Ábránd pszichológus válaszol
Kedves Ábránd ! 33 éves anyuka és feleség vagyok. Dolgozom,mindenki egészséges a családban,vannak rokonaim,rettentő kedves jóbarátok a kollégáim,csupa kedves ember vesz körül.Ám a párom egy vadállat,ha iszik,ugyanis ő alkoholbeteg, a hét minden napján részeg.rendőrt többször kellett hivnom mert a 6 éves gyermekünk előtt ütött ,rúgott,volt hogy a gyerek is véletlenül odakarült és nem uszta meg lila foltok nélkül.. többször kellett éjjel elmennem rokonokhoz a gyerekkel miatta. hiába karmolom,rúgom,teljes erőmből,ő mindig erősebb..sokszor ugy érzem jobb lenne ha meghalna,ha nem lenne gyerekem ,lehet már megöltem volna ,ki mondaná meg,hogy nem önvédelem volt... na de ott a gyerek aki imádja az apját már tudja ugyan hogy milyen és zavarba is tud hozni a kérdéseivel,amelyekre nem mindig tudok válaszolni,de nem is érdekelne engem ha agyon is verne,csak ne a gyerek előtt tenné.A kérdésem 2 részből áll : hogy lehet leszoktatni egy olyan embert az alkoholról aki évek óta vedel,aki el sem ismeri hogy beteg,emellett dolgozik és mindenki birja mert amugy jó fej mindenkivel..... a másik kérdés: a gyermekemből mi lesz ha igy nő fel? melyik jobb? ha elválasztom az apjától most,abba beleőrülne. most 2 napig nem voltunk itthon,és elég rosszul viselte..a jogi dolgokba ne menjen bele:gyermekvédelem stb..mert azon már túl vagyok,nem csináltak semmit.vagy inkább most kapjon egy sokkot mert nem lesz apja,és felnőőtként még lesz esélye ha nem igy nő fel?várom válaszát.
Idézet tőle: lolaJéééé Ábránd... Tényleg válaszol valaki ide? mert akkor énis kérdezek...
Kedves Lola,
igen, szoktam válaszolni, az időm és a felmerült kérdések függvényében. Kezdetben volt ebben rendszer, de úgy tűnt, erre nincs így igény.
Üdv
S.Zs.
Jéééé Ábránd... Tényleg válaszol valaki ide? mert akkor énis kérdezek...
Idézet tőle: ringatoKedves Ábránd!
2004 óta járok pszichológushoz. Néha csak fél évet, néha többet, kisebb-nagyobb szünetekkel.
A szünetek azért jönnek létre, mert én tiszta szívemből szeretem őt, és ezt egy idő után túl nagy munka kezelnem magamban.
Nem vagyok már gyerek. Kétgyermekes, kerek egész családot irányító anyukaként igyekszem reálisan gondolkozni. Átgondoltam azt is, hogy egy jó pszichológust, aki képes hosszú távon segíteni a hozzá érkezőn, logikus, hogy szeretni fogja a másik, és hálás lesz neki. Azonban én úgy érzem, az elmúlt évek alatt a pszichológus mellett megismertem az Embert is benne - már amennyire lehetett -, aki esendő, néha magányos, aki ugyanúgy szeret "dolgozni" magán, aki kíváncsi az apróbetűre, akit meg tudok nevettetni, aki nagyon jó megfigyelő, akinek ugyanúgy, mint nekem, van belső motivációja arra, hogy adjon, és tudja is, hogy azt hogyan kell.... és még sorolhatnám. Rajta kívül még nem találkoztam olyan férfival, akiről azt gondolnám, hogy vele eszembe sem jutna a "tisztes lelki szegénység" gondolata... mint itthon oly sokszor.
A vágyakozás iránta sokéves és erős, nem tudom lezárni, elhalványítani, nem találok neki semmilyen kompromisszumos medret magamban.
Jelenleg több, mint egy éve folyamatosan járok hozzá úgy, hogy dolgozunk és az érzéseimnek ez a része nem kerül elő, most azonban újból elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a nőiség, annak sérülése, annak elrejtése lesz a téma - ha jól sejtem. Ez így túl nehéz lesz nekem. De ezúttal - és soha többet - nem akarok elmenekülni (bár a legelső gondolatom az volt), mert úgy gondolom, nem fogok tudni addig továbbfejlődni, míg ebbe a zárt kapuba újra és újra beleütközök.
Mostanra szinte a nap 24 órájában közte és köztem zajló lehetséges jövőbeli párbeszédek és szituációk variációi gomolyognak a fejemben, ami nem jó, nem produktív, energiát vesz el, nekem pedig a családommal, a munkámmal stb. kellene elfoglalnom magam, amit így nem tudok elég őszintén megtenni.
Bátor és határozott embernek tartom magam, de most több mindentől félek. Attól, hogy az lesz az utolsó foglalkozásunk, amikor ezzel, teljes zavaromban, előrukkolok. Attól a fájdalomtól, hogy ezeket az érzéseket, amik tiszták, szépek, adni akarók, szeretetteljesek, felemelőek, gyönyörűek, a porba rombolná(nk). Szívesebben osztanám meg inkább valamiképpen vele – aminek lehetséges útjához-módjához viszont nem érzem magam elég magabiztosnak, és a reális-irreális vonalak elkülönítésével is gondjaim vannak. Attól is, hogy ott, nála felbukkan a relaxációs képemben, ahogy pl. nyújtja felém a kezét, és azt nem fogom tudni kezelni.
Mit gondol, mit kellene tennem?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Üdv: Ringató
Kedves Ringató,
olyan szakszerűen írta le a problémáját, amin látszik nem csak a terápiájában foglalkozik a lelki élet dolgaival. Ebből arra következtetek, hogy Ön is tudja, ez nagyon gyakori dolog. Azonos neműek esetén is megjelenhet a szerelem érzése egy terápiában, akkor is, ha nincs kifejezetten a személyben homoerotikus tendencia. Mennyivel inkább lehetséges ez a különböző neműek esetén! Ilyenkor gyakran szégyenkezik az ember, kellemetlennek tartja, vagy még bűntudata is lehet. Azt javaslom próbálja meg minél részletesebben elmondani érzéseit, ezáltal teret engedve annak mélyebb megértéséhez, hogyan is áll a nőiességével, a szerelemmel.
Talán aggódik amiatt is, hogy ha megbeszélik (gondolom nem egyszeri alkalommal) megszűnik ez az érzése, amit annyira dédelget, ami olyan fontos Önnek. Megértem, ha nehezen vág bele, ugyanakkor elmondanám, nagyon sokat kamatoztathat belőle önmaga megértésével kapcsolatban.
Sok sikert!
S.Zs.
Eléggé sajnállak, engem csak kényszergondolatok kínoztak(nak), de felhangosult, idegen hangokat hallani....ideglelős lehet. Persze kiket milyen hangok kísérnek-barátságos, tanácsot ad, fenyeget, stb...
