Depresszió
Azt nem tudom, hogy éppen mennyire vagyok depressziós, de az biztos hogy életkedvem alulról közelíti a nullát
Idézet tőle: murray headMég egy:
https://www.onlinepszichologus.net/blog/mi-a-kulonbseg-a-rosszkedv-es-a-depresszio-kozott
Köszönet, meg a másik kettőért is! (Mondjuk "örömöm" nem volt bennük.)
Na, ez a "hosszabb" Beck. Múltkor csináltam egy rövidet. 🙁
Mi az, h 12 órát is alszik? Most igen, de volt, hogy huszakat.
Beck tetszik. Csakhogy a gondolkodás lehet hibás, de nem "elköveti" az ember. A gondolatok maguktól jönnek... Aztán meg lehet tanulni őket kezelni, de attól még gyünnek, gyünnek.
Nagyon jó cikk:
https://www.onlinepszichologus.net/blog/miert-alakul-ki-a-depresszio
Pszichodinamikus =
http://www.betegvagyok.hu/cikkek/freud-es-a-pszichodinamikus-modell
"Biring elképzelése alapján pedig a melankóliás állapotok a valóság és az ideálok közötti feszültség eredményeképpen jönnek létre. Három nárcisztikus törekvés létezik, mely magatartási irányelvként is szolgálhat az embereknél: 1. az ember értékes legyen és szeressék, 2. erős és különb legyen másoknál, és 3. jó legyen és szeressen valakit. Ha a tudattalan felismeri, hogy képtelen megfelelni ezeknek a kívánalmaknak, akkor depresszió jön létre, s ennek eredményeképpen érzi magát a depressziós ember tehetetlennek és kiszolgáltatottnak."
"Beck szerint a depressziók kezelésében a kognitív folyamatok meghatározó jelentőségűek. Ennek során a személy negatív irányba torzulva észleli a valóságot, önmagát és a jövőt. Az egyes konkrét helyzetekben a logikai hibák automatikusan érvényesülnek, automatikus gondolatláncokat indítanak el. E gondolatláncok következménye a negatív érzelmi állapot. Beck szerint a negatív gondolkodás háromféle formában jelentkezik: az emberek negatívan gondolkodnak 1. az élményeikről, 2. önmagukról és 3. a jövőjükről, ezt a háromformájú negatív gondolkodást „kognitív triád”-ként nevezzük. Beck szerint a depressziósok rendszeresen követnek el gondolkodási hibákat."
Köszi szépen Kedves Tribute78 a hozzászólást, igen valóban igaz lehet, ha lekötöm magamat, alkotok, művészkedek, talán nem gondolkozom annyit az embereken sem... szeretek a saját kis világomban lenni. Jó lenne, ha tudnék dolgozni is, de az önbizalomhiányom miatt ez egyenlőre nem annyira menne. Gyakran fóbiám van az emberektől, és félek elhagyni a házat. Remélem, hogy majd valahogy azért javulok, bár ami pozitív dolog, hogy a gyógyszereim elég jók most (lehet, hogy erről már írtam korábban is). Nagyon kedves személy vagy, mindig pozitívan írsz itt, legalábbis, amit eddig olvastam Tőled 🙂
Idézet tőle: Sweet HarmonyAzt nem tudom, hogy mit lehet tenni, illetve hogy mi van akkor, ha egyszerűen emberundorom van, utálom az embereket. Ugyanakkor viszont egyedül is sz*r...
Rajzolgass Harmony, egyre jobbakat alkotsz szerintem.Ez a mostani profilkép is egész jól meg lett szerkesztve.Én sajnos csak a paint-tet tudom kezeleni,és nincs már türelmem megtanulni több programot is használni.Én szoktam gitározni,van egy elektromos gitárom,de egyre kevesebb kedvem van hozzá.Általában az okoz örömöt ,amit én magamnak teremtek meg.Amit készen kap az ember, az egy idő után unalmassá válik.
Azt nem tudom, hogy mit lehet tenni, illetve hogy mi van akkor, ha egyszerűen emberundorom van, utálom az embereket. Ugyanakkor viszont egyedül is sz*r...
Nem néztem "annyira utána" a papíron a diagnózisaimnak, de azt megláttam épp, hogy "súlyos depressziós epizód pszichotikus tünetek nélkül", meg valami "kényszeres" valami plusz a skizofrénia, és "nem meghatározott szorongás" - ezeket láttam úgy meg, de nem nézegettem, de most az van, hogy nincs semmi, azaz jól lennék szerintem, ha nem lennék családon belül elnyomva plusz belém fojtanak minden szót, itt ki tudom magam adni, de ha látnák kivernék belőlem az utolsó lelket is, hogy hogy merészelek én panaszkodni, így megtanultam, hogy szépen csendesen eltengődöm a "családban", ahol soha semmi nem jó amit csinálok - egy ideje a "családom tagja" Anyukám férje, aki maximalista mindenben, és a család többi tagjától is ez a minimum elvárás, hivatásos katona volt, gondolom a kínzás ott a természetes tevékenység, és a szadizmus, stb, én egész jól tűrök még, de meddig...? Az evésbe menekülök, tömik is belém rendesen mint a kacsát, ha éppen picit visszábbfognám magamat, hullámokban jön az életem, egyszer a csúcson, másnap a mélyben de sosincs középút, csak fekete és fehér, de én a színeket és árnyalatokat kedvelném inkább, de erre soha senki sem vevő, de nem baj. Én már lemondtam a kapcsolatról, inkább PURE CLEAR SACRIFISED leszek, vagyok, lennék, szeretném, tiszta érintetlen, szűz, kiskoromban játszottunk szexuálisan a barátnőmmel, azt sem tudtam mi az és miért jön ez így az életembe, nem volt jó, valaki kint hagyta a pornó újságot és azt megláttuk, innen kezdődött minden, az hogy az embernek nem elég a Szerelme... de nekem CSAK Ő kell akit szeretek, de hogy kiskoromban ezért "bűnöztem szexuálisan", mert valaki szülei otthagyták a meztelen képekkel teli újságot. Én Jézus akarok lenni. Lehet, hogy az vagyok, de Ő nem olyan mint ahogy az embereknek tanítják. Ő maga A Lélek. A Gyermeki Naivság. Egyenlőre ennyi. Soha nem voltam még férfival, fiúval, nővel sem, csak mondom, kiskoromban 4-5 évesen a barátnőmmel való szexuális izgatás, de gyűlölöm aki azt tette, hogy ez megtörténhessen.
