Depresszió
Sziasztok! A CDB olajról hallott valaki? gyógyszert állítottak elő belőle, most ál tesztelés alatt, és nem utolsó sorban szorongásra is depresszióra is jó!
http://drogriporter.blog.hu/2015/04/27/kannabidiol_a_gyogyaszatban_kerdesek_es_valaszok
Én szeretném magamon kipróbálni. Egyébként kratont ( növény és legális) fogyasztott valaki, aki SSRI t szed? mert én tegnap bevettem egyet, de semmi sxtra, állítólag pedig eufórukus állapot is elérhető 8 szemmel, de mivel SSRI t szedek, nem merem.
Ordítást én is kipróbálnám...
Kedves eumate -- pontosan ez az a magatartás, ami nem elfogadható a Búrán. Egyrészt kioktatsz másokat, másrészt ezt teljesen önkényesen teszed.
A Búra staff rendszeresen olvassa három nyelven a tudományos szakirodalmat. Amiket itt leírtál, annak _az ellenkezőjére_ van tudományos bizonyíték. Amennyiben tudományos irodalomra hivatkozol, feltétlenül linkeld a megfelelő absztraktot.
A továbbiakban kérlek, hogy tartózkodj a kioktató megszólalásoktól.
Sokminden felmerült terápiákról kezdve a traumatikus gyerekkoron át párkapcsolatokig.
Anélkül hogy a téma szakértője lennék, annyit tudok mondani, hogy a régi analitikus freudi terápiák nem igazán működnek. Paradoxonok vannak beépítve és az egész sokszor egy oylan helyzetre hasonlít mint egy 22-es csapdája. Az egész olyan fogalomrendszerrel operál, ami önkényses és nem bizonyítékokon alapuló, hanem freud elméletalkotó agyából pattant ki, de nem sok köze van a valósághoz, és a gyógyítási hatékonysága is igen megkérdőjelezhető.
A modernebb "itt és most" -ra koncentráló terápiák sokkal hatékonyabbak.
Az, hogy itt az oldalon kevesen vannak akik esküsznek néhány terápia hatékonyságára, nem igazán mérvadó. Itt az oldalon ugyanis nagyrészt oylanok vannak, akiknek problémájuk van, és nem találtak megoldást még. Ez lehet a teljes betegségpopuláció 1%-a, de semmiképpen sem reprezentatív. Korrekt kutatásokat és klinikai tanulmányokat kell nézni ami a külöféle terápiák hatékonyságát mutatja, és ebből egyértelműen kiderül, hogy sok terápia bizonyos megbetegedésekre (depresszióra meg különösen) igen hatékony. Nyilván az az ember aki meggyógyul nem valószínű hogy a búrűán fog busongani, hogy jaj de rossz neki, hanem éli az életét és ide se néz.
Nem értem egyébként hogy az antidepresszánsokat miért éltetik annyian? Lehet benen hinni hogy az segít, de ki van mutatva tudományosan, hogy az egész antidepresszáns mizéria egy blödff, és nincs hatékonysága, vagyis maximum a placeboéval egyenlő. NEM hat a depresszióra. könnyű elhitetni a világgal valamit, csak elég sokszor kell ismételni, de a valóság attól még más lesz. Ha kell link, küldök.
A traumatikus gyermekkor is egy mítosznak látszik, az első 3 év nem dönt el mindent, erről is tudok tanulmányt küldeni. A legtöbb lelki probléma nem a gyerekkorban gyökerezik, bármennyire is hivatkoznak rá. Erre persze lehet hivatkozni, hogy az mennyire meghatározó. Persze, meghatározó, de ez mindenkinek meghatározó, a szocializáció meghatározó, a neveltetés, stb. De a lelki problémáink nem amiatt alakulnak ki, hanem a jelenben, a jelen környezetben. Ha valaki lekezel, semmibe vesz minket, durván, agresszívan bánik velünk, esetleg terrorizál, vagy csak enyhe rosszallását fejezi ki. Ezek mind mind egy légkört teremtenek, amiben kénytelenek vagyunk élni, és ez meghatározza lelki jóllétünket. Nagyon fontos alapigazság hogy a kapcsoaltaink tesznek minket lelkileg egészségessé vagy beteggé.
Nem filozofálgatni kell, hanem megnézni a jelen levő publikus tudományos tanulmányokat. Nosa nem azt mondom hogy a lelki gondokat a hideg tudomány szemüvegén keresztül kell megldani. Persze hogy nem. Én se szeretném, has nagyon el vagyok keseregva akkor nekem a neurotranszmitterekről tartsanak előadást, vagy ha öngyilkos akarok lenni, akkor elmondják nekem hogy ez most a tanult tehetetlenség és az elülső lebeny terméke. Viszont vannak kérdések, amikben csak az mondhatja ki a végső szót.
Utolsó téma: párkapcsolatok: Lehet sokan nem így gondolják, de én egyértelműen tudom. A párkapcsolat NEM feltétlenül szüökséges a lelki boldogsághoz, és ezt nem csak saját példán tudom bizonyítani hanem szintén kutatások szólnak erről.
Saját példám egyébként az, hogy én világéletemben magamba forduló ember voltam, de boldog. Boldog, mert volt élvezetes tevékenységem, a teljesítmény, és a siekr doppingolt, és ez flow élményben tartott. Tökéletesen megfelelt nekem és boldog voltam. Nem szorultam rá párkacsolatra. Aztán jelenleg már egy több mint 1.5 éves kapcsoaltom van, és nem lettem kicsit se boldogabb mint az elején. Sokat jelent nekem érzelmileg a személy, de a boldogságszintem nem nőtt ezáltal, sőt talán utóbbi időben csökkent is. Ugyanakkor mivel fent is írtam, a lelki jóllétünk az emberi kapcsolatainkon múlik, ha a társad támogató, és nincs hierarchiaharc vagy játszm a kapcsoaltban, az olyan intim légkört tud teremteni, ahol a felek elmerik mondani belső vágyikat, és igényeiket anélkül hogy büntetnék őket, és ez tud teremteni egy jó alapot arra, hogy az ember ne érezze magát szarul.
