Depresszió
Sziasztok... kicsit gondban vagyok. Egy ideje töröltem a Facebook profilomat, mert sokan írtak és mert gyakran kaptam beszólásokat. Aztán egy jó fél évig egyedül voltam a Facebookon egy új profilon, az jó volt, mert senki sem keresett, tudtam nézegetni képeket, stb. Most Tegnap rámtört az, hogy felveszek 1-2 ismerőst. Nos, megbántam. 3 ismerősöm van most, de egy arab férfi is van közöttük, és mindig ír, és azt kérdezgeti házas vagyok e, és hogy tudok e fotót küldeni magamról. Igaziból nem bántott meg, kedves, ezért bunkóság lenne kitörölnöm, de én rájöttem, egyedül akarok lenni a Facebookon. De van egy kedves fiatal lány ismerősöm is, őt sem szeretném megbántani, azzal, hogy most megint mindenkit kitörölnék, de én nem bírom a "nyomást" ami a Facebookon van. Szerintetek, tűnjek el és csináljak megint egy új Facebook fiókot...?
Idézet tőle: Artifical SkizoKonkrétan a pajzsmirigy betegsége nem öröklődik, de a pmirigy betegségekre való hajlam eléggé generációs dolog.
Így értettem én is, de igen, ez a te megfogalmazásodban pontos.
Hihi, "nefogazz" a depis topicban. 😀
Nem szabad sztk-ba menni... a lányomnak betömték egy fogát, de alatta nem tisztították ki rendesen, magánban helyrehozták.
Na, megint a fogászattal offolunk...
Nekem sztk nem óhajtotta (kb 6éve kihúzni), rá fél v 1 évre tőből kitört a bölcs fogam. Most kínlódhatok a gyökérhúzással, fogat könnyebb lenne...
A másik bölcs fogam sem találták kihúzandónak, abból letört egy kis darab, Angliában húzattam ki.
Konkrétan a pajzsmirigy betegsége nem öröklődik, de a pmirigy betegségekre való hajlam eléggé generációs dolog.
Hát igen. Minimum 3 orvosi vélemény kell egy dologhoz.
Nekem is volt 3 fogam alatt tályog, esztékában kihúzták volna, magándoki elküldött szájsebhez, lefejtették az ínyt, és kipucolták a fogak alatt. Rettenetes volt érzéstelenítésben is (meg drága), de az a 3 fogam jól van azóta is...
Nekem az állkapocs gyulladásaimra nem találtak 15 évig sermmit, ott vitatkoztak a fejem fölött a Honvéd kórházban az orvos alezredesek, meg az onki-n a fejnyaksebészek, hogy mi lehet. CT, MRI, csontbiopszia, ésatöbbi. Volt radiokatív sugárzástól csontrákig minden. Egyiknek sem jutott eszébe, hogy nagy dózisú diklofenákot írjon fel, magamtól találtam meg véletlenül. Már az első dupla adag úgy csillapította a fájdalmat, mint előtte az ópiátok sem. Egy hét alatt lement a gyulladás, pedig már nem sok kellett hozzá, hogy feladjam az állandó fájdalom miatt.
A balatonsoundon szétugráltam a lábamat, és az egyik nagyujjam mellett keletkezett egy 1x4cm-s duzzanat. Elmentem sima sebészetre, leszarták, adtak beutalót ortopéd sebészetre. Ortopéd sebész ránézett fél méterről, és mondta, hogy altatásos műtét mert a csontról is lejött a kötőszövet. Elmentem magánrendelőbe, doki mondta, hogy jegeljem meg szedjek rá valami enyhe gyulladásgátlót, a műtét amúgy 150ezer lesz ha lesz. 3 hónapig mondtam neki, hogy műtétet akarok, mert ha lenne otthon normális érzéstelenítő cuccom, felvágtam volona már magamnak (szerencse, hogy nem volt). 🙂 Mikor végre volt műtétre időpontom, lemondta telefonban. Elmentem másik magánrendelőbe, ott a doki egyből azt kérdezte, mikor vegyük ki. 15 perces műtét volt, két helyi érzéstelenítő szurival összesen, és a 73 ezerben benne volt a két vizit meg a varratszedés díja is.