Nem vagyok valami jól :'(
Nem tudok beszélgetni, mert félek az emberektől... amint valaki reagál, leblokkolok (írásban főleg), és otthagyom az adott weboldalt... például ezért is hoztam létre FB fiókok tömkelegét, de semelyiken nem volt jó. Se az üresen, se a hivataloson, sem azon amin csak én posztoltam, sem pedig azon amire találomra vettem fel embereket... és sajnos nagyon nehéz a természetem, mert sokat panaszkodok - nincs pozitív témám csak a bajaim, ezek meg ugye nem is pozitívak. El akarok bújni és várni hogy rámtalál a nagy Ő. Tudom ez tündérmese, na de mégis jobb erre várni, mint mindig félni, hogy ki mikor mit szól be épp. Súlyosan sérült a Lelkem. Nem akarok barátkozni sem csak leírni ami bánt. Jó lenne ha a Szerelmem itt lenne és megnyugtatna pár szóval, de ez nem lesz soha. Inkább lehet, hogy legjobb lesz egy üres profilom a saját magam barátjának lenni.
Ezt valaki írta nekem egy fórumon már jó rég.
Először is, a SERT, NET, DAT azt jelenti, hogy egy adott gyógyszer melyikhez, vagy esetleg melyik kettőhöz (olyan gyógyszer még nincs, ami mind a hármhoz, de kombinációban megoldható könnyen) kötődik; azaz milyen affinitással blokkolja azt. Ugyanis a depressziót a Serotonin (SERT), a Noradrenalin (NET) és a Dopamin (DAT) egyensúlyának megbomlása okozzza. Az esetek nagytöbbségében persze a serotonin önmagában felelős; a noradneralin és dopamin blokkolók olyan esetben hasznosak, ha valaki nagyon enervált és nincs energiája semmihez; ... Nos, amit te szedsz, az agomelatin {saját megjegyzés: valdoxan}, ami igazából az cirkadián (alvás-ébrenlét) ciklust befolyásolja. Ez a gyógyszer még viszonylag új, komoly klinikai tapasztalatok még nincsenek, amelyek határozottan állítják, hogy segíthet. Persze vannak kivételek, vagy placebo hatás is érvényesülhet. Azt gondolom, hogy azért nem túl hatásos gyógyszer, (inkább off-label kezelésként használatos, nem elsőként választandó szer), mert a agomelatin és aktív metabolitjainak felezési ideje mindössze két óra. Ez szerintem nagyon kevés, egy pihentető alváshoz elegendő; viszont ami az igazi bajt okozza, arra nagyon kicsi az affinitása ... Egyébként sok rémhír terjed az antidepikről, ezeket általában megrögzött "minden fejben dől el" szöveggel érkező, soha még hasonlót meg nem tapaszalt, a természet erejével gyógyulj emberek szajkózzák, számomra ők nevetségesek. Én sem adok jótanácsokat egy agysebésznek, mert hülye vagyok hozzá. Itt is ez a helyzet. A gyógyszerek 90%-a teljesen biztonságos, vannak emberek, akik érzékenyek a mellékhatásokra; de bíztatni szeretnélek; a nőknél általában kevésbé jö elő bármilyen mellékhatás. Ami szinte majdnem mindegyikben közös, az az, hogy a szexuális vágyat kinél mennyire, de visszafogja. Valamint a gyógyszer nem hízlal csak önmagától, ez fontos! Étvágyat csinál néhány, de nem leküzdhetetlen, egy hét alatt meg lehet szokni és alkalmazkodni hozzá egészséges étrenddel, amivel még jót is teszünk magunknak ... Nézd, az én tapasztalatom szerint (bár mindenki más, hangsúlyozom, ettől vagyunk egyediek és emberek), a paroxetine illetve a citalopram/escitalompram a leghatásosabbak nőknél, viszonylag kevés mellékhatással; maximum egy kis székrekedés jöhet szóba; de az elmúlik. Biztonsággal szedhetőek és a túladagolásukhoz sok száz dobozt kellene beszedni belőlük. Én elsőként egyébként a paroxetine-t javasolnám, nem egy drága gyógyszer, sok generikuma van, amit gyártanak; de 2-3-4 hét szükséges ahhoz, hogy pozitív változást érezz. Ha ez esetleg nem jön be, sok a mellékhatás, vagy bármilyen más probléma van vele; akkor jöhet a citalopram/escitalopram kombináció.
Idézet tőle: lakosysziasztok !
Szia üdv az oldalon!
Ha van időd a sziasztokon kívül,írnál mást is magadról?
sziasztok !
És te be vagy zárva egy panelbe,nap?