Jó éjt!
Felvetette a terap, hogy ilyenkor gond lehet, hogy nem mondom el a másiknak, mik az igényeim, ezért nem elégülnek ki, frusztrált leszek, emiatt következményesen csökken a motivációm...de az a helyzet, hogy van, ahol már az elején érzem, hogy "nem ok", ezért nem vagyok motivált.
tehát nem a másik teljesítményén múlik.
nemkene holnap válaszolok rá nagyon fáratt vagyok már.... jó éjt
Közben tudom, nem is bírnék olyannal se létezni, aki rám telepszik gyakorlati életben, hogy mindig és mindent csináljunk együtt...
Nem valami
híg fos vagy
unalmas
vagy ahol széthajtják az embert
hanem amiben áramlik ide-oda az érzelem. 😀
Mert érzem, néha mi minden képes összedönteni nálam a rendszert. Inkább "funkcióképességre" hajtok és ...na jó, leírom, sztem mi segítene rajtam.
Egy jó párkapcsolat....
Már úgy kb 12 éves koromban "átírtam" a könyveket(kihúzgáltam szavakat) kényszerességből. Persze elmúlt később...
Általánosban bepisiltem a szorongástól...
Én is így sejtem, hogy akinél már korán jelentkeztek a bajok, "hova" tud meggyógyulni? Milyen "betegség előtti" állapotot lehet visszaállítani, mikor olyan talán soha nem is volt...
Felépülést se mondanék, inkább karbantartás. na jó, lehet felépülés...de hogy KIgyógyulás nincs...az esélyes.
Itt az említett Gestalt terápiás coaching: http://divany.hu/ego/2016/06/19/coaching_sajat/
Kösz, hogy felhívtátok a Gestalt-terápiára a figyelmem; azt hittem, már mindent ismerek, de erről most hallottam először. Nem kifejezetten tudományos megalapozottságú elmélet 😉 Mindenesetre, ha jól értem, a lényege ugyanúgy az önismeret, mint a legtöbb normális terápiának. Az rokonszenvesnek tűnik, hogy nem akar leragadni a múltban, mint az analitikusok jelentős része.
Pont a héten olvastam a Gestalt terápiáról, HR coachingban.Egy szkeptikus újságíró ment el rá, 9 hétig tartott, és őt meggyőzte. Csoportterápiában zajlik, korban és szakmában is heterogén emberekkel,és minden alkalommal egy embernek kell elmondania a többiek előtt a dilemmáját, problémáját. és a coach vezetésével kivesézik az emberek.
De ehhez tudnia kell az embernek, hogy pontosan mi is a problémája a munkájában, ami gondot okoz.
Én pont ilyen terapeutát szeretnék, aki csak hallgat, mert ülés után képes vagyok visszapörgetni magamban a dolgokat és a reakcióimból rájövök, vagy abból, hogy hogyan mondom el a mondandómat, hogy milyen vagyok, jobban felismerem magam és a neurózisom kapcsolatát, és közelebb kerülök a "forró kásá"hoz, azaz a megoldáshoz, amit az emebr kerülget , hárít, mint a forró kását. Ez egy tök jó hasonlat: Kerülgeti, mint a forró kását! " Igazából van aki nem tudja mi a forró kásája, de van remény!!! Én nem adom fel. ti se!
Sziasztok! Nekem egy nagyon de nagyon jó pszichológusom volt, olyannyira, hogy most 10 évvel késöbb, amikor olvasok egy könyvet a Gestalt terápia alapvetését, vissza tudok emlékeznia az "ülésekre" és még így is épülök, hogy visszamegyek gondolatban a multban és megfigyelem ( gondolatban) az akkori válaszaimat. Hogy hárítottam-e e stb.Ezt a könyvet mindenkinek tudom javasolni, akinek már volt/ van pszichológusa és aki ráér odafigyelni a neurózisára. Csak akkor tudunk felépülni, ha jobban megismertük önmagunkat. A Gestalt terápia szerintem kitűnő lehet! a könyv teljesen jó a freudi ( ortodox) pszichoanalízishez képest egy sokkal inkább működő terápiát ír le, eza Gestalt terápia. Valaki hallott már erről? Én úgy gondolom, mivel gestalt módszer új így elég egy normál, jó pszichológus is, és páciensként pedig megfigyeljük az ülésen tanusított magatartásunkat nagyon sokmindenre rá lehet jönni magunkról. Én javaslom mindenkinek a pszichoterápiát.
A pszichodinamikus az, ami a pszichoanalízis módszereire/elméleteire támaszkodik, tehát közel áll az analízishez.
Lehet, hogy ez brutális közelítés, de én azt mondanám, hogy aki biológiailag sérülékeny, és/vagy nagyon durva gyerekkora volt, az nem fog "meggyógyulni" semmitől. De jobban tud lenni, jó(bb) életet élni, jobb kapcsolatokat építeni, tud boldog lenni, ilyesmi -- ezt "felépülésnek" szokták mostanában hívni (szembeállítva a "meggyógyulással").
Én például boldognak mondanám magam, holott súlyos szuicid depresszióban szenvedek még ma is, és ez a lehetőségeimet is behatárolja... De le tudom magamról választani a betegség negatív következményeit, illetve meg tudok velük békélni. Ebben segít a terápia.
Idézet tőle: parrotSajnálom,hogy ilyen negatív véleményt adtak a legtöbben a pszichoterápiáról.Ilyenkor felmerül bennem,miért nem váltanak pszichiátert,ha nincsenek megelégedve.
