Depresszió
Idézet tőle: Zsolt2097Az e-cigi szerintem nagyon jó megoldás. Én egyáltalán nem tapasztaltam, hogy lassabban szívódna fel a nikotin! Rengeteg káros anyagtól meg lehet vele szabadulni, nincs égéstermék, korom, kátrány, füst. Én szinte azonnal át tudtam állni, és sokkal tisztábbnak érzekmindent, megjavult a szaglásom is Összességében olcsóbb is, mint az eddigi házilag töltögetősöm.
Ráadásul a használata nem minősül dohányzásnak ("dohánytermék égetése"- ebben meg nem ég semmi), így ott is lehet egyet-egyet szippantani, ahol tilos dohányozni.
(Viszont vásárlás előtt alaposan érdemes tájékozódni,sok gagyiság is van a piacon, amivel csak a vesződség van utána.)
"A kutatások azt is igazolták, hogy e-nikotin felszívódás mértéke csak körülbelül egyharmada volt a cigarettáénak: vagyis 35 percig kell (vapelni-gőzölni) ahhoz, hogy a vérplazma nikotinszintje annyi legyen, mint egy öt perc alatt elszívott cigaretta után."
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/6453/Jogi_akadalyok_az_elektromos_cigarettazas_elterjedeseben
Idézet tőle: heimweh.szia Marci!
sejtettem én, hogy valami ilyesmiről van szó elektromos cigi ügyben, mindenesetre köszi, hogy megerősítetted! huhh, kész szerencse, hogy én nem szívok ilyen erőset, mert akkor még rosszabb lenne a helyzet alighanem. és mennyi idő alatt csillapodtak az ilyen irányú tüneteid? nálam ugyanis hetek múltán sem javul ez semmit, ami már több mint aggasztó. nyílván a leszokás nem egy örömjáték, de idővel csak kéne, hogy szűnjenek a kínok, vagy halványuljanak.
holdfény! neked köszi ismét a biztatást!
Nekem olyan két hét volt mire elmúltak az ilyen irányú tüneteim. De gondolom ez szervezet függő is, belejátszhat az is, hogy milyen régóta dohányzol.
Egyébként ha az egészséged a tét akkor kívánom, hogy sikerüljön minnél előbb letenned. Nekem sajnos nem sikerült, én elektromos cigire tértem át, rendes cigit elég ritkán szívok.
Zsolt2097!
az e-cigi valóban remek dolog, ez nem vitás! gyakorlatilag meg is mentene ez a találmány a nyűglődéstől ha nem lenne baja a szervezetemnek a nikotinnal is! a felszívódással tényleg nem tudom mi a helyzet, de az én esetemben nagyon durva a különbség az "analóg" és az ecigi között. bármennyit pöfékelek az ecigiből nem "ébreszt" úgy fel mint egyetlen egy szál sima cigi! gőzöm sincs, hogy ez miért van, ellenben piszkosul érdekelne a korrekt megfejtés!
Idézet tőle: holdfénySzia Marci!
Te egy annyira jó lélek vagy kedves meg aranyos köszönöm szépen.:-)
Ezt most le kellett írnom. Mert mindig jólesik amiket írsz.
Szia holdfény!
Ez nagyon kedves tőled és jól esik (el is pirultam kicsit lányos zavaromban), én is szeretem olvasni amiket írsz. Te is mindenkivel kedves és segítőkész vagy. 🙂 Jó, hogy idetaláltál az oldalra.
szatmarics!
én egyszer azt csináltam, hogy a leszokás első hetében nyomtam valamennyi nikotinos rágót. közel sem annyit amennyi nikotint azelőtt a dohányzás révén a szervezetembe juttattam, hanem mondjuk annak a felét talán. aztán egy hét után azt is abbahagytam. és innentől nem mondom, hogy kellemes volt a dolog, de azért egész jól elviseltem a hiányt, sőt még a plusz feszültséget is, csak ugye gondolkodni még hetekkel később sem bírtam, semennyire! azt meg huzamosabb ideig egyszerűen nem lehet elviselni, mert dolgozni kell, mert problémákat akkor is kell megoldani ha épp leszokóban van az ember...
de mostmár van ez a cukorka is vagy micsoda, na majd lehet, hogy az lesz a nyerő, franc tudja!
CatEye!
az egyik terapeutám régebben valami hasonlót mondott nekem is. egészen pontosan nem mondta azt, hogy semmiképp ne szokjak le ebben az állapotban, de pedzegette, hogy talán jobb ötlet lenne ha előbb megpróbálnék egy kicsit elmozdulni abból a pozicíóból amibe beástam magamat, és majd utána.
csak, hát mint azt alább leírtam már egyszer, a cigi meg fizikailag van rám olyan rossz hatással, hogy így szintén nem tudok előrehaladni, mert vannak napok mikor annyira rossz tőle a gyomrom, hogy fekszem egész nap. szóval egy csapdahelyzetben vagyok, ha nem dohányzom azzal tényleg szószerint porrá zúzom az elmémet, elképesztő mélységekbe kerülök és használhatatlan leszek, ha dohányzom néha használható vagyok egy bizonyos szintig, de néha abszolút nem, mert fizikailag annyira kikészít már. patthelyzet. na ezt a rejtvényt próbálom én már megfejteni évek óta, kevés sikerrel...
azon meg kiakadtam, hogy háromezer a wellbutrin, de ha ugye épp nem dohányzom, akkor majd futja rá abból a "megmaradó" pénzből, ha nagyon muszáj!
Az e-cigi szerintem nagyon jó megoldás. Én egyáltalán nem tapasztaltam, hogy lassabban szívódna fel a nikotin! Rengeteg káros anyagtól meg lehet vele szabadulni, nincs égéstermék, korom, kátrány, füst. Én szinte azonnal át tudtam állni, és sokkal tisztábbnak érzekmindent, megjavult a szaglásom is Összességében olcsóbb is, mint az eddigi házilag töltögetősöm.