Ezt kérdeztem már, kíváncsi vagyok. Ok, munka közben csökken a hanghallásod, betudod háttérzajnak, elfoglalod magad, de pl. az alvásba nem fog bezavarnia "háttérbeszéd"? Lehet, ezt nem a pszichológus topikjában kellene megtárgyalnunk.)
Szerintem ne legyen erkölcis gátlásod ezzel kapcsolatban; a munka jellegén pedig gondolom, nem tudnak változtatni, figyelembe véve a pszichés státuszod; előbb keresnek olyat, akivel nincsenek, nem voltak ilyen "gondok".
Kérdés, ami engem is érdekelne, h ennek a munkáltató utána tud nézni, ki hol feküdt, mivel kezelték TB-re, stb...
Szerintem nálad nincs értelme a leszázalékolásnak. Írtad, hogy "nem ezért tanultál", nem jó a fizikai kondíciód se, nálad nem jövőkép gyárban dobozolni; egy odibáló műszakvezető sztem még rosszabb, mint egy hasonló kaliberű főnök irodában...
Sztem nem kell tudnia mindent az üzemorvosnak(úgyis sorban állnak egy-egy állásért, nem kell, hogy az ember önként kigolyózza magát a becsületesség jegyében), ami viszont érdekelne, hogy utána tudnak-e nézni annak, feküdtünk-e már pszichiátrián....nehogy már elkapáljanak ezért egy életre és betegyenek az ideggyenge skatulyába, aki csak arra alkalmas, hogy matricákat ragasztgasson a Kiskegyedbe.
Kedves Ábránd!
2004 óta járok pszichológushoz. Néha csak fél évet, néha többet, kisebb-nagyobb szünetekkel.
A szünetek azért jönnek létre, mert én tiszta szívemből szeretem őt, és ezt egy idő után túl nagy munka kezelnem magamban.
Nem vagyok már gyerek. Kétgyermekes, kerek egész családot irányító anyukaként igyekszem reálisan gondolkozni. Átgondoltam azt is, hogy egy jó pszichológust, aki képes hosszú távon segíteni a hozzá érkezőn, logikus, hogy szeretni fogja a másik, és hálás lesz neki. Azonban én úgy érzem, az elmúlt évek alatt a pszichológus mellett megismertem az Embert is benne - már amennyire lehetett -, aki esendő, néha magányos, aki ugyanúgy szeret "dolgozni" magán, aki kíváncsi az apróbetűre, akit meg tudok nevettetni, aki nagyon jó megfigyelő, akinek ugyanúgy, mint nekem, van belső motivációja arra, hogy adjon, és tudja is, hogy azt hogyan kell.... és még sorolhatnám. Rajta kívül még nem találkoztam olyan férfival, akiről azt gondolnám, hogy vele eszembe sem jutna a "tisztes lelki szegénység" gondolata... mint itthon oly sokszor.
A vágyakozás iránta sokéves és erős, nem tudom lezárni, elhalványítani, nem találok neki semmilyen kompromisszumos medret magamban.
Jelenleg több, mint egy éve folyamatosan járok hozzá úgy, hogy dolgozunk és az érzéseimnek ez a része nem kerül elő, most azonban újból elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a nőiség, annak sérülése, annak elrejtése lesz a téma - ha jól sejtem. Ez így túl nehéz lesz nekem. De ezúttal - és soha többet - nem akarok elmenekülni (bár a legelső gondolatom az volt), mert úgy gondolom, nem fogok tudni addig továbbfejlődni, míg ebbe a zárt kapuba újra és újra beleütközök.
Mostanra szinte a nap 24 órájában közte és köztem zajló lehetséges jövőbeli párbeszédek és szituációk variációi gomolyognak a fejemben, ami nem jó, nem produktív, energiát vesz el, nekem pedig a családommal, a munkámmal stb. kellene elfoglalnom magam, amit így nem tudok elég őszintén megtenni.
Bátor és határozott embernek tartom magam, de most több mindentől félek. Attól, hogy az lesz az utolsó foglalkozásunk, amikor ezzel, teljes zavaromban, előrukkolok. Attól a fájdalomtól, hogy ezeket az érzéseket, amik tiszták, szépek, adni akarók, szeretetteljesek, felemelőek, gyönyörűek, a porba rombolná(nk). Szívesebben osztanám meg inkább valamiképpen vele – aminek lehetséges útjához-módjához viszont nem érzem magam elég magabiztosnak, és a reális-irreális vonalak elkülönítésével is gondjaim vannak. Attól is, hogy ott, nála felbukkan a relaxációs képemben, ahogy pl. nyújtja felém a kezét, és azt nem fogom tudni kezelni.
Mit gondol, mit kellene tennem?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Üdv: Ringató
Idézet tőle: FanniKedves Ábránd!
A tanácsát szeretném kérni.
Van valaki, akivel nagyon jól éreztem magamat. Odafigyelt rám, gondoskodott rólam, egy csomó jót kaptam tőle, de aljas szemét módon elhagyott és a kérdéseimre se válaszol.
Beledöglök a hiányába. Nagyon fáj amit velem tett. Kitörölte az egész beszélgetésünket egy fórumról például.
Nagyon szeretem őt, és nem értem miért hagyott el. Sírok. Elmerülök a fájdalomban.
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.Ezt nem én írtam, hanem József Attila, de én is írhattam volna.
Maga ezt biztos nem érti, ezt nem értheti senki, aki nem volt ilyen helyzetben, és szerintem maga jól szórakozik rajtam, miközben a pszichológus társaival remekül szórakozik és mosolyog.
Kedves Fanni,
azt javaslom próbálja meg tisztázni ha módjában áll avval a személlyel, aki bántotta Önt. Ha ez nem sikerülne,mert a másik elzárkózik, akkor írjon neki egy fiktív levelet, melyben leírja mi minden bántja, de ne küldje el, ne is olvasgassa, inkább égesse el.
Ha nagyon sokáig bántják az események, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérni.
Csak zárojelben jegyzem meg, mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválogassa, kivel kíván kapcsolatban lenni és, ha ebben mi nem vagyunk benne, akkor bizony nem túl sokat tehetünk.
(József Attila sokunk érzéseit leírta, én is szeretem az ő verseit)
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: nememberKedves Ábránd!
Egyáltalán nem szoktam szorongani, depressziós sem vagyok. Nem fokozza stressz a tüneteket.
Létezik valami módszer erre? Amivel segíteni lehetne ezen? Van valami terápia vagy gyógyszer erre? Az orvosommal majd csak augusztusban találkozok újra, de engem már nagyon zavar a dolog. Tegnap sétából kellett visszafordulnunk anyummal, mert annyira rosszul lettem ilyen téren, és kértem, hogy jöjjük haza hadd pihenjek. Ilyenkor nagyon szenvedek ettől az állapottól, zavaró, és le szoktam feküdni becsukni a szemem, úgy nem észlelem a különbségeket, csak hogy nincsenek gondolataim, vagy elakadnak, de az tűrhető.