A pszichiáterem nem képzett terapeuta, ő küldött terapeutához. Nem mondott konkrét terapeutát, ebben nem adhat tanácsot, és ő is azt mondta, amit Eszter is ír, hogy a módszer sem igazán lényeges, nem azon van a hangsúly.
Direkt idősebb tapasztalt Tündérhegyis csajt választottam, és igen beleragadtam a terápiába, ahol semmi sem történt, mert vártam tőle a végkifejletet, közben rengeteg időm és pénzem elment rá. Ennek az az oka, mert nem tudtam mit várhatok egy terápiától, erről elfelejtett tájékoztatni. A havonta a pszichiáterrel történő 1 órás beszélgetés, ami ingyenes ráadásul, sokkal többet ért. Ő persze bíztatott a terápiában maradásra, hogy nincs azonnali hatás, és a jó terápia felkavaró, de engem annyiban kavart fel, hogy nem értettem,hogy miért hallgat a terapeuta miközben én beszélek mindenről, és se pozitív, se negatív megerősítést nem kapok.
Ettől függetlenül elhiszem, hogy valakinek segít, ha sikerül a tűt a szénakazalban megtalálni, azt a terapeutát és módszert, ami javít az állapotán.
szinte 100% nő
empatikusabbak, beleérzőbbek, stb
én pl szexbombához jártam, aki mindíg nyalogatta a szája szélét az intim kérdéseknél, s csábosan izgett mozgott a miniszoknyás kis seggén 10k/óráért
ott is hagytam, kerestem egy öregasszonyt
önismereti önfejlesztő lelki testi átéléssel
először interjú van, ott tisztázzátok a dolgokat, többek között azt, hogy d-vel mennyire tudsz részt venni. az első szeánsz a jobb helyeken ingyenes, s maradsz/kiléphetsz
d-nek sok fokozata van, az étvágytalanságtól a csak fekvésig, nem tudom, hogy neked mi van. azt se tudom mit szedsz pl. AD, antipszichotikum, azt se mi az előzmény (genetika, eltanult viselkedés, gyerekkori traumák, felnőttélet, drogalkoholstreszz, stb.)
ha tündérhegyre mész, azzal számolj ha valami nem oké, tesznek a zártra, szóval nem tudsz csak úgy kilépni. TH-s dolgaim beírtam a TH-s topicba ott van TH-re azok kerülnek akik betegsége nem súlyos, ott bent deffereciálják őket: majdnem egészséges: pszichodráma 2 órába sűrítve ami jobb helyeken egész napos (van időtök egymásra hangolódni), művészetterápia (rajzocska, róla beszéd), kiscsoport (ha kataton társaságot fogsz ki nézhetitek egymást; a lányok elmesélik, hogyan erőszakolták meg őket gyermekkorukban az esetek felében)
SZia Eszter neked is köszi a választ.
kognitív terápia DBT,analízis van itt minden.
Az mi hogy pszichodinamikus?
Ismeretlen nekem a terápia világa,nem tudom mennyi pl a férfi nő arány ilyen helyeken? Csak onnan jutott eszembe hogy olvastam hogy a nők azért sokkal együtt müködőbbek Nekem nehezebben megy az ilyesmi,valahogy eddig nem vonzott a terápia világa.
Összeségében azért kb mindehol ezt olvasom,hallom, hogy meg nem gyógyít de sokat segít(kivéve akiken nem)
Kis félreértés,a dumcsizás alatt az analitikus terápiát értettem úgy általában,mivel beszélgetnek a felek nem pejorativan értettem.A doki meg a pszichiáterem aki ajánlotta a analízist,nem kell bántani
Szia nemsanyi!
Én rendes MD depresszióval nagyon sokat jártam terápiába. Az önismeretben, a depresszió gyökereinek feltárásában nagyon hasznos, de azt nem mondhatom, hogy meggyógyultam tőle. Eszközöket kap az ember -- ha jó a terapeuta --, amikkel a saját állapotát jobban tudja kezelni.
Sajnos terapeuta és terapeuta közt óriási különbség van. Egy erős bizalmi viszony elegendhetetlen a terápia sikeréhez és ez "kompatibilitási" kérdés is, tehát nehéz megmondani, mi/ki válna be.
A szakirodalom szerint a módszer, érdekes módon, kevésbé számít, mint az erős elköteleződés. Ha nem tud kialakulni erős viszony, csak "csevegés" van, amit többen is említettek, akkor jelentősebb változás sem fog történni, főként pszichodinamikus terápiában.
A tudás viszont, amit az ember kap, és -- kognitív-viselkedéses, DBT és hasonló terápiákban -- az eszközök, tippek, trükkök, amikre megtanítanak, hogy kezelni tudd saját magadat, hasznos.
A pszichoanalízis veszélye az, hogy nem ad ilyen fogódzókat, hanem megpróbálja szétszedni az embert, felszínre hozni a rejtett törésvonalakat, ami -- ha valaki nem szeretne szétesni -- nem könnyen elfogadható a mindennapokban, ha közben élned kell a normális életedet. Ez az, amikor a terapeuta főként hallgat, és várja, hogy benned megszülessenek belátások.
Én egy "rendes", de nehezen bízó ember vagyok, tehát bele tudtam ragadni terápiákba, ahol semmi nem történt, szépen mentem, mondtam, fizettem, eljöttem, miközben nem tudtam igazán átadni magam a dolognak. Volt azonban egy terapeuta, aki sokat segített, alapvetően azzal, hogy maximálisan elfogadott, anélkül, hogy a buta gondolataimat erősítgette volna.
Összességében: a terápiát fontosnak és hasznosnak tartom még akkor is, ha nem gyógyít meg.