Ráadásul a használata nem minősül dohányzásnak ("dohánytermék égetése"- ebben meg nem ég semmi), így ott is lehet egyet-egyet szippantani, ahol tilos dohányozni.
(Viszont vásárlás előtt alaposan érdemes tájékozódni,sok gagyiság is van a piacon, amivel csak a vesződség van utána.)
Az én pszichiáterem azt tanácsolta a depressziós epizódban lévő szobatársamnak, hogy akkor nem szabad leszokni, mert súlyosbítja a depressziót. Csak ha kijött belőle.
Pszichiátriai beteg, csak nikotinpotlassal próbálkozzon leszokni, nikotinrago+ e cigi nikotinos, anélkül eléggé visszbassza, én tudom, próbálkoztam, életem során ahányszor leszoktam, csak bajom lett, egyszer berugtam, és megvertem első feleségem apját, el is vált 🙂 mondjuk ez nem baj! Máskor depibe lökött, és most igazi betegségem alatt próbáltam, visszalokott, szóval óvatosan, először csak csökkenteni, mellette nikotin, és lassan, mert nagy bajt csinál, a nikotin hát a dopaminra, és így mindenre!
Pszichiátriai beteg, csak nikotinpotlassal próbálkozzon leszokni, nikotinrago+ e cigi nikotinos, anélkül eléggé visszbassza, én tudom, próbálkoztam, életem során ahányszor leszoktam, csak bajom lett, egyszer berugtam, és megvertem első feleségem apját, el is vált 🙂 mondjuk ez nem baj! Máskor depibe lökött, és most igazi betegségem alatt próbáltam, visszalokott, szóval óvatosan, először csak csökkenteni, mellette nikotin, és lassan, mert nagy bajt csinál, a nikotin hát a dopaminra, és így mindenre!
Szia Heimweh,
A wellbutrinról sokan írták külföldi fórumokon, hogy segített a dohányzásról leszokásban, Sajnos levették a támogatást róla, így 3 ezer Ft felett van egy doboz, ami azért húzós, és nincs azinos hatásmechanizmusú másik szer.
Nekem nem jött be a wellbutrin, szedtem, tiszta nyugtalanná tett.
De hátha az orvosod javasol másik szert ami jó lehet erre.
szia Marci!
sejtettem én, hogy valami ilyesmiről van szó elektromos cigi ügyben, mindenesetre köszi, hogy megerősítetted! huhh, kész szerencse, hogy én nem szívok ilyen erőset, mert akkor még rosszabb lenne a helyzet alighanem. és mennyi idő alatt csillapodtak az ilyen irányú tüneteid? nálam ugyanis hetek múltán sem javul ez semmit, ami már több mint aggasztó. nyílván a leszokás nem egy örömjáték, de idővel csak kéne, hogy szűnjenek a kínok, vagy halványuljanak.
holdfény! neked köszi ismét a biztatást! 
Az elektromos cigiből lassan szívódik fel a nikotin míg a rendesből szinte azonnal. Nekem akkor voltak ilyen gondolkodásbeli gondjaim amikor a legerősebb cigiket szívtam és hirtelen felhagytam velük, 9-10 mg kátrány és 1 mg nikotin volt bennük.
szia layuda!
szomorúan olvasom amit írsz. de vajon meddig lehet ezt így csinálni? meddig lehet így létezni?
szia Eszter!
igen a wellbutrinról hallottam már, jót is rosszat is, illetve az orvosom egyszer már ajánlotta. könnyen lehet, hogy ha továbbra sem jutok egyről a kettőre sehogyan sem, akkor teszek vele egy próbát, sokat talán nem veszíthetek.
egyéb fajta nikotinpótlásban sem vagyok már kezdő cseppet sem. a rágót csak leszokás első néhány napjához használtam, annyira volt elég, hogy ne kapjak rögtön infarktust. az elektromos cigi ennél lényegesen hasznosabbnak bizonyult, szoktam manapság is használni amikor az "analógból" már végképp rohadtul elegem van, vagy egyszerűen csak baromi rosszul vagyok tőle. viszont nem tudom miért, de közel sem azonos a hatása számomra mint az eredetinek, pedig megfelelő löttyöt használok hozzá, a technika is rendben van, de nem lök akkorát rajtam mint az igazi cigi. biztosan valamelyest másképp szívódik fel, vagy nem tudom. másrészt önmagában a nikotinpótlás sem nyerő, mivel a nikotin önmagában is cseszteti a gyomromat rendesen. ettől függetlenül ha csak elektromosat szívok, fizikailag lényegesen jobban érzem magamat.
az átgondoláson is túl vagyok már, és a legnagyobb, számomra kezelhetetlen problémát az jelenti a cigi elhagyásával kapcsolatban amit ecseteltem a posztomban. tényleg nem tudom elég hatásosan leírni mennyire drasztikus koncentrációs problémáim lesznek, ami hetek múlva sem lesz jobb, dacára az akár napi túrázásnak, hosszas (több órás) sétálgatásoknak. természetesen ezen túl sem könnyű, a "szertartás" is hiányzik mint mindenkinek, és feszültebb is leszek, még a mostaninál is, de ezeket mind túléltem eddig, amit nem élek túl az az, hogy tényleg képtelen vagyok bármilyen értelmes tevékenységre ha nem kapom meg a nikotinadagomat.
nem mindig hibáztatom magamat, bár mostanság úgy vagyok lassan mint a kisgyerek akinek hiába mondták, hogy "azt nem kéne csinálni", szégyenlem magam amiatt, hogy semmit sem tudok kezdeni a helyzettel.
neked is köszi!
szia CatEye!