Az is rossz, hogy nem tudom pontosan elmondani, mit tapasztalok, mit érzek ilyenkor. Szeretném ha pontosan el tudnám mondani, hogy biztosan megértse akinek mondom, de nem találok megfelelő szavakat, és anyum például legyintett rá először, hogy ugyan már mindenkinek vannak ilyen pillanatai, de én tudom hogy ez más, ez valami komolyabb. Hozzáteszem, nem vagyok az a típus, aki a saját egészségéért aggódik és belemagyaráz a dolgokba valami betegséget.
Kedves Nemember,
értehtő, hogy zavarja ez a tünete. Az jutott eszembe, ha szeretné elmondani valakinek, aki érthet hozzá (orvos, pszichológus, stb), akkor amikor jobban van, írja le, mit tapasztalt, milyen érzés volt, hogyan kezdődött, folytatódott, illetve lett vége. Pontosan hányszor fordul elő, van-e napszaki jellemzője, milyen helyzetben történik, köthető-e bármihez is. Ha ezt meg tudja tenni, akkor evvel a listával menjen a szakemberhez és így mondja el. Ez Önnek és az orvosnak is sokat segíthet.
Anyukájának annyiban igaza lehet, hogy valóban kihagyások lehetnek teljesen egészséges embereknél is, számtalan okból. Én is azt gondolom viszont, hogy Önnél ez lehet másabb, fokozottabb. Aggodalmát is megértem.
Léteznek agyműködést elősegítő gyógyszerek, de erről szintén szakorvos tud tájékoztatást adni, segítségül lehetnek-e ebben az esetben.
Olyan szakember is van, aki a kognitív funkciók zavarával foglalkozik, neuropszichológus, de azt nem tudom skizofréniában hatékony lehet-e.
Remélem sikerül erre a zavaró problémára hamarosan megoldást talélnia, valamilyen stratégiát, amivel csökkenthetőek lennének tünetei. Sajnos nyáron mindenki hosszas szabadságra megy, így lehet most nehézségekbe ütközik.
Nehéz lehet, ha a környezete nem veszi komolyan panaszait, de az is elképzelhető ebben az esetben, hogy nem szeretnék fokozni az Ön szorongásait evvel kapcsolatban. Talán, ha augusztusban az orvosával talákozik részletesen próbálja átbeszélni (vagy, ha ez nehéz előtte leírni és azt átadni).
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
A tanácsát szeretném kérni.
Van valaki, akivel nagyon jól éreztem magamat. Odafigyelt rám, gondoskodott rólam, egy csomó jót kaptam tőle, de aljas szemét módon elhagyott és a kérdéseimre se válaszol.
Beledöglök a hiányába. Nagyon fáj amit velem tett. Kitörölte az egész beszélgetésünket egy fórumról például.
Nagyon szeretem őt, és nem értem miért hagyott el. Sírok. Elmerülök a fájdalomban.
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
Ezt nem én írtam, hanem József Attila, de én is írhattam volna.
Maga ezt biztos nem érti, ezt nem értheti senki, aki nem volt ilyen helyzetben, és szerintem maga jól szórakozik rajtam, miközben a pszichológus társaival remekül szórakozik és mosolyog.
Érdemes lenne megnézetni dokival Kiscsillag.
Kedves Ábránd!
Egyáltalán nem szoktam szorongani, depressziós sem vagyok. Nem fokozza stressz a tüneteket.
Létezik valami módszer erre? Amivel segíteni lehetne ezen? Van valami terápia vagy gyógyszer erre? Az orvosommal majd csak augusztusban találkozok újra, de engem már nagyon zavar a dolog. Tegnap sétából kellett visszafordulnunk anyummal, mert annyira rosszul lettem ilyen téren, és kértem, hogy jöjjük haza hadd pihenjek. Ilyenkor nagyon szenvedek ettől az állapottól, zavaró, és le szoktam feküdni becsukni a szemem, úgy nem észlelem a különbségeket, csak hogy nincsenek gondolataim, vagy elakadnak, de az tűrhető.
Az is rossz, hogy nem tudom pontosan elmondani, mit tapasztalok, mit érzek ilyenkor. Szeretném ha pontosan el tudnám mondani, hogy biztosan megértse akinek mondom, de nem találok megfelelő szavakat, és anyum például legyintett rá először, hogy ugyan már mindenkinek vannak ilyen pillanatai, de én tudom hogy ez más, ez valami komolyabb. Hozzáteszem, nem vagyok az a típus, aki a saját egészségéért aggódik és belemagyaráz a dolgokba valami betegséget.
Én még nem hallottam, de ez semmit nem jelent, hiszen folyamatosan képzésben vagyok, tehát ha ez ilyen gyakori, nyilván szóba kerül majd egyszer. Bár, ha valami ilyen gyakori, akkor a google vajon miért nem dob rá semmit? Tehát akkor annyira még sem.
Elnézését kérem a tájékozatlanságomért.
Üdv
S.Zs.
Kedves Kiscsillag,
ötletei nagyon jónak tűnnek. A korábbi kávé fogyasztást magam is szerettem volna javasolni.
A mnestico kifejezéssel nemigen találkoztam eddig, utána járva kicsit a memóriával (annak zavaraival), illetve az észleléssel, s ezekre adott reakciókkal kapcsolatos. Valahol a cannabis hatásai környékén emlegetik, így el tudom képzelni, hogy reakcióit ahhoz hasonlították, mint amit a fű okoz a használójánál. Olyan kifejezés pedig hivatalosan nem létezik, hogy mnestico-intellektus. Szerintem, ha legközelebb felkeresi a pszichiáterét (ha tőle való ez a kifejezés), nyugodtan kérdezzen rá, ő mire gondolt.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: nememberKedves Ábránd!
Milyen tünetekkel jár a kognitív funkciók romlása a skizofrénia tüneteként?
Én azt gondolom (ma óta), hogy a régóta fennálló, és fokozódó tüneteim ennek köszönhetőek. Pontosan nem tudom elmondani, mit érzek, amikor jelen vannak a tünetek (szerencsére nem folyamatosan van jelen, csak időszakosan), de a lényeg, hogy nem igazán fogok föl semmit, nem tudok olvasni (egyetlen mondatot sem), nehezemre esik az írás is, gondolat-elakadás, figyelem-megtapadást tapasztalok, de nagyon erős mértékben, annyira, hogy amikor ez jelen van, képtelen vagyok bármire is. Például tegnap mikor volt, akkor alig bírtam felütni két tojást, csak bámultam a kezemben a tojásokat, és nem tudtam mihez kezdjek most, vagy egyáltalán kezdjek-e valamihez, pedig azzal a határozott szándékkal fogtam meg előtte a tojást, hogy felütöm. De ez csak egy egyszerű példa. Problémát jelent ilyenkor az elém táruló képek feldoglozása is, például ránézek a párom arcára, és csak az egyik szemére vagyok képes összpontosítani, nem fogom fel az egész képet, amit egyébként a szememmel érzékelek, de a figyelmem kihagyja a többi részletet. Nem tudok olvasni, mert nem bírom értelmezni a szavakat, és ha egy-két szón mégis túljutok, a mondatot már nem fogom föl. Amikor írok, úgy érzem, nincs értelme a szavaimnak, mintha csak egy ilyet írnék hogy fpwéeisjfgsoploefk fgewiofje vfrspoj. De ettől függetlenül sikerül értelmesen írnom, csak nehezen is szedem össze ilyenkor a gondolataimat, úgyhogy már a megfogalmazás is akadályokba ütközik. Memóriazavaraim is vannak.