Talán azért is van annyi depresszió, lelki nyavalya, mert a mai társadalom túl sokat vár el tőlünk, és be van vagyunk zárva rosszabb esetben egy panelbe, ahol az embernek nincs személyes tere. Nekem ez a véleményem. Aztán lehet vitatkozni. Egyet megtanultam, a munka és a természet jót tesz, akármilyen bajunk van. Aki be van zárva egy panelbe, bár nem tudom ti hol laktok, nem csodálom, hogy szorong, mert ha kimozdul, már bocs a vulgaritásért, a seggében is emberek vannak, egyszerűen nincs szabad terünk. Ha tehetik, minél többet mozduljatok ki, élvezzétek a természetet.
sziasztok!
próbáltatok már kimenni a természetbe? sztem próbáljátok meg, jó hatással van az emberre
Azt mondták hogy minimum fél évet kell várni, nekem még az nem volt meg. De alapvetően nem is akartam befeküdni, hanem tanácsot szerettem volna valami ambuláns kezelésre. Előtte voltam pszichológusnál, ő irányított vissza Tündérhegyre.
Végül abba maradtunk, hogy az egyik benti terapeutám kinti csoportjára járhatok. Meg kaptam egy új diagnózist..
De jó volt bent lenni, már attól is megnyugodtam kicsit hogy találkoztam sorstársakkal, és úgy éreztem, hogy sokakhoz képest egész jól vagyok
Remélem hat majd a csoport, meg az új gyógyszereim
Idézet tőle: matiri2Kiwinek.
Aneptinexet szedek, de folyamatosan szedtem másokat is, semmi eredménnyel. Mellette kvetiapint hosszabb ideje.
Az AD-k általában nem használtak, a szuicid gondolatok nagyjából mindig jöttek, ahogy elkezdtem szedni.
Régebben is jártam logoterápiába, 4 évig, a férjem nagyon ellenzi a lelki betegség és pszichoterápia, mint tudomány létezését is.
Minden esetre, ha egy kicsit jobban vagyok, önállóbb vagyok, kiállok magamért velük szemben, én leszek az ördög és kegyetlenül lesöpörnek a színről, hogy arról koldulok.
Úgy érzem, amióta házas vagyok (18 éve lassan), azóta valamiért merő udvariasságból vagy miből egy szobanövényt csináltam magamból, hogy nekik "jobb legyen".
Ez persze régi hozadék, a szüleimnek is kellett valami álarcot mutatnom, hogy jó szülőknek érezhessék magukat hozzám képest vagy a közreműködésemmel.
Ez a szeretet fogalmának a totál félreértelmezése és az a baj, hogy hiába tudom ésszel, megoldani nem tudom.
Most bízom a sématerápiás lógusban, hogy tud evvel valamit kezdeni. Olyan tisztán látom, hogy már belepistülök a tehetetlenségbe.
Szia!
Most olvasom, hogy sématerápiára jársz. Mesélnél erről a módszerről? Kihez jársz? (csak ha nem titok).
Idézet tőle: Mariposa92Ok, köszi 🙂 Már lassan sikerül kiigazodni..
Tündérhegyről kb fél éve jöttem el, holnap megyek megint interjúra...
Majd írd meg, hogy mi volt. Kíváncsi vagyok, ennyi idő (ilyen rövid idő) után felvesznek-e újra.
Ok, köszi 🙂 Már lassan sikerül kiigazodni..
Tündérhegyről kb fél éve jöttem el, holnap megyek megint interjúra...
Idézet tőle: robomanén a hétvégén gatyára vágtam magam. kimentünk a helyi üdülőövezetbe, és azt játszottam, hogy kormányszóvivő vagyok. egy időre nekem ennyi elég is volt.
Ez kész. 🙂
Idézet tőle: Mariposa92Nem igazságtalan az, hogy amikor már túl vagyok pszichológuson, gyógyszeres kezelésen, 3 hónap Tündérhegyen, az elmúlt 1,5 évben 3 munkahelyem volt, és végre úgy érzem, hogy egyensúlyban vagyok, egyszercsak valami kibillent, és egyik nap azt veszem észre, hogy nem hogy semmihez nincs kedvem, de képtelen vagyok bemenni dolgozni.... és már látom, hogy ezt a munkát is hogy fogom elveszítani, és hogy kerülök újra meg újra gyerekszerepbe...
Lehet amúgy itt beszélgetni valahogy?
Szorongásos depresszió, szenzitív nárcisztikus személyiségzavar... Valaki?
Szia!
Lehet csetelni, privit írni és van egy csomó topik, a főoldalon úgyis látod, hogy mik vannak, írj abba, ami megtetszik. Remélhetőleg valaki válaszol. A Tündérhegyen mikor voltál?
Köszönöm a bíztatást Kiwi!
Most elég reménytelennek látok mindent, könnyen lehet, hogy ez az új gyógyszer sz.ik bele az eddigi rendszerbe, vagy ez is.
Mennek a napok, halad előre a pszichológusi ülések sora is, majd csak lesz valami jobb.
Nem igazságtalan az, hogy amikor már túl vagyok pszichológuson, gyógyszeres kezelésen, 3 hónap Tündérhegyen, az elmúlt 1,5 évben 3 munkahelyem volt, és végre úgy érzem, hogy egyensúlyban vagyok, egyszercsak valami kibillent, és egyik nap azt veszem észre, hogy nem hogy semmihez nincs kedvem, de képtelen vagyok bemenni dolgozni.... és már látom, hogy ezt a munkát is hogy fogom elveszítani, és hogy kerülök újra meg újra gyerekszerepbe...
Lehet amúgy itt beszélgetni valahogy?
