Depresszió
Megértelek, én is introvertált vagyok. Sajnos a legtöbb ember meg azt hiszi az a normális ha sokat beszélünk. Miért? Miért nem lehet hallgatni? Mert aki hallgat, az titkol valamit? Nem értem...
És utálom, ha szóváteszik, hogy "nem vagyok elég felszabadult". Legutóbb is megjegyezte egy pali a bárban...pedig jó pár Martini után voltam. De akkor is, mi köze hozzám? Ha nem akarok beszélni, nem beszélek...Vagy is sokszor inkább nem tudok. De túl sok az elvárás ebben a világban. Folyton meg kell felelni másoknak.
Nekem az év legrosszabb pontja a szenteste. Introvertált vagyok, és bár ezt ők nem értik, a nagyhangúak hogy nekem mennyire szar ott lenni köztük és elviselni a sok nem megszólalást, a szégyent hogy nem tudok bekapcsolódni, és mert más vagyok. Nagyon rossz. Délután pl. nem is tudtam megszólalni, magamba fordultam mint oyl sokszor mostanában. Nem tudtam az okát, de lehet hogy ez. Túl sok kötöttség van az életbe. Miért kell nekem szenvednem szenteste? Mikor pont nem erről szól. Nem érdekel, fellázadok. Megmondom akár nekik is mit gondolok, és hogy eddig tűrtem, de nem kötelességem. Kiraknak? Megtagadnak? Oké, tegyék. Ha ennyi miatt, az már beszédes. Nekem most nyugalomra lenne szükségem, idegességtől mentes légkörre, megértő emberekre, olyan légkörre, ahol nem érzem hogy elítélnek, hogy méltatlankodnak, hogy alacsonyabb rendűnek találnak, hogy valami hiba van velem. Eddig passzívan tűrtem, most nem így lesz. A család haragja ellenére is.
Én sem élvezem igazán az ünnepet. Ma egész nap hiába kezdtem bele bármibe is, akár olyanba amit szeretek, semmihez sem volt kedvem, és mostanában csak az üresség van. Nehéz magam kiszakítani ebből. Legutóbb mikor jól akartam érezni magam és elmentem bárba barátokkal, akkor is csak egy bizonyos alkohol mennyiségtől kezdtem ellazulni, de attól sem teljesen, és másnap meg csak azt éreztem, hogy megint élveznem kellett volna valamit, de nem ment. Máskor legalább zenét hallgattam mikor nem volt semmi más ami szórakoztat, de most még a zene sem, és nem tudom ez miért van.
Két napja csak kattog az agyam mindenfélén, ami valószínűleg tök hülyeség...Hajnali 1-kor kinek jut olyan eszébe miközben a hülye fejét bámulja a tükörben, hogy végül is senki sem ismeri, és nem is fogja megismerni teljesen, és, hogy úgy egyébként egyik ember sem tudja megismerni a másikat teljes egészében még ha egy életet leél vele akkor sem, és ez milyen rohadtul szomorú, meg, hogy ezért mindig is egyedül fogom érezni magam és magányos leszek, és szeretnék valamit érezni, de nem megy, és az élet is olyan fura, és képtelen vagyok megérteni. Mintha csak álmodnék állandóan, és nem is ott lennék a többi emberrel egy világban, hanem mintha valami elválasztana tőlük. Meg, hogy csak azért könnyebb elviselni az életet mert szép a látvány, de a felszín alatt rohad az egész. De beugrunk neki, és folyton csak az jut eszünkbe, hogy azért még is milyen szép, és ezért nem lehet itthagyni.
Képtelen vagyok magamon eligazodni...egyszer nevetek minden apróságon, máskor meg próbálom visszafogni magam attól, hogy a penge után nyúljak, és igyekszem valami alternatívát találni, hogy könnyítsek a lelkemen valahogy másképp.
Vagy túlreagálom? Csak nehezebben viselem, ha nem tudok magammal mit kezdeni? Pedig volt egy pár tervem, amit szívesen csinálnék szünetben, de nincs kedvem hozzá...és még ott vannak a kötelező feladatok, ami meg nem kedv kérdése. Kicsit összezavarodtam.
Köszönöm szépen, hogy reagáltatok az írásomra, és az Együttérzést is.
