Szociális fóbia
Teljesen igazad van. Fura nicknevek és fura képek. Fura emberek vagyunk fura kommentekkel, ez van 😀
🙂
Egyébként nem én, de tudok azonosulni a képpel.
Arra céloztam, hogy egy többségében személyiség zavarokkal küzdők fórumján elég vicces a profilkép alapján azonosítani valakinek a személyiségét.
Magamból kiindulva, a saját személyiségemmel sem vagyok tisztában, hát még ti, akiknek csak egy profilkép jut... Hehe
Wáo, akkor keményen hajtod magad! Szép munka :O
Ha viszont úgy érzed, van mit javítani magadon, menj el egy lógushoz, és beszélgess. Biztos sokkal több okosat tud mondani, mint mi itt. 🙂
Szólj ám rám, ha megint sokat okoskodtam! Semmi sem szentírás abban, amit mondok, csak egy laikus vélemény.
Hát igen, nem csoda. Elveszteni a tetőt a fejünk fölül.... majdnem mint a talajt a lábunk alól. Nagyon stresszes lehet. Örülök, hogy megúsztad. 🙂
Mondjuk egy ház elvesztése nem is olyan félelem, amit megnyugtató gondolatokkal el lehet hessegetni. Az a reális reakció, hogy az ember tart tőle, míg rendbe nem jönnek a dolgok. Hisz veszélyeztet. A szorongásoknak az a lényege, hogy jelezzék, hogy veszélyben vagy.
Múlt időben beszélsz, akkor ezek szerint már nem áll fenn ennek a veszélye, ugye? Akkor jó. 🙂
A félelmeid - ha nem is korlátoznak - mondjuk kellemetlenek, amik már túl sokak neked, akkor érdemes velük foglalkozni. Azt írtad, hogy ha logikusan végiggondolod mitől félsz, rájössz, hogy nem annyira vészes a dolog, és ez oldja a szorongást. Ez egészséges gondolkodásnak hangzik, képes vagy realizálni a félelmeidet, és végeredményben jobban is leszel. Ilyen szinten ez egészséges szorongás, ami mindenkiben van.
Viszont azt mondtad, a komolyabb szorongásaid olyan kellemetlenek, hogy nem gondolsz inkább beléjük. Ez már sokkal inkább tűnik mondjuk az enyémhez hasonló tünetnek. El sem tudjuk dönteni, hogy reális vagy irreális a félelem, hiszen nem tudod megfogalmazni. Na, mondjuk EZT érdemes lenne tudatosítani, hogy kiderülhessen.
A teljesítményszorongás is egy bizonyos fokig normális, úgy, ahogy mondtad az új társaságba kerülésnél a kis félelem, hogy vajon el fognak-e fogadni. Minden szorongásnál a kulcs, hogy mennyire reális, mennyire áll fenn tartósan, és mennyire vagy képes magadtól orvosolni. Ha van némi szorongsod a teljesítményeddel kapcsolatban, de ez jobb munkára ösztönöz, és a hétköznapjaidat nem keseríti meg, akkor ez inkább maximalizmus, méghozzá a jobbik fajtából. Ha már zavar téged, akkor teljesítményszorongásos zavar, esetleg túlzott perfekcionizmus lehet.
Olyan félelmekről beszélni, amik reálisak ugyanúgy ér, mint irreálisakról. Miért ne lehetne, ez nem egy kiváltság, ami csak a fóbiásoknak jár. 🙂 Sőt, ha megfigyeled, a hétköznapjainkban nagy szükségünk van arra, hogy időről-időre megosszuk félelmeinket másokkal, hogy ezzel is megerősítést kapjunk, és egy újabb kis löketet. Ha meg tudod győzni magad, hogy a félelmed reális, de nincs miért aggódnod, az jó. Ha minden egyes alkalommal, ugyanolyan helyzetekben újra és újra le kell futnod ezt a kört, akkor esetleg szorongóbb típus vagy, és ez okoshat kisebb-nagyobb nehézségeket, de még mindig jól jössz ki a dologból, hiszen nem korlátoz, nem rontja az életminőséged. Persze ez nem jelenti azt, hogy néha nem esne jól megosztani másokkal a félelmeidet.