Dolgozom jelenleg is.A depressziót a gyógyszer nem engedi elhatalmasodni/sima antidepi már nem elég/,meg van spékelve egy csepp antipszicho-val.Nézd,a depressziósok egyharmada terápiarezisztens,nem reagál semmire.A pszichoterápiás dumcsizás az orvos hibája,de ha így is járnak hozzá,miért változtatna rajta.
Köszi Parrot!Végülis nem volt nagy a merítés csak 3man válaszoltak.Olvastam sok pozitiv véleményt is Tündérhegyről másoktól.Mind mások vagyunk,nekem volt baráti köröm akivel jól kijöttem,de egyre inkább untam magam velük.Hívtak ők egy darabig de én hagytam ott őket,és átmentem ilyen remete stílusban.Sokáig én is gyógyszerellenes voltam ez valahogy bele van kódolva a legtöbb emberbe.De aztán rászántam magam,segít de gyökeres fordulatot az sem hoz.
Amit írtál hogy miben segített,pont az a bajom hogy ilyen viselkedés,nem tudom milyen zavaros embereknek biztos sokkal jobban segít.Te írod hogy dolgozol/tál.de én mint depressziós ,sőt krónikus depressziós a legnagyobb bajom az energiahiány volt mindig is.Sokszor extrém méreteket öltve.Erre jönne a dumcsizás mint "gyógyszer"(analitikus terápiát emlitette)Persze mivel doki ajánlotta hasznos lehet.Nem is tettem le róla,lehet bemegyek,rosszabb biztos nem lesz,meg ki lehet jönni onnan tartanak fogva.
Arról meg hogy egy terapeuta nem fogja megmondani mit csináljak hát örülök mert teljesen önfejű vagyok azért nem is voltam eddig komoly terapon,meg ezért nem is vagyok a legjobb alany erre.
kormoskandúr:kösz majd utánnanézek de ez nekem ilyen önismereti valaminek tünik így elsőre vagy vannak kifejezetten depisek induló tanfolyam is?
Szia nemsanyi!Sajnálom,hogy ilyen negatív véleményt adtak a legtöbben a pszichoterápiáról.Ilyenkor felmerül bennem,miért nem váltanak pszichiátert,ha nincsenek megelégedve.Sima depresszióval kerültem szakemberhez húsz éve.Akkor évekik heti rendszerességgel jártam,anyagilag nehéz idők voltak,tény.Hétről hétre átbeszéltük a konfliktusaimat,a vívódásaimat stb.Nem akartam gyógyszert szedni,kb egy év után szántam rá magam.Ez rengeteget segített.Amit sajnálok,hogy viszonylag későn kerültem Tündérhegyre,kb.10év terápia után.Az a hat hét gyökeresen megváltoztatta a magamról alkotott nézeteimet.Olyan komplex terápiában volt részem,amiről nem is álmodtam.ugye az áteremnél mindig elpanaszoltam,kik bántottak,s milyen igazságtalan az élet.Mindig megvígasztalt,nekem adott igazat.A tündérhegyi csoportterápiák során rájöttem,nem csak egy igazság van,s a többiek rávilágítottak,a masokhoz való viszonyom,beszédem nekik rosszul esik,ők tőlem szenvednek.A művészetterápián a rajzainkat elemeztük,sok rejtett érzés került elő,illetve itt nem tudtam manipulálni a terapeutát.Jó szakemberek,minden területen a legjobb koponyát kapod.Esténként sokat beszélgettünk,rájöttem,mennyien küzdenek a depresszióval stb.A korcsoport is vegyes volt,bőven 40 esek is .Csak ajánlani tudom.Nem maradtam tovább,szeptemberben vissza kellett mennem dolgozni,akkor még vállalkozó voltam.Amit ott kaptam,abból próbálok erőt meríteni sok év után is.De egyet ne felejts el.Soha nem fogja senki megmondani,mit kell csinálni,hogy boldogabb légy.Egy pszichoterápia rámutat a személyiségedből adódó buktatókra,s ha dolgozol rajta,megfelelő erőfeszítéssel sikerülhet egész életet élni.
menj pszichodrámára, nekem az ért a legtöbbet
a többi idő és pénzkidobás
tündérhegyi élve eltemettetés 4 hónapra csak naívoknak
Én érettségi évében kerültem egy "kórházba", ami inkább hasonlított valami baráti társaságra vagy szanatórumra, mint a szokásos pszichiátriákra. Iszonyú állapotban voltam, valószínűleg a rettentő álmatlanság miatt pszichotikus tünetekkel, de valahogy a saját lábamon mentem be egy kis kerülővel. Gyógyszert csak egyetlenegyet kaptam a kialvatlanság miatt, ahogy ez javult azonnal elhagytuk, aztán kezdődött a heti 1 alkalmas terápia. Fogalmam nincs, hogy miféle, bennem ez úgy csapódott le, hogy sokat tanultam magamról meg a világról, félig-medig a mai napig ebből élek, merítek erőt. Akkor nagy biztonságérzetet adott, és megnyugtatott, mert ott nem arról akartak meggyőzni, hogy beteg vagyok, vége mindennek, hanem épp az ellenkezőjéről. Szóval ez nagyon jó és fontos epizódja volt az életemnek, bár szerintem fél, max egy év lehetett.
A későbbi tapasztalataim mások, próbálkoztam, de szinte semmi értelmét, hasznát nem láttam. Ma már nemigen tudnám elképzelni, hogy érdemben segítség lenne nekem egy terápia, vagy amit terápiának neveznek.
CatEye,zomebazam köszi a válaszokat.