terápiára jártam egy darabig, de mint ahogyan írtam is a posztomban, ami helyileg ingyen elérhető az gyakorlatilag egyenlő a nullával sajnos. más lehetőséget pedig momentán nem tudok. pénzem az nincs, és ha lenne sem terápiára kéne költenem jelen állás szerint. eddig valódi, értékelhető és szakszerű segítséget úgy érzem csak tündérhegyen kaptam, de oda sem tudok megint hónapokra befeküdni, mivel ha ezt megteszem már nem lesz hova hazajönnöm, és mehetek a híd alá. dolgozom, de ez nem egy tipikus napi nyolc órás állás, vagy ilyesmi, az nem is működne ebben a helyzetben. amennyit dolgozom az nem foglal le túl sokáig, és olyan nagy sikerélménynek sem mondanám, de ettől függeltenül jól esik mindig ha csinálok valamit. ha semmi munkám nem lenne szerintem már teljesen bekattantam volna. lenne viszont lehetőségem másik munkát is csinálni emellett, ráadásul teljesen szabadon, amikor épp állapotom, kedvem engedi, annyit amennyit akarok, csak, hogy ez olyan munka lenne amit meg ilyen koncentrációval képtelenség csinálni, ezt tapasztalatból tudom sajnos.
rendszeres mozgásra mindenképpen szükségem volna, most azt tervezem, hogy ha neki tudok látni megint egy leszokási kísérletnek, akkor bringázom minden nap! ráadásul ott azért nem árt észnél lenni közben, szóval ebben bízom most egy kicsit, hogy talán ez agyilag is edz majd valamennyire! 
neked is köszönöm a kedves szavakat!
szia holdfény!
össze tudom szedni a gondolataimat, legalábbis hellyel-közzel, amikor dohányzom, és jelen esetben ez a helyzet. egyébként nem tudtam volna egy ilyen kimerítő posztot rittyenteni sajnos. cigivel sem sok mindenben tudom örömömet lelni, mivel amellett, hogy az agyamat meglöki kicsit, a szervezetemet tönkrevágja.
tehát két lehetőség van:
az első, hogy dohányzom, és legalább annyira tudatomnál vagyok, hogy néha egy-egy találkozóra, vagy valami viszonylag értelmes tevékenységre össze tudom kaparni magamat, viszont ugyanakkor a bagótól fizikailag kerülök olyan állapotba ami miatt felhőtlen semmiféleképpen nem lesz, vagy nem lehet az amit épp csinálni próbálok, vagy még rosszabb esetben annyira rosszul vagyok testileg, hogy eleve nem is tudok semmit csinálni.
a második lehetőség, hogy nem dohányzom, és fizikailag elviselhetőbb, és pláne kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb állapotba kerülök (de közel sem tökéletesbe még úgy sem), viszont agyilag teljesen holtpontra jutok, tehát a szó legszorosabb értelmében nem tudok semmit sem csinálni az egykedvű sétáláson, és a bambuláson kívül.
egyik sem jó. hogy miért döntök hosszú évek óta a dohányzás mellett? azért mert ha netán fizikailag nem is vagyok jól, a cigi egy bizonyos fokig még ezt is ellensúlyozni tudja, úgy értem, hogy egy bizonyos pontig képes vagyok kvázi leszarni, hogy szédülök, és adott esetben az ájulás határán vagyok. tehát még mindig cigivel tudok jelen helyzetben produktívabb lenni. csak az a kérdés, mi lesz öt év múlva? ugyanis a szervezetem lassan végleg kikészül, szóval nem véletlenül gondolkodom ennyit ezen a leszokás dolgon, hanem azért mert muszáj. ez amit évek óta csinálok, gyakorlatilag egyenlő egy elnyújtott, lassú öngyilkossági kísérlettel.
az üdvözlést és a kedves szavakat köszönöm!
Szia,
Nagyon értelmes, összeszedett, átgondolt kis hozzászólást írtál, ha cigivel, ha anélkül volt. Sajnos a depresszió kínzó magányában szenvedsz te is, amít gondolkodásra képtelenné tesz, elzár, beszűkít. Terápiára nem próbáltál járni? Dolgozol? Egy terápia sokat segíthet, kinyitja kicsit a világot. Én még a sportra esküszöm, nem gyógyít meg, de javítja a közérzetedet, másrészt futás és úszás közben nem tudsz cigizni.:)
Szerintem itt sokan dohányoznak, feszültségoldónak használják.
Érezd itt jól magad, és ha van kedved beszélgetni, akkor gyere.
Szia Heimweh!
Tanácsot adni nem tudok, mert én is nagyon hasonló helyzetben vagyok. Már reggel úgy ébredek, hogy fáradt vagyok, álmos vagyok, egész nap semmi erőm, olyan vagyok, mint egy leszedált zombi, legszivesebben átaludnék minden napot, annyira nincs semmi energiám. Sokszor én sem tudok odafigyelni dolgokra, nem fog az agyam, elfelejtek mindent akár pár perc alatt is, szétszórt vagyok, ha beszélgetnem kellene valakivel, nem tudnék értelmesen megnyilatkozni. Nincs kedvem semmihez, nem érdekel semmi, teljesen motiválatlan vagyok, azt érzem, hogy nem is lenne erőm semmihez, hiába venném rá magam bármire, gyorsabban letennék a megvalósításáról, mint hogy belekezdjek.
Szia heimweh! Én is dohányzom, pedig nagyon nem kéne. Pszichésen sérült emberek között jóval gyakoribb a dohányzás.
A nikotin az agy dopamin nevű vegyületére hat. Ez felel a boldogságérzetért. Tehát egyáltalán nem meglepő, hogy cigivel kell tuningolnod magad. Van olyan gyógyszer -- a wellbutrin --, amit a nikotin okozta dopamintöbblet pótlására használnak. Egyébként antidepresszáns is. Van, akinél bejön; én inkább ideges leszek tőle.
Nikotint tudsz magadhoz venni más formában is, rágó, film, szopogatós cukor és e-cigi (ha veszel hozzá nikotint). Bár egyesek szerint a nikotin önmagában is ártalmas, biztos, hogy nem annyira ártalmas, mint a cigi.