Szerintem a letört hátsó fogam is menthető lett volna az elején, ha elmegyek másik fogászatra is vele, nem pedig beletörődök az első doki totál hományos rtg alapján felállított diagnózisába, hogy ki kell húzni mert ez meg az.
Konklúzió: egy doki / szakterület nem doki. De még kettő, három sem néha.
Az az extrasystolia. Igen "kellemes". Volt huszonévesen, aztán "kinőttem", vagy mi a fene. Persze a bordit nem nőttem ki...
Idézet tőle: KleóIdézet tőle: PhilCamit a leginkább gyűlölök amúgy a depresszióban, azok a pszichoszomatikus meg egyéb vegetatív szarságok. a hátfájás, fejfájás, gyomorfájás, szédülés, remegés, egyéb faszomság. mintha nem lenne elég, hogy egyébként is minden fekete.
Ezek a hozzá társuló szorongásos tünetek. Kedvencem a szídobogás-érzés az oldalamtól a torkomig, mintha ki akarnám hányni a szivemet. De ez előjön megvonásokkor is.
nekem csak olyan szokott lenni, hogy hirtelen dobban egy rohadt nagyot, utána még pár erősebbet, aztán visszaáll az eredeti ritmusra. de igen, ez is tipikusan szorongásos állapot alatt.
Idézet tőle: PhilCamit a leginkább gyűlölök amúgy a depresszióban, azok a pszichoszomatikus meg egyéb vegetatív szarságok. a hátfájás, fejfájás, gyomorfájás, szédülés, remegés, egyéb faszomság. mintha nem lenne elég, hogy egyébként is minden fekete.
Ezek a hozzá társuló szorongásos tünetek. Kedvencem a szívdobogás-érzés az oldalamtól a torkomig, mintha ki akarnám hányni a szivemet. De ez előjön megvonásokkor is.
előbb-utóbb csak bebizonyítjuk, hogy még csak lelkünk sincsen.
🙂 még az is meglehet.
na, és mi a helyzet azzal a depresszióval, ami egy családfa több generációján is keresztülment? örökletes pajzsmirigyprobléma?
Hát ez az!
Idézet tőle: KleóIdézet tőle: PhilChát, ez tényleg pozitív. mindenesetre az én hangulatom annyira egyenesen arányos az életemet elöntő szarral (és annak a felismerésével és megunásával, hogy dől ez a szar), hogy meglepődnék, ha tényleg valami hormonális dolgot hoznának ki végeredményül.
A mélydepi erős szorongással nálam mindig valami neg. életesemény hatására jött elő...
mégis könnyített rajta a pajzsmirigyes történet. érdekes.
amit a leginkább gyűlölök amúgy a depresszióban, azok a pszichoszomatikus meg egyéb vegetatív szarságok. a hátfájás, fejfájás, gyomorfájás, szédülés, remegés, egyéb faszomság. mintha nem lenne elég, hogy egyébként is minden fekete.
Idézet tőle: PhilChát, ez tényleg pozitív. mindenesetre az én hangulatom annyira egyenesen arányos az életemet elöntő szarral (és annak a felismerésével és megunásával, hogy dől ez a szar), hogy meglepődnék, ha tényleg valami hormonális dolgot hoznának ki végeredményül.
A mélydepi erős szorongással nálam mindig valami neg. életesemény hatására jött elő...
Igen, felfoghatatlan...
amúgy tudom, hogy másik téma, de csak nekem ilyen kurva valószerűtlen, hogy G. meghalt? végignéztem a temetését, és mai napig nem tudom felfogni mégsem.
hát, ez tényleg pozitív. mindenesetre az én hangulatom annyira egyenesen arányos az életemet elöntő szarral (és annak a felismerésével és megunásával, hogy dől ez a szar), hogy meglepődnék, ha tényleg valami hormonális dolgot hoznának ki végeredményül.