Hát nem valami meggyőző.Nekem ez az analizálgatós,beszélgetősrégen nem jött be.Én nem 4 év után hanem kb 4 hét után meguntam,állandóan én beszéltem,szivesen panaszkodom de miután rongyosra beszélem a szám ő is mondhatna valami hasznosat.Persze szerintem nem is valami jó pszichológust fogtam ki.Kicsit úgy éreztem hogy inkább neki kellene fizetnie nekem.Fókuszterápiárol beszélt is az orvos azt hiszem ,azt mondta mostanában inkább ez megy.A többi meg még ismeretlenebb számomra,mozgás, művészet stb.Nyitott vagyok mindenre de valahogy amit nehezen tudok elképzelni hogy hasznos lehet abba nehezen vágok bele.Főleg ettől félek én is amit irtál zomebazam hogy amig járok tuti jó,velem foglalkoznak központban vagyok ez fasza,de utánna meg zutty lehet ugyanott vagyok.
Szia Nemsanyi!
Jelen 🙂
Én jártam 4 évig hagyományos pszichoterápiára minden héten. Akkor szedtem gyógyszert is és így elég sokat adott.
Nagyon szigorú volt a mókus-néni (na nem olyan Csernus-féle módon), de így utólag belegondolva jobb is volt, mint egy bratyizós.
Sajnos már nincs pénzem járni, meg az egy kicsit csalódást okozott, hogy amíg jártam, igazán csak addig volt jó. Nem tudhatom mondjuk, mi lett volna nélküle.
Jártam kognitív terápiára is, az érdekes volt, az is addig hatott, amíg jártam (3 hónap, dinamikus).
Ha nem akarsz beszélgetős terápiára menni (én már untam saját magamat hallgatni nagyon pl. meg elregélni egy idegen embernek), biztos létezik olyan módszer, ami neked megfelelne, akár mozgás, akár művészet, de beszélős is lehet jó, ahol csak a konkrét problémával foglalkoztok, ez a fókuszterápia.
Jó a sématerápia is, az meg a hibás hiteket próbálja az agyból kiszedni.
Szia NemSanyi,
Én diagnosztizált tisztán depressziós vagyok, szintén a 40-es korosztály. Szkeptikus voltam a terápiával, de mivel az orvosom ragaszkodott hozzá, és minden tanulmányban azt olvastam, hogy a depresszió teljes remissziójában a gyógyszereknek a sikeraránya megegyezik a terápia sikerarányával, illetve a gyógyszer terápia kombó a legcélravezetőbb, így elfogadtam, hogy terápiába járjak. Egy tündérhegyi terapeutához jártam, szintén analitikus terápiába, heti kettő majd heti egy alkalommal. Szkepticizmusom igazolódott, bár remekül elbeszélgettünk közhelyekről, a depressziómon semmit de semmit nem javított a terápia.
Nálam nem vált be, és a terapeuta sem tudott modell lenni nekem, ami szerintem az alapja lett volna a jó terápiás kapcsolatnak.
Hali!
Én arra lennék kiváncsi hogy a depresszió kezelésében mennyire hasznos a pszichoterápia?Esetleg személyes tapasztalat.Orvost váltottam és csak a gyógyszer mellett most felmerült a pszichoterápia is.Tündérhegy konkrétan(pszihonalízis),.
Régen nekem volt pszichológussal tapasztalatom ,hát nem rajongok értük inkább idegesített.A mostani pszhoizé is azt hozta ki eredményül hogy a terápiára való hajlandóságom közel nulla Nem igazán hiszek benne 41 vagyok fiatal koromban hittem ezekben valószínű nem is haboztam volna,ha más nem azért hogy ne otthon legyek,de már saját lakás anyagi függetlenség megvan
Egy depressziósnál nem tudom mennyit segít.Most meg már azóta vagyok depressziós hogy disztimia(neurotikus depresszió) diagot kaptam,végülis jobban hangzik.
SZóval volt aki kifejezetten depresszióval volt terapon?
A depresszió egy adaptív válasz a környezetre. ha valamivel sikertelenül próbálkozik az egyén az életében többször, akkor átvált depressziós takarékos üzemmódra (több alvás, levertség) ez tulajdonképpen jó, mert megkíméli a fölösleges energiabefektetéstől az egyént, ezért írtam hogy adaptív válasz. Ha egy olyan feladattal próbálkozok újra és újra ami nem jár eredménnyel, akkor jobbanj árok ha megkímélem magam a fölös energiaveszteségtől inkább. Nem szabaad betegségként tekinteni a depresszióra. Ezt csak jelenlegi teljesítményorientált világunkba van, hogy nem szabad depressziósnak lenni, és abnormálisnak tekintik. Ugyan már. Az emberiség fele meg tudja termelni azokat a javakat, amik messze biztosítják a túlélést (élelem, ruha, orvosi eszközök, lakhatás, stb.), a másik felének nyugodtan ráérne néha depressziósnak lenni, de nem: a piac és a verseny ezt diktálja, hogy ne legyen megállás.
A depresszió egyébként a megerősítők hiánya is egy másik elmélet szerint. Ebben a lényeg, hogy mivel agyunk leginkább a szociális interakciók felismerése miatt lett olyan fejlett amilyen, következik hogy a szociális jelzések teszik ki a legnagyobb részét agyunk kapacitásának. Ha valaki olyan környezetbe kerül, hogy sok büntető stimulust kap, akkor kevés motivációja lesz tenni bármit is, és depressziós, fásult , unott, rosszkedvű lesz. Ha valakitől pozitív, megerősítő stimulusokat kapunk, akkor felélednek a viselkedési mechanizmusok, az egyén aktívabb lesz, több örömet és motivációt él át. Ilyen egyszerű. Gépek vagyunk, csak sokszor a saját működési módunknak vagyunk alárendelve, és nem tudjuk megfigyelni hogy mi mit okoz, ezért nem vagyunk képesek önerőből kijutni a depresszióból. Ezért rossz tanács a "hajadnál fogva kirántani magad" típusú hozzáállás. Sajnos a szerencsének, és a véletlennek is nagy szerepe van abban hogy ki mikor jut ki belőle. Addig is viszont ,amit mindenki tehet, hogy nem stresszeli magát ha épp depressziós, hanem elfogadja, és megkíméli a fölös erőfeszítésektől magát: úgysem fogja megváltoztatni magát, ha a körülményei olyanok amilyenek.. max önképzéssel, de az is környezetváltozás, nemigaz?