Ennek van köze a kognitív funkció zavaraihoz? Most kezd megint előjönni, úgyhogy befejezem a levelet. Örülök, hogy ma eddig nem volt.
Létezik valamilyen képalkotó eljárás (CT, MR), ami kimutatja ha van valami eltérés ilyen téren az agyban?
Kedves Nemember,
a kognitív funkciók romlásának tünetei gyakran nagyon hasonlóak a szorongás vagy depresszió által okozott funkció csökkenéshez. Ilyenek a figyelem/koncentráció problémái, a munkamemória problémái (olvasás, írás, számolás illetve tanulás), a cselekvések vagy események meg tervezésének/szervezésének gondjai, és mivel ezek mind összefüggnek a problémamegoldás zavarai. Sajnos az emlékezés is problematikus lehet.
Ha ezek a skizofrénia velejárói Önnél, akkor alig valószínű, hogy tovább kutatnák MR-el vagy CT-vel. Érdemes lenne a kezelőorvosával ezt alaposan átbeszélnie, és együtt keresni valamilyen megpoldást, segítséget, amivel csökkenthetőek lennének ezek a tünetek.
Ha szorongás esetén erősödnek, meglehet, hogy jobban pszichés alapon van, mint organikus, illetve még az is lehetséges, hogy mindkettő jelen van.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Milyen tünetekkel jár a kognitív funkciók romlása a skizofrénia tüneteként?
Én azt gondolom (ma óta), hogy a régóta fennálló, és fokozódó tüneteim ennek köszönhetőek. Pontosan nem tudom elmondani, mit érzek, amikor jelen vannak a tünetek (szerencsére nem folyamatosan van jelen, csak időszakosan), de a lényeg, hogy nem igazán fogok föl semmit, nem tudok olvasni (egyetlen mondatot sem), nehezemre esik az írás is, gondolat-elakadás, figyelem-megtapadást tapasztalok, de nagyon erős mértékben, annyira, hogy amikor ez jelen van, képtelen vagyok bármire is. Például tegnap mikor volt, akkor alig bírtam felütni két tojást, csak bámultam a kezemben a tojásokat, és nem tudtam mihez kezdjek most, vagy egyáltalán kezdjek-e valamihez, pedig azzal a határozott szándékkal fogtam meg előtte a tojást, hogy felütöm. De ez csak egy egyszerű példa. Problémát jelent ilyenkor az elém táruló képek feldoglozása is, például ránézek a párom arcára, és csak az egyik szemére vagyok képes összpontosítani, nem fogom fel az egész képet, amit egyébként a szememmel érzékelek, de a figyelmem kihagyja a többi részletet. Nem tudok olvasni, mert nem bírom értelmezni a szavakat, és ha egy-két szón mégis túljutok, a mondatot már nem fogom föl. Amikor írok, úgy érzem, nincs értelme a szavaimnak, mintha csak egy ilyet írnék hogy fpwéeisjfgsoploefk fgewiofje vfrspoj. De ettől függetlenül sikerül értelmesen írnom, csak nehezen is szedem össze ilyenkor a gondolataimat, úgyhogy már a megfogalmazás is akadályokba ütközik. Memóriazavaraim is vannak.
Ennek van köze a kognitív funkció zavaraihoz? Most kezd megint előjönni, úgyhogy befejezem a levelet. Örülök, hogy ma eddig nem volt.
Létezik valamilyen képalkotó eljárás (CT, MR), ami kimutatja ha van valami eltérés ilyen téren az agyban?
Idézet tőle: kataKedves Ábránd!
Ön szerint ,hogyan lehet önmagunkal "legegyszerübben" elfogadtatni azt a tényt,hogy nem élünk örökké,megszületünk és meghalunk.
Mostanában egyre többet foglalkoztat ez a dolog...úgy repül az idő.... 🙁
Kedves Kata,
ez a kérdés minden embert foglalkoztat. Valójában kifejezetten az egzisztenciális pszichológia egyik kulcskérdése. Jeles képviselője, több könyve is megjelent magyarul I.D. Yalom. Ajánlom figyelmébe.
Kérédséből kiindulva úgy gondolom, halálfélelme van. Van ennek valami konkrét oka? Történt Ön körül mostanában valami, amiért ez most hangsúlyos lett?
Az emberek egyszercsak elkezdenek azon töprengeni, mit hagynak maguk után, mire jó ez az egész, amit csinálnak. Gyakran akkor fordul elő, amikor elégedetlenek az életükkel, karrierjükkel, családi körülményeikkel, stb. Talán céltalan?
Ha jár terápiába, akkor érdemes lehet időt szánni ennek az átbeszélésére, ugyanis szerintem életünk fontos kérdése az, mi történik azután.
Személyes gondolatom erről az, amit mások is írtak. A halállal nem ér véget minden. De ez az én hitem, mely nekem segít megküzdeni az elmúlás gondolatával.
Üdv
S.Zs.
Köszönöm a válaszát!
Idézet tőle: nememberkata, azt fogadd el tényként, hogy az életünk örökkévaló, csak a jelen testünkben nem tartózkodunk örökké...
Jó megközelítés. A mostani testünk halálával nem ér véget létezésünk.
kata, azt fogadd el tényként, hogy az életünk örökkévaló, csak a jelen testünkben nem tartózkodunk örökké...
Kedves Ábránd!
Ön szerint ,hogyan lehet önmagunkal "legegyszerübben" elfogadtatni azt a tényt,hogy nem élünk örökké,megszületünk és meghalunk.
Mostanában egyre többet foglalkoztat ez a dolog...úgy repül az idő.... 🙁
Szia Jerez!
Szerintem érdemes elmenni rendszeresen megvizsgáltatni a TSH szintet. És ha elfelejted, és nem jól érzed magad, akkor jusson eszedbe, hogy ez lehet egy ok.
Idézet tőle: JerezKedves Ábránd!
Mennyi az esélye annak ha valakinél Őajzsmirigy alakul ki, akkor idővel bipoláris beteggé fog válni? Keresgéltem neten adatokat, de nem találtam semmi értelmeset. Viszonta háziorvosom külön figyelmeztetett hogy ennél a betegségnél még euthyrox mellett is sokkalta gyakrabban alakul ki depresszió vagy mánia..
Nagyon meg vagyok ijedve, kérem ha tud segítsen. 3 éve még csak szubklinikus voltam tehát a TSH szintem volt nagyon magas, mostanra viszont ténylegesen Thyreoiditisben szenvedek
Kedves Jerez,
a pajzsmirigy hormon termelés kóros voltának valóban lehet köze a hangulat ingadozásához is. Ahhoz viszont, hogy valakinél valóban bipoláris zavar vagy éppen depressziós állapot alakuljon ki, több feltételnek kell teljesülnie. Ha adott a pajzsmirigy probléma, akkor még kell a hajlam - genetikusan - a hangulati zavarokra és minimum a környezet ráhatása is. Mindezen feltételek kölcsönhatása sem okoz okvetlen hangulati zavart. Ismerek sok pajzsmirgy hormontermelési problémával küzdő embert, akinek semmilyen hangulati zavara nincs.