Kedves Eszter, igazad van, az Ünnep valahogy engem ezúttal nem dob fel, hanem "túl sok" nekem úgymond... most csak Csendre és Elvonulásra vágyom. Dehát az ember ezt nem biztos, hogy megteheti a "Családdal". Így valamennyire részt "kell" majd vennem az Ünnepen, ráadásul sajnos az én Családom olyan, hogy picit "el is várják", hogy élvezzem Velük együtt az Ünnepet. De ez Depressziósan nem egyszerű feladat.
Kedves Eumate, nagyon sajnálom, ami a Kapcsolatodban történt Veletek... úgyértem a Szakítást. Megértem, hogy ez borzasztó, pláne így Karácsony előtt. :'( Nos, tudom milyen rossz, bár én már régóta a Szerelmem "nélkül" élek, de azért a Szívemben mégis úgy érzem, Velem van. "Megalkottam Őt Magamban a Magam Számára." - Így mindig velem van. De azért fájdalmas, hogy nem lehetek vele Soha. Hát, úgy látszik az Ünnepek most sokunk számára inkább szomorúak... de remélem, hogy ez mégis változni fog.
Engem meg nemsoká azután hogy írtam dobott ki a barátnőm. Ehhez mit szóljak? Nem vagyok valami jól. Sőt nagyon rosszul vagyok. De énis éreztem h nem halad jó úton a kapcsolatunk .Elhidegülés volt. De nagyon szerettem. A sírást nehéz leállítani. jó kis karácsonyi ajándék mi? Én is szenvedek most már... ha nem lett volna elég a szürke nyomorúságos élet.
Szia Hercegnő! Szomorú olvasni a soraidat. Mintha most az ünnepi kavargás "túl sok" lenne neked. Ezzel én is így voltam mindig -- néhány évvel ezelőtt óta már nem is tartunk karácsonyt, mert mindenki utálja azt a nyomást, amit az ünnep és az ajándék jelent.
A facebook engem is sokszor kihoz. Most komolyan: néha úgy vagyok vele hogy ki a fenét érdekel a sok hülyeség? A politika, a "vicces videók", az agyament kommentek, a smileyk... olyan vicces minden komolyan ebbe a világba. És ha vicces? Attól még nem leszek boldogabb, se gazdagabb. Szóval már nem is érdekel a sok nyomora másnak, mégha "vicces" is. Jó persze, el kéne mélyülni, de ekkora mennyiségű infóba ki mélyül el? Inkább egy felületes véleményen alakul ki az egészről, és mindent ezen a szemüvegen látok.
Hercegnő: Ki az a Reményke? Tüöbbször olvastam már ezt, de még mindig nem világos ki az. Az életben sok szép és jó van, és társ nélkül is van élet sok embernek. Persze túltenni magunkat valakin nem könnyű. De ha azt túléled, akkor utőána csomó minden van, amivel lehet foglalkozni. Persze ez úgy hangzik mintha én már csak tudnám. Nos jelen pillanatban engem se motivál sok minden, és depressziósnak mondható vagyok. nem mozgatnak a dolgok, nem pörgök (no nem bipoláris pörgésre gondolok), de volt idő, mikor ez nem így volt, így azokról az élményeimről beszélek, noha talán az nem hiteles a jelenben...
Annyira el vagyok keseredve... nem látom értelmét semminek. Keresem, mi az, ami picit kihozna ebből, de nincs semmi az ég világon. Az segített volna, ha a Szerelmem picit törődött volna velem, írt volna néha néhány szót... Most amit érzek: Teljes üresség és lehangoltság, szürkeség, értelmetlenség. Jön a Karácsony, tegnap még "lelkes" voltam, mert sikerült majdnem minden ajándékot megvenni, és ennek "örültem", mivel előtte gondban voltam, hogy hogy fogom megvenni... erre ma megint a "mélyzuhanás", a nagy üresség, a Depresszió, a teljes motiválatlanság és lehangoltság... De az a baj, hogy kaptam én erre gyógyszert is, de úgy érzem, hogy NEM AKAROM a gyógyszert sem... nem akarok jól lenni, nem akarok semmit. SEMMIT. Csak meg akarok nyugodni picit, a Facebook is nagyon betett nekem, a sok sok "szaladó hírrel", állandóan az a nagy "zsibvásár" ott is, mint valami cirkusz. Mindig ehhez hasonlítom, de tényleg olyan. Mint egy rossz cirkusz. Úgy érzem szétrobbannék... Szeretném ha Reményke itt lenne és megnyugtatna, ha megölelne, és azt mondaná, nincs semmi baj. De ez sosem lesz. Ő eltűnt már régóta, és nincs Remény sem, hogy visszatér "hozzám". Fáj, fáj minden... fáj az élet... fájdalmat érzek, és szenvedek.