Az nem kedélyállapot, de a rettenetes hízás sincs (amit részben ez okozott). Aztán sokkal motiváltabb vagyok, csinálni is vmit, meg kimozdulni is. Szorongás alig-alig, pedig anno volt, h elérte a permanens pánikroham szintjét. Nem, szem.-zavart nem mulasztja el... a depire mindenképp jó hatású, úgy egyáltalán, érdekelnek, "megmozgatnak" dolgok.
Idézet tőle: Artifical SkizoNem kérsz házidokitól beutalót, vagy magánrendelőben vizsgálatot? Egy próbát megérne, szerintem.
jó vicc lenne 12 évnyi gyötrődés után. de oké, utánanézek. kösz a tippet.
Idézet tőle: KleóBizonyos gyszerek mellett kérnek. Amúgy nem, esetleg házidoki. Mondjuk amióta kapok gyszert a pajzsmirigy-alulműködésemre, (eddig) én is jobban vok.
és azt, hogy "jobban", hogy kell elképzelni? milyen tényezőkben és mennyire javul ilyenkor az ember kedélyállapota? mert gondolom, pl. a szem.zavarodat nem dobhattad ki még a kukába ezzel a pajzsmirigyes-helyrerázós sztorival.
Nem kérsz házidokitól beutalót, vagy magánrendelőben vizsgálatot? Egy próbát megérne, szerintem.
Bizonyos gyszerek mellett kérnek. Amúgy nem, esetleg házidoki. Mondjuk amióta kapok gyszert a pajzsmirigy-alulműködésemre, (eddig) én is jobban vok.
Idézet tőle: KleóLehet, hogy bennem a hiba, de én ugyan nem látom benned azt a sok rosszat; nem nyaliból mondom: szerintem nagyon is értékes ember vagy!
nem nagyon tudok ezzel azonosulni, de kösz, hogy így gondolod.
Idézet tőle: Artifical SkizoAz agyturkászok szoktak kérni manapság még pajzsmirigy vizsgálatot?
Beszélgettem pár éve egy nővel valami barátkozós oldalon, és ő írta, hogy a depis tüneteit, szorongásait pajzsmirigy probléma okozta, megműtötték, és azóta újra él.
engem semmilyen ilyen jellegű vizsgálatra nem küldtek.
Az agyturkászok szoktak kérni manapság még pajzsmirigy vizsgálatot?
Beszélgettem pár éve egy nővel valami barátkozós oldalon, és ő írta, hogy a depis tüneteit, szorongásait pajzsmirigy probléma okozta, megműtötték, és azóta újra él.
Lehet, hogy bennem a hiba, de én ugyan nem látom benned azt a sok rosszat; nem nyaliból mondom: szerintem nagyon is értékes ember vagy!
úgy érzem magamat, mint egy bogár, amit éppen összenyomnak, körömheggyel. egy pontra szegezve, vergődve.
úgy érzem, eredendően voltak jó tulajdonságaim, és voltak rosszak, de ami jónak indult, most már az is rosszra fordult. valahogy rossz töltést kapott, és nem tudom a folyamatot visszafordítani.
na, mondjuk, ezért, látod, már majdhogynem megéri életben maradni: kívülről megtanulni az "összes"-t.
igaz is. egy pillanatig azt hittem, hogy van olyan kérdésem, amire nem találnám meg nála a választ 😀 én naiv 😀
Idézet tőle: PhilCegyébként a negatív eseményekkel sem tudom, hogy mit csináljak. a neten azt tanácsolják, hogy az ember ilyenkor próbáljon meg minél többet beszélni a fájdalmáról, hogy el tudja engedni stb. ja, csak találjál hozzá megfelelő beszélgetőpartnert. meg ott a kérdés, hogy biztos, hogy jobb lesz tőle? meg mennyit kell beszélni róla ahhoz, hogy jobb legyen tőle?
na, és ha jobb lesz tőle, attól még védve vagy? attól még ez a játék nem a legszarabb játék, amibe csak belekezdhettél? nem arról szól az egész, hogy csak halandó dolgokat lehet itt megszeretni?
