban feszélyezni, hogy ez a beszélgetés nyuilvánosan zajlik..
Kedves Kisveréb és Infinity!
Köszönöm a dícséreteteket!
Én is köszönöm nektek, hogy ti is segítségére vagytok a többi fórumtagnak, hátha közösen előbbre tudunk lépni a problémáink megoldásában.
Igen pont le vagyok 🙂
Nekem mondod?
Konkrétan rühellem magamat.
De elkezdtem elfogadni a tényt hogy valahogy szeretnem kellene magamat.
(legalábbis a church-ben ezt mondják de ott is álarcot viselek és sosem tudok megnyílni)
"Úgy értem, hogy a fóbiám megakadályoz abban, hogy el tudjam fogadni mások szeretetét, és én adhassak nekik szeretetet. "
Nekem ugyan ez volt.
Egyszerűen ahhoz hogy szeretetet el lehessen fogadni ahhoz arra érdemesnek kell tartani magunkat és valahogy képesnek lenni szeretni. Hát ez nekem nem ment mert én egy szardarabnak láttam magam.
Meg nem akartam másokat bántani. De azért egy dolgot meg tudtam csinálni pont a falakkal, hogy szeretni tudjak.
Tehát úgygondolom hogy szeretet adni lehet de akkor a legrosszabbra kell felkészülni és úgy hogy lehet hogy semmi jó nem jön vissza. Én ezt csináltam és kivédtem a fallal, DE egy idő után egyre több pozitív visszajelzés jött. Így tudok szeretni másokat.
--
De a lényeg hogy (most nem akarok okoskodni) de szerintem szeretetet adni lehet.
Ha nem viszonozza az rohadul fáj de számítani kell rá és akkor nem fog meglepetés érni.
Legalább megpróbálni érdemes. Aztán lehet hogy lesz aki viszonozza.