Furcsa, mostanában sok ilyen van a neten..., hogy képregénnyel magyarázzák el a lelki betegségeket. De nem rossz.
Idézet tőle: HuligánMondd hogy igen emós vagyok, de továbbfejlődtem, most a te nyakadat fogom elvágni 😀
Ja, hát azért az elég megterhelő, utáltam is suliba járni 🙂 De miért? Kit érdekel hogy milyen lett a cucc? Mondjuk engem is rohadtul zavar, ha valaki jobb, gyorsabb nálam. Viszont van amiben verhetetlen vagyok, csak még nem jöttem rá mi is az 😀
Mi bajod? Hát hogy hozzámszóltál 😀 és különben is emós vagyok, ne érdeklődj.
>< jól van. xD
Hát mondjuk engem túlságosan is érdekel...
Akkor te is mázlista vagy.
Amúgy örülök hogy írsz magadról.
😀
Idézet tőle: HuligánMi volt mikor elkapott a rendőr?
Hát, a hölgy, akivel voltam, elkezdett nagyon sírni, hogy akkor most mi lesz. Közben a rendőr elkezdte fölvenni az adataimat, de nem tudta, hogy hogy kell leírni azt, hogy Eötvös Loránd Tudományegyetem. Háromszor is belekezdett abba, hogy Ötvös, majd kisatírozta, érezte, hogy nem lesz az úgy jó. 🙂 Végül le se írta.
Aztán vagy elszégyelte magát, vagy csak megsajnáltak minket. Valószínűleg mind a kettő egyszerre, de valószínűleg kidobhatták a papírt, mert végül nem kaptam semmit.
Idézet tőle: HuligánIdézet tőle: Sohamár
Amúgy van ilyen rajzelemzés vagy mi a fene az igazi megnevezése...de kíváncsi lennék mit állapítanának meg.
Ja, szokták kérdezgetni...már amikor felvételiztem, akkor is kérdezték, hogy mióta tart nálam ez a "fekete korszak"? Mert full feketeében voltam, meg már akkor is olyanokat rajzoltam...meg össze-vissza faggattak, hogy vannak-e barátaim, szoktam-e menni szórakozni meg ilyenek. És volt ott vagy 10 tanár, plusz én meg lázas voltam, tök jó volt. -.-
Barmok...jó ideges voltam...minek egy felvételin ilyeneket kérdezni!? Na mindegy...mondjuk lehet túlreagálom. Van ilyen.
Jó hogy azt nem kérdezték hogy emós vagy? Mennyivel jobban hangzott volna 🙂 Mikorra tervezed, hogy elmész szülni, azért én ezt sem hagytam volna ki 🙂
De felvettek ez a lényeg nem? Mondjuk most hogy nem tetszik már mind1 🙂
Ezt is kérdezték már, csak nem tanár.
Amúgy igen 😀 xD Jókat tudnak kérdezni!
Jó, annyira azért nem utálom...mert máshol sem lenne jobb, mivel az, hogy nem élvezem, az miattam van.
Csak szerintem "kicsit" túlzás, hogy reggel 8-tól, este 5-ig vannak óráim...valamikor fél 7-ig. És ha meg szarul érzem magam, főképp nincs kedvem addig bent lenni. Aztán egész nap hallgatom, hogy "neked megint mi bajod?" >< Ez a legjobb! 
Na jó, kipanaszkodtam magam. Mára.
Idézet tőle: HuligánAmit ellopok és jogsi nélkül vezetek, mert csak kismotorra szól ami van 🙂
Nahát, le a kalappal, hogy micsoda szabálytisztelő ember vagy!
Én évekig úgy vezettem autót, hogy nem volt jogsim, még kismotorra sem, külföldre is mentem így barátaimmal, és csak egyszer kapott el a rendőr. 🙂
Idézet tőle: HuligánMost jó, felpörögtem, pillanatragasztót akartam csöppenteni az egyik munkatársam fülébe, a másikat alkohollal leönteni és felgyújtani 😀
Ilyenkor furcsán néznek rám, és azt mondják àllat vagyok 🙂 legutóbb pszichopata voltam, már csak állat 😀
Ha én a helyedben lennék, inkább szívnék le benzint az autóból, amit elloptál, mert az alkohol az nagyon gyorsan elpárolog.