és oké, értem, hogy ez utóbbi épp egy általános, mindenkit érintő probléma, de attól még talán érezhetem úgy, hogy egy rossz vicc az egész.
"Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul."
(neduddki)
Idézet tőle: KiscsillagHetekig, hónapokig v évekig tartó szenvedést nem old fel egy jól sikerült hétvégi program.
Ebben egyetértünk.
Idézet tőle: KiscsillagAbban reménykedtem, hogy van fizetett szabid és azt igényeidhez igazodva ki tudod venni. (sokszor, amikor éreztem, hogy nagyon fáradok, bejelentettem, hogy x napra elmennék szabira és egyeztettem főnökkel, kollégákkal).
Sajnos szabi után nekem is tornyosult minden (a sürgős dolgokat vettük csak át a másiktól a szabija alatt), de gyakran a szokásosnál több energiával sikerült azért kiásnom magam a káoszból.
van még fizetett szabim, őszintén szólva nem is tudom, mikor fogom tudni őket kivenni. valszeg viszem át őket a következő évre, vagy kifizettetem.
nálam a sürgős dolgokat sem veszik át tőlem, ha visszajövök a szabadságról, az az első, hogy a sürgős feladatokkal kezdem, így élből gyomorgörcs van az első pillanattól, amint visszaültem a székembe.
Sztem optimális esetben egy ember életében van annyi jó dolog, ami mellet ha kisebb rossz dolgok történnek, azon rugalmasan át tud lendülni (nem érzi ilyenkor borzasztónak az életet). A nagyobb gondok viselik meg jobban, de jó esetben ezek nem túl gyakoriak.
Úgy gondolom, hogy a fő gond sokaknál az, hogy ha nincs aktuálisan nagy probléma, esetleg kisebbek negatív események sincsenek pár napig v hétig, akkor is kevés az ami pozitív érzéseket ad.
Az arányokkal van a baj. Legalábbis sztem.
Hetekig, hónapokig v évekig tartó szenvedést nem old fel egy jól sikerült hétvégi program.
Abban reménykedtem, hogy van fizetett szabid és azt igényeidhez igazodva ki tudod venni. (sokszor, amikor éreztem, hogy nagyon fáradok, bejelentettem, hogy x napra elmennék szabira és egyeztettem főnökkel, kollégákkal).
Sajnos szabi után nekem is tornyosult minden (a sürgős dolgokat vettük csak át a másiktól a szabija alatt), de gyakran a szokásosnál több energiával sikerült azért kiásnom magam a káoszból.
egyébként a negatív eseményekkel sem tudom, hogy mit csináljak. a neten azt tanácsolják, hogy az ember ilyenkor próbáljon meg minél többet beszélni a fájdalmáról, hogy el tudja engedni stb. ja, csak találjál hozzá megfelelő beszélgetőpartnert. meg ott a kérdés, hogy biztos, hogy jobb lesz tőle? meg mennyit kell beszélni róla ahhoz, hogy jobb legyen tőle?
na, és ha jobb lesz tőle, attól még védve vagy? attól még ez a játék nem a legszarabb játék, amibe csak belekezdhettél? nem arról szól az egész, hogy csak halandó dolgokat lehet itt megszeretni?
és oké, értem, hogy ez utóbbi épp egy általános, mindenkit érintő probléma, de attól még talán érezhetem úgy, hogy egy rossz vicc az egész.
Idézet tőle: KiscsillagLehet, hogy 1-2 hét szabi, sok pihenés és kikapcsolódás után jobban lennél. Jutna időd, energiád olyan dolgokra, amikre munka mellett kevés jut. Persze ez csak akkor segít, ha ez alatt az idő alatt jobban érzed magad, fel tudsz töltődni. Ha a gondokon, élet értelmén, kapcsolati és egyéb gondokon rágódsz, akkor nem biztos, hogy sokat lendít.