Sajnos a cigi pszichés függést is kialakít -- nem azonos a testi függéssel. Vagyis maga a mozdulat, ahogy rágyújtasz, megszívod a cigit, nélkülözhetetlen lesz. Általában a szorongását (néha a tehetetlenségét vagy akár az unalmát) fedi el az ember vele.
Vannak csoportos leszokó tréningek, de először át kell gondolnod, hogy mi az, ami a cigi hatását kiváltja.
Ahogy CatEye mondja, a testmozgás nagyon hasznos. Gyakorlatilag már attól fel tudsz pörögni -- ha olyan vagy, mint én --, ha kiporszívózod a lakást. Sajnos ezzel még nem spóroltad meg magadnak a fájdalmat, hogy le kell mondani a "megnyugtató" vagy "vigasztaló" részéről a ciginek.
Ne hibáztasd magad, nem vagy egyedül ezzel a problémával 🙂
először is, mivel új vagyok itt, üdv mindenkinek!
bemutatkozni külön nem kívánok, a profilom mindenkinek elérhető! ez lesz az első posztom az oldalon, és micsoda premier lesz!
szeretném megosztani veletek a saját depresszióval kapcsolatos "élményeimet", egyrészt azért mert jó ha ezt legalább magam számára is világosan megfogalmazom, másrészt azért, mert talán nem is annyira titkon bízom abban, hogy legalább itt van valaki aki átélt már hasonlót, és ha szerencsém van tud mondani olyat amit én még nem tudok, és ebben a konkrét problémában segítségemre lehet, ugyanis mostmár huzamosabb ideje tökéletesen tanácstalan vagyok.
...szóval szépen lassan eljutott az ún. "életem" egy olyan pontra, ahol már nem az egyéb nyűgjeim, hanem a beláthatatlanul mély depresszióm az amely leginkább gátol abban, hogy akár egy negyed lépést is tegyek bármilyen irányba. a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben napi jelentős mennyiségű cigarettával nem "tunningolom" magamat, illetve az agyamat, képtelen vagyok bármire is koncentrálni, és gyakorlatilag teljesen "zombivá" változom, még egy egyszerű mondatot is alig tudok sokszor megfogalmazni, mert közben hússzor, szó szerint leblokkol az agyam. márpedig szeretnék leszokni a cigiről, mert már fizikailag is kikészülök/kikészültem tőle. azonban a cigarettafüst mentes napokon végképp olyan állapotba kerülök, hogy nem moccan az agyam, éppen ezért nehéz "feltalálnom" magamat, pozitívan gondolkodni például, mivel egész egyszerűen sehogy sem tudok gondolkodni, csak vagyok és bambulok. annyira használhatatlan vagyok ilyenkor, hogy félek találkozókat leszervezni, meg egyébként sem nagyon van kivel, vannak barátaim, de a többségük már családi életet él, vagy nagyon sokat dolgozik, szóval két hetente egyszer ha össze tudunk futni az már jó. közösségi életem tehát a nullával egyenlő amúgyis, de még egyszer mondom félek leszervezni is bármit, még ha lehetséges lenne akkor is, mert annyira nyomott vagyok, hogy attól tartok semmi értelme nem lenne, esetleg még más valaki napját is tönkre tenném.
császkálhatok egyedül a városban órákat, kimehetek a természetbe túrázni, ezeket korábbi leszokási kísérletek alkalmával már alaposan kipróbáltam. maximum húsz percre, félórára ébredtem fel picit, vagy még annyira se, és a bennem szintén bőven lévő feszültség sem lett sokkal kevesebb, vagy még inkább mit sem változott. semmi sem tud igazán megmozgatni, fizikailag is nagyon szét vagyok esve, az egyetlen dolog amire ilyenkor jó vagyok az az, hogy hallgatok valami repetitiv zenét, és ábrándozom, de valójában ez is teljes káosz, nincs egy kép vagy gondolat a fejemben ami 20-30 másodpercnél tovább maradna. gyakorlatilag az egész életem olyan már mint egy "éber" álom. nem vagyok ott sehol sem ténylegesen, csak nézek ki a fejemből, és minden ami elvileg valóságos, olyan tompa és vontatott. korábban is éltem már meg nehéz időket, a szorongás, a magány, a szociális helyzetem, vagy egyéb dolgok miatt, de valahogy, ha valami baj volt, mindig az volt a válaszom rá, hogy zaklatottan elkezdtem keresni valamit, egy embert, egy hobbit, egy helyet, bármit, tehát mozgásban voltam, ezt hozta ki belőlem a szorult helyzet. ez sem feltétlenül volt egészséges persze, de ennek a "mozgásnak" általában az lett az eredménye, hogy találtam is valami többé-kevésbé hasznosat ami megnyugtatott, vagy jobb esetben valami valódi értéket is, ami erőt adott a későbbiekben (sőt, kifejezetten sok ilyen volt). néhány évvel ezelőtt azonban volt egy súlyos mélypontom amikor is hónapokig még az utcára is alig tudtam kimenni, a barátaim látogattak egy darabig, de sajnos ez az epizód éppen a nyár kellős közepén volt, és egy ponton úgy alakult a dolog, hogy az összes ember akire számíthattam volna, egyszerre ment nyaralni/táborba/külföldi munkaútra, satöbbi. szóval ott maradtam életem legsúlyosabb krízisében teljesen egyedül, egy szobába bezárva. magam sem tudom már, hogy hogyan éltem túl, de valószínűleg úgy, hogy tudat alatt igyekeztem minden kapcsolatot megszakítani a külvilággal, nem gondoltam senkire, igyekeztem nem vágyakozni egy megnyugtató beszélgetésre, mert tudtam, hogy nem lehet, és már a gondolatba is kis híján belehaltam. később ebből a helyzetből kiszabadultam, de onnét kezdve szinte hatástalanok rám az emberek, a kapcsolataim, és úgy egyébként minden. minden üres, és jelentéktelen. azóta, nagyjából három év alatt összesen volt talán 3-4 tartalmas beszélgetésem, amiben jó volt részt venni, és amiben jó volt és sikerült fejben is ott lenni (már amennyire).