Szorongásos depresszió, szenzitív nárcisztikus személyiségzavar... Valaki?
Idézet tőle: matiri2Idézet tőle: Kiwi1.2.3.
Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.
Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?
Az a szar az egészben, hogy világ életemben függő voltam valakitől, nem tudnék elválni sem, mert nem tudnám fenntartani magam meg a gyerekemet sem. Evvel is mintha valami szívességet tennék, hogy gyerek (vagy pici amőba) szerepbe kényszerítem magam, hogy "nekik jó legyen", szóval hogy ők hozzám képest többek lehessenek avval pl. hogy segítenek pénzzel, eltartanak, érezhetnek akár egy kis büszkeséget is, hogy ez a feladatuk.
Most egyelőre olyan lelkiállapotban (és fizikaiban) vagyok, hogy nincs erőm ezekkel szembemenni (adni magamra, elmászkálni ide-oda, nekiállni avval foglalkozni, amihez értek). Próbáltam többször is munkahelyre menni, de nem jött össze.
Van egy belső szabotőr, ami most nagyon előtérben van és nagyon keményen negligál minden fejlődésre való kisérletet.
Persze ezt a "normális" emberek úgy látják, hogy nincs akaraterőm, pedig minden napom evvel a belső hadakozással megy el. Olyan vagyok, mint egy dzsip, ami beragadt a sárba és nyomom veszettül a motort, de csak egyre mélyebb lesz a keréknyom, a csapda.
A sématerápiában reménykedem, már egy éve legalább el kellett volna kezdenem. Én sem vagyok már fiatal, elmúltam 40.
Megértelek.Voltam,vagyok hasonló helyzetben.A végső célt még én sem értem el,inog a lábam összecsuklok,felállok sorozata.De megéri!!Mert sokáig voltam önmagam árnyéka
Én mindig abból indultam ki:Mennyi mindenkinek tartozom hálával ,mennyi mindent tettek értem,menny ,mennyi stb és mindig másoknak!
Egy valakiről mindig elfelejtkeztem: Mi az amivel tartozom önmagamnak?Nem bakancslista ,hanem..mik az erősségeim mik a gyengeségeim,mik gátolnak, mik a lehetőségeim.
Ha ezt meg tudod majd magadnak válaszolni,elkészül a saját listád rájössz,
miről is szól valójában..
Szerintem.
Nekem a terapeutám mindig azt tanította:Az ember önmagát ismeri a legkevésbé ,és önmagának hazudik a legtöbbet.Na ezen kell dolgoznunk.
matiri2!
Van akaraterőd!Fel fogsz tudni állni,és állva is tudsz, majd maradni!
Hiszen ez a végső cél! Hidd el megéri!
én a hétvégén gatyára vágtam magam. kimentünk a helyi üdülőövezetbe, és azt játszottam, hogy kormányszóvivő vagyok. egy időre nekem ennyi elég is volt.
Én kiakarom magam ütni.
Csak úgy.
Pia is jó.
Bor vagy tömény.
Bár az elmúlt időszakban szívtam valamit kétszer.
Élni akarok!
Idézet tőle: RókaTökre unok...Mindent....
Drogoznom kéne...
Én piálni szeretnék. De a sört unom, a bort nem bírja a gyomrom, a rövid nőknek nem való, az édes löttyök drágák (Bailey's).
Tökre unok...Mindent....
Drogoznom kéne...
Köszönöm a bíztatást.
Idézet tőle: matiri2Idézet tőle: Kiwi1.2.3.Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.
Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?
Az a szar az egészben, hogy világ életemben függő voltam valakitől, nem tudnék elválni sem, mert nem tudnám fenntartani magam meg a gyerekemet sem. Evvel is mintha valami szívességet tennék, hogy gyerek (vagy pici amőba) szerepbe kényszerítem magam, hogy "nekik jó legyen", szóval hogy ők hozzám képest többek lehessenek avval pl. hogy segítenek pénzzel, eltartanak, érezhetnek akár egy kis büszkeséget is, hogy ez a feladatuk.
Most egyelőre olyan lelkiállapotban (és fizikaiban) vagyok, hogy nincs erőm ezekkel szembemenni (adni magamra, elmászkálni ide-oda, nekiállni avval foglalkozni, amihez értek). Próbáltam többször is munkahelyre menni, de nem jött össze.
Van egy belső szabotőr, ami most nagyon előtérben van és nagyon keményen negligál minden fejlődésre való kisérletet.
Persze ezt a "normális" emberek úgy látják, hogy nincs akaraterőm, pedig minden napom evvel a belső hadakozással megy el. Olyan vagyok, mint egy dzsip, ami beragadt a sárba és nyomom veszettül a motort, de csak egyre mélyebb lesz a keréknyom, a csapda.
A sématerápiában reménykedem, már egy éve legalább el kellett volna kezdenem. Én sem vagyok már fiatal, elmúltam 40.
Borzasztóan jó érzés, amikor úgy érzed, hogy van erőd, tudsz adni, van helyed a világban! Megéri a küzdelem! Az a belső szabotőr szerintem sokakban él -- köszönöm, hogy beszéltél róla és hogy küzdesz vele! Rengeteg embernek segíthet, hogy nem csak ők küzdenek ilyesmivel, tehát már ezzel tettél valamit, ami ad, és ami erőt ad.
Idézet tőle: Kiwi1.2.3.
Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.
Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?