A reggeli szarullét oka kifáradás is lehet. Nemcsak munka miatt, a negatív események, gondok is sok energiát vehetnek ki az emberből.
Hasonló szitukban nekem mindig szabit v táppénzt javasolta az orvosom. (antidepit ilyenkor sem adott)
Sztem az is segíthetne, ha mindennap lenne vmi olyan tevékenység, amit szívesen csinálsz. (hobbi, sport stb)
Feszültség oldásra is jó lenne vmit kitalálnod (sport, jóga, meditáció v bármi hasonló).
régen jógáztam és kirándultam. szerettem az erdőt. ugyanakkor most arra se tudom rávenni magam, hogy egy fél órát sétáljak pl. munka után. mostanság, ha szabadságot veszek ki, az első hetét gyakorlatilag végigalszom. tulajdonképp túlzás nélkül: tizenórákat alszom.
nem engedhetem meg magamnak, hogy negatív események miatt táppénzre menjek. nem olyan jellegű a munkám, hogy bárki helyettesíteni tudjon, ha kihullok. mikor előző hónapban elvetéltem, kétszer három napra otthon maradtam, az is csak arról szólt, hogy visszajöttem, és csak úgy tornyosult a munka. (a második három napot ki se vettem volna, ha nem lázasodok be.)
eleve ebben az általános berendezkedésben sem érzem jól magam. hogy a munka világa arról szól, hogy minden nap be kell menned, tök mindegy, hogy mi történik éppen veled, mire mennyi energiád van. azt hiszem, az ember teljesítménye egészséges állapotban is változó, meg kellene teremteni a feltételeket arra, hogy dönthessen úgy az ember, hogy pl fél hónapot nem dolgozik, és elfogadja, hogy akkor fele annyi bért is kap. de nincs olyan munkahely, ami ezt tolerálja. ha egyéni vállalkozó vagy, ez működik valamennyire, el is kezdtem ez irányban dolgozni a dolgokon, de végül még mindig nem hoztam létre semmit, mert előbb kifáradtam, semhogy normális eredményt értem volna el.
nem jobb attól, hogy meg tudom fogalmazni. ennek dőlt be a lógusom is, azt mondta, hogy kompenzált a depresszióm, csak azért, mert el tudtam mondani neki, hogy milyen elemekből áll. valójában még sokkal rosszabb, mint amikor elkezdődött (bár mindig olyan abszurdnak hat ennek a felismerése: az ember mindig azt hiszi, hogy nincs lejjebb, aztán mégis. csupa meglepetés). akkor még el tudtam hitetni magammal, hogy 1) tényleg csak kitartás kérdése az egész, 2) van olyan, amiért érdemes mindezt végigcsinálni.
most úgy látom, hogy a legtöbb, amit elérhetek, az pl egy újabb pl kétévnyi nem depressziós szakasz, aztán újra jön a szar. és nem fogom tudni eldönteni sohasem, hogy mi is az igazság, az, amit "depressziósan" látok, vagy az, amit elméletileg "egészségesen" (mert mindkettő rendszer teljesen logikus és következetes).
a másik: mikor a társad úgy érzi, hogy az, hogy depressziós vagy, valójában azt jelenti, hogy őt nem szereted. és emiatt 1) azt hajtogatja, hogy oké, hogy te itt szépen elmondod az érzéseid, de szerinte még mindig nem mondtad ki az igazat, a lényeget stb., ez a sok szép megfogalmazás csak arra való, hogy eltussoljon valami mélyebb igazságot - na, és akkor erre mondjál valamit. 2) a vége az lesz, hogy így is, úgy is eltávolodik tőled, ő is (egész pontosan már el van távolodva, és onnan kellene visszaédesgetni, abból a kurva, fényévnyi messzeségből).