Ha a dokid sem gyanít szocfóbot, akkor talán tényleg csak szorongó típus vagy, de nincs nagyobb baj. Ő biztosan jobban ismer, mint én, aki olvasta pár kommented, meg elolvasta a molstani kérdéseidet. 🙂 Plusz, jóval képzettebb nálam.
De ha bizonytalan vagy a diagnózisával kapcsolatban, szerintem beszéld meg vele.
Szia CatEye!
Én is örülök, hogy sikerült tisztázni, és van már válasz is.
Mert attól még, hogy nem tudatos, irányítja a viselkedést. Az szinte mindig az első lépés, hogy tudatosítsák, hogy mi az a téves program, ami alapján tévesen ítéli meg önmagát/egy helyzetet/a világot.
Én sem mondom ezeket konkrétan ki magamban. Külön figyelni kell, hogy észrevegyem. Ez inkább tudattalan. Egyszerűen így van elmentve, hogy társasági esemény=szorongás. A negatív belső beszédem sokkal feltűnőbb. Ahogy beszélek magammal. Magamhoz. Nem tudom, ez mindenhogy idétlenül hangzik. 😀 Szóval ahogy kommentálom a fejemben a tetteimet. Érted, na.
Az önkritika fontos, a miénk mondjuk már eltorzult, túl kritikus. De persze tény, nem az a lényeg, hogy mindig tökéletesnek lássuk magunkat.
Autómatikus Negatív Gondolat.
Nekem ilyesmik vannak: "Elmeséljem? Áh minek, úgyis unnák."
"Azta de okos! Inkább ki sem nyitom a szám."
"Neeem, ebben a ruhában úgy nézek ki, mint aki jól PRÓBÁL kinézni. Megyek farmerban."
"Emenjek? Lenne némi kedvem, de már most szorongok, nem kéne ott szétzuhanni."
"Minek is töröm magam? Látni, hogy a barátnőmmel beszélget csak."
"Hiába magyarázom, úgysem értené meg.."
"Felhívjam anyáékat? Úgysem tudnak mit mondani, tudják, hogy a lányuk szerencsétlen"
"Jaj ne csinálj már úgy, mint akit érdekel. Legyünk túl a bájcsevejen.."
"Holnap vizsga és TUTI megint le fogok fagyni. Nem bukhatok meg, az lehetetlen, nekem nem szabad!"
Ha megnézed majdnem mind abból indul ki, hogy magamat minősítem. Ha az önértékelés rendben van, akkor ANG már csak a korábbi negatív tapasztalatokból születhet. Azokat meg csak át kell írni fejben, hogy ne éljék meg annyira tragikusnak, és az illető szinte gyógyult.
-
Én szívesen elmondom, Huligán, hogy mit gondolok rólad, de abban nem lesz köszönet 😛 😀 És igenis jobb, hogy lecserélted a képet, ha másért nem is, hát mert én megköszöntem. 🙂
Üdv újra torta! Én követtem a feladatokat, még a nehézségeimet is megosztottam, de erre leállt a dolog. Lehet én öltem meg a bulit 😀
Kiscsillag pont ott van a bökkenő, hogy hiába szuper emberek ugyanúgy, mint bárki más, magukat nem érzik annak. Attól lesz hatalmas szakadék köztük, és mások közt, hogy más nem látja őket "bénának", ők viszont igen. Segítséget kérni a részükről egyenlő lenne beismerni ország-világ előtt, hogy "menthetetlen szerencsétlenek". Normál önértékeléssel senki nem lesz szocfóbos, az egésznek pont az a lényege, hogy állandóan attől rettegnek, hogy beégnek. Ehhez kell az, hogy azt higgyék, beéghetnek, ami természetesen "mindig" be is következik, hiszen "állandóan bénáznak". Ha egy szocfóbos rájön, hogy valójában nem kevesebb, mint mások, 80%ban már meg is gyógyult. Utána már csak az ANGokról kell leszoknia.
András miért csak pszichiátria és áter? Lógushoz nem jártál? Ők nem írhatnak fel gyógyszert. Én jártam mindkettőhöz, és alapvetően az áter is a fejemben akart "rendet tenni", mielőtt bármit felírna. Én jobban szimpatizálok a lógusok módszereivel, ezért ajánlgatom őket itt állandóan mindenkinek. 😛 Szerintem páran már unják is 😀 Mondjuk ha szoros a nadrágszíj, akkor tényleg nehézkes a történet, de sok lógus hajlandó változtatni az áron, ha az embernek tényleg nem megy máshoz. Első lógusomhoz ingyen(!!!) jártam, miután elmondtam, hogy komoly frusztrációt és lelkiismeret-furdalást okoz nekem, hogy a szüleimnek fizetni kell ezt. Mostani lógusomhoz is az eredeti ár alatt járok. Ha indokoltnak látják, gyakran belemennek.