Az a szar az egészben, hogy világ életemben függő voltam valakitől, nem tudnék elválni sem, mert nem tudnám fenntartani magam meg a gyerekemet sem. Evvel is mintha valami szívességet tennék, hogy gyerek (vagy pici amőba) szerepbe kényszerítem magam, hogy "nekik jó legyen", szóval hogy ők hozzám képest többek lehessenek avval pl. hogy segítenek pénzzel, eltartanak, érezhetnek akár egy kis büszkeséget is, hogy ez a feladatuk.
Most egyelőre olyan lelkiállapotban (és fizikaiban) vagyok, hogy nincs erőm ezekkel szembemenni (adni magamra, elmászkálni ide-oda, nekiállni avval foglalkozni, amihez értek). Próbáltam többször is munkahelyre menni, de nem jött össze.
Van egy belső szabotőr, ami most nagyon előtérben van és nagyon keményen negligál minden fejlődésre való kisérletet.
Persze ezt a "normális" emberek úgy látják, hogy nincs akaraterőm, pedig minden napom evvel a belső hadakozással megy el. Olyan vagyok, mint egy dzsip, ami beragadt a sárba és nyomom veszettül a motort, de csak egyre mélyebb lesz a keréknyom, a csapda.
A sématerápiában reménykedem, már egy éve legalább el kellett volna kezdenem. Én sem vagyok már fiatal, elmúltam 40.
Szia Eszter!
Köszönöm, most nem túl reménytelinek látom a helyzetet, de jó lenne, ha végre megváltozna valahogy.
Igen, ma délután van ülés, sajnos a múltkori az ünnep miatt elmaradt.
Szia matiri!
Én hasonló cipőben jártam, nagyon drukkolok neked!
Hibajavítás:Ja a Valdoxant,Citapramot kifelejtettem a régi gyógyszereim közül.
Idézet tőle: matiri2Ezt elég hosszú és nehéz lenne leírni érthetően.
Minden esetre örülök, hogy viszonylag rövidebb idő alatt sikerült egy megfelelő komplexet kitalálni neked. Nálam ez nem megy. Szerintem a mindennapi életem az, amin változtatni kell.
Az ördögség persze idézőjeles, de nekem nem lehet igazam, ha valaki megbánt, akkor nem elnézést kér, hanem tovább gúnyolódik ezen és kifiguráz, hogy hogy szenvedek.
Ha egy kicsit is változik a családi játszma-dinamika, akkor általában én szívom meg, mert én vagyok az érzékenyebb, illetve az is, aki látja, hogy valójában miről is van szó, de nem megyek sokra az okosságommal, hiszen ez nekik zsigerből jön, tudat alól.
Talán a lógus segít, hogy tudjak fejlődni, nem elnyomásba kényszerülni, hanem többet tenni magamért, annak ellenére, hogy ez esetleg másnak nem tetszik.
Benne van a pakliban, hogy a férjem elválik, ha nem leszek nyeszlett depis dudva többet, mert nehezére fog esni, hogy ne adj isten egyenrangúak vagyunk vagy van, amiben én esetleg jobb vagyok nála.
Jobbik esetben elfogadja és esetleg egy idő után elkezd örülni, hogy jobb nekem végre. Ha ez így lesz.
A 4 éves terápia után nagyon hamar visszaestem a régi játszmákba és kurva nagyot is koppantam. Azóta nem hatnak igazán a gyógyszerek sem.
De ők amúgy szeretnek, sok mindent megtesznek értem, de az alapja azt hiszem a sajnálat, a szánalom és az, hogy kevesebb vagyok náluk (látszólag).
Gondolom te is szereted a férjed,és te is azt szeretnéd ,hogy neki is jobb legyen , azzal ha javulásnak indulsz.Fura dolgok,hogy mik tartanak életben egy játszmát,és mennyit nyernél v veszítenél azzal,ha elhagyna a férjed vagy esetleg te elhagynád.
Akkor holnap fogsz menni psz ülésre?
Ezt elég hosszú és nehéz lenne leírni érthetően.
Minden esetre örülök, hogy viszonylag rövidebb idő alatt sikerült egy megfelelő komplexet kitalálni neked. Nálam ez nem megy. Szerintem a mindennapi életem az, amin változtatni kell.
Az ördögség persze idézőjeles, de nekem nem lehet igazam, ha valaki megbánt, akkor nem elnézést kér, hanem tovább gúnyolódik ezen és kifiguráz, hogy hogy szenvedek.
Ha egy kicsit is változik a családi játszma-dinamika, akkor általában én szívom meg, mert én vagyok az érzékenyebb, illetve az is, aki látja, hogy valójában miről is van szó, de nem megyek sokra az okosságommal, hiszen ez nekik zsigerből jön, tudat alól.
Talán a lógus segít, hogy tudjak fejlődni, nem elnyomásba kényszerülni, hanem többet tenni magamért, annak ellenére, hogy ez esetleg másnak nem tetszik.
Benne van a pakliban, hogy a férjem elválik, ha nem leszek nyeszlett depis dudva többet, mert nehezére fog esni, hogy ne adj isten egyenrangúak vagyunk vagy van, amiben én esetleg jobb vagyok nála.
Jobbik esetben elfogadja és esetleg egy idő után elkezd örülni, hogy jobb nekem végre. Ha ez így lesz.
A 4 éves terápia után nagyon hamar visszaestem a régi játszmákba és kurva nagyot is koppantam. Azóta nem hatnak igazán a gyógyszerek sem.
De ők amúgy szeretnek, sok mindent megtesznek értem, de az alapja azt hiszem a sajnálat, a szánalom és az, hogy kevesebb vagyok náluk (látszólag).
Idézet tőle: matiri2Kiwinek.
Aneptinexet szedek, de folyamatosan szedtem másokat is, semmi eredménnyel. Mellette kvetiapint hosszabb ideje.