Így kérdésére azt válaszolnám, hogy elég kevés az esélye annak, hogy ha egyébként nem hajlamos hangulatzavarra, akkor a pajzsmirigy problémától legyen mániás vagy depressziós.
Ha mégis nagyon izgatja a probléma, érdemes lehet felkeresni egy pszichoterápiával foglalkozó szakembert, aki akár egy rövidterápiában megsegtheti Önt.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Mennyi az esélye annak ha valakinél Őajzsmirigy alakul ki, akkor idővel bipoláris beteggé fog válni? Keresgéltem neten adatokat, de nem találtam semmi értelmeset. Viszonta háziorvosom külön figyelmeztetett hogy ennél a betegségnél még euthyrox mellett is sokkalta gyakrabban alakul ki depresszió vagy mánia..
Nagyon meg vagyok ijedve, kérem ha tud segítsen. 3 éve még csak szubklinikus voltam tehát a TSH szintem volt nagyon magas, mostanra viszont ténylegesen Thyreoiditisben szenvedek
Idézet tőle: KaleyKedves Ábránd!
Pár éve gyanítottam már, hogy valamilyen hangulatzavarom lehet. Pár éve volt öngyilkossági kísérletem is, utána kedélyjavítót szedtem pár hónapig. Stabilabbnak éreztem magam, de megszakadt a kezelés. Legutóbb ősszel jártam pszichiáternél, ott 'egyéb affektív bipoláris zavar' diagnózist írtak a leletemre. Vissza kellett volna mennem egy elbeszélgetésre egy pszicholgussal, de nem mentem. Egyrészt magánéleti problémák miatt, másrészt mert félek a góygyszerektől, amit esetleg felírnának. Ami a hangulatzavaraimat illeti, naponta többször változik. Egy ismerősöm azt mondta, ez nem is bipoláris zavar, hanem borderline. Csak hogy az személyiségzavar, ez meg hangulatzavar és erről szó se volt mikor a pszichiáternél voltam. Ön szerint vissza kellene mennem? Úgy érzem viszonylag normálisan tudom még élni az életemet így. Amíg nem muszáj, nem szeretném, hogy gyógyszerezzenek. Attól is félek, hogy kórházba küldenek megfigyelésekre, stb. Félek. Attól is, hogy mi van, ha én magam nem fogom észrevenni, mikortól nem normális az, ahogyan élek.
Kedves Kaley,
ha pszichológushoz jár, az nem ír fel gyógyszert. Az én magánvéleményem az, hogy valóban nem érdemes gyógyszert szedni, amíg valaki jól el van anélkül is. Ha a környezetéből gyakori jelzéseket kap arra nézve, hogy valami nem kerek Önnel, vagy, ha annyira szenved, vagy, ha változni szeretne bizonyos dolgokban, akkor érdemes szakemberhez fordulni.
Jól látja, hogy különbség a bipoláris zavar, illetve a személyiségzavar. A pszichiáternek a recept felírásához kell valamilyen diagnózist ráírni a papírra is, a receptre is. A napi hangulatingadozások valóban inkább a borderline zavarra jellemzőbbek, a bipoláris zavarokban nagyobb időintervallumokban szokott ez bekövetkezni. Ám azt, hogy milyen problémája van, csak alapos vizsgálattal, diagnosztikai tesztekkel lehet eldönteni. El tudom képzelni, hogy érdemes lett volna, vagy, ha van rá módja érdemes lehet visszamenni a pszichológushoz. Azt pedig, hogy nem szeretne gyógyszert szedni, nyugodtan elmondhatja a szakembereknek és közös megbeszélés tárgya lehet.
Üdv
S.Zs.
Kedves Mindenki,
nagyon kedvező, hogy kifejezik az együttérzésüket annak, aki gyászban van. A linkért külön köszönet, remélem hasznos lesz azoknak, akik vígaszt, támaszt keresnek a feldolgozásban.
Üdv
S.Zs.
Kedves Ábránd!
Pár éve gyanítottam már, hogy valamilyen hangulatzavarom lehet. Pár éve volt öngyilkossági kísérletem is, utána kedélyjavítót szedtem pár hónapig. Stabilabbnak éreztem magam, de megszakadt a kezelés. Legutóbb ősszel jártam pszichiáternél, ott 'egyéb affektív bipoláris zavar' diagnózist írtak a leletemre. Vissza kellett volna mennem egy elbeszélgetésre egy pszicholgussal, de nem mentem. Egyrészt magánéleti problémák miatt, másrészt mert félek a góygyszerektől, amit esetleg felírnának. Ami a hangulatzavaraimat illeti, naponta többször változik. Egy ismerősöm azt mondta, ez nem is bipoláris zavar, hanem borderline. Csak hogy az személyiségzavar, ez meg hangulatzavar és erről szó se volt mikor a pszichiáternél voltam. Ön szerint vissza kellene mennem? Úgy érzem viszonylag normálisan tudom még élni az életemet így. Amíg nem muszáj, nem szeretném, hogy gyógyszerezzenek. Attól is félek, hogy kórházba küldenek megfigyelésekre, stb. Félek. Attól is, hogy mi van, ha én magam nem fogom észrevenni, mikortól nem normális az, ahogyan élek.
nem tudom, lehet-e itt ajánlani más oldalakat, legföljebb kigyalultok.
ezen a portálon gyászolók beszélgethetnek, nekem pl. anno sokat jelentett, hogy írhattam bele. kicsit nehéz áttekinteni, de érdemes.
http://www.gyaszportal.hu/forum/gyasz/nem-mondhatom-el-senkinek#comment-5905
-
Kedves Mya, fogadd együttérzésem.
Mya Nagyon sajnálom fogadd őszinte részvétem!
Idézet tőle: MyaKedves Ábránd!
A vőlegényem öngyilkos lett, nagyjából 3 hete. Azt szeretném megkérdezni, hogy az öngyilkosság utáni gyász, miben tér el a rendes gyásztól? Értem, hogy lassabb, és a sokk miatt fájdalmasabb lehet, de milyen egyéb tünetei lehetnek? Meddig érezhetem, hogy normális határokon belül van a gyászom, és nem őrültem bele?
Kedves Mya,
először is nagyon sajnálom, hogy ilyen tragikus esemény történt Önnel.
Azt gondolom, hogy 3 hét után még egyáltalán nem kell arra gondolnia, hogy kóros lenne a gyásza. Az ilyen esetben gyakrabban fordul elő a gyászolók erősebb bűntudata, önvádlása, az okok keresgélése, a megelőzésre vonatkozó fantáziák. Megjelenhet a harag erősebb formája, amikor is méginkább elhagyottnak, elutasítottnak érzi magát az ember. Természetesek ilyenkor a jóval erősebb érzelmek, és a hosszabb folyamat. Javaslom próbáljon minél többet beszélni érzéseiről, félelmeiről, szorongásairól a történtekkel kapcsolatban ismerőseivel, barátaival.