Jól tetted hogy lecserélted, sztem azért ebből nem kéne viccet csinálni, vagy hergelni az itteni amúgy is érzékenyebb közönséget.
Huligán! Te zseni vagy! Billentyűzetből összerakott smiley: 🙂 😉
Ezek pedig a telefon saját smileyjai:
Huligán!
Köszi! (mosolyjel). Erre nem is gondoltam, pedig az a hozzászólásom amiben 3 db idegbajos smiley volt, tök üresen jelent meg (mosolyjel).
Ismét milyen bájos profilkép! (kacsintós mosolyjel)
Mondja meg könyörgöm valaki hogy amit beírok (több összetett mondat) mi a ...-ért nem jelenik meg???
Feladom....
Na, akkor türelmesen, tízedszerre is belefogok!
Lehet hogy a mobilom beállításaival van gond... Bár néha meg nincs ilyen problémám!? Az előző hsz-nél 3 smile maradt le a végéről...
Komolyan úgy érzem néha hogy direkt terápiás céllal szórakozik velem az oldal, hogy fejlődjön a dühkezelési képességem
És megint
na megint eltűnt a hozzászólásom jelentős része
Sziasztok!
Először is BUÉK mindenkinek!
Rendszeresen olvasom az oldalt, néha hozzászólok témákhoz, de már régen tettem, mivel Legutóbb a rendszer úgy kibabrált velem, hogy a hozzászólásaimnak csak az eleje jelent meg, azelőtt pedig vmi rendszerhiba miatt törlődtek számomra fontos hozzászólásaim, többek közt a "Terápia szocfőbosoknak" blogomból.
Na de most, hogy így "beindult" ez a fórum gondoltam teszek mégegy kísérletet és Eszter ötletét a szocfób terápiával kapcsolatban elfogadnám (sajnos törlődött az is) és ha van rá jelentkező újból. megpróbálnám (egy kis segítséggel) elindítani. Mit szóltok hozzá?
torta
Szia Layuda,
Sajnálom, hogy nem kaptál választ a prividre Gàbortól. Nem védeni akartam, de nem sejtettem rosszindulatot mögötte. Örülök, hogy hangot adtàl a csalódásodnak, és tisztáztátok a dolgot.
Demo 8!Én is csak azt csinálom,amiben jó vagyok,ezzel csökkentem a "fájdalmaimat.
Alkotok,szép munkákat csinálok,ez ad örömöt,és tölt fel magabiztossággal(persze csak a következő szocfóbós beégésig,aztán kezdem előlről)
🙂 🙁
Valami javaslat az önértékelés javítására, önmagam elfogadására? Hiába mondogatom, hogy nincs velem semmi baj, mások a hülyék, nem is vagyok csúnya nem használ. depi ellen én edzeni szoktam otthon, vagy biciklizni, ha nagynehezen ráveszem magam, az ad egy kis önbizalmat, de nem maradandó.
Szia Gábor!
Neked is boldog új évet.
Az teljesen érthető, hogy valamire nem szeretnél válaszolni, és én ezt tiszteletben is tartottam volna, de akkor is legalább annyit válaszolhattál volna, hogy ez van, te nem szeretnél ebben a témában nyilatkozni, de nem az a korrekt eljárás, hogy figyelmen kívül hagyod és egyáltalán semmit nem reagálsz. Nekem ez nem esett jól, mert pont ezt éreztem ki belőle, hogy én kérdeztem valamit, de egyszerűen figyelmen kívül lett hagyva, azért az jobban esett volna, hogy egyszerűen csak megírod, hogy bocsi, de nem szeretnék válaszolni.
Szia CatEye!
Fentebb már leírta, és én nem is gondoltam technikai malőrre, mert fórumon is jeleztem, hogy írtam privátot, de még ekkor sem történt változás.
Szia Macskusz!