Idézet tőle: HuligánIlyenkor furcsán néznek rám, és azt mondják àllat vagyok 🙂 legutóbb pszichopata voltam, már csak állat 😀
Én nem tudom, hogy a kollégáidnál hogy van a rangsor ebben, de ha úgy érzed, az állat az egy jobb fokozat, mint a pszichopata, akkor lehet, hogy ezt veheted dícséretnek. Biztosan azt akarták kifejezni, hogy fejlődsz!
Ki tudja...
Amúgy van ilyen rajzelemzés vagy mi a fene az igazi megnevezése...de kíváncsi lennék mit állapítanának meg.
Ja, szokták kérdezgetni...már amikor felvételiztem, akkor is kérdezték, hogy mióta tart nálam ez a "fekete korszak"? Mert full feketeében voltam, meg már akkor is olyanokat rajzoltam...meg össze-vissza faggattak, hogy vannak-e barátaim, szoktam-e menni szórakozni meg ilyenek. És volt ott vagy 10 tanár, plusz én meg lázas voltam, tök jó volt. -.-
Barmok...jó ideges voltam...minek egy felvételin ilyeneket kérdezni!? Na mindegy...mondjuk lehet túlreagálom. Van ilyen.
Idézet tőle: HuligánCsak te látod szarnak vagy a tanár is?
Mondd azt, hogy elmentél valami mittudom én milyen művész kiàllítására és megtetszettek a rajzok, gondoltad csinálsz te is 🙂 akinek meg nem tetszik, tehet egy szívessèget. Miért kell megmagyarázni?
Én ma egy csipeszt vágtam falhoz, mert nem tudtam azzal a szarral kivadászni az anyagot a gèpből, a szívás az volt, hogy mehettem utána és kezdhettem ugyanott 😀
Akkor ne a falhoz vágd, hanem valamelyik hülyéhez, aztán azt mondod hogy kicsúszott a kezedből, van ilyen 😀
Legtöbbször csak én. De sokszor azért a tanár szerint sem a legjobb a tárgyam vagy rajzom...
Amúgy nem tudom minek kell nekik folyton mindent tudni, ez van bennem, ezt érzem, aztán ennyi...szar a világképem, fogadják el. Utálom megmagyarázni.
Kicsúszott a kezemből...:D 😀 😀 Kösz, most legalább megnevettettél!
Megtenném néha, de nem lehet...
Amúgy meg a tanár jó arc, csak én meg csinálhatok bármit, azt szarnak látom.
Rajz órán meg kellett mutatni a nyári rajzainkat...na, én csináltam párat, de mind fekete meg beteg, úgyhogy fel se mertem vállalni. Szóval nem mutattam meg, mert semmi kedvem nem volt megmagyarázni miért ilyen nyomasztóak. Úgyhogy azóta ez is a bajom, hogy még csak fel se merem magam vállalni, pedig egy csomó művésznek vannak depresszív alkotásai. >< Na mindegy.
Hát, már nem is szeretem annyira...szar is vagyok benne, meg nem is akarok ezzel továbbmenni. :/
Nálam is volt már, hogy nekib*tam volna a falhoz a tárgyat, mert egyszerűen azt láttam, hogy a szaktársaimnak jó, és csak nekem lett szar...
Meg rohadt mód lassú is vagyok mindenben, ezért le vagyok maradva folyton...úgyhogy van baj, elég.
Ötvösséget tanulok, és terveznem kéne mindenféle tárgyat...de se ötletem, se kedvem hozzá. Igaz csak keddre kell, de jó lenne elkezdeni...
Asszem ma nem csinálok semmit...:/
Ma nekem sincs kedvem semmihez...eddig csak ettem meg aludtam. :/ De biztos az idő miatt is...nem tudom. De képtelen vagyok rávenni magam, hogy a dolgomat csináljam.