Együttérzéssel
S.Zs.
Mya, őszinte részvétem.
Kedves Ábránd!
A vőlegényem öngyilkos lett, nagyjából 3 hete. Azt szeretném megkérdezni, hogy az öngyilkosság utáni gyász, miben tér el a rendes gyásztól? Értem, hogy lassabb, és a sokk miatt fájdalmasabb lehet, de milyen egyéb tünetei lehetnek? Meddig érezhetem, hogy normális határokon belül van a gyászom, és nem őrültem bele?
Idézet tőle: Magányosfarkas22
Kedves Dr. Ábránd
Kérem adjon tanácsot. Nagyon el vagyok keseredve.
Nagyon sok hiba van bennem amikhez nincs elég erőm kijavítani.
Egészen gyerekkorom óta féltem, és magasztaltam a lányokat.
Nagyon nagyra tartottam őket, és ha már hozzámszóltak leizzadtam, megmerevedtem, gyakran Pánik félelem kerített a hatalmába. Ezeket a dolgokat úgy ahogy sikerült lejjebb adnom viszont nagyon ritkán szánom rá magam hogy kezdeményezzek. Csak alkalmi kapcsolataim voltak eddig, szerepeket játszottam és így könnyebb volt kontaktust teremteni, de ha komolyabbra is fordult volna a dolog az én hibámból nem lett belőle semmi. Megpróbáltam szándékosan kizökkenni a szerepemből , magamat adni de eddig senkinek sem kellett az ami én vagyok.
Mára már belefáradtam abba hogy hazugságok árán szerezzek magamnak alkalmi örömöt...
És inkább nem is töröm magam hogy lányokkal foglalkozzak, Hisz a magamat adom az első pillanattól összebarátkoznak velem , és onnantól ugye vége minden reményemnek azzal kapcsolatban hogy legyen végre egy párom aki komolyan vesz engem. túl bizalomgerjesztő vagyok , vagy csak simán túl csúnya és ezzel akarnak lerázni? Ki tudja...
Képtelen vagyok a női nemmel bensőségesebb kapcsolatot kialakítani. Mindenki azt mondja majd egyszer lesz valaki, meg mindenkinek megvan a maga párja ... stb. Az ilyen kijelentsések már idegesítenek. Minnél több idő telik el annál jobban görcsölök, illetve egy számomra új ?betegség? alakult ki nálam amit csak nemrég vettem észre. Nagyon ideges leszek ha hozzám ér valaki. A minap egyik régi nő ismerősöm átöltelt , összeszorult a gyomrom és hánynom kellett. Olyan szerencsétlen vagyok. Gyakran szoktam azzal viccelni hogy kasztráltatom magam és azzal minden gondom le van tudva. A többiek úgy tudják csak hülyéskedem , de komolyan elgondolkoztam rajta nem is egyszer. Úgy érzem feleslegessé váltam , mint férfi, ez feszélyez mindenhol. Otthon, a munkában, és az ágyban is. Teljességgel lehetetlen számomra hogy egészségesen működő párkapcsolatom legyen, és ha lenne is fogalmam sincs mihez kezdenék vele. Félek attól is, mi lesz ha valamivel elszúrom? Kérem ne írja hogy forduljak szakemberhez. Nem lenne rá időm a munkából kifolyólag. Tudom , ez nem olyan probléma mint egy megfázás, hogy házi gyógyteával meg jó meleg takaróval meg lehessen szüntetni. Még is arra kérem valami "házi praktikát" próbáljon meg nekem ajánlani.
Eddig volt nekem egy két trükköm, a jó öreg alkohol pl csodákat tett a problémámmal, de ez is csak egy felszines "valami"-hez volt elég. Tulajdonképpen csak is ezért ittam, mióta ez sem segít azóta mellőzöm.
Nagyon nagyon köszönöm a válaszát előre is!
Üdvözlettel: A huszonkettes csapdájából.
Kedves Magányosfarkas22,
először is, mindenkiben van rengeteg hiba is és jó tulajdonság is.
Levelét olvasva az jutott eszembe, hogy a problémája a női nemmel kapcsolatban valami kiterjettebb dologból fakad, és ebben csúcsosodik ki. Úgy érzem elég nagy elvárásai lehetnek egyéb helyzetekben is önmagával kapcsolatban. Az is eszembe jutott, vajon milyen elképzelései lehetnek, hogyan "kell" megfelelni egy nőnek?
Úgy érzem az életének ez a területe válságos és elég szenvedést okoz, hiszen vágyna is egy tartós kapcsolatra de fél is a kudarctól. Önbizalom hiánya, szorongásai akadályozzák a kapcsolatok alakulásában. Nem írta, hány éves. Például kamasz korban gyakran felerősödnek ilyen félelmek.
Kérése ellenére sem tudok mást írni, mint, hogy bizony ezen egy pszicoterápia tudna segíteni. Úgy gondolom a kasztrálásnál mégis csak jobb megoldás lehet. A terapeuták, pszichológusok gyakran elég változatos munkarendben tudnak dolgozni, akár estefelé is, így bizonyára lenne mód arra is, hogy Önnek megfelelő időpontot találjanak közösen. Sajnálom, hogy nem tudok házipraktikát javasolni, és remélem mielőbb rá tudja magát szánni a közvetlen segítségkérésre.
Itt a honlapont talál lehetőségeket, hol kaphatna segítséget, illetve talán a felhasználóktól is kérhet tanácsot ebben. Bízom benne, meg tudja oldani életének eme sarkallatos problémáját.
Üdv
S.Zs.
Idézet tőle: Mobid2Kedves Ábránd!
A segitségedet szeretném kérni. Paranoid skizofréniával diagnosztizáltak 3éve, 29éves koromban. Szedem is a gyógyszereket.
Az a problémám, hogy van egy "rokonom", a sógornöm, aki amúgy sem kedvelt, de kifejezetten ellenséges mióta kiderült rólam ez a dolog. Minden lehetséges fórumon irt rólam és a betegségemröl, hogy szidva, hol félve, hogy segitö szándékkal (szerinte). Addig ment, amig a bátyámmal is meg kellett szakitanom a kapcsolatot. Irta azt is, hogy veszélyeztettem a gyerekeit, ami nem igaz. Most már semmi kapcsolatom nincs vele sem a bátyámmal. Mégis, minden fórumra még mindig ir, sokszor rólam is. Kitalációk is vannak az irományaiban.
Az a kérdésem, hogy ezt hogy kezeljem? Már már úgy érzem, zaklatva vagyok, mert mindenhova ir, ahova én is, hazugságokat rólam.
köszönettel,
Mobid
Kedves Mobid2,
nagyon nehéz lehet evvel a problémával a mindennapokban. Úgy gondolom sok félelmet hordoz magában. A sógornője beavatkozásai még nehezítik is az amúgy sem könnyű állapotait. Ugyanakkor lehetséges, hogy olyasmit is támadásnak érez, ami valójában nem az. Ez, amennyiben így lenne, éppen a paranoid skizofrénia egyik tünete.