Neked is köszönöm a biztató szavakat. Én nem tudom olyan könnyen felvenni ezt, a lentebb leírtak miatt, meg azért sem, mert nem érzem azt, hogy rászolgálnék, sehol nem szokásom bántó stílusban hozzászólni semminez, ezért azt gondoltam, hogy valami választ én is elvárhatok másoktól, és valahogy elég sűrűn tapasztalom, hogy ez nem így van. De próbálom hasonlóan felfogni ezentúl, ahogy te írtad a svédasztalos hasonlatban, inkább olvasgatni fogok csak.
Szia Zomebazam!
Köszönöm, örülök, hogy akad azért olyan is, aki egyetért velem, mint te is. Azért vagyok én is erre érzékeny, mert velem máshol is előfordult már ez többször, ahogy te is írtad, más fórumokon is. Meg régebben is, iskolás koromban mindig én voltam az, hasonlóan Demo8-hoz, akit kihasználtak, akit levegőnek néztek, akit senki nem vett figyelembe, akinek a véleménye nem számított. Viszont én sem tudtam kiállni magamért soha, mindig mindent lenyeltem, magamban tartottam, pedig én is legszivesebben az arcukba kiáltottam volna azt, amit belül éreztem, csak nem mertem.
Más:egyébként az előzmény száma miért nem stimmel azzal,amire írtam a választ?
Vagy én látom rosszul?vagy rosszul értelmezem?
Szia Eszter,Köszönöm! 🙂
Szia András!
Csak nagyon homályos dolgokat tudok így általánosságban mondani. Csoportból van kicsi (5-6 - max 10) és nagy (általában a teljes osztály -- 20-30 körüli létszám). Nagycsoportokat csak bentfekvős vagy nappali kórházban tartanak.
A legnépszerűbb csoportterápia a pszichodráma. Itt eljátszotok olyan helyzeteket, ami valakinek általában problémát okoz, és ezen keresztül tudja korrigálni a reakcióit. Egy jó pszichodráma csoport jó közösség is általában.
A szorongással kapcsolatban egyébként érdemes lehet olyan terápiás formákra is gondolni, amelyek nem verbálisak, hanem pl. táncterápia, mozgásterápia vagy művészetterápia. Ezekben az a jó, hogy senki nem tudja, "hogyan kell viselkedni", nincs ciki vagy nem ciki, a szokásos félelmeid egy része így nem talál magának "kapaszkodót".
Ha attól félsz, hogy "lelepleződsz", gondolj arra, hogy a munkatársaid között szinte bizonyosan van más szorongó is, és vannak mások, akik szintén titkolnak valamilyen pszichés bizonytalanságot. A stigma miatt -- pláne férfiak között -- nem szoktunk ilyen érzésekről beszélni, és persze nem is kell nagyon terhelni vele másokat, mert nem mindig tudnak jól reagálni. De ha pl. egy férfi gyakran iszik vagy agresszív, az sokkal komolyabb "gyengeség", mint a tiéd!
Eszter
Nem járok szakemberhez,és nem szedek semmilyen gyógyszert,próbálok úgy élni,mint akinek semmi baja.És az az igazság,hogy nem vagyok túl jó véleménnyel az orvosokról.Ez nem primitívség a részemről,hanem élettapasztalat.
Kb.10 éve szedtem Rivotrilt 2 évig,eléggé rászoktam,aztán önszántamból abbahagtam,de nagyon rossz volt az elvonás.Akkor voltam pszichiáternél is,meg 2 napot bírtam ki a Klinikán,ugyanúgy felerősödtek a szocfóbos tünetek a megvonás hatására,mint a pia után,de a piánál rosszabb volt,és tovább tartott.
Fel nem tudta fogni senki sem a bajomat,pedig mindent elmondtam több orvosnak,azt láttam,hogy fogalmuk sincs a Rivóról,amit amúgy anno úgy írt fel az orvos,mint a cukrot,szóval,eddig ami nekem a legjobban bejött,az a munka.
Még pszichiátrián is voltam szintén régebben,8 éve kb.,mert berúgtam vagy 5 napig folyamatosan,nem tombolósra,hanem olyan csendben lesz.ok mindent állapotban voltam.A pszichiátrián is k.rvára nem érdekelt senkit,hogy miért,meg egyátalán mi van ezzel az emberrel,hanem tömték az emberbe a gyógyszert,és üvöltött velem egy pszichiáter,hogy maga egy részeges alak,magának XY-on a helye,az XY az valami fél éves kúra egy településen.