A lényeg, hogyha visszautasítanak, akkor ne hajts át rajtuk kocsival. 🙂
Idézet tőle: HuligánKi kéne találnom, miért nem tudok menni. Mondjuk valami vírust. Mi pusztít most? 😀
Hát mondhatnád, hogy a migransok elfoglaltak a vonatot, vagy keresztbefekudtek a kocsikihajtodon, es ott satoroznak. 🙂
Idézet tőle: HuligánKikapcsolódásnak aludni szoktam, amiért mindenkitől megkapom, hogy nem járok sehova, tiszta hülye vagyok. De az van, hogy otthon érzem magam leginkább biztonságban.
Szerintem ne foglalkozz azokkal, akik ilyeneket mondanak, ők a hülyék. Szerintem tök jo dolog aludni! Nagyon egészséges! 🙂 Szerintem az nem betegség vagy a tünete, ha az ember faradt vagy aludni akar. Szerintem az nagyon jo dolog de komolyan.
Szia Rere!
Sokan küzdünk ezekkel... Azt hiszem, nem lesz csak úgy vége a dolognak, hanem lehet sokkal jobb. Én biztos, hogy sokkal jobban vagyok -- minden problémám ellenére --, mint pár éve, vagy akár gyerekkoromban.
Ha szuicid vagy, feltétlenül add meg nekem a telefonszámod! Csak biztonsági intézkedés...
Idézet tőle: Marci88Idézet tőle: Szerelmes HercegnőDepressziós vagyok. Semmi nem érdekel. A Facebookon van aki ír nekem, de úgy érzem, nem tudok visszaírni... csak ülök egész nap és bámulom a monitort... nem segít semmi... nincs kedvem semmihez.... tényleg csak a Nagy Üresség van... és ami fájó, hogy az sem érdekel, hogy kijövök e ebből vagy sem :'(
Kérlek ne írjatok, mert nem tudok válaszolni... nagyon a mélyben vagyok és tényleg semmi nem érdekel.
Úgy érzem hogy semminek semmi értelme, és mindent utálok magam körül...
Gondoltam, hogy valami bajod lehet. Facebook-on sem vagy valami aktív mostanság. 🙁
Tudom, írtad, hogy ne írjunk mert nem tudsz válaszolni. Nem kívánom, hogy válaszolj, csak jobbulást akarok neked kívánni!
Köszönöm szépen Marci, nagyon kedves vagy, sokat jelent a Jókívánságod felém 🙂
Idézet tőle: Szerelmes HercegnőDepressziós vagyok. Semmi nem érdekel. A Facebookon van aki ír nekem, de úgy érzem, nem tudok visszaírni... csak ülök egész nap és bámulom a monitort... nem segít semmi... nincs kedvem semmihez.... tényleg csak a Nagy Üresség van... és ami fájó, hogy az sem érdekel, hogy kijövök e ebből vagy sem :'(
Kérlek ne írjatok, mert nem tudok válaszolni... nagyon a mélyben vagyok és tényleg semmi nem érdekel.
Úgy érzem hogy semminek semmi értelme, és mindent utálok magam körül...
Gondoltam, hogy valami bajod lehet. Facebook-on sem vagy valami aktív mostanság. 🙁
Tudom, írtad, hogy ne írjunk mert nem tudsz válaszolni. Nem kívánom, hogy válaszolj, csak jobbulást akarok neked kívánni!
Depressziós vagyok. Semmi nem érdekel. A Facebookon van aki ír nekem, de úgy érzem, nem tudok visszaírni... csak ülök egész nap és bámulom a monitort... nem segít semmi... nincs kedvem semmihez.... tényleg csak a Nagy Üresség van... és ami fájó, hogy az sem érdekel, hogy kijövök e ebből vagy sem :'(
Kérlek ne írjatok, mert nem tudok válaszolni... nagyon a mélyben vagyok és tényleg semmi nem érdekel.
Úgy érzem hogy semminek semmi értelme, és mindent utálok magam körül...
Az utóbbi, hát nem várható.
Az erőltetéssel meg ez az ügyetlenkedés a baj; szóval mindnt "kitalálok" a passzivitásra. Ami meg totál muszáj, attól szorongok.
De azért köszi, csak vmi erőltetés kell legyen ebből...
Köszönöm válaszod, és hogy megosztottad velünk személyes élményedet.