szó szerint úgy érzem mintha el lennék vágva a világtól, és képtelen vagyok ebből a börtönből kiszabadulni. minden szürke és mozdulatlan, és ez teljesen megbénít, de ha nagy nehezen el is indulok valamerre, és próbálok is valamit, az is teljesen hatástalan. pszichoterápiára nincs pénzem, ami helyileg ingyen elérhető az egyenlő a nullával. korábban voltam már tündérhegyen, de most nem tudok újra hónapokra bevonulni, mivel azt a kevés munkát sem tudnám csinálni amit most tudok, és amit muszáj, és végleg az utcára kerülnék.
egyszerűen nem tudom, hogyan tudnék kifelé fordulni, a világ felé, és nem befelé. évek óta tart ez az állapot, olyan régen volt már, hogy valódi motivációt éreztem bármivel kapcsolatban, hogy fel sem tudom idézni, és nem is emlékszem rá milyen az. amíg dohányzom, néha egy-egy bulira, vagy társas eseményre, vagy valami "kreatív" tevékenységre rá tudom erőszakolni magam, de valódi öröm ezekben sincs, maximum nyomokban, de valódi bánat sem nagyon, üresek teljesen, ahogyan én is.
egészen borzasztó érzés amikor nem gyújtok rá. tökéletesen be vagyok lassulva, mintha egy hatalmas köd burkolna be, és nem látok, nem érzek semmit azon keresztül. a látásom is elhomályosul, ha megpróbálok olvasni összefolynak a betűk, ha sétálok az utcán olyan az egész mintha csak egy díszlet lenne, amire csak tátott szájjal bámulni lehet, de megérinteni, vagy megérteni bármit is belőle nem. abszolút képtelen vagyok koncentrálni bármire, a legapróbb, legegyszerűbb tevékenység elvégzése is szó szerint gondot okoz, felrakni a telefont a töltőre például... de hol is van a töltő? 10 éve mindig ugyanott, ugyanabban a fiókban, de mire eljut a tudatomig, és eszembe jutna, elfelejtem, hogy mire kell egyáltalán a töltő... nem tudom mivel tudnám még érzékeltetni, teljesen leblokkol az agyam, leáll és kész. egyedül ábrándozni tudok, na az megy, de az sem mindig persze, de a valósággal nem igen van kapcsolatom. hozzáteszem, ezek a tünetek, tehát a feledékenység, a rossz memória, a durva koncentrációs problémák dohányzás esetén is megvannak, de ha rágyújtok rögtön megindul az agyam, kizárólag így tudok megírni például egy hivatalos levelet, de míg ezt a posztot megírom, addig is biztosan elszívok két-három szálat, mert enélkül képtelen vagyok két összefüggő mondatot megfogalmazni.
évek óta küszködöm ezzel a helyzettel, de teljesen tehetetlennek érzem magam. ha szorongok az rossz, nagyon rossz, mindenki tudja. de csinálok valamit, vagy legyőzöm az aktuális félelmemet, és jó eséllyel elviselhető mértékűre csökken, vagy még jobb esetben elmúlik. a magány is rossz, aztán néha elég egy jó beszélgetés, vagy egyetlen szó, egy gondolat és máris enyhül kicsit. szóval ha küszködöm is, és küszködtem mindig is sokat, ha nehezen is de megtaláltam az utat az enyhülés felé. de ezzel a helyzettel képtelen vagyok mit kezdeni, ez az állapot annyira ellehetetlenít mindent, hogy nem csak törekedni nem tudok semmire, de szó szerint semmi vagyok, megsemmisülök.
ha bárki megélt már hasonlót, vagy akár most is hasonló cipőben van, rám írhat ha van kedve! illetve minden véleményt, tanácsot szívesen olvasok bárkitől, természetesen!
szia 🙂
sziasztok !
Már hatnia kéne,jelezd az orvosodnak. Nálam hamar hatott.Ha el kell hagynod,azt lassan tedd!
Cimbaltát szedők tapasztalatait kérem, hogy tényleg 2 hónap is kell ennek a gyógyszernek, hogy hatását kifejtse, már 5 hete szedem, de még nem érzek semmi hatékonyságot, várom válaszotokat.
Nekem pl. nagyon el van felejtve a kezelésem során a terápiás munka fontossága. Az a gyógyulás záloga pedig. A gyógyszer sosem gyógyított és most sem gyógyít. Azt nem tudom hogy nem fog-e. lehet hogy kitalálnak majd valamit a jövőben, de ha lehet egy tippem az az, hogy akkor se fogja a pszichológiai problémákat helyrerakni egy molekula. Mindent azon a szinten kell megoldani, amin keletkezett.
A veszekedések anyukámmal, az egy helyben topogás összefügg, és visszavezethető mindarra, hogy nem kapok komoly terápiás segítséget. A gyógyszer lehet hogy néha kell, de az átmeneti stabilizálást amire jó nem szabad összekeverni a valódi gyógyulással. Én ugyanolyan rosszul vagyok mint gyógyszer nélkül, csak nem produkálom a tüneteket, de a legtöbb pszichiáter megelégszik ezzel, amíg nem csinál nagyobb zűrt a betege. De a gyógyszerrel más baj is van. Azon túl, hogy néha szükséges, hosszú távon romboló is egyben, mivel visszafogja az embert sokmindenben. Tehát nem a gyógyuláshoz vezető egy lpcsőfokként kell szerintem felfogni, hanem nagyon átmeneti segítségként, amire nem szabad hosszútávon támaszkodni, mert visszafogja az embert. Nekem legalábbis az eddigi gyógyszerekkel ez volt a tapasztalatom.