Az AD-k általában nem használtak, a szuicid gondolatok nagyjából mindig jöttek, ahogy elkezdtem szedni.
Régebben is jártam logoterápiába, 4 évig, a férjem nagyon ellenzi a lelki betegség és pszichoterápia, mint tudomány létezését is.
Minden esetre, ha egy kicsit jobban vagyok, önállóbb vagyok, kiállok magamért velük szemben, én leszek az ördög és kegyetlenül lesöpörnek a színről, hogy arról koldulok.
Úgy érzem, amióta házas vagyok (18 éve lassan), azóta valamiért merő udvariasságból vagy miből egy szobanövényt csináltam magamból, hogy nekik "jobb legyen".
Ez persze régi hozadék, a szüleimnek is kellett valami álarcot mutatnom, hogy jó szülőknek érezhessék magukat hozzám képest vagy a közreműködésemmel.
Ez a szeretet fogalmának a totál félreértelmezése és az a baj, hogy hiába tudom ésszel, megoldani nem tudom.
Most bízom a sématerápiás lógusban, hogy tud evvel valamit kezdeni. Olyan tisztán látom, hogy már belepistülök a tehetetlenségbe.
A gyógyszerekben annyira nem vagyok járatos, csak azok hatásait ismerem amiket én szedek/szedtem.( most:Xanax,Olwexya,Trittico )előtte :Citalopram ,Cipralex ,Mirtazapin,Dalsan próbák sora).De nekem is min 3 évbe telt mire ezt a koktélt kikísérleteztük az orvossal.
Jó dolog,hogy próbálsz kiállni magadért,de miért vagy az ördög a család szemében?
Kiwinek.
Aneptinexet szedek, de folyamatosan szedtem másokat is, semmi eredménnyel. Mellette kvetiapint hosszabb ideje.
Az AD-k általában nem használtak, a szuicid gondolatok nagyjából mindig jöttek, ahogy elkezdtem szedni.
Régebben is jártam logoterápiába, 4 évig, a férjem nagyon ellenzi a lelki betegség és pszichoterápia, mint tudomány létezését is.
Minden esetre, ha egy kicsit jobban vagyok, önállóbb vagyok, kiállok magamért velük szemben, én leszek az ördög és kegyetlenül lesöpörnek a színről, hogy arról koldulok.
Úgy érzem, amióta házas vagyok (18 éve lassan), azóta valamiért merő udvariasságból vagy miből egy szobanövényt csináltam magamból, hogy nekik "jobb legyen".
Ez persze régi hozadék, a szüleimnek is kellett valami álarcot mutatnom, hogy jó szülőknek érezhessék magukat hozzám képest vagy a közreműködésemmel.
Ez a szeretet fogalmának a totál félreértelmezése és az a baj, hogy hiába tudom ésszel, megoldani nem tudom.
Most bízom a sématerápiás lógusban, hogy tud evvel valamit kezdeni. Olyan tisztán látom, hogy már belepistülök a tehetetlenségbe.
Amugy igen, szerintem se jó dolog a boldogságot keresni, mert ősi paradoxonba futhatunk: aki a boldogságot keresi, az boldogtalan lesz. Ez való igaz. Magam is tapasztalom.
Én az olyan gyógyszerektől óvakodnék amik "boldoggá" tesznek. Több okból is: Egy mesterséges boldogságkeltő gyógyszer úgy okoz boldogságot hogy a valós fájdalmat amit érzünk, elfedi. Nyilván van a szenvedésnek egy foka amit kezelni kell, de a szenvedés valahol jelzés is, amit ha kikapcsolunk olyan mintha a jelzőkészüléket kapcsoljuk ki, pedig nem az a gond, hanem az ok. A másik hogy a boldogság csak belső cselekvéstől indulhat el, és jha kívülről kapja az ember, arra kondicionálódik hogy ez mindig kívülről fog jönni. Én ezért se vagyok nagy gyógyszerpárti. Az rögzül hogy "a gyógyszer megoldja problémáim". A harmadik pedig hogy miért boldog (abban az értelemben hogy jól érzi magát) akar lenni az ember? (ahogy írtad is) miért nem produktívabb akar lenni, több értelmet találni az életben? Miért nem több szociális kapcsolatot, stb? A mesterséges jó érzés szerintem nem természetes állapot. Szóval igen, kicsit gyógyszerellenes az álláspontom, de nem vitatom azt a világlátás, hogy valaki a gyógyszerre ,esküszik,m sőt megértem, de nekem ez az elgondolásom ezekről. Leginkább ekkor jönnek az érvek hogy "de hát egy tomboló skizofrénnal mit kezdesz", vagy "egy olyan depresszióssal aki magát se tudja ellátni, hát még a gyerekeit"? Kérdés mindig az hogy a gyógyszer hathatós megoldás-e? Saját tapasztalatomból azt tudom mondani ha bármiféle biológiai ok lenne, ezek a gyógyszerek már rég meg kellett volna oldania a bajomat (sokféle antidepresszánst és antipszichotikumot szedtem, és volt hogy nem szedtem, a rossz illetve jóllétem nem függött össze ezek szedésével/nem szedésével.) Szóval én alapvetően a terápiában hiszek, de az melós, drágább, és hosszabb ideig tart, de megmondva hogy természetesen akinek más a meggyőződése, nem célom megváltoztatni. Ha akar, bárki folyamodhat gyógyszerhez vagy máshoz.
Schopenhauer egyébként azt mondta hogy akarni nem lehet az akaratot, csak simán akarni lehet. Nekem ez azóta is sokszor segít ha erre gondolok. Tehát ha hiányzik a motivációm, nem az a cél hogy motivációt csináljak hiszen az az akarat akarása.