Sajnos már nem néhány napról és nem konstruktív dolgokról van szó. A minimumról: már az önelhanyagolás szintjén vagyok... most. Nagy kérdés h meddig, és hogyan mászom ki ebből a gödörből. Úgy érzem, hogy a "pörgést" már jobban kézben tudnám tartani. Érdekes, hogy elég mély depiben ezt érzem.
Szia Kleó,
szerintem nem zagyvaság, amit írtál, elgondolkodtam rajta. Nyilván az alapvető negatív beállítottságon túl, ami itt legtöbbünkre jellemző (és amiért csodálkozol, hogy felköszöntenek -- holott nyilván azért teszik, mert becsülnek és szeretnek), talán azért nehéz valamilyen kontruktív dologba kezdeni, mert az ember úgy érzi, hogy bármikor "kipukkadhat", jöhet egy rossz nap, és akkor mi lesz...
Én minden depresszió ellenére elég energikus és aktív ember voltam régebben (talán a mánia 😉 ), de mostanában érzem a kort és a sokévtizedes tapasztalatot, hogy időnként leáll í motor és semmit se bírok csinálni.
Az volna nekünk az ideális munkahely (vagy család), ahol ezeket az időnkénti leállásokat viszonylag rugalmasan tudják kezelni. Nem annyira, hogy vissza tudjon élni vele a rosszabbik felünk, csak annyira, hogy ne legyen benne semmi szégyen.
Nekem hosszan kellett magyaráznom az egyetemi (!!!) kollégáimnak, hogy is van ez -- hol csodálkoznak, hogy ugyan hogy lehet nekem bármi bajom, hol meg nem értik, hogy ha bajom van, attól még el tudom végezni a dolgomat, legfeljebb egy-két nap kiesik. Egy idióta főnököm meg is próbált kirúgni azon az alapon, hogy alkalmatlan vagyok... (Valójában persze nem ez volt az indítéka, hanem személyes ellenszenv -- de ijesztő volt megélni.)
Eszter
Érdekes ez a segíteni akarás. Az "okosok"szerint azért akarsz segíteni,mert a magad gondjaid nem tudod megoldani,ezzel akarod fontosnak érezni magad. A kényszeres segítőktől pedig általában menekülnek az emberek.. tapasztalat:(
Sziasztok!
Régen nem írtam ide (sem), csak olvasgatok. Meg drukkolok Nektek...
Semmi értelme x-edszer leírni a mélydepis tüneteket; plusz még lelkiismeret-furdalással terhelve.
Igen, szedek gyógyszereket, és előírt adagban, és nem iszom (mondjuk nem is kívánom szerencsére). Gondozós dokim szabin, de ha lenne sem jutnék el hozzá ilyen elhanyagoltan. Utálom magam ezért a mindenre képtelenségemért, persze ha kognitív terap. szerint gondolkodom, eddig mindig megjött a "fel", akkor most is csak megjön.
Egyelőre rohadtul szégyellem magam, pl. úgy, h hetek óta semmi "tevékenységem" a face-en sincs, mégis rengetegen kívántak boldog szülinapot... és olyanok, h nem érdemlem meg. Nem tudják, hogy a kutyámat is elhanyagolom, tudom, ez hülyén hangzik, de nálam ez sokat számít. Meg még probléma is lehet belőle, hogy ennyire neveletlen...
Sokat hozzáolvastam - mint mi itt mindnyájan -, de egyvalamit sehol sem találtam. Én ha depisen csinálnék is valamit, tök ügyetlenkedem, nemcsak úgy érzem, valóságosan. Így meg még annyira sem semmit.
Lehet, hogy egyszer csak annyira zavar majd, hogy legalább magamat "rendbe hozom" - mármint külsőleg...?
Most úgy érzem, túl sokat zagyváltam itt Nektek... mind1, legalább már le bírtam írni. 🙁
Szia Zsolti!
A szerelmi kapcsolatokban sok nagyon gyötrelmes érzést élünk meg, de ez önmagában még nem betegség. Ha sok "negatív" gondolatod van, például biztosra veszed, hogy el fog utasítani, olyasmit képzelsz, hogy te nem vagy elég jó, vagy nem lehet szeretni, az viszont depresszióra utal. Ha nem mersz közeledni, az pedig egy kis szorongásra.
De ha nincsenek negatív gondolataid általában magadról, csak ebben az esetben nem mersz kezdeményezni és félsz az elutasítástól, az szerintem normális. Mindenkinek rosszul esik, ha visszautasítja valaki, akit szeret.