Idézet tőle: Zsolt2097Idézet tőle: ggabor"Konzultáció a magyar pszichiátriáról!" címmel csoportot indítottam. Várom javaslataidat, tapasztalataidat!
Gémesi Gábor 33 éves üzleti kommunikátor vagyok. Több mint tíz éve mentális beteg. Kényszerbeteg és depressziós vagyok.
Szeretnék segíteni sorstársaimon és változtatni ott, ahol kell.
Több pozitív (Nyírő, Balassa, Moravcsik Alapítvány, JóLélek Alapítvány, Napkör) és néhány rossz tapasztalatom volt ellátásom során. És Neked?
Most elmondhatod a véleményedet! Hajrá!
Várlak a csoportban! Javaslatainkat eljuttatjuk a magyar országgyűléshez!
Most már csak azt lenne jó tudni, hol ez a csoport.
Jobb felső sarok Csoportok fülre katt. Legfelül.
Idézet tőle: ggabor"Konzultáció a magyar pszichiátriáról!" címmel csoportot indítottam. Várom javaslataidat, tapasztalataidat!
Gémesi Gábor 33 éves üzleti kommunikátor vagyok. Több mint tíz éve mentális beteg. Kényszerbeteg és depressziós vagyok.
Szeretnék segíteni sorstársaimon és változtatni ott, ahol kell.
Több pozitív (Nyírő, Balassa, Moravcsik Alapítvány, JóLélek Alapítvány, Napkör) és néhány rossz tapasztalatom volt ellátásom során. És Neked?
Most elmondhatod a véleményedet! Hajrá!
Várlak a csoportban! Javaslatainkat eljuttatjuk a magyar országgyűléshez!
Most már csak azt lenne jó tudni, hol ez a csoport.
"Konzultáció a magyar pszichiátriáról!" címmel csoportot indítottam. Várom javaslataidat, tapasztalataidat!
Gémesi Gábor 33 éves üzleti kommunikátor vagyok. Több mint tíz éve mentális beteg. Kényszerbeteg és depressziós vagyok.
Szeretnék segíteni sorstársaimon és változtatni ott, ahol kell.
Több pozitív (Nyírő, Balassa, Moravcsik Alapítvány, JóLélek Alapítvány, Napkör) és néhány rossz tapasztalatom volt ellátásom során. És Neked?
Most elmondhatod a véleményedet! Hajrá!
Várlak a csoportban! Javaslatainkat eljuttatjuk a magyar országgyűléshez!
Szia András,
Egyértelmű összefüggés van a depresszió és a kezeletlen,megoldatlan szociálisfóbia között. Sajnos a szocfóbosoknak alacsony az önértékelésük, az emberi kapcsolataik hiányosak vagy nincsenek, erősen szoronganak elképzelt vagy valós események miatt. A szociálfóbia bezárja őket, és mivel nincsenek rendezett társas kapcsolataik, vagy ha vannak akkor téveszméket társítanak hozzá, befelé fordulnak, az életöröm elveszik.
Egy jó terapeuta sokat tud ezen javítani, feloldja a félelmeket, megmutatja a dolgok valós oldalát. Antidepresszánsokkal, szorongásoldókkal, ha megtalálják a megfelelő kombinációt, tudnak segíteni, de ez összetett dolog, mert először a szocfóbiát kell gyógyítani, ezzel a hangulati oldal, motiválatlanság is javul. Én úgy olvastam, hogy a kezeletlen szociális fóbia hozza a depressziót.
Szia András!
Egyértelmű az összefüggés. Szerintem először a depit kéne kezelni,mert amig az nem javul nincs erő másra koncentrálni. Utána jöhet a fóbia kezelése,ami egy jó orvossal és hosszú terápiával sokat javulhat. Legalábbis mint régi depis úgy tapasztaltam,hogy annak javulása után sokkal fogékonyabb az ember a terápiára. De ez csak az én véleményem.
Sziasztok!
Lassan 2 hónapja vagyok a burán,a szociális fóbia topikba írtam néhányszor.
Most ide a depresszió topikba azért írok,mert kérdésem lenne felétek:
Lehet e összefüggés a szocfób. és a deprasszió között?
46 éves ffi vagok,gyerekkorom óta vannak szocfób.gondjaim bizonyos helyzetekben.4 és fél éve egy munkahelyen dolgozom,kb.fél éve kezdődzek ott is a szocfób. miatt bizonyos helyzetekben és néhány személlyel szemben szörnyű lámpalázas,lefagyásos tünetek.Ezek miatt az önértékelésem romlani kezdett,és a szocfóbos tünetek erősödnek.
Mostanra eljutottam odáig,hogy nagyon rossz kedvű vagyok,kezd minden összeomlani bennem,szinte félek bemenni a munkahelyemre.Egyre rosszabb a jövőképem,semminek nem tudok örülni.Nem tudom kipihenni magam,este alig tudok elaludni.Csalódok az emberekben,nem kívánok senkivel beszélgetni,türelmetlen vagyok,és általánosságban félek.
A szocfób vonzza e magával a depressziót?Vagy más lehet az oka?
Azt tudni kell,hogy egyedül élek.Volt az utóbbi 5 évben két párkapcsolatom,de nem működtek jól.van egy nagy fiam 22,akit egyedül neveltem 6 éves kora óta,de Ő már nem velem él.
A közelmúltban imádtam munkába járni,felújítottam a lakásomat,hobbim volt,stb,most pedig egy kedvetlen magányos befásult ember lettem.
Van egy olyan érzésem,hogy néhány szoc.fóbos kudarchelyzet kiöl minden optimizmust,és aktivitást az emberből,és ez vezet még pluszban a depihez(?)
Járok kimondott szocfób.-ra specializálódott pszichológushoz,igaz csak két alkalommal voltam eddig,de folytatom,hátha jobb lesz(?)