Amennyiben úgy érzi követi Önt a fórumokon, talán próbálja meg jelezni az ottaniaknak, hogy lehetséges, hogy ez az illető egy rossz akarója, aki mindenhol el szeretné áztatni. Legtöbbször az őszinteség a legjobb megoldás ilyen esetekben. A másik lehetőség a figyelmen kívül hagyása a történetnek. Illetve lehet bagatelizálni is.
Remélem sikerül megoldania ezt a helyzetet és nem szűkülnek be az emberi kapcsolatai.
Üdv
S.Zs.
Kedves Dr. Ábránd
Kérem adjon tanácsot. Nagyon el vagyok keseredve.
Nagyon sok hiba van bennem amikhez nincs elég erőm kijavítani.
Egészen gyerekkorom óta féltem, és magasztaltam a lányokat.
Nagyon nagyra tartottam őket, és ha már hozzámszóltak leizzadtam, megmerevedtem, gyakran Pánik félelem kerített a hatalmába. Ezeket a dolgokat úgy ahogy sikerült lejjebb adnom viszont nagyon ritkán szánom rá magam hogy kezdeményezzek. Csak alkalmi kapcsolataim voltak eddig, szerepeket játszottam és így könnyebb volt kontaktust teremteni, de ha komolyabbra is fordult volna a dolog az én hibámból nem lett belőle semmi. Megpróbáltam szándékosan kizökkenni a szerepemből , magamat adni de eddig senkinek sem kellett az ami én vagyok.
Mára már belefáradtam abba hogy hazugságok árán szerezzek magamnak alkalmi örömöt...
És inkább nem is töröm magam hogy lányokkal foglalkozzak, Hisz a magamat adom az első pillanattól összebarátkoznak velem , és onnantól ugye vége minden reményemnek azzal kapcsolatban hogy legyen végre egy párom aki komolyan vesz engem. túl bizalomgerjesztő vagyok , vagy csak simán túl csúnya és ezzel akarnak lerázni? Ki tudja...
Képtelen vagyok a női nemmel bensőségesebb kapcsolatot kialakítani. Mindenki azt mondja majd egyszer lesz valaki, meg mindenkinek megvan a maga párja ... stb. Az ilyen kijelentsések már idegesítenek. Minnél több idő telik el annál jobban görcsölök, illetve egy számomra új ?betegség? alakult ki nálam amit csak nemrég vettem észre. Nagyon ideges leszek ha hozzám ér valaki. A minap egyik régi nő ismerősöm átöltelt , összeszorult a gyomrom és hánynom kellett. Olyan szerencsétlen vagyok. Gyakran szoktam azzal viccelni hogy kasztráltatom magam és azzal minden gondom le van tudva. A többiek úgy tudják csak hülyéskedem , de komolyan elgondolkoztam rajta nem is egyszer. Úgy érzem feleslegessé váltam , mint férfi, ez feszélyez mindenhol. Otthon, a munkában, és az ágyban is. Teljességgel lehetetlen számomra hogy egészségesen működő párkapcsolatom legyen, és ha lenne is fogalmam sincs mihez kezdenék vele. Félek attól is, mi lesz ha valamivel elszúrom? Kérem ne írja hogy forduljak szakemberhez. Nem lenne rá időm a munkából kifolyólag. Tudom , ez nem olyan probléma mint egy megfázás, hogy házi gyógyteával meg jó meleg takaróval meg lehessen szüntetni. Még is arra kérem valami "házi praktikát" próbáljon meg nekem ajánlani.
Eddig volt nekem egy két trükköm, a jó öreg alkohol pl csodákat tett a problémámmal, de ez is csak egy felszines "valami"-hez volt elég. Tulajdonképpen csak is ezért ittam, mióta ez sem segít azóta mellőzöm.
Nagyon nagyon köszönöm a válaszát előre is!
Üdvözlettel: A huszonkettes csapdájából.
Kedves Ábránd!
A segitségedet szeretném kérni. Paranoid skizofréniával diagnosztizáltak 3éve, 29éves koromban. Szedem is a gyógyszereket.
Az a problémám, hogy van egy "rokonom", a sógornöm, aki amúgy sem kedvelt, de kifejezetten ellenséges mióta kiderült rólam ez a dolog. Minden lehetséges fórumon irt rólam és a betegségemröl, hogy szidva, hol félve, hogy segitö szándékkal (szerinte). Addig ment, amig a bátyámmal is meg kellett szakitanom a kapcsolatot. Irta azt is, hogy veszélyeztettem a gyerekeit, ami nem igaz. Most már semmi kapcsolatom nincs vele sem a bátyámmal. Mégis, minden fórumra még mindig ir, sokszor rólam is. Kitalációk is vannak az irományaiban.
Az a kérdésem, hogy ezt hogy kezeljem? Már már úgy érzem, zaklatva vagyok, mert mindenhova ir, ahova én is, hazugságokat rólam.
köszönettel,
Mobid
Kedves Burások!
Mostantól ismét módomban áll válaszolni a felmerülő kérdésekre. Sajnos előre nem tudom meghatározni a válaszok idejét, így a kérdések feltevésének sorrendjében, ahogy időm engedi válaszolok.
Üdv
S.Zs.
Kedves erre járók!
Sajnos mostanában olyan elfoglaltságaim adódtak, ami miatt bizonytalan ideig nem tudok válaszolni a felmerült kérdésekre. Addig is Mindenkinek sok sikert és eredményes megküzdést kívánok!
Üdv
S.Zs.
Kedves Kiscillag,
a terveket előző este vagy aznap reggel érdemes összeállítani. Jó lenne figyelni arra, hogy egy napba mennyi fér bele reálisan. Ha túl sokat akar egyszerre, inkább csak kudarc fogja érni. Talán ebben is érdemes a fokozatosság elvét alkalmazni. Ha egy-két dolgot ír össze, de azt biztosan megcsinálja, jobban jár, mintha egyből mindent akar. Amikor egy-egy feladatot megoldoo, akkor jutalmazza meg magát. Lehet ez olyan, amit szivesen csinál (pl. Burázás), vagy egy kis csokoládé, vagy más, ami jó érzésekkel tölti el.
Az autogen tréningel kapcsolatban valóban ellentmondásos vélemények vannak. Ha kipróbálja, feltétlen egy szakemberrel tegye. Nem biztos, hogy az Ön akusztikus hallucinációi befolyásolják, vagy a relaxáció befolyásolja azt. Ugyanakkor valahol a neten meg lehet talán találni Bagdy Emőke villámrelaxáció módszerét. Az ő előadásait amúgy is érdemes meghallgatni. Illetve érdemes lehet a progresszív relaxáció után érdeklődni. Egy ezirányban képzett szakember biztosan könnyebben el tudja dönteni, mivel tud segíteni Önnek. Egyedül semmiképpen ne kezdjen bele, maximum, ha megtalálja a villámrelaxációt, azt próbálgathatja. Azt gondolom abból nem lehet baj.