Szia kharzak!
Én megértem a Depressziót, mert én is benne vagyok, a környezetem nem érti ezt, mindig tanácsokkal látnak el, ami jó lenne, ha képes lennék megtenni amit tanácsolnak, de ez nem ilyen egyszerű. Például mondják, hogy mozduljak ki, de amikor annyira szomorú és lehangolt vagyok és erőtlen, nem tudják, hogy ez nem megy. Ők azt gondolják, hogy igen, csak erőfeszítés és minden sikerül. Bár így lenne, de a valóság sajnos nem ez. De azért sosem szabad feladni, és ha már pici erőt is érzel magadban, hogy tegyél valamit (bármit ami javulást hozhat), akkor ne habozz megtenni szerintem, de ha nem tudod ezt megtenni, akkor tényleg az van, hogy annak "kell" örülni, ami van, mert biztos van valami kis pozitív érzés vagy dolog is a rosszban, mondják is, hogy minden rosszban van egy kicsike jó is 🙂
Fel a fejjel és kitartás!
Kedves kharzak!
Magad is beismered a javulásod és a gyógyszer hatását (ha picit is), próbáld meg értékelni ezt és örülni neki. Persze tudom, hogy a depresszió ebben meggátol, de próbálj meg kitűzni magad elé feladatokat, mondjuk elég csak másnapra valamit, hogy érezd nem hiábavaló a napod. Akár egy szpba kitakaritása vagy egy jó kaja elkészítése is lehet sikerélmény! Persze mivel nem ismerlek ezek lehet, hogy tök távol állnak tőled. Csak példát irtam 🙂
sziasztok, én mostanában egyre egyedül érzem magam magányosan, mindig mondják nekem miért nem teszek érte,azért nem mert nem megy nekem szorongok emberek közt van egy kis szociális fóbiám, de szerencsére nem annyira már mint régen. viszont ugyanúgy átalszom a fél napot mert depis vagyok.kéne tennem valamit de nemtudom mit annyira rossz ez az egész már. a gyógyszerek nem nagyon segítenek legfeljebb egy picit
Értelek Kiscsillag és köszi a tanácsokat.
Azért nem "csak" Rá gondolok egész nap, vagyis úgyértem, hogy igyekszem lefoglalni magam dolgokkal, például weblapszerkesztéssel, képszerkesztéssel, a Halaimmal is törődök, meg néha ráadásul nem is vagyok jól, szóval sokminden "egyéb" is van, de azért eléggé sokat gondolok RÁ is. :'( Igaziból ha úgy kell leélnem az életemet, hogy RÁ várok, akkor úgy, de én mégis RÁ várok, ez igaz, csak ez az egész tényleg olyan reménytelen meg minden, dehát ez van... én ezt már majdnemhogy "megszoktam" úgymond, persze azt nem egyszerű megszokni ha az ember nem lehet a Szerelmével, de nekem így is jó, mert Asztrálisan viszont tudok Vele lenni, ez Lelki érzés, Lelki szint, és nekem ez is megfelelő, bár nem azt mondom, hogy ténylegesen igazán Jó megoldás, de "jobb" mint a Semmi.
Vagyis ez az egész nem így van hanem úgy, hogy MI BOLDOGOK VAGYUNK EGYÜTT ÍGY ahogy jelenleg van. Szerintem legalábbis, részemről így van.
Mert sok tényező miatt nem lehetünk Együtt Reménykével, mert sokan Akarják Őt, és emiatt én nem lehetek Boldog Vele, mert akkor másoktól "venném el" én Őt, egyrészt ezért is, másrészt azért is, mert beteg vagyok és nem vagyok Jó állapotban, és azért sem lehetünk Együtt, mert a család miatt, meg azért sem, mert nincsen hely ahol lakhatnánk Együtt, és a család és a Barátok nem fogadják el a MI SZERELMÜNKET (A Reményke és az én Szerelmemet, mármint amit Egymás iránt érzünk), szóval minden ellenünk van, de Lélekben Mi EGYEK Vagyunk (Én és Reményke).
De lehet hogy van Menyasszonya, és lehet hogy Vele akar élni, és én emiatt Nagyon Szomorú vagyok, de az a baj, hogy én nem tudok Vele élni (Reménykével), mert nincsenek meg a körülményeim ehhez, és a család sem "engedné" ezt, és ez fáj, mert nem lehetek Boldog a Szerelmemmel, de én belül érzem, hogy Szeret engem, csak nem lehetünk együtt.... ez az Igazság. Meg nekem az az utam, hogy ne legyek boldog, de ezt nem értheti senki, mert én Jézus miatt nem lehetek Boldog, mert nekem muszáj Szenvednem. Ez a Lényege az egésznek.
Illetve én úgy érzem belül hogy Szeret engem és azt az ember érzi, de nem mondta ezt el nekem, csak eltűnt mindenhonnan, és igaziból az a gond, hogy a betegségem is, meg lehet hogy Ő is beteg, és lehet hogy van aki még el akarja Őt tőlem szakítani, de én érzem, hogy Szeret engem, ezt erősen érzem mindig...