Köszi,aki elolvasta,üdv.
Értem, kitartok egyelőre. Tegnap is bevettem, aludtam 11 órát, így már kibírtam ébren a napot, bár álmosan. Köszi!
Szia Unloved78. Mint minden antidepinek ennek is kell 1-2 hét, hogy hasson, de 2-4 hét a teljes hatás kifejtése. Szerintem ne add fel még, hozzá kell, hogy szokjon a szervezet. Az a 2-3 hét a dokival találkozásig pont jó, hogy már egy hosszabb tapasztalati íved legyen. A szokásos adagja 15-30 mg, így lehet, hogy még emelni is akarja majd a doki, ez a bevezető adag. Még ne add fel, hátha javul a helyzet.
Sziasztok!
Nem tudok kimozdulni otthonról. Egesz pontosan tudok,, megcsinálok mindent amit kell, de olyan dührohamokkal,sírógörcsökkel jár,hogy totál kesz vagyok. Akár a szomszédba, vagy a szüleimhez( 5 perc),vagy bárhova kell mennem. Jelenleg ott tartok,h.csak rivóval megy valamelyest. Új gyogyit szedek, de szart sem ér. Lassan munkába állok megint, ( remélem,le%- tak és várom,h.valahova felvegyenek,ha megjön a határozat) és rettegek az elindulástól,illetve a düh es sirórohamoktól. Aki nem ebben él el sem tudja képzelni mi ez......Valaki segítsen!!!!!!!!!
Sziasztok!
Van valakinek tapasztalata a Mirzaten gyógyszerrel? Álmatlanságra és major depire írták fel. Tegnap este bevettem az első 15mg-os pirulát, egy óra múlva szinte beestem az ágyba, de elaludni nem tudtam órákig, aztán sikerült, de másnap, 7 óra alvás után is rettenetes fáradtsággal keltem, egy dupla kávé után ülve elaludtam.
Lesz ez jobb vagy szedjek inkább felet? A dokinál csak 2-3 hét múlva lenne időpont, úgy gondoltam jobb ha sorstársakat faggatok..
Idézet tőle: Szerelmes HercegnőŐszintén szólva nagyon lehangoltnak érzem magamat, de OKKAL. Az ember mindent megtesz, hogy befogadják és szeressék, és mindezt nem azért, hogy megfeleljen, hanem mert ez belső igénye. Ennek ellenére nincs aki megértené, sőt ha még lehet bele is taposnak a lelkébe, elnyomják, beszólnak neki, vagy zaklatják hülyeségekkel. Nem az, hogy normálisan lehessen valakivel beszélgetni, nem. Mindenkinek van valami eget rengető hülyesége, vagy beszólása (nem az itteniekről van szó), és van hogy észre sem veszi, hogy vérig sérti a másikat, és mindezt úgy előadva, mintha szent lenne, vagy Jót akarna... ez már mindennek a teteje, hogy az ember tényleg szinte azt lehetne mondani majdnem, hogy "nem hibázik", és mégis mit kap cserébe...? Egy adag sz*rt (Bocsánat a kifejezésért, de legalább találó). Szóval csalódtam az összes emberben. Akiben meg nem csalódtam, vagy legalább "megütné a mércét", az meg hol van...? Egyszerűen el van tűnve, nem érdeklődik, nem foglalkozik velem. Pedig ő még intelligens is, lehetne vele normálisan beszélgetni is, de őt ez az egész mégsem érdekli, vagy amnéziás, mert nem tudja mi van, vagy elutasítja, vagy nem foglalkozik vele, mert nem tudom, hogy miért...
Ami a kedvenc beszólásaim közé tartozik: "Sose csinálod meg", "Mindig sajnáltatod magad", "játszod itt a beteget évek óta", "szednéd már össze magad", "Ezt direkt csinálod, nem akarsz változtatni". stb.
Olyan kedvesek, empatikusak, stb. Ilyeneket mondanak nálunk, főleg anyám. Szokták mondani hogy akinél támogató háttér van, az sokra viszi. Hát nálam nem így van. Ilyen "kedves" beszólások tömkelege. Ezt hívják pechbnek. És minden nap arra gondolok hogy hogy megszívtam a gyógyszerrel, hogy megszívtam a betegségemmel, hogy megszívtam anyámmal, stb. És amit várnának tőlem ( tanulás, munka) azt iszonyatosan megnehezítik ha nem lehetetlenítik el.
Ez az egész az elutasító légkör miatt van. Olyan légkör, amiben az embernek mutatnia kell valamit, hogy "erősnek" látszódjék, és megfeleljen egy képnek, és ha ezt nem tudja valaki mutatni, akkor el van utasítva. Akkor már ha nem erős, dolgos, okos, és ügyes, akkor már nem is kell. Na itt aztán nincs szeretet... Ahol akkor kell csak valaki amíg aktív, életerős. Fel se fogják hogy nekem bajom van. Sokszor kérdezik: milyen tün eteid vannak? Mintha nem tudnák mikor 190-es vérnyomásaim voltak, mikor be se tudtam egy órára se menni az egyetemen, annyira pánikoltam. Az "elfelejtik". De nem is kell látni, elég ha elhiszik, hogy szét vagyok menve tudatilag, nem tudok tanulni, figyelni, dolgozni, mer annyira nem vagyok jól. Nem, az nem számít. Csak mikor kiabálás van, akkor mindig én vagyok az aki elkezdi, és azt kell kezelni, a magatartászavart. Ami rájuk nézve rossz. De az hogy velem belül mi van, az nem érdekes. Csak ha nekik valami rossz származik ebből az érdekli őket.