Eszter
Sziasztok!
Igazából új vagyok és nem tudom, hogy működik itt minden ezért ide kiírok minden amit érzek...
Eléggé komoly problémáim vannak, ami úgy másfél hónapja jött ki rajtam. Igazából a reménytelen szerelem érzése váltotta ezt ki belőlem és még most is tart (valamikor jobban érzem magam, valamikor rosszabb). Tudni kell rólam, hogy eléggé introvertált vagyok és nem nagyon nyílok meg az emberek felé így a problémáim, sőt még az érzéseim nagy részét is magamba fojtom.
Ahogy írtam másfél hónapja kezdődött az egész, amikor állandóan erre a lányra gondoltam (gondolok) és állandóan ő jár a fejemben, de közben sejtem, hogy nem tudok nyitni felém, mert szinte biztosra veszem, hogy el fog utasítani. Ilyenkor teljesen kiborulok, kavarognak az érzéseim, a gondolataim és teljesen össze vagyok zavarodva. Az agyam még nyugalmi állapotban is állandóan pörög. (Most próbálok találkozni vele, de félek az elutasítástól, szorongok).
Nem tudom, hogy ez valami súlyos depresszió vagy csak simán csalódottság de össze vagyok zavarodva
Köszönöm az Együttérzéseteket. :'(
Nekem is voltak ilyen fájdalmaim néha. De mintha én már nem lennék az, aki ennyire belemerülne az ilyen fájdalomörvénybe. Egy boldogabb jövő az én lelkem másik felével, ki tudja mikor, ki tudja kivel? Majd eljön, ha akar. De nem engedem meg, hogy ez nekem felesleges fájdalmakat okozzon, mert még az is lehet, hogy örökké egyedül maradok, és egyedül jobb lenne, mint vele...
Szomorú Téged így szenvedni látni.
Annyira magányos, letört, reménytvesztett és szomorú vagyok...
Egyik pillanatban jól vagyok, a másikban meg a sírógörcs kerülget...
Csak egyszerűen azt érzem, hogy nem azt az életet élhetem, amit szeretnék, mert hiányzik a Szerelmem, nem lehetek vele, nem üzen, és az egész egy "lehetetlen" kapcsolat, pedig érzem, hogy fontos vagyok neki, de nem tudunk és nem tudnánk együtt élni sok tényező miatt, mely közül az egyik fő a betegségem :'(
Fáj ez nagyon nekem... :'(
Úgy tűnhet, hogy mindenem megvan, de rettentően szomorú vagyok, ás fájdalmat érzek...
Néha úgy érzem, legjobb lenne meghalni... és ezt komolyan írom.
Nem értem, hogy akit Szeretek, miért nem élhetek vele... hogy miért nem üzen... hogy miért van ennyire csendben... és hogy miért hiányzik ENNYIRE. :'( Sírni akarok folyamatosan, de nem bírok már sírni sem... néha csak jönnek a gondolatok, máskor meg megfulladok a csendemben, mert leblokkolok, holott rengeteg érzés szeretne belőlem "kiömölni", de bennragad. Boldogtalan és szomorú vagyok. És mindezt azért, mert távol van AZ, akit Annyira Szeretek. És Ő hagyja, hogy szenvedjek... miért nem tesz valamit...? Miért nem ír legalább egyetlen szót...? Annyira fáj... :'(
Szóval akkor ez az az "érték 0" ami mindenhol megjelenik...
Ahha.
De nem lehetne valahogyan ezt alulra rakni?
Mert így a szöveg elején meg benne van
Most nézem...lehet lájkolni meg diszlájkolni?? Pont ma jutott eszembe, hogy jó lenne egy ilyen...
Hát akkor én is kiöntöm magamat.