Nem a pia a bajom,hanem az,amiért néha iszom,(vagy ittam,most nem akarok egy ideig)és nem is hiányzik.
Namost ezek után kihez forduljak,ráadásul úgy,hogy havi fizetésből élek...
Ja, így már értem. Ha úgy érzed, nem értenék, akkor ne tedd.
De ha előre ráparázol, és várod azt a pillanatot, akkor az csak felerősíti a szorongásodat. Az elővételezett lebőgés miatti állandó szorongás kiválthat olyan spontán lefagyást, mint amit előbb írtál.
Amúgy jársz szakemberhez?
Kisveréb!Dehogynem,nagyon is jóban vagyok szinte az összes Kollegámmal,még azokkal is,akikkel nem közvelen dolgozom.A munkakörömhöz abszolút nem szükséges a kommunikáció,ezért is szeretem.
Csak sajnos megint a hülye tulajdonságaim egyike a maximalizmusra való törekvés,ez megint nyilván a fóbia része,merthogy mindennek tökéletesnek kell lennie,nehogy megszóljon bárki is érte,és akkor égek,mint az állat!
Ebből kifolyólag talán nem is merem,vagy akarom senkinek elmondani a gondom,mert akkor már nem leszek "jó",hanem egy "beteg selejt".
Azért érzem,hogy szeretnek,de egy elég laza társaság,és meggyőződésem,hogy ennek a dolognak a megértéséhez primitívek,ezért nem is akarok belevágni az őszinteségbe.
Egyébként szinte majdnem mindig jól érzem magam bent,sőt nagon jól,sok a hülyülés,jókat kajálunk,meg ilyenek,csak mindig attól a pillanattól félek,amikor valamiért beugrik egy szocfóbos szitu.
Volt bent egy majdnem teljes leblokk pár hete,de a mai napig nem értem,miért,az ég világon semmi okom nem volt rá.Aztán végül sikerült elhúzni onnan,az egyik Kollegám talán észrevehetett valamit...szóval ezektől a csutka váratlan helyzetektől félek.
András, de 4 és fél év után nem kerültél viszonylag közelibb kapcsolatba a munkatársaiddal? Lehet, hogy pár megbízhatóbb ember nem is baj, ha tudja. Nem hinném, hogy gyengeségnek tartanák, nem te csináltad magadnak, hanem ez van. Ezt minden normális ember fel tudja fogni.
Vagy olyan munkakörben dolgozol, amiben nagy hátrányt jelentene, ha kiderülne?
Én egyszerűen nem szeretem a bókokat. Nem tudom lereagálni, ezért többnyire a flegmábbik alteregómat veszem fel, és olyanokat mondok, hogy "tudom" meg "naná, hogy szép vagyok" stb. Idétlen. Inkább meg se dicsérjenek.
A teljesítményemben sokkal inkább igényelném a pozitív visszajelzést, de én is csak a negatívat hallom meg. Igazából nagyon kell figyelni, már rájöttem, hogy kb bármilyen kommentből kihallom a negatív kritikát, még ha nincs is benne. Jobb lenne ilyesmiről leszokni.
Én is nagyon érzékeny vagyok mindenre,különböző hekyzetekben sokszor érzem úgy,hogy semmibe vesznek mások,ezen nagyon be tudok rágni.
Másik rossz tulajdonságom,hogy hírtelen hozok azonnali döntéseket átgondolatlanul.Istenem,hányszor megszívtam már e miatt...
Hatodikos koromban voltunk táborban Balatonszepezden(Bp.-ről).Én nem akartam menni,nyilván már akkor is ez jele volt a fóbiának,új helyzetek,ismeretlenek,ismeretlen helyszín,ilyesmi,de Anyám akkor is ragaszkodott,hogy elmenjek.Odaértünk,persze nekem nem tetszett,második nap este össszepegoltam a cuccaimat,és kimásztam a hátsó kerítésen,hogy én megyek haza.Volt 100 Ft-om(5db régi Dózsa Györgyös papír huszas),gondoltam az elég lesz vonatjegyre.Nem törődvén azzal,hogy baj lehet,keresnek,stb.Persze a sarkon elkaptak az ifisek,és visszavittek,aztán eltöltöttem végül a tábri időt.