és ami még jobb az egészben, hogy érzem, hogy minden egyes depressziós fázissal egyre szarabb alak leszek. minden egyes újabb fázisnál egyre kevesebbet várok, egyre kevesebbre számítok az emberektől, és egyre nagyobb a hajlamom arra, hogy egyszerűen csak lehúzzam őket érzelmileg, bántsam őket stb. kimondhatatlan vágyat érzek arra, hogy fájdalmat okozzak.
Lehet, hogy 1-2 hét szabi, sok pihenés és kikapcsolódás után jobban lennél. Jutna időd, energiád olyan dolgokra, amikre munka mellett kevés jut. Persze ez csak akkor segít, ha ez alatt az idő alatt jobban érzed magad, fel tudsz töltődni. Ha a gondokon, élet értelmén, kapcsolati és egyéb gondokon rágódsz, akkor nem biztos, hogy sokat lendít.
A reggeli szarullét oka kifáradás is lehet. Nemcsak munka miatt, a negatív események, gondok is sok energiát vehetnek ki az emberből.
Hasonló szitukban nekem mindig szabit v táppénzt javasolta az orvosom. (antidepit ilyenkor sem adott)
Sztem az is segíthetne, ha mindennap lenne vmi olyan tevékenység, amit szívesen csinálsz. (hobbi, sport stb)
Feszültség oldásra is jó lenne vmit kitalálnod (sport, jóga, meditáció v bármi hasonló).
Koszi, hogy ezt leirtad. Mindenestre nagyon jo, hogy igy le tudtad irni a benned levo dolgokat. Szuper, hogy igy tudod onvizsgalni magad, lehet, hogy szarul erzed magad, de legalabb ontudatos vagy, hidd el az mar valami! Bar a ferjem is igy tudna beszelni onmagarol! Drukkolok, hogy gyozzon az Élet!
én se akarok. csak gondoltam, elébe megyek az esetleges javaslatoknak, és mondom, hogy nem, nem erre van igényem
Philc!
Mondanék vmi okosat vagy bíztatót vagy előrébbvivőt, de nem nagyon jut eszembe. Ilyen helyzetekre sztem nehéz okosat mondani. (legalábbis nekem)
Sztem jobb, ha nem szedsz erre gyszert. De ez csak az én laikus megérzésem.
és nem, nem akarok gyógyszert szedni. nem azt akarom, hogy valamilyen gyógyszer hatására megörüljek annak a sok-sok kis üres buroknak, levegőbuboréknak, amiről az életünk szól. azt várom, hogy valami MEGGYŐZZÖN arról, hogy van értelme folytatni a dolgokat, nem arról, hogy valami elfedtesse velem az ellenkezőjét.
de nem úgy néz ki, hogy bármi is meg fogja adni ezt a választ. 28 éve várok rá hiába. lassan itt lenne az ideje elfogadni a lehetőségeimet, abbahagyni a picsogást, és egyszerűen megtanulni csúszóhurkot készíteni. aztán bassza meg mindenki.
minden egyes napom kurva nehezen indul. már hajnalban felébredek, de nincsen kedvem kimászni az ágyból, bármit is kezdeni magammal. végül visszaalszok. ezt játszom aztán órákon keresztül, kb. hajnali négy-öttől kezdődően. felébredek, nincs kedvem felkelni, visszaalszok. addig folytatom ezt, amíg az az időpont is eltelik, amikor már tényleg fel kellene kelnem, és el kellene indulnom a munkába. reggel kb. 8-9 óra lesz, mire sikerül magamat kivakarnom az ágyból, akkor is olyan kínkeservesen, hogy futnom kell végül a buszhoz (7 után már csak óránként közlekedik). amint leülök a buszon, mintha 10 tonnányi súly szakadna rám. csak ülök, és nézek ki a fejemből. lenne időm olvasni, zenét hallgatni, megnézni pl. egy részt akármelyik sorozatból, de egyszerűen észvesztően kimerítőnek tűnik még az is, hogy megnyissak egy dokumentumot a mobilomon. leszállok a buszról, úgy vonszolom be magamat a munkahelyemre, mintha kb. nyolcvanéves lennék. odabenn lerogyok az asztalomhoz, és csak ülök órákon át. passzív típusú pótcselekvéseket csinálok, miközben folyton az kattog az agyamban, hogy legyen már értelme annak, hogy bejöttem a munkahelyemre, haladjak már egy kicsit a munkával. de órákon keresztül nem tudom magamat rávenni semmire. aztán úgy délután felé kicsit enyhül a 10 tonna súly nyomása a vállamon, most már csak kb 5 tonnának érződik, és akkor végre el tudok kezdeni foglalkozni néhány dologgal. (addig a telefont se veszem fel, ha hív valamelyik ügyfelem, irtózva nézek a készülékre, és lenémítom, várom, hogy végére érjen a már csak látható csörgés, és közben azon kattogok, hogy ha utólag rákérdeznek, mégis miért nem veszem fel a telefont, most milyen kifogással hozakodjak elő. jó dumák, hogy épp mosdóban voltam, vagy épp ebédeltem, vagy épp most vettem csak észre, épp tárcsázni akartalak, mikor te éppen újra hívtál. kíváncsi vagyok, ezek a mesék meddig fognak még kitartani.)