Long story short a lényeg, hogy nekem sincs kedvem semmihez. Ez nem tudom hogy depressziós, vagy a régen illetve most szedett antipszichotikumnak az (utó)hatása. Egész nap csak feküdnék, mert erre vagyok képes. Nem forog az agyam úgy ahogy kellene, köd van rajta, nem élesek és tiszták a gondolatok. Szerintem ez a gyógyszer miatt van, sőt biztos. Csak nem tudom mennyi ebből a gyógyszer illetve a depresszió. Anyukámnak ez nem tetszik, és folyton azt mondja, hogy tűzzek ki célokat, és ez csak rajtam múlik. Egyáltalán nem érti meg, mi van most velem. Az egy dolog hogy nem tudja átélni, de hogy az elmondásom alapján elképzelni hogy velem más van. Azt nem értem. Ezek a "tűzz ki célokat", "menj egyetemre", "csinálj valami hasznosat" jó duma, de ha valaki ki se akar kelni az ágyból, akkor nem igazán érdeklik ezek a "jótanácsok". Csak vergődök, mert véget akarok vetni ennek, de míg bennem vannak a szerek, addig nincs esély. A depresszió még csak-csak elmúlna, meg azzal lehet akár terápiára járni, de a gyógyszer az túl erős, és a terápia se használna, mert a gyógyszer dominál. Nincsenek kifejezett betegség tüneteim, amik szoktak ilyenkor lenni, tehát külső szemlélő mondhatná "jól vagy", de az sem jó, ha az ember nincs a képességei birtokában, alulmotivált, vergődik, és kiszolgáltatott is, mivel anyámnál lakom, ő tart még el, és ezt folyton fel is hozza. A jóindulatán múlik mi lesz velem. Ha bekeményítene, mehetnék a híd alá, vagy ki tudja hova. Az ő elmeállapotán (ami szerintem nem teljesen ép) múlik az életem. Kicsit sarkítva így is fogalmazhatnék. Ok, nem vagyok 100%-ig zombie, de mondjuk 95%-ban az vagyok. Nem kívánom senkinek, kivéve annak, aki nem tudja ezt megérteni, hogy legalább átélje, miről beszélek. A fentieken kívül még az van, hogy semmi nem úgy alakul ahogy szeretném, belefogtam 1-2 projektbe, hogy legalább úgy csináljak mint aki élne, de nem sült el jül. Amit én szeretnék, azt anyám nem akarja, amit ő akarna, azt én nem szeretném, semmi sincs úgy ahogy én akarom. Már nagyon unom ezt az egy helyben topogást, és ezt a kilátástalanságot. Néha azt gondolom jobb lenni öngyilkosnak lenni, mert akkor mindennek vége, és nyugalom lenne.
Na egyelőre ennyi.
Jól tetted, hogy kiírtad magadból.
Akkor ide írom, hogy üresnek érzem magam, az életet meg egyhangúnak. (Pedig nemrég még egész jól voltam.) Úgy érzem senki sem szeret igazán, és senki sem ragaszkodik hozzám. Egyedül érzem magam. Mostanában sokszor csak bámulok magam elé, mint aki nem normális. Meg sem akarok mozdulni. Elszúrok fontos dolgokat, amiért mindig engem hibáztatnak. Sokszor már ordítanék, hogy észrevegyék, nem vagyok jól.
Ezt bizonyára majd megbánom, de most úgy gondoltam leírom.
-
Szia Harmony,
"És mert ronda vagyok és igénytelen, de nem akarok az lenni"
Már hogy lennél az?
Dehogy is.
Nem akarok okoskodni de mintha kicsit sok terhet vennél fel egyszerre, persze nem szándékosan.
Próbálj meg valami kis dolgokat csinálni ami sikerélményt ad.
Nem feltétlen. Pszichológushoz menni az egészségügyi kultúra átlagos része nyugatabbra, sőt, LA-ben (és biztos máshol is) egyfajta státuszszimbólum, hogy kinek milyen drága pszichológusa van. 🙂
Gondolom milyen szar lehetett. Pszichológushoz is csak az megy el aki elég mélyen van, nem kellene még mélyebbre süllyeszteni a pácienseket mert valaki szakmailag tehetetlen.
Nuh!
Kérdezted, hogy vannak-e mintakövetési gondjaim.
A válasz, hogy természetesen vannak. 🙂
az a lényeg h betegség nélkül nincs orvosság
és orvosság nélkül nincs betegség
ha rivó kell elmész beteget jelenteni a pszidnek
ha pedig kiborulsz, és/vagy likvidálni akarnak mint állampolgárt,
akkor majd ők megorvosolnak az orvosságaikkal
orvul fel/le/meg/át/rá/ide/oda/szét/össze/vissza kezelnek téged
aztán eldöntheted h miután jó mélyre süllyedtél
az emberi jogok lápos mocsarában
h folytatod, v otthagyod az egész hóbelebancot