Értelek Kiscsillag, de nem tudom, hogy Szeret e engem Remény vagy sem, meg én nem tudom hogyan adjam fel a Szerelmemet iránta, mert Nagyon Szeretem Őt :'( Én nem tudom hogy "hová" léphetnék tovább, mert nélküle nekem értelmetlen az egész életem és ezt komolyan mondom :'(
Meg főleg az is fáj, hogy nem tudok lefogyni normálisan :'((( Egy kövér disznó vagyok, és ettől kikészülök teljesen, mert ez rányomja a bélyegét a hangulatomra teljesen :'(((
Már megint teljesen lehangolódtam, hogy miért nem jön össze amit akarok, hogy Reményke nem foglalkozik velem egyáltalán, de mindegy, csak fáj ez a dolog nekem, tudom, hogy én vittem túlzásba, de akkor is fáj eléggé ez nekem :'(
Szerencsére ez időszakosan változik, mert van amikor meg kezdek például nagyon bőbeszédű lenni, amikor jól vagyok ez olyankor van. De amikor rosszabbul vagyok, akkor kb bezárkózom, deaktiválom az összes profilom, és senkivel nem beszélgetek. Most egy picit jobban lettem, de van hogy például visszaesés jön, akkor jön a mélypont és kb hetekig nem írok semmit ide sem.
Sziasztok. Az a nagy bajom mostanában, hogy nagyon bezárkóztam. Nem tudok az emberekkel beszélgetni, és ezt úgy kell érteni ahogy mondom. Feljövök a fórumra is, de leblokkolok. Nem tudok miről írni, és ha tudnék akkor is már kialakult bennem egy olyan rész, hogy nekem nem szabad beszélgetnem. Ezt Reménykétől vettem át, mert láttam, hogy ő sem beszélget szinte senkivel. Nagyon borzasztó érzés így bezáródni. Én AKAROK ebből kijönni, de ugyanakkor ott van bennem a gát, a késztetés, hogy csak bírjam ki, még tovább, még tovább, még ennél is tovább, hogy nem szólok senkihez. Most pedig már ott tartok, hogy nem is tudok senkivel sem "kapcsolatba" kerülni (beszélőviszonyba). Teljesen el vagyok szigetelődve :'(
Nekem régebben voltak eléggé erős depresszióim, voltak gyógyszeres öngyilkossági kísérleteim is.Annyival élek másképpen, vagyis javultam, hogy tudatosan kezdtem magam összerakni, hogy így mondjam.Olyan agykontroll-féle, de semmi külső behatásra, hanem magam jöttem rá milyen "programokat" kell saját magamba programozni, hogy másképpen álljak hozzá a dolgokhoz.Már nincsenek olyan durva depresszióim, mint régebben, de nem mondhatom azt se, hogy teljesen felépültem.Ráálltam arra, hogy ha jön egy negatív gondolatom, akkor próbálom nem táplálni azt, hanem elengedni,Nem mindig könnyű, de úgy csinálom, hogy megkérdezem magamtól, hogy miért gondolok erre. Ezek bevált módszerek remélem segítek vele másoknak is.
Én alapból komoly vagyok, nem mosolygok és azt se lehet mondani hogy jókedvűnek tünök.Bizonyos külső hatások kellenek, hogy jobban érezzem magam, jó társaság, akikben megbízom, de ez ritka. A kapcsolatteremtés nem az erősségem, de nálunk a családban egyikünkre se jellemző.A visszahúzódás, a bizalom hiánya, és a problémák egyedül megoldása a családi vonás. Lehet a büszkeség, vagy a bizalom hiánya, de mi ránk nem jellemző, hogy kérnénk bárkitől is segítséget, és visszafolytjuk eléggé magunkban a problémáinkat.
Nekem az aktuális gondom hogy így mondjam, hogy nem megy az ismerkedés, nincs kedvem se és így nehéz. Régebben jobban eljártam bulikba, de mostanában már nem jellemző.Lassan 33 éves vagyok, volt komoly kapcsolatom, meg futó kalandjaim, de ezek nekem nem számítottak annyira hogy könnyebben menjen az ismerkedés.Azt se értem, hogy miért van, hogy gyakran gondolok a szexre, ha mikor van alkalmam egy nővel együttlenni, akkor nem tudom élvezni, úgy érzem mintha teljesen közömbös lenne az egész. Azt nem tudom, hogy a partner miatt, vagy van bennem valami feszültség, vagy bármi ami akadályozza.
A megmondóember stílussal én sem értek egyet, de van benne azért valami amit mond 50373, max nem tudja jól kommunikálni, és mindentudónak állítja be magát.
Az a helyzet, hogy Feldmár is elfogult kicsit az antipszichiátriával kapcsolatosan. Tehát radikális az álláspontja, és minden ami radikális, az kicsit gyanus. Az életben semmi sem fekete vagy fehér. Nem lehet azt mondani hogy az összes gyógyszer úgy ahogy van szar, és azt se hogy úgy ahogy van jó mindegyik, mert egyik sem igaz. Bizonyos helyzetekben bizonyos emberknek 1-1 gyógyszer segíthet átmenetileg.
Ha valaki nagyon kilátástalan és semmi mást nem lát csak a szenvedést, akkor felesleges győzködni hogy igen neked csak a szemléleteden kellene javítanod, vagy ezt és ezt csinálni... nem nagyon használ, ilyenkor egy gyorssegély jól jön, azonban ezt nem szabad összetéveszteni a valódi megoldással.
Igen, van akinek a gyógyszer jó, és úgy érzi neki hasznos, miért tiltsuk meg hogy szedje? Vagy van akinek már nem kell, annak meg miért kényszerítsük hogy szedje? Élethelyzet, tudati beállítottság (keresztmetszeti kép- attraktorállapot), és sok minden határozza meg hogyk inek miylen típusú információs segít. Van akinek a tudata csak a gyógyszer felé nyitott és azt tudja befogadni, van akinek meg másfelé is, és annak meg már nem kell.