Máig nem értem hogy tudott tudatosan magától felkelni olyan korán (mindezt úgy hogy nem volt feltétlen depressziós)?
A filozófiát énis szeretem, mindig is vágyam volt ilyesmikről olvasni, amugy is nagyon szeretek olvasni.
Amugy amit tegnap írtam teljesen depressziós állapotban írtam, ilyesmit nem szoktam írni/mondani amikor jól vagyok, és a legrosszabb hogy ezt tudom is magamről...:)
Egyébként egyik volt üzlettársam most épp kanabisz olaj (teljesen legális, nincs benne thc tartalom) termelésével foglalkozik, lehet h jobban leszek becsatlakozok az üzletébe. Szóval a kanabiszo olaj egyik fajtája állítólag a depressziót is megszóünteti. Mivel ő nem depressziós, ezért sokat olvas ilyen témákról, és énis beleolvastam miket tud, egy próbát megér, ő esküszik rá hogy vissza tudja teljesen szorítani a depressziót.
Hát igen,aki depressziós,annak nem ajánlatos Schopenhauert olvasnia. 😀 Amikor kezdődött a problémám,akkor olvastam,de nem túl pozitív. 😀
Akkor már Spinoza,vagy Leibniz,esetleg Hegel.
De nekem leginkább Helvetius tetszett,de más okokból. Hobbes "Bellum omnium contra omnes" tézise se rossz. 😀
Vagy Bacon Novum Organuma...
De amúgy a legjobban Bertrand Russel(teáskanna-metafora),és Hamvas Béla(ressentiment)
De ha igazit akarsz,akkor Marcus Aureliust olvass.
Reagálván Eszter egyik bekezdésére.
😀 Na ez már off volt szerintem.
Szia eumate! Tök jó kérdéseket teszel fel, én is ilyeneken szoktam gondolkodni 🙂
Nem vagyok biztos benne, hogy egyre több a lelki beteg. Ezt nagyon bonyolult lenne megállapítani, mert régen egyes embereket másként írtak le, tehát ami ma pszichés problémának minősül, az akkor jellemhibának tűnt, vagy boszorkányságnak, vagy fizikai betegségnek. Sok régi diagnózist ma már nem is ismerünk/használunk (pl. neuraszthénia -- ami kb a depresszió egy formája --, vagy hisztéria).
A melankólia, vagyis a súlyos depresszió egy formája, azóta ismert, amióta van írott történelem. A többi súlyos I. tengelyi betegségről (skizofrénia, mánia) szintén van a görögöknél szó. Ezeknek a prevalenciája ma sem magas, 5% alatt van.
Amit ma "medikalizálunk", a szorongás sok formája, vagy a személyiségzavarok, jellemvonásoknak minősültek. Még az anorexiának is van előzménye, bár úgy tűnik, hogy inkább vallásos kontextusban.
A görögök vagy a viktoriánus angolok is úgy gondolták, hogy a pszichés betegség (elmebaj) a legnagyobb katasztrófa, ami egy embert és családot érhet. De a betegeket általában bedugták valami többé vagy kevésbé elfogadható zárt intézetbe, és aztán úgy tettek, mintha meghaltak volna.
Gautama Buddha úgy vélte, hogy az élet általában szenvedés (ezt a nézetét osztották a római sztoikusok), ezért az érzéseinket el kell engednünk, magunk mögött kell hagynunk, minden énes vággyal együtt. A keresztény világnézet is úgy tartotta, hogy az élet szenvedés. Következésképpen ebben az új, szekuláris, boldogságcentrikus világban tűnik fel a leginkább, hogy egyesek nem boldogok, vagy szenvednek. Ha többet olvasnánk Schopenhauert, kevésbé lennénk elkeseredve 🙂
Ezen kívül hosszabb időn át élünk, és kevesebbet kell vesződnünk minden fizikai energiánkat és figyelmünket lekötő feladatok megoldásával. Talán te is megtapasztaltad már, hogy amikor nagy a veszély vagy a baj, akkor sok depressziós teljesen tettrekész és aktív. Lehet, hogy minket arra optimalizált a természet, hogy folyamatos katasztrófákat hárítsunk el. Mivel a mai "katasztrófák" elhárítása sokkal nehezebb egy egyénnek, hiszen ezek absztraktabb, bonyolultabb és hosszú időtávot feltételező problémák, és gyakran olyan készségeket követelnek, amelyeket a depresszió kikezd (kezdeményezőkészség, önbizalom), így rosszabbul teljesítünk, vagy úgy érezzük, hogy rosszabbul teljesítünk (mondjuk ahhoz képest, mintha ki kéne menteni egy csecsemőt egy égő házból, amire szerintem bármilyen depressziós képes).
Ez nem nagyon igazságos, de a világ sok szempontból nem igazságos. Van, aki szépnek, okosnak és gazdagnak születik, és van, aki nem. A gyógyszerek és a terápiák ezeket az egyenlőtlenségeket próbálják valamennyire kiegyenlíteni. Ha tudnánk, hogy mi okozza a depressziót, és lehetne rá szűrni magzati korban (mint a Down-kórra), én azt javasolnám, hogy ezeket a magzatokat vetessék el, mert nagy a kockázata annak, hogy szubjektíve nagyon sok szenvedést fognak érezni.
Ettől függetlenül szerintem a depresszió sokak számára erőt is jelent, van, aki a kétségbeesést alkotásba fordítja, vagy Istenhitbe, vagy tudományos aszkézisbe. Nagyon jelentős emberek voltak -- legalább egy ideig -- súlyosan depressziósak. Abraham Lincoln híres példa erre, vagy említhetjük Churchillt.