Most is ilyen vagyok,oda megyek,azt csinálom,ami nekem jó,és ami nem,onnan lelépek.Szerencsére pont a munkámat szeretem,és ragaszkodom is a munkahelyemhez,csak az a baj,hogy úgy érzem ott kezdik néhányan észrevenni a gyengeségemet 4 és fél év után.Újabban attól retegek,hogy egyszer "lefagyok" mindenki előtt,és a szégyentől vége mindennek,léphetek ki.
Én rettentően érzékeny vagyok és egy kisebb beszólás és gesztus is nagyon rosszul esik. Az is felidegesít, hogy a vezetéknevemen hívnak. Nem tudok kiállni magamért, főleg akkor ha szóban kell és többen vannak körülöttem, pedig olyan jól esne leordítani valaki fejét. Attól félek ilyenkor, hogy meg fognak utálni, rám terelődik a figyelem, még jobban kiröhögnek. Ha mondjuk valaki fizikailag bántalmazna simán adnék egy öklöst a halántékára. Suliban órán se mertem sose megszólalni, erős szorongásos tünetek jöttek ki rajtam és el akartam bújni ha a tanár bejelentette "felelés", vagy hangosolvasás. Középiskolába jött ki rajtam nagyon ez a szorongás. Általánosiskolában is kis csendes, félénk voltam, de jótanuló és a tanárok kedveltek. Gyakran kellett felelnem, versmondó versenyen is részt vettem nemegyszer. Azt hittem az erős izgulás mindenkinél jelen van és nincs vele gond. Középsuliban meg inkább az volt a gond hogy basztattak, ez felerősitett mindent, emiatt nem tanultam, teljesen magamba fordultam, lógtam, néha drog.
Nekem igazából ezekkel az iskolai közösségekkel van bajom, hogy összevagy zárva velük, ott ülsz bent, simán céltábla lehetsz, kiszolgáltatott vagyok, egymás szivatása mindennapos. Én például bevásárolni szivesn megyek, bulizni is ha van kivel. Anno sokat jártam bulikba, kocsmába, olyan volt mintha két személyiségem lett volna: az iskolai és az utcai.
Amúgy szedtem gyógyszert 2 évig amit pszichiáter irt fel, jártam pszichológushoz is egy ideig(kórházi), kinezológushoz(itt volt hogy rosszul lettem) Segített persze, leginkább a depresszión, de ez a szorongás, szégyenlőség úgy érzem hozzám tartozik, a személyiségem része, mondta is hogy hajlamos vagyok ilyenre. A közelemben nincs lehetőség csoport, vsgy kognitív terápiára legalábbis én nem találtam a neten. Ha esetleg tudtok javasolni, hogy ilyenre hogy lehet menni., hol kell érdeklődni.
Rám egy pontig felszabadítóan hat az alkohol, de aztán könnyen átcsap az elfojtott düh kitörésébe. Magamat, a világot, mindenkit utálok ilyenkor. Persze csak magamban, kifelé csak flegma és unott leszek.
Mondjuk én eleve nagyon óvatos vagyok, nem egy alkoholista felmenővel "büszkélkedhetem", úgyhogy ha tetszik, ha nem, van hajlamom rá. Betartom az aranyszabályt, miszerint egyedül soha. Másokkal meg mértékkel. Amúgy is mindig én vigyázom mindenkire, mert nem szívesen vesztem el a kontrollt.
Ezeket a mondatokat én is írhattam volna, nálam is hasonló a helyzet. Pont egy régi ismerőssel cseteltem, és panaszkodtam neki, hogy nagyon rosszul érzem magam, depresszió, felerősödött szoc.fób tünetek.Írtam neki, hogy ez a tegnapi piálás miatt van, alkohollal búcsúztattam az óévet.Azt írta, nála is így van. Erre mit ad isten, felnézek az oldalra, itt is erről van szó. 🙂
Szoktam időnként én is alkoholt inni, persze nem napi szinten.Nem szedek semmilyen gyógyszert, ezért úgy vagyok vele, néha "recetelni"i kell a rendszert! 😀 Amit már kitapasztaltam, ha másnap dolgozni kell menni, vagy valahová, akkor nem szoktam inni, annak tudatában, hogy a másnap milyen rossz. Sok szocfóbos azért lesz alkoholista, mert másnap ráiszik, hogy csökkentse a tüneteket.De ez egy ördögi kör így. Másnap én is kuksolok a szobában, a lakásból nem nagyon mozdulok ki.