Persze most se jobb gyógyszerrel, mert ugye a gyógyszer nem tud megoldani alapvetően életvitelből fakadó gondokat. Anyukámmal való viszonyom nem tudja helyrerakni. Pedig a negatív beszólogatások, az elutasító légkör most is megvan folyamatosan. Terápia meg nincs, arra keressem meg én a rávalót. Persze 40 000-et. Sima ügy, gyógyszeresen, betegen. Mi sem egyszerűbb. A pszichiáteremet se nagyon érdeklem. Felírja a gyógyszert, aztán kész, csak szedjem, legyek "csöndben". Lennék én ha nem várnának el tőlem többet. Egyetem meg miegymás.
Szerintem meg nem tudja maga sem, így tanítani sem, mert vagy genetikailag kevésbé szorongó, vagy pedig olyan jó családi körülmények között nőtt fel, hogy nem kellett mi miatt szorongania. Nagyon kevéssé múlik a szorongás azon, hogy az ember szándékosan csinál valamit amitől nem szorong. Ezt el lehet érni persze, de sosem egyedül lesz az ember szorongó vagy nem szorongó, hanem a többi ember miatt.
Őszintén szólva nagyon lehangoltnak érzem magamat, de OKKAL. Az ember mindent megtesz, hogy befogadják és szeressék, és mindezt nem azért, hogy megfeleljen, hanem mert ez belső igénye. Ennek ellenére nincs aki megértené, sőt ha még lehet bele is taposnak a lelkébe, elnyomják, beszólnak neki, vagy zaklatják hülyeségekkel. Nem az, hogy normálisan lehessen valakivel beszélgetni, nem. Mindenkinek van valami eget rengető hülyesége, vagy beszólása (nem az itteniekről van szó), és van hogy észre sem veszi, hogy vérig sérti a másikat, és mindezt úgy előadva, mintha szent lenne, vagy Jót akarna... ez már mindennek a teteje, hogy az ember tényleg szinte azt lehetne mondani majdnem, hogy "nem hibázik", és mégis mit kap cserébe...? Egy adag sz*rt (Bocsánat a kifejezésért, de legalább találó). Szóval csalódtam az összes emberben. Akiben meg nem csalódtam, vagy legalább "megütné a mércét", az meg hol van...? Egyszerűen el van tűnve, nem érdeklődik, nem foglalkozik velem. Pedig ő még intelligens is, lehetne vele normálisan beszélgetni is, de őt ez az egész mégsem érdekli, vagy amnéziás, mert nem tudja mi van, vagy elutasítja, vagy nem foglalkozik vele, mert nem tudom, hogy miért...
..
1 hete volt informatika különbözeti vizsgám, annyira szarul voltam aznap, hogy majdnem hánytam, enni meg nem volt kedvem. Meg voltam róla győződve, hogy meg fogok bukni (pedig az informatika olyan amiből ha értesz a gépekhez ki lehet hozni LEGALÁBB egy kettest) ... és 4-es lett. 🙂
Rohadtul fáj, nagyon fáj... fáj, hogy így felhúzom magam a dolgokon, hogy egyfolytában szarul vagyok, hányingerem van, fáj a fejem, homályosan látok, remegek... Bárcsak tudnék változtatni... De a "nem fáj eléggé" nem nagyon illik rám. Szerintem.
Sokszor munkahely, barátság stb. elúszhat a depresszió/szorongás pszichiátriai kórkép miatt. Gondolj csak bele Huligán, melyik munkahelynek hiányzik egy labilis idegzetű szorongó munkaerő. Ráadásul ezek a betegségek rengeteg energiát kivesznek az emberből, megbénítanak.
Én például olyan szorongó vagyok, hogy a vizsgáimra szinte nem is emlékszem. Ha 120%-ra megtanultam az anyagot, akkor kb. kihoztam magamból egy 3-as,4-est. Utána otthon meg vertem a fejem a falba, mert minden beugrott.
Irigylésre méltó az aki lazán tudja venni ezt a mai világot. Tanítani kellene.:)
Bár eljutnék már oda,h.nem érdekel más véleménye,de képes vagyok belebetegedni, ha kritizálnak,nem elégedettek velem. Életem során ebből nagyon sokszor volt/van részem. Hogy lehet elérni,h.ettől megszabaduljak? Le akarom sz@rni más véleményét.
Én is megcsinálok mindent amit kell,de ez olyan fokú agressziót,szorongást vált ki bennem ami teljesen lefáraszt,kimerít. Nem hagyom el magam,de amióta az eszemet tudom így élek,ezt így csinálni nem tudom meddig lehet...
Huligán: engem sokszor megbélyegeztek a betegségeim miatt, volt h.csak ezért nem vettek fel. A helyedben még viccből sem mondanám, hogy skizo vagyok. Pláne ha meg még nem is igaz. Mi volt a baj,h.csak 2 évet jósoltak a dokik? Hogy a francba csináltad,add már meg a receptet:-) 🙂 🙂 🙂
Sokan szégyelnek segítséget kérni, vagy azt hiszik megbélyegzi őket a pszichiátriai előzmény az életükben. Ebben van is valami igazuk, mert ez a társadalom még mindig lenézi és gyengének képzeli a mentális betegeket. De ahogy orvoshoz fordulunk egy cukorbetegséggel, egy magas vérnyomással, ezzel is akkor teszünk magunkért a legtöbbet ha orvoshoz fordulunk. És nem mindig kell változtatni, sokszor egy másik nézőpont, egy dolog átértékelése is sokat segít.
Én amikor már ott voltam, hogy annyira szarul voltam, hogy csak vonszoltam magam, felmondtam, a napi teendőket nem tudtam elvégezni, és szuicid terveim voltak, akkor is ösztönösen kerestem az orvosi segítséget. Ha akkor nem megyek be önként a pszichiátriára, már nem élnék.
Nyavalyog.. Akkor te mit "nyavalyogsz" itt?
Vagy annyira "fáj" hogy nem változtat.. Ezt max az érti, aki átéli.
Sok embernek hiába fáj nagyon, nem tud változtatni... nem mondom, hogy ebben a mondásban nincs igazság, de azért nem minden esetben.