Szerintem nem túl gyümölcsöző azt keresni, hogyan érezhetjük jobban magunkat -- ha egyszer nem erre van optimalizálva az idegrendszerünk, elkerülhetetlen, gyógyszerek ide vagy oda, hogy nem fogjuk magunkat folyton boldognak érezni. Azt kereshetjük, hogyan tudunk hatékonyan cselekedni, alkotni, tevékenynek lenni -- és mi az a környezet, ahol a depresszió (tehát a rózsaszín szemüveg hiánya) előny is lehet. Szerintem a tudomány ilyen terep, de sok más jó terep is van. Ha az ember tevékeny, cselekvő életet él, akkor elégedettebb magával, és a világ is elégedettebb vele, amitől végső soron boldogabb lesz.
Én pl olyan gyógyszert, ami ugyan boldoggá tesz, de nem tudok dolgozni tőle, nem akarok szedni, mert úgy érzem, hogy a következményei súlyosabbak, mint az időnkénti depressziós érzés következményei.
Csak egy gondolatébresztő: Szerintetek ha ennyi pszichés beteg van, miért nem csökken a számuk ha elvileg ilyen jó a pszichiátriai ellátás? Miért nő?
Más: Nem rohadt igazságtalan az élet szerintetek? Az aki boldog életet él mennyivel jobb neki mint aki megszívta lelki betegen?
Veletek volt olyan hogy próbáltatok jobban lenni de semmi de semmi nem használt és csak a kiüresedés volt helyette?
Én komolyan mondom nem értem hogy hogy van ez. Az ember szeretne jobban lenni és csakazért sem jön össze. Nem tudunk tenni a saját sorsunkért? Nem tudom az ember szeretné hinni hogy igen, de azért természettudományos gondolkodással belátható hogy a világunkat a fizika és matematika törvényei irányítanak, ok nélkül nincs okozat. és mivel az ember is a világegyetem része, rá is hatnak a fizika törvényei. De érdekes hogy ez meg kilátástalan gondolatot közvetít. Arra gondoltam, hogy miért van ez? Ha egy tényre gondolok szomorúnak kell lennem? Ha azt mondom hogy a parlamnt a Kossuth téren van az szomorú? ha a föld kering a nap körül az szomorú? akkor ez miért tölt el szomorúsággal? Kilátástalansággal? Nem nagyon értem. Utálom már hogy amikor az ember a legrosszabul van pont akkor nem jutnak el hozzá azok az infók amire a legnagyobb szüksége lenne. Magyarán vannak "jó" illetve "rossz" állapotok. A természet előtt nincs ilyen, ott minden semleges. De ez közelebb visz minket a gyógyuláshoz ha ezt ismételgetjük? Valahol igen, mert elmélkedünk, gondolkodunk, és azt a boldog emberek is szokták. Nade ha ilyen egyszerű lenne akkor mindig elmélkedni kéne, és már jobban is vagyunk, ugyanakkor azt tapasztaljuk hogy legtöbbször hiába elmélkedünk, váratlanul ránktör a rosszullét és néha azt érezzük tehetetlenek vagyunk (bizoyníték rá: különben már megtettük volna amit lehet ellene). Na de másmiatt se jó gondolat: van pl. aki nem szeret elmélkedni, velük mi a helyzet?
Najo, lehet beteg a gondolkodásom most, amiket írok, de hát ez jár a fejembe, mit csináljak? Van aki rossz szemmel néz most rám, és ejnye bejnyézik? Vajon miért? Ehhez hogy lehet "jól" közelíteni? Haragudni érdemes rá, "kiengedni" a dühöt? netán megérteni empatikusan? Vagy hogy? Nem nagyon tudom. Netán ilyenkor kilépni a helyzetből és teljesen másra figyelni, vagyis "próbálni"? Nade ha nincs szabad akarat, akkor ezeket se tudom szabadom megtenni... magyarán az ha arra gondolok hogy szabad vagyok, már az se szabadság. Úgy érzem kicsit író/filozófus szintre mentem el, azok meg sose boldog emberek (kevés kivételtől eltekintve). Noha elvben nincs olyan ember aki ne akarna boldog lenni. Akkor hogy van ez? A sors most ezt mondja: megszívtad... De ezt nem lehet elviselni, így nem elhet élni, mégis ez jár a fejembe, ez a zsigeri reakcióm. És sajnos igaz is... de hát ugyanaz a probléma ami fent volt (nevezetesen a tényre gondolás rossz érzést okoz). Érti valaki amit zagyválok? Ha nem, nem gond.
A sírás megkönnyebbít. Utána jobb lesz.
Idézet tőle: KleóIdézet tőle: Kata 73Idézet tőle: KleóKata, szép az a Borbély Sz.-részlet a blogodban. Úgy érzed magad, mint a novella hőse?
Gyakolatilag igen.Átmeneti kibillenés.Sokszor volt már ilyen.Semmi baj.
A novelláról
.A novella hőse egyébként maga Borbély Szilárd debreceni költő író irodalomtörténész egyetemi oktató volt- 2014-ben lett öngyilkos.
Próbálj valamit csinálni, ami jólesik! Az a zuhany jó ötlet volt.
Köszönöm az infót, már elolvastam a wikipédián is 🙂
Most a bőgés esik jól.Idejét nem tudom mikor sírtam.Lassan elfelejtem milyen, ebben a rohadt erősnek kell lenned mindig minden körülmény között..kicsit kiborultam.