Arra is rájöttem, egyedül nem jó inni.Ha van egy haver, vagy egy kolléga, esetleg kisebb társaság, vagy párja az embernek, úgy van értelme. Egyedül csak fokozza a negatív, rossz hangulatot!Persze előfordul, hogy néha így jön ki a lépés.
Ha már kedves Eszter szóba hozta az "egy két pohár bort",én is szeretnék írni az alkoholról,és arra is kívácsi lennék,hogy sok szocfóbos kapcsolta e bele az életébe a piát,vagy életének egy részébe.
Én már a katonaság után elkezdtem iszogatni,inni,mert élveztem a hatását,nem "fájtak" a különböző problémáim.25-29 éves koromban már volt 3-4 év kemény alkoholfüggőségem.Aztán abbahagytam,főleg a gyerekem miatt,de azóta is vannak gépszíjas időszakaim.Volt,hogy másfél évig nem ittam semmi alkoholt,de általában 3-4 hónapos tiszta időszak megvolt mindig.
Most újabban elég sokszor előfordult sok sörözés,pedig nincs hétköznapi szemmel nézve rossz életem,nem is lenne rá okom.Mégis egyre rosszabb lett a hatása,és ami a leginkább borzalmas az egészben,az amikor megy ki a pia a szervezetemből.És ezt amúgy mástól is kérdezném,ha van tapasztalata valakinek:
A bepiálás után nem sima másnaposságom van,hogy egy kis húsleves helyretesz,meg egy séta,hanem olyan elvonási tünet,mint amikor egy 10 éve drogos függő abbahagyja.Az igaz,hogy nem 2 sör után,de nem is olyan hatalmas mennyiség után,gyakorlatilag a szodfób kierősödött változata jelenik meg elvonási tünetként.Félelmek,gyomorideg,teljes étvágytalanság,és szinte az utcára nem merek ki menni,egy boltba ilyenkor bemenni esélytelen.Függönyök elhúzva,telefon kikapcsolva,és kuksolok a lakásban reménytelenül.
Tegnap nem ittam,és úgy döntöttem nem is fogok egy jó ideig.Hosszú távon lehet,hogy ez is enyhíti a gondomat,mert úgy érzem hogy a legkevesebb ital is nagyon rossz erre a szocfóbra.
Szia Eszter!
Köszönöm,értem,de nyílván először valami egyéni felmérés azért van gondolom.A csoportterápia hány fős?
Erősen gondolkozom,hogy kellene valamilyen irányba mozdulni az ügyben,mert ez csesz tönkre...
Szinte csak a munkámmal foglalkozom,mert az az egy dolog ahol biztos vagyok.Nem lehet állandóan dolgozni,meg a munkán agyalni,bár szeretem csinálni.
Szia András!
Többféle terápiát alkalmaznak szociális fóbia esetén. A csoportterápiának az az előnye, hogy kénytelen vagy megszokni, hogy mások között vagy jelen. Általában a fóbiák és szorongások gyógyítása úgy zajlik, hogy konfrontálódsz, kis lépésekben, a saját félelmeiddel, és rájössz, hogy túlzottak.
Más kérdés, hogy van, aki nem bír ki egy csoportot: spontán csoportos helyzetben leggyakrabban én is menekülőre fogom, de minimum iszom egy-két pohár bort, hogy kibírjam (ami csoportterápián nyilván nem lehetséges, és amúgy is rossz stratégia).
Arra számítanod kell, hogy nincs "kényelmes" terápia, tehát valamiképpen mindig arról szól a dolog, hogy szállj szembe a félelmeddel.
Egy hosszú egyéni terápiában elképzelhető, hogy másképpen közelítenek ehhez, de a hosszú egyéni terápiák nagyon erős elköteleződést igényelnek és sajnos sokba kerülnek.
Szia Layuda!
Neked van igazad. Valóban nem válaszoltam. Elnézésedet kérem!
Ne vedd magadra, csak kényes kérdésről volt szó... Nem szívesen beszélek róla.
Nermrég válaszoltam.
Boldogabb új évet kíván:
Gábor