vannak szerencsés napok, mikor ez a délutáni munkavégzés kifejezetten sikeresnek mondható. olyankor egyszer csak elkap a gépszíj, és rohadt sokat tudok dolgozni. ennek ilyenkor nagyon megörülök, végre haladok a dolgaimmal (már nem mintha a munkám az a fajta lenne, ami "elvégezhető", nincs olyan élményed, hogy végére értél egy feladatnak, és de klasszul megcsináltad, ez az a fajta meló, ahol újra és újra teljesítened kell, és ha megcsináltál valamit, az csak annyit jelent, hogy nem kell még a hibaüzenetek hadával is megküzdened az újabb feladataid mellett). ilyenkor van, hogy késő estébe nyúlóan dolgozok.
aztán, amikor felülök a buszra, hogy megyek haza, ismét rám zuhan a fáradtság. és megint csak sodródom. otthon irtózatos erőkkel próbálom magamat kihúzni ebből a kulimászból, és mutatni, amit valójában éreznék, hogyha nem az lenne, hogy már gyakorlatilag nem érzek semmit, amit csak érezni szeretnék, ilyenkor igyekszem mosolyogni, kedves dolgokat mondani stb. és örülök, ha sikerül, mert tényleg ez az, amit közvetíteni szeretnék. ha sikerül, néha egészen felvillanyozódok tőle. de van, hogy nem sikerül, ilyenkor órákra elvonulok a fürdőszobába, és csak fekszem a kádban, míg a víz ki nem hűl, és arra gondolok, hogy milyen jó is lenne már meghalni. meg van olyan is, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek, de a másik mégsem vevő rá, mert valamit nem pont úgy csináltam, ahogy az neki igazából jól esett volna stb. ilyenkor úgy érzem magamat, mintha kb. egy filmes karaterúgással gyomron küldtek volna, de úgy, hogy a fal adta a másikat. ez is elég hamar letöri a potenciális sikerérzeteimet.
próbálom meglátni a pozitívumokat az életemben, de egyre kevésbé megy. valahogy minden a visszájára fordult. már nem azt látom, hogy pl. de jó, hogy továbbképeznek a munkahelyemen, azt látom csak, hogy mennyi ideig leszek még erre a helyre láncolva. nem azt látom, hogy de jó, hogy xy összeget keresek itt, hanem azt látom, hogy nem tudom, hol máshol kereshetném meg ezt az összeget, és így nincsen választásom. azt látom, hogy mennyi mindent vesz el tőlem ez a munka. már nem tudom csak azért csinálni, hogy meg tudjak élni belőle, azt látom, hogy alsó hangon napi nyolc órámat veszi el az életemből, olyan nyolc órát, ami nem arról a tevékenységről szól, amiért én, úgy érzem, hogy születtem. amit szeretnék csinálni, arra már nincsen energiám. próbálok megelégedni valami kevesebbel, valami olyat csinálni, ami ahhoz kapcsolódik, amit szeretek, de kevesebb energia kell hozzá. de abban meg még jó se vagyok, és csak a kritikákat kapom.