Üdv
S.Zs.
Kedves Matiri,
az jó, ha jársz terápiába. Majd szépen oldódnak a dolgok idővel. Csak legyen türelmed önmagadhoz is.
Próbálkozni érdemes sok mindennel, és megtalálni mi az igazi segítség. Főleg, ha nehéz lazítani. Mint tudjuk, arra nmindenkinek szüksége van. Bízom benne, te is megtalálod a megfelelő technikát ez ügyben.
Érdemes lenne beszélni a terápiádban a sértettségre spannolódásról a szégyenről. Ezek fontos reakciók és érzések.
Üdv
S.Zs.
Kedves Senki,
köszönöm elismerő szavait, de azt gondolom, nem áll meg a dolog.
Üdv
S.Zs.
Szia Zsuzsa!
Köszi a választ, nagyon hasznos és fontos dolgokat írsz.
Járok teraphoz egy ideje és szerintem működik is, de olyan vagyok, hogy annyi kérdésem/problémám van mindig és szeretek rajtuk rágódni meg megbeszélni is másokkal és sokféle véleményt meghallgatni akár ugyanabban a témában is 🙂 Ott most éppen más van terítéken, ami persze összefügg evvel is valahogy.
Valami miatt állandóan haragra és sértettségre spannolom magam, de persze kiélni nem merem, csak a tehetetlenség és a szégyen érzete van meg és ez stresszel és eléggé pusztítónak érzem.
Igazából minden nap rájövök valamire, aztán vagy helyén való vagy sem, ahogy ez lenni szokott. A gyógyszer már nem hiányzik, most kezd el tudatosodni az is, mit adott és mit vett el, miben volt kicsit "lesz@rom-tabletta". Lehet az is, hogy a homromrendszeremre úgy hatott, hogy amiatt van meg még mindig ez a magasabb stressz vagy diszstressz szint, minek is nevezzem. Muszáj lesz laborra is elmennem, de ez még várat magára.
Addig is az esti elaltató xanax helyett kipróbálom a bio-melatonint (úgy emlékszem, annak idején pont Tőled olvastam róla), kaptam homeopátiás hormonokat is, de mindez még csak kezdeti fázisban van. Azért 3 év központi idegrendszeri bogyó nem játék, még enhye adagban sem, érzem magamon is 🙁
A zenét nagyon szeretem, inkább a kikapcsolás és lazítás nehéz úgy egészében. Igaz, a napjaim elég egyhangúan telnek, nincs munkahelyem, de azért van mitől elfáradni, de az is valahogy paradox módon működik nálam. nem szeretnék flood-olni 😉
Még arra gondoltam, hogy a binaurális zajokat próbálgatom. Léteznek különböző gyógyszereket szimuláló rezgések is, pl. xanax, clonazepam, amikre kémiában jól reagáltam, de nem szeretném már szedni őket. Párat már kipróbáltam, némelyik bevált.
Köszi még egyszer, szép estét kívánok Neked!
Eszter
Tapasztalataim alapján, nincs tul jó véleményem a pszichológusokról, de Sallay Zsuzsa ( ÁBRÁND ) , tényleg nagyon jó a szakmájában . Jól ismeri az itteni problémákat, és bátran lehet rá támaszkodni ! Köszönöm munkásságodat és gratulálok !
Idézet tőle: matiriKedves Zsuzsa!
Ezer éve jártam erre és most örömmel látom, hogy van saját segítő topikod. Nem tudom, emlékszel-e rám így névről, párszor beszélgettünk anno a régi oldalon.
Remélem, jól vagy!
Rólam röviden: túl vagyok egy 3 éves quetiapinos kezelésen, ami sokat segített az unipol. depresszión (nem volt sosem klinikai jellegű, inkább csak amolyan, a normális életet szabotáló depresszió).
Most jutottam el oda, hogy rájöttem, mivel majd' az egész életemet stresszben éltem le, teljesen stresszfüggő lettem, hiába most már nincs szükségem erre az állapotra. Másképp nem tudok létezni, mert a nyugalom számomra nem egy ismert, elfogadott és természetes állapot.
Kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy Te találkoztál-e már ilyesmivel, és van-e erre Szerinted valami esély, hogy az ember erről leszokjon, hogy elég bátor legyen felvállalni egy kevésbé önpusztító életet? Akár meditációval mittomén 🙂
Köszi, ha megírod.
Üdv: E.
Kedves Matiri,
örülök, hogy látlak errefelé. Annak már kevésbé, hogy stresszel teli az életed. Ahhoz, hogy a kérdésedre válaszolni tudjak, azért kicsit többet kellene tudnom. Amit írtál, arra is megpróbálok azért valamit írni.
Vannak olyan emberek, akiknek az általános készenléti szintje (arousal) alacsonyabb vagy épp magasabb az ideálisnál. Akiknek alacsonyabb, azoknak szükségük van több ingerre, hogy optimálisan tartsák. Gyakran ők azok, akik akár extrém sportokat is űznek, keresik a feszültséggel teli, izgalmas helyzeteket.
A másik csoport, akiknek eleve magasabb az arousal szintjük éppen nem szeretik az izgalmakat, zajt, sodró életet.
Meglehet, hogy alapvetően alacsonyabb az arousal szinted, de az is lehet, hogy a fokozott tempó miatt kialakult a szervezet alkalmazkodása miatt.
Ha nyugodtabb életre vágysz - számomra ez azt mondja, hogy talán már nincs szükséged az arousal szint növelésére, ahhoz, hogy jól érezd magad -, érdemes lenne kipróbálni akár a meditációt, jógát, relaxációt. Ugyanakkor az is lehet, hogy éppen valami alapemelés szükséges. Ilyenkor a zene, vagy egyéb ingerek lehetnek jók, hogy nyugodtabban, de mégis jól érezd magad.
Esetleg elmehetnél pszichoterápiába, ami segíthet megtalálni, hogyan is lenne számodra a jó.
Üdv
S.Zs.
Kedves Zsuzsa!
Ezer éve jártam erre és most örömmel látom, hogy van saját segítő topikod. Nem tudom, emlékszel-e rám így névről, párszor beszélgettünk anno a régi oldalon.
Remélem, jól vagy!
Rólam röviden: túl vagyok egy 3 éves quetiapinos kezelésen, ami sokat segített az unipol. depresszión (nem volt sosem klinikai jellegű, inkább csak amolyan, a normális életet szabotáló depresszió).
Most jutottam el oda, hogy rájöttem, mivel majd' az egész életemet stresszben éltem le, teljesen stresszfüggő lettem, hiába most már nincs szükségem erre az állapotra. Másképp nem tudok létezni, mert a nyugalom számomra nem egy ismert, elfogadott és természetes állapot.
Kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy Te találkoztál-e már ilyesmivel, és van-e erre Szerinted valami esély, hogy az ember erről leszokjon, hogy elég bátor legyen felvállalni egy kevésbé önpusztító életet? Akár meditációval mittomén 🙂
Köszi, ha megírod.
Üdv: E.