Az agresszió amugy nem szubjektív kategória szerintem, mert ha az lenne nem lehetne megállapítani elég nagy %-ban egy-egy eseményről hogy most ez agresszív volt-e vagy sem, márpedig meg lehet.
Viszont az alapvető probléma itt rendszerszintű probléma. Kicsit bonyolult téma, de gondolkodtam és olvastam róla, és megpróbálom összefoglalni, bár nem könnyű.
A pszichiátria egy szervezet, ami szervezetszintű megoldást próbál adni egy problémára, a lelki betegségre. Viszont a lelki betegség természete nem olyan jellegű probléma amire szervezetszintű, gondoskodói jellegű megoldást lehet adni. A gyógyulás amikor valaki meggyógyult sosem arról fog beszámolni, hogy "engem meggyógyított a pszichiátria", "kigyógyított a terapeutám", " a gyógyszer bevált", hanem olyasmiről hogy "sikerült megtalálnom a célt az életemben", vagy "már kitölti valami az életem,", "nem foglalkozom a betegséggel már".
Tehát az egyénnek magának kell valamilyen módon eljutnia arra a fokra hogy meggyógyul, és ezt külső támogatói rendszerek nem tudják előidézni. Azok mind a betegekre specializálódtak, nem az egészségesekre. A betegek "vigasza", ahová lehet menni mikor "nagy a baj", de ezek sosem fognak gyógyulást elhozni senkinek. Ezek csak helyet biztosítanak a baj esetében.
A valódi gyógyulás a pszichiátrián kívül történik. Valójában az egyénnek elhalványulnak a problémái, és már nem érzi azokat a dolgokat amiket egykor érzett. persze emlékezetébe megvannak, de már nem ez az élet fókusza mint egykor volt.
Rájön arra hogy saját kezébe tudja venni a dolgokat, maga irányítja az életét, és maga jön rá összefüggésekre, maga keresi a lehetőségeket. Egy ilyen szemlélettel persze összeegyeztethetetlen az hogy vakon követem a doktornő és doktorbácsi utasításait, hiszen azok nem tudják jobban hogy nekem mi jó mint saját magam. Valahol ezért van hogy sok ember berzenkedik a pszichiátriától, mert nem akarják a szabadságukat feladni. De ez már csak azokra vonatkoznak akik egész jól vannak. Az ilyen emberek valóban ellentmondhatnak a pszichiáternek, megkérdőjelezhetik hogy nekik valóban kell.-e a gyógyszer, vagy a terapeutájukat is leválthatják. Azok, akik viszont nagyon szarul vannak, azoknak jól jöhet a gyorssegély, amit a pszichiátria tud nyújtani.
A pszichiátria tehát a kezdeti gyorssegély funkciót jól ellátja, de a későbbi periódusokban inkább visszaveti az egyént. Tehát tudnia kell mindenkinek az állapotához mérten hogy mit szeretne, és amit tudok mondani: senki másra ne hallgasson senki, csak saját magára. Ha úgy érzi jó neki a gyógyszer, szedje, ha úgy érzi nem jó, akkor ne (de ne azért mert sokan mondák, hanem mert maga rájött dolgokra).
Én mostanában kezdem átlátni az egészet, mert egyre többet olvasok ilyen témákat, és félig gyógyultnak mondanám magamat.
A gyógyszerek és a pszichiátria hatósugara tehát véges, és csak bizonyos helyzetekben bizonyos embereknek megfelelő, nem lehet általánosítani. Egy idő után az ember eljut egy olyan szintre ahol már maga meg tudja ítélni hogy milyen jobb alternatívák vannak.
Egyébként véleményem szerint a gyógyszerre gyógyítás szempontjából nincs szükség, az ember evolúciója során nem kapott gyógyszert, és vígan elélt, ugyanakkor a lelki zavarok nem szelektálódtak ki, ebből következik hogy nem szükséges a jóllétünkhöz gyógyszer, illetve ha zavar alakul ki, azt nem kémiai úton kell "visszaállítani", hanem más tényezők felelősek érte. Ha tudnánk azokat a tényezőket azonosítani, és stratégiát kialakítani hogy visszafordítsuk a rossz folyamatokat, mára a pszichiátria és pszichológia nem itt tartana. De gondoljunk csak bele: olyan tudományról beszélünk ahol még 50 évvel ezelőtt az elektrosokk meg lobotómia bevett "gyógymód" volt. El lehet képzelni mennyire fejletlen ez ma. Sokak szerint a pszichiátria meg pszichológia ma ott tart mint a fizika 1634.ben mikor Galilei a szabadesési kísérleteit végezte. Igencsak gyerekcipőben. Így tehát nagy valószínűséggel a tűzpróba, vízpróba, lekötözés, levegőkúra, vízkúra, vércsapolás, lobotómia, elektrosokk után (hogy csak néhányat említsek a pszichiátria "gyógymódjai közül) a pszichofarmakonok se fognak a valódi gyógymódnak bizonyulni.
Idézet tőle: holdfénySzia Marci !
Köszönöm szépen, olvastam bocsánatot kérek, hogy nem válaszoltam. De nagyon nagyon jólesett hálsan köszönöm. 🙂 látod így voltam nem volt kedvem válaszolni. Remélem nem haragszol.
Szia szép estét. Puszi ölelés.:-)
Én rád soha nem tudnék haragudni. Neked is szép estét "Kis Hercegem". 🙂
Idézet tőle: HuligánEhehe, csak nem törölte valaki magát 😀
Nem csoda. Sértő volt, önfényező, rohadt nagyképű. Ez a stílus szerintem nem megengedhető senkivel szemben. Itt nincs szükség nagy megmondó emberekre, annál inkább empátiára.