magányosnak érzem magamat, de ha találkozok valakivel, csak a beszélgetés, a találkozó tényleges, akkori óráira lesz könnyebb, a találkozó után hirtelen az egész a magányom kontrasztja lesz, és ezáltal csak felnagyítja a magányt. csak azt érzem már, hogy oké, hogy ez a beszélgetés most klassz volt, de miért kell nekem alapjáraton ennyire kiéhezettnek lennem a társaságra, miért kell az, hogy nekem ezt ennyire meg kell éreznem.
úgy érzem, senkinek sincs szüksége a társaságomra, úgy érzem, senki sem igényli a társaságomat. gőzöm sincs, hová tűntek a barátaim, nagyjából, úgy látom, azonnal szublimáltak, amint ténylegesen segítségre lett volna szükségem, és amely segítségre való igényemet (akkor még) mertem is kifejezni.
egyszerűen elfáradtam. azt látom, hogy ha sikerrel is viszem mindazt, amit most jelen pillanatban csinálok, ha tudok dolgozni stb., akkor is csak egy olyan életet teremtek meg, amiben nekem tulajdonképpen nincs helyem. nem látom be, mi értelme lenne folytatni ezt az egészet.
és persze, játszhatom azt, hogy szerezni mindig új barátokat, szerezni mindig új munkát, stb., stb., mindenből újat, gondolom, ez volna az ALKALMAZKODÁS, de én meg csak azt látom, hogy arról szól a játszma, hogy újra és újra eljátszani, hogy nem számít az, amit az ember elveszített, és hogy az számít, amitől majd ideiglenesen jobb lesz, és futjuk ezeket az illúzióköreinket, amíg egyszerűen el nem fogy az időnk. és akkor majd mondhatjuk magunknak az utolsó perceinkben, hogy de kemények voltunk, mi mindig csak küzdöttünk, sosem adtuk fel stb.
csak nem értem, hogy ha az, amit elveszítettünk, már nem számít, akkor mégis mi számít. miért számítana az, amit majd megszereznénk a jövőben, jobban. ha nem fájhat az, amid nincsen, szerintem automatikusan devalválja mindazt, amid majd lehet. ha meg fáj, amid nincsen, egy idő után egyszerűen kifogysz a szuflából, mert úgy vagyunk kitalálva, hogy csak x mennyiségű fájdalmat, csak x mennyiségű terhet bírhatunk el.
és a legszebb, hogy amikor egy ember a teherbírása határára jut, akkor ráadásul elkezd magából kifordulni. az az ember, aki pánikban van, kapálózik, nem nézi, kit üt meg véletlenül, kit lök fel véletlenül, kibe kapaszkodik. és így lesz oda a végső méltóságod, a végső tartásod, a végső, jóemberségedbe vetett hited is. nem voltál jó ember sohasem. amikor jó embernek hitted magad, az csak annyiról szólt, hogy sosem szenvedtél annyira, mint most.
meg van baszva az egész.
"Kivéve, ha reggel dolgozom..." Ő annyira passziv, hogy dolgozni bejárni sem tudna reggel...
Köszi! Azt mondja, hogy olyankor nem álmos, hanem lusta, és nem tud felkelni. Ő nagyon jól alszik, kb egyhuzamban 10-11 órát nyugtató nélkül. Az a vicces, hogy déltől tök jól van, abszolút nem néz ki olyankor depressziósnak, olyan, mint régen, még aki ismeri sem mondaná, hogy valami baja van (esteleg a mozgásán látszik picit, de az az AP miatt van). Annyira aggódok, hogy fog így bejárni a Thalassába hétfőtől??? Ez mennyire függ vajon akarattól? Ő azt mondja, hogy attól függ és majd holnap erőt vesz magán, de ezt mondja már régóta...